Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz - 03x18 Alámerülve

2013. augusztus 20. 11:00 - Segna

Ma kiderül, hogy a lidércek, bár bogarak, de jó úszók, és némelyik bukik Sheppardre, de ez mégis kevés lesz neki a felszínre jutáshoz, mert Teyla nem csak a barátok agyba-főbe veréséhez ért.

 01.jpg

Tovább
18 komment

Csillagkapu 10x20 - Vég nélkül (SOROZATZÁRÓ)

2010. október 24. 14:50 - the black ball

Az utolsó hogyvolt csapatmunka szüleménye, amit Llew kollégával közösen követtünk el.

Asgardékhoz tartunk éppen az Odüsszeiával, kedvenc szürke nudistáink 9 év után úgy döntöttek, hogy részt vehetünk egy ottalvós bulin. Persze a meghívás igazi okáról nem tudunk semmit, ami Mitchellt fogadásra ösztönzi, de Teal’c jobban szereti kiverekedni magából az izgalmakat. Vala a hosszú út alatt születésnapi partit szervezett Danielnek, aki nem ma született, de Vala szerint szükséges volt hazudni, mert azt nem hinnék el, hogy ő az ünnepelt. Megint. Sebaj, megérkezünk az Orillához, ahol Thor fel is pattan köszönni. Vala kérdésére Daniel elmondja, hogy a hangjuk alapján különböztetjük meg a szürkéket (ami belső humor, mert Shanks szinkronizálja Thort). Thor nem vacakol sokat, közli, hogy mostantól miénk az Asgardok összes technológiája és tudása, azaz végre valahára megkapjuk az Ötödik Faj címet.

Na már most nem sokáig tart az öröm, ugyanis ezt csak azért teszik, mert hivatalosan is a kihalás szélére sodródtak. Kapunk egy Asgard számítógépet, aminek magján az Asgardok összes lejegyzett tudása és a Funny Alien Abduction Videos első évada található. A magnak saját erőforrása van, szóval nem vágja haza az Ősduracellünket. Ugye az Asgardok klónozással tartják fenn magukat, kidobva ezzel a természetes evolúciót az ablakon, de kaptak cserébe gyógyíthatatlan genetikai betegséget. Viszont nem szeretnének tovább tehetetlenül haldokolni, ezért elpusztítják magukat. Tehát minden, amit az Odüsszeiára szerelnek, az az Asgard faj öröksége. Thor elmondja Samnek, hogy a Mag rendelkezik hologramos Asgard Súgóval, ha valami nem menne, és azt is megosztja, hogy sok szürke szerint nem érdemeltük ki a cuccokat, de az ő tiszteletét és barátság igen, amiért kap is egy nagy ölelést.

Tovább
Címkék: csillagkapu
41 komment

Csillagkapu 10x19 - Uralom

2010. szeptember 20. 09:00 - Llew

Vala egy elmaradott kocsma, elmaradott látogatójától igyekszik kicsalni egy űrhajót valami dominó-póker hibrid játékban, de sajnos a bőrszerkója nem tereli el eléggé a fazon figyelmét, így csakhamar fél tucat fegyver gyűrűjében találja magát. A felmentő sereg meglepő módon Adria személyében érkezik, aki már nagyon vágyott egy újabb anya-lánya összeborulásra. Valószínűleg ettől van annyira jókedvében, hogy mindenféle vérfürdő nélkül elereszti a kocsma közönségét. Visszatért, mert még nem fejezte be a melót, amire szerződött, az Ori meg különben is köszöni, jól van. Még kedvesen anyja barátai felől is érdeklődik, és bár Vala nem akar vele lelkizni, némi telekinetikus marasztalás után kénytelen lesz.

A Clava Thesaura Infinitas (az ősök tényleg legutolsó mindent megoldó raktára) mégis csak létezhet, és amíg Daniel a sokadik könyvet olvasta a lelőhelyét kutatva, Vala teljesen véletlenül pont megálmodta. Volt már ilyen, szóval a csapat meglehetősen kétkedve fogadta, de volt némi esélye, hogy tényleg Quetesh egy régi emléke bukkant fel, így mit árthat alapon kiküldtek pár embert. Akiknek aztán nagyon is ártott a kirándulás, mert Reynolds ezredes két embere ott maradt és másik pár is megsérült egy rajtaütésben. Vala ennek ellenére másnap lelkesedésen számolt be az új koordinátákkal megálmodott címről, a tábornok és a csapat azonban most már kimondottan szkeptikus volt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
11 komment

Csillagkapu 10x18 - Családi kötelékek

2010. szeptember 19. 10:00 - the black ball

Lányaink egyenesen shoppingolásból érkeznek a bázisra, ugyanis Vala a Föld kultúráját próbálja elsajátítani, ami pedikűrből és több tucat fehérnemű vásárlásából áll. Siler csodálatát fejezi azzal, hogy lefejel egy nyíló ajtót, Mitchell pedig közli, hogy kapják le a tűsarkút, mert egy óra múlva küldetés. A többi maradhat. Bejövő féregjárat, egy idősebb fickó keres minket videón, akinek olyan információi vannak, ami kritikus lehet a Föld túlélésének szempontjából. Vala felismeri a fickót, Jaceknek hívják, és meg nem erősített DNS-tesztek alapján ő az apja. Nem éppen jó a kapcsolatuk, Vala felsorolná azokat a dolgokat, amik miatt Jacek nem egy példakép, de a féregjárat csak 38 percig tartható fent.

Az információról: ugyan Teal’c szögre akasztotta Arkadot, a mozgalma még ész nélkül flangál a galaxisban, és utolsó parancsként azt kapták, hogy pár naquadah-val megrakott hajóval menjenek már neki a Földnek. Természetesen Jacek tudja, hol vannak a hajók. Átmegyünk, útközben Vala elárulja, hogy az anyjától szépségét, eszét és akcentusát örökölte, az apjától pedig pár ételallergiát. Odaát Jacek alkut ajánl, megadja a hajók helyzetét, ő pedig menedéket kap a Földön. Otthon Vala figyelmeztet, hogy csak ki akar minket használni, de Daniel szerint ettől függetlenül még létezhetnek azok a hajók. Teal’c szerint a jaffa hírszerzés nem tud semmi ilyesmiről, ami nem meglepő, hiszen a jaffák sosem tudnak semmiről. Úgy döntünk, hogy leellenőrizzük az infót, aminek Vala nem örül.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Csillagkapu 10x17 - Talion

2010. szeptember 04. 17:00 - Llew

Ködös éjszakán, egy meglehetősen rendetlen táborban bóklászik pár zseblámpás alak. Valáék azok, pár szanitéccel kiegészítve, és egy jaffa táborban lehetnek, legalábbis a holttestekből ítélve. Megvan Bra’tac, a helyi szokásoknak megfelelően véres fejjel, de még életben. Teal’cet is megtalálják, nyilván ő sem halott. Kifizetődő dolog főszereplőnek lenni. Flashbackelünk és egy ötsátras jaffa tábort látunk, gyerekekkel, szekerekkel, meg a többi kellékkel. A legnagyobb sátorban már megint a dicsőséges jaffa nemzet sorsa a téma.

Éppen egy frissen érettségizett homloktetkós gyerek hergeli a többieket az Ori ellen, mikor Bra’tac és Teal’c megérkezik. Az öreg rögtön neki áll fejmosást tartani, de Teal’c már ismeri a szöveget, így unalmában inkább a tábort lesi. Rögtön ki is szúr egy rosszarcot, aki most szó szerint is az, mert egy nagy vágás van a képén. Utána indul, de ekkor a sátor, amibe a fazon bement, felrobban, Teal’c meg magához tér a gyengélkedőn. Két hét, meg pár összefoltozó műtét után. Dr. Lam tájékozatja a többieket, és mire Teal’c újra magához tér, már az egész csapat ott figyel az ágya körül.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 10x16 - Rosszfiúk

2010. augusztus 31. 14:00 - the black ball

Clava Thessara Infinitas, azaz a kulcs az Ősök rejtett malacperselyéhez. Daniel szerint mégsem hoax a hoax, ugyanis Athena elég szép kis kutatást végzett, aminek fényében sikerült egy címet kifacsarni az infohalmazból. A MALP már meg is járta az utat, odaát a falakon hieroglifák vannak, de teljesen értelmetlenek, ergo csakis egy rejtvény lehet Vala szerint. Sam sajnos nem tart belünk, mert Washingtont szórakoztatja a párhuzamos világban történt dolgokkal. Átmegyünk, Daniel és Vala nekilát fotózni, a többiek meg felmérik a termet, ami megdöbbenésünkre nem egy ősi rom, hanem egy múzeum terme. Ráadásul egy olyané, amelyben éppen részeges bulit tartanak a helyi górék és kancellárok.

Mitchell lefújja a küldetést, mert ez egy amolyan „első kapcsolatfelvétel” szituáció, amit állítólag nem szokás személyesen lebonyolítani, csakis MALP-on keresztül. Aztán ha akarnak lötyögni Földékkel, akkor átmegyünk. Összepakolunk, Mitchell pedig tárcsázna, de a tárcsázó csak egy műanyag másolata az eredetinek. Semmi pánik hat óra múlva, amikor nem jelentkezünk, Landry tárcsázni fog, aztán kérünk egy naquadah-generátort és hazamegyünk. Daniel szerint megy az kézzel is, csak energia kell, de a MALP nem elég, csodahínár meg nincs a közelben. Ez esetben letáborozunk, és igyekszünk felfedezetlenül maradni, ami nehezen megy, mert pont betangózik egy félrelépő szerelmespár. Jelenlétünket a csaj egy „pofánvágnám” sikoltozással nyugtázza, így Teal’cnek és Mitchellnek muszáj elrontani a partit.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Csillagkapu 10x15 – Vérdíj

2010. augusztus 19. 14:00 - Llew

Mitchell egy goa’uld jellegű építménybe gyűrűz be, ahol aztán kassát, kábítószerkukoricát talál, vagyis megint a Lucian Szövetség van terítéken. Egy alkesh vontatta űrvonaton vannak és éppen mindenki bombát telepít a saját vagonjába, csakhogy közben letapogatják őket és Mitchellhez meg is érkezik a társaság négy rosszarc személyében. Rövid tűzharc, aztán ő is visszajut az álcázott teherhajójukra és még időben elhúznak, a kóceráj meg felrobban. A hír gyorsan eljut Netanhoz, és mivel mostanság nem ez volt a CSK-1 egyetlen ilyen akciója, vérdíjat tűz a fejükre. Az nem derül ki, hogy élve akarja-e őket, vagy darabokban.

Később a bázison Vala szabályosan letámadja Mitchellt, hogy vigye el az érettségi találkozójára, hisz a csapat minden tagjának van mivel elütni a szabadidejét, csak neki nincs. Mitchell először tiltakozik, hogy Kansasben lesz, meg unalmas, de aztán megszánja a szómenéses földönkívüli csajt, meg belátja, hogy talán érdemesebb egy jó nővel mennie, mint egyedül. Carter eközben Dr. Lee társaságában játssza azt egy tudományos konferencián, hogy felfedeztek valamit, nem pedig lenyúlták az idegenektől.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 10x14 - A lepel

2010. augusztus 19. 12:00 - the black ball

Nagyon találékonyak voltak a készítők, amikor a szokásos erdei kezdést lecserélték a szokásos középkori tucatfalu kezdésre. Most is egy ilyen helyen járunk, mert itt volt egy hírnök, mi meg jöttünk segíteni, ha netán sor kerülne egy kis dinom-dánomra. Valószínűleg nem fog, ugyanis az itt járt hírnök nem fenyegetőzött, csak itt hagyta a könyvet, ha kell, vegyék, ha nem, akkor viszontlátásra. Persze mi mondjuk a magunkét, az Oráj rossz dolog, az Eredetet Dan Brown írta, stb, de bizonyítani nem tudunk semmit. Visszatér a hírnök, mi elbújunk, és tátott szájjal figyeljük, hogy a református lelkészünk nem más, mint Daniel.

Otthon nem nagyon tudunk mit kezdeni a helyzettel, Daniel mégis csak Daniel, szóval begyűjtjük. Hamar felkerül az Odüsszeiára, ahol az antihírnök-ketyere mellett két zat fogadja, de ő csak sopánkodik, hogy ideje volt már. Miután lekötöztük, Daniel közli, hogy nem jelent veszélyt senkire sem, ez az egész hírnökösdi a tervük része. Igen, Merlin még mindig bérli Daniel egyik agyféltekéjét. Flashbackelünk, Adria azt magyarázza Danielnek, hogy az Eredet, meg az erőelszívósdi csupán önvédelem az Oráj részéről, a hatalmuk nélkül az Ősök már letarolták volna őket. Miért? Azon nagyszerű szabályuk miatt, hogy nem szabad beavatkozni az alsóbb létsíkok történéseibe. Adria szerint ez képmutatás, hiszen az Ősök ugyanúgy beavatkoznak, elvégre felhalmozzák a tudásukat, megakadályozva ezzel az emberek felemelkedését.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 10x13 - A járatlan út

2010. augusztus 11. 19:00 - Llew

A múltkori, teljes sikernek nem kimondottan nevezhető éles teszt, és a felépülése után Sam a laborban játszadozik tovább Merlin fázisváltó ketyeréjével. Biztos, ami biztos alapon még egy erőteret is felhúzott a szobába, hogy ne tüntesse el a bázist és, hogy elfelejtett figyelmeztető üzenet hiányában Mitchell fejjel belerohanhasson mikor ebédelni hívja. Carter zseléevés előtt még lefuttat egy tesztet, így az alezredes a megfigyelőből nézi, amint a szőke kollegina előre tervezetten eltűnik, azt viszont már nem látja, hogy fázison kívül megint csak eltűnik, mikor a terem közepe hullámzani kezd, és magába rántja.

Sam a robbanás nyomokkal tarkított, de ugyanakkor sértetlen laborban tér magához, aztán igen csak mereszti a szemét, mikor az őt őrnagynak szólító Dr. Lee és az atlantisz helyett a bázison szaladgáló, magát a CSK-1 vezetőjének valló Lorne őrnagy érdeklődik a hogyléte felől. Miután az őrnagy tájékozatja Hammond tábornokot, hogy a bázis továbbra is rendelkezik a működéshez minimálisan szükséges mennyiségű Carterrel, de valami mégsem stimmel, megkezdődik a szokásos ki maga, honnan és hogyan jött témákat körüljáró kihallgatás. Átszőve a kellő techno blablával és a helyzethez igazított, de amúgy is megunhatatlan párhuzamos univerzumos poénnal, vagyis, hogy van-e köztük olyan, ahol Carter egyenes választ ad.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Csillagkapu 10x12 - Vonal a homokban

2010. augusztus 10. 12:00 - the black ball

Örömteli hírrel kezdünk: Samnek sikerült addig buzerálni Merlin dimenzióváltóját, míg a Pentagon is felfigyelt rá, ezért élesben is bevethetjük az Oráj ellen. Első lépésként egy falut szeretnénk elrejteni, ahol egy hírnök járt, és a szokásos duma mellett hátrahagyta a főtéri tűzhely terveit. A helyiek természetesen nem adják magukat, így három napunk van, amíg a hírnök visszatér pusztítani. Carter szerint még közel sem biztos, hogy ekkora méretnél is sikerrel járnak, de Landry szerint mi baj történhet, indulás. A falut egy Thilana nevű kopasz nő vezeti, aki a helyi könyvtárat szemeli ki Carternek munkahelyként, hogy ha valami mondjuk kigyulladna, akkor pusztítsa már el népük egész feljegyzett történelmét is. Ha már ilyen okos a néni, megkéri Samet, hogy magyarázza már el, miként működik a bűvésztrükk.

Semmi gond, a három naquadah-generátorral ellátott masinánk az egész falut átpakolja egy másik dimenzióba, a hírnök meg a szájára veszi az Orájt mérgében. Jöhet is a demonstráció, Mitchell megkér mindenkit, hogy senki ne lógassa ki kedvenc testrészeit, aztán eltűnünk. Estére „köszvacsorát” tartanak tiszteletünkre, amit hamar el is veszítünk, mivel Merlin szerkezete visszadob minket a saját dimenziónkba. Hosszas kábelrángatás után Carter elmondja, hogy van egy jó és egy rossz híre. A jó az, hogy mivel az egész falu fázison kívül tartásához óriási energia kell, Sam megoldotta, hogy kimaradás esetén ne ragadjunk odaát. A rossz hír az, hogy létrejött egy ilyen kimaradás, pedig Carter azt hitte, hogy stabilizálta az energiellátást.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása