És igen, az első olyan rész, amiben méretes pofont adunk tér-idő kontinuumnak, mindezt hippikkel vegyítve. Az indítóteremben várnak a fiúk Carterre, aki valamit beállít, mert a célbolygó és a Föld között jelenleg pont a Napunk tehénkedik. Szóval meghekkeli a féregjáratot, hogy kikerülje az éltető izzónkat. Carter kezén egy csendben gennyedző seb virít (előző részből esetleg?), Hammond viszont géz helyett egy papírt ad neki, azzal a körítéssel, hogy tartsa a zsebében. Rendben, a főnök az főnök. Átmegyünk a kapun, és...visszaértünk. WTF? Dehogyis. Az akkor jön, amikor eltűnik körülünk a bázis, és egy rakéta termetes farával nézünk farkasszemet.

Egy kedves hang benyögi, hogy próbaindítás 20 másodperc múlva. Híjj, mindenki üti a legközelebbi ajtót vagy kapcsolót, de a zen buddhista Teal’c barátunk egyszerűen lezatolja a rakétát. Probléma megoldva. Természetesen rögtön katonák jelennek meg, ahogy azt kell, és mehetünk a zárkába. Az ismeretlen katonák jól megnézik a cuccainkat. Egyikük megtalálja a tábornok levelét, amiben ez áll: „George - Segíts nekik!” Valamint két időpont: augusztus 10. 9:15 és augusztus 11. 18:03. Aztán meglátjuk az ifjú katona névtábláját: HAMMOND. Aztarohadtmindenit!

Nos igen, Carter már mondja is, hogy úgy 30 évet visszamentünk az időben. Pár másodpercig mindkét idősíkban léteztünk, azért tűnt el a bázis. Daniel szokás szerint le van nyűgözve, ő már visszamenne az időben ősembereket kukkolni, O’Neill meg azt akarja, hogy Carter csinálja vissza. Teal’c szerint meg megakadályozhatnánk egy csomó történelmi gebaszt. Carter szerint nem, mert akkor alapjaiban változhat meg az egész világ, így is vigyázniuk kell, hogy lehetőleg ne tapossanak el egy csótányt sem.

Egy őrnagy elbeszélget Jackkel, aki be is mutatkozik neki: ő James Tiberius Kirk kapitány, az Enterprise csillaghajóról. De az őrnagy megelégszik annyival, hogy szovjet kém. Érdekli a fegyverünk, amit több kamera is rögzített használat közben. Jack nem tud róla semmit. De annyit elárul, hogy igazából nem Kirknek hívják. Az igazi neve Skywalker. Luke Skywalker. Nos, akkor átszállítják a csapatot a CIA-nek. A teherautón Jack ötleteket akar, de Carternek nincs egy sem. Teal’c meg halkan közli, hogy ha itt maradnak, a kukaca felnőve átveszi a hatalmat. Defektet kapunk, a fiatal Hammond meg magyarázatot akar a levél miatt, és itt is jól megbámulja Carter sebét. Bebizonyítjuk neki, hogy ő maga küldte a jövőből, úgyhogy segít nekünk. Lezatoljuk a többi katonát, és megvárjuk a másik teherautót, ami a cuccainkat hozza.

Kivesszük a jeladót, aztán dezintegrálunk mindent. O’Neill kér egy kis pénzt Hammondtól, majd visszaadja kamatostul. Aztán, hogy ne kerüljön hadbíróság elé, ő is kap egy nyalást a zatból. Ma 1969. augusztus 4-e van, szóval a papír szerint valami történi fog 6 nappal később. De nem tudjuk, hogy mi. Daniel szerint el kell menni Catherine Langfordhoz, ő tudja, hol van a csillagkapu. Rendben. Mocskos hímsoviniszta módjára kiállítják Cartert stoppolni. Mivel ekkortájt úgy látszik nem buknak a rövid hajú nőkre, Teal’c egy hippibusz elé veti magát. A Michael nevű hippi és csaja elvisznek minket New Yorkba, ők is oda tartanak valami koncertre (csak nem Woodstock?).

Szerzünk ruhát, Teal’c parókája rulez. Éjjelre letáborozunk az erdőben. Carter a tábortűztől ötletet kap: szerinte egy napkitörés okozta az időutazást. Eltérítette a féregjáratot, vissza a Földre, csak ugye közben időben is visszamentünk. Csakhogy a napkitöréseket nem lehet előre jelezni. Ekkor felizzik a villanykörte, és Carter rájön, hogy ezt jelentik a dátumok. Ekkor lesznek napkitörések. Kár, hogy ezt Michaelék is hallják. O’Neill beeteti őket, hogy földönkívüliek egy messzi-messzi galaxisból, és haza akarnak térni. A hatás kedvéért zattal gyújt tábortüzet. Redben, segítenek. Másnap Jack és Teal’c elmennek egy csillagvizsgálóba, Daniel és Carter meg meglátogatja Catherine-t.

Daniel Heinrich Gruber fiaként mutatkozik be, és rohadt jó német akcentussal küldi. Végül kiszedi belőle, hogy hol tárolják a kaput (Washington). Felszedjük Jackéket, akik ellenőrizték az első napkitörést. Megtörtént, holnap mehetünk haza. Michaelék is velünk akarnak jönni, mert behívták hippi barátunkat. De nem, inkább menjenek Kanadába. Na meg a koncertre, mert anélkül nem lehet emigrálni, hogy előtte ne rúgnának be katasztrofálisan. Bejutunk a washingtoni raktárba. A közeli teherautókból feltöltjük a kaput, amikor is megjelennek az itthoniak, és lőnek ránk. Még várni kéne egy kicsit, de mennünk kell. Odaát a Parancsnokságra érkezünk. De. De minden le van takarva, sehol senki. Aztán megjelenik egy néni fehérben, és közli, hogy ő Cassandra. Remek, most meg túlmentünk.

Állítólag a rendesen visszatért Carter mondta el neki, hogy jönnek a jövőben is. Gondolom. Na mindegy, nem dumálhatunk, visszaküld minket egy tárcsázás nélküli tárcsázóval (Noxnak van ilyen?). Végre a saját időnkbe térünk vissza, ahol Hammond elmondja, hogy Carter sebéből tudta, hogy most lesz az időutazós alkalom. Ha szólt volna róla, akkor megváltozott volna a történelem. Ó, és mellesleg O’Neill tartozik neki 539 dollár 50 centtel. És ezzel hepiend.