Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dexter 3x08 – The Damage A Man Can Do

2009. március 25. 15:30 - Sangria

A pillangó hatás: egyetlen jelentéktelennek tűnő történés események egész láncolatát indítja el, melyek súlyos és beláthatatlan következményekhez vezethetnek. Dexter értelmezésében pedig: az ember beledob egy kavicsot a vízbe, amely hullámokat gerjeszt, míg végül egy hal kezeket és lábakat növeszt, kimászik a vízből majd egy kővel összezúzza a következő két hal fejét. És meg is van az első sorozatgyilkosunk. A rész viszont inkább arról szól, hogy hogyan lesz meg második, és ím: Miguel és Dexter pizzaestét tartanak kettesben Dex lakásán. Jó a hangulat, látszólag sör is fogyott már bőven, végül pedig Miguel javaslatot tesz Dexnek a következő préda kilétét illetően: Billy Fleeter exfocista és megrögzött szerencsejátékos, aki sok pénzt veszít, és adósságai fejében pénzbehajtást vállal, illetve ennek kudarca esetén a fizetésképtelen személyek kiiktatását. Azt viszont Miguel nem akarja, hogy Dex tegye el láb alól: mert Miguel maga akarja megtenni. Készen áll ugyanis arra, hogy bemocskolja a kezét, ami Dex szerint nem jó ötlet, de Miguel arra kéri, hogy fontolja meg. Harry meg arra, hogy ne.

Rita a terhességi hormonjainak köszönhetően végighisztizi a részt Dexter, a kölykök és a mi nagy örömünkre, merthogy amellett, hogy most kezd egy új melót még egymagának kell szerveznie az esküvőt is, és Dex még csak eljegyzési gyűrűt se vett neki. Hiszen azt mondta, hogy nem is kell, na de mindegy. Kövessük inkább Dexet az őrsre, aki a kertészek kihallgatását elnézve újból a pillangó hatásról elmélkedik: Hisz az egész Nyúzó-ügy onnan indult, hogy Dex megölte Freebot, és lám ide vezetett. Debra éppen egy George King nevű nem túl bizalomgerjesztő dél-amerikai kertészt kérdezget, akivel már találkozhattunk Javier holttestének megtalálásakor. Kertészeti vállalkozása van, és kiderül, hogy dolgozik nála egy Mario Astorga nevű srác, akit még Nicaraguából ismer, és már ott se volt népszerű, mert leszúrt valakit.

Tovább
Címkék: dexter
8 komment

Dexter 3x07 – Easy As Pie

2009. március 18. 13:07 - Sangria

Dexter álmot lát: Éppen aktuális áldozatának feldarabolását és bezacskózását végzi, amitől ugye még Harry is rosszul volt, sőt még mi, nézők is csak ritkán kapunk bepillantást eme cselekedetbe, ám most Dex legjobb barátja, Miguel Prado sétál be. Miguelnek pedig a szeme se rebben, egyébként is golfhoz van öltözve, és csak azt jött megkérdezni, hogy Dex mikor is végez, mert megvárná, és mehetnek is a pályára. Dexter felriad, maga sem tudja, hogy jó álom volt-e ez vagy rossz, mindenesetre kiszolgáltatva érezte magát. Miguel eddig ugyan jól viseli Dex dolgait, ám fene tudja, mit szólna, ha magával a trancsírozással kéne szembesülnie.

Az őrsön Miguel Ramon ügyét próbálja elsimítani, ám az ügy elsunnyogása LaGuerta szerint csak úgy lehetséges, ha Ramon azon nyomban visszaadja a jelvényét. És így is lőn, tekintve, hogy Ramonnak nemigen van más választása. Miguel azért megköszöni Mariának a közreműködést, bár az ügy rosszabkor nem is jöhetett volna neki, szemmel láthatóan majd szétrobban az idegtől. Dexnek kifelé menet szól is, hogy meló után elmehetnének kiereszteni a gőzt a golfpályára.

Tovább
Címkék: dexter
4 komment

Dexter 3x06 – Sí Se Puede

2009. március 11. 13:01 - Sangria

Először is az lenne a kérésem, hogy aki nem látta ezt a részt, az most ne olvasson tovább, tessék megnézni valahogy, és utána visszatérni ide. Az utóbbi idők legütősebb részét láthattuk ugyanis, ami nem mellesleg mellőzött mindenféle picsogást, sőt Rita is csak kétszer tűnt fel benne, számoltam. A két jóbarát tehát horgászik a tengeren, remek az idő, kapás is van meg sör is, Dex végre remekül érzi magát. Jó dolog a haverság, ugye. Nade semmi sem fenékig tejfel, Miguel pedig a kedélyes társalgás részeként feldobja, hogy Dexter elmesélhetné, milyen érzés volt a múltkor kiiktatni Ethan Turner hivatásos házasságszédelgő feleséggyilkost. Dex jókedvének ezzel annyi, pedig Miguel biztosítja, hogy ők rokon lelkek, büszke rá, mellette áll stb. stb. Dexter fejében azonban előkerül Harry, aki viszont kétli, hogy Miguel el tudná fogadni Dexet, ha látná őt teljes valójában. Miguelt tehát le kell tesztelni.

És akkor helyszín: újabb áldozatot ejtett a Nyúzó, méghozzá Wendell Owenst, a múltkori 15 éves srácot, aki Freebonak dolgozott, és akit Debra behozatott vallomásért, majd később fel is keresett. És Wendellhez nem volt kíméletes a gyilkos: szerencsétlen MÉG ÉLT, mikor lenyúzta a mellkasáról a bőrt. Ebbe próbáljatok nem belegondolni, nekem mondjuk nem ment. Debra is rettenetesen ki van borulva, amit nem is csodálok, hiszen kedvelte a fiút, ráasásul nagyon úgy néz ki, hogy miatta halt meg. Kép nincs, én meg megyek és szívok egy kis friss levegőt.

Tovább
Címkék: dexter
2 komment

Dexter 3x05 – Turning Biminese

2009. március 04. 11:00 - Sangria

A sorozat családi vonalát kedvelők ezúttal is el lesznek látva tobzódnivalóval bőségesen. Már ha vannak ilyenek. Megható ultrahangfelvétellel kezdünk ugyanis, hopp ott dobog a kis szíve, Dexter, ez olyan csodálatos. Dexter viszont nem érez semmit, csak hogy Rita majdnem szétroppantja a kezét, megy is hát golfozni Miguellel inkább. Miguel viszont ma munkaügyből kifolyólag egy kicsit ideges. Van egy fickó ugyanis, aki minden jel szerint megölte a feleségét egy kirándulóhajón, ám mivel nemzetközi vizeken történt a dolog, nem nagyon tud mit tenni. Sőt, nem is ez az első meggyilkolt és gazdag feleség a pasas repertoárjában, ezek szerint nem egy mintaférj a drága. És Miguel panaszkodik és panaszkodik, és Dexter már kapja is a vérszemet, aminek már éppen ideje is, az előző részben nem ölt meg senkit.

Már majdnem belelendülnénk a sztoriba, de jön a közös ebéd négyesben Miguelékkel, és mit ad Isten, Rita és Syl már ki is ötlötte, hogy eladják Rita és Dex lakását, és majd vesznek egy nagyobbat. Holnaptól mennek is már házakat nézegetni. Az ötlet nem nyer osztatlan sikert, Dex ugyanis sokkal inkább maradna ott, ahol van, és ezt jól el is mondja. Hol tárolná akkor ugyanis biztonságosan a vérmintás dobozt, meg hol csekkolná le leendő áldozatai profilját nyugalomban? Ahogy például éppen Ethan Turnerét, a feleséggyilkos fickóét, akit Miguel emlegetett. És Ethan megítéltetik és bűnösnek találtatik.

Tovább
Címkék: dexter
7 komment

Dexter 3x04 - All In The Family

2009. február 25. 09:05 - Sangria

Kedves nézőink, következik a Dexter című romantikus családi sorozat következő epizódja. Az előző részek tartalmából: kiderül, hogy Rita terhes, eldönti, hogy megtartja a babát, végül Dexter is megbékél leendő apaszerepével nagy nehezen. Ezek után még mi lehet az a dolog, amit erre a részre tartogattak a kedves készítők, mert én már el sem tudom képzelni. És hopp, meg is van: Dexterék még nincsenek megesküdve, amire a kis Astor hívja fel mindnyájunk figyelmét, mikor közlik vele leendő kistestvére hírét (bár Cody jobban örülne egy kiskutyának). ”Mért is ne?”- kérdi Dexter Ritától, merthogy magában hirtelen kiötlötte, hogy a házasság meg a család jól mutatna a profiljában. „Végülis nem ez a legrosszabb ötlet a világon”. Rita viszont nincs túlságosan meghatva a hirtelen jött leánykéréstől, és akárhogy is, be kell vallanunk, hogy jogosan.

A kis család azonban most vendégségbe hivatalos Miguelékhez, nos ott talán történik valami érdekes is, Ramon ugyanis szemmel láthatólag ideges, fel-alá járkál meg Freebo-ról motyog, miközben Miguel próbálja megnyugtatni. Dex a háttérből érdeklődéssel figyeli az eseményeket, ahogy mi is is figyelnénk, ha Rita nem kezdene el arról beszélni Dexternek – megjegyzem továbbra is jogosan - hogy mért így kérte meg a kezét. És Ritának nem elég, hogy a baba miatt meg miegymás. Nem megy férjhez addig ugyanis, amíg nem bizonyosodik meg arról, hogy Dexter igazán szereti. De hogy színlelhetne igaz szerelmet valaki, akinek foglama sincs, hogy az milyen érzés – kérdi magában Dex, tehát úgy tűnik, Dexternek ez lesz az eheti feladata. Többek között, Miguel ugyanis arról győzködi Dextert, hogy mondják el Ramonnak, hogy Freebo meghalt, mert akkor biztos megnyugodna. Ám Dex válasza egyértelmű: Nem. Úgy tűnik viszont, Miguel nem nyugszik ebbe bele, hát kell, hogy legyen mód, hogy Dexter felnyissa a szemét Ramonnal kapcsolatban.

Tovább
Címkék: dexter
15 komment

Dexter 3x03 – The Lion Sleeps Tonight

2009. február 18. 15:00 - Sangria

Freebo tehát halott, a baba viszont nagyon is él. A látszatra tehát adni kell, bár fene tudja, Dex (aki ebben a részben metaforikusan az oroszlán szerepét tölti be, ha már ez a címe a résznek) talán még élvezi is a bevásárlást kis családjával, legalábbis szívesen őgyeleg a húspultnál, míg Rita a pelenkákat nézegeti elmélázva. Astorral eközben kedélyesen szóba elegyedik egy fickó, aki ugyan csak a rósejbni holléte felől érdeklődik, ám Dex megérzi rajta a másik ragadozó szagát: nagyon fenyegetően néz rá, majd felírja a kocsija rendszámát a parkolóban, hátha szükség lesz rá.

Az őrsre pedig beállít Miguel, akinek hirtelen már nem is annyira fontos, hogy nyomozzanak Freebo után (miután tudtával Dexter kinyírta ugye), dehát azt mégse mondhatja, hogy hagyják a francba az egészet, ezért csak célozgat rá az elképedt LaGuertánál. Azért Dexhez még odalibben, és elhívja munka után egy rövid italzásra a partra, és mielőtt Dex kibújhatna ezalól, biztosítja, hogy Syl már le is zsírozta a programot Ritával.

Tovább
Címkék: dexter
15 komment

Dexter 3x02 – Finding Freebo

2009. február 11. 15:00 - Sangria

A Nő tehát terhes, a Férfi meg gondterhes. Hát ja, nem ez a tökéletes nyitómondat, főleg nem egy aktuális Dexter részhez; részemről sokkal szívesebben látom Dextert gyilkolászni, mint terhestornán, ha nem így lenne a Jóban-rosszban hogyvoltot vállaltam volna el, tisztelettel. El lehet dönteni, hogy beteges vagyok-e vagy úgy lennék-e az. Naszóval, ha már jóban-rosszban, Ritának és Dexternek el kell döntenie, mi legyen az embrióval, mégpedig közösen. A babáról való elmélkedés eléggé végigkíséri ezt az epizódot, én pár szóval összefoglalnám az elején, hogy túl legyünk rajta gyorsan: Dex felettébb aggódik, hogy milyen apa lenne ő, másrészt, hogy milyen gyerek lenne az, akinek egy sorozatgyilkos az apja. Szerintem ugyan az eddigiekből az derült ki, hogy Dex defetusa nem genetikus, de lehet, hogy jobb félni ugye. Harry is előbukkan a képzelgésekben, aki örülne egy unokának, Dex azonban nemigen engedné a gyerek közelébe. Remélhetőleg nem lesz konfliktus a dologból, tekintve, hogy Harry halott.

Még szerencse, hogy Dexnek dolgoznia is kell, így foglalkozhatunk ma azért értelmes dolgokkal is. Itt van ugye mindenekelőtt a Freebo-ügy, ami Dexet a leginkább ér(dekl/int)i, már ha össze tudja szedni magát teljességel érthető szétszórtságából. Ezzel párhuzamosan ott van a halott nő ügye, akiről csak annyit lehet tudni, hogy egy egész patikát találtak benne, Debra pedig Dexter segítségét kéri, ha már az Oscar/Freebo ügyről leebrudalta Angel. Dexter akár el is mondhatná neki, hogy a két ügy összefügg, hogy a halott lány Freebo barátnője volt, és hogy ő ölte meg, de Dex nem tesz ilyet. Neki kell ugyanis elsőként megtalálnia Freebót, hiszen az látta az arcát, tehát halnia kell.

Tovább
Címkék: dexter
10 komment

Dexter 3x01 – Our Father

2009. február 04. 15:01 - Sangria

Dexter idegei az előző évad vége óta remek ütemben regenerálódnak. Hála kedves néhai Doakes őrmesternek, aki ugye elvitte helyette a Bay Harbour-i balhét, most már tökéletesen biztonságban érezheti magát. Életében úgy tűnik, végre minden flottul megy: Megbékélt önmagával, a családi élete is rendbejött, és végül, de nem utolsósorban a szexben is képes helytállni, ami viszont talán inkább kedves néhai Lila érdeme. Természetesen új emberekkel is megismerkedett a nyáron, ami fogdokija szerint jó dolog. Az új emberek valószínűleg vitába szállnának vele, de ugye ők már többé nem szállnak vitába senkivel. És ez így van jól. Telnek tehát Dexter dolgos hétköznapjai, meg is van az új hullajelölt: Freebo drogdíler, 2 lányt ölt meg, de megúszta a sittet. Dexet viszont remélhetőleg nem ússza meg, közeleg ugyanis Harry szülinapja és hát lehet-e szebb ajándék egy halott apának, mint egy halott Freebo?

Mindenekelőtt azonban összefoglalnám gyorsan az örsön végbement és épp folyamatban lévő eseményeket, hogy aztán teljes figyelmünket a Freebo-ügyre összpontosíthassuk: Quinn személyében új kolléga érkezett a kábszeresektől, Angelt 2 napon belül kinevezik őrmesternek és valszeg új nője is van, hiszen nyilvánvalóan nem otthonról jött be már megint dolgozni. Masuka komoly publikáción dolgozik, ami attól különleges, hogy nem egy pornólapnak, hanem a Helyszínelők Magazinnak készül, és átad egy példányt Dexnek, hogy véleményezze. Debra pedig ramadánt tart, hiszen nem iszik, nem dohányzik és nem szexel már 27 napja, sőt még a haját is lenyíratta, ami jól áll neki, csak Dex nem veszi észre. Később többször is megkörnyékezi egy idegesítő japán csaj a Belső Ellenőrzéstől, hogy figyelhetné Quinn-t, de Debra elküldi a fenébe.

Tovább
Címkék: dexter
11 komment

Dexter 2x12 - The British Invasion

2009. január 28. 13:10 - mg_b

Ott hagytuk abba, hogy Lejla megérkezett a Jimenez-viskóhoz, Doakes meg odabent, rács mögött áll, lövése sincs, ki lehet ez a csaj, de talán kiszabadítja. Hahó, ki van odakint? Segítsen, vigyen ki! Lejla fog is egy baltát, lássuk, mi lesz ebből.

Előbb azonban váltunk, Debra készíti a fegyverét, ő is indulna Doakes kocsijához, amit megtalált az FBI. Dexter kimenti magát: be vagyok szarva, hugi, nem akarom látni a fickót, érted? Debra nem érti, de tökmindegy, ő megy embervadászatra, szarrá fogom lőni a csávót neked, bátyó! Dexter reméli, hogy így lesz: miután Debra eltűnt, ő is rohan a kocsijához, hogy még a húga és az FBI előtt érjen a Jimenez-viskóhoz. Persze tudja, hogy esélye sincs, túl messze van, meg le is zárták a környéket, úgyhogy csak egy csoda segíthet….

Tovább
Címkék: dexter
34 komment

Dexter 2x11 - Left Turn Ahead

2009. január 21. 09:10 - mg_b

Akarsz beszélni róla? – Ez Doakes első kérdése, miután Dexter rádöbben, hogy az apja a gyilkosságai miatt ölte meg magát. – Add ki magadból a haragot, ember!, folytatja Doakes, Dexter pedig hanyatt vágja magát egy asztalon, mint egy pszichiáter díványán, és elkezdik a lélekelemzést: vállalnod kell a felelősséget, Morgan, lásd be, hogy amivé lettél, az elpusztít körülötted mindenkit és mindent, szóval add fel magad! Add fel magad, rendben? De csörög a telefon, és Dextert visszarángatja egy orvos Miamiba, mert Lejla kórházban van, és Dextert adta meg, mint értesítendőt. Jöjjön azonnal, mert nagyon súlyos a helyzet! Dexter meg, amilyen hülye, rögtön odarohan.

Kiderül, hogy jobb is, hogy ment, mert Lejla előadta a ’jaj, de nagy kurva voltam, meg is erőszakoltak’-számot, de nagyon kedvesen azt mondja, hogy ha Dexter visszafogadja, akkor nem jelenti fel Angelt. Ajánlom is, kislány, mert baj lesz, gondolja Dexter, de a csaj lerendezését egyelőre elhalasztja, inkább elmegy inni Angellel, bátorításként is, no meg mert talán az ő feje is kitisztul. De csak arra jut, hogy Doakesnak igaza van, lám, szegény Angel élete is el lesz cseszve őmiatta.

Tovább
Címkék: dexter
10 komment
süti beállítások módosítása