Tessék, ilyet:
Ugye, hogy fasza. Nu, ahhoz hogy a négy plakát valamelyike a kedves olvasóé legyen, az alábbi, rém egyszerű kérdésre kell válaszolni június 15-én este 19:23-ig:
A megoldást tessék elküldeni szépen a hogyvolt kukac gmail pont com címre, a tárgyba meg tessen beleírni, így NAGYBETŰVEL, hogy FTWD JÁTÉK, kösz. Szűrjük a leveleket, azér'.
Hát ide is eljutottunk végre. A negyedik évad eddigi részei azt a kérdést feszegették, hogy hol a fenében van Madison. A remekül időzített flashbackekre reflektáló jelenben zajló történések pompásan harmonizáltak, így sejtehető volt, hogy a félévadzárónál lesz minden jól a szájunkba rágva. Így is lett, megkaptuk a kegyetlen valóságot.
Mivelhogy Alicia sikeresen gyomron/tüdőn létfontosságú szerven lőtte Cowboy John-t, így a hirtelen kialakult mexikói felállásba oltott chicagózás odáig fajul, hogy a mentőautóval menekülni akaró figuravarjút járművestül sikerül szénné gránátvetőzni. Ezzel John helyszíni leápolása megy a levesbe, de szerencsére az irgalmasszamaritánus üzemmódba kapcsolt Morgan megdumálja az Elrabolva-csajt, hogy az ágyúkkal felszerelt katonai dömperrel ejtsen már meg egy sos betegszállítást.
Mivel az előző epizódnak köszönhetően megismertük Laura, azaz Naomi eredettörténetét, úgy most is róla lesz szó. De nem is akárhogy, hanem váratlan fordulatokkal megsépkelve.
Az időbe visszaugorván, amikor a Fear világban még nem borult rá egy sötétítő függöny a jeleneteket rögzítő kamerák szűrőjére, hanem minden CSI: MIAMI-t szénné gyalázón giccsesen narancssárga filtert kapott mindent. Szóval akkor, amikor Madison még löncshússal etette a stadionba szorult népet, miközben ő vígan piált az erkélyen Strand haverjával. Az instant kocsmázást megzavarja, hogy Naomi le akar lépni, mert van valami szuperraktár, ahol tuti van vetőmag és minden egyéb. No, akkor gyerünk oda, mondja Madison és Strand.
Egy igen rövid mondatban össze lehet foglalni ezt a részt: a cowboy faszi megismerkedése Laurával, akit nem is biztos, hogy Laurának hívnak. Ez egy ilyen epizód volt, egy amolyan filler, egy lényegében sehova se tartó, egy helyben tipródó sztori - volt már ilyenre példa a sétáló, kóricáló, bóklászó, kóborló halottak univerzumában. Viszont így legalább megismertük John motivációját, hogy miért olyan fontos neki megtalálni Laurát.
Most, hogy Nick meghalt, és hálistennek nem hagyták sokat szenvedni, egy egész részen át elhalálozni, mint csóri Carlt, hanem egyből megkapta a kegyelemdöfést a fejébe a csajától, jöhettek az izgalmak. Úgy száguldottak a történések, mint a kies (vagy kietlen) utakon repesztő katonai harcigép az éjszakában. Szerencsére nem kellett 46 percig nézni, ahogy Strandék bedepresszióznak a történtektől, és nem is lett ebből egy halál darkos cseverészős, világ dolgait alaposan kibeszélős roadmovie, merthogy az Elrabolva-csaj kamerájába beszélve mesélték el a történeteiket.
Szerencsére nem Ádám és Évától kezdték a sztorikat. Az egész ott kezdődött, azért tartanak most itt, mert jó hülyék voltak, hogy elhitték, hogy a stadion megmenthető, pedig Strand, Alicia, Nick és a nője is inkább el akartak pucolni onnan, de Madison Orbán Viktort megszégyenító stadionfetisizmusa kicsit rájuk is ragadt.
Két rész után sikerült az afro nindzsát, a cowboyt és az elrabolva-lány trióját összeboronálni Nickék Alisonmentes kis csapatával, akikre az előző évad végén rárobbant egy komplett gát, de hogy onnan hogyan is jutottak el odáig, hogy egy stadionban kezdtek el kicsibe városépítőset játszani, azt valszeg osha nem fogjuk megtudni. Szóval most elindulhatott végre a nagy road trip, az igazi cool túra. De előtte egy jól megkomponált flashbackben megtekintheetük, amint Nick, mint egy idegállapotba jött Bálint gazda egy macsétával lekaszálja a rohadásnak indult kukoricást, majd felgyújtja azt.
Akkora idillel nyitunk kérem szépen, hogy annál szebbet még a drága futballmániás miniszterelenökünk se merne álmodni, hogyaszongya: stadionok, emberekkel tele. Madison akkorát gurított a közbeszerzés-bingón, hogy megnyerte a Világvége SC stadionjának megreformálását, mire ő gazdasági területként szakított rajta akkorát, hogy a szépen elkönyvelt tao pénzek adták a másikat.
Végre visszatért a testvérsorozat, ami menőbb lett a bátyjánál! Egy kis személyes észrevételt hadd engedjek meg itten. Mindenhol azzal a felütéssel jöttek le kritikák, hogy új nézőként, most érdemes beszállni, mert az első két rész páros lábbal száll bele az ember bindzswatchingoló agyába. Nos, nem láttam a második részt, lehet, hogy majd abban lesznek a közönséget berántó fordulatok, de az első rész, ami egy egész estéts Morgan spinoff, inkább a meglévő rajongóknak, a tősgyökeres TWD és FTWD pompomcsapatoknak szólt.
Alacsony hőfokon pislákoló tábortűznél egy cowboy valami 300 forintos szerelmes regényt olvas, közben cukorkát szopogat. Még mielőtt letolna egy 1/1-es Brokeback Mountaint, megreccsen egy ág, mire felpattan és elkezdi halálra untatni dumájával azt, aki a rét közelébe tévedt. Egy éve nem szólalt meg, mint a Brian életében a vén fószer a gödörben, akinek a lábára ráugrott Názáreti Brian, és ha már kinyitotta a száját, akkor bizony nem csukja be. Random árul el magáról teljesen lényegtelen információkat, amiből lejön, hogy a cowboy külső csak egy gyerekkori vágyálom megvalósulása lehet így a minden mindegy zombiapokalipszis idején. Hirtelen felerősödik a zombihörgés, mire csípőből tüzelve a westernpisztolyával cirka 50 méterről 10 pontos találatot visz be a zombi fejébe, ami mellett ott áll a kihegyezett sétabotjával Morgan is.
Madison már talpig csiniben, tűsarkúban tüsténkedik a konyhában, mint egy tündér, jól meglocsolja szafttal a pulykát, majd visszateszi a sütőbe, de amikor kitipeg a kertbe, akkor egy sírkövekkel teli pusztán találja magát, ahol Nick meg a nője nézik szomorúan Alicia sírját. Madison próbálja marasztlani Nick nőjét, aki egy jól bebugyolált, és elég forcsán hörgő csecsemőt tart a kezében, de azok már pattannak is be a platós terepjáróba és húznak elfele.