Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 2x03 - Világok gyilkosa

2008. augusztus 31. 16:38 - the black ball

Egy esőerdőben járunk, vagy amit annak hazudnak. O’Neill rühelli már a fákat, úgyhogy húzzunk haza, de Daniel szerint jobban körül kell néznünk, szóval a szokásos. Mivel Carter megerősíti, hogy a fejlett civilizációra utaló posztapokaliptikus gázfelhőknek és a helyi Stephen Colbert műsorának nincs jele, Jack győz, elmegyünk. De ekkor feltűnik valami Roshure nevű fickó, és segítséget kér, mert a csúnya Taldur üldözi itten a fák között. Az biztos valami rossz dolog, úgyhogy segítünk. Aztán megvilágítanak minket az égből, és hirtelen egy sötét helyre kerülünk. Kapunk itt is egy reflektort a fejünk fölé, aminek a fényét Teal’c viaszos feje csak erősíti. Egy hang közli, hogy gratula, rabok lettünk, amiért segítettünk a fickónak. Ugyanis gyilkolt. Hiába érvelünk ügyesen, hogy nem tudtunk róla, bűnösök vagyunk, azt jónapot. Daniel agyán átvillan, hogy a Taldur azt jelenti igazság. Szépen elnézést kér, többet nem fordul elő. A hang közli, hogy átküld minket a kapun. Na az tök jó. Igen...egyenesen Hadante börtönébe.

 

Természetesen életfogytiglanit kapunk, ha már lúd. Odaát O’Neill teljes nyugodtsággal közli, hogy szarban vagyunk. Egy ilyen földalatti hely ez a börtön, a rabok rögtön elkezdenek fütyülni, és még nem is látták Cartert. A kapu előtt találunk egy pár füstölgő bakancsot, úgy látszik, valakit meglökött a csillagkapu ajtaja. Egy ürge elcsórja a cipőket, Carter meg dumálni akar vele valamilyen bizarr okból kifolyólag. De egy bazi nagy, Vishnur nevű hegyi troll felkapja és jól megszorongatja. A birkózásnak egy Linea nevű öregasszony vet véget, akármilyen hihetetlen is ez. Ráadásul védelmet ad Carternek, szóval nem lehet kiszavazni. Na, de most már azért lépnénk, egy probléma van: sehol egy tárcsázó.

Úgyhogy energia kell, aztán majd tárcsázunk kézzel. Keressünk! A cipőlopó fickó most egy hullát nyúl le éppen, de barátságosan nekünk adná. Aztán közli Teal’c-kel, hogy ha legyőzi Vishnurt, akkor megengedi, hogy a barátja legyen. Hát nem jópofa? Kettéválunk, Jack és Sam megkukkantja Lineát. Tőle megtudjuk, hogy páran direkt állnak a kapu elé, mert azt hiszik, hogy az örvény átviszi őket a másik oldalra. Mindegy, szökni akarunk, adj energiát.

Odahaza a CSK-3 érkezik, ők minket kerestek. Taldurék elzavarták őket, úgyhogy Hammond követet akar küldeni. Linea egy csomó gazt meg gyökeret hord össze, aztán rácseppent valamit, erre a gaz világítani kezd. Carter teljesen odavan, hogy ez hidegfúzió. Talán menni fog vele a kapu. Ha Linea segít, jöhet ő is. Daniel aggódik, még nem is tudjuk, mit követett el. Majd. A Földre nem mehetünk, mert nincs azonosítónk, szóval először is egy bolygót kell találnunk, Daniel inkább ezen törje a fejét. Aktiválódik a kapu, a rabok odatolnak egy facsúszdát meg egy vályút, aztán ínycsiklandozó cement ömlik át a kapun. Bon Appétit! A Vishnur troll a kajaosztó, szed Lineának meg magának, aztán a többiek fatállal keményen betermelik a betont.

Egy Kovacek nevű őrnagy közben tárgyalt a Taldurral. Nem lehet fellebbezni, és mindenre életfogytiglani a válasz. Mi azért nem adjuk fel, a földi ember nem ért a szóból. Sőt maga Hammond megy át tárgyalni. Linea megint valami löttyel kezeli a cementkaját, ami ettől gondolom ízletes húslevessé változik. Carter megkérdi, hogy mi is a bűne. Volt egy kísérlete, ami rosszul sült el. Sikerült több ezer embert kinyírnia. Ugyanis ott, ahol a Taldur van, kitört egy járvány, ő segíteni akart, de a gyógymód csak felgyorsította a folyamatot. Ja és figyelmeztet, hogy Vishnur trollösztönei kanosak, úgyhogy vigyázzunk a hátunkra.

Daniel és Jack még mindig bolygó után kutatnak, amikor elkezd aktiválódni a kapu. Pár hülye odafut, és várják, hogy kinyíljon. Daniel is hülye, mert eléjük fut, és le akarja őket beszélni. Hiba volt. Mindenki azt csinál az életével, amit akar. Vishnur ezt kihívásnak veszi, és jól megszeretgeti Danielt az ölelésével. Jackre is ráugrik pár fickó, de ekkor jön Teal’c, és hamar börtönpankrációt rendez. Jackson már a halálán van, ekkor Linea a távolból valami kézi bizbazzal integet Vishnurnak, aki erre összeesik. Jó kutya. A Taldurnál Hammond és Kovacek is kap reflektort a fejre, a tábornok kobakja még vakítóbb. Hammond át akarja vállalni a CSK-1 bűnét. De mivel nem ő parancsolta, hogy segítsenek a Roshure fickón, nem ítélik el. Mellesleg közlik, hogy hiába is tekintenék semmisnek a bűnüket, a Hadantéről nem lehet visszatérni.

Linea lelöttyözi az eszméletlen Danielt, ennek a nőnek mindenre van valamije. Ja igen, átjött a kapun egy vak elítélt, amikor történt az incidens. Linea lelöttyözi a szemét, erre az elkezd látni. Jól van, hagyjad már... Amikor meglátja a nénit, akkor viszont ijedten elrohan. Hm. Daniel magához tér, és olyat szól, hogy P2A-509. O’Neill ezt agykárosodásnak tudja be, de nem, erre a bolygóra kell mennünk, mert ott lesz a CSK-3. Remek. Miután átcsurgatták a betont, elmegyünk. Mivel Daniel kvázi kinyírta Vishnurt, ő lett a séf, szóval neki kell osztani. Oké, megvolt. Körbetekerjük a kaput a gazzal, megy rá a fúziós lötty, és tárcsázunk. A kleptomániás fickó észreveszi, hogy szökünk, azért riadóztat. A most már nem vak ürge is átugrik a kapun, aztán bezárul.

Otthon nagy az öröm, bemutatjuk a tábornoknak Lineát, ő segített szökni. Később Carter megmutatja neki a számítógépet, Linea meg megadja a fúziós lötty felépítését. A tárgyalóban a többiek beszámolnak, amikor a CSK-3 behozza a nemvak fickót. Azt mondja, hogy Linea nem más, mint a Világok gyilkosa. Ő terjesztette el a járványt. Remek, pont most rajzol valami molekulát a gépen. Aztán más világok felől érdeklődik. Carter közli, hogy ott vannak a gépben. Erre Linea közli, hogy az adósunk, aztán előkapja a kézi bizbazt, és elkábítja.

Végignézi az ismert világok listáját, aztán kizár minket a rendszerből, és tárcsáz. Megy az önmegsemmisítés is, 30 másodperc, hát az rohadt jó. Linea lelép, a visszaszámlálás véget ér, és....és nem történik semmi. De azért elmegy az áram. Csak egy számítógép indul el, amin Linea búcsúüzenetét láthatjuk, miszerint kösz a vendéglátást, az adósság törlesztve van. Daniel szemét módon hatásvadász: mi balga földiek kiszabadítottuk a Világok gyilkosát. Végre nem hepiend.

Címkék: csillagkapu
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Llew 2008.09.01. 12:35:22

Időnként nem hülyeség az az Elsődleges Irányelv.
süti beállítások módosítása