Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4x120 és 4x121

2011. április 17. 17:45 - Hódos Hajnalka

Mióta megkezdődött a Vacsoracsata hete, Bombadil Toma barátom jár az eszemben. Több okból kifolyólag. Például azért, mert voltam már a kuktája. Megetettünk úgy százötven embert. Újragondolt ludaskásával és rozé kacsamellel. Büszke vagyok rád, egyszer sem kellett veled ordítani. Én is rád, veled se. Előtte próbafőztünk, sikerült egy megfőzhetetlen kacsával beállítanom, kínunkban röhögtünk a konyhapulton fekve. Szoktunk együtt vásárolni is. Személyesen is. Szemrebbenés nélkül veszi tudomásul, mikor csillogó szemekkel vágtatok át a Culinarison, aztán az egészségügyi határérték fölött pár decibellel elbődülök, hát itt az Árpa Attila, nézd má, nézd máá! És telefonon is. Vettél ágvágót? Aszti, vághatok majd vele egyet? Egyet. Mi, a halaspultnál vagy? Kárászt vegyél, kárászt! Utazunk is együtt. Muszáj pont most kanyarodni, mikor a szempillám festem? Menjünk még egy kicsit, a kisujjam még nem lakkoztam ki. Az életemre esküszöm, hogy Siófokon van komp. Ööö… pedig úgy emlékeztem, bocs, most mi van, hetven kilométert mentünk csak pluszban. És eszünk fölső kategóriás éttermekben. Add ide! Add ide a tányérodat, megígérted! Alsó kategóriás helyeken is ettünk már. Na, itt a kóbász. Majd ha megetted, megmondom, mennyibe került. Ha most mondanám, elmenne az étvágyad. Isten éltesse születésnapja alkalmából! Soha nem mondana nekem olyat, hogy púder nélkül negyvennek nézek ki. Valami olyat mondana, hú de szarul nézel ki, öreganyám. A kék körömlakkomat is megemésztette, ugyanolyan őszinte mosollyal nézi, ahogy villogtatom őket, ahogy Éva olvasta az Anikóról szóló sms-eket.

Anikó, szeretünk! Téged az Éva meg sem közelít! Púder nélkül negyven évesnek….micsoda? Ne szelektálj, elölről. Éva hisztérikus bőgésben tör ki. Felugrik, brühühüzik, Anikó folytatja az olvasást. Púder nélkül negyven évesnek néz ki. Alekosz eltévesztette a jelentkezést, neki kuplerájba kellett volna jelentkeznie! A hisztérikusan zokogó Éva ordítozik, mindig is ocsmánynak érezte magát. Mindig is utálta saját magát. Amíg ő ocsmányvagyokozik, Alekosz Jerzsit biztatja, menjen oda és ölelje át. Hát menj oda te! Ne hozzál már kínos helyzetbe! Alekosz végre megmozdul, gyere már ide, álljál meg, dehogy vagy te ocsmány! Anikó is megszeretgeti Évát, hogy lennél már ocsmány, te se gondolod komolyan! A dzsungelhéten nem volt rajtad egy deka smink, mégis jól néztél ki. Megnyugodtál? Nem. Éva, mikor bejött a Villába, úgy gondolta, hogy minden pasinak ő az álma. Aztán megszólalt. És tök jól néz ki. És tényleg, tudtam magamról, hogy én bombázó vagyok, érted. Mindenkinek van egy álma, énekelgeti Jerzsi, Alekosz felröhög.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X119

2011. április 15. 15:31 - Hódos Hajnalka

Tegnap este óta sugárban ömlik a nyálam, úgy ennék pörköltet. Na nem Alekosz miatt, még mielőtt. Még csak főzni sem tudok elvágólag. Nem is akarok. Mást sem akarok úgy csinálni, khm, és felőlem a cipők is állhatnak össze-vissza. A hétvégi menü meg is van. Kakaspörkölt. Jó sok herével. Ha kapok. Ha nem, csak kettővel. Szívem szerint kitérnék az öt évvel ezelőtti kakaspörkölt-főző versenyre, ami egy Mecseknádasdon töltött hosszú hétvégén a fő programot képviselte, de akkor el kellene mesélnem azt is, hogy jelentékeny mennyiségű szilvapálinka elfogyasztása után második helyezést értem el a házi rendezésű üzekedő szarvasbika bőgés utánzó versenyen és nem óhajtom lerombolni az imigájémat, ha már ennyi energiát feccöltem bele. A főzőversenyen utolsók lettünk egyébként, a zsűri úgy értékelte csapatunkat, na, a bajaiak megint halat főztek. A részvétel a fontos, nem? Na nézzük, Alekosz hogy boldogult a konyhában.

Egyelőre felravatalozott hulla pózban döglik a mostanság újra trendi babzsák fotelben és beleszúr egyet mimózalelkű Anikóba, aki utolsóként szeretné bemutatni főzőtudományát. Addig van ideje felkészülni arra, hogy meg tudjon csinálni egy tükörtojást. Anikó természetesen megsértődik. Éva kíváncsiskodik, hagyománytisztelő séf lesz-e Alekosz, vagy eltér a tradícióktól. Alekosz megnyugtatja, Alekoszos lesz. Nem vagyunk merevek. Az elemi erejű rettegés végighúzódik az összefoglalón, a Lakókban élénken él az élmény, mikor Alekosz marhalábszár pörköltet főzött, nyolc órán keresztül. Mindenki biztos benne, hogy ma is az lesz a vacsora. Abban is, hogy ugyanennyi idő alatt fog elkészülni. Egyedül Alekosz bízik Alekoszban. Na apukám, egyet garantálok, ma jóllakunk! Az száztíz százalék! Azért nagy vonalakban magyarázd már el nekem, hogy hogyan készül a nokedli. Jerzsi vasal, magyaráz. A tojásnak mindenét bele kell rakni, igen.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X118

2011. április 14. 15:00 - Hódos Hajnalka

Leszámítva az időskori nyavalyákat, a mamám 78 évesen kiváló egészségnek örvend, életerős és sokszor energikusabb, mint én. Igen aktív társasági életet él, ha nem a Juci nénivel bandázik, akkor kirándulásokra jár, ő így nevezi a termékbemutatóval egybekötött, a halál fasza után öt kilométeren túli településre szervezett buszos utazásokat, havonta egyszer pedíkűröztet (=mék a lábamma’), heti húsz tojást visz a barátnőmnek és órákat ücsörög a szömészeten. Temetőbe nem szeret járni (leszek ott eleget), ezt nem is bánom, a szülőfalujában legalább félszáz, számomra ismeretlen ember sírját rakatta velem rendbe, muszáj Lány, a mútkó is szivességbül visszakapá’ták anyit. Vizuális vagyok, ezért a mellettem elhaladó felületes szemlélőknek ilyenkor csak az tűnik fel, gereblyézés közben rázkódik a vállam, azt szerencsére nem sejtik, hogy a röhögéstől. Az ilyen kiruccanásokról mama általában új sütemény recepttel érkezik haza, amit hétvégén rajtunk tesztel. Volt már ehető is köztük, a legnagyobb traumát eddig az a csokoládés(?) borzalom okozta, amit egy horvát főzőműsorból sütött úgy, hogy a tévéképernyőn látottak alapján megpróbálta kitalálni a hozzávalókat. Legyen elég annyi, az után simán bevállaltam volna Éva fatörzsét. Igen, elindult a Vacsoracsata a Villában, Éva kezdte a hetet. A gyengébb idegzetű olvasók kedvéért bemutatom a desszertet, ennek ismeretében döntse el mindenki, tovább olvas-e.

A Lakók a kertben tervezgetnek, a gyámügyi előadónak öltözött Alekosz terve az, amikor ő lesz a soros, virsli lesz a fogás. Mustárral, kenyérrel. Vagy bundás kenyér teával. Béci disznótorban gondolkodik, Anikó füzettel a kezében azért imádkozik, ne Alekoszt kapja kuktának. További kétségei is vannak, mert elolvasta a szakácskönyvet és idegen szavakkal találkozott. Flambírozás. Az mit jelent? Alekosz elmagyarázza. A flampírozás azt jelenti, mikor van egy hús, mondjuk bélszín. Bepácolod, beleteszed egy speciális zacskóba, és a flampírozó gépbe rakod. Rákapcsolod, kiszívja belőle a levegőt és vákumolod az egészet és akkor be kell rakni a hűtőbe. Ott akkor saját magától pácolódik. Elindulok az első magnéziumért. Anikó hitetlenlekedik, megkérdi Jerzsit. A flambírozás az, mikor egy serpenyőbe beteszel gyümölcsököt, beleteszel egy kis szeszt, begyújtod és lángol. Anikó vihog, beletrafáltál, Alekosz! Alekosz a mindentudók pillantásával néz vissza. Amiről én beszéltem, az a szuvidolás. Tényleg. Séf voltam valamikor, nem mondtam? Egy kifőzdében. Egy kifőzdének voltam a vezetője, séf beosztásban. Ott szuvidoltam sokat. Csak összekevertem hirtelen a flampírozással. Anikó kerek szemekkel néz. Szuvidolás, olyan létezik, Jerzsi? Hogyne létezne és mond egy kicsit kisebb baromságot róla, mint a másik hülye. Ennyi, na bravó, emeli fel az ájsztejás üveget Alekosz. Akit érdekel a téma, sous vide címszó alatt keresgéljen, érdemes.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X117

2011. április 13. 15:00 - Hódos Hajnalka

András után szabadon az öfiket ezentúl visszapillantónak híjjuk, mese nincs. Engem nyugodtan lehet széllelbéleltnek hívni, a fejem majd levitte reggel, bolondos április, ez nem bolondos, hanem egy fékeveszett, tomboló őrült! Ha meg nem fúj, akkor esik, legalább van mire fogni, miért nem mozdítottam még meg a héten a seggem. Hátulütő, hogy húsvét után harminc fok lesz, akkor meg megy a rinya, hogy úgy nézek ki mint egy tehén és mindenhol lehet rajtam puncit hajtogatni, nehéz az élet, na, pedig hozzám nem is bújt oda éjjel Alekosz. Anikóhoz igen. Össze akar vele bújni, Ani nem, akkor sem, ha olyan vonzó az ágya. Nem lehet, de aranyos vagy. Egymást szagolgatják, ez ismerős, csak ők nem ott kezdik, ahol Pötyi a másik kutyával. Éva felül az ágyon, jézusmáriázik, hasra vágja magát, közszemlére téve a tangabugyiját, kibírtam volna nélküle. Anikó nem illatos, Alekosz ott akar aludni. De lehet. Ki tiltja meg? Éva, aki átszól neki, aludjál, feküdjél le! Majd pont te fogod eldönteni, nem? Alekosz egyébként is el van gyengülve, nem bír felállni, ezért rádöglik Anikóra és simogatja a karját. Éva kínjában ráront Jerzsire. Nézd meg, mit csinálnak, olyan mintha csókolóznának! Én a helyükben szégyellném magam! Csak azért nem jegyzem meg, hogy ezt sikerült egy l-el feliratozni, mert nekem is van annyi helyesírási hibám, mint égen a csillag. Anikóék rövid viháncolás után elbúcsúznak és bubukálnak.

Reggel Anikó úristenezik, de szép nyakkendőt kapott Alekosz! Hát ez gyönyörű! Szerelmes lettem az új nyakkendődbe. A nyakkendő egyébként babarózsaszínű, átlós csíkokkal, hogy szépnek számít-e fogalmam sincs. Anikó viháncolva meséli Bélának, mi történt még az éjjel, míg ő úgy horkolt, mint az állat, felhívnám a figyelmet a tisztázatlan körülmények között, indokolatlanul odaült hozzám szóbokrétára, azt hittem, nem jól hallok, meghallgattam még egyszer. Jerzsi is megerősíti a hallottakat, hihetetlen ez a nő komolyan! Miért nem szexel vele, ha ennyire féltékeny? Alek is olyan boldog lenne, értetlenkedik Béla. Éva eszeget, Alekosz cseszeget. Innentől már csak dagadsz. Ahogy korosodsz, harminc fölött már elhízol. Neked már annyi. A szoborszépségű Alekosz még megjegyzi, Évának nem a testére kéne hangsúlyt fordítani, hanem más dolgokra, aztán kiakad azon, hogy nyomja Éva a majonézt. Ezért nem tudnék veled együtt élni, mert ilyeneket csinálsz! De nem itt, a házasságba’! Hogy lehet középen megnyomni a majonézt? Van, aki ezért szeret, mert ilyen szeleburdi vagyok. Éltesse az Isten! Olyan kis dolgokon tudtok, ti fiúk problémázni…nincs megágyazva, kupleráj van, úristen! A szeleburdi kis bongyor lánynak izenném, hogy ennek belülről kéne fakadni, Alekosznak meg kívánok egy olyan feleséget, aki rászoktatja az ülve hugyozásra, azt rikácsolva, hogy állva körbepisálja az egész vécét. Kívánom azt is, a szoktatási időszakban többször nyisson is rá, ellenőrzésképpen.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X116

2011. április 12. 15:15 - Hódos Hajnalka

Kakaskukorékolásra ébrednek a Lakók, a kakas nagyon pontos volt, ennek ellenére senki nem kerül romantikus, idilli hangulatba, én sem, gyerekkorom óta ádáz küzdelemben állok minden griff-fel, és hát Lilu epesárga öve odabaszott, na. A vállára biggyesztett csipkebetét nagyon hajaz arra a terítőmre, amit a mamától kaptam, lánykorába’ horgolta libalegeltetés közben. Akinek a nagymamája nem tud horgolni, ne csüggedjen, bármelyik angol turkálóban rábukkanhat egy ilyenre, már csak fel kell varrni egy, a nyolcvanas évekből visszamardt terhesblúzra és máris trendik vagyunk. A válltömést ne feledjétek. A szopottgombóc frizurát se, van még valakinek Mystic rúzsa?

A Nyílméreg Béka bal lábbal és a szokásos kazallal a fején ébredt, előbb a kakast vágná le, aztán jobb célpontot talál a szervezetében felhalmozódott méreg szétköpködésére, Anikót. Utálom a Nagyszínpadot! Felajánlom a barátságom, pffff… láttad rajtam? Láttam. Téged akar kicsinálni, arra megy ki az egész. Csak nem számolt azzal, hogy mi hogy lépünk. Az önzetlenség másik szobra, Alekosz azon gondolkodik, kit vigyen, ha megkapja a jeleket. Jerzsin gondolkodik. Évának nem tetszik az ötlet, mert fél Anikótól, érzi, hogy kiesne ellene. Alekosz szerint nem olyan erős Anikó. Dehogynem, jaj kedves, aranyos, szeretetreméltó. És hadjáratot hirdetne Éva ellen. A beszélgetés a hálózsák alatt folytatódik, Éva részéről nem alakulnak jól a dolgok, mert Alekosz feszt magával van elfoglalva. Az lenne az igazi viadal, ha Éva és Anikó küzdene meg egymással. Látványos is lenne. Jó, hát akkor nekem itt vége a játéknak, köszönöm szépen. Baszogatni kezdi lelki társág, nem tökös, nincs vér a pucájában és mindig a könnyűket viszi párbajra. Éva el akarja kerülni a párbajt Anikóval. Maga miatt. Jó, általam? Engem akarsz felhasználni? Ez nem felhasználás. Mégis, minek neveznéd? Segítségnek. Éva új kedvenc kifejezését ismételgeti, ez egy egyéni játék, akár szimpatikus, akár nem. Jó, akkor oldd meg a párbajaidat. Te is. Szép dolog a barátság, mi, kisapám? Összefoglalva megállapíthatjuk, ez egy egyéni játék, ha nem Éváról van szó.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X115

2011. április 11. 14:45 - Hódos Hajnalka

Ha az új átok az, dicsérjen téged Alekosz, akkor az elismerés új fokmérője tegnaptól az, említsen meg téged a felkonfban Balázs. Laci azóta jól van, bulizik és mindenkinek mutogatja a zárójelentését, hogy semmi baja, ezt mindenki tegye el oda, ahova akarja. Egyébként meg kőkemény taktikázásra számít, úgy látszik, eddig nem ugyanazt a meccset néztük, mert kőkemény taktikázás helyett eddig csak eszetlen töketlenkedést láthattunk. A dzsungelhétnek egyébként vége, meg is néztem az időképponthut, milyen lesz az idő a héten, aha, erős lehűlés, szóval ezért, de az sem hagy nyugodni, mi lesz a kakassal, valóban éhen pusztul-e. A Lakók a reggelt nyűgösködéssel töltik, ezzel az erővel felállíthatnák a feldőlt növényeket, de hát ide senki nem takarítónőnek jött be, kibírja az a filodendron, meg a pálma is, rohadjon meg ott, ahol van. Anikó folyamatosan nyafog, Éva fagyit enne, Alekoszt a füst zavarja. Milyen öröm lenne meginni egy kólát! Téliszalámi, sonka, sajt, tyű! A kóbász meg a kaviár kimaradt, ej. Anikó fogadkozik, ha bemegyek, főzök, takarítok, mosok, mindent megcsinálok, csak ne itt kint legyünk már, utálom. És sminkelni is elfelejt. Ha nem lenne elég bajuk, még egy levél is borzolja az amúgy is megviselt idegeket. Nemsokára újra hatan lesztek, új Villalakó érkezik! Tegyetek rendet a kertben, az új lakó hamarosan megérkezik, készüljetek a fogadására!

Éva rinyálni kezd, nem hiszem el, hogy négy hét van hátra és beküldenek ide valakit! Ha ezt megcsinálják, Béci, mindannyian pakoljuk rá a jelet! Ezt most mondom nektek, jó, ha megjegyzitek! Jerzsi nyerítve felröhög, a vendégszereteted most bontakozik ki igazán, Évám! Megegyeznek, egyedül a Laci jöhet vissza! Minekután nőhátrány van, én úgy gondolom, hogy egy jó csaj jön, kezd cihelődni Alekosz. Mosodik, arcszeszt keres, Éva, akkor költözz Anikó mellé, kell a hely a nőnek! Kész, ez már el van döntve, mész az Anikó mellé! Anikó szerint egy celeb jön be. Béci Alekoszt húzza, bejön egy kaszanovacsávó, azt’ nézhetsz, elrabolja a háremet! Eresszék már be, jöjjön csak! Ezek tűsarkú léptek! Gongszóra mindenki felpattan, az új Villalakó egy vörös kakas. Hát ezt vágjuk le, kész! Éva, ezt kiszavazhatod! Ennek annyi, Éva, élezd meg a késeket! A kakas sorsa megpecsételődni látszik, hát még ha értené, hogy Alekosz legyönyörűnőzi. Anikó veszi a védelmébe, Éva érvel. Ani, muszáj levágni, mert éhen pusztultan már nem tudjuk megenni. Ez már este nem mozog! Arra fogunk hajnalban kelni, hogy kukorékol! Hát akkor egyből levágom! Szavazzuk meg, hogy meg legyen evve! Van egy rossz hírem, mondja Anikó, nem lehet bántani, mert azt kizárják! Villalakó, rá is ugyanazok a szabályok érvényesek. Még csak egy naranccsal se dobhatod meg! A kakas, mintha csak érteni, lelkes kukorékolásba kezd.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X114

2011. április 10. 14:40 - Hódos Hajnalka

A tegnapi nap parasztja címet egyértelműen Alekosz érdemli, nem is annyira Anikónak írt levele miatt, inkább a makogó, törvénytelen röhögésért, amit a levél felolvasása után levágott. A nap hőse egyértelműen Jerzsi, nem a sikeres bátorságpróba miatt, hanem azért, mert Évát vitte segítőül, meg azért az őszinte örömért, ahogy Anikó levelének örült és köszönte. A nap legjobb beszólása Anikóé a Gettógepárdért, akinek a legszarabb volt tegnap lenni, az meg a torta. Ezek után Liluról beszélni felesleges. Anikóval kezdjük az öfit, na ő most akkor megmondja, mi bántja a lelkét. Kár, hogy sokat nem hallunk belőle, az ilyenkor szokásos affekta stílust tovább rombolja a csámcsogás, a fémedény alján késsel karistolás idegölő hangja, az evőeszközzel mutogatás a bónusz.

Anikónak két emberhez van elfojtott érzése, az egyik az Éva, a másik a Béci. Szarul esik neki, hogy Éva azt mondta, nem bízik benne, és Anikó rögeszméje is előkerül, hozzá oda kell menni. Anikó egy két lábon járó kegyhely. Meg ez a három lépés távolság is Éva találmánya volt. Éva visszamutogat a késsel, az ő szája is csillog a zsírtól, de az ő legalább nem tele szájjal válaszol. Ő is szorongott a párbaj napján meg szarul volt, még szarabbul, mint Ani. Hogy Bécivel mi az elfojtott érzése Anikónak, soha a büdös életben nem derül ki, csak a felvezető szövegre van Anikónak ideje, nem hittem volna, de mostanában veled tök jól érzem magam, mert Éva belekarattyol. Igen, csak az is furcsa Anikó, hogy a múlt héten még fikáztátok egymást, eltelt öt nap és… Béci csak annyit mondott Anikónak, hogy ne kapja fel a vizet, Anikó nem ezt akarta az egészből kihozni. Hát most rám lehet fogni ezt az egészet, kel fel a székről Éva, véget vetve a megbeszélésnek. Anikó a riportszobában kifejti, Évával nem lehet beszélgetni, mert minden mondatot személyes támadásnak vesz.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X113

2011. április 09. 13:10 - Hódos Hajnalka

A tegnapi összefoglaló nyomasztóbb volt, mint Paul Auster eddig megjelent regényei együtt véve, Pötyit el is tiltottam a tévétől, nem mintha a depressziótól félteném, hanem észrevettem, ha nem tetszik neki valami, alekoszozik a fejével, hát mindennek van határa! Mivel előttem sokan sok sületlenséget összehordtak már Laciról, ezért nekem csak olyanok jutottak, hogy az élet szép, mindig van remény, soha ne add fel és végül, de nem utolsósorban azért vannak a jóbarátok. Majd elfelejtettem, borúra derű. Béci és Anikó magasröptű gondolataival kezdjük a napot, bicsaklik a feje. Reggel kijön, úgy tesz mintha, aztán leül és bicsaklik a feje. Segítek, Laci napi programját vázolták. A Harcos megérkezik, na, mi van? Mindegy, hosszú. Az általános felháborodás után Laci elmeséli, hogy tele van szurkálva, a szívének hálistennek semmi baja, olyan szervi vagy pszichés dolgok lehetnek, ami a szívére kihat. Az összes létező vizsgálatot megcsinálták rajta, tolták jobbra-balra, mindenki pörgött. Tele van a töke saját magával.

Laci levelet kap. Szeretnénk neked felajánlani egy lehetőséget, hogy a lelkiállapotod minél hamarabb a helyére billenjen. Lehetőséget adunk arra, hogy találkozz édesanyáddal. Béci szívhez szóló hangon olvassa a levelet, a füléből kilógó pink fültisztító pálcika némiképp oldja a drámai hangulatot. Döntsd el és egyértelműen mondd ki, hogyan döntöttél. Laci fél pillanatot kér, hadd gondolja ezt végig. Anikó felnéz a teknyőbűl, nincs ezen mit gondolkodni, fiam! Béci kortesbeszédbe kezd. Lelkileg is trébe vagy két hónapja, itt ülsz mint egy hülyegyerek, csak a feladatokra állsz fel. Le vagy punnyadva, csak kifelé gondolkodsz. Tudom hogy nehéz húsz évet elfelejteni, vagy tovább vinni egy újabb vonalat képviselni. Laci meg se hallja, amit Béci mond, szótlanul bámul maga elé, majd köszöni a lehetőséget, élne vele.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X112

2011. április 08. 14:45 - Hódos Hajnalka

Tegnap este, mikor a második pici szünet alatt kiálltam az erkélyre cigizni, azon röhögtem, lassan olyan vagyok, mint a mama. Ha ő olyideges, a küvesre áll ki. Persze nem ettől nyugszik meg, leinti az első Mártonszállásra tartó autót és leüvölti a haját az arra járó szerencsétlennek. Na jó, könnyű helyzetben van, ott ismer mindenkit, sőt. A falu kilencvenkilenc százaléka így vagy úgy rokony. Ha a mama délelőtt olyideges, fellélegezhet mindenki, mert a postás kapja meg a magáét. Később kétségbeesetten hajtogattam, miért hagyom, hogy beszippantson a műsor, és fenyegettem Andrist, áruld már el, mi a szent szar történt, mert beírok a tévébe! És a műsor utolsó percében végre fény derült arra, mi fogja alapjaiban megváltoztatni a Villa életét. Laci feladta a versenyt. Sem pszichésen, sem fizikailag nem bírná folytatni. Egyelőre ennyit tudunk, a miértekre ma este kapunk választ. Mivel megígértem S-nek, hogy írok valami jót is Laciról, legyen. Batya, kapd össze magad baszki, mert nem lesz ennek jó vége! Na jó, még egyet. Szép színűek a szemeid, Laci. Visszateheted őket.

Nyűgösen indul a reggel, Béci halálra fagyott, Anikó a hajával beszélget, mi ez? Ez? Ez? Ez? Alekosz pakolászik a ládájában, Laci a mellkasát markolássza. Alekosz és Éva félrevonul sakkozni. Éva Bécit küldené párbajozni, mert ha visszajön, lesz lila kendője és engem nem visz ki legközelebb, mert védett lesz ő, érted? Érted? Alekosz Jerzsit küldené. Anikó azt akarja, hogy a Jerzsire rakjuk, mert ha a Jerzsi kap hármat, akkor Anikót viszi és akkor az Anikó visszajön! Azt kéne megtudni, ha a Jerzsi kire rakja. Te ki tudnád belőle szedni, olyan okos vagy, én meg nem annyira. Annak a fényében raknánk a jelet, hogy ő kire rakja! Azt kéne vele elhitetni, hogy ha téged választ, őt viszed. Neked kéne sugallni neki. Jó! Mondd meg neki, hogy Alekosz azok közül fog választani, akik rá teszik a jelet. Megszületik a terv, a Kettes elégedett, Béci dohog, még most is tudnak az emberek mögött beszélgetni! Alekosz és Éva nagyon belejöttek, Lacit sem kímélik. Hol van már az a Laci, aki ide bejött? Sehol. Tiszte agresszív, elfojtott düh, az az igazság, hogy a Lacinak már nem kéne itt lennie. Már rég nem, mit keres itt? Már amikor az Olivér kiment párbajozni, már akkor be volt fáradva! Párbaj nélkül jutott el idáig? Kezdem azt hinni, hogy Alekosz és Éva kis viaszbábokat rejtegetnek a ládájukban. A Lacit ábrázoló már úgy nézhet ki, mint egy sündisznó. Béciét el sem merem képzelni.

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X111

2011. április 07. 15:00 - Hódos Hajnalka

Nehogy azzal gyanúsítson bárki, hogy csak a szám nagy, bevallom, hogy én is vettem már részt bátorságpróbán. Ráadásul önként és dalolva. Az elgondolás az volt, majd én kigyógyítom magam a klausztrofóbiából, nanehogymáhogy. Megtaláltam a tökéletes helyszínt, az Abaligeti-barlang szinte kínálta magát. Kár, hogy azt senki nem mondta, a barlang bejárata után körülbelül két méterrel négykézlábra kell ereszkedni és egy szűk, manóvájta üregen kell befelé mászni vaksötétben úgy huszonöt métert, akkor talán emlékeznék is valamire. A környékbeliek szerintem azóta is emlegetik ezt a szűk két órát. Hát én is. Segítőm nekem is volt, akárcsak Alekosznak, a férjem előttem mászott és mondogatta, hogy ne nyüszíts már, mint az ellő nőstényfarkas, meg azt, hogy jönnek mögötted, nem tudsz visszafele mászni, aztán meg azt, hogy mit csinálsz, azzal, hogy átmászol rajtam, nem érsz ki előbb, előttem is másznak! Az öngyógyítás hatástalan maradt, marad a lépcsőzés, és nagyon úgy tűnik, borospincém se lesz. Ezzel együtt én bevállaltam volna azt a plusz három kígyót az akváriumba, csak a csontgilisztáknál jajgattam volna egy kicsit.

Az első reggel a dzsungelben. Béci a dézsában ébred, Anikó nyűgösen. Bajszot akaszt Alekosszal, áthúztad a vizet slagot az ágyamon. Aztán belenyúl a ládájába. Miért vennéd azt el? Állítsd már le magad! Mit maradjak már? Napraforgóztál, áthúztad a slagot az ágyamon! Túldramatizálod. Túl is fogom! Éljen a dráma! A melodráma! Anikó dühös és Lacinak panaszkodik. Direkt idegesít! Direkt ellentmond, tudom, hogy direkt de én meg felveszem. Én is tudnék bunkó lenni, ilyeneket mondani, hogy be kellett volna fejezni a 8. osztályt, de én nem vagyok ilyen. A csörte félbeszakad, Anikó, Béci és Laci jutalomjátékban vesznek részt. A feladat egyszerűnek tűnik, fektükből álljanak fel. Igen ám, de az ezüst űrhajós ruhában vannak, válltól bokáig szorosan betekerve fekszenek egy földdel felszórt területen, a nappali közepén, mint három árva lárva.

Tovább
Címkék: vv4
komment
süti beállítások módosítása