Hogy volt?

Reaper 2x06 - Underbelly

2009. május 25. 16:00 - Sonrisa

A sorozatból nem rendeltek be újabb évadot, a 13. epizód nemcsak évadzáró, hanem sorozatzáró is egyben. Sajnos.

Japán rovarharc – ez a tökéletes szórakozás a munkában lévő üresjáratok kitöltésére Sock szerint. Szokás szerint Devilfőnök rontja el a pillanatot, bűvészkedik egy picit a kamerával, majd szállítja is a következő szökevényt, Nasht. Régen átvágott mindenkit, egy ezüstbánya ürügyén megölte őket, pénzüket pedig elcsaklizta. Most pedig visszatért, s mindenen rajta tartja a kezét Dove Hollowban. Szó szerint. Csendes kisvárosnak látszik, talán egy baráti kiruccanással kellene egybekötni, s Andi is eljöhetne. Az Edény pedig egy military cucc, pontosabban egy kézigránát. Kezdődjék hát a vadászat. Főcím.

Ben és Nina egy meghitt éjszaka után ébredezik a nap első sugarára az istállóban. Ben fülig szerelmes a démonlányba, sőt, kezdi kicsit megfojtani a ragaszkodásával. Nina Andinál próbál megváltást találni, hogyan is kapjon nagyobb teret a fiútól. Kezdetnek nem igazán óhajt elmenni az álmos kisvárosi túrára. Andi elgondolkozik azon, hogy Samben is lapulnia kell némi gonoszságnak, elvégre az Ördög (egyik) fia.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Reaper 2x05 – I Want My Baby Back

2009. május 11. 08:00 - Sonrisa

Ne feledjük, az elmúlt rész végén kiderült, hogy Apuci nem is annyira halott, mint kellene és nem is rohad a föld alatt, mint kellene. Sam úgy dönt, ezt a titkot túl nagy teher egyedül cipelni, így beavatja Sockot is. Sock sikítófrászt, majd szívrohamot kap, mikor meglátja az élőhalottat a hátsó ülésen, aki azért van még köztünk, mert alkut kötött Devilfőnökkel (az megy neki, mint tudjuk), ezért nem rágják most a kukacok. Sock kikéri magának, ő e tény nélkül is boldogan élt volna tovább, ám kiderül, azt semmi pénzért nem hagyná ki, amint a triumvirátus harmadik tagja is szembesül ezzel. Ben sikolya betölti a WB parkolóját az éjszakában. Már megérte. Főcím.

Sock nyálcsorgatva figyeli, amint húga Jeff Buckley – Hallelulaját énekli (így, vagy úgy, de ez a szám egyszer szinte minden sorozatban megszólal, szerintem) Devilfőnök leszállítja a következő Edényt – egy karót - Samnek, a célpont Tracy Reed, aki amíg élt, azt hitte magáról, hogy ő egy vámpír. Ideje néhány részt megnézni a Buffyból. Ördögpapa azt javasolja fejvadászának, hogy az újra felbukkanó apja iránt ne érezzen sajnálatot, hiszen végülis ő adta el a lelkét.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Reaper 2x04 – The Favorite

2009. május 04. 12:00 - Sonrisa

Ben egy nagy adag kajával érkezik haza, vett három kaparós sorsjegyet is, hátha Fortuna kisasszony megkönyörül rajtuk. Számítása bejött, Sam nyer is kapásból 1000 ropogós dollárkát. Innen indulunk. Sam Andit szeretné meglepni egy kis kiruccanással a hétvégén, Sockék pedig magukra költenék a könnyen jött zöldhasút. Az univerzum azonban közbeszól, a nyeremény pillanatok alatt átvándorol Devilfőnök kezébe, aki egy Morgan nevű tag óvadékát szándékozik kifizetni belőle. „Sam Oliver, aki egy nem mindennapi fejvadász, had mutassam be Morgant, a fiamat” – szól Ördögpapa, mi meg csak pislogunk. Mivan!? Főcím.

WB, Sam kétségbeesésében Andi nyakába zúdítja az eddig történteket, aztán faképnél hagyja. Legközelebb a lány kétszer is meggondolja majd, hogy kedveskedjen-e neki a munkabeosztásnál. Ted szánalmas kis életét próbálja még tragikusabbá tenni, a parkolóban csövezik/dolgozik. Amíg Sock rossz hírét nem kelti. Ben éppen újdonsült barátnőjének főzicskézik, majd kitöltet vele egy kvízt is, ami nem várt eredményt hoz. Legalábbis Ben számára: Nina ugyanis nem érzi, hogy annyira passzolnának az ágyban. Bár hozzá kell tenni, ő nem tartja ezt egy kapcsolat szerves részének.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Reaper 2x03 – The Sweet Science

2009. április 27. 15:00 - Sonrisa

Úgy néz ki, Ben összeállt egy démonnal, most épp egy csokor virággal vár rá egy elhagyatott pajtában. Ideális randihelyszín, kezdőknek. Azonban az már nem követendő példa, amit ezután tesz: be akarják mutatni a lányt a barátainak, elhallgatva azt a tényt, hogy démon (idővel persze közölné velük, miután megkedvelik őt). Csoda-e, ha a csaj rögtön kiakad? De sikerül elsimítani az ügyet, a szerelem nem ismer akadályokat, és képes a kompromisszumokra. Lesznek még problémák a démoni vonallal, már most látszik. Főcím.

WB, munkahelyi megbeszélés, Ted csúfos távozása után a megüresedett helyet be kell tölteni, a vezetőség az erre alkalmas személynek Andit gondolja. Sock átérzi a helyzet súlyát, rögtön megbuherálja a bevágódásként szervezett nyereményjátékot. Saméket váratlanul érte az erőviszonyok ilyen irányú átrendeződése, ugyanis a lány előttüki is titkolta az előléptetését – ám úgy néz ki, örülnek Andi sikerének. Ben bejelenti barátainak, hogy összejött valakivel, s szeretné, ha megismernék majd. Ez ürügyet szolgáltat Socknak egy kis koktélozásra, és lógásra a melóból. Ami így teljesen Samre marad, de nem sokáig, ugyanis szemfényvesztünk, az anonim alkoholisták gyűlésére váltunk.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Reaper 2x02 – Dirty Sexy Mongol

2009. április 21. 16:00 - Sonrisa

Stílszerűen lovas parkban nyitunk (ha már Overdose is versenyzett a hétvégén), a triumvirátus épp egy 13. századi szökött mongol lelket próbál meg begyűjteni. Azért itt, mert a tegnap szabadult mongol csóka első dolga lesz egy lovat elkötni – legalábbis Ördögpapa szerint. Fehér nyuszi szalad át az istállón, az addig reszkető Benről tovatűnik a félelem, és a kisállat megmentésére siet. Ilyen egy hétköznapi hero. Sikerül a mongolt sarokba szorítani, de az évszázados harci rutinnak köszönhetően hirtelen barátaink kerülnek szorult helyzetbe. Kiderül, a primitív középkorit megőrjíti a technika, jelen esetben a mobilcsörgés. Ben a nyúllal baromkodik, hála neki, a Lélek kereket old. Főcím.

Ben továbbra is ragaszkodik új háziállatához, Sam csendesen megemlítni, inkább egy nő kellene neki, nem pedig egy húsvéti jószág. Sock nem tűri meg a lakásában a szőrgombócot, őt a semmiből előjött húga zaklatja fel, túl csinos ugyanis. Andi a WB-ben a hónap dolgozója címre pályázik, sikeresen vizsgázik az egyik beépített vásárlónál. A nő titoktartásra kéri, de persze, hogy Andi rohan elújságolni a többieknek. Főleg, mert nem éppen a precizitásukról híresek. Sam mindenhová plakátokat rakosgat ki, arról az emberről, Akinek Sikerült Kibújnia Az Ördöggel Kötött Alku Alól. A GÜH-ben ismét találkozhatunk a mogorva Gladyssel, kinek szemében a felismerés csillan, ám ezt nem hajlandó kifejteni bővebben.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!

Reaper 2x01 – Episode IV.: A New Hope

2009. április 13. 08:00 - Sonrisa

Visszatértek kedvenc démonírtóink, rövid áttekintéssel nyitunk: Sam lelkét a szülei eladták az Ördögnek – Devilfőnök a szerződés értelmében evilági szökött lélekvadászatra kárhoztatja – a begyűjtéshez minden alkalommal egy Edényt kap – Sam haverjai, Sock és Ben boldogan vesznek részt a soul-huntingban – Andy először kiakadt, aztán megbékélt Sam „másodállásával” – néhány démon, kik köztük járnak, Devilfőnök bukását akarják – kiderül, hogy Sam a Sátán fia, aki nem mellesleg nem fogadja el a bukást, semmilyen körülmények között.

Most pedig indulhat a második évad, 13 részes midseason berendelést kapott a sorozat.

A triumvirátus egy áthúzott világvége tábla utáni helyen dekkol, Sock és Ben épp Sam szívszorító levelét olvasgatják a háta mögött, melyben Sam magyarázkodik Andynek, miért is lépett le olyan hirtelen. Az irományt Socknak kellet volna postáznia. Kb. 2 héttel ezelőtt. Meglepődünk? Nem. Sam inkább úgy dönt, a kis kiruccanásnak vége, ideje hazatérni Andyhez. Mindenütt jó, de legjobb otthon. Hell yeah, the Reapers are back in town! Főcím.

Tovább
Címkék: reaper
3 komment

Reaper 1x18 - Cancún (ÉVADZÁRÓ)

2008. november 17. 17:00 - Sonrisa

Az előző rész végén ott hagytuk abba, hogy Tony immár hangosan is kimondta, amit addig csak gyanítottak: Sam a Sátán fia. Ám erről bizonyosságot is kellene szerezni: a démonbanda kitalálja, hogy ha 10 m magasból lelöknek egy mosogépet Samre, és ő képes megvédeni saját magát, akkor ő Devilfőnök fia. Ha nem, és ember, akkor porrá zúzza a lehulló háztartási gép. Tony kicsit dilemmázik, ám végül rábólint a próbára. Szép kis barát. Ám arra sincs időnk, hogy imára kulcsoljuk kezünket Sam testi épségért, ő bravúrosan kivédi a „támadást”. Kész, ennyi, cut. Nincs több kérdés. Sam a Sátán fia. Ez már 100%. Ő a birodalom örököse, az apokalipszis hírnöke, minden gonoszok leggonoszabbika. Sam, a lúzer. Kicsit nehezen hiszem el, de legyen. Főcím.

WB, Sam épp egy égett foltot szemlél a falon. Sock szerint úgy néz ki, mintha egy unikornis harcolna egy farkasemberrel. LOL. Samet inkább Stevere emlékezteti. Aki, mint tudjuk, tragikus körülmények között elhunyt. Ám mielőtt jobban belemerülnének az eszmecserébe, felbukkan Ben, aki frissen szabadult a börtönből. Barátaink elfelejtettek elmenni érte. Az igaz barátság sok mindent kibír. Talán ezt is. Sam hazaugrik egy kosár szennyessel a szülőkhöz, ahol sikerül egy vita foszlányait elkapnia. Apuci persze mindent tagad, még azt is, hogy egészen véletlenül egy földre rajzolt krétakör közepén zajlott a megbeszélés. Hmm.

Tovább
Címkék: reaper
4 komment

Reaper 1x17

2008. november 10. 17:00 - Sonrisa

Egy szellemi vita kellős közepén találjuk Sockot és Bent: Garfield vagy Heathcliff a világ legmenőbb macskája. (én egyértelműen a koffeinfüggő, lusta dagadék mellett teszem le a voksom). Socknak nem nagyon sikerül meggyőznie barátját a 3-kockás lasagnefüggő macsek feljebbvalóságáról. Sam az öltözőszekrényében talált zakó segítségével teleportál egy elegáns étterembe, ahol Ördögpapa vacsorázik egyik barátjával. Samet is meghívják, nincs apelláta, hogy épp más programja lenne. Devilfőnök haverja ócska sztorival szórakoztat, majd elsettenkedik a ruhatárba – bebizonyítani, hogy az igaz szerelem nem létezik. Annak ellenére, hogy a férfi jópofizik Ördögpapával, ő egy bűnös szökevény. Sam rohan utána, a széke alatt talált Edénnyel (=fényképezőgép) a kezében. Sam rutinos, csont nélkül gyűjti be a szökött lelket. Főcím.

A Gépjármű Ügyintézési Hivatalban Andy mérgelődik, hogy milyen dolog az már, hogy Samnek egy csettintésre ugrania kell. Bátor lány, én azért, ha az a csettintés a Sátáné, szó nélkül ugranék. Andyt bemutatja Sam Gladysnek, aki rögtön megkedveli a lányt. Vágás, WB, Ben azon mesterkedik, hogyan is lehetne Sockot bepréselni egy hűtőbe. Ezek állatok, nem is lepődünk meg. Szó szerint befut Sara, és lekapja Bent, vad smár indul, ugyanis a Bevándorlási Hivatal embere az áruházban kódorog. A mesének hitelesnek kell lennie. Másnap várják őket egy hivatalos beszélgetésre, az ügyintéző pedig nem tűnik annak a könnyen átverhető fajtának. Devilfőnök is felbukkan, kissé mérgesen, számonkéri Samen a tegnapi lelket: miért nem gyűjtötte be? Sam leadta reggel az Edényt, így ez azt jelenti, hogy egy tégla van a Pokolban. És Ördögpapa nem ismer kegyelmet.

Tovább
Címkék: reaper
1 komment

Reaper 1x16 - Greg, a segg

2008. november 03. 12:00 - Sonrisa

A WB parkolójában nyitunk, Sock épp azt ecseteli, hogy a tökéletes randihoz tökéletes autó is dukál. Egy igazi old-timer Cadillac remek választás lenne, s ő történetesen rendelkezik eggyel. Kölcsön is adja Samnek, cserébe csupán azt kéri, hogy tankolja tele. Az előbbi dicshimnusszal ugyanis semmi hátsó szándéka nem volt. Dombtető, pazar kilátás, éjszaka, városi fények, menő kocsi, Andy és Sam randija jól alakulna, ha a lány nem kérdezgetné Samet minden csók után a soul-huntingról. Horrorfilmek alapján törvényszerű, ág reccsen, mi lehetett a zaj forrása? Egy hokimaszkos, láncfűrészes gyenge Jason-utánzat, aki nem kíméli a motorháztetőt és a fényezést. Padlógáz, Samék elhúzzák a csíkot. Másnap Sock olyan arcot vág, mint akinek a szívéből egy darab tört le. De legalább Sam megúszta. Az ő kocsija mentette meg. Ahogy egy amerikai kocsihoz illik. Főcím.

A kis csapat megpróbál rájönni, hogy a támadó melyik horrorfilmből is meríthetett ihletet, mikor begurul eléjük kocsival Ben „felesége”, aki igazi papucsként bánik vele. Szívás. Sock közben bosszúhadjáratot hirdet, a járgány meggyalázója nem úszhatja meg büntetlenül. Valaki fizetni fog. Gladysnél próbálkoznak, Sock az orra alá tolja a kárbecslést. Gladys széttárja karjait, egy Hell Most Wanted listát lobogtat (Al Capone is ott van! LOL). Azonban a keresett személy nincs köztünk, a maszk ugyanis eltakarta az arcát, így Socknak nem az Alvilág fogja kifizetni a javítást. A WB-ben régi ismerős bukkan fel, Greg, kellemesen csevegnek Andyvel. Mielőtt Sam elkezdene féltékenykedni, befut Ben, akinek sikerült azonosítani a vandált: A Gyilokfűrész (eredetiben Kill Saw) I.-VI. filmek gonosztevőjéről van szó.

Tovább
Címkék: reaper
1 komment

Reaper 1x15

2008. október 27. 13:00 - Sonrisa

A nagyvárosi dzsungelben Sock zenéje szól, telefon cseng, a túlsó végén Andy szól. Bájcsevej, majd Sam nekilát főzőcskézni. Fél tonna zöldséggel körülbástyázta magát, s elszántan küzd egy szakácskönyvvel. Küzdene. Felbukkan egy démon, aki, mint egy rongybabát, hajigálja Samet a szobában ide-oda. Kiderül, Tony az, aki árulással vádolja barátunkat. Sam beveti nagykutya-szemeit (ala Csizmás Kandúr a Shrekből, csak ő macska), az ügy el van intézve. Sőt, a démon még meg is főzi Samnek a randivacsit, kárpótlásul, amiért összeverte. A démonok visszavonulót fújtak (látszólag!), Stevék is vidékre költöztek. Miközben újra szervezkednek. Megjelenik Andy is, aki meghall néhány mondatfoszlányt a társalgásból. Tony felszívódik, Sam kimagyarázza magát. Főcím.

WB, nemcsak Andy és Sam között dúl a love, úgy néz ki, Sock és Josie is ad egy újabb esélyt maguknak. Ben már-már féltékeny, hiszen két jóbarátjának is sínen van a magánélete, még ő továbbra is egyedül hajtja álomra a fejét esténként. Ennek egyik oka lehet, hogy Ben eléggé magasra tette a lécet a jövendőbelijével kapcsolatban. A lehetőségek 99%-át ki is zárta egy lista alapján, ahogyan Sock állapítja meg. Csajozás terén még mindig ő a szakértő. Száguldó focilabda közelít, szemfényvesztés, Devilfőnökkel ácsorgunk egy füves pusztán. Az eheti szökevény egy spermabankban dolgozik, s kb. már 200 gyereke van. A nők persze nem tudnak róla. Ugyanis hiába van az egész precíz procedúra, bármit/bárkit válasszon is a hölgyemény, a végén mégis a Lélek DNS-ét kapja meg. A Lélek ugyanis kissé el van telve magától, meggyőződése, hogy ő a tökéletesség a világmindenségben.

Tovább
Címkék: reaper
Szólj hozzá!