Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dexter 2x10 - There's Something About Harry

2009. január 14. 10:10 - mg_b

Azzal kezdünk, amivel zártunk, Doakes továbbra is azt ordibálja, hogy Dexternek meg kell ölnie őt. A másik lehetőség, hogy elengedi, de az semmiképp nem megy, hogy magasról teszik rá. Dexter viszont épp erre készül: el kell látnia a sebét, meg az FBI-os ügynököket sem hagyhatja ott szobrozni a lakása előtt, szóval a filozófiai vitát a tettei helyességéről későbbre halasztja, és indul vissza Miamiba. Ott aztán meglátogatja Rita, mert be kellett látnia, hogy még mindig mély érzelmek fűzik Dexterhez, no meg a gyerekeknek is az lenne a jó, ha a közelükben lenne, szóval szerinte lóghatnának együtt hétvégén. Mindez szép és jó, csak ne ütne át a vér Dexter nadrágján beszélgetés közben!

A kapitányságon közben Debra kideríti, hogy Doakes felhívta LaGuertát az után, hogy kiment a hír, hogy üldözik, és bizony nem szép dolog, hogy a hadnagy nem szólt erről. Lundy egyetért, és szerinte Debrának kellene lecsesznie ezért LaGuertát. Debra értetlenkedik, hiszen hogy nézne az ki, hogy lecseszi a saját főnökét, Lundy viszont azt feleli, hogy nem árt, ha tanul egy kis önbizalmat, hiszen ő nem lesz mindig mellette. – Ugyan már, van még 5-10 jó éved, öregember! – Az lehet, de ha ennek az ügynek vége, én lépek Miamiból, feleli a vénember, Debra meg csak tátja a száját, mintha nem tudná, hogy minden férfi szemét.

Tovább
Címkék: dexter
14 komment

Dexter 2x09 - Resistance is Futile

2009. január 13. 11:55 - mg_b

A nyitójelenetet látni kell, ahogy Dexter Lejláról vitatkozik Debrával, közben pedig mindenki döbbenten bámulja az irodában, mert Jimenez hulláját húzza maga után. Persze álmodik, elszenderedett Rita háza előtt. A szöszke ébreszti: Mit csinálsz itt, Dexter? Még csak át sem öltöztél. – Távol akartam tartani Lejlát, csak elaludtam, feleli, utána pedig érzelmes vallomást tesz arról, mennyire hiányzik neki Rita, és hogy Lejla élete egyik legnagyobb hibája volt. Rita megértőn bólogat, de azt mondja, ez nem változtat azon, hogy megcsaltál.

Távozóban aztán Dexter észreveszi, hogy követik, méghozzá ezúttal nem Doakes: arra gondol, hogy rosszul sült el az interjú Lundyval a múltkor, és biztosan rákerült a gyanúsítottak listájára. Nos, abban mi is biztosak lehetünk, hogy nem Doakes az, mivel egy vágókép szerint ő épp elutazni készül, viszont azt is tudjuk, hogy Lundynak kisebb dolga is nagyobb annál, hogy Dexterrel foglalkozzon: épp Debrával hentereg az ágyban. Utána jöhet az ilyenkor szokásos párbeszéd: izé, oké, összejöttünk, de hogyan tovább? Lundy szerint közhírré kellene tenni, mindenki őt fogja irigyelni, meg bizonyíthatná, hogy öregember nem vénember. Debra szerint ez nem jó ötlet, mi lesz, ha azt mondják, kivételezel velem? Hát legfeljebb igazuk lesz.

Tovább
Címkék: dexter
19 komment

Dexter 2x08 - Morning Comes

2009. január 03. 14:35 - mg_b

Kicsit kaotikusan kezdünk. Dexter a húga és Lejla között próbálja megtalálni a semleges megfigyelő pozíciót (várható egy kis sárcsata a csajok közt, mert Lejla Dexteréknél dekkol a lakástűz óta, Debra viszont ki nem állhatja), Rita meg a kölykök közt próbál rendet tenni a saját háza portáján, de nem sok sikerrel, két gyerekhez legalább három szülő kell. Lehet, hogy hiba volt kitenni Dexter és Gale szűrét rögtön egymás után? Ennek ellenére, amikor Dexter betoppan, hogy visszaadja Codynak a sárkányzombi figurát, amit a srác trükkösen a táskájába dugott, Rita elküldi a fenébe. Ne csináld már, Dexter, anélkül is elég nehéz, hogy látlak. Maradj tőlünk távol, jó?

Lundy ezalatt az irodában bejelenti, hogy vizsgálat indul, felforgatnak minden ügyet, minden nyavalyás poros aktát, és egyáltalán, kő kövön nem marad ebben a rohadt irodában, amíg meg nem találjuk a Mészárost! – de mindezt persze savanyú arccal, kissé letörten, épp csak mormolva az orra alatt. Angel értetlenkedik is, hogy mit képzel ez a Lundy az elnyűtt öltönyével, talán őket gyanúsítja? Hogy egyikük a Mészáros? Te mit szólsz ehhez, Dexter?

Tovább
Címkék: dexter
11 komment

Dexter 2x07 - That Night, A Forest Grew

2008. december 28. 12:43 - mg_b

Emlékszünk még az első évadra, amikor Dexter zavarba jött, ha ágyba kellett bújnia Ritával? Folyton csak nyavalygott, hogy nem erőssége a szex, a kis generális sem nagyon ugrál, meg egyáltalán. Hát, az a Dexter már a múlté, ahogy a Ritával való kapcsolata is. Fülledt erotikával nyitunk, Dexter Lejlával hempereg az ágyban, nem is egyszer mindent belead, miközben Rita otthon próbálja túltenni magát a szakításon. Anyja egy rinocérosz együttérzésével próbál segíteni ebben, ki az ágyból, hülye tyúk, hogy nézel ki, mit fognak szólni a gyerekek?!

Dexter önmagára találásával egy időben a Mészáros utáni nyomozás új fordulatot vesz, amikor a kapitányságra megérkezik egy harminckét oldalas levél magától a sorozatgyilkostól, és persze mindenki rászabadul. Dexter kajánul figyeli a homályos idézeteket fejtegető kollégáit: ő maga küldte a levelet, hogy összezavarja a népet, és végre kézbe vegye a dolgok irányítását. Ez annyira jól sikerül, hogy napokra hátráltatja a nyomozást, a zsaruk egymás után állítják fel a teóriákat, milyen személyiség lehet a levélíró, de persze minden elméletre van a levélben cáfolat is, szóval ez holtvágány.

Tovább
Címkék: dexter
7 komment

Dexter 2x06 - Dex, Lies, and Videotape

2008. december 17. 10:10 - mg_b

Mivel Dexter még nem tud a kikötőben elhelyezett kamerákról, egyelőre jobban aggasztja a tény, hogy nevelőapja hazudott neki az anyjáról. Újra meg újra lejátssza a hangszalagot, próbálja kideríteni, mit suttoghatott Harry fülébe Laura, aztán meg Lejlának vekeng, hogy az egész életét a Harrytől tanult szabályokra építette, de mi van, ha azok csak Harry lelkiismeret-furdalásából vagy bosszúvágyából fakadtak Laura halála miatt? – Nem tök mindegy, Dexter? Harry szabályai rossz irányba tereltek, de erre most szerencsére rájöttünk, szóval amit eddig tettél, az nem számít, találjuk ki együtt, ki is vagy valójában!

Ez egy nagy meló, Dexter ingerült is miatta egész nap, ami leginkább Doakesnak böki a csőrét, és mialatt Masuka azt próbálja megmagyarázni Lundynak, miért nézeget she-male videókat a neten, Doakes elhatározza, hogy megint elkezdi követni Dextert. Debra szerint ugyanis a bátyja nemhogy egy füves cigit, de még egy füstszűrőset sem szívott el soha életében. Akkor talán nem is függő a fiú… Ennél rosszabb, hogy Lundy is kipécézi magának Dextert, és Masuka helyett őt viszi magával egy állítólagos tetthelyre körülnézni. Dexterről ugyanis azt hallotta, különös érzéke van a sorozatgyilkosokkal kapcsolatban, a tetthelyen pedig természetesen a Mészáros nyomait keresik, mert valaki azt állította, hogy megszökött a Mészáros kezei közül előző este (ami nem rossz teljesítmény annak fényében, hogy Dexter édesdeden aludt otthon).

Tovább
Címkék: dexter
8 komment

Dexter 2x05 - The Dark Defender

2008. december 10. 12:10 - mg_b

Némi könnyed kávézgatás után helyszíneléssel nyitunk egy képregényboltban, ahol Dexter szuperhős-figurákról gyűjti be a vérmintát. Közben arról elmélkedik, hogy sosem volt oda ezért a híró-dologért, újabban viszont úgy tűnik, egyre jobban hasonlít rájuk: tragikus kezdet, titkos személyazonosság, félig ember-félig mutáns, no meg még ősellensége is van, ugye, Doakes? Aztán megakad a tekintete egy Sötét Védelmező feliratú plakáton, amelyről a meggyilkolt boltvezető haverja elmondja, hogy a boltos képregény-ötlete, amit a Mészáros ihletett, de hát sajnos már nem válthat valósággá. Ó, dehogynem – mosolyodik el Dexter, és ízlelgeti a név hangzását.

Álmában aztán be is öltözik, és ripsz-ropsz megmenti az anyját a láncfűrészes gyilkosoktól. Mindezt természetesen Lejla vállán bóbiskolva, a terápiás ülés közepén. Mégis, miről álmodtál? – kérdezi Lejla. – Anyámról. – Ödipusz-komplexus, ez sok mindent megmagyaráz. És mit csináltál a drága mamával? – Megmentettem, mert gyerekkoromban láttam, ahogy meggyilkolták. Lejla erre nyel kettőt, aztán azt mondja, okés, ezt most beszéljük meg, Dexter pedig a saját legnagyobb meglepődésére mesélni kezd a dologról. Három férfi volt ott, és… – És mi történt velük? – Nem tudom. – Le kéne zárnod ezt, Dexter, akkor jobban leszel. Meg kéne keresned őket, vagy ha meghaltak, ráhugyozni a sírjukra, vagy valami, de csak akkor leszel jobban! Biztosan emiatt vagy függő! Dexter arcán pedig látjuk, hogy tényleg, és nem is érti, miért nem jött rá erre magától.

Tovább
Címkék: dexter
5 komment

Dexter 2x04 - See-Through

2008. december 03. 10:10 - mg_b

Harmadik hetébe lép a nyomozás a Mészáros után, Dextert pedig, akárcsak egész Miamit, hőguta kerülgeti. Az egy dolog, hogy Lundy ügynök a nyakában liheg, és hogy Rita kissé féltékeny Lejlára – angol eredetiben Lila, de ezt mi önkényesen figyelmen kívül hagyjuk –, aki az előző rész óta végzet asszonyából Dexter támogatójává lépett elő a terápiás csoportban, de még Rita anyja is látogatóba érkezik hamarosan. Az anya-lánya viszony természetesen kissé feszült, főképp azért, mert a kedves anyuka soha nem értette, mit eszik a lánya Paulon, aki egy drogfüggő szeszkazán volt; Dexter kíváncsian várja, mit szól majd ezek után őhozzá.

 

A kapitányságon sem nyugszanak a dolgok, mivel sikerült azonosítani tizennyolc áldozatot, közülük pedig tizenhármat vádoltak vagy gyanúsítottak gyilkossággal életében. A rendőrkapitány szerint ezzel meg lehet nyugtatni a várost – a Mészáros csak rosszfiúkat gyilkol –, Lundy szerint viszont mivel ez az egyetlen nyom, nem kellene szétkürtölni. Persze a kapitány nyer, 1:0 oda, Dexter pedig amiatt aggódik, hogy Masuka, aki Heuréka, rájöttem! üvöltéssel rohan be Lundyékhoz, vajon mit derített ki róla. Nehogy már pont ez a kicsi kopasz buktassa le!

Tovább
Címkék: dexter
4 komment

Dexter 2x03 - An Inconvenient Lie

2008. november 26. 11:00 - mg_b

Caroline függőségével nyitunk, ő az egyik kezelt Dexter csoportjában, ahová kedvenc sorozatgyilkosunk Rita utasítására eljár. Tíz perc telt csak el, Dexter viszont már látványosan szenved a terem közepén. Még a fánk sem olyan, mint a kapitányságon, elromlott ez az élet. Lehet, hogy meg kellett volna mondanom az igazat? Rita, sorozatgyilkos vagyok, ne aggódj, hetente írok lehúzó kritikákat a Doktor House-ról. A csaj valószínűleg simán benyelte volna. Bár ez talán nem is olyan biztos, mert Rita – aki már megedződött Paul drogügyein – kihallgatásnak veti alá, és rögtön kéri az újfiú-kitűzőjét, amit az ülés végén osztogatnak. Dexter kénytelen bevallani, hogy idő előtt lelépett, de megígéri, hogy legközelebb végigüli az egészet.

Másnap reggel Doakes gratulál neki, amiért szépen meglépett előle egy sárgánál, de ne aggódjon, este megint a nyomában lesz. A kapitányságon meg összegyűlt az elmúlt tíz év összes eltűntjének hozzátartozója, és mindenki a feldarabolt hullákat akarja látni, hála Pasquale hadnagynak, aki jól odanyilatkozta a tévében, hogy jöjjenek nyugodtan. Nyomozóink persze hüledeznek emiatt, de gyorsan jön az új téma, Lundy ugyanis összeállította a csapatát, és most olvassák a névsort. Doakes ugye nincs benne, Angel viszont igen, no és persze Debra, aki nyilván övön aluli befolyást gyakorolt Lundyra, amikor felrúgta a táskáját. Masuka sajnálkozva közli Dexterrel, hogy vezető szakértőként ő, és nem Dexter kerül be a csapatba. Dexter erre először elég hiteles csalódott ábrázatot ölt, majd kifújja a levegőt: még csak az kéne, hogy nyomoznia kelljen saját maga után!

Tovább
Címkék: dexter
3 komment

Dexter 2x02 - Waiting to Exhale

2008. november 19. 09:00 - mg_b

Dexter kétségek közt ébred, sőt, aludni sem tud, egyre csak a plafont bámulja: hová lett a régi, magabiztos, rendezett Dexter? Mintha széthullott volna belülről, épp amikor a legnagyobb veszélyben van, hiszen az összes tévé és rádió őróla harsog, és mint Masukától megtudja, Bay Harbour Butcher néven emlegetik, de még ezzel is csak bosszantják, hiszen nem valami kreatív. (Egy kedves kommentező majd kérem, írja meg: a szinkronban mire ferdítették?) Ráadásul Kicsi Chino is kísért, holtan találják ugyanis Evát, a múlt heti hulla édesanyját, aki Dexternek könyörgött Kicsi Chino haláláért – ha Dexter rendesen végezte volna a munkáját, az asszony még mindig élne.

Dexter ezúttal igazán elszánja magát, hogy végez a hústoronnyal, és hazafelé hajtva épp próbálja belelovallni magát a dologba, amikor észreveszi, hogy követik. Rögtön Kicsi Chinóra gondol, behajt egy mellékutcába, fékez és kiugrik; de csak Doakes az. A golyófejű őrmester szerencsésnek mondhatja magát, hogy Dexter nem veri be a fejét egy nagyobbfajta zseblámpával: Rajta, tedd meg! – Ezen a környéken, őrmester? Tele van őrültekkel, feleli Dexter.

Tovább
Címkék: dexter
13 komment

Dexter 2x01 - It's Alive

2008. november 12. 09:00 - mg_b

No tehát. Az előző évadot én ugye ott hagytam volna abba, hogy Dexter ül a sarokban, és bámul maga elé, pontosabban a vérében fuldokló bátyjára, akinek ő maga nyeste el a torkát. Drámaibb befejezés lett volna, mint hogy Dexter lufikat és konfettiesőt vizionál, és így vesz tőlünk keserédes búcsút az első évad végén. Hát kérem tisztelettel, rejtőzhet valahol egy író a lelkem mélyén, mert a második évad bizony nem a konfettit, hanem a Rudy-problematikát viszi tovább, vérrel-velővel, tocsogással. A la Dexter, méghozzá rögtön a nyitányban.

A legelső epizódból ismerős képsorral kezdünk, Dexter pengéket csomagol és kocsikázik a miamii éjszakában, ragadozótekintettel vizslatja a szembejövőket, vérszínű a hold – csakhogy ezúttal Doakes őrmester is nyomon van, levakarhatatlanul tapad kedvenc sorozatgyilkosunkra. Dexter nem is vadászni indult, hanem bowlingozni a haverokkal, és szokott bazsajgásával palástolja, hogy majd’ szétveti a feszültség: harmincnyolc napja múlt, hogy végzett a bátyjával, és Doakes figyelő mogyorószemei miatt azóta nem ölhetett meg senkit...

Tovább
Címkék: dexter
11 komment
süti beállítások módosítása