Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

SURVIVOR 39X13-14 – Anya, most nézz meg! EndgÉm + Reunion

2019. december 23. 16:00 - Laura Ingalls

00-17_nyito.jpg

Véget ért a 39. évad, az Island of the Idols és a két órás – nem vicc 105 perc + 21 perc – adás végén az egyik játékos megkapta az egyedüli túlélő címet és egy kis zsebpénzt pluszban. Idén azonban nemcsak ő kapott jutalmat, hanem Sia jóvoltából még három azaz 3 Sia által választott survivor.
Szokásos hangzavarral indítunk, a közönség őrjöng amikor Jeff bejelentkezik. Integet nekünk az öt még versenyben lévő játékos Dean, Janet, Lauren, Noura és Tommy. Jeff behívja Sandrát és Boston Robot, akiket álló ováció fogad és csacsognak picit, amiből kiderül, hogy Sandra a szigeten Robot tanulmányozta, mert ha van valaki akitől tanulhat a játékról az ő és Rob is tanult, hisz tudjátok hogy van ez a holtig tartó tanulással…

Sandrával és Robbal nyitunk a saját szigetükön. Arról dumcsiznak kinek mit adott a játék. Rob szerint nem az egy millió dollár a legnagyobb nyeremény és azt egyébként is csak egy ember nyeri meg. Vannak más örömök is. Ő például megismerte a feleségét (Amber) és van négy gyönyörű lányuk. Azért tegyük hozzá, hogy Amber megnyerte a 8. évadot (All-Stars) és végül Robnak is sikerült a – rossz nyelvek szerint rászabott – 22. évadot (Redemption Island) megnyerni, szóval mégis csurrant-cseppent nekik is valami az örök szerelem mellett. Sandra ezzel szemben nevetve mondja, hogy ő annak a két millió dollárnak a segítségével találta meg a boldogságot amit nyert - egyetlen kétszeres nyertes egészen eddig, mert szűk fél év múlva újabbat avatunk, vagy lehet hogy ő lesz az egyetlen háromszoros?

03-35_nyito_ii_inkabb.jpg

Tovább
5 komment

SURVIVOR 39X12 – Time Heals All Wounds

2019. december 15. 07:44 - Laura Ingalls

39-06_nyito_esetleg.jpgA mai részben olyan történik, ami 38 survivor évad alatt egyszer sem fordult elő és ez nemcsak a játékra hatott, hanem a jövő heti reunionra is és hatással lesz valószínűleg az elkövetkező évadokra. Mondja azt valaki, hogy ez a műsor majd’ 20 év után nem tud érdekes lenni. Bár a CBS biztos nem kívánta ezt a fajta érdekességet.

32. este, törzsi tanács után Tommy hisztispicsáskodik. Ha nem szól neki Dean, akkor a hotelben fürdőzne, vagy steaket enne és közben eszelősen a zsűris beszédére készülne. Ehelyett a többieknek és a kamerának rage-el, hogy kicsnálták Kennyt ki akarták szavazni. Szemetek. Ha Dean nem lenne - foglaljuk imába e férfi nevét - akkor Tommy, Janet, Lauren és Dan a megbeszéltek szerint szavaznak és Tommy úgy esik ki, hogy az ember akiben megbíztak – Noura – ellenük fordult és egész nap hazudott nekik. Nah, ez azért mégiscsak hallatlan!
Come on bitch, please. Noura a főellenség? Nálam kis képzavart okoz Tommy hegyi beszéde az árulásról, mert azt hittem survivort nézek, nem a cserkészek aktuális havi epizódját. Ne vicceljünk már. Arról a Nouráról beszél, akit max. azért tartana játékban, mert esélytelennek gondolja a végső győzelemre és nem szövetségesként tekint rá, hanem eszközként. Most mégis azon nyíg, hogy Nourának meg kellett volna védenie őt. Ezen logika mentén haladva akkor Tommynak nem kellett volna kiválasztania Nourát a rokonlátogatáskor? Jól van Tommy, ülj le, egyes.
Noura meg meghunyászkodva magyarázkodik, de a riportban ő is rage-el, hogy hülyeség volt Deanben megbízni. Szar ügy. Úgy dönt borsot tör Dean orra alá olyan Nourásan még este és Dean cipőit a törzsi zászlót tartó bambuszok tetejéhez szorítja be két oldalra azzal, hogy a sötétben nem találja majd és Dean nem fogja elérni, mert nincs olyan magas, mint Noura. Valami rossz karmát is szeretne ehhez a tetthez párosítani, mert a zászlón a kiesettek dolgai vannak. Noura azt reméli, ha felkerült a cipője Dean is ki fog esni. Végül sajnos nem derül ki mit szólt Dean a csínytevéshez, de nekem tetszett az ötlet.02-38_dean_cipoi.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 39X11 – The Crazy Lady

2019. december 11. 11:00 - Laura Ingalls

28-34_gyik.jpg

A mai rész egészen érdekesre sikeredett. Reward challenge, helyezkedés, védettségi játék, helyezkedés és egy nagyon kaotikus tanács. Mit kívánhat még az egyszeri survivor néző?

Azonnal belevágunk a közepébe, nincs semmi simi-simi, előjáték, hanem érkeznek a játékosok a 31. napon Jeff elé – itt játék lesz. Jutalomért méghozzá, amit a rokonok társaságában lehet élvezni. Így van, elérkezett az idő egy kis sírós-rívós ölelkezésre. Elsőként Laurenhez érkezik a férje, majd Tommyhoz a barátnője, Karishmához a férje, Nourához a húga, Janethez a férje, Deanhez az anyukája, Danhez a 13 éves kisebbik fia, Elaine-hez pedig a barátnője érkezett.
Mit tudtunk meg? Mindenkit szeret mindenki. Ami érdekes volt, hogy Karishma hisztérikusan zokogott, szinte levegőt sem kapott, úgy csüngött a férje karjaiban, mint egy kismajom az anyján. Most jött ki minden érzelem. Magány, stressz, teljes elhagyatottság. A férje még sosem látta ilyennek. Én egészen kényelmetlenül éreztem magam amíg őket néztem, de mindannyian mások vagyunk. Az is kiderült, hogy Noura húga hasonlóan hangos, mint a nővér és úgy ugrik neki, majdnem feldönti. Aranyosak. Janeték legújabb unokája lány lesz, ezért jött a férj rikító rózsaszínű pólóban. A csöpögős percek után Jeff elmondja mi a reward challenge: a játékosok párban, összekötve fognak versenyezni. Átfűzik magukat egy akadálypályán, a pálya végén át kell ásni magukat egy rönk alatt és utolsó feladatként egy darab homokzsákot kell rádobni egy nagyobb tányér méretű falemezre. A győztes pár együtt tölt néhány órát a rokonokkal és némi élelemmel. Mivel Noura húgának látásproblémái vannak, Jeff maga mellé veszi a lányt a challenge elején, hogy láthassa ő is a vízben álló nővérét. Cute.

00-39_inkabb.jpg

Tovább
6 komment

SURVIVOR 39X10 – Bring on the Bacon!

2019. december 11. 10:00 - Laura Ingalls

 

nyito_2.jpg

A mai rész izgalmasra sikeredett. Látunk majd jó kis védettségi játékot, sok-sok tattikázást, vérszomjas mamanucai tyúkot és zárásként egy fasza kis tanácsot!
Az előző dupla kiesős rész után onnan folytatjuk ahol abbahagytuk: érkezik vissza a táborba az első tanács után Lauren, Dan, Noura és Janet kedélyesen beszélgetnek, talán Dean a legcsendesebb. Azt hiszem ez az első alkalom a legeleje óta, hogy nincs dráma. Lauren izgul, hogy rászálltak-e Tommyra, de nem kell sokáig töprengenie, mert Tommy bukkan fel először a második csoportból egy „itt vagyok”-kal. Még a süket is hallhatja mekkora kő esett le Lauren szívéről. Mikor mindenki megérkezett kérdezi, hogy ki ment haza? Missy – felelik. Elaine meséli el mi volt délután a táborban – hogyan viselkedett Missy Karishmával, mi volt a terve stb. Karishma nem is lehetne boldogabb, kiestek az első számú célpontjai, megmaradt a rejtett védettsége és végre van egy kis mozgástere. Egy ember mégis van, akinek szar került a palacsintájába. A mai nap szar volt – mondja Elizabeth a többieknek – nagyon szar tudjátok? Várj csak, mindjárt megsajnállak. Elaine kimondja ami eszembe jutott: most olyan kapcsolatokat építhetsz, amiket előtte nem tudtál. Ott a pont! Mert eddig bele volt ragadva Missy seggébe és nem foglalkozott senki mással. Ezért van most szarban, mert Elaine-en kívül kb. senkihez sem kötődik. Azt mondja a riportban, hogy egyedül maradt és azt fogja tenni amire szükség van ahhoz, hogy játékban maradjon. Mintha eddig nem így lett volna…

00-54_1.jpg

Tovább
2 komment

SURVIVOR 39X09 – I’m good at red neck things

2019. december 11. 09:00 - Laura Ingalls

00-10_kigyo.jpg

Pörgős kis rész lesz a mai. Hogy miért? Mert ketten is kiesnek és bár egy védettségi játék lesz két győztessel, de ketté szedik a csapatot és emiatt igazán beindul a taktikai úthenger, sikerül megkavarni az állóvizet. Nem szaladok azért ennyire előre. A nehezen emészthető tanács éjszakájával folytatódik a sztori és Janettel indítunk aki a tanácson nagyon egyedül érezte magát, nagyon nehéz volt neki és azt érezte nem bír tovább játszani. Sikerült ezt elrendeznie magában és azt mondja nem teheti meg, hogy feladja, mert a lányai, az unokája, a férje és a tengerparti családja (az életmentők) nem láthatják ezt. Azt mondja a többieknek, hogy innentől kezdve szabad ügynök, nem tudja mi tévő legyen. Az előző tanácson felhasználta a védettségét, ezért most kifejezetten rossz helyzetben van. Lauren és Noura biztatják lefekvéskor, hogy a dolgok mindig változnak, bármi megtörténhet, napról napra játsszon. Truth!

Az estének ezzel még nincs vége. Azzal folytatódik, hogy Karismán – állítása szerint az arcán – átszaladt egy patkány. A többiek a kiabálására ébrednek, de aztán „nincs itt semmi látnivaló” és visszafekszenek. A rohangáló patkány lehet a közelgő vihart érezte meg, mert ezekre a szerencsétlenekre ezután egész éjszaka zuhogott az eső. Nyomorultul kelnek, főleg Elizabeth. Sír, Missy öleli. A riportban elmondja mennyire borzasztó volt, nagyon megviselte. Karma is a bitch. Vagy ahogy Elaine mondta: suck it up, buttercup!

02-19.jpg

Tovább
3 komment

SURVIVOR 39X08 - We Made It to the Merge!

2019. december 02. 15:00 - Laura Ingalls

07-01_nyito.jpg

Elérkeztünk ehhez is: merge baby! Bár a mai dupla epizód nem kizárólag ezért érdekes. Természetesen a merge mindig izgalmas, mert kiderül ki kihez húz – régi vagy újdonsült szövetségeseihez és legtöbbször átrendeződnek az erőviszonyok. Ma azonban egy másik, nehezebben emészthető téma is átszövi és keretbe foglalja az eseményeket.
A survivort is elérték a világi gondok, ez már a harmadik olyan rész amikor komoly témát érintenek a játékosok és ez most annyira komoly, hogy az elején figyelmeztetnek minket: felnőtt témára és felnőtt párbeszédekre kell számítani, szülői felügyelet ajánlott. Gyerekek, én szóltam.

nyito.jpg

Tovább
3 komment

SURVIVOR 39X07 – Este születtem, de nem tegnap este

2019. december 02. 14:00 - Laura Ingalls

13-03.jpg

Az új Vokai táborában kezdünk, ahol a kiszavazás után a régi Lairo 4-3 arányú fölénybe került. Elaine kicsit magyarázkodik, hogy ő nem úgy akarta (de) és adódott a lehetőség, kénytelen volt. Nem kénytelen volt, hanem hülye lett volna kihagyni, hogy blokkoljon egy szavazatot. Ennyivel nem ússzák meg, Lauren sírva mondja Missynek, hogy elárultál. Missy nyugtatgatja Laurent, elmondja a lányos szövetség dolgot és hogy szüksége van Laurenre. Eközben Elizabeth Aaronnal örül és csatlakozik hozzájuk Elaine is. Őket különösebben nem érdekli hogy érzi magát Dan, Tommy és Lauren, mert a jelennel foglalkoznak vagyis azzal, hogy a négy volt Lairo irányít. Igazuk van. Vagy nem, mert hamarosan jön a merge és a számok alapján a régi Vokai vezet jelenleg 8-6 arányban.01-15.jpg

Tovább
3 komment

SURVIVOR 39X06 – Suck It Up, Buttercup!

2019. december 02. 13:00 - Laura Ingalls

nyito_02-20.jpg

In medias res kezdünk, Noura tervezi a következő kiszavazást a megújult Lairo törzsben: Jamal vagy Curly, mert egyikőjükben sem bízik. Nem hagyja Deant gyászolni – nem mintha kellene neki, mert megedződött mostanra, hisz a második tanács múlt el úgy, hogy semmit sem tudott a kimeneteléről. Dean mosolyogva hallgatja végig Nourát „meg fogom ölni őket, mielőtt ők ölnek meg engem” mondja a nő teljes meggyőződéssel. Dean megtalálta a piaci rést ahova beférhet és eldalolja Noura mesteri tervét Jamalnak. Egyetértenek abban, hogy Noura a CrazyLady, nincs ki a négy kereke.

Mindeközben a Vokai táborban a felszíni idill és jófejeskedés alatt komoly helyezkedés zajlik. A négy régi Lairo (Elaine, Elizabeth, Missy és Gyurma – aki ezentúl Aaron, mert kifogyott a Gyurma szerepkörből) megegyezik, hogy elválaszthatatlanok, együtt szavaznak a következő törzsi tanácson, hajlandók az egyenlőség miatt követ húzni. Ezután Missy és Elizabeth kettesben megdumcsizzák, hogy ők bizony nem fognak követ húzni és a szerencsére bízni a kiesést. Aaron a kútnál Jasonnek fogad hűséget és megpecsételve örökké tartó szövetségüket Elaine-t ajánlja fel következő kiesőnek. Jason köszönettel elfogadja a felajánlott áldozatot, hiszen a Vokai-strong nem is kérdés.

01-16_noura.jpg

Tovább
3 komment

SURVIVOR 39X05 – Viszlát régi kendők, helló új törzsek! Tribe swap!

2019. december 02. 12:00 - Laura Ingalls

nyito_napfelkelte.jpg

Gyönyörű napkeltével nyitunk a csodás Fijin a 12. napon, ám Deant ez cseppet sem vigasztalja miután kihagyták az előző esti szavazásból. Dráma van. Ki akarja deríteni ki áll a mesteri (?) terv mögött, ki rendelte meg a bérgyilkolást. Ismerjétek meg Dean Kowalskit az interrogátort, aki megnyitotta a Chelsea Walker-ügyet. Vaslogikával saját magát és az áldozatot kizárja a lehetséges gyanúsítottak köréből, ugyanígy NHL Tomot is, aki mióta megszületett ki akarja szavazni Karishmát. A fő gyanúsítottak Elizabeth, Elaine (ezt Dean sem gondolhatja komolyan), Missy és Gyurma. A K é r d é s : Ki találta ki? Elaine természetesen semmit sem tud: hát hogy is mondjam magának, jelenleg nem tudok nyilatkozni annyira magának most jelenleg. Na kb. ennyit tudott meg Dean Elaine-től. Nem meglepő módon Karishmát csak a szavazás előtt értesítették. Gyurma terel „asszem Elaine mondta, de nem t’om”. Elég gyengén adja elő, de Dean nem fog gyanút. Elizabeth: ötletem sincs, honnan tudnám, ott sem voltam, csak úgy történt. Ezek után Dean azzal indít Missynél, hogy az a gyanúm te voltál. Missy nem mondja, hogy így van. Inkább azt mondja, hogy volt értelme kiszavazni Chelsea-t, mert egy showmance veszélyes és Dean neve ugyanígy felmerült. Hülyeséget beszélsz – mondja Dean Missynek – nem kapok tőled egyenes választ, nem tudom a továbbiakban mit kezdjek veled. Missy a riportban azt mondja, Deannek nem kellene beleharapnia a kézbe ami eteti. Hmmm… A Walker-ügy mehet a cold case fiókba úgy érzem.

00-37_dean_kiegett.jpg

Tovább
1 komment

SURVIVOR 39X04 – Yes. No. Huh?

2019. december 02. 11:00 - Laura Ingalls

Laironál folytatjuk a tanács után. Karishmától kérdezik, hogy érted mi történt? Persze értem, semmi gond, ez csak játék, szuperek vagytok, fasza kis blindside volt. A riportban aztán elsírdogálja, hogy azt érezte kiszavazzák ma este, aztán szerencsére nem DE kapott három szavazatot, szóval mindennek vége. Nem értem az ilyen játékosokat. Napok óta panaszkodik, sír, hogy bántják és mindenkinek az agyára megy. Mit gondol, így nyeri meg az egy millát? Ha a többiek jóindulatában bízik minek van ott? Nem lesz belőle Aubrey 2.0 az biztos…

03-15_karishma.jpg

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása