Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Leftovers 2x08 - International Assassin

2017. október 18. 13:00 - Szencsike

Kevin Garvey haláli túrája is lehetne a címe ennek az epizódnak, ugyanis most azt fogjuk látni, min megy keresztül, hogy megszabaduljon a másvilágon Pattitól. És egy jó tanács, érdemes a Nabucco című opera „Mint a fecske/Va pensiero c. dalát  is meghallgatni olvasás közben, ugyanis ez az epizód egyik fő zenei témája. Egy fürdőszobában kezdünk, Kevin szó szerint kizuhan a teli eresztett kádból és azt se tudja hol van. Csuromvizes teste köré tekeri a törölközőt, majd szép lassan körbemegyünk vele, szállodai szobában lehetünk. A magától bekapcsolódó tévé a frászt hozza szegényre, de csak néhány pillanatig tart ez is. A szekrényen egy különös üzenet áll: tudd meg, ki vagy és öltözz aszerint. A szekrényben pedig egy papi ruha (Matt atya), egy Bűnös Maradék fehér egyenruha (Patti), egy öltöny és egy rendőr egyenruha függ, Kevin az öltönyt választja. Kopognak, egy küldönc egy csokor virágot hozott Harvey névre, Kevin javít, Garvey. Nem, Harvey, mindegy, Kevin átveszi a csokrot. Kér pár perc türelmet, és visszavonul a borravalóért, a tárcájában csak euró lapul, de a küldönc nem az, akinek látszik, verekedni kezd Kevinnel. A szoba berendezésén kívül Kevin szétzúzza a pasas fejét is, ez eddig nagyon nem jó.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x07 - A Most Powerful Adversary

2017. október 13. 11:00 - Szencsike

Nehezen indul a reggel Kevin számára, még mindig az ágyhoz van bilincselve és Patti hozza el a hírt, Nóri elment.  Rosszul kezdőik a reggel.... Patti előre megmondta, hogy Kevin nem mondja el, hogy egy halott nővel beszélget naphosszat, mert rossz vége lesz. Kevin persze nem hisz neki, kiabál Nóri után, hisz le kéne venni a bilincset, a kulcsot meg nem találja. Jön az álmos Jill, meglepődik ő is Nóri és Lily távozásán, de Kevin nem menne bele a részletekbe, inkább hozza szépen a drótvágót. Jill el, Patti meg arról sztorizik, hogy mennyire üresnek érezte az életét, miután a férje elhagyta. Jill visszajött, meghozta a vágót és egy levelet, tudni akarja, hogy mit művelt az apja, meg sincs lepődve, hogy Kevin ismét elcseszett valamit. A levelet is elolvassa, csak annyi, hogy Nóri elment Lilyvel és Maryvel, Kevin ne keresse. Ezt elbasztad, mindkét nőnek ez a véleménye, kemény nap vár Kevinre.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x06 - Lens

2017. október 05. 13:00 - Szencsike

Egy tudóssal kezdünk, az irodájában mindenféle műszerek, a táblán az összefüggések mellett egy cikk a jardeni lányok eltűnéséről, ő maga pedig izgatottan telefonálgat. Hamar összepakol, majd útnak indul Miracle-be. A csomagvizsgálat után lelkes japán turistákkal jön be a városba, majd golfautót bérel, amivel majdnem elüti a kecskés bácsit, szerencsére ő és az állata is megússza a találkozást. Útközben a rejtélyes menyasszonnyal fotózkodnak páran, majd megérkezik a céljához, Johnékhoz. Bekopog, Erika nyit ajtót, a tudóska csak annyit kérdez, hogy itt lakott-e Evangeline Murphy? Erika tudni akarja, hogy kicsoda, a pali ezután egy fura szerkezettel lefotózza a házat. Majd átmegy a szomszédba, Nórinak bemutatkozik, Dr.  Joaquin Cuarto-nak hívják és Nóriék beköltözéséről érdeklődik, ugyanis Evie 22-én tűnt el, fontos lenne tudni, hogy Nóri megismerkedett-e vele, és szóba hozza a férje október 14-i eltávozását is. Közben előszed egy fura műszert, Nóri pedig dühösen elzavarja a tudóskát. Erika látja a jelenetet, de Nórival minden oké.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x05 - No Room at the Inn

2017. szeptember 28. 13:00 - Szencsike

Matt atya része lesz a mai, vele kezdünk, épp reggelizik, közben az éjjeli felvételeket nézi, ugyanis egy kamera van ráállítva az alvó feleségére, Maryre. A nő az éjszaka folyamán többször felébredt, majd visszaaludt, de semmi egyéb nem történt vele. A reggeli után indul a napi rutinjuk, Matt atya mosdatja őt, öltözteti, sminkeli, minden mozdulata a felesége iránti szeretetről árulkodik. Mennek a templomba, majd vásárolni, Matt atya hozza-viszi őt. Este vacsora, Maryt csövön keresztül kell táplálni, Matt atya mikrós kaját eszik. Jön a lefekvés, be kell állítani a kamerát, majd Matt atya is lefekszik. Másnap reggel ugyanezek ismétlődnek, Matt atya a templomban az eltűnt lányokról osztogat szórólapokat, no, nem olyanokat, amelyeket korábban készített, semmi provokáció, ez segítséget kér a lányok keresésében. Következő nap ismét lejátszódik a napi rutin, de este Matt kiönti a szívét katatón feleségének. Minden nap ugyanaz a rutin, mert a legelső nap is ugyanezek történtek, amikor ideérkeztek és magához tért. Mindent ugyanúgy csinál, de Mary ismét kómában van. Miért? Mit csinál rosszul, miért nem reagál semmire? Miért, miért, miért?! Az téríti magához, hogy meglátja a felvételt, a kamera rögzítette a kétségbeesett-dühös kirohanását, Matt gyorsan lecsapja a laptop fedelét.

 1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x04 - Orange Sticker

2017. szeptember 20. 15:00 - Szencsike

Az idővonalunk lassan visszatér a rendes kerékvágásba, menjünk vissza a földrengés éjjelére, ezúttal Garvey-ékhoz. Kevin már rég eltűnt ekkor, Nóri ébredt fel egyedül, Lilyt menti először, Jill pedig átaludta az egészet. De a nagy kérdés az, hova tűnt Kevin Garvey? Nóri próbálja menteni a menthetőt, a vízcsövekből ömlik a víz, lerakja Lilyt, közben látja, ahogy a szomszédok Evie után indulnak, ő pedig Kevint hívogatja telefonon. Erika kint áll a tornácon, Nóri kisétál és a szomszédasszony elmondja, hogy náluk Evie tűnt el, majd visszamegy a házba, mert csöng a telefon. Nórit az eltűntek kifejezés üti szíven, közben egy kutya is elszaladt valahonnan, szegény Nóri, mikor visszatér a házukba, elájul.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x03 - Off Ramps

2017. szeptember 15. 11:00 - Szencsike

Hangos dobszólóval nyitunk és egy kocsimosóban kezdünk Laurie-val, az ex-Mrs. Kevin Garvey-val, aki kocsiját tisztogatja. Nézzük az ő és Tomi történetét, kezdjünk a Bűnös Maradéknál, az egyik házukban járunk. Egy random szőke, 40-es hölgy mered maga elé a reggeli készülődés közben, egyik kedves tagtársa egy „Jól vagy?” felirattal érdeklődik nála, a tagtárs pedig Tomi. Vissza Laurie-hoz, ő nagyban gépel valami szöveget. Tomi, még mindig a szőkét figyeli. Laurie bevásárol, egy rakás nikotin tablettát szerez be, amit később egy kis üvegbe önt, majd kitakarít valami szobát. Tomi, a nő még mindig magányos, hiába,  Némának lenni külön tudomány. Szerencsére Tomi jön és segít és elhívja valahová, a fülébe suttogja a hívó szavakat. Tomi egyenesen oda vezeti, ahol Laurie takarított, és micsoda meglepetés, egy csoportterápiás foglalkozás vezetője, a hölgyet Susannak hívják. Ezek szerint Tomi kettős ügynök, Laurie-val a némáknak segítenek kiutat találni.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x02 - A Matter of Geography

2017. szeptember 06. 11:00 - Szencsike

Ebben a részben megnézzük, hogy kerültek Kevinék Miracle-be. Térjünk vissza egy kicsit a múltba és kezdjünk onnan, ahogy Nóri hazatér és megtalálja a kisbabát a verandán. Nóriból azonnal előjönnek az anyai ösztönei, majd a ház elé ballag a nehéz éjszakán túl lévő Kevin, Jill és a kutyus, még mindig koromfeketék az éjjeli tűzeset kalandjai után. Később a csajok már javában babáznak, Kevin mosolyogva figyeli őket, hát bizony rég volt ilyen látványban része. A csajok észreveszik, Kevin jelenti gyorsan, hogy nem raboltak el senkit és nem halt meg senki szerencsére. Jill javasolja a baba megtartását, hisz végül is nekik hagyták itt, vagyis Nóri hivatalosan is a család tagja lehetne. Igaz, előbb tisztázzák Kevinnel, mit kell tudni a másikról. Kevin alvajáró, gyógyszerfüggő, de igyekszik leszokni, illetve ott volt, amikor Patti (a Bűnös Maradék Főnémája) öngyilkos lett, és Matt atyával temették el, valamint dohányzik. Kevin szívéről egy óriási kő gördült le, hogy ezeket elmondhatta. Nóri részéről csak annyi van, hogy fizet azért, hogy lelőjék. A kínos csend után Jilltől is bocsánatot kér a fegyverek miatt, a lány részéről minden oké. Nóri is megkönnyebbült a vallomástól, és Jill-lel is jóban lesznek. Jillnek szerencsére nem kell semmit se bevallani, és nagy nevetések közepette rájönnek, hogy minden rendben van és remélhetőleg lesz is.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 2x01 - Axis Mundi

2017. augusztus 31. 11:00 - Szencsike

Folytatjuk a történetünket, az előzményeket  itt lehet olvasgatni. A sorozat egy vidámabb főcímmel indít, fotósorozatot látunk, ahol az eltűnt embereket árnyékokkal helyettesítik. A stáblista szerint a főszereplők maradtak ugyanazok, csak az új arcokat kell majd megismerni. Tom Perrotta azonos című regénye már nem nyújt kapaszkodót, azt csak az első évad dolgozta fel, a készítők immár saját kútfőből dolgoznak, Perrotta segítségével egészen a sorozat 3. évados lezárásáig. Vágjunk bele, fogalmam sincsen, hogy hol és mikor vagyunk, de egy rakás meztelen és koszos embert látunk egymás mellett aludni valahol egy barlang mélyén, lehet valami ősközösség. Egy terhes hölgy felébred és kisétál a barlangból pisilni. Bámulja az éjszakai teliholdat, egy sas vijjog az égen, majd egy hatalmas földrengés rázza meg a vidéket. Ősanyánk barlangja beomlott, próbálja ugyan arrébb pakolni a törmelékeket, de ez ugye egyedül elég nehéz meló, ráadásul elfolyt a magzatvize is, és hamarosan megszüli a kisbabáját.

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 1x10 - The Prodigal Son Returns (Évadzáró)

2014. szeptember 15. 09:00 - Szencsike

Embert próbáló kilenc részen vagyunk túl, és most következik az évadzáró, amiben hasonló érzelmi hullámvasúton fogunk ülni, mint korábban. Annyi biztos, hogy a „Jennifer Anniston pasija” jelzőt elhagyhatjuk Justin Theroux neve mellől, mert most már ő lesz Kevin „Fuck” Garvey rendőrfőnök. 

1.png

Tovább
komment

The Leftovers 1x09 - The Garveys at Their Best

2014. szeptember 01. 11:00 - Szencsike

Az évad legjobb része különleges lesz, mert az O14 előtt eseményeket látjuk. Kedvenc hőseink élik az átlagos, hétköznapi boldogságokkal és gondokkal teli életüket, majd jön az Eltávozás napja és három évvel később mi már a megtört szereplőként ismerjük meg őket. Kevinnel kezdünk, a reggeli futóköreit rója az utakon, de az egészséges életmód nem tart sokáig, megáll egy postaládánál, a láda alján egy cigis doboz van elrejtve, titokban dohányzik kedvenc rendőrünk. Az erdő mellett szívja a koporsószöget, mikor a fák, bokrok között meglát egy szarvast. Az állattal csak figyelik egymást, aki egy kamion dudálása után eltűnik. Egy gyors Listerines szájöblítés után (otthon nem tudják, hogy dohányzik) irány haza, akkora hodály ez a lakás, mint a legnagyobb budai villák. Egy rendőri fizetésből, hogy lehet ekkora házat fenntartani? Otthon kedves felesége már javában szervezi a napi programját, valamit lemond, valamit áthelyez, Laurie Garvey boldognak tűnik.

1.png

Tovább
komment
süti beállítások módosítása