Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Porrá leszünk - 2x06

2012. december 02. 15:00 - G_Norton

Egy fura helyi futóversennyel nyitunk, mert mindenki beöltözött valaminek, a góré és Alex önmagának, míg egy másik pali egy vérző fejű bűnöző egyednek, ő a fő célpont. A góré szerint mindössze legurult a lépcsőn a faszi, gyakran előfordul ez nála, gondoljunk csak Rayre, aki először mindig egy közelben álló kemény tárgyba üti bele a gyanúsított képét. Alexnek durva látomása van, mellette gurítják be a műtőbe, sürgős a dolog. A góré elkapja a csókát, de annak sikerül megbilincselve is elfutnia, és egyenesen pattanna bele a Temzébe, de azzal nem számolt, hogy a Temze pár méterrel arrébb van, így a betonra zuhan. A góré örül, na látod, leesett a fenébe és beverte a képét, előfordul az ilyen, Alex pedig megáll bámulni a folyót, egyébként tényleg megkapó a látvány: gyönyörű épületek, csatornák, hidak, meg egy vízben úszkáló hulla… Még mielőtt a górét vádolnánk trollkodással, tényleg úszkál egy hulla a vízben. Főcím.

01.jpg

Höjj, Chris felteszi a nap kérdését: vajh vízbefulladt-é az áldozat? Nem igazán, csak fogadásból megpróbálta kiinni a folyót, és a folyó nyert. Chris az igazságtól nem járt messze, mert valaki tarkónvágta a csókát, és még azelőtt meghalt, mielőtt a vízbe került volna, gyilkosság ez, kérem. A góré szerint mindössze kicsavarta a gyíkot, lezuhant, beverte a fejét, aztán elment úszni. A gyilkosságra utal azonban egy fura dolog, amitől Semjén már villámgyorsan dobálná a kereszteket, és Mick Jaggert gyanúsítaná, mert az áldozat karján két párhuzamos vonal van, valamiféle jel, Raymondo is a sátánistákra gyanakszik, nem mintha látott volna egyet is közelről. Neve nincs a halottnak, így máris nekiesnek a friss eltűntek listájának, hátha találnak valakit.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
Szólj hozzá!

Porrá leszünk - 2x05

2012. november 24. 10:00 - G_Norton

Mac öngyilkos lett, a korrupciós hálózat egyik legfontosabb eleme tehát kiesett – de a küzdelemnek természetesen nincs vége, a Rózsa Hadművelet miatt. Alex tévéje egész éjszaka ment, de a sorozat kezdete óta van ez így, mekkora lehet már a villanyszámlája? Na mindegy, a tévén keresztül jön az üzenet, Alex kórházban van, két csokor virág várta ott, de mégis nagyon aggódnak az életéért. Snitt, a góréék egy zseniális módszerrel szabadulnak meg a rohadék bűnözőktől: megállítanak közúti ellenőrzésként egy teherautót, Chris kb másfél percre feltartja a francia sofőrt aki húzna vissza a hazájába, közben a góré és Ray a megkötözött, felpeckelt szájú alvilági pofát bevágja a teherautóba, Franciaországban emberkeggyé’ baszdki.

01.jpg

Alex el sem hiszi ezt az egészet, cserébe a cigiző Chrisnek megmondja a tutit, a cigifüst nagyban pusztítja a spermiumokat, Shaz pedig mihamarább gyereket szeretne. Ray borús, mert minden nyomoronc újságból is a szart dobálják rájuk, továbbá őt magát egy gyerek is leköpte az utcán, hát a rendőrség renoméja nagyon csúnyán megtépázódott. A góré mindezt egy nagy fogással kompenzálná, épp van is egy rablás a közelben, jelenti Viv a rádión, a Stanley Road-on. Hoppácsak, dehisz ott lakott gyerekként Pete! Ammegki, jön a kérdés, hát Molly apja! Továbbra sem értik, hogy mire fel ez a nagy izgatottság, és csak remélni merik, hogy ez a Drake-család normálisabb, mint Alex. Főcím.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
Szólj hozzá!

Porrá leszünk - 2x04

2012. november 17. 10:00 - G_Norton

Vacsora Luiginál, az egész csipet-csapat nagyon levert a góré Nyugat-Angliába való elküldése miatt, amit tetéz még Alex meg a góré fura viselkedése is, plusz még a bűnügyi osztály másik csapata, akiknek van pofájuk a mellettük lévő asztalnál kajálni, és örömködni Manchester Oroszlánjának távozásán. Alex távozik végül, kisvártatva egy csúnya bunyó alakul ki a másik bandával, a góré pedig ezúttal nem száll be, hanem ő is elmegy, még a sörét is ott hagyja. Kerülőutakon mennek vissza a rendőrörsre, és Mac irodáját bepoloskázzák, már erre vártak hetek óta. Macet valahogy meg kell fogni, és nem hülye, a szerzett pénzt elrejtette valahogy, és meg kell találni az ajtót hozzá, Chris és Rayt pedig nem szervezik be, mert Hales is megnyuvadt ugye rejtélyes módon. Főcím, közben irány a folyamatábra felskiccelése.

01.jpg

A többiek reggel jönnek dolgozni, és az alvó Alexet, és a górét látják a góré irodájában, plusz valami hülye táblával, amit hálistennek nem olvasnak el, pedig bazinagy betűkkel van ráírva minden. Na, a havi pletyka megvan, de ez még semmi, még Shaz is ott maradt a bunyóban sütit dobálni, a góré meg meglóg, ezmiez, kérdi Ray. A góré nem tud válaszolni, mert belép egy büntetően nyolcvanas évekbeli balázspalis frizurájú hölgy, egy gyanús, bokáig érő barna kabátban. A góré rögtön megismeri, Jackie Queen az, a kiállhatatlan újságíró a Manchester Gazette-től, továbbá a kabát rajta a góréé, amit épp kb 9 hónapja felejtett ott egy bulin – és nem lehet nem észrevenni a kerekedő hasát Jackie-nek, nahát, a kis góré is úton van!

Tovább
Címkék: ashes to ashes
1 komment

Porrá leszünk - 2x03

2012. november 10. 11:00 - G_Norton

Alex tévézget, amikor a sok fasza BBC-s műsor mellett éjszaka ráakad Morph-ra, Britannia Sebaj Tóbiására, aki már nem akar Alexnek segíteni, mert a nő sem akarja igazán. Azért megcsapja némi árammal, de többet Morph nem próbálkozik, inkább szinuszgörbévé válik, és lassan kiegyenesedik, hát ha nekem lennének ilyen szar éjszakáim, már feladtam volna. A főcím után a góré is rábólintott, ideje Halesre rápislantani, és reménykedni, hogy nem gangbangelték meg a börtönben túlságosan szegényt. A lehető legrosszabb hírt kapják, mert valakit letakarva kigurítanak a börtönből, na az Kevin Hales, simán felakasztotta magát, és hát a szabályzat aztat mondja, hogy nem szabad futkosni a folyosókon, akkor sem, ha valaki épp önkezével vet véget életének. Hm.

01.jpg

Az őrsön a góré nézegeti Hales cuccait, mikor egy fickó, kezében egy dobozzal, és a lányával együtt keresi nagyon a górét, aki nem ér rá, kész. Emberünk hepciáskodik, a dobozban ugyanis egy döglött nyúl van, amitől Chris rögtön odataccsol a padló közepire. Mr. Pattison, a nyulas emberke egy kereskedelmi labort vezet, több fenyegetést is kapott már, épp előző nap az egyiket, a nyúl volt a következő, mert nemsokára tárgyalják az új állatkísérleti törvényjavaslatot, és néhány elszánt idióta ezt úgy értelmezi, hogy fogják szegény pici nyuszit, belevezetnek annyi áramot, hogy a Három-szoros gát erőműve is maximálisan működnek tőle, emiatt fenyegetőznek. Az előző napi fura csomagot elküldte a rendőrségre, a góré leinti, ácsi nyugodjon már meg, pont ezt akarta, hogy ennyire fosson tőlük. Alex és a góré lelép valahová, Alex szerint Hales nem volt öngyilkos hajlamú, thank you, Miss Marple. Még mielőtt több következtetést mondana, egy motoros elhajt mellettük, majd eldob valami fémdarabot az előttük lévő laborvezető mellett, és a cucc hamarosan robban is, de a pali megúszta, de a lánya már nem volt ilyen szerencsés, szerencsére nem hal meg, de súlyos sérüléseket szerez.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
Szólj hozzá!

Porrá leszünk - 2x02

2012. november 02. 16:00 - G_Norton

Alex a változatosság kedvéért a lányáról álmodik, de még mielőtt minden problémamentes lenne, Molly arcát nem látjuk, majd az Alex mellett lévő kihallgatóban az orvosok Alex életéért küzdenek. Alex persze marha izgatott lett, hogy épp 300 voltot küldenek bele, még azt sem veszi észre, amit Shaz mutat meg, hogy nyitva van az ajtó. Viszont nincs idő lacafacázni, indul a Tűzgyűrű-akció, amelynek keretein belül egy autórabló bandát akar elkapni a góré. Alex ennek ellenére szóba elegyedik egy autószerelővel, aki amfetamint adagol Bollynak, a góré pedig gyorsan a kocsiba parancsolja a jónőt, majd sivító kerekekkel indul neki a vadászatnak. Hamar üldözőbe veszik a gyanúsítottat, Chris egy kicsit aggódik az életéért, mert ahogy Hunt veszi a kanyarokat, simán elmehetne a WRC-be. A gyanúsítottal van egy kis probléma, ahogy Alex látja, mintha ájuldozna a kocsiban. A góré kicsit ráhúzza az autót, az félreáll – majd nagyobbat bukik, mint 3 Kubica együttvéve, egyenesen a főszereplő cigánytábor mellett. Főcím.

01.jpg

Kikászálódnak a kocsiból, majd lecsekkolják, igen, az autótolvaj halott, de fogadok, hogy Kubica kimászna belőle élve. A helyiek is odamennek bámészkodni, egy-két keményebb arc már támadna is, Ray nem leplezett örömmel mutatja fel a jelvényét. Alex 90%-ban biztos abban, hogy valamilyen befolyásoltság alatt állt a fickó, minő szerénység, jegyzi meg a góré. Befut a tábor orvosa is, Dr. Battleford, hát Jed Wicklow tényleg meghalt. A góré rögtön bátran nekitámad a csődületnek, ez a fickó egy bűnöző volt, amiről ők biztosan nem tudtak, igaz-e? Kb fél perc telik el, és már a górét vádolják a gyilkossággal, mert leszorította az útról (mondanám, hogy tényleg pont úgy nézett ki). A góré rögtön hozat egy teherautónyi rendőrt, hogy a helyszínelők megérkezéséig senki se csesszen szét semmit a környéken, Battleford dokit pedig ott tartja, hogy a hepciáskodó romákat távol tartsa, mert rá hallgatnak, míg Chrisre nem.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
2 komment

Porrá leszünk - 2x01

2012. október 27. 16:00 - G_Norton

Komfortos brit kórházi ágyból indítunk, ezeknek még a vécén is van tévéjük, hát innen tudjuk meg a hírt: Alex Drake nyomozót most is keresik, akit állítólag egy Arthur Layton nevű figura rabolt el kb egy órája. Két nővérke dógozgat és beszélget, na, ez a faszi sem fog többé felébredni a kómából, amibe került szegény. Vissz 1982-be immár, valami retkes csatornában kutatnak valami után, Alex pedig csúnyán elnézte a számot (96 helyett 69, easy mistake to make), emiatt egy szarfolyam elől kell menekülniük, de előtte még szegény Chris elcsúszik valamin, aztán remélhetőleg nem lett fülig fekáliás. Este már Alex törölgeti a góré kígyóbőr csukáját, a tévében épp azt látjuk, amint elhajózik a brit flotta Falkland felé… a tévé hirtelen átvált Mollyra, akit lecsesz a tanár, mert összeverekedett egy osztálytársával, aki azt állította, hogy halott az anyja, ami nem igaz, mert Molly hallott felőle valamit. Azt már nem tudjuk meg, mit, hiába veri Alex a tévét, az biztos, hogy már tudnak róla. Főcím.

01.jpg

Luiginál mindig érdekesek a fényhatások, elég élesen el lehet választani Londontól, de most nem ez a lényeg. Sz’al Luiginál kajál a góré, Alex visszahozta neki a szépen kipucolt cipőket, ugyanakkor meg jó híre van: hamarosan lehet, hogy hazamegy, mire a góré csúnyán néz, akkor mész haza, amikor én azt eldöntöm. Snitt, a Quattro alaposan be lett izzítva, csaknem elgázol egy arrafelé kószáló járókelőt, mint kiderült, egy hullához mennek ki a Sohóhoz, hiába, halottabb már nem lesz. Az utat elállja egy elegáns fekete autó, amiben Margaret hercegnő ül, de Gene Hunt elé ne álljon a hatodik ember a trónutódlásban, párszor rákiabál, de az autó nem távozik, és még egy hatalmas pink péniszt is elvisznek pont előttük, szinte kész a botrány. Alexet megállítja egy öregasszony, férfihangon mondja neki, jól van hölgyem, még lélegzik, de már nem sokáig. Alex nem sokáig gondolkozhat el ezen, mert a góré hívja már erősen idegesen a hulla miatt.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
1 komment

Porrá leszünk - 1x08 (évadzáró)

2012. október 21. 14:00 - G_Norton

Október 9-e van, másnap Alex nagy napja, vagy más szempontból nézve Alex szüleinek halálának a napja, de ez már részletkérdés. Alex csúnya álmot lát, ronda bohócunk próbál reklámban eladni egy Ford Escortot, azt az autótípust, amiben Alex szülei felrobbantak. Alex felébred, és körbenéz a későbbi tetthelyen, másnap délelőtt 10 órakor fog itt megtörténni, erőlteti az agyát erősen a részletek miatt, valami reklámtábla beugrik neki, a Gently Does It, több nem. Ezért itt az idő a börtönben sínylődő Laytont meglátogatni, hisz ha ott volt az esetnél, akkor tudnia kell valamit. Layton inkább szórakozik vele, erősen próbál rájátszani a későbbi Dr. Lecterre, Alex inkább most ott hagyja, de előtte elárulja neki, hogy 2008-ban már találkoztak, és ott egy vesztes volt. Főcím.

01.jpg

Az osztályon mindenki nagyon elfoglalt: a góré dartsozik egymagában, Ray alszik, Chris pedig magazint olvas. Alex kihasználja a helyzetet, és felhívja önmagát, hogy aztán előadja a nagy bűnesetet: valaki meg akarja ölni Tim és Caroline Price-t másnap délelőtt egy autóbombával, de mivel senki sem bagózik oda, kénytelen Rayt megdobni galacsinnal, hogy az riassza a többieket. A privát informátortól azt is tudjuk már, hogy egy Ford Escort a céljármű egy puccos lánysuli mellett, és még egy reklámtábla is lesz a közelben. Viv már eleve olyan arccal jön be, hogy sok jót nem sejtet, de mindenen túltesz: valaki ellenőrizni akarja a kelet-fenchurchi csapatot, azaz jön a rettegett Lord Scarman, A Rendőrség Életének Ügyeletes Megkeserítője.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
4 komment

Porrá leszünk - 1x07

2012. október 13. 12:00 - G_Norton

Egy béna filmjelenettel nyitunk, egy hamisított Quattro száguld egy bűnesethez, majd a célba érve kiszáll belőle a filmesek által elképzelt Gene Hunt, az alaposan megkövérített Raymondo (alig bír amúgy kikászálódni a járgányból, kapásból Tyrone ugrik be a Blöffből), és a csúnyán elcseszett Chris, hát ez a CSI: London, a nyócvanas években így nézett volna ki. Az őrsön Ray tátott szájjal mered a filmbeli mására, Shaz megjegyzi, hogy Chris egyáltalán nem ilyen rajzfilmszerű, kész szerencse. A bűneset tárgy a Gil Hollis, a kádas pali, akinek a nem kevés suskáját egy férfi-női páros pofátlanul lenyúlta, és még meg is lőtte a fickót. Egyébként tényleg egy fürdőkádban gyűjtötte a pénzt az afrikai gyerekeknek, akit mellesleg Matthew MacFadyen alakít (aki nem mellesleg Keeley Hawes, azaz Alex férje), valami elképesztően tufa, kék cuccban, ami kitűzőkkel van telebaszarintva. A dramatizációs játék kitalálója a tévé előtt ül, és akkora szemeket mereszt, mint egy autólámpa, valahogy ez még Bollynak is sok.

01.jpg

De ne ússzuk meg ilyen könnyen, a tévében megjelenik a bohóc, vajon ki fog meghalni hamarosan? Még mielőtt Alex teljesen becsavarodna, inkább a lámafejű Hollis képe kerül vissza a tévébe, Alex egy pillanatra a naptárra néz, hoppá, ott is szerepel egy vérrel odavésett kérdőjel. Főcím, utána ugrás az őrsre, a tévés szereplésnek semmi eredménye sem volt, ami fura, mert fényes nappal történt az egész, viszont egyetlen tanú sincs. Ray és Chris behozza a kerekeken guruló kádat Shazzel. A góré finoman megpendíti, hogy mekkora baromság volt ez az egész cucc, Chris azért felvette őket Betamaxra, majd milyen jó lesz visszanézni, Shaz már kuncsorog egy másolatért, hogy az anyukája is megnézhesse. A góré kényszerűségből beledob némi pénzt a kádba, mert a rendőrségnek nagyon rendesnek kell lenni, Alexre csöpög a víz, a Shaz által odaadott kicsi harang vészharangként zúg, nem jó előjel egyik sem.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
8 komment

Porrá leszünk - 1x06

2012. október 06. 12:00 - G_Norton

Alex kényelmetlenül fagyoskodik az ágyában, nem is nagyon tud aludni, inkább mozizik, ahogy kislányként az átok Rubik-kockát nem bírja kirakni, mire az anyja rápirít, hogy fel ne merje adni, tessék tovább forgatni a kockát. Alex emlékszik erre, viszont már nem tudja felidézni, hogy kitől kapta a kockát – lehet, hogy az agya kezdi magát megadni, nem kap elegendő oxigént, és lassan leáll? A női agy hihetetlenül képes kombinálni, röppen felé a golyó, és Alex a takaróval együtt zuhan az ágyába – és valaki fekszik mellette, de semmit sem látunk belőle. Bollyt durván ébreszti a góré, munkaidőben nem alszunk, max ha tűzoltó vagy, a góré a kocsiba rendel mindenkit. Persze Chris kicsit lemarad, megpróbál Shazzel elsunnyogni, de hát ha munka, van akkor munka van, valami postát rabolt ki egy alak. A góré olyan gyorsan repeszt, hogy majdnem elüt egy gyalogost, ezért a Carmageddonban pontlevonás járna minimum, Viv mondja az infót, hogy elvileg motoron menekül a két tettes. A Quattro üldözőbe veszi őket, de azok szívatják a kocsit, majd csakhamar el is húznak egy trükkös helyen, inkább visszamennek a postához, hogy mégis kik voltak ezek. Főcím.

01.jpg

Az indiai vendégmunkásnak nem is a pénz elvétele fáj, mert azt megjelölte egy kis bevágással, de ezek a rohadékok a Krisnát is elvitték, ráadásul a fickó, aki bejött, kettőt lőtt, aztán „ide a pénzt”, nagyon kemény. Azt is megtudta, hogy az egyik öregebb, a másik fiatalabb volt, a góré rosszallóan közbevág, de ezt mégis hogy a faszba’ sikerült megállapítani, hát hogyan öregem, hát a mozgásukból, hangjukból. Mr. Chatterjee rendőr is lehetne, mert még azt is megállapította, hogy biztosan nem walesiekről van szó, mert azokat Chatterjee bácsi érti, úgy beszélnek, mint az indiaiak. Az ifjabbik pofa ráadásul amerikai, mert a feleség nagy rajongója a Zsarublues-nak. Az öregebb meg állandóan azt kérdezte, hogy hozzá beszél-e az indiai, erre Chris már levág egy rögtönzött denirózást a Taxisofőrből. A posta előtt Chris és Raymondo hülyülnek ezzek a keresztbelövéses izével, és a góré már rá is jött, ki a tettes: Chas Cale, aki a góré szerint nem is öreg, mert egyidős vele.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
Szólj hozzá!

Porrá leszünk - 1x05

2012. szeptember 29. 13:00 - G_Norton

Hullaviziten vagyunk, szerencsétlen flótást valaki fejbelőtte, Alexnek a bohóc mutatja meg a halott arcát, szuggerálja magát rendesen, hogy nem fog meghalni, és hazajut. A góré rögtön rápattan Simon Nearyre, nincs bizonyíték ugyan, de biztos benne, hogy Neary nyírta ki a saját csicskását valamiért. Egy Reeks nevű besúgótól megtudják, hogy Neary hol fog találkozót tartani, azonban az egyik fontos feladatot Chrisre bízták: tartsa szemmel Nearyt, hogy merre megy, de még ezt is el tudja bénázni, fogalmam sincs, hogy miért nem fokozták már le közlekedési rendőrré, a góré pedig lenyom egy király kis suszter, szabó, baka, kém-poént (stréber, pincér, katona, ribanc). Neary szobáját így is megtalálják, de a fickó nélkül, csak egy bőrönd van bent, meg egy ijedt fiatalember, akinek fogalma sincs semmiről, Nearyvel szerelmi kapcsolatuk van. Chris rátalál egy érdekes tárgyra amit ő túlméretezett fülbevalónak hisz, és rettentő félelemmel el is dobja azonnal, amikor kiderül, hogy az egy análdugó, igen, BUZIK alkalmazzák, ez rájuk durvább hatással van, mint Lugosira a feszület. Főcím.

01.jpg

Marcust, a bent talált fiút kihallgatják, hol van a lopott pénz, gyémánt, drog satöbbi, de Marcus ezekről nem tud semmit (mellesleg ő volt a Sherlockban a monszterkutyával riogatott ember), ő mindössze egy kellemes órácskát kívánt eltölteni szerelmével, a góré rögtön le is nyom egy facepalmot. Bollynak azért még megmondja, hogy szerinte a buzulást törvényi szinten kellene büntetni, Alex már meg sem lepődik ezen, és bocsánatot kér a vén medve nevében is. Shaz őszintén sajnálja, hogy a legjobb palik szinte mind melegek, Chris nem hiszi el, hogy Neary is az, pedig hát a gengszter Ronnie Kray is seggbandita (mellesleg paranoid skizofrén), sőt, ő egy konzervatív politikussal volt együtt.  Alex nem érti, hogy mit rugóznak ezen annyit, végülis szabad világ ez, a góré szerint nem is olyan régen még büntették a melegeket, Alex pedig a bűntetteire koncentrálna, nem pedig a leszopott farkakra, és tényleg ezt mondta, hiába pislog annyira Chris. A góré is motiválja őket erősen, rögtön a lovak közé csapnak, és felkeresik az informátorokat.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
1 komment
süti beállítások módosítása