Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 5x13 - Return 0 (sorozatzáró)

2016. augusztus 01. 11:00 - AaannnaaA

Hát, ide is eljutottunk – sorozatzárójához érkezett a Person of Interest, plusz még egy személyes jubileum is belefért: ez a 100. írásom (itt) a sorozatról. Nézzük hogyan végződik kedvenceink története.

Kezdésként a gép beszél hozzánk Forrás hangján, azt a szöveget halljuk, amit már az évadnyitóban is elmondott arról, kik is voltak ők, és hogyan vágtak vissza. Közben Főncsi baktat egy random épület tetején egymagában, kezeiben táskát és fegyvert cipelve – úgy néz ki a vírus a gépen is megtette a magáét, mert azt kérdezi a gazditól, hogy most a jelenben vannak-e, avagy korábbi párbeszédüket idézik fel. Nos, ez a jelen, és még nyolc percük van, bár azt nem tudjuk meg mire. Arról beszélgetnek ami lényegesre a gép rájött az évek alatt: azt szűrte le, hogy mindenki egyedül hal meg. És azt, hogy akik valójában voltunk, sokszor csak a halálunk pillanatában derül ki. Elég morbid erről beszélni, tekintve, hogy ez a vég – mondja Főncsi –, azzal elveszi a kezét az oldaláról, mi pedig látjuk, hogy nagy valószínűséggel lőtt sebből vérzik.

1.jpg

Tovább
31 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x12 - .exe

2016. július 25. 11:00 - AaannnaaA

San Jose-ban Harold nekiáll felhasználni azt, amit fáradtságos úton megszerzett: azon ügyködik, hogy telepítse a vírust, mely a Szamaritánus végét jelenti. Úgy érzi miatta alakult minden így, jutottak egyáltalán idáig, neki is kell megoldania. Közben a Gép eszmecserét folytat vele, és megpróbálja megingatni a meggyőződését arról, hogy ez a legjobb megoldás.

Ennek érdekében rövid bejátszásokat mutat neki arról, hogy „mi lett volna, ha…” nem alkotja meg a gépet, kinek hogyan alakul az élete. Főncsi saját alternatív jelenét látjuk először, ahol továbbra is az IFT vezetője, Nathan Ingram pedig a jobb keze. Harold arról beszél, hogy talán többet is tehettek volna az országért, ha tovább próbálkoznak, és megalkotják a kormányzat által tőlük kért MI-t. Barátja leinti: ha nagyon akarnak, úgyis szereznek egyet, de az is lehet, hogy már megvan. És jobb, hogy nincs közük a CIA-s arcokhoz, akik megkeresték őket. A képzelgést ismeretlen férfi – Mr. Barnett – szakítja meg, kiderül, hogy hősünk az ő házába tört be illegálisan a vírus miatt.

1.jpg

Tovább
7 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x11 - Synecdoche

2016. július 18. 12:05 - AaannnaaA

Forrást jelöletlen sírba temetik egy esős nap kora reggelén, John és Lionel csupán a távolból figyeli az eseményt – Shaw képtelen volt eljönni, Finch pedig ismeretlen helyen tartózkodik. Fuszkó nem érti, miért nem kaphat rendes temetést, és állhat a neve a sírkövön, mire társa felvilágosítja: ez esetben a Szamaritánus rájuk találna, így ez nem opció. Pár szavas megemlékezés után immár a feladatra koncentrálnak: meg kell találni Sameent és Haroldot, hogy együtt vehessék fel a harcot az ellenséggel.

A két keresett közül utóbbi úton van Kentuckyba, csak közben bedöglött az autója. Miközben a motortérben babrál, fülesére a gép duruzsol. Még mindig nehéz megszoknom, hogy nem Forrás beszél hozzá, csupán az MI a nő hangján. Azt találgatja hová tart a gazdi, ám ő néhány mondat után leállítja – ezen a hangon nem szeretne semmit hallani. Ekkor a gép másikat választ, egykori tanáráét, de ezt még kevésbé akarja. Az MI ismét visszavált Forráséra, és nem zavartatva magát tovább folytatja az eszmecserét.

1.jpg

Tovább
31 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x10 - The Day the World Went Away

2016. július 12. 09:00 - AaannnaaA

Harold egy kávézó teraszán ücsörög, és hangosan beszél – persze nem magában, hanem a géphez. Nem tudja mi következik most, de azzal számol (és elfogadta), hogy meg fog halni; abban azért reménykedik, hogy azok, akik segítik túlélhetik.

Töprengését az érkező pincérnő szakítja félbe, hozta a rendelését és örül amiért visszatért. Finch nem érti a dolgot, azt állítja most jár itt először. A pincérnő zavarba jön, azt hitte a rendelése alapján ráismert a régi vendégre. A férfi gyorsan elvesz egy céglogós gyufásdobozt az asztalról, majd sietve távozik, de előtte még köszönetet mond a gépnek.

1.jpg

Tovább
17 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x09 - Sotto Voce

2016. július 04. 11:00 - AaannnaaA

Kietlen vidéken (tippre valahol a mexikói határ közelében) teherautó fékez, az azt vezető embercsempész és társa úgy dönt, hogy inkább kihajítja a családot, akiket a határon kellett volna átvinniük – boldoguljanak ahogy tudnak. Csakhogy apu, anyu és a kislány mellett utazik egy negyedik személy is, ő pedig szót, majd öklöt emel a bánásmód ellen.

Igen, Rico van itt, és persze nem szereti az efféle bánásmódot. Kiüti a két lelketlen faszt, a jármű kulcsát a családfőnek hajítja, ő maga egy palack víz társaságában nekiindul a sok mérföldes gyaloglásnak hazafelé.

1.jpg

Tovább
9 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x08 - Reassortment

2016. június 27. 09:00 - AaannnaaA

Shaw – most, hogy kapott némi biztatást a többiektől – újabb kísérletet tesz a szökésre, mi pedig szurkolhatunk, hogy ezúttal ne szimuláció legyen, hanem valódi. Először kiüti az őt benyugtatózni készülő ápolónőt, plusz a bökit is a valagába tolja. Gyors mozdulattal hatástalanítja a kártyás beléptető rendszert így tartva kinn az érkező biztonságiakat, Lamberttel az élükön.

A góré utasítja az ügynököket, hozzák ide a fejszét a tűzoltó dobozból, ám az nincs a helyén, így kénytelen pár lövéssel kinyitni az ajtót. Odabent döbbenten látja, hogy Rico teljesen felszívódott. Végül nyomára bukkan: a fürdőben szerelte le a kézmosót és törte át a falat – a fal mögött pedig komplett alagútrendszer húzódik, szóval bármerre indulhatott.

1.jpg

Tovább
7 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x07 - QSO

2016. június 20. 09:00 - AaannnaaA

Elrebegek egy gyors hálaimát: Fuszkó túlélte a robbanást! A rész kezdetén kórházban dekkol, az ágya mellett pedig Medve pocol. Forrás érkezik látogatóba járőr egyenruhában (jól áll neki), de nem találja a nyomozót ugrálós hangulatban – eléggé morcos a rakás hulla miatt, amit fellelt, és amit az alagút beomlása miatt nem tud a világ elé tárni. Plusz az sem deríti jobb kedvre, hogy társai továbbra sem akarják beavatni abba, ki miatt haltak meg ezek az emberek.

A nő terel, átad egy borítékot, melyben új személyazonosság van neki és a fiának arra az esetre, ha a saját szakállára nyomozás veszélybe sodorná, vagy ha csak egyszerűen ki akarna szállni.

1.jpg

Tovább
20 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x06 - A More Perfect Union

2016. június 13. 11:00 - AaannnaaA

Kedves Olvasók! Jelentem a Szamaritánus visszahozott – izé véget ért a szabadságom, visszaveszem a PoI hogyvoltjait Neoprimitív kollégámtól, aki két rész erejéig remek írásaival helyettesített. Mióta hogyvolt írásra adtam a buksim (rég volt), következetesen tartottam magam ahhoz, hogy „megnézem – megírom”, mert úgy gondolom, így jobban át tudom adni Nektek a „hűha…” élményt (ezért sem láttam még az évad többi részét, hiába ment le odakint majdnem a teljes). Viszont így, hogy egy időre átadtam a stafétát, az első évad óta először adatott meg, hogy két új részt nézhettem meg egyben (5x05 és 5x06). Wow – nagyon jó élmény volt! De ennyit rólam, vágjunk a közepébe.

Greer még mindig Rico agyát sütögeti – pár ezer szimulációval odébb járunk, mint a számomra rossz emlékű 4. részben, viszont a végkimenet most is ugyanaz: a nő nem hajlandó elárulni társait, inkább a saját életének vet véget. Az öreg úgy dönt ideje más taktikát választani, hogy végre meggyőzze, egykori csapata tagjai a rosszfiúk.

1.jpg

Tovább
10 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x05 - ShotSeeker

2016. június 06. 13:00 - Neoprimitív

Harold a fedett lakás biztonsági rendszerét frissíti éppen, miközben Johnnal társalog. Bár szerinte minden teljesen rendben van és az egész csak óvatosság, ahogy a kamera ráközelít egyes dolgokra egyértelmű, hogy valami nem kerek – csak még nem tudom mi? Addig is John a mára rendelt ügyfelet figyeli, aki a rendőrség ShotSeeker nevű hangelemző programjának az egyik technikusa. A Nagy Testvér nem csak lát, hanem fülel is, jelen esetben a lövöldözések hangjára, amit aztán 50 méteres pontossággal be is tud azonosítani és küldeni a rendőröket. Kivéve, ha téved – erre kellenek az Ethan Garvinhoz hasonló elemzők, akik ellenőrzik, tényleg lövést halott-e a rendszer vagy csak egy petárdát? Kapunk egy gyors szemléltető oktatást is, hogy lássuk, mekkora ász a srác, aztán vége a műszakjának és megy a barátnőjével szusizni. Pontosabban a többieknek ezt mondja, a barátnőjének meg azt, hogy túlórázik, ejnye, de kis huncut.

person_of_interest_5x05_shotseeker_mkv_20160606_090420_086.jpg

Tovább
19 komment

A célszemély (Person of Interest) 5x04 - 6741

2016. május 30. 11:00 - Neoprimitív

(Mindenki őrizze meg a nyugalmát, Aaannnaaa-t nem rabolta el a Szamaritánus, csak átmeneti távollétről van szó. Két részre afelkérésére én vettem át a hogyvoltot, maradjanak velünk, máris kezdünk.)

Szép nagy szám, kár, hogy gőzöm sincs, mit jelent. Utálom a műtőket, még jobban utálom, amikor orvosok éles és hegyes dolgokkal a fejemen matatnak, szóval őszinte részvétem a nyitó képsorok alanyáé - aki nem más, mint Sameen Shaw (hv fedőneve: Rico). Juhé, végre visszatért, bár a képek alapján szerintem inkább lenne halott. Kap egy chipet a fejébe, ami a műtétet szemlélő Greer és Lambert diskurzusa alapján valami elektronikus póráz, az öreg nagyon reménykedik, hogy működni fog. Lambert is, mert Rico eddig hat emberét tette hullazsákba. Jön egy kínosan jópofizó doki, Shaw kap egy spéci nézőkét a szemére, agymosó program indul.

poi_5x04_1.jpg

Tovább
11 komment
süti beállítások módosítása