Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 5x22 – Gyerekfölvonulás (Befejező rész)

2013. január 02. 11:00 - leeann

Melinda és Jim úgy döntöttek, hogy Aiden védelmében azt fogják a gyerekkel elhitetni, hogy szellemek nem léteznek és amit lát az csak képzelődés, ezért ennek megfelelően is állnak a dolgokhoz. A terv jól működik, mert Aiden azt mondja, amit hallani akarnak, hogy szellemek nem léteznek. Természetesen az árnyak továbbra is sötét fellegként telepszenek a Clancy család otthonára, ami valós veszély és komolyan számolni kell vele. Olyannyira, hogy Melinda kezd furán viselkedni. Reggel kis híján leharapja Jim fejét, mert az meg merte említeni, hogy eldugult a lefolyó, később Deliának pedig azt mondja, hogy gyűlöli a saját boltját.

sze 5x22-1.jpg

Melindának valami komoly baja lehet, sőt annyira szórakozott, hogy amikor bemegy Jimhez a kórházba nem veszi észre, hogy egy szellemgyerekkel diskurál, pedig általában kiszúrja az élők és a holtak között a különbséget. Melinda is rájön, hogy ez fura, ezért Eli-jal próbálja megbeszélni a dolgot, akit komoly fogfájás kínoz. Később, a kórházban Jim és az egyik páciense fura dolgot hall és lát. A hang olyan, mintha egy hadsereg masírozna a kórházba föl és alá, a páciens ágya pedig magától kezd gurulni.

Tovább
1 komment

Szellemekkel suttogó 5x21 – A halott csengő

2012. december 26. 13:00 - leeann

Néha olyan címe van egy-egy Szellemekkel suttogó epizódnak, hogy felvetődik bennem az örök kérdés: „mire gondolhatott a költő", illetve a forgatókönyvíró, fordító, vagy bárki, aki aktuálisan bénázott. Lendüljünk gyorsan tovább a fura címen, és haladjunk Melinda történetének vége felé. Aiden nagyon jól elvan Carllal, amit Jim nem néz jó szemmel, mert ne egy szellemmel legyen el a fia, eközben Melinda a boltban van Deliával és egy fiatal lánnyal, aki régi kacatokat hozott, amik a nemrég elhunyt apja után maradtak. Amikor a lány elmegy, Melinda üzenetet kap, mely szerint valaki nem nézi jó szemmel a világot.

sze 5x21-1.jpg

A régiségeket hozó lány azt tervezi, hogy összeköltözik a barátjával, de úgy tűnik, hogy nemrég elhunyt apu ezt nem nézi jó szemmel. Melinda azonnal megy is beleártani magát a dolgokba. A lány veszélyben lehet, ezért azonnal az áldás dologgal kezdi a barátkozást. A lány hisz neki, mert ő is érzett fura dolgokat. Melinda szerint nincs gáz, aput hamarosan beküldjük abba a híres fénybe. A csevegés után Mel elindul Aidenért a parkba, akire Delia vigyáz, de közben Jim felhívja őt, hogy elmesélje a fura sakkpartit. Jim úgy dönt, sarkára áll a kérdésben és megtiltotta Aidennek a halott és az élő idegenekkel való bratyizást, annak ellenére is, hogy Carl nem igazán idegen.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x20 – Véres pénz

2012. december 19. 13:00 - leeann

Három fiatal srác éjjel az erdőben kolbászol, amikor egy elhagyott pajtára bukkannak. A pajta körül kis lyukak vannak a földbe ásva. A pajtán belül sem jobb a helyzet, elég horrorfilmbe illő a dolog, de a kölykök bemennek. Hamarosan elkapja őket a pánik, amikor lépteket hallanak maguk mögött. A fiúk fejvesztve rohannak ki a rémpajtából, de mire kiérnek, már csak ketten maradnak. Ez az esemény Melindáért kiált, de ő éppen Eli agyturkászi képességeit teszteli, mert azt érzi, hogy a látomásai sokszor egybeolvadnak a valósággal, és fél, hogy be fog golyózni.

sze 5x20-1.jpg

Eli szerint Melinda még messze van a begolyózástól, de amikor a pszichiáter irodájába érnek, az egyik megmaradt srác várja ott őket. A fiú elmeséli, hogy mi történt velük előző éjjel, majd nappali fénynél a helyszínre kíséri a két szellemvadászt. Melindának még az irodában látomása támadt, ami azt igazolja, hogy a harmadik fiú bizony halott lehet már. A pajtában Melnek újabb látomása támad arról, hogy a fiú megsérült, és talán már el is temette őt egy ásós fickó, ezért a két szellemes a rendőrségre megy, ahol egy újabb nyomozóval találkoznak.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x19 – Halálos kombináció

2012. december 13. 13:00 - leeann

Melinda és Jim elmennek randizni, és egy bébiszitterre bízzák Aident. Ahogy sejthető volt, a randinak gyorsan vége szakad, mert az „idegenre bízzuk gyermekünket" móka rendőrségbe torkollik. Gyakorlatilag az igen veszélyes, bújócska nevű játék fajul el. Történt ugyanis, hogy Aiden bebújik egy falból nyíló kis lyukba, és az ajtón lévő rigli rázáródik, a gyerek bennragad, a bébiszitter pedig hiába húzza-nyúzza a zárat, az nem nyílik. Azonnal hívja a rendőrség – mentő – tűzoltó triót, ha Magyarországon történt volna az esemény, akkor a kékvillogós triót követően még a katasztrófavédelem is helyszínre vonult volna, és este a híradóban vezető hír lenne, hogy egy gyerek bújócska közben beszorult egy kis helyiségbe, majd a különböző szóvivőktől is meghallgathatnánk a történetet.

sze 5x19-1.jpg

Szóval Aiden kiszabadul, nincs semmi baja, de egy szellem óva inti Melindát a bébicsősztől. Jim csak jót akart, és nyugodt szívvel ajánlották neki a lányt, aki nem tűnik egy vadorzó szitternek. Azért Melinda hallgat a szellemre, és elkezd nyomozni a lány után. Másnap elmegy ahhoz a nőhöz, aki ajánlotta a lányt Jimnek. Melinda nem tud meg semmi hasznosat a lányról, de Delia a segítségére siet egy ötlettel. Delia szerint a játszótéren a többi dadustól mindent meg lehet tudni, ezért Melinda Eli-t küldi le Aidennel a játszótérre dadus-lesre. Annyit megtud, hogy Kelly felügyelete alatt több gyerek is szenvedett kisebb-nagyobb baleseteket.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x18 – Holt szem

2012. november 28. 17:00 - leeann

Melinda leltározik a boltban, ahol Aiden is vele van. A kisfiú rajzol, miközben a mama a pincében dolgozik, de errefelé semmi nem megy egyszerűen. A leltár közben lépések zaja ijeszti halálra Melindát, de senki nincs a zaj mögött. Este aztán megjelenik a napi szellemünk. Egy bohócruhás szellem van bajban, aki nem tudja, hogy miért van bohócruhában, nem tudja, ki ő, és azt sem tudja, hogyan halt meg. Melinda eléggé tart a bohócoktól, így tuti, hogy nem ez lesz a kedvenc fejezet a memoárjában.

sze 5x18-1.jpg

Másnap Melinda Deliával és Eli-jal ebédel, amikor megint feltűnik a szellem. Egy vörös hajú nőt követ, de hamar eltűnnek a látó szeme elől. Kicsit később Mel újra megpróbál szóba elegyedni a szellemmel, de most sem megy vele sokra, és a bohócszellem még le is fröcsköli őt. A látó arra tippel, hogy az egyik bolti tárgyhoz csapódott hozzá a szellem, de vajon melyikhez, és mit akar pontosan? Este Mel otthonában fura szellemalakok jelennek meg és közrezárják a látót, aki szinte mozdulni sem tud.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x17 – A vékony jégen

2012. november 20. 15:00 - leeann

Betér Melinda boltjába egy képregény író-rajzoló, aki Deliát keresi, mert műtermet váltana. Úgy érzi, hogy a jelenlegi műterme nem megfelelő a nagy mű megalkotásához. Delia elutazott, ezért Mel elkéri a fickó elérhetőségeit. Amikor a képregényes kilép Mel antikvitásából, egy olvadó jégcsap majdnem rázuhan. Szerencsére nem sérült meg a fickó, de az azonnal kiderül, hogy a jégcsapos móka egy szellem műve volt. A szellem meg akar fizetni valamiért a képregényesnek, és ez nem túl kedves tőle. Később Eli, aki szintén szemtanúja volt a jégcsapos incidensnek, utánanéz egy kicsit a fickónak.

sze 5x17-1.jpg

Kiderül, hogy a fickó lerajzolta azt, ami majdnem történt vele, de már a történés előtt kitette a blogjára. Eli azt javasolja Melnek, hogy beszéljenek Grant proffal, aki nagy képregény őrült és már úgyis tud a két szellemesről mindent. Grant prof elmondja, hogy Demon a képregényes, elég jó, de a karrierje halott, a történetei leültek és rajongói kezdenek kiszeretni belőle. Nem sokkal később Demont megtámadja a hűtőszekrénye és jégkockákkal lövöldöz rá. Alig hagyja abba a hűtő a lövöldözést, máris Eli jelenik kopogtat nála, aki elmondja a képregényesnek, hogy ördöge helyett szelleme van.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x16 – Régi bűnök távoli árnyakkal

2012. november 14. 17:00 - leeann

Egy nő tér be Melinda boltjába, és megkéri őt, hogy ürítsen ki a házából minden régiséget, amit csak lehet. Úgy tűnik a nő szavaiból, hogy eléggé rossz emlékek fűzik őt a régi házhoz, mert szabadulni akar tőle minél hamarabb. Melinda Nedet kéri meg a csomagolásra, fényképezésre és katalogizálásra. Nedet baleset éri a házban, a ház ugyanis kőkeményen szellemjárta. Delia még mindig a robbanás utóhatásait éli, ezért a szokottnál is érzékenyebb a szellem témára. Ned elbeszélése alapján nagy lehet a baj abban a házban, ezért Melinda indokoltnak érzi a nyomozás elkezdését.

sze 5x16-1.jpg

Kicsit kutat és rájön, hogy a nő kislánya nemrég meghalt. A kislány nagyon beteg volt, és a szüleinek nagyon nehéz továbblépni a kislányuk nélkül. Úgy tűnik, hogy a gyerek életében is látta a házban lévő szellemeket, és a betegsége mellett még a szellemekkel is küzdenie kellett. A szülők nem nagyon hittek neki, de amikor a kislány meghalt, rémisztő dolgok történtek a házban, ezért szabadulni akarnak tőle. Melinda másnap megnézi a szellemházat magának. A nemrég elhunyt kislány, Cassidy lesz Mel idegenvezetője.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x15 – Betódulás

2012. október 31. 17:00 - leeann

Melinda mai szelleme egy katona lesz, ugyanis néhány katonai régiség landolt a kis antikvitás-boltban. Nem csak Melnek lesz ez harcos rész, Delia egy ház eladásával küzd, Eli pedig újra Bedford rektorral és megbízóival viaskodik. De nézzük az elejétől. Mel vásárol néhány katonai régiséget, és természetesen kapcsolódik a dolgokhoz egy szellem is, aki egyelőre csak ijesztgeti a látót, de nem mutatja meg magát. Mindeközben Delia bármit megtenne, hogy túladjon egy házon, Eli irodáját pedig rendre feldúlja valaki, valószínűleg a változások könyvéért. Bedford rektor nem is tagadja, hogy köze van a dologhoz, és újra jön az én figyelmeztettem intelemmel.

sze 1x15-1.jpg

Mel úgy dönt, hogy kideríti a katonai dolgok eredetét, ezért visszamegy a viszonteladóhoz. A fickó nem tudja a tárgyak eredetét igazolni, ezért Mel a pincébe viszi a katonai cuccokat, de csakhamar megérkezik az első látomás, ami általában felhívás keringőre, úgyhogy a látó már táncol is. Vagyis rohan Eli-hoz, mert újabb ügyük van. Egy fiatal katona került bajba, valószínűleg felrobbant valami háborús területen, és a katonai cuccokhoz csapódott. Miközben Melinda felvázolja a helyzetet, megérkezik Ned a könyvért. A változások könyvét felváltva őrzi Eli és Ned. Annyira odafigyelnek rá, hogy még egymásnak sem árulják el a saját rejtekhelyüket.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x14 – Halott számomra

2012. október 24. 12:00 - leeann

Ned egy szellemtáblát visz Avery Grant professzornak, aki az „Elfogadott kommunikáció a holtakkal" címmel kezdi az óráját. Ned a prof tanársegédje akar lenni, hogy hozzáférhessen az egyetemi könyvtár okkult részlegéhez, ahol a változások könyve is raboskodott egy ideig. Ez egy nagyon zárt rész a könyvtáron belül, még Eli sem tud bejutni oda, kizárólag az okkult részleg tanárai, professzorai és tanársegédei juthatnak a könyvek közelébe. A szellemtábla felébreszt egy szellemet Grant professzor közelében, aki annak ellenére, amit tanít, nem érti az egészet. Azt hiszi, hogy a körülötte megelevenedő szellemtevékenység Ned műve, ezért kirúgja a fiút az óráiról és bolondnak nevezi.

sze14-1.jpg

Persze ez nem Ned műve és a fiú Melindát és Elit is beavatja a dologba. Melinda utálja a szellemtáblát, mert szerinte az csak feldühíti a szellemeket és a sok dühös szellemmel neki kell majd megvívni. Ebből kifolyólag Mel nem rajong az újabb szellemes játékért, de nyitva tartja majd a szemét. Nyitott szem is kell, mert Grant professzornak volt egy vőlegénye, aki meghalt és a prof azóta sem tudta még őt elfelejteni. Amíg Ned feladja a professzorhoz való bekerülést, Avery továbbra is tapasztalja a szellemtevékenységet. Fura, hogy ezt tanítja és a körülötte zajló dolgokat Ned bűvészmutatványainak tartja.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 5x13– Élő rémálom

2012. október 18. 17:00 - leeann

Melinda éppen a kórházban van, szeretné elvinni a férjét ebédelni, de sok a meló. Az asszony már éppen búcsúzna férjétől, amikor őrültnek tűnő fickó rohan be a kórház ajtaján, több sebből vérzik és azt mondja, hogy egy késes fickó öldös. Az őrült elkapja Mel kezét, aki látja a kést, azt is, hogy valaki hadonászik vele, és egy szőke nőt, akin több vágás is lehet már. Amikor az orvosok elviszik az őrülten viselkedő pácienst, egy szellem jelenik meg, aki azt mondja, hogy az őrült a fickónak vége, menthetetlen, már halott. Mel megkéri Jimet, hogy a rendőrök előtt beszéljen a fickóval, hogy kideríthessék, mi folyik itt.

sze 5x13-1.jpg

Jim először azzal az orvossal beszél, aki ellátta az őrültet, és kiderül, hogy a fickó nincs a halálán, sőt a sebei csak hámsérülések. Ettől függetlenül Jim szeretne vele beszélni, mert még más is veszélyben lehet. Megint szükség van az egész csapatra, hogy megoldódjon a napi rejtély, ezért Eli és Ned is a kórházba megy. Eli az őrült fickóval, Roberttel beszélget, Ned pedig elkezd kutakodni az őrült után, hátha megtud valamit. Blaire nyomozó is végzi a dolgát, és a kikérdez egy szemtanút, aki azt mondja, hogy a fickó menekült valami elől.

Tovább
Szólj hozzá!