Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az Onedin család 7x09 - Outward Bound (Kihajózás)

2016. február 20. 12:00 - Gabba

Folytatódik a Nyalka Bajusz és Charlotte utáni nyomozás, erre utal az eredeti cím, a német viszont az epizód másik történetszálára, eszerint Theaterdonner, azaz nagy felhajtás valami körül, szó szerinti fordításban: színpadi mennydörgés. Charlotte a Black Pearl fedélzetén ücsörög, látszik rajta, hogy kezd elmúlni belőle a szökés izgalmának varázsa, kissé mélabúsan pengeti gitárját. (Bár ha ismerné a kamasz fiúk ide kapcsolódó dalocskáját, miszerint gitárom pengetem, f…mat lengetem, akkor talán megvidámodna. Vagy nem.) Mindenesetre most azon duzzog, hogy nem kötöttek ki Gibraltáron, Burgess szerint persze hogy nem, az angol gyarmat, onnan egyből szállna haza a hír, hogy erre járnak és nem az Atlanti-óceán felé. Nem tudják, hogy Ny B elterelési hadművelete már a múltkori részben megbukott, sőt James máris újabb sürgönyt lobogtat Bainesnek, ami arról értesíti, hogy Gibraltár mellett látták elhajózni a Black Pearlt, Barcelona felé. Csapdát állítunk nekik, jelenti ki magabiztos vigyorral James.

onedin_7x09_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x08 - Storm Clouds (Viharfelhők)

2016. február 13. 10:00 - Gabba

Bizony kérem, gyűlnek azok a fránya felhők, mert azok már csak olyanok, közlöm ezt az axiómát a rejtőzködésből előbújt számos olvasómmal, az igazi izgalmakat viszont a német cím rejti, miszerint: Verfolgung unter vollen Segeln, üldözés dagadó vitorlákkal. A pityókásan hazaérkező Samuellel kezdünk, két haverja is vele van, akik nagy röhögéssel idézik fel az est eseményeit, miközben Samu a kandallópárkányon hagyott levelet bontja fel: Sarah értesíti, hogy elutazik pár napra Brightonba. Szegény anya, motyogja Samu a múltkori szakításra gondolva, igen, Brighton tényleg szörnyű hely, nevetnek az erről mit sem tudó haverok. (Pedig amúgy Brightonban szoktak történni izgalmas dolgok, mint ahogy az ebből az írásból is kiderül.) Majd ez egyik haver a helyi újság vezető hírét olvassa fel, hamarosan vendégszereplésre érkezik Fergus Doyle vándorszínész társulata, itt az alkalom összejönni pár könnyűvérű színésznőcskével, röhögnek tovább, miközben Samu újabb poharakat tölt tele.

onedin_7x08_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x07 - The Suitor (A kérő)

2016. február 06. 10:00 - Gabba

Nem szép dolog több mint két hónapra eltűnni évad közben, elnézést is kérek mind a három olvasómtól, de a muskétások és a könyvtárosok aktuális kalandjainak krónikája elvonta az időt a retro vonal ápolásától. Ennek azonban ezennel vége, újult erővel csapunk a hullámok közé és a tervek szerint egyhuzamban lenyomjuk a még hátralévő másfél évadot, nem hagyván elcsábítani magunkat újabb sorozatok szirénhangjaitól.

Ott hagytuk el hőseinket, hogy Charlotte lelépett Burgess-szel (alias Nyalka Bajusz), Samuel ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekek nála maradjanak és ne a rokonság vegye át a nevelésüket, közben viszont egyre gyakrabban nyúl a pohár után, két legközelebbi barátja Brandy és Whisky lett. Szőke Szépasszonyunkat Marston vicomte kerülgeti, egyértelműen be akar kerülni Elizabeth bugyijába, bár ezt a viktoriánus korban nyilván másképp mondták. Sarah Bath-ban áztatja hervatag bájait, James és Letty éli a házaspárok időnkénti veszekedésekkel tarkított életét, miközben James változatlanul hajtja a különböző üzleti lehetőségeket. Glücksritter, azaz szerencselovag, közli velünk a német epizódcím, na vajon melyik szereplő ártatlanságáért vagy micsodájáért kell ma aggódnunk? Akit érdekel a válasz, tartson velem.

onedin_7x07_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x06 - Running Free (Szabadon)

2015. november 22. 10:00 - Gabba

Mielőtt belecsapnánk az e heti részbe, javaslom, hallgassuk meg a címhez kapcsolódó halhatatlan zeneművet.

Köszönöm.

Mivel a német címhez (Flucht ins Glück, szerencsés menekülés) nem tudok zenét társítani, haladhatunk tovább. James visszatért a Zöld-foki-szigetekről, a kikötőben Seth Burgess azzal fogadja, hogy a Black Pearl kazánja kész, már csak a felügyelő engedélyére vár a gőzös. Majd közli, valami nagynénijétől pénzt örökölt és ki akarja vásárolni Onedint. James persze nem egyezik bele, dehogy adja el a részesedését, hiszen eddig még egy fillér hasznot nem látott a társulásukból. Burgess kényszeredett mosollyal visszakozik, majd közli: úgy néz ki, sikerül havi 500 tonna porcelán szállítására szerződést kötni, hamarosan találkozik ez ügyben az Imperial Stuff nevű cég ügynökével.

onedin_7x06_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x05 - To Honour and Obey (Tisztelet és engedelmesség)

2015. november 07. 10:00 - Gabba

Újabb kalandok szárazon és vízen, a német epizódcím tovább árnyalja a tudnivalókat: Lehrgeld, azaz tanulópénz. Fiatal hajósinas mászkál a liverpooli kikötőben, munkát keres és szerencsésen magára vonja az éppen partra lépő Baines kapitány figyelmét. Thomas Arnoldnak hívják a fiút, tud olvasni és számolni, Baines szerint van esélye matrózsegédnek jelentkezni az Onedin hajóra, de előbb még meg kell várni, amíg a tulaj berakodik.

onedin_7x05_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x04 - Dirty Cargo (Rejtélyes rakomány)

2015. október 31. 10:00 - Gabba

Izgalom lesz máma is, látszik a címből, a német fordítás is ezt mutatja: Schmuggelfahrt nach Afrika, csempészáru Afrikába. (Párduc, oroszlán, gorilla, makákó, jutnak eszünkbe a KFT zenekar halhatatlan sorai.) James elégedett arccal figyeli a liverpooli berakodást, a hadianyag a felső raktárba, az alsóba kerüljenek a bányagépek, utasítja éppen Baines kapitányt. Fokvárosba lesz a fuvar, délután írják alá a tőzsdén a vonatkozó szerződést. A rakparton Dunwoody kocsikázik végig, oldalán ismeretlen üzletemberrel, Humpty Dumpty széles kalapemeléssel és vigyorral köszönti az őt kissé gyanakodva figyelő Jamest. De felvitte Isten a dolgát, most, hogy Elizabeth kinevezte dájrektornak, értenek egyet hőseink. Na gyerünk ebédelni, nyomjunk be két nagy adag szalonnás-gombás rántottát reszelt sajttal megbolondítva, gondolja tovább James a Tojás Tóbiás vonalat. Jövök, ha meghív, uram, közli Baines szenvtelen arccal, kedvenc tengeri medvénk az utóbbi időben egyre gyakrabban szólogat be gazdájának, csak jelzem.

onedin_7x04_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x03 - The Paddy Westers (Az iskola)

2015. október 24. 10:00 - Gabba

A magyar cím eléggé semmitmondó, az angol eredetiben rejtőző szójátékról később, így első körben a legtöbbet a német verzió árulja el a mai történésekről: Landratten an Bord, azaz szárazföldi patkányok a fedélzeten. A liverpooli kikötőben kezdünk, egy bajszos férfi és egy bajusztalan nő mászkál a dokkok között és keresik Paddy Westet, az egyik munkás elirányítja őket a közeli kocsmához. A kikötő másik részén a még mindig felkötött karú Baines kapitánynak tesz jelentést Kirk első tiszt: a New Yorkba készülő hajóról hét matróz meglépett, mert azt hitték, Baines lesz a parancsnok, pedig ő a törött karja miatt még nem hajózhat ki (James irodai munkára rendelte, amíg meg nem gyógyul, emlékszünk). A helyettes kapitány, Blake viszont még nem jelentkezett, mert a bátyja temetésén vesz részt Carlisle-ban. Sürgősen pótolja azt a hét embert, miszter Kirk!, utasítja Baines az első tisztet.

oniden_7x03_01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x02 - The Homecoming (Hazatérés)

2015. október 10. 10:00 - Gabba

Személyes bejelentéssel kezdem a mostani posztot: ezennel beléptem a 300-asok klubjába, amin magam is meglepődtem kicsit, valahogy úgy, ahogy Karinthy írta Kosztolányi paródiájában: Mint aki halkan belelépett...

A német epizódcím szerint Williams Heimkehr, tehát ebből azt is megtudjuk, ki érkezik haza, hát a rég nem látott Vilmos gyerek, szem nem marad szárazon a végén, ennyit már most elárulhatok. (Nem gördít le! Szépen olvas tovább.) Kocsmai bunyóval indítunk, egy belfasti krimó előtt Baines kapitány rendez le pár helybéli kötözködőt.(Belfast, Baines és a Boney M kapcsolatát már emlegettük itt párszor, úgyhogy arra most nem térek ki.) Hiába van benne a korban kedvenc tengeri medvénk, úgy osztja a pofonokat, mint Fülig Jimmy azelőtt, hogy Don Fülig di St. James néven a Boldogság Szigetek uralkodója lett volna belőle. Ráadásul váratlan segítséget is kap egy másik kapitány részéről, így a küzdelemnek hamar vége szakad, a kötözködők egy része az öböl vizében végzi, másik része a kocsmaudvaron hever el aléltan. A két kapitány gyorsan bemutatkozik egymásnak, a kolléga neve Seth Burgess, pont erre járt és jólesett neki egy kis testmozgás, na erre inni kell. Megtudjuk, hogy Burgess egy öreg tengerésszel közösen valami szóbeszéd nyomán felfedezett egy lagúnát, ahol rengeteg gyöngykagylót találtak, 4000 dollár értékben el is adtak belőle, ő maga abból vette a Black Pearl (Fekete Gyöngy) nevű gőzöst, amivel nagy tervei vannak. Erre ismét inni kell. Baines karja ugyan fel van kötve, mert egy kicsit eltört bunyó közben, de a poharat kitűnően tudja emelgetni a másik kezével is.

oniden_7x02_1.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 7x01 - Liverpool Bound (Irány Liverpool)

2015. szeptember 26. 10:00 - Gabba

Köszöntök mindenkit újra itt, folytatódnak kedvenc eredeti tőkefelhalmozónk kalandjai még két évadon át. Ha az eredeti cím alapján nem számítunk túl sok izgalomra, akkor nézzük meg a német fordítást, itt az epizód a hátborzongatóan hangzó Teufelsmächte (Ördögi hatalom) címet kapta. Nagyjából két év telt el az előző évad eseményei óta, most 1885-ben járunk, hamarosan kiderül, mire alapozom ezt. Tengeren hányódó csónakkal kezdünk, benne apa és lánya, körben ugyan csak a puszta víz, de az apa bízik benne, hogy hamarosan rájuk találnak.

oniden_7x01_1.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment

Az Onedin család 6x10 - The Fortune Hunters (Hozományvadászok) ÉVADZÁRÓ

2015. július 04. 11:00 - Gabba

Nem csak évadzáró, de egyben jubileumi poszt is a mostani, ugyanis majd’ napra pontosan öt éve kezdtem el poszterkedni itt a blogon, virágokat és egyéb ajándékokat az öltözőmbe, köszönöm.

A német epizódcím szerint Der Schatz der Skelettküste, azaz a Csontváz-part kincse, ez majdnem olyan félelmetesnek hangzik, mint Az élőhalottak éjszakája. Szomorú hangulatú képsorokkal nyitunk, James szótlanul és magábazuhantan áll a kikötőben Baines mellett és figyeli a berakodást az Afrikába, Walvis Baybe készülő Osprey nevű vitorlásba. Egy bizonyos Peterson lép oda hozzájuk, aki bár tudja, hogy az Osprey nem utasszállító hajó, de neki nagyon fontos lenne eljutnia Afrikába. Kérdőn néz Jamesre, aki éppen indulni készül és csak annyit vet oda, beszélje meg a dolgot Baines-szel.

fortune01.JPG

Tovább
Címkék: onedin család
komment
süti beállítások módosítása