Nosztalgia járatunk lassan befut, már mindjárt mindenki elkel. Most kezdjük első „nyertesünkkel”, az ifjú gazdával, aki 25 éves korára megkomolyodott, és családot akar (höhö). Szóval, Benyó és Melcsi go to Venice. A gazda érkezik a csodaparipával a házikóhoz, gyerekicsim induljunk, Velence ránk vár, ki fog száradni.  Ha kicsit tudományos oldalról is megközelítjük kettejük történetét, a segíccsélmá a táskát kivinni mondatban már tetten érhető kapcsolatuk komolyra fordulásának első jele, azaz Melinek az amúgy sem korlátlan aktív szókincséből kezdenek az olyan felesleges darabok kihalni, mint a légyszives, vagy a köszönöm.

Az egész számítástechnikai flottám jobb és még jobb kütyüinek le-felcserélése, installálása, áthúzása után, újra itt! Már komolyan azon gondolkodtam, hogy papíron küldöm el a HV-t, az a legritkább esetben írja ki, hogy „please contact your hardware supplier”.

No, de visszatérve a lényegre, meg a történetre, Sly birtokán reggel a csajok éppen a napi ampulla kávéjukat akarják összekalapálni, mikor az asztal közepén gondosan elrejtett arcképet találnak Széchenyiről, alatta egy üzenettel a ház urától: sziasztok csajok, éhes leszek délre, csináljatok valamit, a lecsót nagyon szeretem. Nem kétlem, hogy tényleg ez a favorit, de azt is gyanítom, hogy amikor az ötletelésnél a gazda gondolatai elkezdtek a libával töltött, majorannás jércemellel megtűzdelt bölény körül forogni, barackos mártásban, a szerkesztők minden lelkesedést lehűtve két lehetőséget engedélyeztek, azaz mertek bevállalni: lecsó, vagy virsli mustárral. Így inkább a lecsó lett a kedvenc étel. Egy kincses térképet is mellékelt hozzá, ami a legleleményesebb légi sztereo fotogrammetriai eljárást használva mutatta meg a lányoknak A bolt helyét: Ház-Iskola-Bolt.

Az ünnepek után a nosztalgia HV-t Andreas tanyáján folytatjuk, aki úgy gondolja, hogy véget vet a hülyéskedésnek, itt az ideje, hogy megtudják a csajok, mi az a kőkemény falusi élet: az éléskamra kiürült, Bambit mégsem kellene a bográcsba tenni, ezért iszkiri le kajáért a faluba. A műsor ausztrál sivatagos kiadásában ez a project némiképp több kalandot rejtene magában, mint a nem túl szédítően magas Karancs embert próbáló ormai között való lődörgés, ám lányainknak ezzel kell megküzdeniük. Azaz csak kellene, ha az egyik egyből nem sült volna fel. A kudarc oka pedig András gazda két aljas szerkezete: a biciklik. Marcsi közli, hogy ő nem meghalni jött ide, tud biciklizni, de nem „fiúbiciklin”.

Dögrovásból felépülve görgessük tovább a történéseket, bár a műsornak vége, nem lövök le semmit, ez olyan nosztalgia-HV.

Tiszajenőn Sly kecses kombájnként settenkedik fel a lépcsőn választottjaihoz, lehet frissen sült cipót, felsikált portát, és játszósba felöltözött menyecskékre számított, ám három hortyogó kupacot talál. Éhesek a kisbárányok, enni kell nekik adni. Nem tudom elképzelni, hogy milyen áttörésre számított, de az biztos, hogy elmaradt. A lányok mérsékelt lelkesedéssel fogadják az ébresztőt, de még jópofának kell tűnni, persze, menjünk. Sly – optimális esetben - még sosem sminkelt, ezért nem érzi át annak fontosságát, a ló sem nézi, hogy kalácsképe van-e annak, aki enni ad neki, csak adjon valamit; elhúzza a függönyöket, kb összepakol, kis túlzással kifesti a csűrt, elszív 5 cigit, megtanul franciául, mire a csajok már majdnem összeszedik magukat. Nagy nehezen véget vet a „nem kell a smink – de kell – de nem” vitának, végre elindulnak a szomszédos csűrbe, már csak Rékát kell lebeszélni arról, hogy kocsival tegyenek meg 400 métert.

Szinte már giccsbe hajló reggeli csendéletbe csöppenünk András gazdánál: kergetőző őzikék, a konyhaajtóban finom falatok után ácsingózó vizsla kutya, benn a maradék két arajelölt meg sürög-forog, próbálnak a gazda kedvére tenni egy nagy adag rántottával, meg valami setét színű lötyivel classic pöttyös bögrében (nehezen tudom elhinni, hogy kóla lenne, de ha kv, vagy tea, akkor farsangig nem alszanak). Tervük szerint, ha a vadak urának jól megtömik a bendőjét, akkor már nem is fog annyira szomorkodni a vörös után, ők meg majd cukik lesznek és kedvesek.

A selejtező megtörtént, megvan a legnépszerűbb négy gazdánk, akik eddig sehogysenem találták meg a szerelmet, de most biztosak benne, hogy a szmogos városból parfümfelhőn megérkezik az account manager igazi, és műkörmeivel megvakargatja végre a hátukat. Lilu szerint a vidék egyenlő a madárcsivittel, ringatozó arany búzatáblákkal és persze forever sunshine. Ő még nem lapátolt ezek szerint decemberben zuhogó esőben tehénszart. Én sem, de ismerek olyat, aki látott már valakit, aki igen. A négy szerencsés: a mindig sármos Bence, a mindig vicces Tomi, a mindig érzékeny András és a mindig mindig Szilveszter.

Első hogyvoltom lesz ez, Kedves népek, tessék így olvasni. A műsor német licence, ők nagyon kedvelik, mi meg csak fogjuk, lévén az RTL Klubbon megy, ami meg garantált siker, vagy nem. Van 8 gazda, feleséget keresnek. Az első részben bemutatják az arakereső embereket, rájuk lehet jelentkezni. A csatornának sikerült mindenféle férfiút beszereznie, lesz fiatal, idős, ősz, alacsony, kiugrott pap, stb. 8-ból 2 dohányzik csak. Első problémám a műsorral, hogy miért asszonyokat keresnek? Asszony az, aki már férjnél volt, van. Aki nem volt még, az esetleg kisasszony. Tehát most elvált, özvegy jellegű nőket keresnek? Jó, néha megemlítik a lány, nő szócskákat is:) Ez csak számomra paradoxon? Cupido szerepét Lilu kapta meg, akit nem kell bemutatnom, gondolom. Gyengébbek kedvéért Kovalcsik Ildikónak hívják. Fogjuk még ezt hallani ma. Nem tudom őt parasztlánynak elképzelni, de ez senkit sem érdekel.