Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Odaát 2x20 – Szellem a palackból

2008. március 17. 08:04 - Deana W.

A héten emlékeztetőül megnézhettük W. mama és Jessica pafonraszegezett-lángrakapós halálát. Szép kis összeállítás. Na mindegy, ami megtörtént, az megtörtént, nincs mit tenni. Vagy mégis?

A testvérek szökevényi minőségben is fáradhatatlanul dolgoznak, most épp egy dzsinn után nyomoznak. Sammy a hotelban bújja a lexikonokat, míg Dean a zsír új rendszámú Kocsival fésüli át a terepet. De mit is kell tudnunk a dzsinnekről? Nem igazán jótündérek, és bár elég nagy hatalmuk van, nem feltétlenül teljesítik a kívánságokat sem, viszont évszázadok óta embereket fogyasztanak és szeretnek romok közt bujkálni. Ja, és nem hasonlítanak Barbara Eden-re, a Jeannie a háziszellemből :)

Visszatérve a romokra, Dean a terepszemle közben látott valami ilyesmit, ezért odamegy körülszaglászni, Sammy hiába is tiltakozik, hogy előbb menjen vissza érte a hotelba.

Nos, a régi romos irodaépület elég para önmagában is, hát még a tejüveg-falon átsejlő alakkal, aki Dean-t követi. Ezúttal Dean nem elég figyelmes, így a kopasz, agyontetovált fickó hamarosan elkapja. A feltételezett dzsinn szeméből és a kezéből kék fény árad, amivel Dean homlokát taperolja. Mintha a gondolataiban keresgélne vágyak, kívánságok után…

Másnap este Dean egy bombázó mellett ébred, de látszólag nem emlékszik az éjszakára (én el tudom képzelni, mi lehetett :)) Ez lett volna hát a leghőbb vágya? Gyorsan telefonál Sammy-nek, hogy elújságolja, elkapta a dzsinn és nem tudja hol van. De hiába magyaráz a lényről, Sammy nevetve lerázza Dean-t, mert szerinte megint csak túl sok gin-t vedelt és most tök részeg, ezért nem emlékszik Carmen-ra sem. He? Aztán tovább bújja a lexikonját – a bűntető jogról. Mi van??

Dean így magára maradva körülnéz, hogy hol is van. Egy borítékról kiderül, hogy Carmen Porternél ébredt, Lawrence-ben. Sam-nek tehát igaza volt. De várjunk, van itt még az ő nevére érkezett levél is a kupacban. Na most már mi folyik itt?

Mielőtt elkezdhetnénk agyalni, Carmen libeg ki a hálóból és megpróbálja Dean-t visszacsábítani az ágyba, aki meglepő módon nem kap az alkalmon, időt kér. Gyorsan tovább kutakodik a szobában: van itt néhány közös kép a lánnyal meg még egy, amit mi nem láthatunk, de Dean rendkívül döbbent arccal mered rá, majd sarkon fordul és elrohan valahová.

Egy házhoz hajt, ahol dörömbölésére egy szőke hölgy nyit ajtót, méghozzá nem más, mint W. mama! Nem érti, mit keres ott éjszaka Dean, kicsit aggódik is érte. Dean is aggódik már a saját épelméjűsége miatt, így hát egy gyors tesztnek veti alá anyját, hogy mit mondott neki kiskorában mielőtt elaludt. Mivel Anya helyesen válaszol, Dean megkönnyebbül, hogy nem csalás nem ámítás, ez tényleg az ő mamája, és boldogan öleli magához. Ezek szerint mégis teljesülnek a kívánságok!

A régi házban körbenézve újabb fényképeket látunk a W. család boldog életéből. Apáról is van egy kép, amin softball-ozik. Dean ezt viccesnek találja, az anyja meg furcsán néz rá, hogy nem tudja, apja már nem él. Hát még akkor mennyire meglepődik, amikor fia nagyszerűnek titulálja, hogy apja álmában, agyvérzésben halt meg. Persze mi értjük, hogy csak annak örül, hogy ellentétben az eddig ismerttel, ebben az új életben ilyen „szép” halála volt az öregnek. De nem csoda, hogy a furcsa viselkedés láttán az anyja is részegnek véli Dean-t, aki végül az éjszaka hátralévő részét a régi házban tölti.

Szerencsére reggelre nem változott meg semmi, de hogy a végére járjon, mi folyik itt, Dean elmegy az egyetemre, hogy egy professzort a dzsinnekről faggasson. A professzorunk azonban nem hiszi , hogy dzsinnek valóban léteznek és kívánságokat teljesítenek, bár a legendák szerint isteni erejük van, szóval elméletileg lehetséges lenne, hogy megváltoztassák a valóságot, mind a múltat, a jelent vagy a jövőt illetőleg. De Dean élénk érdeklődését ő is csak részegségnek véli. Pedig a gin dzsinn nem részegít meg :)

Dean a professzortól hazafelé indulva egy fehér ruhába öltözött lányt pillant meg az út túloldalán, aki meredten bámul rá, majd egy szempillantás alatt köddé válik. Ijesztően kísérteties jelenség. De biztos csak a régi beidegződés miatt tűnik annak, menjünk inkább haza.

Nem minden változott ám meg, például Dean most is élvezettel zabál és tele szájjal beszél :) Anyától megtudjuk, hogy Sam is nemsokára megérkezik körünkbe, és bár örül Dean-nek is, nem érti, hogy mit keres még mindig itt a fia, ahelyett hogy a szerelőműhelyben dolgozna. Hogy micsinálna? :))) Hát, mondjuk hogy szabadnapos. Ezért le is nyírja izibe a füvet széles mosollyal az arcán, és boldogan integet át a szomszéd pasasnak. Tisztára mintha a Született feleségekre kapcsoltunk volna.

Sammy hamarosan be is fut, nem mással, mint a nagymellű szőke Jessica-val az oldalán. Épp most érkeztek Californiából. Naná, Stanford, jogi kar, ahogy annak lennie kell(ett volna). A látogatás apropója pedig Anya szülinapja, amit Dean szégyenszemre elfelejtett.

Este az egész bagázs vacsorával ünnepel egy flancos étteremben, ahol egy halom zöldséget tálalnak fel Dean-nek. Kissé csalódott, de Carmen a fülébe súgja, hogy majd később elmennek és bevágnak egy jó nagy sajtburgert. Szóval nem véletlen lett ő a csaja (bár ezt én is tudnám vállalni :)) Azonban miközben épp Sam és Jessica eljegyzésének örvendenek, Dean ismét megpillantja a fehér ruhás lányt. De hiába szalad oda, a lány megint szublimál. A többiek meg egyre értetlenebbül figyelik Dean viselkedését.

Hazaérve Sam rá is kérdez, mi volt ez az egész, de Dean ügyesen hárít. Inkább további ünneplésre csábítaná az öccsét és a csajaikat, de Sam ahelyett, hogy pezsgőt sört bontana, inkább kérdőre vonja bátyját. Hogy mégis mi ez a jópofizás, mert hogy ők nincsenek is jóban. Ami talán nem is csoda, azok után, amiket Dean ebben az új múltban művelt vele (ellopott hitelkártya / barátnő…). Dean azonban nem hagyná ennyiben, szerinte van bennük közös, méghozzá a vadászat. Hát, ez sem jött be, Sam ebben az életben még sosem vadászott.

Később Carmen vigasztalja Dean-t a balul sikerült testvéri közeledés miatt. Dean vigasztalódna is lelkesen, de Carmen nem ér rá a hempergésre, dolgoznia kell menni. Éjszakás nővérke. Dean büszke is magára, hogy egy ilyen gyönyörű, jófej és okos lányt fogott ki. Mintha már túl idilli lenne ez az egész…

Sajnos nem az, ez hamarosan ki is derül. A tv-t bámulva ugyanis Dean egy repülőgép szerencsétlenség évfordulójáról szóló híradásra kapcsol, amit az „előző életükben” megakadályoztak Sam-mel, ezzel megmentve 108 utas életét. Most viszont mind halottak, ahogy az a sok-sok más ember is, akiket nem mentettek meg ebben az életben, civilek lévén. És ekkor hirtelen újra felbukkan a fehér ruhás lány… Dean utána ered, de a másik szobába érve a lány vibráló szellemalakján kívül két a kezüknél felakasztott összeaszott múmiát is lát a gardróbban.

Ez már sok neki, kimegy kicsit agonizálni a temetőbe apja sírjához. Nem érti, miért üldözi a régi élete és miért nem lehet egyszerűen csak boldog az újban. Meg hogy miért kell a saját boldogsága és a sok megmentett ember között választania, feláldozni magát és az egész családját értük. Lássuk be, ez tényleg szar ügy.

De hát nincs mit tenni, ez az ő sorsuk. Ezért fogja magát, visszalopózik a házba és anyja ezüst étkészletéből elemel egy kést, amin persze Sammy teljesen kiakad. Dean azt hazudja neki, hogy tartozik egy bukinak, azért lopta meg az anyját, és elmondja, mennyire sajnálja, hogy nincsenek jóban és ezt nem hozhatja már helyre, de mennie kell, mert életek múlnak rajta. Ezt már Sam sem hagyhatja annyiban, úgyhogy vele tart. Végre, újra együtt az úton.

Persze ez így nem olyan mint régen, Sam nem egészen érti, mire készül a bátyja egy ezüst kés és vagy fél liter bárányvér társaságában. Mikor elmondja, hogy egy dzsinnt készül megölni vele, konkrétan elmebetegnek tartja. De Dean nem hagyja magát megállítani, eltökélten halad a célja felé.

Visszatérnek Illinois-ba a romos irodaépülethez, ahol először találkozott a dzsinnel. Rögtön rá is találnak a fehér ruhás lányra, aki a kezeinél felakasztva lóg, mellette pedig a két összeaszott múmia, akiket korábban a gardróbba hallucinált Dean. Mindegyikőjük nyakában egy tű van, amin keresztül a vérüket csapolják le. A lány még él, de mivel valaki közeleg, Sam-nek és Dean-nek el kell tűnnie. A dzsinn az, aki megint kék fényt bocsátva ki újabb álomba ringatja a lányt, majd jóízűen megvacsorázik a leszívott véréből.

Ettől az egésztől Sam eléggé kikészül, Dean viszont végre rájön a titok nyitjára: a dzsinn nem teljesíti a kívánságod, csak elkábít, és elhiteti veled azt, amit a szíved mélyén szeretnél, közben meg szép lassan kiszívja az összes véred. Ezek szerint ez az egész, ami most történik nem igaz, és valószínűleg ő is épp úgy ott lóg a többi áldozat mellett és csak álmodik, a lány meg nem szellem volt, hanem a valóságból be-bevillanó kép. De hogy tudsz felkelni egy rémálomból?

Egy régi mese szerint, ha álmodban épp meghalnál, felébredsz, mielőtt megtörténne a vég. Szóval egyszerű, Dean-nek csak meg kell ölnie magát és felébred. Ez igazán klassz. Főleg hogy Sam lelkesen próbálja bizonyítani, hogy ő igazi, és próbálja lebeszélni Dean-t a harakiriről. Ráadásul anyja, Carmen és Jessica személyében még erősítést is kap. Oké, beismerik, hogy valóban csak álmok ők, de miért ne álmodhatna tovább, hiszen ez a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Még ha közben a valóságban meg is hal szép lassan. Győzködik, hogy eleget tett már az emberekért, nem kell tovább hősnek lennie, maradjon itt – de Dean nem marad, inkább hasba szúrja magát. Jájj.

Sam meg csak ordít, hogy Dean, Dean – de ezúttal újra a valóságos irodaházban vagyunk. Szerencsére az elmélet beigazolódott, Dean már éledezik, Sam meg próbálja kiszabadítani. Ám ekkor megjelenik a dzsinn és elkapja Sammy-t is. Már épp készülne őt is megbabonázni, de Dean még épp időben letépi magát a kampóról és megforgatja a dzsinn hátában a tőrt. Huhh. Ráadásképp még a fehér ruhás lány is él.

A hotelba visszatérve Dean egy magazint lapozgat, amiben egy sörhirdetésen ott mosolyog „Carmen”. Szóval innen került a tudatalattijába :) Sam közben jó híreket kap a kórházból, a fehér ruhás lány állapota stabilizálódott, életben marad. Dean viszont még mindig a boldog életén rágódik, amiben élt az anyjuk. Bárhogy is volt, vagy lett volna, Sam örül, hogy Dean kijutott onnan, hisz az nem a valóság volt, és bár pokolian szar érzés a sok áldozat, ami a munkájukkal jár, a sok megmentett emberélet miatt mégis megéri. Hát még nekünk, különben mit néznénk péntek esténként? :)

Címkék: odaát
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Annácska5 2008.03.17. 16:32:26

Elég szomorú rész volt :( Viszont szokás szerint a poénok nagyot ütöttek benne.
HOgyvolt szokás szerint jó volt :)

Ruffian 2008.03.17. 19:03:21

Tok jo lehetett ez resz, kar, hogy nem lattam:(
Nem tudjatok, hogy valamelyik evad DVD-i megjelentek-e mar?

Annácska5 2008.03.17. 19:43:24

Az első évad már megjelent DVD-n.De ha kellenek a részek én tudok neked segíteni Ruffian :)

Ruffian 2008.03.18. 06:37:57

KÖSZI, KÖSZI!!
írsz e-mailt, hogyan?

Annácska5 2008.03.18. 09:15:48

Küldtem neked itt üzenetet, remélem megkapod. Elméletileg elküldi a mail címemet is vele :)
süti beállítások módosítása