Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

True Blood 6x10 - Radioactive

2013. október 09. 11:00 - Szencsike

Kedves olvasók, ezzel az epizóddal elérkeztünk az évadzáróhoz, most rövidebb ideig élvezhettük a vámpírok és egyebek becses társaságát. Gyorsan elevenítsük fel, mivel foglalkoztunk ebben a néhány hétben: Billből Bilith lett, küldetése a vámpírok megmentése, ugyanis az emberek fellázadtak, legalábbis Louisiana polgárai biztosan. Szuper fegyverekkel verik le a sérelmeiket ezen a jóravaló kisebbségen, akiket még spéci koncentrációs táborokba is bezártak. Sookie nyakába kapta Warlowt, az ő félig tündér, félig vámpír vőlegényét, aki már évezredek óta vár a lányra és elege van a tétlenségből. Voltak jól induló szálak, voltak idegesítő dolgok, de hozta azt, amit egy tisztességes HBO sorozattól elvárható. Megismerkedtünk néhány ígéretes mellékszereplővel, akikből remélhetőleg a következő évadban többet fogunk kapni. Csapjunk bele a közepébe az évadzárónak!

pic2.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x09 - Life Matters

2013. október 03. 09:00 - Szencsike

Ez az utolsó előtti rész az évadból aztán zárunk, de előtte lássuk Erik eszelős pusztítását és Terry búcsúztatását. Ott hagytuk abba, hogy BenW-t lecsapolta Erik, akit Sookie és Bill megtalált. Prófétánk nem sokat törődik kvázi-utódjával, ő is a vérét venné, Sookie-ban még dolgozik a jóérzés és elküldi a fenébe Billt, ő pedig megitatja kvázi-vőlegényét. Bill nem tágít, a vámpírok megmentése fontosabb, de abban igaza van Sookie-nak, hogy Erikben több a tündérvér, mint BenW-ben. Berágnak egymásra, Sookie a fényével taszítja ki a prófétát, aki útnak ered az éjszakában, BenW tovább fogyaszthatja Sookie drága vérét.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x08 - Dead Meat

2013. szeptember 25. 11:00 - Szencsike

Ott hagytuk abba, hogy Nora belehalt a Hep-V fertőzésbe és Erik karjai között lett belőle vértrutymó. Vikingünk természetesen Billt hibáztatja, hisz ha látta a jövőt, akkor Nora halálát is látnia kellett volna. Bill Norát nem látta előre, de Erik nem hisz neki, a próféta viszont emlékezteti a szőkét az ígéretére, küldetésük van, meg kell menteni a világot! Erik agyát elöntötte a lila köd, Bill nem teljesítette az ígéretét, Warlow nincsen sehol, Nora ezért halt meg. Drága pincérnőnk nem adta ki időben a tündér-vámpírt, Bill meg nem akart vele konfliktust, gyáva nyúl. Hiába, mindketten a másikat hibáztatják, végre visszatértek a jól megszokott és kényelmes, utáljuk a másikat hadiállapotba, Bill kirúgja Eriket a házból. Főcím.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x07 - In The Evening

2013. szeptember 18. 15:00 - Szencsike

Szökésre készülnek a vámpírlaborból, Erik és a Hep-V-től haldokló Nora a vírussal szennyezett TB szállítmánnyal jut ki az épületből. Sajnos a doktornő holttestét és az idiótára bűvölt katonát bezárva találják a magánzárkában, azonnali riadó! Igaz egy őrt vesztett a telep, mert lebuktatta volna Erikéket, a szőke vámpír nem adta meg magát, de arrafelé gyorsan pótolják őket. Főcím után Willának a feladata, hogy szóljon Pamnek, ne igyon TB-t, mert a rabok itala is vírusos. Pam a magáncellában egyébként titkos hobbijának hódol, jógázik, mikor Willa értesíti a hírrel. Tara és Jess is tudhat a dologról, így nem lesz gyanús, ha csak néhányan nem fogják meginni az adagjukat. Willa ezután sikerrel visszajut a női szakaszba, lebukás nélkül megúszta a mentőakciót.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x06 - Don't You Feel Me

2013. szeptember 11. 11:00 - Szencsike

Sookie-t ApuLafayette próbálja meggyilkolni a tóba fojtással, de sajnos csak próbálja, mert jön a hős megmentő BenW. ApuLafayette félrelökve, csemetéje BenW karjaiban lassan eszméletére tér, tündér-vámpír vőlegénye meg széttépné Lafayette-et, de Sookie megakadályozza ezt és Lafayette további megszállását. BenW a fényével kiűzi apát Lafayette-ből, Sookie üzeni Szellemapunak, hogy sose jöjjön vissza hozzá. Főcím. Ugorjunk vámpírlaborba, éppen Pam és Erik állnak egymással szemben, Sarah Newlin türelmetlen egy nőszemély, már vért akar látni. Pam most tudja meg, hogy lett egy kistestvére, nagyon mérges a nő. Erik és ő a levegőbe emelkednek, csak figyelik egymást. Egy pillanattal később a két vámpír nem egymást, hanem a ketrec őreit végzi ki, a megfigyelőszobában hirtelen mindenkinek mehetnékje támad, kivéve Véres Sarah-t. Pam a tükörablakhoz vágja az őrt, Erik meg átszúrja a karójával. A szőke vámpír kihúzza a karót, őr leesik és átnéz a lyukon, ajaj, Steve lebuktál. A ketrecbe jön két őr, akik már viszik is a vámpírokat, hát ennyi volt műsor.  A tónál Lafayette megbarátkozik a gondolattal, hogy létezik egy tündér-vámpír, de ezt a lényt várja a teremtője, Bilith épp visszahívja magához. Sookie segíteni akar a szenvedő talán-vőlegényén és átviszi tündérkertbe, ahol Bilith elvesztette fia nyomát. A vámpírpróféta Jess-szel konzultálna, de ő eltűnt, kezdődik a látomás valósággá válása, ide Lilith segítsége kell.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x05 - Fuck The Pain Away

2013. szeptember 04. 09:00 - Szencsike

Sookie és Ben, aki Warlow, a kanapén henteregnek, a lány megidézi a fénygömböt és kész használni a tündér-vámpír ellen. A lány ki van akadva, amiért állandóan vámpírok szeretnék őt kihasználni, miután ágyba vitték, de ez most nem fog megtörténni. BenW szerint Sookie az ő jövendőbelije, akire hosszú évezrede vár, szerelmes a lányba. Ja, persze, de akkor miért ölte meg a szüleit, hangzik el a milliós kérdés. Eközben Bill szembetalálja magát a zokogó Jess-szel és a halott tündérkékkel. Bill szinte sokkos, Jess a bocsánatáért könyörög, de annyira túladagolta magát tündérvérrel, hogy még a teremtőjére is rámászik. Szegény lány, nem elég hogy bárkivel lefeküdne, de bűntudata van a vámpírléte miatt is. Vissza Sookie-hoz, BenW egy elég felháborító dolgot közöl vele: ő mentette meg az életét, mert a szülei meg akarták ölni őt. Sookie megégeti őt a fényével, BenW fájdalmát a szomszéd telken Bill is érzi. Flashbackeljünk egy kicsit egészen a kőkorszakig, Lilith egy bozontosan hosszú hajú kőkorszaki szakit változtatott át. Bill felküldi aludni Jesst, neki dolga van. BenW égési sebe begyógyul, ám bármit is mond, Sookie nem fog neki hinni, ekkor betoppan Bill, BenW-ért jött, aki elmegy a teremtőjével. Főcím.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x04 - At Last

2013. augusztus 28. 09:00 - Szencsike

Ott járunk, hogy Jason összeesett a nappaliban, Sookie és Ben gyorsan lefektetik, Sookie hívja a mentőket, Ben vigyáz az eszméletlen srácra. Fogadott volna bárki is arra, ami következik? Ben kiengedi agyarait, megharapja a kezét és a vére Jason szájába csöpög. A srác félig tündér és félig vámpír? Főcím után Niall papa Nora után hoppanál és lövi a fényével, egy nyugodtabb percben Nora vallhat, Warlow-t keresi, mert ő lehet az, aki elpusztítja Lilith-et. A vámpírlánynak megtetszik Niall illata, részegítő ez a tündér vér, de a tündérkirály a fénnyel messzire taszítja a lányt, egyenesen egy csapat katona elé, akik elfogják Norát. Sookie otthon megdöbbenve figyeli tesója javulását, mintha nem történt volna vele semmi. Niall is visszatért, lecseszi Bent, amiért nem neki segített, hanem Jasonre figyelt, ha tudná… Ben bocsánatot kér, inkább lelép.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x02 - The Sun

2013. augusztus 14. 11:00 - Szencsike

Bill istenség lesz, az emberek fellázadtak, Alcide idegesítő lett, Sookie kidobta a vámpírszeretőit az életéből, csupa átlagos történés a csendes Louisiana állam természetfeletti lakosainak életében.

Folytassuk ott azon az estén, ahol abbahagytuk. A hídon, ahol a Stackhouse-szülők meghaltak, most Warlow csúszik át a saját dimenziójából a miénkbe. Sookie talán ezt érzi, valami rosszat álmodhat, mert sokat forgolódik és az eladási szerződése fénylik az asztalkán. Főcím után Jason próbálja elkerülni a karambolt, de az öreg sofőrje, aki talán Warlow, talán nem, a fénye segítségével megállítja a kocsit. Jason hálátlan egy teremtés, lelőné az öreget, aki szerencsére nem Warlow, hanem Jason tündérnagyapja. A nagypapi nem elégedett az unokával, mert éjjel kóborolni, halottakkal hallucinálni, plusz egy idegennek elmesélni az egész életét, hát csoda hogy él. Ha Warlow-val találkozott volna, Jason nem élte volna túl, hiába állítja, hogy felkészült a találkozásra, nagypapa mindenesetre vállalja a tanítását.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 6x01 - Who Are You Really?

2013. augusztus 07. 11:00 - Szencsike

Üdvözlök mindenkit a True Blood 6. évadában! Totális háborúra készülnek az emberek a vámpírok ellen, az egyéb lények is mozgolódni kezdenek. Ráadásul még itt lesz a titokzatos Warlow is, aki a legdrágább pincérnőnkre ácsingózik. Alan Ball, a sorozat esze kiszállt a buliból, érdekes lesz figyelni, mire mennek nélküle. Ja, Bill pedig vámpíristenség lett. Csapjunk bele a közepébe!

Ott hagytuk abba, hogy Bill megitta Lilith vérét és benne reinkarnálódott a mindenható hölgyemény. Előle menekül Sookie és Erik a szétesőben lévő vámpír Hatóság épületéből. Bill rombol és gyilkol, amerre csak jár, a Jason vezette Nora, Jess, Tara és Pam pedig az épület őreivel kénytelenek párbajozni az életükért. Alakváltóink, Sam és Luna és a kicsi Emma, érdekes módon, előbb kijutottak az épületből, mint a vámpírok. Alig járunk az ötödik percnél, de búcsúzunk egy mellékszereplőtől, Luna meghal. Kislányát Samre bízza a halála előtt, nevelőapu és a kicsi együtt menekülnek tovább. Bill felrobbantotta az épületet, Jasonék másodpercekkel a robbanás előtt értek ki. Jason és Pam észbe kap, Sookie és Erik még bent vannak, de Nora nem engedi vissza őket, tovább kell mennie mindenkinek. A veszekedő csapat előtt egy kocsi áll meg, benne faarc Erikkel és szomorú Sookieval. A távolból Bill ordítása hallatszik, harminc métert sem tettek meg, mikor az épületet újra robbanás rázza meg, a csurom véres Bill lép ki a kapuján, farkasszemnézés az autósokkal, majd Bilith elrepül. Főcím.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment

True Blood 5x12 - Save Yourself

2013. július 24. 09:00 - Szencsike

Évadzárunk ebben a részben, kiderül mi lesz Lilith kiválasztottjaival, svédasztal lesz-e a tündérekből és más egyebek. Köszönöm az eddigi figyelmet, augusztus 6-án lesz a magyar premier, várlak titeket a hatodik évadban is!

Tündérkékkel kezdünk, Russellt próbálják feltartóztatni a fényükkel, de a háromezer éves vámpír csak vigyorog és még jobban szomjazza az édes tündérvért. Sookie fénye kissé berozsdállt, ám a többiek sem elegek ahhoz, hogy visszatartsák Russelt. A tündérek a lehető legváratlanabb helyről kapnak segítséget, Erik egy karóval a kezében öleli magához apja gyilkosát, Russell élete egy vértócsában végződik. Erik elégedett önmagával, az eszméletére tért Steve Newlin zokogva iszkol el a helyszínről.

pic1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment
süti beállítások módosítása