Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ments meg 5x12 - Kór

2009. december 11. 09:00 - zenoli

Zenével nyitunk, égő házban vagyunk éppen, minden lángol, majd egyszer csak lassítva bezuhannak a képbe a tűzoltóink, és kezdenek el menetelni az ablak felé, gondolom onnan várható számukra a segítség. Így is van, Tommy ragad magához egy lángoló fadarabot még mindig lassított sebességgel, és töri be az üveget, ahova azonnal meg is érkezik a létra, lehet kifele menni a pokolból. Mindez cirka négy percben, mintegy klip gyanánt kapjuk az arcunkba. Főcím.

Mentés után vagyunk már, mindenki egyben van szerencsére, Tommy azonban ennek nem tud kellőképpen örülni, mert Feinberg főnök közeledik balról, így inkább már alapból húzza össze magát amőba méretűre, így kevesebbet érez a verbális ütésekből. Azonban meglepő módon a főnök barátságos, és bár hallott Tommy és Janet munkahelyi hancúrjáról, bejelenti, hogy ő Tommy mellett áll, sőt van egy ötlete, amivel Tommy mostanában nem igazán működő szerencséjét is ismét a sínre lehetne tenni. Azonban hogy pontosan mire gondolt, az most nem derül ki, mert megérkezik Lou is, aki a témán kapva szóba is hozza, hogy te most megint Janet-et szúrod? Tommy tagad, de nem elég vehemensen, így kénytelen kelletlen be kell vallania, hogy igen, az asszony olykor karban van tartva, sőt ugye Sheila is egyaránt, Lou akad is ki a dologtól, mert szerinte ebből kemény háború lesz a nőstények között. Tommy visszatámad, hogy az beszéljen, aki nem egy kurvát dönget éppen, így most Lou az, aki védekezni kényszerül, és kijelenti, hogy ő és Candy nem is csinálnak olyat, csak éppen a lánynak kell egy hely, ahol meghúzza magát, ennyi a történet. A vége a mókának az lesz, hogy fogadnak egy lakástakarításban, hogy Tommy asszonyai mennek-e ölre, avagy Lou szereti-e meg Candy-t először.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x11 - Mickey

2009. december 03. 16:00 - zenoli

Reggel van, mindenki siet a munkába, így tesz Tommy is, de még mielőtt behajthatná nyakát az igába, Teddy jelenik meg nagyhangúan és boldogan, egy üveg whiskey-vel a kezében. Örömmel közli, hogy túllendült öreg Gavin halálán, és újra vidámnak és szabadnak érzi magát, és ezt az érzést most megosztja mindenkivel, aki szembejön vele az utcán. Tommy kissé kétkedve fogadja a hirtelen jött pálfordulást, ami a depresszióból egyenesen az eufóriába röpítette Teddy-t, de ez van, ezt kell szeretni. Miután a kissé ittas rokon könnyes szemmel és zavaros szavakkal közli Tommy-val, hogy szereti teljes szívéből, pattan be az asszony mellé a kocsiba, hogy ugyanezt még több rokonnal megossza, még szerencse, hogy vannak jópáran Gavinék. Lou néz a távozó Teddy után, ő is most jött, Tommy kérdezi is, hogy na a prosti barátod elment már? Láthatóan igen, és ez Tommy szerint nem is baj, mert Lou amúgy is egy lágyszívű ember, és csak egy kis könnyes tekintet valamint remegő szájszél kell neki, aztán úgy omlik össze, mint egy kártyavár. Ám a szerencse nem pártol Lou mellé, mert a túloldalon elhajt egy ott parkoló autó, és bizony Candy még mindig ott csövezik. Lou kissé megremeg a látványtól, de még tartja magát, és sértett arccal vonul be a laktanyába, magára hagyva a még mindig bűnbánó arcot vágó lányt. Főcím.

Tommy már végre dolgozna, ha hagynák, de nem megy az olyan egyszerűen, Sheila hívja, és jelenti be, hogy este 6-kor szex, mert nem ér rá fél 7-től, szóval előtte egyen is valamit, mert nem lesz kaja sem amúgy. Tommy kissé sértve érzi magát, hogy ide-oda rángatják, de ez van, még szerencse, hogy bejön egy másik hívás, lehet ejteni a témát. Ám a másik sem jobb, mivel az meg Colleen-től jön, aki odakinn vár az apjára, mivel ugye Fekete Shawn-nal még mindig fasírtban van. Tommy nem érti, mi a baj a gerlepár között, de mikor Colleen közli, hogy Fekete Shawn nemes egyszerűséggel lekurvázta, vérben kezdenek forogni a szemei.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x10 - Kontroll

2009. november 26. 16:00 - zenoli

Mentés színhelyén vagyunk, Lou éppen osztja az észt az embereknek, ki hova menjen, Tommy-t és Mikey-t egybe találja pakolni, aminek egyik fél sem örül a múltkori balhé után, de hát Lou a főnök, nincs nyafogásnak helye. Az alagsorba kellene körülnézniük, és mint kiderül, Tommy már járt erre egyszer régen, bár ő a sok tízéves tapasztalatával hol nem. Mikey persze köcsögösködik egyből, hogy mikor volt az, még a dinoszauruszok idején? Tommy azonban nem veszi fel a dolgot, teszi a dolgát profi módon, meg is találják azt a nagy hangárt, amit keresnek. Szóba kerül ismét Tommy italozása, ami ugye titok még, és jó lenne, ha az is maradna. Mikey lesajnáló hangsúllyal megnyugtatja, hogy nem kell a para, mivel szerinte ez az egész tök égő, ő bizony nem fog senkinek szólni róla. Ekkor hangos törés-zúzás hallatszik odakintről, próbálnak az ajtón kifele menni, de az bizony nem moccan. Rádión már jön is az infó, hogy bizony beszakadt a felette lévő emelet, mivel otthon valamelyik okos banki széfet tartott, és az landolt Tommy és Mikey ajtaja elé, azért nem lehet se ki, se be. Mivel igen nagy a füst, Mikey pánikba is esik, jajmileszmost, főleg mikor kiderül, hogy nem töltötte fel az oxigénpalackját a legutóbbi bevetés után, így levegőt sem kell nagyon vennie. Egyből nem akkora a szája, mint pár perccel ezelőtt, de Tommy rendes, és megosztja vele a sajátját, mivel időközben persze a tűz is kiüt, kéne már a segítség. Az meg is érkezik, de a plafonról, mivel a széf elmozdíthatatlan. Franco és Lou mosolyog lefele kedélyesen, a gatyába tojt Mikey meg már iszkol is kifele. Főcím.

Érnek vissza a laktanyába a srácok, Lou magyaráz valami teljesen felesleges dologról éppen, amikor a háta mögött felbukkan egy csaj. Ahogy jön közelebb, látjuk ám, hogy ez bizony Lou régen nem látott pornós barátnője, aki anno lelépett 26000 dollárjával. Mikor megpillantja a zavartan toporgó lányt, kissé elsápad az arca, rángatja ki magával minél messzebb a laktanyától, és már kezdi is neki az anyázást habzó szájjal. Ráborítja mindazt, amit vele kapcsoltban érez, és hát ezek közül egyik sem romantikus felhangú. Candy csak áll, és tűri a verbális ütlegelést, majd kijelenti, hogy addig bizony ő innen el nem megy, amíg Lou meg nem hallgatja, miért is jött. Lou nagyjából bemutat neki, és magára hagyja a megszeppent lányt.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x9 - Enyhülés

2009. november 19. 16:00 - zenoli

Mai mókánkat ott folytatjuk, ahol múltkor abbahagytuk, ugye mindenki emlékszik, Damien-t kellett kimenteni egy égő szobából Mikey okosságának eredményeként. Ez természetesen sikerült is, a srácok ez után érnek vissza a laktanyába mégis eléggé elkent szájjal. Kászálódnak ki a kocsiból, az öreg főnök láthatóan ég a nem kellően körültekintett döntésének következményét látva, Tommy oda is szúr neki egy jóízűt, hogy ugye most már egyből nem akarsz kirúgni, mi? A főnök nem válaszol, de zavarban van, az világos. Mennek be mindahányan a konyhába, aholis nagy barátságos össznépi fejmosás van kilátásban, Needles már csípőretett kézzel várakozik a jómadarakra. Természetesen az első kérdés arra vonatkozik, hogy kinek is volt az az értelmes ötlete, hogy egy tanulatlan kölyköt beengedjenek egy égő házba, Mikey húzza össze magát amőba méretűre, Tommy viszont fasza csávó, mert magára vállalja ezt a nem éppen nemes tettet. Miután ezt ő megteszi, a többiek is egymást túlharsogva jelentik be, hogy nem is ő volt, hanem én voltam, én kérem a büntit. Needles csendre inti a többi hangoskodót, és Tommy-t kéreti az irodájába, lesz itten adok-kapok bőven. Főcím.

Needles és Tommy már az irodában néznek egymással farkasszemet, míg Tommy meg nem töri a csöndet azzal, hogy nem érdekli az sem, ha Needles jelentést ír róla a parancsnokságnak, ez van, így sikerült a dolog, az a lényeg, hogy a kölök egyben került ki a pokolból. De nem úgy van az, Needles-t sem ejtették a fejére, mert valamit csak ki kell találni, ezért úgy dönt, hogy nem valóban nem ír semmit a feljebbvalóknak, mert azzal csak a saját tökét is megszorongatná, hanem inkább beárulja Tommy-t Sheila-nál, az rosszabb minden büntetésnél, lehet rettegni az anyatigristől.

Sean otthon lábadozik, és az anyját hívja éppen, jelenti be a rákját és az ezzel járó műtétet enyhén remegő hanggal. Sean anyuka nem túlságosan szimpatikus, Sean testvér sem, aki láthatóan mama kedvence típus, szart sem csinál, de a feneke az ki van nyalva, és természetesen anyuval él, mert az kényelmes. Sean csak azért telefonál, mivel szeretné, ha az anyja a műtét ideje alatt vele lenne, mert ugye senki sem tud erről az egészről, egyedül meg nehéz viselni. A muter először nem akar mozdulni, mert kéne legalább egy órát utazni a gyerekéért, de Sean addig könyörög neki, míg megesik a szíve rajta, és beleegyezik nagy duzzogva.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x8 - Jégember

2009. november 12. 16:00 - zenoli

A mai rész Mikey bárjában indul, ahol éppen vége az éjszakának, megy a pénzszámlálás ezerrel, ismét jól termeltek az ivóemberek, 8000 dollár maradt meg a végelszámolás után. Mikey felveti, hogy most aztán már tényleg jó lenne, ha adományoznának belőle valami rákos szervezetnek, hiszen mindez az anyukájának köszönhető, és van is mit a tejbe aprítani. A többiek azonban smucig disznók, és először mereven elutasítják a dolgot, ám Sean önmagából kiindulva úgy gondolja, hogy tényleg nem lenne ez olyan rossz ötlet. Szép lassan mindenkit meg is győz, hogy az adakozás jó a testnek és a léleknek egyaránt, adják is be a pénzt szorgosan a közösbe. Sean egyből ott sürög, hogy majd ő eljuttatja a megfelelő helyre az összeget, hát rákos beteg kapja meg a pénzt, az már egyszer biztos, hiszen mi tudjuk, mi a pálya. Szóba kerül, hogy Fekete Shawn hogy eltűnt már, Tommy egyből mondja is, hogy tudja ám, mi ennek az oka. A többiek kicsit lemerevednek, mert ugye a kiváltó tényező Colleen durván rovott szexmúltja, de Tommy éppen az ellenkezőjéről van meggyőződve, vagyis hogy a leány ultragáz az ágyban. Erre kicsit leeresztenek a srácok, mert ugye nem mindegy, hogy a lány ribancként vagy balfaszként van aposztrofálva, az utóbbi jobb mindenesetre.

Visszatérvén az adományozásra, miután mindenki kellőképpen megrövidítette magát pénzügyileg, eldöntik, hogy mennek is a közeli cicibárba, mert ott van még ilyenkor is kaja, és amúgy is ott jól lehet bankókat dugdosni a bugyikba. Tommy kijelenti, hogy jobban jár mindenki, ha a bejárat előtt beleverik a fejüket a falba, elégetik a pénzt, mert így is ugyanúgy fejfájással ébrednek a pöcsüket szorongatva lóvé nélkül, de legalább a melóba időben odaérnek. Ekkor azonban egy kósza idegen téved be az ajtón, hogy jött bulizni, de Franco kedvesen ámde határozottan kiterelgeti, hogy ne ilyenkor tessék jönni, négykor véget ért a móka, most mi jövünk. Srác el, és már a vezetőség is az ajtón kívül van, Sean azonban kivétel, mert ő inkább maradna számolgatni a pénzt bele a zsebébe, ám Tommy szelíd nyomatékkal elveszi tőle a bevételt, hogy majd ő. Valamit forral, az messziről bűzlik, mert zárja is be az ajtót a vonakodó mindenki után, nem kell itt sertepertélni. Gyanús, hogy fogyni fog a piák szintje reggelre. Főcím.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x7- Színjáték

2009. november 05. 16:00 - zenoli

Mick látogatja Tommy-t a munkában, és nem sokat teketóriázik, hanem a piálásról kérdezi egyből, biztos valami látnoki képességei vannak, vagy valami. Tommy mindenesetre még nem kész, hogy kiadja a titkait, mármint hogy megint inni kezdett kicsinyég, így tagad szemlesütve. Mindegy is, mert Mick jövetelének oka az, hogy Teddy-ről meséljen, aki ugye eltűnt valamerre balfenéken pár hete, de most végre ismét bejelentkezett a Gavin-rádión. Kiderül, hogy nem a környéken leledzik, hanem Megs-el együtt államot váltottak, és veteránkórházról veteránkórházra járva építik a lelkeket, adogatja az éjjeliedényeket miegymás. Tommy ettől teljesen elszörnyed, és kijelenti, hogy ha ő végigharcolt volna pár háborút, inkább visszamenne a lövészárokba, mint hogy Teddy lófráljon körülötte.

Miután ezt jól megbeszélték, Tommy távozna a munkából, mert úgy ítéli, lejárt a műszak, ám nem addig van az. Needles betartja az előző részben megfogadottakat, és valóban gecifőnököt játszik, mert mint mondja, még van 7 perc négyig, nincs lógás. Tommy nem igazán érti Needles eme kirohanását, de vitának helye nincs, inkább megy hátra, hogy a hátsó ajtón próbáljon kereket oldani. Itt a többiek éppen a hollywood-i hírességek ikerterhességeiről alkotnak összeesküvés elméletet, odáig már megvan a dolog, hogy valószínű valami négyheréjű koma járja ott az utcákat, és termékenyíti meg az arra érdemeseket. A téma igazán érdekes, de Tommy még mindig inkább lépne le, ám Needles-nek hátul is van szeme, mert kiabál, hogy még van ám 3 perc, csak nyughass. Így Tommy még mindig várakozó üzemmódban marad, majd amikor úgy ítéli, tuti idő van, lábujjhegyen kilopakodik az ajtón, de hiába, mert Needles karján érkezik vissza, ugyanis még mindig van 9 másodperc. Szépen együtt megvárják a visszaszámlálást, aztán végre nyomás van elfele. Főcím.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x6 - Kilátás

2009. október 29. 16:00 - zenoli

AA gyűlés szünetében vagyunk, Mick és Tommy éppen a dohányzás oltárán áldoznak, fújják a füstöt ezerrel, legalább valami káros is maradt az életükben, ha már a gigájuk úgyis porzik. Tommy panaszkodik, hogy belőle ezek az összeröffenések pont az ellenkezőjét váltják ki, menne az első kocsmába lerészegedni disznómód, ahelyett, hogy itt vinnyog sok másik punci társaságában. Mick egy kis lelki támogatásért odahívja Derek-et is, hiába jön Tommy felől a kétségbeesett tiltakozás, hogy nem kell, Derek jön, és boldogan nyújtja át Tommy-nak az egy éves nemivós évfordulóra készült műanyag pénzérmeszerű izét. Mick kijelenti, hogy majd ez a cucc emlékezteti mindig arra, hogy mit ért el, mik a távolabbi céljai az életben, és majd ettől nem akar úgyse inni. Ami persze Tommy szerint hülyeség, mert ez a bizbaz csak egy módon tudná megakadályozni, hogy ne igyon, méghozzá úgy, ha beletömné a nyelőcsövébe. Mick csak legyint egyet eme kishitűség láttán, majd a szünetnek is szép lassan vége szakad, menni kell nyafogni tovább. Főcím.

Tommy érkezik a laktanyába, ahol Janet várja, jött beszélőre. Tommy kissé még mindig morcos amiatt, hogy a lánya az ő beleegyezése nélkül váltott iskolát és ezzel együtt államot is, hiába a töredelmes bocsánatkérés asszonypajtástól. Félrehúzódnak egy sarokba, aminek az lesz a vége, hogy kissé átmennek agresszívba, és lesz hajtépés, pofozás, jönnek is oldalról a tűzoltók aggodalmas kérdései, minden oké-e. Egy kis fazonigazítás után a jövetel okára is fény derül, Katy szerepel egy iskolai színdarabban, amire meghívta az anyját-apját együtt, nézzék meg. Tommy persze erre nem mondhat nemet, szép kis hétvége lesz ez.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x5 - Sheila

2009. október 22. 16:00 - zenoli

Tűzoltóink úton vannak éppen, de most nem menteni igyekeznek, hanem csak táplálkozni, azt is kell olykor-olykor. Azonban csalódás éri őket, amikoris kiderül, hogy a hely, ahol enni szándékoztak, megszűnt létezni, átadván a helyét egy kevésbé vonzó, ámde étkezési szempontból ugyanúgy megfelelő lebujnak. Ez a kaja azonban sosem landol a hasakban, ugyanis hirtelen bomba robban, ami elveszi a korgó gyomrokról a figyelmet, és rátereli a valódi problémákra. Mindent beborít a hamu és a törmelék, néznek megrökönyödve körül, mi a franc történt már. Kapják is egyből az infómorzsákat a rádión, hogy itt bizony terrortámadás van folyamatban, táskabombák és az elkövetők bárhol lehetnek, kellene menni valamerre, lenne is mit csinálni. Mindenhol testek hevernek az út szélén, aztán hogy még szebb legyen a dolog, újabb robbanás is történik, és ez az a pillanat, amikor megpillantanak a fiúk több embert rohanni táskákkal a kezükben, áhá az elkövetők lesznek azok. Lou és Tommy bepattan a kocsiba, és üldözni kezdi a lehetséges terroristákat, majd meg is találják őket, mert ügyesek, ahogy éppen Tommy Katy lánykáját állják körbe, hogy na most aztán jól felrobbantják őt is. Ez az a pont, ahol nekem gyanús kezd lenni a történet, és valóban nem tévedek, ez már megint Tommy egyik hagymázas rémálma, riad is fel belőle izzadt hónaljjal.

Az álomnak azonban ugye mindig van valóságtartalma, jelenleg éppen az, hogy Tommy mostanság nem nagyon hallott kisebbik ágyéka gyümölcséről, hiába hívja Janet-et is, nem mond semmit, már ha felveszi éppen a telefont. Lou nem sok segítséggel tud szolgálni a családi élet szépségeivel kapcsolatban, inkább visszaül a kupi tetejére nézni egy kis 9/11-es videót, mert az finom így éhgyomorra. Pont azt a részt nézi ő is, ahol feltűnik Jimmy, és hát Jimmy valóban ott van, Lou is látja, tekeri is vissza egyből, és csak bámul tágra nyílt szemekkel. Főcím.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x4 - Jimmy

2009. október 15. 16:00 - zenoli

Tommy érkezik Lou-hoz lakásra, mától ők ketten együtt fognak élni nagy boldog családként, amivel együtt jár a sok sör és foci kifulladásig, és remélhetőleg pár nőnemű is olykor-olykor. A kupi és a mocsok már megvan ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát, szétdobált ruhák mindenfele, Lou még a kanapét sem leli először, amikor Tommy kérdezi, merre is fog akkor aludni. Az ágy keresése közben a szeme elé kerül egy doboz, amiben mint kiderül, 9/11-es felvételek vannak, amit Genevieve azért adott Lou-nak, hogy azokat megnézve írja le a dolgokkal kapcsolatos érzéseit. Kiderül, hogy még csak 3 percet sikerült magáévá tenni a többórás felvételekből, de írni máris 36 oldalt, ami igen szép teljesítmény főleg annak tükrében, hogy az iromány nem titkolt célja egy bizonyos francia nő megfektetése. Mindenesetre a kanapé még mindig nincs meg, talán takarítani kéne egy kicsinyt. Főcím.

Mentés színhelyére rohanunk, közben Sean meséli, hogy még mindig rohadtul fáj a háta, lehet elmegy egy akupunktúrás kezelése, mert az állítólag segít. Fekete Shawn tudatlan, és el kell neki magyarázni, hogy az az, amikor tűket döfködnek a fájós részeidbe, és az jó esetben meggyógyul. Lou megjegyzi, hogy ez neki is megvolt, csak a tűket a szemgolyójába kapta, és akupunktúra helyett házasság volt a dolog neve. Mindenki nevet egészen addig, amíg meg nem érkeznek, akkor már nem annyira, ugyanis úgy néz ki, hogy robbanás történt, kimondatlanul mindenki 9/11-re gondol, de Lou ismét okosabb, mint egy ötödikes, mert megállapítja, hogy ez nem bomba volt, nem kell befosni, csak egy gőzvezeték. És valóban, még egy kis ízelítőt is kapnak a srácok, mert pont mellettük is felrobban egy ilyen izé, ledobva magáról egy járdadarabot, majdnem a tűzoltók nyakába, akik iszkolnak is egyből fedezékbe, nem jól fizet valószínűleg a biztosító a munkahelyi balesetre. Ekkor pillantanak meg egy autót, amiben egy eszméletlen koma fekszik, mennek is oda, hogy segítsenek, végülis nem nézelődni jöttek, vagy mi. A kocsi pont egy gödör szélén áll, mert miért ne. Lou mászik be, hogy kihozza a pasit, az autó meg szépen megindul lefele a gőzölgő, vizzel teli lyukba. Természetesen az utolsó pillanatban mindenki épségben megússza, ezen mi nem csodálkozunk.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Ments meg 5x3 - Bor

2009. október 08. 16:00 - zenoli

Egyből belecsapunk a lecsóba, munka van, éppen egy vajúdó kismamához sietnek a fiúk, aki nem más, mint Colleen. Tommy rohan oda hozzá rémülten, mégis az ő magja, és segíti világra a babát rezzenéstelen arccal. Ezt látja meg Sean, aki egyből kidől, nem bírja a véres nemi szervek látványát. A csoda azonban még nem ér véget, új baba készülődik, úgy néz ki, dupla lesz az öröm. Mikey érkezik jobbról, és látja, hogy Sean nem bírta a megpróbáltatásokat, neveti is ki egyből, aztán ő is bepillant a lábak közé, és dől ő is elfele. Megvan a második bébi is, mindenki megkönnyebbülne, ám a mókának most sincs vége, érkezik még egy csemete. Erre érkezik meg Fekete Shawn is, az apa, aki úgy mellesleg közli, hogy múlt hét óta ő és Colleen házaspár, lehet jönni gratulálni. Több sem kell Tommy-nak, ez az a hír, amitől ő is megbólintja a flasztert. Erre riad fel, mert persze ez csak egy rémálom, legalábbis egyenlőre. Főcím.

Tommy érkezik a laktanyába, de előtte még elintéz pár telefont, most éppen a pártfogoltjával, Derek-kel csacsog, aki már álmában is Martini-t lát, és Tommy-ban látja a megoldást. Tommy viszont igazából nem tud együtt érezni, megvan neki a maga baja, ezért azt tanácsolja Derek-nek, hogy vagy ne aludjon el, vagy vegyen olívabogyót, csak ne hívogassa már folyton. A másik vonalon Mick keresi, aki még mindig Teddy miatt aggódik, mivel a nagy önsajnálatban úgy látszik sikerült végleg lelépnie a térképről. Tommy csak vonogatja a vállát, ő sem tud többet az öregről, mint más, meg amúgy is dolgozni kéne menni, nem lelkiéletet élni mindig. Azonban mielőtt még bejutna a béke szigetére, a főnök jön vele szembe, aki nem kicsit ideges, hogy Tommy megúszta a Nyolcas Szekciós dolgot, és enyhén fenyegetőzve közli, még egy stikli, és nem lesz bocsánat. Tommy ezzel a nyíltan ellenszenves stílussal nem tud mit kezdeni, inkább behúzza a nyakát, így kevesebb csapás éri, és iszkol.

Tovább
Címkék: ments meg
komment
süti beállítások módosítása