Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Váratlan utazás 1x11 - Arabella King kék ládája

2012. szeptember 21. 16:00 - nemon

Popcornt, kólát bekészíteni, mert izgalmas, krimiszerű epizód következik, ahol a falusi népek egy izgalmas bűnügy keretében felcsapnak Columbonak. Hetty néni, Olivia néni és Sarah Mrs. Lawson boltjába igyekeznek, ahol Mrs. Lawson köszönés helyett egy nagy elismeréssel adózik Olivia néninek, hiszen az újságban megjelent verse nagyon jó lett. Nem is tudtuk, hogy Olivia kész Petőfi Sándor, sebaj, legalább erre is fény derült. A boltos meglepetésénél már csak a nő ámulata nagyobb, hiszen az még számára is új infó, hogy megjelent a verse. Hetty néni beájul a kirakatba, versek és Olivia? No hiszen. Persze, gyorsan leszólja a verset, mert hát olyan nincs, hogy valamiben ne ő legyen a legjobb. Olivia nénit ez a legkevésbé sem zavarja, ő még ott leragadt, hogy megjelent a neve nyomtatásban, hát hurrá.

Vágólap-26.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x10 - Malcolm és a baba

2012. szeptember 14. 13:00 - nemon

Ó, régi ismerősöket üdvözölhetünk ebben az epizódban: bepillantást nyerünk Malcolm és Abigail házasságába, meglátjuk, hogy bejött-e az együttlét a rendmániás asszonynak és a trehány férfinek. Azt mindenesetre megtudhatjuk Felicity-től, hogy a bostoni nászútjuk jól sikerült, ezt ígéretes. Úton a bolt felé Sarah, Felicity és Hetty néni megvitatja ezeket a fontos dolgokat, Kiskegyed és Story híján csak ilyen szintű pletykákkal szórakozhattak az asszonyok anno. A boltlátogatás későbbre halasztva, amikor Hetty néni meglátja, hogy Rachel Lynd is oda tart. Még mit nem? A harag oka még mindig a hetedikben történt konfliktus Romney Penhollow elcsábítása miatt, jó lenne már ezen túllépni. A lányok nem akarnak részt venni a morgásban, így  gyorsan lepattannak a feszült nagynéni mellől Abigail-Malcolm látogatóba.

Vágólap-1.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x09 - Megtért lelkek

2012. szeptember 07. 10:00 - nemon

Ismét a konyhában kezdődik a történet, ez a helyiség a sorozat origója, most már kétségeim nincsenek. A beszédtéma jelen esetben az, hogy ki milyen ruhában menjen a templomba, hiszen a vasárnapi templomlátogatás jó alkalom, hogy a legjobb ruháinkat megmutassuk a kisvárosi közönségnek. Sarah és Felicity elmélkedését Peter, a béresfiú zavarja meg nemcsak azzal, hogy tesz-vesz a lányok körül, hanem azzal is, hogy kijelenti, hogy ő nem megy el vasárnap a templomba, mert nem presbiteriánus és nincs megkeresztelve. Ezen az állapoton azonmód javítani fog, mihelyst eldöntötte, hogy mely felekezet tanait érzi magához közelinek. A "Lehet, hogy metodista leszek" kijelentés lecsapja Felicity-nél a biztosítékot, szerintem jó lenne ezzel nem tréfálni.

Vágólap-2.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x08 - Felicity fogadása

2012. augusztus 31. 13:00 - nemon

A cím kétséget nem hagy affelől, hogy kiről fog szólni a mostani rész. A kezdeti képsorok segítenek abban, hogy végre el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet a késő ősz a Prince Edward szigeten, hiszen  mindent vastagon dér (vagy hó?) borít. Ezt a tényt gyorsan elfelejtjük, amikor Mrs. Potts kerül a kamera látóterébe, ráaádásul egy vadidegen ember teszi neki a szépet. A párbeszédből hamar kiderül, hogy nem helyi ember a széptevő, aki el van ájulva a városka szépségétől.  A vizuális élmények után gyorsan a lényegre tér: "…amennyiben rám szavaznak a következő választáson…" Tényleg más sem hiányzott, mint végignézni egy század eleji választási propagandát. Mr. Parker leígéri a csillagokat is az égről, csak hogy Mrs. Potts majd rá szavazzon, ha eljön az idő. Természetesen, mivel Clara Pottsnak mostanában nem sokan mondták, hogy milyen csinos fiatalasszony, így a képviselőjelölt szövege telitalálat. A nő gyorsan be is számol a férfinak az elkötelezettségéről, sőt, nem átall majd minél több nőt rábeszélni a városban a szavazásra és a célszemélyre.  Ha már ennyire belelendültek egymás ajnározásába, Mr. Parker gyorsan megpakolja Mrs. Potts-t egy pár választási plakáttal, ha már ilyen lelkes, akkor ezek szétosztása sem fog gondot okozni, ugye?

Vágólap-5.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x07 - Abigel néni kérője

2012. augusztus 22. 12:00 - nemon

Főzőcskébe és családfa-feltérképezésbe csöppenünk a főcím után. A King család konyhájában - Janet és Alec esküvői képét nézegetve -  Felicity egyetlen levegővétellel egy csomó, számunkra is új információval gazdagítja Sarah-t. Abigel néni Janet húga, a legfőbb ismertetőjele, hogy - Felicity szerint - tiszta, rendes háza van, érdemes megnézni. A lány édesanyját szíven üti a mondat, így morogva hozzáteszi, hát persze, mert csak maga után kell takarítania. Náluk is más lenne a helyzet, ha a sok gyereket nem kellene a létszámhoz hozzászámolni. Felicity újabb megjegyzése gerjeszti a következő hullámot: burkoltan utal rá, hogy a képek alapján édesanyja jól megöregedett, no de Abigel néni még mindig milyen fiatalos manapság is. Janet ezért is a gyerekszülést és nevelést teszi felelőssé, ezek szerint a fiatalság és a tisztaság forrása a gyermektelenség, hmmm, érdemes átgondolni.

Vágólap-2.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x05 - A jó öreg Lady Lloyd

2012. augusztus 10. 11:00 - nemon

Hosszú és eseménydús epizód következik, ahol minden jó, ha a vége jó. A szülői felügyelet kiiktatásával indulunk: Janet és Alec King elutazik Charlottetown-ba, így a gyerekek Hetty néninél kerülnek elszállásolásra. Kocsikázás közben Sarahnak feltűnik egy kastélyszerű építmény: itt lakik Lady Lloyd, akinek marha sok pénze van Felix szerint, ez már önmagában figyelemfelkeltő. Alec King gyorsan kibővíti a történetet: hiába a pénz, az idős nőt még soha nem látták mosolyogni. Lehet, hogy csak nem talált megfelelő mennyiségű cselédet, akik rendben tartják ezt a hatalmas kastélyt, így én sem mosolyognék. A gyerekektől a szülők érzékeny búcsút vesznek, a kis komiszok alig várják már, hogy a lovaskocsi eltűnjön a messzeségben a két felmenővel együtt.

1.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x04 - Duncan életre kel

2012. augusztus 03. 10:00 - nemon

A  nyitókép sütivel indul, érzem, hogy ez a rész rossz már nem lehet. Úgy tűnik, ennek az epizódnak a főszereplője is Mrs. Lynd lesz, ugyanis ő szenved a sütivel a tűzhely felett. Lehet, hogy Mr. Abrahamé a süti, folytatva a múltkori szerelmi történetet. Ó nem, sajnos kiderül, hogy a Hímző Egylet (ilyen is van?) részére készültek az almás piték - nevezetesen öt darab -, de szeretnék tag lenni ott, ha ilyen étekkel kedveskednek arrafelé. Mrs Lynd ecseteli, hogy azért sütött ennyit, mert a Hímző Egylet tagjait inkább ruházná, mint etetné, ugyanis a fő bélpoklosok képesek együltő helyükben benyomni egy fél tálca pitét, ki hallott már ilyet? Hogy kétségeink ne legyenek affelől, hogy kik ennyire belesek, nevesítve is vannak: Janet King és Felicity King, no lám.

16.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x03 - A karantén

2012. július 27. 12:00 - nemon

Már maga a cím is sokat sejtető és nem túl sok jót hordoz magában, bár így előzmények nélkül lennének tippjeim, hogy ki(ke)t kellene bezárni oda. A kezdő képsorok szívet melengetőek: a sorozat előzményéből - Anne Shirley - megismert szereplőkkel indul a film; Marilla Chutbert és Rachel Lynd által a két sorozat itt összefonódik sokak örömére. Rachel Lynd, az odamondogatós vénasszony a másik film óta mit sem változva itt is hinti az igét, ugyanis Sarah a szatócsboltban Olivia nénivel egy ruhaanyagon alkudozik, hogy melyik lenne jobb az iskolába. Rachel kitér a hitéből a skarlátvörös anyagot látva - vagy bika, vagy előítéletes - mert vallja, hogy vörös anyag nem való egy kislánynak. Sarah felállítja a legújabb Stanley elméletet az "adott színű ruhában milyen észbeli tulajdonságokkal bírunk" címmel, ennél nagyobb hülyeséget még az életben nem hallottam. A beszélgetésbe a tisztelendő is bekapcsolódik, aki szinte körberöhögi Mrs. Lynd meglátását az ördögről és a piros színről, majd nagyvonalúan felajánlja, hogy a piros ruhás ifjúságot kordában tarthatja mondjuk úgy, hogy besegít a vasárnapi iskolában. Mrs. Lynd büszkeségből, és a "majd én megmutatom" hozzáállás miatt beleegyezik az ajánlatba, szegény kölykök. Az biztos, hogy itt még a Mikulás is szürke köpenyben fog megérkezni, ezt garantálom. Hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, Mrs. Lynd a két választható osztály közül - fiúk vs.lányok - a fiúkat választja. Gyanítom, hogy valami elnyomást és frusztrációt próbál majd rajtuk kiélni, vagy csak a férje miatt akar bosszút állni a fiúkon,  aki valszeg nem engedte meg neki a piros hálóing viselését. 

1.jpg

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x02 - A mesemondó lány rászolgál a nevére

2012. július 20. 13:00 - nemon

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy Sarah eldöntötte: tovább fogja boldogítani kedves és kevésbé kedves nagynénjét, továbbá az egész pereputtyot, hallelujah.  A csendes napok békében folydogálnak egészen addig, amíg el nem terjed a hír: laterna magica előadás lesz Avonlea-ban, ami jelentősen felbolydítja a kisvárost, hiszen ebben a dögunalmas porfészekben a képvetítés igazi kuriózumnak számít. Mindenki izgul, Sarah természetesen előveszi a jobbik formáját, közli, hogy ez az esemény egy szinten van nála a mindennapi esti teázásával, ugyanis Montrealban annyi laterna magica előadáson ült már, hogy még ott megunta az egészet.  A következő jelenetből kiderül, hogy bár unalmas kisváros Avonlea, azért itt is történnek Btk-ba ütköző dolgok:  egy vadidegen ember - Sarah jóhiszeműségét és közreműködését kihasználva - elköti Mr. Biggins lovaskocsiját, így a laterna magica felszerelés meglovasítva (szó szerint), az előadás pedig a távoli jövő egy homályos időpontjára áthelyezve. Azt hiszem, Sarah ezért nem fog dicséretet kapni, tekintve, hogy a manusz kérésére ő készítette elő a lovaskocsit a teljes felszereléssel együtt. A baj nem jár egyedül: a belépődíjból beszedett pénz is eltűnt szőrén-szálán,  így esély sincs arra, hogy az emberek legalább a pénzüket visszakapják. Ráadásul ez a pénz az iskolai könyvtár számára adományként lett felajánlva, így nemcsak az embereket, de a közösséget is megrövidítette a tolvaj, ez kérem, összetett bűneset. Minden szem jelentőségteljesen Sarah-ra szegeződik, na kislány, akkor most megoldod a helyzetet ugye,  ha már ilyen ügyes voltál? 

2.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása