Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 10x01 - Hús és vér

2010. május 31. 09:00 - Llew

Miután a jól festő Ori hajók gond nélkül szétlőttek mindent, ami a fogadásukra felsorakozott, neki indulnak meghódítani a galaxis. Vala pedig világra hozza gyerekét, akit a vallási fanatikusok rögtön el is vesznek tőle, mivel a lány az Orici, a hódító sereg vezetője, aki majd dicsőségbe vezeti őket. Carter még mindig űrsétán van, és rádión próbál fuvart fogni. Hamarosan választ is kap Mitchelltől, aki - mint egy flashbackből megtudjuk - az utolsó pillanatban röppent ki egy F-302-essel a felrobbanó Korolevből és most tért eszméletéhez. Előkerül Emerson is az Odüsszeiával.

Sikerült összedrótozni a normál hajtóművet, így messziről követték az Ori hajókat, amíg a hipertérbe nem ugrottak. Az elmúlt négy órában Carter megismerte az összes helyi csillagképet, így örülne, ha ismét szilárd talajon állhatna, de a nagy csillagszórózásban kiment a transzporter, ezért egyelőre marad odakint. Teal’c is bejelentkezik a Lucian Szövetség hajójáról, de beszélgetés közben lezattolják. Emersonék összeszedtek pár túlélőt, a Korolevről is átsugároztak pár embert a robbanás előtt, de Daniel nem volt köztük. A hajó viszont elégé le van robbanva, a létfenntartás döcög, a Földet nem tudják hívni, a pajzs is gyengélkedik. Minden, ami ilyenkor lenni szokott.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x20 - Camelot (Évadzáró)

2010. május 29. 12:00 - the black ball

Mivel Vala sosem jó hírekkel érkezik, máris a Merlin által lejegyzett bolygón sétálunk. Mitchell barátunk nem érti, hogy mégis hogyan működik ez a csodafegyver, mert Orájék energiából állnak, azt meg nem lehet csak úgy orrba vágni. Daniel szerint inkább egyfajta semlegesítés a célja, még célozni sem kell vele, meg…szóval nem tudja. Sebaj, menjünk tovább. Az erdőkből kiérve egy szép nagy várat pillantunk meg, minden csupa sár, középkor sucks. Mitchell szerint talán nem jó helyen járnak, de aztán megpillantjuk a kőbe zárt kardot. A helyiek nevében Walter Bishop Meurik üdvözöl minket, trombitaszó, isten hozott Camelotban (a szőke statiszta néni meg láthatóan szétunja magát a forgatáson).

Első utunk a kocsmába vezet, ahol Camelot történésze, Antonius tudatja velünk, hogy Arthur király errefelé nem igazán halt meg, éppen kiruccanáson van, a Sangraalt, azaz a Szent Grált keresi. Nagyszerű, nagyszerű, de mi történt Merlinnel? Nos, az öreg errefelé nem örvend népszerűségnek, sötét varázsló volt, gonosz varázsló volt, volt egy könyvtára is, de azóta átok ül rajta, egyéb marhaság. Így van, aki belép Merlin könyvtárába, azt lekaszabolja a Fekete Lovag. Mitchell összegzi a dolgokat: ez vagy csak mese, vagy egy újabb piti kis holovag, de Daniel szerint ez védelmi funkciót lát el, szóval keményebb lehet. Viszont ha már Mitchell erre jár, gyorsan lealáz egy tinilányt vívásból, nehogy berozsdásodjon, cserébe a csaj elvisz minket Merlin könyvtárához.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x19 - Keresztes háború

2010. május 24. 18:00 - Llew

Lehet, hogy Vala a múltkor mégsem kamuzott feltűnése okáról? Most ugyanis alaposan kigömbölyödve mászkál a bázison és Mitchellt keresi. Majd széles vigyorral az arcán bevonul a férfi öltözőbe, az egy szál törülközőben borotválkozó Mitchellt meglátva, pedig még egy elismerő füttyentést is megereszt. Mindezt azonban Daniel testében teszi, így a bók nincs kimondottan Cam ínyére. Carter aztán Jackson gesztusaiból azonnal levágja mi történt, és lelkendezve elmeséli, hogy a kavics telefon adatait elemezve, egy tok’ra szubtér kommunikátor, egy szokol rádió és egy kis szigetelőszalag segítségével sikerült reprodukálni a kawooshban (a megnyíló féregjárat instabil örvénye, a „csobbanás”, ha valaki Mitchellhez hasonlóan nem tudná) megsemmisített ős berendezést.

Azért került a régész testébe, mert az ő általa megérintett kavics adatait használják. Vala szerint ez vicces, hisz mindig Daniel akart az ő bugyijába jutni, aztán tessék, fordítva sült el a dolog. Viszont nem ezért jött, hanem mert hírei vannak, amik biztosan fontosabbak annál, amiket Danielnek és Landrynek az orosz meg a kínai NFB-ssel kéne megbeszélni. Rendel egy jó kis reggelit a régész testének, közben bele is kezd, hogy hol volt, hol nem volt, a szingularitás összeomláskor a teherhajóból egyenest a messzi-messzi galaxis egy Ver Isca nevű kis falucskájának, egy takaros ágyikójába került. Na jó, nem közvetlenül, hanem egy Tomin nevezetű fazon jóvoltából, aki azt hitte annyira buzgón áldotta az Orit, hogy cserébe megdobták egy ilyen jó nővel. Haver, ha ez így menne, a hírnököknek sokkal könnyebb dolga lenne.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x18 - Arthur leple

2010. május 23. 10:00 - the black ball

Carter egy Glastonburyből elhozott eszközt tanulmányoz bőszen, amikor Mitchell jön, hogy elhívja zselét reggelizni. Nem kell a zselé neki, mert mindjárt áttörést szenved el a készülékkel, amit Lee 6 hónapig macerált eredmény nélkül. Pont most, pont neki elkezd elektromágnesesen sugározni, de túl nagy a frekvenciasáv, így manuálisan lecsökkenti, aminek következtében mindketten eltűnnek. Illetve mégsem, mert mégis látjuk őket. Az eszköz kivetít egy képernyőt tele Ős hülyeséggel, amit a megérkező Lee-nek is megmutatunk, de az inkább átmasíroz Carteren. Jól van, baj van. Miután Mitchellnek nem sikerül felemelnie egy bögrét, elrohanunk Danielhez. Útközben Sam elmagyarázza, hogy fázison kívülre kerültek, azaz egy másik dimenzióban vannak.

Ezt nem illik összekeverni a párhuzamos világokkal, ahogy azt Pandacsöki Mitchell teszi, mert a dimenziókból összesen 11 létezik, az M-elmélet szerint legalábbis. Danielhez pedig azért mennek, mert már ő is volt fázison kívül, így elméletileg látni fogja őket. Ha látja is őket, nem szívesen teszi, mert ő is átsétál rajtuk, úgy tűnik, ő egy másik dimenzióban járt. Az öltözőben Landry Mitchellt keresi, de csak Teal’c lézeng arrafelé. Ha már ott van, elmondja, hogy hallottak egy pletykát, miszerint az Oráj híres-neves Megdöglesz-napja pár napon belül esedékes, szóval ja, itt is baj van.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x17 - A csapás

2010. május 13. 16:00 - Llew

A CSK-1 éppen egy új küldetésre indul, miközben arról beszélgetnek, hogy végre szereztek pár pontot az Ori elleni meccsen azzal, hogy a hírnökjárvány ellenszerét több bolygóra is eljuttatták. Annyira belefeledkeztek a dumálásba, hogy a fegyvereiket a raktárban hagyták, így azokat most két apród nyújtja át nekik az indítócsarnokban, de aztán Landry tábornok az utolsó pillanatban lekapcsoltatja előttük a kaput, mondván más feladatot kaptak. Az NFB küldöttségét kell pesztrálniuk egy földönkívüli kiránduláson. Mindenki húzza a száját, de nincs mese, muszáj lesz jópofizniuk. Ez a hátránya, hogy a szupercsapatban vannak.

A politikus bagázst Mr. Woolsey vezeti, aki melldöngetve mutatja be a CSK-1-et, mintha a legjobb haverok lennének. A kínai csaj és Daniel rögtön egymásra is izgulnak. Felmondják a másik önéletrajzát, kínaiul dicsérik egymás angol, illetve mandarin nyelvtudását, majd Mitchellen kezdenek poénkodni, hogy aztán mindketten tátsák a szájukat, mikor erre Cam szintén kínaiul reagál. Woolseynak van egy kis Star Trekkes transzporterfóbiája a kapu kapcsán, de aztán mind egyben megérkeznek a Gamma-bázisra.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x16 - A radar képén kívül

2010. május 12. 14:30 - the black ball

Bújtassunk más köntösbe egy régi cold opent: a CSK-1 fut, lő, rosszarcú banda fut utánuk, lő, Daniel tárcsáz, de a kapu és a tárcsázó hirtelen eltűnik egy asgard sugár által. A helyükön villámgyorsan kinő a fű, Mitchell meg olyat klisézik, hogy le se írom. Ugorjunk vissza 8 órát az időben. A bázison egy kukoricaszerű növényt figyelünk, amit kassának hívnak. A cucc nagyon addiktív, a CSK-3 egyik tagja még most is kaparja a falat érte, de csak azért, mert még nem evett Mitchell nagymamájának kukoricás kenyeréből. Megegyezünk, hogy ez nem az Oráj műve, de azért kivizsgáljuk. Reynolds szerzett egy kapucímet, Landry csak annyit kér, hogy ne keltsünk feltűnést.

Ennek örömére Mitchell becsörtet egy kassamezőre, ahol szól egy parasztnak, hogy hívja a főnökét, megvesszük az összes termést. Sam szól, hogy ennyit arról, hogy radar alatt tevékenykedünk, amire Leonardo da Teal’c annyit reagál, hogy „ezen a világon nincs is ilyen készülék”. Nagy a stressz, Mitchell szerint ő bármikor lenyomná Danielt drogdílerkedésből, Carter meg le lesz Mary Poppinsozva. Mitchell egy szekér szénán pihenve vár Worrelre, aki itt a góré, nem mellesleg a Lucian Szövetség tagja. Worrel kiküld pár kiégett motorost, hogy leellenőrizzék a környéket, aztán tárgyalunk. Mitchell 7 bolygó koalícióját képviseli, úgy 30 millió kassazabálóval a felszínen, szóval ekkora igény biztos felkelti a nagyfőnökök figyelmét.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x15 - Ethon

2010. május 03. 09:00 - Llew

Danielnek telefonja van a Tegalusról. Jared Kane szeretne átjönni, mert sürgős beszélni valója lenne, a kaput meg engedély nélkül használja. Jöjjön. Mivel hónapok óta se képeslap, se üzenet nem jött a rand kormánytól, Danielék azt hitték, a maradék rakétáikkal kölcsönösen szétlőtték egymást a szomszédokkal. Még nem, viszont öt hónapja megtalálta őket egy hírnök, aki a mesekönyv mellett egy lézerágyús műholdat is beígért, ha áldott lesz az Ori. Mivel még nyomják a háborút, persze elfogadták, és 24 órája demonstráció gyanánt szét is durrantottak egy caledoniai bázist.

A Caledoniai Föderáció öt napot kapott a behódolásra, Jared meg azt szeretné, ha ezalatt a földiek leszednék a műholdat, mert szeretne véget vetni a vérontásnak. Ezért elhozta a kezdeti terveket, mert csak azokhoz fért hozzá. Ha az Ori már fel is fegyverezi a híveit az nem játék, Daniel szerint a tegalusi helyzet meg amúgy is az ő hibájuk, így benne vannak. Ő azonban lövöldözés előtt még megpróbálkozna egy felvilágosítással az Oriról. A műhold a tervek alapján elég fejletlen, hála a rand technológiának, a Prométheuszon meg jó kis asgard pajzs van, szóval a hiperűrből kiugrunk, lelőjük, legrosszabb esetben gyorsan eltűnünk jellegű terv, több mint elegendőnek ígérkezik.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x14 - Az erődítmény

2010. május 01. 13:00 - the black ball

A jaffák pár hónap alatt szeretnék végigpróbálni az összes államformát, éppen ezért most a tanács feloszlatása a sláger, demokráciát a homloktetkós népnek. Egy Maz’rai nevű fickó azt magyarázza, hogy a tanács korrupt, na meg sokat izzad, oszoljanak. Ka’lel viszont – aki még mindig nem a szupermen – úgy gondolja, hogy lárifári, nem lesz itten demokrácia, amíg nem lesz teljes emancipáció. Teal’c nagyon zabos, reggel még velük volt a csaj, jaffamenzesz, vagy mi van itt? Maz’rai szerint valaki megkorruptálta szegény asszonyt, amit Bra’tac azzal nyugtáz, hogy öregek lettek. Akkor ezt megbeszéltük. Maz’rai meglátogatja Ka’lelt, aki örül, hogy meglátogatták, de azért mégis lezatolja a szerencsétlen öreget. Na de evezzünk haza. Valahogy.

Mitchell a légierő kórházában jár, és egy Bryce Ferguson nevű fickóhoz jött. Mit kell tudni róla? Öhm, jobb pilóta Mitchellnél, mehetett is volna jégmező fölé csatázni, de sajnos beleállt 4 éve egy repesz a fejébe, amit akkor szerzett, amikor megmentette Mitchellt. Mostanra viszont aneurizmát okozott a hívatlan vendég, ergo haldoklik. Mivel a mi kórházunk tele van menő földönkívüli cuccokkal, Mitchell betuszkolta ide, hátha. Na de menjünk vissza az „érdekesebb” szálhoz. Másnap Maz’rai is arról kezd dumálni, hogy bizony, a tanács valóban sokat szokott izzadni, de az izzadás az jó, méregtelenít, úgyhogy még maradjon csak, nem kell Teal’cre meg Bra’tacra hallgatni. Az ülés után Bra’tac megkérdezi tőle, hogy mi van, Maz’rai mindig is odavolt a demokráciáért, a feloszlatást is ő kezdeményezte. Maz’rai szerint csak nem kell elsietni a dolgokat, aztán lelép.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x13 - Hullámhatás

2010. április 19. 13:00 - Llew

„Váratlan külső aktiválás!” Valami puffan az Íriszen, aztán megjön a CSK-1 azonosítója. Kicsit előbb érkeznek a tervezettnél, de azért beengedik őket. A zajról nem tudnak semmit, de a bolygón járt előttük egy hírnök, aki az Amateraszu hiányában elanyátlanodott lakókat igyekszik beszervezni a szokásos trükkökkel. Mármint, Ba’al hiányában, javítja ki Landry Jacksont, hisz ő uralta a P4R-t. Az lehet, de mi a PX7 455-ön voltunk, szóval figyelni kéne, mit tölt a bögrébe tábornok úr, és a megfelelő jelentést behozni, feleli Daniel. Aztán mikor Teal’c Selmak információira hivatkozik, a tábornok már nagyon mereszti a szemét és közli, hogy az bajos, hisz az öreg halott egy ideje. A hír hallatán Sam eléggé elszontyolodik, de a ranglétra és egy újabb külső aktiválás miatt nem kezdenek azon vitázni, hogy most ki a hülye. Walter a CSK-1 azonosítóját fogja, és most volna a menetrend szerinti érkezésük is. A biztonságiak felkészülése után kinyitják az íriszt, a kapun meg a zöldbe öltözött CSK-1 sétál át.

Dr. Lam szerint fizikailag mindkét csapat a CSK-1, így Ba’al klónozós trükkje is lehetne a dolog, de akkor tudnának Selmakról. Mivel a második turnus jó helyről, jó időben érkezett, így ők lesznek a helyiek, ők mennek eligazításra. Carter szerint az egyetlen magyarázat a párhuzamos univerzum, amire már láttak bizonyítékot, és amit Mitchell kb. O’Neill szintjén tud értelmezni. Ezt a magyarázatot erősíti az is, hogy a normál 0,3 másodperc helyett az alterCSK-1 kemény 3,4 másodpercig utazott. A honnant viszont nem tudja. Még. A jövevények kihallgatásán AlterJackson és AlterMitchell átverésre gyanakszik, hisz többször előfordult már ilyen.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 9x12 - Járulékos veszteség

2010. április 19. 10:00 - the black ball

Nullaerdős, fejlett világban járunk, nocsak. Mitchell félájultan flessel egy fekete hajú nőről, akivel nagyban megy a nyelvharc, de láthatóan nem profi a csaj, mert utána agyonüti egy szoborral. A látomásból feleszmélve Mitchell észreveszi a vért a kezein, aztán a helyi rendfenntartó erők bemasíroznak, odaviszik a hullához, és letartóztatják Dr. Reya Varrick megöléséért. Visszaugrunk az időben egy napot, Mitchell fején valami elektródák vannak, közben pedig flessel. Reya Varricknak gratulál, amiért kinevezték valamilyen projekt élére, úgyhogy elmondhatja neki, hogy egy Gyűrű nevű dologgal idegen világokra lehet utazni, ami tele van elképesztő technológiákkal. Galar védtelen, úgyhogy ez a projekt az egyetlen esélyük.

Ekkor tér magához Mitchell, és kiderül, hogy a helyiek emlékátültető gépében üldögélt. A Galarai követ emlékét élte át egy évvel ezelőttről, aki most is itt van, és szétizgulja magát, hogy milyen fasza technológiájuk van. Dr. Varrick szerint hamarosan nagy szerepe lehet az oktatásban, ergo középiskola helyett beül a gyerek 10 percre, aztán mehet is agyműtéteket végezni. Na most mindezt állítólag egy goa’uld cuccból fejlesztették ki. Amíg ugyanis nem kerültek be úgy száz évvel ezelőtt az asgardok bolygóvédő programjába, addig megszállás alatt álltak. Otthon megtárgyaljuk a látottakat: a galariak még nem tökéletesítették az eszközt, de hamar elérhetnek oda, hogy mesterségesen növeljék a fejlettségüket.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment
süti beállítások módosítása