Hogy volt?

Való Világ 9x14 - Csak az kiabál aki fél (18+)

2018. november 18. 15:38 - Dzsudibí

0.png

Nagy a nyomás gyerekek, most hogy megtudtam, hogy Pávó Réka is minket olvas (sziaRéka), úgyhogy hajnalban keltem, hogy a szajrét időben és minőségi formában kapjátok, bár a kommenteket olvasva, ha 5 előtt jön a poszt sapkában, az a baj, ha 5 után sapka nélkül, akkor meg amiatt vonyítanak egyesek, mindkét tábornak üzenem, hogy szevasztok. Úgy tűnik Petit addig csesztettük a bajsza miatt, hogy ezen a héten egy zacskóval a fején ücsörgött otthon egy bögre meleg kakaó és a kedvenc fikusza társaságában, Anikó szerint holnap már lesz, de Anikó azt is mondja, hogy gyufásskatulyákat egymásra helyezni nem olyan könnyű feladat, szóval nem vagyok benne biztos, mi az igazság. Mindenesetre ténysvaló, hogy a nyomoroncok egyike másika csoda, hogy nem felejt el levegőt venni parittyázás közben, úgy tényleg nehéz, a párbaj egyébként félrekúráselőttleveszemagyűrűt Vivi és Era között zajlik, a tét pedig Era joker szuperképessége. 

1_17.png

Tovább
46 komment

Való Világ 9x13 - Rege a két legfontosabb testrészről

2018. november 17. 12:17 - hektor_

v18.png

Este elaludtam mielőtt benézhettem volna a villába, úgyhogy most két cigi meg egy kávé után prüszkölve kapcsolok, hogy dik, itt van az első párbaj a nyakunkon, hogy repül az idő, hajjakmeg tesókáim. Miután tegnap kiosztották a játékosoknak a Marvel hőseit is porba döngölő szuperképességeket, erről ma egyáltalán nem lesz szó - Anikó a tárlatvezetőnk, fontosnak tartja elmondani hogy az Era-Radics közötti összecsapásra szavazó nézők közt kisorsolnak egy 2018-as évjáratú polaroid fényképezőt. Kapcsolják a villát, párbajozók, hogy érzitek magatokat? Az említettek nincsenek túlságosan feldúlva, kb vállvonogatva közli mindkettő hogy jaj, nagyon izgul, nagyon nagyon ideges és azt reméli ő van elöl a szavazásban – közben szinte mindenkiről mutatnak egy közelit, így van alkalmunk summázni hogy még csak másfél hét telt el ugyan, de már elkezdtek lecsövesedni a résztvevők. Megmutatják a fantomképeket, nagggyon szoros az állás, úgyhogy Radics innen is üzeni a rajongóinak, hogy jó lesz összekapni magukat.

v2.png

Tovább
846 komment

Való világ 9x12 - Greg megijedt a csokianakondától (18+)

2018. november 16. 18:38 - Hoppancs

bscap0023.png

Anikó személyesen látogatott el a villába, hogy kiossza a lakók között az idei évad lélegzetállító újdonságának számító szuperképességeket. Mint mondja, nem volt egyszerű dolga, és valóban, a takarásban nyugtatólövedékkel várakozó stábtagok sem tudták megvédeni Greg puszijától. Lássuk a részleteket!

A sulihétre hajazó bejátszásban többen is lelkesen jelentkeznek, amikor Anikó megkérdezi, hogy vajon kitalálták-e, mit jelképeznek a falon elhelyezett képecskék. Bizony, egy-egy extra jogosultságot, amelyek átruházhatók, cserélhetők, sőt, a kiesett játékosoktól „örökölhetők” is. Adri azonnal begyűjt egy piros pontot, ugyanis „nagyon ügyesen észrevette”, hogy tizenkettő van belőlük. Ami *drámai zene* eggyel kevesebb, mint a villában tartózkodók létszáma.

bscap0000_1.jpg

Tovább
Címkék: való világ 18+ vv9
415 komment

ValóVilág 9x11 - A területek, melyeket elcsatoltak Trianontól (18+)

2018. november 15. 18:27 - Dzsudibí

screenshot.png

Nem szarozunk, rögtön belecsapunk vietnámi papuccsal a szarkupac közepibe, TÁNCVERSENY, no lám. Míg Zsu, aki legjobb napjain félhomályban néha tud úgy csücsöríteni, ahogy Marisa Tomei a legszarabb pillanataiban, az előző napi bebaszott csetlés-botlás kékzöld nyomait alapozózza a lábán, addig a kanok Csokifaszt bíztatják, hogy úgyis ő fog nyerni, hát olyan rutin ez neki, mint Ica néninek eltalálni, hogy hány szelet párizsi a 20 deka 40 évnyi csemegepultozás után. Elsőnek rögtön Csoki kezd, és nagyon izgul, mert szerette volna, hogy komoly legyen, mer neki a tánc az érzékeny pont, mert ő kérem, mindenki kapaszkodjon meg, maximista. Pont ez jön le nekem is, amikor Zsu kezeit a csokifasz irányába gyömöszöli, mialatt Reni lézerszemeivel rögzít minden mozdulatot, hogy később majd számon kérhesse csokiszínű parittyapartnerét. 

Adri: De aranyos amúgy, mekkora kis ribi vagy te?!

Zsu: Hát igen.

1_16.png

Tovább
714 komment

Való Világ 9x09 - "Egyem a faszodat, neked adom!"

2018. november 13. 13:00 - candyperfumegirl

kepernyofelvetel_645_1.png

Csapjunk bele a lecsóba gyorsan a tegnapi agyzsibbasztás után, és ígérem, megpróbálom majd a tegnapiból kivágott részlet problematikáját is kibogozni. Ma Bajusz a porondmester, aki valami ismeretlen okból még mindig azt gondolja, hogy az. a. jó. műsor. vezető. aki. szép. szaggatott. tőmondatokban. képes. csak. megnyilvánulni. Rosszul gondolja. Azt mondja, hogy annyira kifürkészhetetlenek itt már a villaviszonyok, hogy a szerkesztők most majd egy barátságkötő ajándékozó szeánsszal igyekeznek a nézők számára világossá tenni, hogy melyik lemming melyikhez dörgölőzik éppen. Persze itt még a vasárnapi kiesős, beköltözős, kiválasztós apokalipszis előtt vagyunk kronológiailag, tehát mondanám, hogy mindez nem oszt nem szoroz, de mégis, mert az az érzelmi szarcunami, amit ez a látszólag jelentéktelen faszság felkavart, kicsit meglepett.

karkoto_1.png

Tovább
842 komment

ValóVilág 9x08 - A mindent bele főzelék ehhez a részhez képest lófasz gyerekek (18+)

2018. november 12. 16:56 - Dzsudibí

kepernyofelvetel_629.png

Élő adással nyitunk, és engedtessék meg nekem, hogy mint a szépre és esztétikumra érzékeny nő, néhány szót rögtön ejtsek arról, ami ma itt történt a színpadon. A sztájliszt vagy rádurrantott a crackpipára adás előtt, vagy kibaszottul rühelli Anikót és Pornóbajuszt, mert előbbi egy ikeás szatyrot visel szoknyaként maga köré penderítve, melyhez egy fehér sportcipő tűnt a leglogikusabb választásnak, míg utóbbi felül ünneplős cigányvajda, alul piacozós melegítő vonalon lett feldíszítve a nagy napra, hát ez prájszlessz gyerekek. AZ első néhány másodpercben már szpojlerezik is a közönség, mert egy fiatalember VV Lacika transzparenst lobogtat a kamerába, és mivel a crackpipa nekem majd csak az írás jön, ezért biztosan tudom, hogy még nincs ilyen nevű lakó odabent, de feltételezem, ezek után lesz. Ünnepi ebédbként a mai adás során kapunk az égvilágon mindent, vörösboros baconbe göngyölt szimpátia-szavazás eredményt, konfitált fokhagymás párbaj nélküli hazamenetelt, zsírszalonnával megtűzdelt újabb beköltözést, illetve már ma előkerül a villa tejszínhabos desszertje, az első kiválasztás is. Hát lássuk.

1_15.png

2_11.png

Tovább
715 komment

ValóVilág 9x07 - Hunor offolta a kombózást, avagy egy majdnem parittyázás története (18+)

2018. november 11. 17:02 - Dzsudibí

Gyermekeim az Úrban. Már megint eltelt egy év, pedig mintha tegnap lett volna; még tisztán cseng a fülemben, ahogy primiTivi a hálóban üvölt, mint a sakál, hogy ez egy faszszopó hálószoba geci; ahogy putridomb koronázatlan királynője, alias VV Dina szájából kecsesen hullanak alá a rágatlan fél rántott húsok a földre, amikor éppen két falat között kellett elküldenie valakit a geccibe; vagy Vivi, drága Vivi, aki azóta már minden bizonnyal okleveles bolygókutató. Jobban vártam ezt a napot, mint a karácsonyt, és nem hiába, mert az idén igazán kitettek magukért az rtlnél, és minden idők legótvarabb társaságát válogatták össze nekünk gondosan, még akkor is, ha a mai adás elég vérszegényke lett. No de.

1_14.png

Tovább
852 komment

Való Világ 9x06 – A szívembe’ te vagy, ő csak a farkamba’ van

2018. november 10. 11:26 - hektor_

Minden nap tanul valami újat az ember, én ma például azt, hogy lehet egy 5 szavas mondatban 3 igazán alpári szó – így már bizton ki merem jelenteni, hogy mikor sixx atyánk javasolta, hogy hagyjam ott kicsit a zombiapokalipszist, és tekintsek körbe a való világban (esküszöm, véletlenül jött ki így) ahol a létező agyhalottak pusztítanak, nyilván nem létezett rá más válasz, mint hogy MÉG JÓ! Ennyit erről, szevasztok villafüggők. Huszárantenna a mai műsorvezető, ez itt a Való Világ 9, PÁVÖRÖD báj, mondja, és buzdít minket hogy szavazzunk a kedvencre. Tegnap Krisz meg Szintike ordenáré módon összeveszett, lássuk, hogyvolt.

vv1.jpg

Tovább
425 komment

Való világ 9x05 - A legszebb szerelmes szavak

2018. november 09. 19:02 - Hoppancs

Korán reggel, amikor elkezdem ezt a hogyvoltot (a megjelenési idő miatt nem nagy spoiler, hogy a befejezés ekkor még messze van) egy kicsit nehéz követni, amikor egyszerre négyen magyaráznak, mint egy 90% -kal csökkentett értelmű Woody Allen-filmben. De aztán lassan tisztulni kezd a kép. Ott vesszük fel a fonalat Puskás „Szolidan Fuldokló” Péter bevezetője után, hogy Ginu éppen nagyon bevágódik társainál. Azzal kezdi, hogy Zsuzsu kacsójának puhaságát dicséri, ami könnyedén átfordulhatna erotikus („és milyen jó az illatod is, Tiffany”) valamint kézkrémreklámozós irányba is, ha Csoki nem kapaszkodna bele az új lány kijelentésébe, miszerint Radics nem az esete. Na, de akkor ki az? Hát, az a lényeg, hogy szeresse a szexet és kockahasa még véletlenül se legyen, szűkíti le a kört brutálisan Ginu.

bscap0000.jpg

A Reni által tudatosan leitatott Zsuzsu rendes alkoholistához illően rémisztgeti Greget („gyere a karomba”), zakózik és flörtöl mindenkivel, a konyhapultot is beleértve, majd további utasításig beájul. Reni mossa kezeit, ő csak két adagot tukmált rá, aztán ment a dolog magától, mint amikor Pintér Tibortól csak annyit kérdeznek, hogy „mi az első sora annak a Rómeó és Júliás dalnak?”, aztán mindenki kénytelen viselni a következményeket. Ginunak ezalatt egészen a hátsimogatásig fajuló „közvetlen kapcsolata alakult ki” Csokival, ami még bárhová fejlődhet, hiszen:

Nem vagyok semmi rossznak az elrontója.

bscap0001.jpg

Tovább
Címkék: való világ vv vv9
243 komment

Való Világ 9x04 - Nem vagdosás volt ez, csak maszatolás!

2018. november 08. 18:40 - candyperfumegirl

Huhh. Nem volt egyszerű hozzájutnom a VV adagomhoz, a világegyetem összes erői összeesküdtek ellenem meg az első VV9 hogyvoltom megalkotása ellen. Szinte szomjaztam ennek a nyolc agyhalottnak az arénázását, és egy ponton már ott tartottam, hogy palatáblára vésem nektek az egészet. Szóval sziasztok. Idén beszállok én is ebbe az ámokfutásba, és már most érzem, hogy jó döntés volt, mert 4 epizód után egész nyugodtan kijelenthető, hogy ennyire trash még soha nem volt ez a trashreality. Anikó ma rémisztő papírbajuszban köszön be, és azt mondja szépen artikulálva, hogy PÁVERED, miközben jelentőségteljesen belenéz a kettes kamerába. Bármibe lefogadom, hogy ő és/vagy a szerkesztők olvasták Sixxet. Nagyon helyes.

vv01.jpg

 

Tovább
381 komment