Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

NCIS 4x17 – Csontvázak

2008. szeptember 24. 11:00 - Bruzsy

Egy katonai temetésen nyitunk, és bravúros nyomozótechnikával arra is rájövünk, hogy egy tengerésztisztet temethetnek, tekintve, hogy milyen egyenruhában posztol a díszőrség a sortűznél. Vagy mondjuk az is segíthet, hogy milyen sorozatot nézzük. Közben a temetkezési vállalkozó és alkalmazottja (legyen mondjuk sírásó) készítik elő a sírhelyet, azazhogy készítenék, mert nagyon nem megy a márványtábla felpattintása. Merthogy több mint tíz éve zárva van, nyilván beszorult egy kicsit. Na, egy utolsó próbálkozás, végre sikerült, amit azonban ott találnak, kicsit lepi meg őket: orrfacsaró dögszag és rothadó csontok kíséretében a tábla pofánvágja őket, a gyengébb idegzetűek pedig most kapcsolták el a tévét: a sírban egy hullát találnak, elég rossz állapotban. Hiába, ezek a temetők már ilyenek.

 

No persze nem arról van szó, hogy nem ért a vállalkozónk a szakmájához, és rossz sírt bontottak ki. Ez bizony bonyolult ügy, amihez az NCIS segítségét kell kérni, még jó is, mert épp semmi dolga a csapatnak, így jobb híján Abby édességelvonási tünetein röhögnek. Node, irány a temető, ahol bizony rájövünk, miért kellett kihívni a szakértő nyomozókat: a tábla nem véletlenül vagy egyéb erők hatására (Sylar mester arra járt) vágódott a két pasas pofájába, ez bizony robbanás volt. Csak egy a bibi: bombának semmi nyoma a helyszínen. Na, akkor most robbant vagy nem robbant? Döntsük már el végre. Be a helyszínre, ahol Doki érkezik, és mielőtt a padlón lévő rothadó anyag az ügynökök reggelijével keveredne, rávilágít az összes rejtély tudományos magyarázatára: a fehér valami a padlón bizony rothadó hulla, rögtön több is, a robbanás pedig teljesen természetes reakció volt, a bomlás során felszabadult gázok kiszabadultak a sír kinyitásakor. Pont, mint egy kuktában. Na, ezek után kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még valaha étvágyam a hétvégi marhapörkölthöz.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x16 - Halálra ítélten

2008. szeptember 16. 13:00 - Bruzsy

Mielőtt a sok önjelölt Grétsy professzor belekezdene a cím nyelvtani helyességének elemzésébe, kezdjük is el a hogyvoltot, mert különben soha nem érünk a végére, akik meg mindenáron a nyelvhelyességen akarnak csámcsogni, azoknak ajánlom a Vastagbőr tegnapi, témába vágó posztját. Most kivételesen nem hulla megtalálással nyitunk, hisz a központban zajlik az élet, Ziva és DiNozzo kockafejű ámde milliárdos munkatársuk vagyonát tippelgeti a ruházatából. De vége a mókának, jön a főnök, meg egy hozzá érkező tengerésztiszt, aki szeretné, hogy a jó öreg Jethro megvillantsa zsenialitását, és felgöngyölítsen egy gyilkossági ügyet. Hogy kiét? "Az enyémet" szólt a tengerész, és haját csomókban tépkedve rávigyorgott Gibbsre. Szinte látom magam előtt egy Stephen King könyvben a jelenetet. Na, ez a hét is jól kezdődik.

Kezdjünk is bele, Doki már vizsgálja is Sanderst (mert hogy így hívják), biztos furcsa lehet neki 50 év boncmesteri tapasztalat után -még- élő pacienssel foglalkozni. Csak aztán nehogy akkor jöjjön rá, hogy a mindennapos rutin nem segít, amikor már a pasas szerveit méricskéli ezüstmérlegen. Első diagnózis: sugármérgezés, ez elég valószínű, Sanders ugyanis az Atomenergia Ügynökségnek dolgozik, akkor viszont hol van a gyilkosság, amiről beszélt? Látod fiam, következő életedben majd megfogadod, amikor azt mondják neked, hogy viseld azt a rohadt védőfelszerelést. Lehet le kellett volna vetíteni neki egy-két csernobilos Tvrtko-riportot eligazítás gyanánt, akkor felfogta volna, mekkora a kockázat. Egyedül Ziva gyanakszik arra, hogy ez több, mint munkahelyi baleset, biztos benne, hogy látta már valahol a férfit, de szerintem ő még az M6-os alagútjainak építőmunkásait is arab terroristának nézné, ha az írók szerint ez teremtené meg a feszültséget. Egyszóval, lesz itt bonyodalom bőven.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x15 – Szeretők és barátok

2008. szeptember 09. 11:00 - Bruzsy

Nos, a múlt héten végre fény derült szinte az összes rejtélyre, szóval most már joggal feltételezhetjük, hogy újra átveszik a dominanciát a klasszikus, gyilkol – nyomoz – megold stílusú részek, és nem kell csalódnunk, hogy megint terroristaveszély fogja fenyegetni szeretett Amerikánkat. Egy szerelmespár érkezik egy sötét, poros és pókhálókkal átszőtt, rég elhagyatottan álló helyre, 10 éves évfordulóra készülnek, és ez az étterem volt az első randijuk helyszíne. A pasas épp a lánykérést fontolgatja, már húzná elő a gyűrűt, amikor a csaj visítva elrohan. No nem az elkötelezettségtől ijedt meg, mindössze szemébe tűnt egy oszlófélben lévő hulla.

A csapat közben mit sem sejtve lógatja a lábát, Ziva (a maga sajátos szigorúságával) késdobálni tanítja a többieket plusz Lee ügynököt, biztos a jogi osztályon szüksége van a célbadobás szuperképességére. Próbadobásokra felkészülni, a stáb jobb, ha fülét-farkát behúzva menekül, különben a kameraman még a végén késsel a hátában találhatja magát. Tony majdnem telitalálat, McGeeké lepattan, Lee ügynök meg majdnem kibelezi Gibbs kávéját, a főnök pedig őt. A hírekkel érkezett a halott tengerésszel, lehet indulni helyszínelni, már ha még nem felejtettétek el, hogy kell gyilkossági ügyekben nyomozni.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x14 – Akció lefújva

2008. szeptember 02. 10:00 - Bruzsy

A múlt héten megígértem, hogy megtudunk végre egy-két dolgot erről a La Grenouilleről. Nos, be kell valljam, hazudtam. A valóság az, hogy lényegében MINDENT megtudunk. Szóval a rejtélyeknek végre vége, lehet majd örülni, addig pedig vár ránk egy tízpontos, hamisíthatatlan NCIS epizód. Ismeretlen fehér férfi közeledik az utcán, közben lesötétített fekete furgonból fényképezgetik a fickót, aki persze rögtön kiszúrja, és megpróbál kereket oldani. Furgon utána, egy jó kis üldözéses jelenet következik, és azt is megtudjuk, hogy egy autó sokkal gyorsabb egy embernél. A pasast elkapja két símaszkos emberrabló, szája letapasztva, ő maga beinjekciózva, lehet behajítani a malaclopóba. A két sötét parasztunk is beszáll, leveszik a maszkot, és mit látnak szemeink: Tony és Ziva. Mivan?! Főcím után kiderül.

Egy magángép fedélzetén folytatjuk, áldozatunk épp magához tér, és mit lát? Két jóképű férfi viccelődik, jókedvűen beszélgetnek, és mellesleg nagyon hasonlítanak Gibbs és DiNozzo ügynökökre. Mi a fene, csak nem egy párhuzamos univerzumban vagyunk, ahol az NCIS emberei a rosszfiúk, Jethro pedig fiaként szereti Tonyt? Á, nem, ez nem lehet, nincs körszakálluk, ezek szerint ez tényleg a valóság. Hamarosan fény is derül a rejtélyre: az NCIS kapott a Moszadtól egy fülest egy Amerikában tanyázó izraeli fegyvercsempészről (ő a mi Mr. X-ünk, fedőneve Góliát), akit ha átadnak Zaire elnökének (korábbi nézeteltérések elrendezése végett), akkor cserébe kapnak néhány érdekes információt, amire meg a Moszadnak van szüksége. Jó dolog ez a diplomácia nem?

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x13 – Sharif visszatér

2008. augusztus 26. 08:50 - Bruzsy

Na, kérem szépen, véget ért a nyár, remélem mindenki sikeresen kipihente magát, és újult erővel térhetünk vissza kedvenc tengerészeti helyszínelőink negyedik évadába. Az utolsó epizód (emlékszik még rá valaki?) egy kutyanagy cliffhangerrel ért véget, ismeretlen emberi egyed fotózgatja Toncsika és a francia tyúk intermezzoját, azonban, hogy ki, egyelőre homályba burkolózik. Ugyancsak nem tudjuk még, hogy ki a jóbüdös franc az a La Grenouille, de lassan már illene kezdeni valamit a szállal, mert ennél még a Lost írói is gyorsabban adagolják az információkat, pedig ez nagy szó. Ziva féltékeny, és még mindig nem tudjuk, hova tűnt Damon Hill Mamoun Sharif. Egyet biztosíthatok, ha a többi kérdésre nem is, ez utóbbira mindenképp fény derül a következő 43 perc során...

Egy üzletemberrel nyitunk, boldogan tart haza a munkából, közben azt elemezgeti telefonon, hogy milyen baromság már, hogyha lefagyasztanak halálod után, aztán majd valamikor a jövőben magadhoz térsz. Ha Cartmannek nem vált be, akkor másnak miért sikerülne? Egy a jelszó, live fast, die young, James Dean után szabadon, ennek örömére majdnem elcsapja egy autó a zebrán. Először anyáznak egy kicsit a sofőrrel, majd feltűnik nekik, hogy hoppá, mindkét lámpa zölden világít, ráadásul néha még villan is egyet. És nem kell sok ész, hogy felismerjük benne az egyetlen Morse-kódot, amit a világ összes embere felismer: 3 rövid - 3 hosszú - 3 rövid. Valakinek a lelke megmentésre szorul.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x12 – Gyanakvás

2008. június 03. 16:49 - Bruzsy

Egy vidéki motelben kezdjük az epizódot, ahol egy békategóriás Rob Schneider moziba illő jelenetbe csöppenünk: egy jól szituált öregúr, egy szál törölközőben szalad ki a szobából a kocsijához, azonban van olyan szerencsétlen, hogy a szobakulcsot odabent felejti, és így sikeresen kizárja magát. Gyorsan a szomszéd lakótól próbálna segítséget kérni, a hölgy azonban se a kopogásra, se a csengetésre nem reagál. Az illetlenség oka nem más, minthogy a hölgy az ajtó túloldalán már rég másvilágra szenderült. Washington DC-ben eközben mit sem sejtve jelentkezik munkára az NCIS három különleges ügynöke, DiNozzo, Ziva és McGee az emberi titkokról tart mély filozófiai tartalommal bíró vitát, amelynek indítója a jó öreg Gemcity regény. Ziva rögtön nekiáll Tony faggatásának a titkairól, ami vagy csak nekem tűnik nagyon rámenősnek, vagy DiNozzo maradék agyát is elvette a szerelem. Tovább nem jutunk, mert kezdődik a nyomozás: a hulla felettese, bizonyos Raines őrnagy közli a mindenható Gibbs ügynökkel a részleteket. A nő a kuvaiti származású Rihama Shaheen hadnagy a tengerészeti hírszerzéstől, aki a hétvégére elutazott a városból.


Hurrá, megyünk vidékre! A célpont Edenvale, egy eldugott kisváros a pusztában, még a térkép sem jelöli, igazi élvezet lesz kimozdulni DC füstös levegőjéből. A helyszínen azonban kisebb meglepetés várja őket: a helyi seriffnek valahogy nem akaródzik a helyszínre vinni a csapatot, mondván, hogy úgyse találnak ott semmit. Azonban amikor a boncolást se engedélyezné, már kezd feltűnővé válni a dolog, így hamar fény is derül a rejtélyre: a hadnagyot csak három nap alatt sikerült azonosítani, ez idő alatt pedig a helyi boncmester (aki mellesleg a városka temetkezési vállalkozója és bútorkereskedője is egy személyben) megörülve az arrafelé csak ritkán előforduló hullának, már fel is boncolta. A bűnügyi helyszínt pedig azóta már ki is takarították, sőt, a szobát már ki is adták (pfuj!). Szép kis környék, mondhatom.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x11 – Robotautó

2008. május 27. 09:00 - Bruzsy

Az eheti NCIS-t egy rutinpályán nyitjuk, ahol egy jócsaj autóoktató hölgy ad tanácsokat a szerencsétlen mazsolának, nem jó kezdő vezetőnek lenni, no. De úgy tűnik ez csak a kötelező eligazítás volt, mert a sofőr egy jó nagy gázfröccsel elindul, akadályok között szlalomozik, vízfüggönyön hajt át, 180°-ot fordul, nem semmi a pali. Mi ez, Legyen Ön is Schumacher Autósiskola? És fény is derül a titokzatos Otto kilétére, aki nem más… Mint egy robot! Bocsánat, második generációs, teljesen automata, mesterséges intelligenciával működő jármű! Nem semmi. Egy tesztfutásnak voltunk tanúi, ami után az immár tervezővé avanzsált hölgy visszamegy Ottoval a garázsba, ahol az autó (második generációs, teljesen automata, mesterséges intelligenciával működő jármű) önálló működésbe kezd: központi zár be, ablak felhúz, utastér elgázosítása folyamatban. Szegény nő ájultan borul a műszerfalra, mi pedig a főcím alatt eldönthetjük, hogy akkor jó dolog-e a biztonsági öv, vagy sem.


A központban eközben zajlanak az események: ma tartják a kötelező felvilágosító előadást a munkahelyi szexuális zaklatásokról. Gondolom többünkben is felmerült a rendkívül égető kérdés: „Ezeknek??? Biztos?”. Így van, és jelen is van az egész csapat: Jenny Shepard; az elméjében öleléseket osztogató Abby Sciuto; Jethro „Tasliosztogató” Gibbs; a munkatársi jóviszony két mintapéldája, Anthony DiNozzo és Ziva David; sőt még Jimmy Palmer is, akinek éppen az a legnagyobb problémája, hogy vajon szexuális zaklatásnak minősül-e, ha a meztelen hullákat tapizza. Nocsak, talán mégis van valami abban, amit McGee írt a könyvében? Félek, ennek a témának a boncolgatását még az Alföld TV éjfél utáni műsorsávja se fogadná be, szóval lépjünk inkább. Érkezik a jelentés a jócsaj tervezőről, merthogy a fejlesztő vállalat, az Azeon, a Haditengerészet fennhatósága alatt áll, és bizony a nő is tiszt volt. Csak volt, mert már megfulladt. Na, több se kell a teamnek, olyan undorodó arccal és villámgyors sebességgel vonulnak ki a teremből, mint egyszeri hallgatók a tűz- és balesetvédelmi oktatásról. Irány a helyszín!

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x10 – Megfüstölve

2008. május 21. 14:00 - Bruzsy

A múlt heti pihenés után végre itt van az újabb adag NCIS-ünk, azonban fel kell hívnom a figyelmet, hogy az epizód csak a hardcore rajongóknak lesz nagy kedvence, ugyanis az eset megoldása eléggé háttérbe szorul az emberi kapcsolatok és dialógusok dominanciája miatt. De aggodalomra semmi ok, néha szükség van ilyen részekre is. Egy iskolai építkezésen nyitunk, a jómunkásemberek egy kazáncserén dolgoznak, és jó látni, hogy a távoli Ámerikában is mindennel foglalkoznak a dolgozók, csak azzal nem, ami a feladatuk lenne. No de sokáig elmélkedni nincs idő, ugyanis a kémény dugulás-elhárítása során a korom és por mellett egy mumifikálódott hulla is lezuhan a padlóra. Epizód címe megmagyarázva, bele is vethetjük magunkat a nyomozásba.


Megjön a hír a múmiáról a központba, amit nem nagyon értünk: mióta vannak az amerikai középiskolák tengerészbázisokon? Az eheti epizód első nagy rejtélye, de nyugi, lesz még itt több is. A helyszínre történő kivonulás azonban nem megy valami zökkenőmentesen. Az elmúlt egy hétben ugyanis kicsit megromlottak a munkatársi viszonyok, tekintve hogy mindenki a Thom E. Gemcity sikerregényt olvassa, és koránt sincsenek elragadtatva a benne szereplő dolgoktól. Nem tudom, mire számított McGee, amikor megírta ezt a remekművet, talán hogy Tony és Ziva lelkesen pacsiznak majd vele, Gibbs pedig nagylelkűen fizetésemelést ajánl a Zöldfülűnek a művészi képességeiért? Hát nagyon nem, Ziva máris Timmy meggyilkolását tervezi (erre legalább 30 különböző módot tud, nem lennék a Zöldfülű helyében), DiNozzo pedig még rá is tesz egy lapáttal, minden második mondatában felelevenítve „Lisa ügynök” fojtott szexuális vonzódását Tommyhoz.

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x09 - A zűrös húg

2008. május 06. 09:00 - Bruzsy

Ne riasszon el senkit a tipikusan zsékategóriás magyar filmekre jellemző cím, a múlheti filler epizód után indul végre a mandula, tessék kapaszkodni, mert az évad talán eddigi legjobb része következik. Hajnali kettő óra, McGeevel nyitunk odahaza, aki a 40 éves Olympia írógépét nyüstöli valamivel (biztos Gibbsnek gépel jelentést), de olyan bőszen, hogy már a szemben lakó is átkopog egy kis testi fenyítést ígérgetve (a fordítónak meg ajánlom, hogy mielőbb védesse le a „árammal működő birka” kifejezést, mielőtt én csapok le rá). Hiába, nem mindenkinek jut ilyen szomszéd. Timmy újra próbálkozik, megint elakad, megint az iratmegsemmisítő következik, amikor újabb látogató jön: az ideges közös képviselő helyett azonban az vértől csutakos Sarah McGee érkezik, hogy ő bizony megölt valakit. Ezek szerint apuci még egy részre beprotezsálta kislányát…


A főcím után folytatódik a családdráma: Sarah egy koncerten volt a barátnőivel, ahol egy hamis személyi segítségével kicsit felöntött a garatra, majd Timmy lakása előtt tért magához. A jó öreg teleport ezek szerint a nagy kék vízen túl is működik! Ami még érdekesebb, már arra se emlékszik, hogy azt mondta, kinyírt valakit. Ajánlhatok neki fél kiló fehérkenyér elrágcsálását, az gyors józanodást eredményezne. Azért anélkül is kezdenek visszatérni az emlékek: koncert után elmentek pizzázni, de ő onnan lelépett a könyvtárba, mert tanulnia kellett. Kezdjük akkor a nyomozást, kezdetnek vizeletmintára lesz szükség, de Sarahnak valahogy nem tetszik, hogy a nagyi fényképével díszített bögrébe kéne pisilnie. A vita közben rájuk virrad, másnap reggel pedig hiába keresik az NCIS központban Timmyt, ő nem jelenik meg, ez pedig McTimex-nél igen furcsa. Itt is megindul a nyomozás az eltűnt Zöldfülű után, se telefonon, se MySpace-en nem elérhető, sőt Gibbs még McGee online naptárát is feltöreti DiNozzoval, de semmi. Az persze egyedül Jennynek jut eszébe, hogy megnézze az e-mailjeit, ugyanis a kis Timmy már meg is írta, hogy komoly torokgyulladással küszködik, sajnos ma nem tud bemenni dolgozni. A tesók közben megegyeztek pisiügyben, így már a kiesett dolgokon agyalnak: McGee egy 32 colos monitoron és Google Earthön jegyzi fel a nyilvánvaló tényeket. Na, itt telik be a pohár Sarahnál, elege van a kocka bátyjából, át is veszi az irányítást a nyomozás fölött, és Gibbset megszégyenítő logikával kikövetkezteti, hogy nyilván valami megrázó dolog miatt estek ki az emlékek, és hogy taxival jutott el McGee lakásáig. Bravo!

Tovább
Címkék: ncis
komment

NCIS 4x08 – Aki egykor hős volt...

2008. április 29. 10:00 - Bruzsy

Aki azt hitte, hogy a múlt heti furcsa befejezés után most folytatják a félbevágott epizódot, azt le kell lombozzam: Mann alezredes és Mamoun Sharif főállású terrorista visszatérésére még kell egy kicsit várnunk. De cserébe itt van nekünk az NCIS csapata, akik megint egy érdekes ügy felgöngyölítését tervezik a mai napra.


Rögtön egy akcióval indítunk: egy fogadáson vagyunk, igazi puccos népek járnak errefelé, a sok miniszter, államtitkár és milliárdos között feltűnik Jenny Shepard igazgatónő is. És természetesen az ilyen embereket védeni kell, így az NCIS speciális kommandóján, valamint az FBI és CIA ügynökein kívül bizony felvonul az Egyesül Államok minden hárombetűs szervezetének képviselője. Hamarosan az est díszvendége is megérkezik, az USA védelmi minisztere, aki valószínűleg úgy döntött, hogy még egyszer degeszre eszi-issza magát állampénzből, mielőtt végleg nyugdíjba vonulna. A szórakozást azonban egy kisebb közjáték zavarja meg: a kis szemfüles Ziva veszélyforrást pillant meg, amint egy zuhanó férfi alakjában egyenesen szeretett főnökasszonya felé zuhan a magasból. Egy-két gyors mozdulat, a két nő már a földön fekszik, az asztalon – ami mellett egy másodperccel korábban még Jenny állt – pedig a test landol, nyilván leugrott reggeliért.

Tovább
Címkék: ncis
komment
süti beállítások módosítása