Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egyszer volt, hol nem volt – 6x10 Bárcsak itt lennél (Félévad záró)

2016. december 10. 11:00 - Qedrák

Emma, Hook és Regina a temetőben kószál éppen, arról tanácskozva, hogy miként állapítsák meg a Megmentő leendő gyilkosának a kilétét, amikor Robin sírjánál meglátják a Gonosz Királynőt. Regina dührohamot kap, de gonosz alteregója csak annyit mond, hogy ízirájder öcsém, nem kell mindjárt tűzbogyókat köpködni rám, és Emma is ugyanezt javasolja. Persze könnyen beszél, amikor az ő érzéseibe gázol bele a királynő, azonnal nekimegy a karddal, és megsebzi. Riadtan fordul Regina felé, de nincs rajta sérülés. Hoppá, megvan a fegyver, amivel kinyírhatják a királynőt, igaz, erre ő is rájön, úgyhogy gyorsan teleportál is egy kék füstköddel együtt. Hogy a problémája még súlyosabb méreteket öltsön, Rumpi lepi meg őt, és ellátja egy ugyanolyan bilinccsel, mint Belle-t, szóval nem hagyhatja el Storybrooke-ot, majd ünnepélyesen megígéri a királynőnek, hogy ha Emma nem intézné el, ő örömmel megteszi, miután megtalálta a fiát.

emma_hook.jpg

Tovább
1 komment

Egyszer volt, hol nem volt – 6x09 Elcserélt gyermekek

2016. december 09. 13:00 - Qedrák

Rumpi éppen egy zsenge tündért üldöz, aki meglehetősen hatékonytalanul próbál elmenekülni előle, és ezt a Dark One ékesen bizonyítja azzal, hogy nemcsak elállja az útját, de egyetlen csuklómozdulattal egy oszlophoz varázsolja kikötve. Ekkor jelenik meg a Gonosz Királynő, hogy élvezze a műsort, de Rumpi jelzi neki, hogy megvan a maga baja, és egyébként is kapott egy feladatot. A nő azonban nem hiszi el, hogy tényleg ki kellene nyírnia Zelenát, meg egyébként is a Belle után vágyakozó Gold szájából kissé hitetlenül hangzik az az ígéret, hogy a testvérgyilkosság után együtt lesznek. Rumpit mindez nem érdekli, és közli, hogy addig egyedül fog dolgozni, ennek jeleként pedig egy vén szipirtyóvá varázsolja a szerencsétlen tündért.

rumpi_eq2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt – 6x08 Én leszek a tükröd

2016. november 18. 15:00 - Qedrák

Snowt látjuk megint a rész kezdeténél, és mintha csak az első évadban lennénk, úgy monologizál az alvó férjének. Az egész csapat tanúja a jelenetnek, mert ez a Charming família házában van. Regina megelégeli a dolgot, és indulna kifelé, hogy elintézze a királynőt, de Emma megállítja, és emlékezteti, hogy neki életben kell maradnia, mert ha ő is kipurcan, a srácnak nem marad egyetlen anyukája sem. Hófehérke levelet ír a férjének, majd elhatározza, hogy helyet cserélnek az alvásban, ám mielőtt elcsattanna a csók, rájön, hogy a királynő őket sasolja a tükörből, úgyhogy gyorsan bele is ereszt egy porcelánvázát.

charmings.jpg

A főcím után látjuk, ahogy Charmingék berendezkednek a kétlaki életre, és eleinte még mintha működne is, de az idő előrehaladtával egyre kevésbé lelkesek. Regina a kriptában közben kifőzi, hogy talán egy tükörben csapdába ejtheti a királynőt, és erre a legjobb csali Henry. Emma tiltakozik, de végül beadja a derekát. A következő jelenetben ott is van a fiú a tengerparton, és hamarosan megjelenik a királynő, ám nem folytathat túl elmélyült beszélgetést, mert Henryt gyorsan arrébb teleportálják. Emma és Regina megjelenik, hogy csapdába csalja a királynőt, ám kiderül, hogy az elvarázsolt tükröt amaz kicserélte, úgyhogy ők ketten kerülnek az üveg mögé, amit a királynő gondosan összetör, hogy még véletlenül se jussanak ki belőle.

regina_emma_queen.jpg

Emma ébred fel egy tükrökkel teli világban, és egy kis mágiával mindent lát azok túloldalán, de amikor Nagyi bukkan fel, hiába veri az üveget, az nem reagál. Regina közli, hogy egy egyirányú utcában vannak, itt a vége, fuss el véle, majd rájön, hogy esetleg Henry kijuttathatja őket. A királynő felölti magára Regina kosztümjét, és beállít a csipetcsapat tükörtelenített feléhez, és bejelenti, hogy a trükk működött, csak Emma éppen elautózott New Yorkba a sárkányhoz. Utána neki áll Henrynek megkötni a nyakkendőjét a tánchoz. Belle siet Gold boltjába, de az zárva van, pedig a kocsija ott parkol előtte. Megy is Zelenához panaszkodni, a boszinak azonban nem akaródzik segíteni neki, amíg Belle meg nem győzi, hogy az érdekeik közösek. Kéri is, hogy csináljon egy portált, amin elmehet a fiával együtt, ám Zelena azt feleli, hogy a varázsló pálcája nélkül ez kissé komplikált lesz.

belle_zelena.jpg

Sebaj, mert kéznél van a város legügyesebb tolvaja Aladdin személyében, úgyhogy Belle megy is meggyőzni őt Zöldike társaságában, ám a beszélgetés néhány ponton majdnem kudarcba fullad. Jázmin ugyanis nem akarja elengedni a küldetésre Aladdint, Zelena meg annyira bízik benne, hogy verbálisan belegyalogol a lelkébe. Goldnál megjelenik a királynő, ám a férfit nem tudja átverni, amikor pedig a társaságát ajánlja neki, akkor Rumpi a munkára hivatkozva inkább arrébb vonul. A királynő Héphaisztosz kalapácsát kéri el, Gold azonban alkudni akar, de végül beéri azzal, hogy egy csapatban legyenek. Hook ezalatt egy tucat üzenetet küld Emmának, ám a tengerparton megtalálja a tükör maradványait, és a nő telefonját is. Nem megy sokra a tudással, mert a királynő hamarosan kiüti.

belle_zelena2.jpg

Henry várja Violetet Nagyi étkezdéjében, amikor a tükör elé fárad, hogy lecsekkolja magát. Ezalatt Regina és Emma dörömbölnek a tükrön, ami feltűnik Henrynek is, de a királynő időben megjelenik, hogy elterelje a figyelmét. Persze elkezd arról beszélni, hogy ő egy királyi sarj, ne randizzon közemberekkel, de nemsokára észbe kap, hogy a középkori szöveg nem annyira menő, és egy virággal, meg némi tanáccsal látja el a srácot. Érkezik is Violet, nagyon kedves és egy kicsit félénk, bár amikor Henry közli vele kissé nyomott hangon, hogy aki mögötte áll és figyeli őket, az nem az anyja, hanem a királynő, akkor egy pillanatra elveszíti a magabiztosságát. Nem baj, mert el tudja játszani, hogy lelépjenek Henryvel együtt shoppingolni.

henry_violet.jpg

Emma és Regina ezalatt különös lakóval találkoznak a tükörvilágban, felbukkan a Sárkány, aki néhány bölcsességgel traktálja őket a jó és rossz küzdelméről, no meg arról, hogy talált egy vészkijáratot is. Aladdin betör Gold boltjába, ahol az éppen aranyfonalat sző. Majdnem lebukik, de végül sikerül elcsennie a Varázsló pálcáját. A Sárkány ezalatt elviszi a csapdába esett párost Sidney egykori lakhelyére, ahol az a kiúton dolgozott, és kiderül, hogy valamit talált, csak össze kell rakni egy törött tükörüveg darabjait. Emma és Regina neki is lát a feladatnak. Henry ezalatt a kriptában beszél a tükörnek, de beállít a királynő, immár a hagyományos felszerelésében, próbálja győzködni a fiút, hogy csatlakozzon, de amaz némi Star Warsból származó utalással elutasítja. A királynő ekkor előveszi a Sárkány szívét, és azon keresztül üzen a csapdába esetteknek, majd felvillantja őket a fiúnak, hogy utána a kínai fazont egy sárkánnyá változtassa át.

henry_evilqueen.jpg

A királynő terve lelepleződik, amikor előkerül a kalapács, amit Henry kezébe nyom: ahhoz, hogy megmentse a szüleit, meg kell ölnie a sárkányt úgy, hogy összezúzza a szívét. A helyzet egyre élesebbé válik, Regina és Emma kitalálja, hogy a tükör és a sárkány közé állnak, mert annak van mágiája. Igen ám, csak a terv nem működik, a kétségbeesett Henry pedig majdnem palacsintát csinál a szívből, de inkább bezúzza a kalapáccsal a tükröt. A sárkánytűz átjön a kriptába, Henry ellopja a szívet, a következő pillanatban pedig Emma és Regina is átjut a tükrön. A királynő elkezd panaszosan monologizálni arról, hogy a fiút milyen gyengére nevelték, de végül befejezi, amikor Hook a nyakához nyomja a kampóját, ám onnan a nő könnyedén teleportálja magát.

henry_emma_regina.jpg

Aladdin remek hangulatban sétál Storybrooke főutcáján Jázminnal az oldalán, a nő pedig büszke a férfira, hogy végre valami hősieset is tett. Még szélesebb lesz a mosolya akkor, amikor kiderül, hogy a tolvaj nemcsak a pálcát, hanem egy kis ráadást, egy lámpást is elemelt Gold boltjából. Belle felkeresi Zöldikét, aki élvezi a pálca simogatását, ám nem sokáig, mert megjelenik Rumpi, és elveszi tőle. Hogy biztos legyen a dolgában, Belle-re egy karperecet rak, ami lehetővé teszi neki, hogy megtalálja őt, bárhol is lesz. A nő megfenyegeti Rumpit, hogy el fog szökni, amaz pedig emlékezteti, hogy egész életében gyerekeket rabolt, a vita tehát kissé elfajul. Zelena beleszól, és Gold majdnem megfojtaná, ám ő is elkezd fulladozni, és a boszi emlékezteti őt New York-i alkujukra, hogy soha többet nem bánthatja őt.

belle_rumpi_zelena.jpg

Snownak már elege van a cserélgetősdiből, és már semmit nem ír a férjének, hanem dühösen összegyűri a papírt. Amikor azonban váltanak, Charming megtalálja az üzenet nélküli papirost, és konstatálja, hogy neki is elege van. Henry végül megrendezi az igazi randit Violet-tel, a lány elmondja, hogy nem a srác volt az oka a távolságtartásának, hanem az, hogy fogalma sincs, hogy ő most kicsoda, és mit keres itt. Táncolnak egyet kettesben, úgyhogy legalább ők jól zárják ezt a részt. A két anyuka boldogan nézi a távolból a fiatalok táncát. A királynő felkeresi Goldot, és néhány egysorosban panaszkodik, hogy a gyerekek mind lázadók, ám a férfi most kivételesen kezdeményezőként lép fel, mondván, hogy tényleg egy csapatban vannak. Igen ám, de megfejeli a kijelentését azzal, hogy arra kéri a nőt, hogy nyírja ki Zelenát. Ők talán kevésbé jól zárják ezt a részt.

rumpi_eq.jpg

2 komment

Egyszer volt, hol nem volt – 6x07 Szívtelen

2016. november 11. 11:00 - Qedrák

Snowt látjuk némi sejtelmes félhomályban, és komor zene kíséretében, amint a férje oldalán fekszik, de egy pillanat alatt valami rémálomban találja magát az erdő közepén. Jön is az obligát vendég, a Gonosz Királynő, aki felemlegeti a mostohalányának egy korábbi cselekedetét, hogy mennyire örült egy hajbókoló pónilónak, úgyhogy most ő rajta a sor, mert kell neki a szív. Snow akadékoskodik, hogy azon védővarázs van, nem tudja elvenni, de a királynő csak kineveti őt, mondván, hogy önként fogják odaadni neki a férjével együtt, mert ugye a fele Charmingnál van. Motiváció gyanánt kap egy kis üvegcsét, némi figyelmeztetés kíséretében, hogy ha nem találja ki mi az, kinyírja az egész várost.

snow_evilqueen.jpg

Mikor visszatér Zelenához, az épp a kislányát eteti, de még Zöldikének is feltűnik a vidám hangulat, ami kiül a királynő arcára. Néhány gyors, ám nem túl lelkes kérdéssel kifaggatja, és kiderül, hogy a Dark One látogatása összefügg a napi jócselekedetével, mert most már igazán megszerzi a szívet. A múltban Hófehérke a családi ezüstöt veri el éppen valami jöttment uraságnak, bár az érte kapott pénzt először kissé kevesli, de rögtön jobb belátásra tér, amikor emlékeztetik rá, hogy csak egy helyről származhat az ékszere. Ezalatt a Charming-házban éppen David tér haza, és az egyik elkóborolt birkáról derül ki, hogy már az örök legelőkön zabálja a füvet. Anyuka meg is jegyzi, hogy ez nem igazi biznisz, el kellene adni. Hófehérke ezalatt dühöng egyet az erdőben a Kék Tündérnek, hogy mekkora balfácán volt, ám a dolgot tetézi azzal, hogy megtámadja egy bérgyilkos. Némi baltás párbajt követően a Vikingekből idetévedt úr inkább visszafárad egy másik sorozatba, míg Hófehérke megfogadja, hogy úgy elmegy innen, mint a Londonba emigráló magyarok. David hajszálpontosan ugyanezt csinálja, csak ő el akarja adni a szegényes portékájukat.

snow_blue_balta.jpg

A jelenben a csipetcsapat éppen az üvegcsét fixírozza nagy erőkkel, Regina rá is jön, hogy mi az, mikor meglocsol egy közeli fikuszt, amely fekete lesz tőle, mint az újhold. Ebből rájön, hogy az anyagot Goldtól szerezte. Snow azon morfondírozik, hogy mi a francot tegyenek, amúgy is egy normális életre vágyik. A múltban a Longbourne felé tartó Davidet a kutyája téríti el céljától, mikor átnyújt neki egy rozsdás kupát, amivel el is vezeti egy alkalmi ószeres kiskocsijához, aki nagyon hálás azért, hogy visszakapta az ivóalkalmatosságát. Fel is ajánlja, hogy menjenek együtt, mert ugyanaz az úti céljuk, ám egy pillanatra felvillanni látjuk a szekér belsejét, benne a vikinges sisakkal és baltával, meg egy csomó lánccal.

regina_csipetcsapat.jpg

A Kék Tündér győzködi Hófehérkét, hogy maradjon szépen helyben, de amikor a szeretetről próbál neki prédikálni, akkor elmondja, hogy azt baromira nem tudja aprópénzre váltani. A jelenben Belle-hez fordulnak tanácsért, ám a könyvmoly nem talált semmit. Ellenben jön a Kék Tündér, és elmondja, hogy talán van valami, egy kicsiny fa, ami megállíthatja az Elveszett Lelkek Vizét, ám ahhoz egy olyan varázslatot kell alkalmazniuk, amiről minden nagyhatalmú varázsló tudni fogja, hogy az mi, így Gold, a Gonosz Királynő, de még Zelena is. Reginának mentő ötlete támad, és üzenetet küld a nővérének, hogy menjen a boltba. Ott éppen a Dark One és a királynő etyepetyézik, úgyhogy Zöldike be is nyomja a durcit. A vitát Gold szakítja félbe, aki meglátja az üzenethez használt papirost, és rájönnek, hogy Regina műve. Ezalatt a Kék Tündér kibocsátja a varázslatot, a csapat pedig ketté oszlik, mert a királynőt a kriptába akarják bezárni.

evilqueen_zelena_gold.jpg

A múltban David és a társa éppen pihenőt tart, ám a pásztort némi piával elkábítják. A kutyus viszont kiválóan felhasználható arra, hogy megtalálja Hófehérkét, és ez meg is történik, a viking pedig elfogja a hercegnőt. Regináék ezalatt meglelik a varázslat helyszínét. Emma és Hook ezalatt kirámolják a kriptát, de a nő némi nyugtatásra szorul, mert remegő kézzel aggódik a szülőkért. Jó ötlete támad, és a mesekönyvet veszi elő. Sikerül is megnyugtatni Emmát azzal, hogy ő a Megmentő, a szerelem gyümölcse. A múltban a kutyus eszméletre nyalogatja Davidet, aki rohan is a viking ószereshez, és hallva, hogy foglya van, megpróbálja kiszabadítani Snowt.

regina_charmings.jpg

Regináék most már tényleg meglelik a facsemetét, ám ahogy hozzáérnek, elárasztják őket a régi emlékek, köztük a fentebbi szabadítós is. Addig-addig tereferélnek egymással, amíg Regina sürgetése ellenére meg nem érkezik a királynő is, aki elveszi tőlük a facsemetét, és megsemmisíti. Már-már elvenné tőlük a szívüket, de emlékeztetik rá, hogy van egy kis idejük, úgyhogy a királynő teleportálja magát. A páros rendkívül kétségbeesett, és felidézik az emlékeiket, megállapítva, hogy a facsemete által mutatottak közül az érme meg a bezárt Snow nem közös biznisz, de aztán kapiskálni kezdik, hogy mégis. A múltban Davidnek nem sikerül leverni a lakatot, érkezik is a harcias skandináv, ám rövid párbajt követően Snow segítségével kinyírja az alkalom szülte fejvadászt. Hófehérke azonban azt tanácsolja Davidnek, hogy ne lássa meg az arcát, mert azzal csak bűnrészessé tenné őt, szóval a pásztorfiú csak beadja a kulcsot. Ez persze nem akadályozza meg őket, hogy beszélgessenek, úgyhogy Snow odaadja a lóvéját a szabadítójának, és elhatározza, hogy az őt kifosztó nemesembert majd ő fogja kifosztani, amint meg tudja tenni. Ahogy egymáshoz érnek, létrejön a facsemete.

emma_hook4.jpg

A temetőben a Gonosz Királynő tetemre hívja a város lakosságát, kihirdetendő a győzelmét. Zelena kihasználja az alkalmat, hogy a tömegben álldogálva utalásokat tegyen Belle-nek Goldék viszonyára. Emma és Regina már-már közbelépne, de érkezik a Charming-házaspár, és bejelentik, hogy feláldozzák magukat. Miután Regina leveszi a védővarázst róluk, a királynő ki is tépi a szívüket, és csaknem törlést kér maga alatt. Ám a szimpla halál nem elégíti ki a bosszúvágyát, így a szíveket visszateszi a párocskába, a nőre viszont álomátkot szór, és hogy kissé nehezített feladata legyen a csapatnak, el is teleportálja valahová.

snow_charming.jpg

Belle állít be Goldhoz, azzal a ragyogó hírrel, hogy tud a viszonyáról. A nőt azonban nem ez zaklatja fel, hanem az, hogy az ollót használni akarja a fiukon. Szóval, hangzik a végső ítélet, legyen szíves, és érdemelje ki a fia szeretetét, ne valami bűvésztrükkel láncolja magához, ami már csak azért is gáz, mert korábban bebizonyította már, hogy tud szeretni. Mikor Gold a bukástól való félelmet említi a feleségének, az szomorúan konstatálja, hogy a férje túl gyenge ahhoz, hogy jó legyen. Emma és David égen-földön keresik Snowt, és némi futkorászás meg gyorshajtás után meg is találják az erdőben, abban az üvegkoporsóban, amelyből anno egy csókkal szabadította ki őt Charming. Ez most is megtörténik, ám amint Snow felébred, David alszik el. Kiderül, hogy a szívük kapott álomátkot, így felesben osztoznak rajta: az egyik alszik, a másik él

snow_charming_eq.jpg

Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt – 6x06 Sötét vizek

2016. november 04. 13:00 - Qedrák

A Jolly Roger a sötét átok idejében a sötét óceánon vitorlázik, a tengerészeknek pedig sötét a kedvük, legalábbis olyan lelkesen végzik a dolgukat, mint egy átlagos útépítő munkás egy nyári nap délutánján. Az egyik matróz be is szól Hooknak, hogy nem oké, hogy a legénységet ugráltatja a Dark One elleni bosszúja miatt, mire a kalóz majdnem kibelezi, de csak azért nem kerít sort rá, mert váratlanul egy tengeri szörny bukkan fel a mélyben. Egy szigonnyal Hook le is vadászná a szörnyet, de ez nagyjából annyira hatásos, mint a fejfájásra a körtepálinka. A matróz, aki az előbb senkinek nevezte magát, kihasználja az alkalmat, hogy belevágja Hookot a tengerbe, majd utána ugrik. A jelenben éppen elrejti a Párkák ollóját, hogy senki ne leljen rá, és hová máshová is tehetné, mint egy fészer szerszámosládájába.

hook_nemo.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt – 6x05 Utcai patkányok

2016. október 27. 15:00 - Qedrák

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Jekyllt és Mr. Hyde-ot gyorsabban számolták fel az írók, mint rutinos rohamnyugdíjas az egyszeri hipszter sípolót. Ugrunk is a múltba, egy iszlám államba, vagy legalábbis valami olyasmibe, mert Agraba a helyszín, kivételesen nem annyira gagyi CGI megjelenéssel, mint ami néha jellemzi a sorozatot. A szűk utcákon éppen megbilincselt tolvajokat terelnek össze, és Dzsafar arról szónokol, hogy Agraba nem tűri tovább az ilyen hitvány utcai patkányokat, miközben Aladdin lelkesen zsebeli ki a szájtáti közönséget. Dzsafar egyetlen suhintással három patkányt varázsol a három tolvajból, ami még Aladinnak is feltűnik, úgyhogy gyorsan lelécel, csakhogy útközben egy szőnyegboltban feltartóztatják. A nő, aki látta, hogy mit művel, nem más, mint Jázmin, akinek nagyon elege van már a varázslóból, ezért arra kéri a férfit, hogy segítsen neki legyőzni őt. Aladdin azonban nem most jött le a szőnyegről, ezért kereken nemet mond, és csak akkor áll rá az alkura, amikor Jázmin elkezd segítségért kiáltozni, hogy kirabolták. Csak a Csiszolatlan gyémántot kell elrabolniuk, közli lelkesen a nő, ám egy piros papagáj szemtanúja lesz az egész beszélgetésnek.

dzsafar_rabok.jpg

Tovább
1 komment

Egyszer volt, hol nem volt – 6x04 Különös eset

2016. október 21. 11:00 - Qedrák

A nyitó képsorokon Rumpi pepecsel valami régi kacattal, de teljesen sikertelenül. Mérgében megragadja a keze ügyében lévő ollót, és a következő pillanatban már őszibarack-frizurával látjuk viszont. Megjelenik azonban a Gonosz Királynő, majd Mr. Hyde is, ám Gold nem különösebben örül a vizitnek. A páros deklarálja is a célját, egy régi kámea nyakláncot keresnek, amit ingyen vinnének el, de Mr. Hyde inkább örökérvényű kölcsönvételt szeretne. Rumpi persze nem hagyja, és elkezdi fojtogatni, csakhogy Hyde és a Királynő is kiröhögik őt, mert nem tudja megölni a férfit a mágia miatt. Mr. Hyde némi fuldokolva nevetés után szabad lesz, és egyszerűen elviszi a nyakláncot. Búcsúzóul Gold ugyan emlékezteti arra a Királynőt, hogy nem bánthatja Belle-t, csakhogy Hyde megjegyzi, hogy vele ilyen alkut a Dark One nem kötött. Rumpi elkezdheti az aggódást.

rumpi_regina_hyde.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt – 6x03 A másik cipő

2016. október 12. 16:00 - Qedrák

Drámai zene közepette mutatja a képernyő Mr. Hyde börtönének a folyosóját, hogy Regina megragadja az aznapi ebédet. A kissé idegesítő Snow házaspár felajánlja a segítségét, de miután konkrétum nem sok hangzik el a részükről, Regina fogja a specialitásának számító lasagnát, és azzal állít be Hyde-hoz. Már az első pillantással felméri, hogy baromira elkésett, mert a cellában a férfi ízletesen falatozik a Gonosz Királynő ételfutára által kézbesített finomságból. Sőt, a cellát is berendezte neki szivarral meg gramofonnal, szóval röviden arra utal Reginának, hogy ha ő is akart tőle valamit, akkor lelkesen engedje szabadon.

hyde_cella.jpg

Tovább
4 komment

Egyszer volt, hol nem volt – 6x02 Keserű korty

2016. október 07. 13:00 - Qedrák

A Gonosz Királynő ott folytatja, ahol abbahagytuk az előző részt, és egy társas temetőlátogatást vél a legszuperebb testvéri programnak, amelynek keretében betörnek a kriptába. Mikor Zöldike érdeklődik afelől, hogy mire jó ez az egész, azt a választ kapja, hogy végre kap egy olyan húgot, aki hasonlít hozzá, másrészt ideje megleckéztetni a duplakirálynő jobbik felét.

reginazelena2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt, hol nem volt 6x01 – A Megmentő

2016. szeptember 30. 13:00 - Qedrák

Egy lassan veteránnak számító sorozat újabb szezonja is elindult vasárnap, avagy folytatódik az OUAT hétről hétre itt a hogyvolton.

Igen messzire kalauzol minket az első jelenetsor, mert egy kétségbeesett lovas menekül egy igen fura fazon elől, akiről néhány pillanat múlva kiderül, hogy egy repülő szőnyegen ül, és vörös villámokat lődöz a lovasra, mint valami Csillagok háborújából eltévedt űrszerkentyű. A futár mindenesetre besiet egy épületbe, és kétségbeesetten mondja az ott lévő nőnek és egy görnyedő férfinak, hogy a királyságnak szüksége van a Megmentőre. Nincs szerencséje, mert a pali láthatóan nincs csúcsformában, aligha fog megmenteni bárkit is. Belép Dzsaffar is, egy cuki aranyozott kobrával a kezében, és előbb Darth Vadert imitálva megfojtja, majd hamuvá változtatja a futárt, és kiüti a tiltakozó nőt is. A következő percekben májerkedik egy sort Aladdinnal szemben, mert hogy ő a megmentő, mire a szerencsétlen felajánlja, hogy akkor ölje meg, de egy validált gonosztevő, mint Dzsaffar, sosem tenne ilyet, inkább otthagyja szenvedni a sivatagi épületben, a Megmentőknek amúgy sem jár boldog befejezés.

dzsaffar_aladdin.jpg

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása