Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dominion 1x8 - Beware Those Closest to You (Évadzáró)

2015. július 07. 11:00 - Szencsike

Az első évad ilyen rövidre sikeredett, a 8., duplarészes évadzárót olvashatjátok. A szenátussal kezdünk, épp az angyalok jelentette fenyegetést tárgyalják, mikor a mindenre elszánt Alex viharzik be hozzájuk. A srácot nem hívta senki, az őrök vinnék ki őt, azonban Mihályról vannak infói, ezért maradhat. Alex berohanása előtt Senior beszélt, ő átengedi a maradék idejét a katonának. Alex elárulja a mentorát, Mihály szándékosan rejtegetett a városban angyalokat, mióta csak Vega falai állnak. Még az a szolgálólány is tőle kapta a hamis igazolványokat, aki a Riesen-házban megölte Bixbyt. Sőt, Mihály régen az emberiség legádázabb üldözője volt! Ezt a főangyal saját maga vallotta be Alexnek. A bajt csak tetézi, hogy az Arkangyal Alakulat (katonai különleges egység) egyik tagja magasabb rangú angyal, akit Mihály épített be, ez pedig Noma Banks lenne. A szenátorok vérmérsékletüknek megfelelően reagálnak, van, aki döbbent (Becca), van, aki elégedetten vigyorog az árulás miatt (Senior).

1.png

Tovább
5 komment

Dominion 1x07 - Ouroboros

2015. június 30. 11:00 - Szencsike

Krisztus előtt 1900, valahol a babilóniai sivatagban. Mindenütt hullák, levágott testrészek, vér szennyezi a homokot. Egy kisfiú felébred, szaladni kezd, bár hová, itt a hullákkal tarkított sivatagban… Egy angyal száll le előtte, Mihály lenne az, csapzott, hosszú haja van, hadipáncélt visel és csupa vér.  A kezét nyújtja a gyereknek, nem kell félnie… De vajon mitől, vagy kitől…? Ugrás a jelenbe, Gábriel barátunk egy kis magányt akar, így elküldi a sleppet. Meghúz egy pohár italt, és elkezd egy saját költésű dalocskát énekelni. Kismalac, kismalac, engedj be… szépen transzba esik, mi pedig a vegai piacost, Louist látjuk, aki felsőbbrendű angyal, ő szintén transzba esik és Gábriel megszállja őt. Ennek nem szabadna megtörténnie, eddig csak az alacsonyabb rangú angyalokat tudta uralni, ebből baj lesz…

7x1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Dominion 1x06 - Black Eyes Blue

2015. június 25. 13:00 - Szencsike

Lássuk az előző rész végén elkapott Angyalka (megszállás előtt Claire édesanyja) sorsának további alakulását. Mihály érkezik, Alex egy kaszinó páncéltermében láncolta le a nőt, aki az életéért könyörög. A főangyal nem örül a fejleményeknek, Alex hazudott a feletteseinek, azt jelentette nekik, hogy a városban gyilkolászó angyal halott. Ezzel Mihályt is kellemetlen helyzetbe hozta, mert ő tudta ki Angyalka és Riesen tábornok őt kérte meg, hogy intézkedjen az ügyről. Alex azért nem ölte meg a nőt, mert Claire anyja, és tud róla dolgokat, illetve a régi szövegekben olvasott a Kiűzetésről. E szerint a megszállottakat a Kiválasztott fogja megszabadítani. Mihály is tud erről, de ezek csak egy kétségbeesett ember kétségbeesett szavai. Akkor Alex mégis hogy legyen Kiválasztott, ha ennek az egyetlen léleknek sem tud segíteni? Mihály szerint ez a szertartás veszélyes, mind a megszállt testre, mind Alexre. A srác vállalja a kockázatot, de jobb lenne, ha Mihály lépne valamit az ügyben.

6x1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Dominion 1x05 - Something Borrowed

2015. június 22. 09:00 - Szencsike

Az előző részben Mihály elvállata Alex tanítását. Most ezzel, az eddig sikertelen és nyűglődős kiképzéssel kezdünk. Kint vannak a sivatagban, Alex körül halmokban állnak az elhasznált töltények. A repülő Mihályt kellene eltalálnia, ez lenne a lőgyakorlat. Alex találatai nem pontosak, sőt a repülő Mihály mindig felborítja, mert a főangyal kihasználja, hogy a napsugarak elvakítják a srácot. Aki persze a sokadik buktatás után sem tanul, Mihály pedig sértetlenül szállhat le. A kis Kiválasztott használja az eszét, mert eddig csak a saját butaságai után ment, és emberek haltak meg miatta. Ha az árnyékokat követte volna, simán kiszámította volna Mihály minden manőverét és a lövései pontosak lennének. Buta fiú, nagyon buta fiú…

5x1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Dominion 1x04 - The Flood

2015. június 16. 11:00 - Szencsike

Ott hagytuk abba az előző részben, hogy Mihályt a lehető leghamarabb kórházba juttatni, mert Furiad leszúrta őt. Alex beszáguldott az angyallal a vegai kórházba, ott az orvosok, nővérek azonnal kezelésbe veszik, Alexet kizavarják a váróba, ne lábatlankodjon mellettük. Nem aggódhat a mentoráért sokáig, mert egy csapat katonai rendész érkezik és letartóztatják őt. Alex eredeti terve szerint lelépett volna, de visszatért, hát meg kell büntetni a szökevény katonát. A fogdában elkészülnek a rabfotók, ám van mitől félnie a srácnak. Egy másik börtöntölteléket átvizsgálás céljából levetkőztetnének, ugye Alexünkön ott tündökölnek a szentséges tetoválások, ezeket nem kéne mutogatni. Alex a vetkőzést megússza, a kihallgatóba viszik, kötelességszegés, szökés, és kormányzati tulajdon ellopása szerepel a bűnlajstromán. A főtiszt emberkedik vele egy kicsit, Alex csak hallgat, ám egész egyszerűen a kölyök fogja magát és lefejeli az tisztet. Irány a magánzárka, ez Alex szempontjából a lehető legjobb.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Dominion 1x03 - Broken Places

2015. június 03. 10:00 - Szencsike

Gábriellel nyitunk, a gonosz Arkangyal egy kis talponálló étkezdébe jött, valahol a sivatagban ez legalább még működik, itt biztonságban lehet Juniorral meetingelni. A vendégek egy-egy kósza pillantás után nyugtázzák az idegent, vissza is térnek a saját enni-innivalójához, Gábriel lecsücsül Junior mellé és az étlapot nézegeti. Az egyik vendégnek kihozott pudingon megakad a szeme, kis édesszájú, de ilyen toprongy helyen lehet csak műpudingot adnak, és nincs igazi főzött. Junior eközben a múltkori támadás miatt aggódik, a drága jövendőbelije megsérült, a lányt nem érheti bántódás. Gábriel túllép a pudingon, azért lett Junior a kegyeltje, mert ha ő beszél, arra mindenki odafigyel. Most azt mondja, hogy nem szereti, ha mások szenvednek. Akkor csak figyeljen, a pincérnő felvenné a rendelésüket, de Gábriel a villáját a nő szemébe vágja, majd módszeresen kinyírja a többi vendéget, pusztán tanító jelleggel. Az emberek elgyengülnek a vér és a szenvedés láttán, de az erősek, mint Junior, ebből táplálkoznak, ők csak még hatalmasabbak lehetnek. Menjen szépen vissza a városba, hirdesse, hogy a Kiválasztott felfedte magát! Junior határozottan bólint, de a méltóságteljes távozás is alig akar összejönni, mikor feláll, megcsúszik egy vérfolton, de ezek után már tiszta az útja kifelé. Gábriel elégedett magával, megkóstolja a pudingot, nem is rossz.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Domionion 1x02 - Godspeed

2015. május 29. 15:00 - Szencsike

Egy régi szép emlékkel kezdünk, amiben a kisgyerek Alex és Jeep élik a világukat. Apa és fia kosaraznak, heccelik egymást, ahogy a játék hevében szokás, ilyenek a boldog békeidők. Sajnos azonban néhány vérszem (alsóbbrendű angyalok, akik megszálltak embereket) rájuk támad. Jeep bezavarja a srácot a házba, ő küzd meg velük. Szerencsére sikerrel, bár volt egy pillanat, mikor úgy tűnt, hogy Alex megszívja, mert egy vérszem bejut a házba, de Jeep jön, lát  és lő, a fiú megmenekül, Jeep pedig megígéri, hogy sose hagyja el a gyereket. Vissza a kőkemény rögvalóságba, Jeep temetését Alex csak távolról figyeli, a pap a rejtélyes Kiválasztottról is megemlékezik, talán ő elhozhatja a békét…

1.png

Tovább
Szólj hozzá!

Dominion 1x01 - Pilot

2015. május 18. 09:00 - Szencsike

Üdvözlök mindenkit a Dominion, a magyar keresztségben Bukott angyalok (vetítés: Pro4) címen futó szériában. A sorozat előzménye a Légió című film. A sorozatot tavaly adták le, az első évad 8 részes, a második idény nyáron érkezik, immár 13 résszel. A főbb szerepekben Alan Dale (Reisen tábornok), Anthony Head (David Whele) illetve Tom Wisdom (Mihály) látható. Egy nagyon kellemes, igazi limonádé sorozat, de nekem nagyon bejött, már csak az angyalos téma miatt is. Jó szórakozást a sorozathoz és a hogyvolthoz! 

25 évvel ezelőtt az Úr eltűnt, az angyalok Gábriel vezetésével megtámadták az embereket és birtokba vették a világot. Néhány magasabb rendű angyal nem harcolt, viszont az alacsonyabb rendűek követték Gábrielt. Az alacsonyabb rangú angyaloknak nincsen saját testük, így első lépésként megszállták az embereket. Mihály arkangyal, az angyalok leghatalmasabbika, az emberek oldalára állt. Erődítményeket építettek, ahol a visszavágásra készülhettek. A mendemondák egy gyermeket emlegetnek, akit Mihály megmentett. A Kiválasztottat a testén lévő jelekről lehet megismerni, az emberek pedig rájöttek, hogy hiába léteznek angyalok, ők a leggyűlöltebb ellenség.

1.png

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása