Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

NCIS 5x11 - Törzsek

2009. március 10. 18:00 - Bedrock

Egy muzulmán mecsetben járunk, folyik a szertartás. Ennek végeztével egy fiatalember - aki láthatólag rosszul van, izzad és támolyog - bizonytalan léptekkel elhagyja a mecsetet, majd egy közeli sikátorba botorkál. Egy csuklyás alak követi. Nincs ereje elmenekülni előle, összeesik. Pisztolyát még előveszi a tokjából, de lőni már nincs ereje. A csuklyás kiveszi a fegyvert a kezéből, és beleereszt egy golyót, majd elveszi az értékeit, és a pisztolyt hátrahagyva elhagyja a helyszínt. Az áldozat nyakában dögcédula villan, főcím.

A megszokott reggeli életkép keretében Ziva filmet néz az asztalánál, amit az épp beérkező Tony nem hagy szó nélkül. Hiszen Ziva nem is szokott filmeket nézni. Főleg nem ugyanazt háromszor... DiNozzo megdöbbenése akkor teljesedik ki, amikor Ziva egy Filmelmélet című füzetkét húz elő a fiókjából. Ekkor érkezik McGee is, gigantikus méretű bögrével a kezei között. Tony már épp azon kezdene aggódni, hogy ő maradt az egyetlen normális ember a csapatban, de Gibbs megnyugtatja. Cserébe viszont gyilkosság történt, indulás.

Tovább
Címkék: ncis
5 komment

NCIS 5x10 - Rossz vér

2009. március 03. 12:00 - Bedrock

Éjszaka, csendes utcarészlet a Sárgaház előtt. Valaki beszáll egy ott parkoló autóba, fejbevágódik, majd a kocsi füstölgő gumikkal elindul. Sárgaházban riadó, dúlás nyomai, szétszóródott gyógybogyók mindenfelé, ápoló a gumiszobában nyalogatja a sebeit, főcím.

Központ, Tim elmélyülten olvassa a kedvenc képregénye legújabb részét, miközben Tony provokálja, hogy húzzon be neki egy isteneset. Tim erre most tényleg nem vevő, Tony új célpontja az épp érkező Ziva lesz. DiNozzo szeretné végre letesztelni, hogy van-e már eredménye a sörhasra történő gyúrásnak. Szerinte a hasa kemény, mint a kő; úgy illik a fejedhez, csapja le a magas labdát McGee. Poénja nem marad viszonzatlanul, Tony szerint Tim azért nem meri megütni őt, mert az ütése csak madártollal való csiklandozásnak tűnne neki. Ziva lesz a vállalkozó szellem. Tim emlékezteti DiNozzo-t, hogy Houdini is így halt meg. Ziva, te ölted meg Houdinit? Lehet, nem emlékezhetek minden névre, jön kapásból a frappáns válasz. Szökött elmebeteg - lép be Jethro. Épp erre gondoltam, tromfol rá McGee.

Tovább
Címkék: ncis
8 komment

NCIS 5x09 - Túlélés

2009. február 24. 18:00 - Bedrock

Néhány kiscserkész a laborban tesz tanulmányi kirándulást. Abby lelkesen beszél a tömegspektrométerről, de ez kevésbé köti le a figyelmüket, mint a tetoválásai. A már-már kínossá váló helyzetet a cserkész-egyenruhában belépő Timothy menti meg, végre le lehet csobbanni a témáról, áttérünk az ujjlenyomat-elemző készülékre. Carson, ha már ennyire aktívan érdeklődtél az előbb, akkor most nézzük a te ujjlenyomatodat. Hopp, a gép máris kiadja, hogy Carson Matthews-t 1998-ban elrabolták, főcím.

McGee próbálja szóval tartani a srácot, majd Gibbs is befut, és egy doboz kólával egyből be is vágódik nála. A gyerek elmeséli, hogy apja, Brian túlélőtáborokat vezet az erdőben. Eközben a többiek sem tétlenkednek, sok részletet kiderítenek a család életéből. Carson anyja a szülés után 6 héttel vízbe fulladt, ezt az apa nehezen tudta feldolgozni. Az anyai nagymami gyámsági pert indított és nyert, ezért szívódott fel az apa a gyerekével. Új életet kezdett, Brian Taylor néven fut tovább.

Tovább
Címkék: ncis
10 komment

NCIS 5x08 - Célbalövés

2009. február 17. 17:00 - Bedrock

Gyönyörű park, a nyugalom szigete. Egy taxiban ül a Fontos Ember, egyenruhás, tele kitüntetésekkel. Telefonál, ebből megtudjuk, hogy Kirklandnek hívják (táskájában véletlenül megvillan egy szigorúan titkos dokumentum fedőlapja is), és lerobbant az autója, emiatt késésben van, de a taxis tud egy jó rövidítő utat. Taxisofőrünk közben a visszapillantójában meglát egy motort, amelynek utasa a taxi mellé érve azonnal tüzelni kezd. A kocsi leszalad az útról, és a motorosok - meglehetősen célirányosan - egy tárcából kihúznak egy fotót, majd még egy-egy lövés a fejekbe, aztán jöhet is a főcím.

Amely eredetileg nem más, mint "Kijelölt célpont", de a szükségtelenül lebutított magyar változaton mi már nem is csodálkozunk. Ziva jön be az irodába, fülén telefon, éppen szakításról beszél valakivel. Tony belekontárkodik a beszélgetésbe, és a mobilt Ziva kezéből kikapva, durván elküldi a hívót melegebb éghajlatra. Aztán elszégyelli magát, amikor Ziva elmondja neki, hogy a tel-avivi nagynénikéjének volt szüksége tanácsra, hogyan is rázhatná le minél tapintatosabban 86 éves bingópartnerét.

Tovább
Címkék: ncis
6 komment

NCIS 5x07 - Rekviem

2009. február 10. 17:00 - Bedrock

Kezdünk, egyből bele a dolgok közepébe: DiNozzo puccos öltönyében egy szutyok kikötőépületben rohan, közben lövöldöz. Potyognak a hullák jobbra-balra. De ez még nem elég, Tony ugyanazon lendülettel a vízbe veti magát. Egy elsüllyedt kocsihoz úszik. A kocsi ajtaja nem nyílik, az utasok az ablakon dörömbölnek. Tonynak nagy nehezen sikerül kitörnie a szélvédőt, és egy ájult huszonéves lányt tesz ki a partra. Elsősegélyre viszont most nincs idő, mivel még egy utas vár az életmentésre. Hurrá, ő is partra kerül. Ő pedig nem más, mint Gibbs. Ő sem ad sok életjelet, itt nincs mese, már csak a mesterséges lélegeztetés segíthet. DiNozzo hirtelen azt se tudja, melyiküket mentse előbb, főcím.

A központban vagyunk, 24 órával korábban. Abby a szokásos kergeségével Gibbset üldözi. Csak egy fotót szeretne a mobiljára, hívóazonosítónak. Gibbshez közben látogató érkezik, aki Timnek csak a nevét árulta el. Ő Maddie Tyler, és személyes okból keresi a főnököt. Aztán megtudjuk az igazságot: Jethro rég elvesztett lányának, Kellynek volt a legjobb barátnője. Volt barátja, Rudi Haas, az Irakból hazatért tengerészgyalogos gyökeret eresztett a lakása előtt és folyamatosan zaklatja őt. Amikor Maddie és Gibbs elhagyja az irodát, McGee azonnal nyomozásba kezd, és a MySpace-en meg is találja a hölgyet, rejtély megoldva.

Tovább
Címkék: ncis
8 komment

NCIS 5x06 - Kiméra

2009. február 03. 17:00 - Bedrock

Nyitójelenet: ködös este a tengeren, a hajó legénységének éppen valami gusztustalan trutymót osztanak, vacsora címszóval. Egyszer csak az egyik asztalnál a gyíkhúson nyammogó Takada görcsös rángásba kezd, az orrából vér kezd folyni. Na, pont ez hiányzott még az amúgy is ehetetlenül undorító vacsi mellé... Takada fél perces agónia és némi véres hányás után elnyúlik a menza padlóján, lehet takarítani, aztán folytatni a vacsorát, főcím.

A központban vagyunk, DiNozzo látványosan unatkozik. Tollszárból kialakított alkalmi fúvócsövéből papírgalacsinokat köpköd Ziva felé, de ő most nem partner a flörtölésre. Sértetten felpattan az asztalától, és leteremti Tonyt, aki ettől azért nem nagyon esik kétségbe. Abby robban be az irodába kitörő lelkesedéssel, és kampányolni kezd barátja együttesének - amely a bizarr Agyvelő nevet viseli - esti koncertje mellett, amelynek meglátogatására - legalábbis szerinte - korábban mindenki egyöntetűen ígéretet tett. A baj csak az, hogy erre már senki sem emlékszik... Abby boldogan osztogatja a koncertjegyeket, de egyenként jönnek a kifogások, hogy ki miért nem tud részt venni rajta. Zivát és Tonyt még szó nélkül meghallgatja, de McGee kifogására már csuklóból visszatámad, a bal kezén lévő tüskés izé multifunkcionális mivoltát részletezve. McGee megadóan kivesz egy jegyet Abby kezéből. Ekkor érkezik a felmentő sereg Jethro személyében: holttest van! Indulás, Gibbs még gyorsan odadob egy tengeribetegség elleni bogyót McGee-nek - helikopterrel megyünk, azon kutyabajom, repül vissza a bogyó Gibbs-hez. Az lehet, de hajóra megyünk, és a bogyó véglegesen McGee markában landol. Abby tesz még egy halovány kísérletet a koncert késői kezdésére vonatkozólag, de a hivatalos kifogások ellen már ő is tehetetlen, a koncertjegyek egytől egyig visszakerülnek hozzá...

Tovább
Címkék: ncis
13 komment

NCIS 4x21 – Bajtársak

2008. október 22. 11:00 - Bruzsy

Éjszakai csendélettel nyitunk, néhány hajléktalan melegedik a tűz fényénél, ezek szerint máshol se épp a legjobb állapotok uralkodnak, azonban rögtön kiszúrunk egy fiatal fehér férfit, telefonnal a kezében. Ha most eltekintünk a ténytől, hogy biztosan valami illegális úton, netán kamionról lepottyanva került hozzá, be kell látnunk, hogy valószínűleg nem tartozik a többiek közé, ezt erősíti meg az a tény is, hogy egy érkező autóval kommunikál a telefonján keresztül, és mivel eléggé valószínű, hogy a Knight Industries egy Trans Am és egy Mustang után nem egy Cadillacbe fektetett be, nyilván ül valaki a volánnál. Oda is téblábolunk, lesötétített ablak lehúzódik, és kit látnak szemeink? Jenny Shepard igazgatónő, a maga tépett buksijával üt nyélbe valamilyen üzletet. Aminek persze lőttek, szó szerint, érkezik egy S.U.V., néhány lövés durran, egy ember a földre kerül, csesszék meg, kicsinálták Jennyt! A szemetek. Najó, aztán feleszmélünk, hogy az igazgatónő életben van és vígan vadnyugatosdit játszik, el is találja a távolodó autót párszor, de ez már nem segít az ismeretlen mobilos pasason, aki már rég másvilágra szenderült.

Kezdhetjük is a helyszínelést, az NCIS hatásköre eléggé egyértelmű egy ilyen szituációban, és fény is derül rá, mi a fenét is keresett Jenny hajnali négykor egy sikátorban: hát persze, hogy Grenouille. Igen, még mindig nincs vége az ügynek... Szóval a pasas neve Webster, akinek érdekes információi voltak a Békáról, tekintve, hogy az utolsó, ARES-os hadművelet eléggé gallyra ment az CIA-nak köszönhetően, de legalább jót röhöghettünk Doki álbajuszán. Persze Gibbs ideges, már megint kihagyták a buliból, ő pedig ezt nagyon nem szereti, akkor ennek örömére nézzünk egy kis bunyót, ami végül elmarad, mert Dokinak mindig a legjobb részeknél kell érkeznie.

Tovább
Címkék: ncis
10 komment

NCIS 4x20 – Címlapsztori

2008. október 15. 11:00 - Bruzsy

Békés amerikai kertváros, pont olyan, mint az összes többi, csupa orvos, ügyvéd, üzletember, füvet árusító anyuci, valami azonban mégse stimmel. Igen, tűzoltóautó vinnyogása szakítja meg a néma csendet, egy házból ugyanis sűrű füst száll fölfelé, biztos egy-két jólnevelt kisgyermek próbált ily módon megszabadulni a matekkönyvétől. Gyors ajtóbetörés, körülnézés, szerencsére nincs komoly baj, valaki csak szétszolizott pulykát készült sütni magának, az keltette a nagy zűrzavart. Viszont ha már bent vagyunk a házban, nézzünk egy kicsit körül, bútorok mindenfelé feldöntve, padló közepén egy vérfolt, ezek szerint a madarat a lakásban sikerült levágni is? No, majd a jó öreg Gibbs ügynök kideríti.

De előtte Starbucks, ahol komoly vendég van jelen, Thom E. Gemcity, aki írói válságba került, biztos rájött, hogy mostanában csak terroristás ügyeken dolgoznak, így pedig nyilván nem elég érdekesek L. J. Tibbs, Tommy és Lisa ügynökök történetei a kiadónak. A pincér, bizonyos Landon, jóarc, miután felismeri a könyv hátuljáról az írót még segíteni is próbál,  (McGee meg amatőr, még Stephen King is a biztosítási ügynöke fényképét tette a Bachman-könyvek hátlapjára). Még szerencse, hogy McGeenek nem kell sokáig szenvednie, jön is a hívás a vidéki vérfoltról,  és azt is megtudjuk, miért volt olyan érdekes az írói válság: a házikó tulajdonosa ugyanis azon kívül, hogy egy tengerésztiszt, nagy könyvmoly is, szobája tele van a tollforgatás mesterségét űző személyek plakátjaival. Hej, ha ezek véletlenül összetalálkoznának McGeevel, a kis Timmy megmutathatná neki még az elektromos birkáját is.  De egyelőre ezt a programot halasztani kell, ugyanis Darren Cove altiszt felszívódott. Hogy hova? Jó kérdés.

Tovább
Címkék: ncis
3 komment

NCIS 4x19 - Haladék

2008. október 10. 09:00 - Bruzsy

Verőfényes washingtoni délután, az utcán egy ismeretlen hárombetűs kormányszervezet ügynökei várnak valamiféle találkozóra, aminek valószínűleg semmi értelme nem lesz, dehát jó állampolgárok módjára minden bejelentéssel foglalkozni kell. Aztán hamarosan az is kiderül, hogy NCIS ügynökök ők, mégpedig a 3. évad eleje óta nem látott Paula Cassidy emberei, majd jön is a hívás az ismeretlen tagtól, aki attól fél, hogyha meglátják, hogy ügynökökkel találkozik, gyors véget fog érni. És hogy kik lesznek a gyilkosok? Hát a láthatatlan emberek, akik mindenhol ott vannak, és valami univerzális Big Brádörként figyelnek minket. Na, még egy üldözési mániás hülyegyerek, de menjünk azért bele a játékba, szóval ügynökök követik egy boltba, főnöknéni meg kívülről figyeli az eseményeket, amik robbanásszerűen következnek egymás után. De szó szerint. Ház összeomlik, Cassidy elrepül, majd belenéz a kamerába, főcím.

Amíg valami rosszarcú láthatatlan emberek robbantósdit játszanak az NCIS ügynökeivel, Leroy Jethro Gibbs ügynök - aki mint megtudjuk, szabaidejében baseballozni szeret, és valószínűleg ő lesz a következő Derek Jeter - ütni tanítja a szívszerelmét, Mann ezredest. Jól érzik magukat, micsoda békés idill, naná, hogy most fut be McGee hívása, hogy baj van. És tényleg eléggé szíven ütve ül mindenki az irodában, Tony megszólalni se bír, Ziva magánfelejtette az immár hulla exe idegesítő narancssárga sityakják, Gibbs úgy ordít, ahogy évek óta nem láttuk, és nehéz eldönteni, hogy az ügynökeiket gyászolják, vagy Jenny új frizurája verte ki náluk a biztosítékot.

Tovább
Címkék: ncis
3 komment

NCIS 4x18 - A megfagyott ember

2008. október 01. 10:00 - Bruzsy

A rész megint nem a szokásos módon indul,  hanem Dokival, akit az éjszaka közepén hívtak be egy hullához. Nem a legszerencsésebb időpont, de legalább láthatjuk munka közben az öreget, akinek pihentagyúságára úgy tűnik a fáradtság rátett még egy lapáttal, és a szokásos beszélgetés helyett egyenesen bókok százával árasztja el a kolegát, aki mellesleg Liam Michael O'Neil tizedes. Kéthetes eltávját töltötte itthon Irakból, és arccal lefelé, jégbe fagyba találták meg. Már éppen kezdené a trancsírozást, amikor nem várt dolog történik: a hulla kelj fel és járj üzemmódba kapcsol, a szívbajt hozva ezzel Dokira, meg úgy minden nézőre. Pedig az ő korában már nem jó dolog ilyenekkel játszadozni...

És mivel nem április elseje van, több mint gyanús a dolog, reggel rögtön lázba is hozza a csapatot, Doki pedig a lelkiismeretével próbál elszámolni Gibbs-nek, miszerint majdnem gyilkos vált belőle, csak mert hitt a rendőrségnek, amikor azt állították, a hulla valóban hulla. A lényeg az, hogy a pasast kórházba szállították, ahol folyamatosan figyelik az állapotát, és mielőtt hazamennénk lábat lógatni, hogy nekünk itt semmi dolgunk, Doki még le is lomboz minket a zúzódásokkal, amiket akkor vett észre, miközben Ötzi kiváló testi adottságait dicsérte. A tizedesen egyenesen belenyomták a hóba, és addig szorították, amíg már nem kapálózott. Lám, csak volt haszna a 40 év boncmesteri tapasztalat alatt kialakult enyhe nekrofíliának.

Tovább
Címkék: ncis
9 komment
süti beállítások módosítása