Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szomszédok 3x13 (57. fejezet, 19890629)

2009. július 30. 15:00 - Milo Rambaldi

”Nincs megnyugtatóbb, mint egy fárasztó nap után elandalodni a magyar közélet örömein. Lehet, hogy el is alszom közben. – Takács „Taki” István

Az előző rész sajnos meglehetősen lapos volt, minimáltörténések túl komolyan véve, ez nem tett jót a színvonalnak, ami esésnek indult ismét. Juniorék elballagtak az iskolából, erre volt a rész felfűzve, ezen túl lényeges esemény csak egy van: Fogtündér és Erdészke egyre mélyülő házassági válsága. Újratemettük Nagy Imrét és mártírtársait, erről egy nappal a temetés előtt nem volt sok szó, csak kurta-furcsa utalások formájában értesültünk arról, hogy mi lesz.

Erdészke és Dénes tombol, az erdőt kálium fluoriddal locsolták tele, ami erőteljesen mérgező anyag. Forest szerint táblákat kellene kitenni mindenhová, Dénes szerint ne, mert akkor ők lesznek a felelősök. Ez az Dinikém, ez az igazi magyar mentalitás. Az erdőben egyébként dráma van kialakulóban, dühös biciklis szakítja le a kirakott „mérgező” táblát. Egy család meg éppen megy arra. Persze, hogy inni fognak majd. Ezért gyomormosás lesz, amit országunk egyetlen mentőorvosa, Ádám hajt végre. A mentésbe Dénes is beszáll, a gyerekeket ő viszi a terepjárón. Majd vallomást tesz, ő azért lett erdész, mert az erdő az élet. De ha ezek meghaltak volna, ő nyugdíjba ment volna.

Tovább
Címkék: szomszédok
7 komment

Szomszédok 3x12 (56. fejezet, 19890615)

2009. július 29. 11:00 - Milo Rambaldi

„Ha ilyen sok szomorúsággal jár az élet, én nem szeretnék gyorsan felnőtt lenni” – Julietiña Brezsnyova

Először is elnézést kérek mindenkitől, hogy múlt héten csak egy hv volt, ígérem, többször ilyen nem lesz. Igaz, az az egy eléggé húzósra sikeredett, volt benne költöző, majd mégsem költöző Takács család, így egy újabb felesleges történetszál ért véget. Volt még politikailag túlfűtött vacsora Vágásiéknál, Jutka és Feri egyre tudálékosabb és idegesítőbb kezd lenni, ennek így nem lesz jó vége. Etus jótékonykodott szüntelen, Ádám szenvedett, Junior hülye volt, Senior sakálkodott, tehát mindenki hozta a formáját, szegény Sümeghyt viszont otthagyta Lila Pause, mert lefoglalták a hűtőt. Értem én, nincs mit enni, akkor már nem is kell. Falánk dög.

A mentőszobán megy az agitáció, új szakszervezet alapul, lépjen be mindenki, de Ádámnak elege van a szervezetekből, Fló szervezetére kíváncsi csak, piros volt a torka reggel. De nincs telefon, mert lekapcsolták gazdasági okokból, így a jó doktor megy az utcára. A telefon viszont ott is szar. Otthon áll a bál, mert Senior nem tud menni Junior ballagására Fló betegsége miatt, ezen Junior hisztizni kezd, de Etus TERMÉSZETESEN megoldja a helyzetet. Sőt, a kocsit is megjavíttatta. Nincs még egy ilyen tökéletes anya, nagyanya, keramikus, barát, EMBER. A ballagásra végül Ádám nem megy. Szerintem örül is neki. Én örülnék.

Tovább
Címkék: szomszédok
3 komment

Szomszédok 3x11 (55. fejezet, 19890601)

2009. július 21. 13:30 - Milo Rambaldi

„Béla bácsi tapasztalatból tudhatja, mi az igazság, mi pedig most ismerhetjük meg lassan.” – Vágási Nagyonhülye Jutka
„Rajtunk kívül senkinek nem érdeke, hogy itt valamilyen forradalmian új világ szülessen.” – Realista Bástya
„Mi már csak az igazat akarjuk tudni, és nem félünk. Semmitől.” – Vágási Bátor Feri

Nagyon vicces részen vagyunk túl, ezt nehéz lesz überelni. Volt környezetvédelmileg és politikailag inkorrekt Trabant, amit Mágenék el akarnak adni, volt politikai összezavarodás az iskolában, meg Etus részéről is, de a fő poén Takiékra jutott, a Cockbang Gang fegyveres rablást akart eszközölni az ABC-ben, ami persze nem jött össze nekik, mert lekapcsolta őket a rendőrség. Fogtündér összebalhézott Vágyemberrel és Erdészkével is, de aztán Lenke ápolásának ürügyén legalább Erdészkével kibékült.

Taki, Lenke és Fogtündér pakolnak, Lenke mondja ki az igazságot, minek pakolunk, ha még nincs kezünkben a papír? Jogos. Megy elköszönni mindenkitől, de egyedül megy, mert Takit idegeli a pakolás. Lenke jól le is cseszi, hogy ő akart költözni, úgyhogy kuss és pakol. Közben Chewbacca és Bástya Jutkánál frakcióznak táborszervezés címén, Jutka nem tud jönni, mert Frusztra KO, Feri melózik, de Bástya megy, sőt össze is tegeződik Chewyval. Ferire várnak a vacsorával, mindenki éhes, de Feri Erdészkével vitatja meg a Cockbang Gang tevékenységét, Bőhm is csatlakozik, le is nyom egy „mi lesz a házzal, ha elköltöztök, kedves Forest” kezdetű sirámot, de koppan nagyot, majd elhallgat. A vacsora egészen rettentő, az idézetek fentebb olvashatóak.

Tovább
Címkék: szomszédok
7 komment

Szomszédok 3x10 (54. fejezet, 19890518)

2009. július 16. 14:00 - Milo Rambaldi

Talán fölösleges nektek elmagyaráznom, hogy egy változó korszakban élünk. Se azt nem tudjuk pontosan, hogy mi volt, se azt, hogy mi van. Azt meg csak álmodjuk, hogy mi lesz. – Béla „Bástya” tanár úr

Ott maradt abba történetünk mostanság eléggé röhejes folyása, hogy Takiéknál többszörös bálállás alakult ki, egyrészről Fogtündér/Erdészke, másrészről Taki/Lenke vonalon, sem a lakáscserét, sem az autót nem abszolválták, ezzel ilyen ütemben talán 1997-re végeznek. Mágenéknál kivételesen nem volt balhé, csak Junior palija ivott be, ezért ment a detoxba. A nép egyszerű gyermeke, Feri, előléptetések hada előtt áll, szinte lefogadom, hogy két szék közül a pad alá fog esni. Miért? Mert akkor lesz miről rinyálni. A sikeres embereket gyűlölni kell a Szomszédokban, ez így korhű és magyaros.

Kössünk biztosítást! Mert tönkremehet a lakás, tűz üthet ki, landolhatnak az UFO-k, jöhet a terminátorszerviz a jövőből, meg jön az ellenszerviz is, mondja a Takiéknál veszteglő ügynök, aki egyébként kárfelmérni jött még a korábbi betörés kapcsán. Taki a csere miatt nem akar új biztosítást, erre kapja a mantrát. És a képek értékét nem tudja, csak az elhunyt Laura és Kurt tudja, a médium meg sokba kerül, NINCS PÉNZ, ezért ezek értékét nem fogjuk megtudni. Snitt. A másik halott, MC is üti az élők fejét a hivatalokon keresztül, ezt már Lovas doktor közvetíti a családi tanácsnak. A vége az, hogy perelik a hivatalt, merészek. Különösen Frusztra kardoskodik, hát a saját házam sem adhatom el? Nem. Pedig Jutka szívesen mondaná, hogy „anyám add el a házat”.

Tovább
Címkék: szomszédok
6 komment

Szomszédok 3x09 (53. fejezet, 19890504)

2009. július 14. 15:00 - Milo Rambaldi

„Itt mindenki csak utólag ijed meg. Lehetőleg, amikor már késő.” – Szikszay Etelka

Az előző részben az azt megelőző kettő rész történéseit lovagolták meg íróink, semmi lényeges nem történt. Juniort felvették a gimnáziumba, Mágen kijött a kórházból, Etus vásárolt, így megismertük zöldséges Józsit. Jutka és Feri hazaköltöztek, Bélánk pedig ismét a tanítás rögös útjára lépett. Fogtündér ismételten Vágyemberrel héderezik, ebből általában nem szokott sok jó kisülni. Erdészke mindenesetre már most ki van akadva.

Bőhmmel és Sümeghyvel nyitunk, utóbbinak gondjai vannak, NINCS PÉNZ, a képek a zálogházban figyelnek, mert Lillácska emészti a lóvét, meg a sok kaját, állandóan üres a bele, ezért tömni kell. Még a végén akkora lesz, mint egy holland teherhajó. Bőhm szerint ez jó, mert a művész úr végre lekopik, ha Lila Pause végleg behálózza. Sümeghy szerint meg Bőhm menjen a francba, amúgy is vett latin idézetes kötetet, hogy a szenátor urat bosszanthassa. Snitt. Junior festi magát, mert buliba akar menni Vilmához, na ez még szép lesz... végül engedélyt kap az 1984-et olvasó Ádámtól, aki Seniort baszogatja, hogy fogyjon lefelé, majd közli, hogy NINCS PÉNZ GG-ék bécsi tápszerére, így marad a magyar fűrészpor, meg a főzelék.

Tovább
Címkék: szomszédok
7 komment

Szomszédok 3x08 (52. fejezet, 19890420)

2009. július 09. 09:00 - Milo Rambaldi

”Vitatkoznak a szabadságról. És én még egy moziba se mehetek el.” – Mágenheim „Junior” Julcsi

Közmegelégedésre az elmúlt két fejezetünk egész jó volt, mondhatnám kiemelkedő az 1989-es szériában eddig, és ennek örülünk, remélhetőleg a szárnyalás nem tiszavirág-életű lesz majd. Az iskolában dúl az osztályharc, Jutkát az anyja is vegzálja, Lenke a használhatatlan Bőhm segédletével csereboltot nyitott a pincében, költözés előtt Takácsék, vagy inkább mégsem, Sümeghy hősszerelmes lovagként olvad Lila Pause kacsói elé, Ádám kanyarós, Junior nem, ehelyett kirándult Etussal és Virággal, vele tartott az összes eddigi pasija is.

Ismét GG-vel és Seniorral nyitunk, GG töredelmes vallomása szerint a fotózás az igazi szakmája, véget akar vetni a csempészetre, és erre Fló múltkori fényképei döbbentették rá, olyan volt ez neki, mint amikor Arkhimédész kipattant a fürdőkádból, és egy szál faszban tovarohant heruékázva. Senior is egész engedékeny, nem küldi el Gábort a fenébe. Közben Etus titokban begyűjti Ádámot a kórházból, indulnak haza a Trabanton. Otthon már Fló mosdatása folyik, beesik Junior is, aki sikítófrászt kap apja láttán, én rohannék vissza a kórházba Ádém helyében. Juniort egyébként felvették a gimibe, a Kassák lesz a szerencsétlen műintézmény, aki megnyerte Julcsit magának. Szegények, ezek még nem tudják, kit vettek fel. Még nem késő, még lehet visszakozni!

Tovább
Címkék: szomszédok
13 komment

Szomszédok 3x07 (51. fejezet, 19890406)

2009. július 07. 09:07 - Milo Rambaldi

Az 50. rész mozgalmasra sikeredett végre, ez már nagyon ráfért az egy helyben toporgó sorozatra. Főbb események: Sümeghy szerelembe esett, Bőhm legatyásodott, kikapcsolták nála a villanyt, Vágásiéknál semmi lényeges, illetve annyi, hogy Jutka politizált, Erdészke erdőt védett, Fogtündér rablógyilkosok (kisstílű bűnözőcskék) után nyomozott. És túlvagyunk Mágenheim Julcsi első csókján is, Szűcs Gabi volt a szerencsés ember, aki először vájhatta kapafogait Mágenheimék elsőszülött lányának hamvas ajkaiba.

Julit a védőnő látogatja, Fló rendben van, érkezik GG, aki fotózni fogja a kisdedet. Előtte azért letámadja a védőnőt, remek ajánlata van, 10%-ért cserébe adjon neki címeket, ahol fotózhat. A védőnő adna, de már sok a fotós. Szopacs. Junior táborba megy, felesel, nem hajlandó pakolni, anyja leordítja, Ádám ráadásul beteg, úgy dolgozik. Mágenék a teljesítőképesség szélén. Az iskolában járunk már, Jutka haverja a tanári kar tagjává vált, ezért bevállalta jó pénzért az ablakpucolást. Hável ki akarja nyomozni, hogy jobbos, balos, centrista áruló, esetleg az analitikus marxizmus híve. De Újsrácot minden érdekli, jár ide-oda. Viszont elpofázza, hogy Hável ki akarja tenni Bástyát (jó ötlet, támogatom), ezen Jutka felháborodik. Betoppan Vilma is, Jutkát kérdezi az üzleti ötletéről (értsd: megvesztegetéséről), Jutka elhajtja. Vilma ennek örömére rárobban Újsrácra, aki leoltja, hogy max ablakot pucolhatnak együtt, mást nem. Pedig a tekintetéből ítélve szívesen megpucolná Vilmát.

Tovább
Címkék: szomszédok
16 komment

Szomszédok 3x06 (50. fejezet, 19890323)

2009. július 02. 09:00 - Milo Rambaldi

„Hosszú idő után először ünnepeltük méltó módon a nemzeti ünnepet. Rendezzünk itthon is szégyennapot, el kellene tüntetni az összes politikai szemetet” – Vágási Forradalmár Jutka

Jubilálunk, kérem, jubilálunk, az 50. fejezetnél járunk. Az ünneplésre kellőképpen felkészültünk, a előző részben csak úgy záporoztak az események. Vágásiék vacsorázni voltak Vilmáéknál, ez egészen rettenetes volt nekik is, de nekünk is, ámde sötét titok lengi be a panellakást, Jutka Feri elől elhallgatja, hogy a pénzüket a spermabankba teszi. Lenke beteg volt, ezért otthon politizált, Taki pedig Erdészkével szövetkezett lakásügyben, de nem lett belőle semmi, csak egy jó kis balhé Fogtündérrel. A Kim Bauer szobrokból kifogytam, ezért Julcsi teljesítményét, hogy lógással próbálja anyja munkáját visszaszerezni, és a családot fenntartani, már nem is tudom, mivel honoráljam.

Végre sikerült Senior árpádsávos konyhafüggönyét megörökítenem, ez a rész már jól indul. Ádám babakocsit akar venni, de kezes kell hozzá, olyanjuk meg nekik nincsen. Így marad a talicska vagy a kézben hordás. Ádám moráletikai paradigmájába nem fér bele, hogy Juniort kocsin vigye iskolába. A jó doktor egyre hülyébb. Az ideológiából kapunk még egy adagot, amikor egy nő akarja a kórházban lekapcsoltatni a lélegeztetőgépről az agyvérzéses apósát, aki egyébként egy rohadt állat az elmondása szerint. De Ádám szerint az élethez mindenkinek ugyanolyan joga van. Na ebben kivételesen egyetértünk. Az öreg egyébként meghal, és az asszonyka fizetne Ádámnak, hogy köszöni szépen a gyors gyilkosságot, de Ádám kiakad, és kihajítja.

Tovább
Címkék: szomszédok
12 komment

Szomszédok 3x05 (49. fejezet, 19890309)

2009. június 30. 09:00 - Milo Rambaldi

„Szeretnék segíteni ebben a nehéz gazdasági helyzetben, de a szektások megakadályozzák” – Mágenheim „Junior” Julcsi
„Olvassák az Új Embert is, az is egy alternatíva. Hátha valaki megtér.” – Bőhm szenátor

Kis családjaink nagy életfolyamai tovább csörgedeztek apályos hogyvoltunkon keresztül, és most, hogy annyira költői vagyok, hogy magam is meglepődöm, valami bazi vulgáris dologgal kell majd folytatnom. Remélem, teleregényünk erre ad majd lehetőséget, mert az elmúlt részben ez nem nagyon volt így. Betörtek Takiékhoz, így a költözés téma látszólag lekerült a napirendről, Junior vagy kanyarós vagy influenzás lett, az iskolában teljes a téboly a rendszerváltás ürügyén, GG és Klarissza pedig csempészgettek ezt-azt a határon.

Reggel van, Jutka távozik Mágen doktorral a házból, Zoltán előre fog lépni lombikbébi ügyben, Jutka nem akarja, hogy Feri megtudja. Hát ez érdekes lesz, mit fog mondani Jutka? Szívem, verd ki, kell egy kis anyag, a spermabankba viszem, literenként 20 forintért átveszik! Krumplira kell, na! Csak meglett az a vulgaritás. De Jutka persze nem ezt kérdezi, mert Jutka velem ellenben politikailag korrekt. Junior felől érdeklődik, akinek a kanyarója nátha volt. Taki és Erdészke konspirációját látjuk már: mégis lakást nézni mennek majd, de jaj, Fogtündér meghallotta. Ebből még balhé lesz. Snitt. Feri és Géza látogatót kap a nyomdában, Kenéz érkezik. Át akar jelentkezni egy másik pártszervezetbe, ezért jött vissza. Kiselőadást tart arról, hogy régen minden milyen jó volt, de a kollégák leoltják, a művezető egyenesen szektásnak nevezi. Feri szerint jó, szakember, de nem fogja az adást, és ez manapság nagy baj. Hát igen. Változó idők, egy éve ezért még kapott volna. Most már nem.

Tovább
Címkék: szomszédok
19 komment

Szomszédok 3x04 (48. fejezet, 19890223)

2009. június 25. 09:00 - Milo Rambaldi

Közérdekű kérdés: másnak is szívózik az MTV Videótára? Nekem egy-egy fejezet alatt alkalmasint 4x-5x rohad le fél percre az adás. Ez így vidám, mert azokat a fél perceket ki kell logikázni, még szerencse, hogy kiszámítható a történet...

Sajnos semmit nem javult a színvonal a múltkorihoz képest, túlzottan is komolykodó epizódot láthattunk, vízlépcső miatti költözéssel, totális pénzhiánnyal, autó/lakás dilemmával, seggnyaló kollégákkal és egyéb velős témákkal fűszerezve. A történet fonalát érintő lényegi változás csak egy történt: Margit visszaköltözött Békésbe, és egyelőre kiírták a sorozatból, majd csak 1990-ben tér vissza egy rész erejéig. Ez nagy veszteség, mert rajta legalább jókat lehetett röhögni.

Bakonyival és Erdészkével nyitunk, Bakonyi szerint Illés Karcsi barbatrükkje, hogy a romlott árut, amit még erdőgazdálkodásként indított el, nem akarja átvenni feldolgozóként, teljesen normális. Erdészke pedig egy szemét alak, aki az útjába áll a modern piacgazdaságnak, a személyes érdekeit helyezi előtérbe, amúgy meg a fejébe szállt a glasznoszty. Forest erre csak annyit tud mondani, hogy Karcsi egy szélhámos, Bakonyi meg ne oktassa ki. Snitt. Az iskolában áll a bál, mit tanítsanak a tanárok, mi is az igazi történelem, cserkészinduló legyen vagy Vörös Csepel? Apollo vagy Szojuz? Pirog scsível vagy Bigmekkmenü? Hável szerint, ami a tankönyvben van. De melyikben? Mert mindegyikben más van. Jutka első igazgatóhelyettesi pofára esése is bekövetkezik, Vilma magáncélra hasznosítja a tornatermet, Hável külön engedélyével. Jutkának meg senki nem szólt. De most majd ki kell adni rendesen a termet, mert NINCS PÉNZ.

Tovább
Címkék: szomszédok
17 komment
süti beállítások módosítása