Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Minden lében négy kanál 1x02 - Személyazonosság

2009. július 29. 13:00 - Sikamlós Jim DiGriz

Egy kis miami utcán látjuk hősünket, amint az előző rész végén kapott fotóalbum képei alapján próbálja kilogikázni, honnan is leshették meg. Mint kiderül, Westen anyu lakhelye körül vagyunk, akit Mike egyből ki is kérdez, látott-e gyanús alakokat mostanság, és kiderül, hogy egy-kettőt még kávéra és szendvicsre is behívott. Sőt, mi több: az egyiket még körbe is vezette a házban. Kémünk persze azonnal rájön, hogy a másik fickó addig bizonyára elhelyezett egy lehallgatót, amit meg is talál a konnektorban. Rohanva meglátogatja a legközelebbi lakatlan házat, ahol azonban már csak egy megfigyelőállomás elégett maradékát találja.

 

Nincs más információforrás, csak Madeline – ő azonban éppen nem emlékszik semmire, mivel egy barátnője összes pénzét kicsalták tőle és ez nagyon felidegesítette. Kényszeredett üzlet köttetik: ha Mike beszél a barátnővel, anyunak valószínűleg eszébe jutnak dolgok. Meghallgatjuk hát az új kliens, Laura történetét, akit két pasi és egy nő egy kamu nyeremény ígéretével (és némi fizikai erőszakkal) rávettek, hogy adjon meg nekik minden személyes információt, majd lerabolták a megtakarításait. Sajnos személyleírást nem tud adni, de legalább megvan a levél, amiben a nyereményről értesítették.

Tovább
komment

Minden lében négy kanál (Burn Notice) 1x01 - A vég kezdete, 2. rész

2009. július 22. 11:00 - Sikamlós Jim DiGriz

Íme a pilot második része, nem vagyok műsorszerkesztő, úgyhogy csak gondolom, hogy van jó indok arra, hogy kettészedték. Ja, és Sugar magyar neve Cuki, ebben a hogyvoltban már helyesen írtam.

Ez is megvolt, Michael ballagna el, de egy szőke, fukszos srác bemutatkozik neki: ő Cuki, és Michael rontja az üzletét. Egy barátinak szánt paskolással sikerül eltalálnia kémünk törött bordáját, aki azonban egy kézkicsavarással csillapítja a kedélyeket, és a földön hagyja a magát kissé túlbecsülő dílert.

Találkozó a műkereskedővel, akitől megtudjuk, hogy néhány hónapja egy ingatlanfejlesztő, akinek sajnos nem emlékszik a nevére, megpróbált eladni néhány képet, de túlárazta őket, és a nyakán maradtak. Nem meglepő módon a képek azok, amik most Mr. Pyne villájából tűntek el. A rózsaszín pulóvert hanyagul a nyakában viselő kereskedő mosolyogva felajánlja Michaelnek, hogy szívesen megmutatna neki néhány remek görög-római meztelen birkózó-szobrot, mire hősünk újra bemutatja, hogy mennyire kényszeredetten tud nevetni, ha kell.

A következő lépés: betörni a Pyne-villába. Néhány dokumentum átnézése és lefotózása után Mike már meg is mutathatja Javiernek, hogy a főnöke saját magát rabolta ki, hogy enyhítse az ingatlanpiaci buktákat, és őrá szeretné kenni az egészet. Javier kisfia pedig még mindig azt szeretné, ha Michael lelőne mindenkit.

Kémünk meglátogatja Mr. Pyne-t reggeli közben, és felvilágosítja, hogy van néhány terhelő bizonyítéka ellene, amik persze akkor is a rendőrségre jutnak, ha Javier-rel történik valami. Miután ezzel sikeresen felbőszítette őt is, és Vince-t is, tudja, hogy ideje kicsit jobban figyelni rájuk, nehogy valami csúnyán gondolkodjanak, és ezért két mobiltelefonból összeszerel egy lehallgatót. Utána, hogy még valami veszélyeset csináljon, elviszi Fionát vacsorázni. Itt megtudjuk, hogy Fi sem hagyományos cicababa, ugyanis bankokat rabolt az IRA-nak, és nagyon-nagyon szeret lövöldözni. A vacsora után emelkedett hangulatban készülnek bejutni Michael lakásába, de Cuki egy embere jelenik meg, pisztollyal. Fiona újabb oldalát ismerjük meg, gond nélkül lekapcsolja a fickót, de sajnos Michaelnek már elveszett az este varázsa, így Fi távozik.

Tovább
komment

Minden lében négy kanál 1x01 - Pilot

2009. július 15. 10:00 - Sikamlós Jim DiGriz

A kémek élete nehéz. Persze ezt az ember elsőre nem így fogalmazná meg, mikor hősünket, a mindig nett Michael Westent először meglátjuk egy egzotikus ország nyüzsgő piacterén álldogálva drága öltönyében és napszemüvegben. Még az érte érkező fekete Mercedes limuzin sem adna okot gyanakvásra, de a hátsó ülésen szorongás két állig felfegyverzett marcona zsoldos között már biztosan. Az autóút végén viszont egy kellemes hotelszoba vár, egy kellemetlen külsejű úriemberrel - ő Borisz, aki nagyon szeretne hadúr lenni, ahogy azt a sorozatban állandó kimerevítéses-feliratozásos technikával a tudtunkra is adják.

A rengeteg őszintétlen nevetéssel fűszerezett találka célja, hogy főhősünk egy jelentősebb összeggel támogassa Boriszt, aki ezért cserébe nem robbantana fel néhány olajfinomítót. Michael már neki is áll a telebankolásnak, ám az ügyintéző csak annyit mond: Ennyi volt. Kémünket feketelistára tették, nincs biznisz. Egy kényszeredett kacaj után Michael már fekszik is, miközben a szoba összes testőre felváltva rugdalja. Borisznak persze a pénz fontosabb, mint egy összetört kém, ezért miután főhősünk azt hazudja, hogy a pénz nála van, mivel el akarta lopni, hát beleegyezik, hogy adja oda, mielőtt megölik. El is indulnak, Michael persze tovább blöfföl, rosszullétre hivatkozva kiviteti magát a szálloda mosdójába, ott hirtelen összekapja magát, és szétkapja a két őrt. Egy lopott motorral a reptérig száguld, majd felrakják egy gépre, ahol végre biztonságban elájulhat.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása