Következzék egy kis hiánypótló HV a második szezon két záróepizódjáról. Remélem, akad, akinek örömet szerzek vele.
Szóval… Anna elvesztette a gyermekét, aki amúgy fiú lett volna, csak kicsit deformált. Ez utóbbi tényeket onnan tudjuk meg, hogy a dokik bebugyolálva a király színe elé viszik a magzatot, majd részletesen beszámolnak annak állapotáról. Egy pillantást Henrik is vet a letakart testre, és arckifejezéséből ítélve nem lehet túl szép a látvány. Annának nincs ideje sírni a történtek miatt, inkább megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy megússza sorsának beteljesülését. Akár a görög tragédiákban, ez itt sem fog sikerülni, de a királynénak maradt még két epizód, hogy küzdjön. Első lépésként a francia követnek könyörög, intézze már el, hogy a kis Erzsébetet hozzáadják urának fiához.
Cromwell közben találkozik Jane tesójával, a cseppet sem szimpatikus Edwarddal, aki hamarosan királyi kamarásként villoghat az udvarban, és azt is közli az ifjúval, hogy Henrik udvarolni kíván a húgának. A diszkréció érdekében – elvégre mégiscsak van még itt egy feleség, vagy mi – saját szobáit bocsátja majd a gerlepár rendelkezésére, melyek a királyéval szomszédosak, és csupán arra várnak, hogy önfeledt turbékolás hangjai töltsék be őket. Ah! A jó öreg Thomas Boleyn is kap még némi birtokot, hogy ne sejtse, mi készül a háta mögött. Jane egész tenyérbemászó pereputtyával együtt fürdik a boldogságban, amiért ilyen jól alakulnak a dolgok, és az első randi is létrejön. Ennek során őszexisége cuki kis medált ad a pihegő keblű arajelöltnek, amely saját jól sikerült arcképét rejti. Jane erre csöpögős szöveget ad elő arról, hogy soha nem fogja levenni, ami Henriknek tetszik, de nekünk kicsit forog tőle a gyomrunk.