Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Twin Peaks 3x08 - Van tüzed?

2017. augusztus 17. 17:00 - Rodnay Gan

Mr. C-vel és Ray Monroe-val kezdjük a nyolcadik részt, a realitás és az épelméjűség határain még éppen belül, becsüljük meg jól, mert nem lesz ez így mindig! Abban a kocsiban ülnek, amit Murphy diritől kaptak „ajándékba”, Mr. C pedig kiszúrja, hogy három nyomkövető is van az autón, majd ezeket szépen ki is iktatja. Feszülten beszélgetnek egy sort arról, hogy nyilvánvalóan nem fogják őket csak úgy futni hagyni, a koordinátákról, amiket Mr. C akar, és hogy ezek vajon mennyi zsetont is érnének meg neki. Ez utóbbit persze már Ray kérdi, meg úgy mellékesen azt is, hogy amúgy hol is van Darya? Cé persze bolond lenne elárulni neki, hogy hát őt már a második részben kifingatta, hanem bekamuzza, hogy vár rájuk ott, ahová mennek. Tényleg, az hol is van? – akadékoskodik tovább Ray, de Mr. C nem árulja el neki, csak azt mondja, hogy azt tudom, hogy te a Farmra szeretnél menni. Remélem, nem az RTL Klubos reality sorozatra gondol, mert már csak kábé az hiányozna ebből a kavalkádból!

tp801.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x07 - Ezt tegnap éjjel álmomban hallottam

2017. augusztus 11. 14:00 - Rodnay Gan

Némileg meglepő módon Jerry Horne-nal kezdünk. Az viszont egyáltalán nem meglepő, hogy az öreg hobó be van állva, de annyira ám, hogy fogalma sincs róla, éppen hol is van, csak annyit érzékel, hogy valami erdőben. Kétségbeesésében felhívja Ben bátyót, de túl sok érdemi információt nem tud vele közölni, azon kívül, hogy valaki (valószínűleg) ellopta a kocsiját. Apropó, Benjamin Horne! Ha jól rémlik, egészen a legelső rész óta nem találkoztunk vele, és akkor is csak egy piszlicsáré jelenete volt. Ez is jól jelzi, hogy David Lynch – néhány kivételtől eltekintve - azért elég mostohán bánik régi szereplőivel.

tp701.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x06 - Ha fej, én nyerek; ha írás, te vesztesz

2017. augusztus 04. 09:00 - Rodnay Gan

Éjszaka van, de Cooper még mindig a szobornál szerencsétlenkedik, ezek szerint ez a tökkelütött csak nem ment haza. Majd megjelenik egy zsaru, aki nagy nehezen eltuszkolja onnan és hazaviszi, Coopert azonban igazából csak a jelvénye izgatja. Otthon Janey-E egyre kevésbé bírja már tolerálni „Dougie” hülyeségeit (ezzel nincs egyedül), úgyhogy közli vele, hogy holnap irány a doktor bácsi! Aztán igen gyorsan ez lesz a legkisebb bajuk, mert kiderül, hogy Cooper nyilván cseszett felhívni az uzsorásokat, akik viszont nagyon is keresik őt, Naomi Watts pedig egy találkozót beszél meg velük másnapra, hogy kifizesse az ötvenezret, amivel a férje lóg. Janey-E nagyon kemény nő, az egyszer szent, de emellett az idióta mellett szüksége is van rá, pláne, hogy még az is kiderül egy fotóról, hogy a szabadidejében Jade-del múlatja az időt.

tp601.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x05 - A tehén átugrotta a Holdat

2017. július 26. 13:00 - Rodnay Gan

Las Vegas-külső, Rancho Rosa Lakópark. A két fazon, akik kettő résszel ezelőtt megpróbálták megölni Dougie Jonest, beszámolnak a megbízójuknak arról, hogy nem igazán jártak sikerrel, a delikvens kocsija ugyanis még mindig a lakóház előtt parkol, és nem is nagyon látták kijönni onnan, csak a prostit. Mi persze tudjuk, hogy Cooper már jó ideje nincs odabent (Dougie meg aztán pláne). A kontakt egy összevert képű nő, aki szemmel láthatóan jobban pánikba esik a hír hallatán, mint egy romkocsma tulaja a bulinegyedben, mikor a közelgő NAV-ellenőrzésről értesül. Azért nagy nehezen csak rászánja magát az üzenetre, amit meg kell ejtenie, ami pedig nem más, mint: „2”, egy „Argent” fedőnevű valakinek, és az üzenetet egy pókhálós pince mélyén, egy tálba helyezett fekete kütyü két csippantással nyugtázza is. Ez a pár perces jelenet pedig kábé már önmagában izgalmasabb volt, mint az előző rész egésze.

tp501.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x04 - Egyikőtöknek meg kell halnia

2017. július 20. 09:00 - Rodnay Gan

A Silver Mustang Casinóban zajlik az élet. Coopert még mindig nem hagyta el a szerencséje, olyannyira nem, hogy már harminc mega-jackpotnál jár. Egyik szerencsejátékos-társa el is nevezi Mr. Jackpotnak, a casino üzemeltetője pedig az összeomlás szélén állva állapítja meg, hogy akkor neki annyi. És a nyerőszéria talán kitartana hajnalig is, ha nem jönne egy haver (Randy az A nevem: Earl-ből) és tudatná Cooperrel, hogy hol is lakik. Mármint Dougie Jones, ugye. Ez a féleszű pedig simán lelépne a nyereménye nélkül (nagy zsák pénz, kell a francnak), ha nem futnának utána. És ha ezt a sorozatot Martin Scorsese rendezné, a következő pillanatban már Joe Pesci üvöltve törné szilánkosra Cooper kezét egy levélnehezékkel, de itt nem ez történik, hanem megkapja a pénzt, és még egy limuzin-fuvar is a rendelkezésére áll.

tp401.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x03 - Amikor odaérsz, te már rég ott leszel

2017. július 15. 09:00 - Rodnay Gan

Van az a magyar népmese, hogy Az égig érő paszuly. A kisfiúról, aki felmászik a növény szárán, egészen a csillagos égig, sőt, még azon is túl. Aztán odafent talál egy különös palotát, benne egy asszonnyal, aki gyorsan elbújtatja, hiszen jön haza a férje, a háromfejű sárkány, már hallani is, ahogy kintről dörömböl. Na, ez jutott eszembe, mikor a Twin Peaks harmadik részének kezdő jelenetsorát bámultam meredten. Mert Cooper ügynök is fent van az égben, zuhan át az űrön, egészen addig, míg el nem ér egy bíbor pöffeteghez, abba zuhan bele. Illetve hát konkrétan egy bíbor építmény loggia-szerűségére esik, alatta végtelennek látszó bíbor tenger, amit nézeget is egy darabig, majd bemászik az ablakon a bíbor szobába. Ahol ott üldögél egy ázsiai nő (bíbor ruhában, naná), és hát elég szemtelen szegény. Mármint, hogy nincsen neki szeme, egy sem. Közben pedig egy Deep Purple lemez szól (na jó, ez utóbbi nem igaz).

tp301.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x02 - A csillagok megfordulnak

2017. július 06. 09:00 - Rodnay Gan

Buckhorn, Dél-Dakota. Hastings a cellájában, még jobban megzuhanva, mint az első részben, de lehet is, mivel pont jön asszonypajtás, aki persze morcos, mint rendesen, és közli a jó hírt: férje még óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra. Bill elmondja neki, hogy ugyan nem ő követte el a gyilkosságot, viszont akkor éjjel azt álmodta, hogy ott van a nő lakásán. Felesége nem hisz az álmokban, és azt is a fejéhez vágja, hogy amúgy meg tud a viszonyukról is. Hoppá! És ekkor valami elpattan az iskolaigazgatóban, üvöltve közli, hogy ő is tud a nőről és George-ról (aki mellesleg az ügyvédje), plusz talán volt még valaki más is.

tp201.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 3x01 - Huszonöt év múlva (18+)

2017. június 29. 09:00 - Rodnay Gan

2014-ben a Showtime illetékesei fogták a fejszéjüket, és belevágták a legnagyobb fába, amit csak a környéken találhattak. Mert lehet azzal jönni, hogy huszonöt év rohadt hosszú idő, és ezalatt nem csak a sorozatgyártási és -fogyasztási szokások változtak meg drasztikusan, hanem itt kopogtat egy olyan új generáció, aminek a rengeteg flúgos alakkal benépesített, misztikus amerikai kisváros - valahol a kanadai határnál - már szinte semmit sem jelent, meg egyébként is, igazán csak az első évad volt zseniális, a második már nagyon köhögött, és amúgy is, mi a büdös fene volt az a jelenet a legvégén. Szóval lehet ilyeneket emlegetni, de az igazság az, hogy a Twin Peaks akkor is a legszentebb tehenek közül való, tízből tíz „Minden idők legjobb sorozata”-szavazáson az élbolyban végez, úgyhogy rendkívül rizikós dolog a folytatásban gondolkodni - már-már produkciós orosz rulett.

tp1.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks 18+
komment

Twin Peaks 1x00-1x01 - Pilot, Northwest Passage (B változat)

2009. február 14. 12:00 - Médiageci

Az eredeti, a blog öndefiníciójához passzított pilot stílusgyakorlatom fogadtatása bizonyította, hogy stand-up komikusként garantáltan felkopna az állam. Még azok is soknak érezték az anyagot, akik értékelték a tőlem távol álló gúnyt, a disznó vicceket, és vették az elvontabb poénokat, továbbá noha a sorozat önmagában is feketekomédia, határozott volt ama vélemény, hogy túlságosan szent ahhoz, hogy bárki ily módon karikírozza. A köz akarata előtt meghajolva (és nem, nem beszólás volt az az ominózus lábjegyzet, amin sokan megsértődtek, igaz az olvashatóságra vonatkozó rész valóban félreérthető, ha lett volna rá hely, kifejtettem volna, hogy mindenhol próbálok egyszerűbben, gördülékenyebben írni, alacsonyabb Flesch-Kincaid pontot elérni) a második résznél bekapcsoltam a „szimpla krónikás” módot. Így nem voltak túl olvasmányosak az írások, de bízom benne, hogy az alap funkciónak megfeleltek, ha valaki egy jelenetet fel akar idézni, itt a jövőben megtalálja magyarul is. Hogy hiánytalan, egységes és teljesen használható legyen a sorozat hogyvoltja, zárásként újraírom az első részt is a többi stílusában, immár gyermekbarát módon, a másfél órát nem az egyezményes méretbe rövidítve, rendes, egységes karakternevekkel. Tehát csak az olvasson tovább, akit érdekel ez a hiánypótló ráadás. Akkor néhai orosztanárom sokat szajkózott parancsával élve: „isoraz”.

Történetünk Washington államban játszódik, a kanadai határ mellett, egy átlagos, fiktív, fakitermelő kisvárosban, Twin Peaksben (a lakosság eredetileg 5120 fő volt, de ezt végül 51201-re növelték, így nyilván hitelesebb, hogy egyes szereplők nem ismerik egymást). A David Lynch kultrendező nevével fémjelzett sorozat az amerikai sugárzásának jelenében játszódik, 1990-ben, ma tehát már kőkeményen retro, ami extra ízt kölcsönöz neki. A nyitóképen egy tóparti faházban egy szemrevaló ázsiai nő nézegeti magát a tükörben (Josie – Joan Chen), vele egy fedél alatt él egy idősebb házaspár, a rideg Catherine (Piper Laurie) és a kissé lassú Pete (Jack Nance, maga a Radírfej), utóbbi horgászni indul. Nem jut messzire, a házuk előtt egy nejlonba csavart (feltehetően ezért lett a rajongói magazin címe Wrapped in Plastic), partra vetett hullát talál, amit annak rendje és módja szerint be is jelent a rendőrségen. Ekkor ismerjük meg az őrs recepciósát, Lucyt, aki a legegyszerűbb dolgot is percekig csacsogva, atom precízen írja körül, és Truman seriffet, aki egy abszolút átlagos fickó.

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Twin Peaks 2x22 - Beyond Life and Death (évadzáró)

2009. február 06. 13:00 - Médiageci

Lucy elmondja az őrsön Andynek, hogy mennyire rettegett, amikor a diszkóban kialudtak a fények, és kitört a pánik. Arra gondolt, hogy amikor megindul a szülés, a kórházban is bekövetkezhet egy áramszünet, és beragadhat a liftbe. Andy megnyugtatja, hogy ő akkor is segítene neki világra hozni a gyereküket. Kölcsönösen szerelmet vallanak, és csókolóznak.

Cooper a rajzot bámulja, és feszülten várja a híreket. Az érkező seriff jelenti, hogy három megyében keresik Earle-t, de nyoma veszett. Cooper szerint csak a rajz segítségével találhatják meg. A rajzon azonosítja még az óriást, a törpét és a tüzet, a cetlin talált üzenetet idézi: „tűz, jöjj velem”. Ekkor lép be Pete, és bejelenti, hogy Tuskó Lady ellopta a furgonját, behajtott vele az erdőbe. Coopernek az erdőről a Ghostwood park jut eszébe, Pete 12 pisztrángot említ, a seriffnek pedig minderről a Glastonbury park ugrik be, ahol 12 szikomorfa alkot kört. Sólyom közli, hogy pont ott találta a naplóból kitépett lapokat. Megérkezik Tuskó Lady, Cooper kérésére egy üveg olajat hozott. Pete követelni kezdi rajta a furgonját, ezért felvilágosítják, hogy Earle az álruhás autótolvaj. Tuskó Lady elmondja az olajról, hogy a férje közvetlenül a halála előtt szerezte, és azt állította, hogy „az olaj meg tud nyitni egy kaput”. Megszagolják, és rögtön Jacoby jut eszükbe, aki égett olajszagot érzett, amikor Leland megfojtotta Jacques-ot. Behívják a felépült Ronette-et, aki számára szintén ismerős a szag, retteg tőle, Laura halálának éjszakáján érezte.

Tovább
Címkék: twin peaks
komment
süti beállítások módosítása