Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tűzvonalban 3x02 - Rendőrök és titkosszolgák

2009. január 19. 10:00 - kiricsiz

Intro. Egy tárgyalóban vagyunk, valahol az NBH épületében. Egy vita közepébe csöppenünk, így Pindrochot már be se nagyon kell mutatni, ő vette át az ügyet. Ez a kompos dolog most világos lesz. Szóval nem lefelé utaztak a folyón, hanem a kompon keltek át, és Kőváryékat 1200 méterről lőtték le. A titkosszolgák kicsit hajbakapnak, hogy mivel kellene kezdeni a nyomozást, olyan, mintha egy tanári értekezleten lennénk, ez kicsit sántít, de megbocsátjuk. Aztán jön a kérdés: honnan tudta a merénylő, hogy Szekeresék a hajón vannak. Persze maguk a titkosszolgák is gyanúsak, sőt, főleg ők, köztük lehet az áruló. A Vaszjunyin-ügyet Pindroch viszi tovább.

Eligazítás. Bordás bejelenti, hogy elvállalta az új megbízást. Nem tudom, megfigyeltük-e, hogy most nem csesztek el ötven részt a forgatókönyvírók azzal, hogy Bordást kell győzködni. Letudták egy részben. Nem tudjuk, mikor döntött, meg hogy Vidocq miatt döntött-e így, de nem is érdekes, a mi szempontunkból az a fontos, hogy beinduljanak az események, és hogy az epizód végén húzzanak lefelé Tiszafüredre bevetésre. Az őrs vezetését pedig Móricz veszi át. Kálmán is befut, megvalósult élete álma, KMB lett.

Bordás behívatja Johnnyt a parancsnokiba, mert az őrs humornagyágyúja eldurrantotta a "Sugárzok a boldogságtól" poént. Ebben a sugárzok volt a tabu téma. Vicces párbeszéd következik: Johnny: "Ja, hát az csak egy vicc volt." Bordás: "Csak nehogy becsöngessen hozzád a titkosszolgálat, hogy együtt röhögjön veled a poénjaidon." Kálmán beszélni akar Bordással. Az van, hogy mindenféle öltetei vannak a KMB-s dologgal kapcsolatban. De persze ebben baromira nem Bordás az illetékes, hanem a rendőrkapitány. Kálmán még megpróbálja rávenni arra is, hogy szóljon néhány jó szót az érdekében Zsigmond ezredesnél, de Bordás soha életében nem akar kérni semmit Vidocq-tól, úgyhogy ez nem jött össze Kálmánnak.

Pindroch és Kolonics a Vaszjunyin-ügyről beszélgetnek. Még mindig azt hiszik, hogy a csempészt a társa nyírta ki. Pindroch pedig elárulja, hogy szerinte Szekereséket nem Vaszjunyin társa ölte meg (mi ezt eddig is tudtuk, csak - Pindroch szerint - Kolonics nem), az viszont nekünk is új, hogy Pindroch szerint a tettes, vagy a megbízó Szekeres emberei között van. Kolonics leviszi Pindrochot a lőtérre, ahol Herceget látjuk viszont. Hurrá. Persze Herceg és Pindroch már ismerik egymást valami Afganisztáni megbízás révén. Ott már dolgoztak együtt, de valahogy nem szerették meg egymást. Nem is értem, ezt a Herceget senki nem szereti szívből, igazán. Herceg is elmondja, hogy Szekeresék halálának semmi köze Vaszjunyinhoz, de ez semmi, nem is az első halottak ebben az ügyben. Egy ügynökcsajt már lelőttek három hete, őt is másfél kilométerről, és őt is HB3-assal (?). Az esetek közötti összekötő kapocs pedig véletlenül sem Vaszjunyin, hanem Herceg maga személyesen, ugyanis 1993-ban Szekeres is, meg a a lelőtt csaj is Herceg keze alatt dolgozott a katonai hírszerzésnél. Még négy ember van veszélyben, a negyedik maga Herceg.

Viszont Herceg elmondja Kolonicsnak, hogy Pindroch 5 évet húzott le a zöldsapkásoknál, miután viszaköltözött Magyarországra az NBH beszervezte. Az persze titkos, hogy Horvátországban milyen feladatot hajtottak végre '93-ban Hercegék, de a lényeg, hogy parancsot kaptak az összekötő tisztjük likvidálására. De elszúrták, a célpont pedig felszívódott, egészen mostanáig. Viola a fedőneve, mindenkin bosszút akar állni, aki akkor ott volt, és természetesen egy fantom, nem tud róla senki semmit, még azt se, hogyan néz ki. Egyetlen ember tud csak segíteni, mint a mesében, és ez nem más, mint Láki.

Közben megtudjuk, hogy Móricz tényleg elköltözött otthonról, de ettől a muterja teljesen ki van borulva. És jön egy új ember az őrsre, ez a Miklós, akit mindenki azzal gyanúsít, hogy Zsigmond beépített embere. És megvan a mai részre jutó rendőri intézkedés is, családi erőszak miatt hoznak be egy fószert, előtte dulakodás, Otyó egyedül akar intézkedni, de örülhet, hogy ki nem dobják a gangon. Egyébként a legjobb színész az egész gárdából a piros atlétatrikós csávó.

Bordásnak és Mike-nak jutott a feladat, hogy elkapják Lákit, aki egy elhagyott csónakházban bújkál. Elég röhejes ez az akció, ráadásul meg is szívatja őket Láki ezzel az áramkörmegszakításos szarral. Besétál a szobába persze Kolonics is, aki egyezséget ajánl fel. A lényeg, hogy Láki akkoriban (1993-ban) még Herceggel dolgozott, a katonai hírszerzésnél. És Viola megölte Láki öccsét, de valójában Lákit akarta. Láki meg nyilván bosszút akar állni, ezért próbálja őt fölhasználni Kolonics és Herceg. Ja, és Láki szúrta el annak idején Violát, neki kellett volna megölni. Kolonicsnak persze sikerül meggyőzni, és hogy minden kerek legyen, Bordásék fogják őrizni.

Épp ideje volt, hogy felbukkanjon Vaszjunyin társa is, a csajszi, akinek el kellene adnia a plutóniumot. Telefonfülkét keres, de nemigen talál, ezért előveszi a titkos, megbütykölt, bemérhetetlen mobilját és felhív egy ukrán maffiózót, aki nemigazán örül ennek. Igaza is van, mert az NBH-sok be is mérik: Tiszafüreden tartózkodik. Mivel Tiszafüreden még pontosabban be tudnák mérni a mobilt, ezért Pindroch húz lefelé Füredre az emberével.

Móricz anyja az őrsön. Ez egyébként jó poén. "Mindenki azt kérdezi, miért költözött el a Lacika?"

Bordás viszont azon elmélkedik, hogy Kolonics nem mondott el mindent. Mi meg kíváncsiak vagyunk, hogy Bordás csupán arra gyanakszik, hogy más irányít (Herceg, csak ő ezt még nem tudja), vagy lesznek itt még egyéb meglepetések is a Viola-ügyben? Persze Bordás az egész Vaszjunyin-ügyről, meg Kőváryék meggyilkolásáról sem tud, úgyhogy van mire gyanakodnia.

Jó poén: Pindroch: "Szerintem a tábornok úr nem is tud sakkozni, csak tologatja a bábukat."

Pindroch új csapatot akar összedobni, mert Soltészékben, szóval Szekeres embereiben nem bízik. Ekkor Kolonics lecsap, és felajánlja az ő kis dédelgetett csapatát, Bordást és a rendőröket, azaz becsületes nevén a KMCS-t. Habár azt még mindig nem értem, hogy mi értelme egy kisrendőrökből verbuvált "különleges" csoportnak, aminek kommandós, meg titkosszolgálati feladatokat kellene ellátnia - mármint azon kívül mi értelme, hogy a forgatókönyvi szükségszerűség nagy úr: valahogy kalandokba kell keveredniük Bordáséknak.

Szóval Pindrochék mennek le Tiszafüredre, így Kolonics is, aki riasztja Bordásékat, Bordás meg felpakolja gyorsan maga mellé a KMCS-t, vagyis Krisztát, Julit, Otyót, meg Johnnyt. Ahogy Dénes fogalmaz "aktivizálom a rendőrség Különleges Műveleti Csoportját". Ez így kicsit olyan, mint egy ifjúsági filmben, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Lákival beszélget Herceg a kihallgatószobában, Pindroch meg a detektívtükör mögül nézi. És jön a sorozat történetében már megszokott, menetrend szerinti maszatolás: 'Viola következő lépése kiszámíthatatlan, ha nem követ el hibát, nulla az esélye, hogy elkapjuk'.

És a slusszpoén a végére, hogy megnézzük a következő részt is. Bordás üzenetet kap Violától. Először csak egy idézetet, abból kell rájönnie Bordásnak, hogy Viola irogat. De ez egyáltalán nem vicces, mert ezek szerint Viola tud Bordásról. És vajon miről tudhat még? Meg itt van ez a könyves dolog is, ami elég kuszának tűnik, hogy Dénesnél pont van egy olyan könyv, amit pont Bordástól kapott születésnapjára, és amiben pont megvan a Vízkeresztből való idézet.

Címkék: tűzvonalban
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 10:25:52

Valahogy éreztem, hogy nem tudnak leszakadni erről a "művelt úriember főgonosz" vonalról... Ez is egy Shakespeare idézetet használ aláírásként...

Herceg feltűnése meglepett. Őt nem rúgták ki a cégtől a múltkori balhé után? Láki szerepeltetésének viszont örülök.

hottentotta 2009.01.19. 10:25:53

Király volt a rész, és külön riszpekt a gyors hogyvoltért :)

Pindrochot az elején nem nagyon tudtam elképzelni a kőkemény kommandósként, de nem rossz. Mondjuk ha a korábbi szerepeire gondolok, főleg a Kontrollra, akkor nem bírom ki röhögés nélkül, ha keménykedik :DDD

Kb ennyi, a többi jó, Láki levágatta a szakállát!

Hja, és az enyhén szólva is baromság, hogy Kolonics a közrendőrőkből rajta össze a KMCS-t. És adjanak egy kurva helikoptert, tudják, ki vagyok én ? :DD

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 10:37:28

"És adjanak egy kurva helikoptert, tudják, ki vagyok én "

Egy olyan magasrangú rendőrtiszt, aki még a régi rendszerben szocializálódott...

arpeen2 2009.01.19. 10:40:15

A vénasszony a lőtéren hogy lőtt már. Muhaha. A kevesebb több lett volna.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.01.19. 10:49:00

Már vártam Kolonicstól, h. a helikopteres kérdésére (Mi az, hogy nincs?) azt mondja: hát akkor csinálunk, elvtársak!

hottentotta 2009.01.19. 10:55:48

ne keverjük bele ezeket a dolgokat...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 11:00:15

@hottentotta: Ez nem belekeverés, legalábbis nem a mi részünkről az. Az eddigi sztoriban rengeteg utalás volt már Kolonics múltjára... Ettől is jó ez a sorozat: a sztoriba mindig keveredik egy kis politikai szál is...

hottentotta 2009.01.19. 11:40:25

@Fedor, nem is konkrétan a Te hozzászólásodra értettem... 2009 van, a 80-as években születettekben még mindig él ez a komcsi beidegződés? Mennyi idő kell még, hány generáció, hogy kilábaljunk ebből?

redzsihemond 2009.01.19. 11:44:40

Nemazé' má', de miért nincs fent az MTV videótárban az első két rész???
Régen ez nem így volt.. : (

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 11:55:28

@hottentotta: Ezt most nem egészen értem... Ki született a 80-as években, és milyen beidegződés?

kajánkodó 2009.01.19. 12:03:06

Jelentem, fent van. Mindkettő. És mindkettő az egyes számot viseli :))
(Pénteken legalábbis még úgy volt)

kajánkodó 2009.01.19. 12:09:37

bocs, nem pénteken-szombaton! most ellenőriztem-megvan, de már a kettes is előkerült.

hottentotta 2009.01.19. 12:21:18

@Fedor,

lassan 20 év telt el a szocializmus bukása óta Magyarországon, de lélekben még mindig elvtársak vagyunk. Legalábbis a 80-as évek eleje, vagy azelőtt születettek.

Te mikor születtél? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 13:13:51

Hát én még a 80-as évek előtt születtem, de soha senkinek nem voltam az elvtársa...

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2009.01.19. 13:52:54

Érdekes az a HB3-as dolog. de csak ezt találtam : www.harrisbipods.com/HB3.html ami egy adapter egy bipod-hoz. Ilyen kódnéven nem találtam fegyvert.

kiricsiz 2009.01.19. 14:13:21

na, én könnyű helyzetben vagyok, mert a múltkor át kellett olvasnom az összes tavalyi hogyvoltot. a lényeg: herceg az előző szériában (rózsahegyi dok) felsőbb parancsra cselekedett. oda is adta kolonincsnak a mobilt, hogy beszéljen "a megbízóval". szóval mégse saját szakállára.

helikopter: én ez inkább egy ilyen filmes idézetnek, kikacsintásnak vettem. mint amikor amcsi tábornokok ordítanak a telefonba. vagy úgy egyáltalán tábornokok.

hb3: baszki, én se találtam semmit :DDD mi ez a hb3? valami grafitceruza????

kiricsiz 2009.01.19. 14:14:16

na szóval hogy ezért jött vissza herceg ebben a szériában

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.01.19. 15:48:53

Most egy hétig várhatunk, hogy kiderüljön, vettek-e valamelyik baráti országból helikoptert Kolonics számára, vagy mehetett gyalog Füredre :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.19. 16:10:16

@vadász2: Egy hét alatt simán le lehet sétálni azt a távot :-)

don rafael 2009.01.19. 16:15:16

@vadász2: valóban, nagyon komoly cliffhangert sikerült összehozni :D
jól rémlik, h Láki öccséről is volt már szó korábban? mert azért örömteli, h nem teljesen a hajánál fogva cibálták vissza a sorozatba. (mondjuk a Dönizt visszacibálhatnák úgy is, kedves arcú lány volt:)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.01.19. 17:16:36

@don rafael:
Igen eddig úgy tudtuk, hogy Láki öccsét azok az oroszok ölték meg, akik szúrták a szemét Döniz apjának... :-D

Semp 2009.01.19. 22:15:08

@spamdog: Nyilván ez is titkos :)

Semp 2009.01.19. 22:31:47

Azért ezt a kapcsolós dolgot bővebben is kifejthette volna a hogyvolt, mert ha cinikusan személjük, a világ egyik legnagyobb egyszerű-de-nagyszerű ötlete. A legaljasabb öngyi terroristák is csak benyomják a gombot, utána akár le is lőhetik őket. Max ha buszon próbálkoznak, néha kilökik őket. Szemétparaszt trükk.

És a személyes kedvencem: "...Bordás őrnagy!" - "Már ezredes." - "És pár másodperc múlva dandártábornok, ha elengedem ezt a gombot."

Tényleg, Bordás ennyire nem ismeri a Google-t, hogy úgy kell könyvben megnézetnie az idézetet? (Amit persze Dénes azonnal meg is lel.) Vagy ennek majd biztos jelentősége lesz, mert Viola még az ajándékkönyvről is tud?

don rafael 2009.01.19. 23:32:49

@Semp: ember, ez egy tv sorozat :)

GJ1 2009.01.20. 00:25:38

jobb cliffhanger lett volna ha a Kolonics-féle helikopterrendelést átteszik mondjuk a következő részbe.
ja és az előző rész tartalmából fejezetet is az elejére helyezhetnék már.ettől eltekintve nem volt rossz ez a rész.

mizrolist 2009.01.20. 06:42:25

@vadász2: ez nekem is gyanús volt, de ezek szerint nagy (volt) a család... vajon hány öccsét ölték még meg? :D

redzsihemond 2009.01.20. 08:00:14

@Fedor: hát így megvan, köszi, de eddig csak a tavalyi részeket láttam az oldalon.
Köszi!!!

redzsihemond 2009.01.20. 08:02:52

Meg is van a probléma... 1. részként van fent... ügyes...

Onix Titan 2009.01.20. 10:05:38

Végre! Végre egy magyar sorozat, ami túlnőtte magát a barátok közt-életképek-jóbanrosszban színvonalon! Ezt kéne külföldre küldeni, nem a csillaghegyi klinikát!

p3d3str1an 2009.01.22. 00:09:32

Egyébként a tuzvonalban.com-on fenn van könnyebben megtalálhatóan, és szerintem jobb minőségben az összes rész. Én ott néztem meg az elsőt (a másodikat már nem szalasztottam el a tévében :) )

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.01.23. 16:33:24

@Fedor:

Ha már Viola, és imhol volt a magyar kultúra napja... Igazán lehetett volna az az idézet Shakespeare helyett Eötvös Józseftől... :-(

Semp 2009.01.23. 23:51:02

@vadász2: És milyen kézenfekvő lenne. Nekem is az ugrott be róla először, hogy valamiben egyszer szerepelt egy Viola nevű betyár. (Mondjuk nekem is föl kellett volna hívnom az országos főkapitány-helyettest, hogy megkérdezzem tőle, miben is.)

Hátha csak azért Vízkereszt, mert abba majd valahogy bele fog passzolni jól.
süti beállítások módosítása