Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 8x03 - Toxic

2010. szeptember 03. 14:00 - Tipca

Clark és Chloe buliznak egyet, jobban mondva Oliver jótékonysági partiján őgyelegnek, és az árakat szidják. Persze szóba kerülnek más témák is, úgy mint Lois, akivel Clark mostanában feltűnően sok időt tölt, és Tess, akit meg Clark egyelőre nem tart gyanúsnak, ám Chloe szerint az érzéki szempár és a vörös fürtök mögött egy Luthor klón rejtőzik. Végre befut az este fővédnöke, Oliver is, aki a fotósok előtt felhajt egy pohár pezsgőt, majd esni-kelni kezd, mintha hulla részeg volna. Clark tudja, hogy nem ez a helyzet, úgyhogy már oda is szalad a barátjához, vinné kórházba, ám Oliver elutasítja. Nem beteg ugyanis, hanem megmérgezték, és 12 órája van hátra.

Kórház helyett az Íziszbe viszik annak ellenére, hogy Clark mindenképpen orvost akar neki. Hogy megnyugtassa a fiú lelkét, Chloe odahívja Davist, aki az előző rész óta szerzett magának ruhát, és most nem túl boldog, hogy mindenféle titkos gyógyítgatással kell kockára tennie az állását. Mindenesetre Chloe kedvéért megteszi. Clark addig visszamegy a partira, hátha megtalálja a lányt, akivel Oliver a rendezvényre érkezett. Elkésett, mire odaér, a csajt már éppen egy mentőbe tuszkolják be. Összeesett a mosdóban, jó ha a kórházig húzza.

Tovább
Címkék: smallville
2 komment

Smallville 8x02 - Plastique

2010. augusztus 13. 10:00 - Tipca

Clark falusi suttyó szerelésben érkezik meg első munkanapjára a Planetbe, ami rögtön szemet szúr Loisnak is, úgyhogy gyorsan lenyúlja egy kollega odakészített öltönyét, és beparancsolja Clarkot egy telefonfülkébe, hogy öltözzön át. Alig lép ki azonban a megújult Clark Kent a fülke ajtaján, hirtelen robbanás rázza meg az újság épületét. Clark kihussan az utcára, de már csak romokat talál, meg egy kiégett busz maradványait. Gyorsan letépi a felborult jármű tetejét (ott, az utca közepén), és kimenti a népeket, köztük Szörnyellát is, az új évad főgenyáját.

Chloe is befut a helyszínre, ahol rögtön megakad a szeme egy köhögéstől fuldokló tinilányon, Bette-en. Gyorsan odaszalad hozzá, aztán segítségért kiált, ami rögtön meg is érkezik a jóképű mentős, Davis alakjában. Chloe és Davis között azonnal felszikrázik a levegő, pedig a tűzoltók már javában oltanak. A zűrzavarban aztán Chloe összefut Clarkkal is, aki még mindig sorban hordja a sebesülteket a mentősökhöz, de hogy honnan, az rejtély, hiszen a buszból mindenki a maga lábán jutott ki, Tesst kivéve. A két barát megöleli egymást – Davis szeme láttára –, aztán beszélgetésbe elegyednek, Chloe azonban hiába próbálja úgy tekerni-facsarni a kezét, hogy Clark meglássa a Jimmytől kapott eljegyzési bizsut, a srác csak a mobiljával van elfoglalva, mivel Lois ötpercenként SMS-ezik neki, hogy hol van már.

Tovább
Címkék: smallville
1 komment

Smallville 8x01 - Odyssey

2010. augusztus 02. 12:00 - Tipca

És már itt is vagyunk a Kisvárosi rejtélyek kalandorai nyolcadik évadával, ugye, hogy milyen gyorsan elszaladt ez a másfél év, amíg eltököltek a szinkronizálással? Elég sok minden történt eddig, aki nagyon kíváncsi, az utolsó két évad hogyvoltjait megtalálja, nagy vonalakban a következők azok, amik mindenképpen tudni kell: van ugye Clark, a hussanó, hőlátó acélember, akit apu a Földre küldött, mert az óhazának harangoztak. Néhány nagykutya Veritas kódnév alatt fogadta volna az Utazót, de sosem találták meg, viszont van nekik egy frankó kis ketyeréjük, amivel irányíthatják az űrlényt, ha az véletlen rossz útra térne. A távkapcs kedvenc kopasz rosszfiúnkhoz, Lex Luthorhoz került, aki gyorsan el is ment az Északi-sarkra Clark kristálykéglijébe, ahol az ősellenségek hét év után végre nyíltan egymás szemébe néztek, aztán a kopasz fogta magát, és nemes egyszerűséggel romba döntötte a Magány Erődjét. A többit majd később. Ó, és a legfontosabbat majdnem elfelejtettem: végre lelépett Lana! Hurrá!

Fekete csizma sétál be egy sarkvidéki Luthor-bázisra, ahol a nagyvezír nyomait próbálják felkutatni, mivel mióta Lex magára omlasztotta az Erődöt (4 hete), nem jelentkezett. A csizmához tartozik egy szőrmés kucsma, egy napszemüveg és a bájos pofika is, valamint egy név: Tess Mercer. Valami alelnök a Luthor Corpnál, Lex ráhagyta az irányítást. Lex eddigi jobb keze ennek nem nagyon örül, de nem nagyon van ideje sipítozni, mivel találnak valamit a jég alatt, ami akár ember is lehet. Ezt a pillanatot választja egy ütős kis belépőre az Igazság Ligájának fele, név szerint Zöld Íjász, Fekete Kolibri és Aquaman. Gyorsan leamortizálják a bázist és a személyzetet, aztán ők is rácuppannak az „embernek látszó tárgyra”. Sajnos csak Clark egyik kedvenc piros kabátja az, úgyhogy a trió komor tekintettel réved a hófedte, távoli CGI hegyek irányába.

Tovább
Címkék: smallville
6 komment

Smallville 7x20 - Arctic

2009. március 12. 09:00 - Tipca

Az évadzáró epizód a szokásos montázzsal kezdődik, mely ugyanolyan pörgő, kesze-kusza és követhetetlenül zagyva, mint minden finálé alkalmával. Érdekes módon, az évad meglehetősen kiegyensúlyozatlan lett, szinte minden főszállal foglalkozó epizód az évad második felére tolódott. A lényeg a Veritas, az utazó, meg a szerkezet, amivel irányítani lehet az utazót. Edward Teague elhúzott Montreálból, most épp hamis útlevéllel utazik egy magángépen, de hirtelen felbukkan Kara. Azt akarja kiszedni Teague-ből, hol van az utazót irányító szerkezet, majd miután a férfi elárulja, hogy valószínűleg Lexnél, Kara azonnal távozik – a repülőgép farkának nagy részével együtt.

Lex már a sokadik kutatócsapatot küldi a sarkkörre, hogy megnézzék, mit jelez ott a kriptoni szerkezet, de az újabb csoportnak is nyoma veszik, alig egy kőhajításnyira a céltól. Ráadásul Lois is elkezdett szaglászni, úgyhogy a kopasz előhúzza az ütőlapot, magát a 008-as ügynököt, Olsent. Jimmy Olsent. Jimmy feladata az volna, hogy elhitesse Loisszal, Lex csak olaj után kutat az Északi-sarkon. A srác először nem igazán akar belemenni, de a kopasz megfenyegeti, hogy ha nagyon pattog, Chloe megy a dutyiba.

Tovább
Címkék: smallville
7 komment

Smallville 7x19 - Quest

2009. március 05. 17:18 - Tipca

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a tv2-nél a Smallville évadok végének közeledtével hatalmas bulikat csapnak, hogy egy időre megszabadulhatnak Lanától, és e bulik melléktermékeként a vágók könnyelműbben és felszabadultabban csattogtatják ollójukat. Hogy miért mondom ezt? Mert a legutóbbi évadzárón végrehajtott ámokfutás most folytatódott, és szerintem jó öt percet minimum kivágtak ebből az epizódból, pedig ez még csak a felvezető rész volt. Na de lássuk, mi verte ki a biztosítékot!

Lex hívatott egy szakit, hogy megvizsgáltassa a zürichi széfből zsákmányolt bizbaszt. A szakértő elképed, milyen zseniális munka, de azt nem tudja megmondani, mire való. Lex ezután magára marad, de csakhamar rátámad a svájci bank igazgatója, vagy mije, aki egyszer már próbálta kinyírni a kopaszt. Én legutóbb meg voltam győződve róla, hogy Lex megölte, de úgy látszik, ellazsálta a dolgot, úgy kell neki! A bankvezér gyorsan kiiktatja Lexet, aztán egy kriptoni szimbólumot vág a mellkasába. (A részt magyarul nézőknek ez a jelenet kis híján teljesen kimaradt.)

Tovább
Címkék: smallville
5 komment

Smallville 7x18 - Apocalypse

2009. február 26. 11:00 - Tipca

Clark már napok óta Swann naplóit bújja, melyekben egyre újabb és újabb sürgető üzeneteket talál Karától. A lány a Kripton pusztulásának idejébe ment vissza Brainiackel, a szuper-számítógép bármelyik pillanatban megölheti baba-Kal-Elt, de Clark egyre csak tököl. Most éppen azt vette a fejébe, hogy jobb lesz a világnak, ha ő nem érkezik meg a Földre. Chloe próbálja meggyőzni, hogy ennél nagyobb ökörséget még soha nem mondott, pedig már volt pár meredek húzása, azonban Clark hajthatatlan.

Végső elkeseredésében Chloe a fiú kezébe nyomja az Erőd kulcsát – Kara szerint az Magány Erőd 2000-es szériájának beépített luxuscikke a hordozható idő- és teleportgép –, hogy most aztán hagyja végre abba a siránkozást, és húzza el a belét az Északi-sarkra. Clark még makacskodik egy kicsit, de ekkor felvillan a kulcs a kezében, aztán minden elsötétül. Mikor magához tér, Clark ugyanúgy a farmon találja magát, csakhogy az ajtón besétál Clark Kent, és megkérdezi, hogy mégis mit keres Clark (azaz Kal-El) az ő farmjukon.

Tovább
Címkék: smallville
4 komment

Smallville 7x17 - Sleeper

2009. február 19. 13:00 - Tipca

Három ilyen remek, a metaplottal foglalkozó epizódot követően várható volt, hogy jön egy gyengébb minőségű filler epizód, de amit kaptunk, az minden várakozást alul múlt – legalábbis szerintem –, úgyhogy erről a részről csak röviden értekeznék. Nagymenő buliba siklik be a kamera, de nem sokat időzik, már megy is tovább pár szinttel lejjebb, ahol egy símaszkos alak leüt egy férfit, majd ellop valami adatbankot az aktatáskájából. Valamivel később a maszkos kezdi levetni a fekete kommandós ruhát, ami alatt szmoking sejlik fel. Az ismeretlen támadó nem más, mint Jimmy.

Ugrás vissza, tizennégy órával korábbra, ahol Jimmy még nem folytat illegális tevékenységeket, ellenben frissen készült reggelivel ébreszti Chloét. A lány hálás, de rohannia kell, ahogy az már a sorozatokban csak lenni szokott. Azért megbeszélnek egy ebédet, hátha a lánynak lesz ideje az Íziszben folytatott új munkája mellett. Egy gyanús nőszemély speckó távcsővel mindezt végignézi a szomszédos tetőről.

Tovább
Címkék: smallville
2 komment

Smallville 7x16 - Descent

2009. február 12. 13:24 - Tipca

A sorozat egyik – ha nem A – legsötétebb és legdurvább intrójával kezdünk. Lionel megérkezik a Luthor művekbe, és csak arra vágyik, hogy kicsit, ami nem is csoda az előző epizódban rendezett mániákus rohangálást követően, melynek végén végül Chloénak bizonygatta ártatlanságát, ha már Clark nem hitt neki. A pihenésből nem lesz semmi, ugyanis Lex már az irodájában vár rá, hogy számon kérje tőle: a) hol van a kulcs, és b) ki az utazó. Lionel jó Luthor-szokáshoz híven ködösíteni próbál, „mit szólnál, ha azt mondanám, te vagy az?” de a kopasz nem nagyon hisz neki. Pisztolyt ránt, kilövi Lionel mögött az ablakot, majd monologizálni kezd, hiszen rájött, hogy az apja senki másra nem bízná rá a kulcsot, csakis magára. Kitépi a fater nyakából a medált, melyben a kulcs rejtőzött, majd nemes egyszerűséggel kitaszítja Lionelt a százsokanikszedik emeletről.

Ahogy az lenni szokott, az eset után öt perccel már az utcán tolong a fél város, köztük Clark és Chloe is. Lex megszeppenve álldogál a Luthor művek lépcsőjén, „a folyosó másik végén dolgoztam, mikor hallottam a kiáltását”, mondogatja a rendőröknek, közben a lábánál lassan csordogál az apja vére. Megvan az azonosítás, Clark és Lex tekintete találkozik, ez előbbi csúnyán néz, az utóbbi meg vízionálni kezd, Alexandert látja a jobbik felét, aki gyilkosnak nevezi, „megölted appáát” kiáltozza, de hát Lex nem épp egy Sly Stallone, hogy visszapofázzon neki.

Tovább
Címkék: smallville
Szólj hozzá!

Smallville 7x15 - Veritas

2009. február 05. 15:27 - Tipca

Kara éppen a házkörüli teendőket végzi, mikor egy sólyom repül be a pajtába, mire a család kutyája azonnal vad csaholásba kezd. A lány odabent Brainiac-kel fut össze, de hogy ez most amolyan véletlen, vagy esetleg a szuperszámítógép érkezett sólyomalakban, mint valami alakváltó (ha már annyira erőltetik ezt a Brainiac=higanyember vonalat), az nem derül ki. Brainiac felajánlja Karának, hogy ha vele megy, visszacsinálhatják az egészet, és mindenkit megmenthetnek a Kriptonon. Karának nem tetszik az ötlet, de mielőtt Brainy durvább eszközökhöz folyamodna, odahussan Clark, és kihajítja a pajtából az MI-t, aki fogja magát, és elröppen.

A házban Clark és Kara eltöprengenek, hogy vajon miért kell a lány Brainiacnak, de nem sokra jutnak. Clark felveti, hogy talán Kara apja is Zodot támogatta, de Kara szerint ha valamiben egyetértettek az El bratyók, az Zod be-nem-számíthatósága volt. Mindenesetre Kara úgy dönt, sokkal egyszerűbben legyőznék Brainiacot, ha mind egy közegben mozognának, így megkezdődnek a repülésórák.

Tovább
Címkék: smallville
2 komment

Smallville 7x14 - Traveler

2009. január 28. 15:01 - Tipca

Lionel túlórázik az irodában, mikor levelet kap, melyet egy rejtélyes, „V”-t formázó pecsét zár le. Az öreg felbontja, majd furcsa arckifejezéssel kimered az ablakon. Ezalatt a Kent farmon nagy a csődület, Clark a pajtába megy, hogy a hatszögletű kriptoni kulcsot nézegesse, amit az erődbe viszi, ám látogatók érkeznek. Egy csapat kommandós reflektorokkal, katonai terepjáróval és pár kriptonitfejes hosszú, áramos izémizével szó szerint levadásszák Clarkot.

Chloe és Lana megtalálják a romokat a pajtában, így összeszedik, amit tudnak. Lana szerint Clark az erődbe akart menni, hogy Jor-El adja vissza Kara emlékeit, mert elég veszélyes lehet, hogy egy kriptoni beköltözött Lex Luthorhoz. A pajtába jött a kulcsért, de már nem vette magához, ahogy azt Chloe megállapítja, hiszen a kulcs ott maradt. Clarkie angyalai szagot fognak, a romok alatt rábukkannak az áramos izémizé nyílhegyére, rajta Clark piros pólójának egy darabkájával.

Tovább
Címkék: smallville
5 komment
süti beállítások módosítása