Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Aranyláz a Bering-tengeren 1x08 - Arany a jég alatt

2012. június 03. 02:13 - Nico Tindeath

Mondhatjuk persze, hogy mindjárt itt a tél, vagy hogy Tél tábornok már a határban készül a végső rohamra, vagy hogy fagyos fuvallat seper végig az alaszkai kisvároson. De az igazság az, hogy ez már a tél, legalábbis, ha Budapesten ilyen hideg lenne, odafagynának a garázsajtóhoz a hókotrók is. De Nome-ban még tart az aranyszezon, mert amíg a kikötő be nem fagy a folyóig, addig még kihajózik mindenki, hogy a fagypont közeli vízben, az éles jégtáblák közt lemerüljön a tenger fenekére.

A Behemót egyszerűen odafagyott a kikötőhöz, vagyis elő kell kapniuk a malacpörkölőt, hogy felolvasszák a hajót. Aztán már csak a jeget kell feltörni a kikötőben, hogy eljussanak a nyílt vízekre. Már csak apa és fia mennek ki a tengerre, de muszáj pár tonnányi iszapot megmozgatniuk, mert kell a pénz a holnapi aukcióra. Ugyanis újabb tengerparti területeket nyit meg a bányászat előtt az állam, ráadásul az új helyeken nem lesz nagy tülekedés sem, mivel a jogokat az kapja, aki a legtöbbet kínálja érte. Állítólag dollár százezreket is megér egyeseknek egy-egy ígéretesebb terület.

Tovább
1 komment

Aranyláz a Bering-tengeren 1x07 - Így szakítanak az aranyásók

2012. május 17. 15:28 - Nico Tindeath

Közeleg a tél, jeges szél söpri végig az alaszkai parton, a halászhajók már a jégbőrös vízen szaladnak ki a kikötőből, és a kocsmák előtt is már dideregve késelik egymást az aranyásók. Ez a végjáték, most derül ki, hogy sikeres volt-e az idény, hogy megérte-e egész nyáron a tenger fenekét porszívózni.

A Wild Ranger legénysége úgy tűnik jobban tette volna, ha otthon marad a fűtött szobában, és Oprah-t nézik, amíg ki nem kötik a kábeltévét és az áramot a házból. Merthogy a szezon alatt csak annyi aranyat gyűjtöttek össze, ami legfeljebb egy kiadós bebaszásra elég, ha beadják a zaciba. Már persze ha nem kérnek koktélokat, és az egyet fizet kettőt kap happy hour alatt kezdik el a piálást. Scott már két résszel ezelőtt kiutálta a hajóról Steve-et az élhetetlen öreg hippit, így most már csak Steve-et, a kamionsofőrt baszogathatja. Meg is teszi, hiszen a feszültséglevezetéshez már nem elég, hogy egyfolytában cigaretta lóg ki a szájából. De azért az is kiderül Scottról, hogy tulajdonképpen otthagyta a hitetlenkedő feleségét, hogy aranyat ásson, így most joggal ideges: se arany, se nő. Aztán később elszólja magát, hogy a gyerektartásra kell neki a pénz, vagyis úgy tűnik, hogy ez a válás már rég lezajlott, csak Scott kicsit furcsán érzékeli a valóságot. És nem csak akkor, ha nőkről van szó.

Tovább
1 komment

Aranyláz a Bering-tengeren 1x06 - Ez az igazi valóságshow

2012. május 13. 14:14 - Nico Tindeath

Drámai ponton hagytuk abba az előző részt: Emilyt szólongatták kétségbeesetten, a kamera közben pedig úgy cikázott egy felborult terepjáró sáros kerekein, mint amikor egy kézikamerás pornó forgatására lecsap az erkölcsrendészet. A történet ugyanitt folytatódik, csak még a dobokat is verik mellé, ha a feszültsége egy lufi lenne, akkor már nem is teli tüdőből fújják, inkább ipari kompresszorral.

A Szerelemhajó és a Lélekvesztő legénysége közös fürdőzésre érkezett a vadonba egy meleg vizű forráshoz, de hazafelé fejre álltak a nagy büdös sötétség közepén. Persze hiába egyre vadabb az aláfestő zene, hiába imbolyog a kamera, azért csak kiderül, hogy senkinek nem esett semmi baja. Még azért a szerkesztők kicsavarják az utolsó izgalomcseppeket is a sztoriból, kiderül, hogy fagypont alatt van a hőmérséklet, és ha nem sikerült kerekeire állítani a felborult dzsipet, akkor aztán itt éjszakázhatnak. Azt persze elhallgatják, hogy a legvégső esetben bevinné őket a városba a Discovery stábautója, de végül nincs is szükség arra, hogy az operatőr és a gyártásvezető mentse meg a realityhősöket. Egyszerűen visszalökik inkább a terepjárót az útra.

Másnap a Wild Rnageren kezdünk, ahol ugye már csak ketten vannak, miután Steve-t kirúgják. Még csak el sem kezd ásni a hajó, amikor kiderül, amit eddig is tudtuk: Scott, a kapitány hiába cigarettázik nagyon meggyőzően, hiába szónokol úgy, mintha nem is aranyat keresne, de legalábbis a normandiai partraszállást irányítaná, azért csak egy büdös nagy bunkó. Ha csak egy beosztottja van, azzal is képes összeveszni, miközben annyit káromkodik, hogy a hangmérnök sem győzi kisípolni.

Tovább
1 komment

Aranyláz a Bering-tengeren 1x05 - A drámai vég

2012. május 03. 13:00 - Nico Tindeath

Egyre kevesebb idő van, egyre feszültebb a helyzet, egyre hangosabbak a dobok, és egyre gyakrabban vágnak be kőkemény gitárfutamokat a zenei szerkesztők: Alaszkában csak a medvék élhetnek gondtalanul, az aranyásók nem. Zeke szerint például három éve nem volt ilyen rossz szezon, folyton esik, ami azért errefelé nem olyan, mint Balin, már csak azért sem, mert kurva hideg van. A Wild Rangers legénysége is ezen az állásponton van, ami nem meglepő, hiszen nekik eddig semmi nem jött össze.

Scott és Jason megnézik, hogy találtak-e az előző epizódban aranyat, kimossák a bányászmohát és a rázó rácsot. Scott végtelenül optimista, hiszen rögtön azt mondja, hogy csak kavics és sár van ott, arany biztos semmi. Aztán mélyen megszívja a dekket. Steve nem tűnik fel, de ennem most mindenki örül, a faszuk tele van a hippivel, aki egy kiszuperált iskolabuszban lakik, de még ahhoz is lusta, hogy legalább egy nagy peace jelet pingáljon arra a buszra. Aztán persze megjelenik Steve, és ki is akad, hogy kihagyták a munka legjobb részéből: a pénz számolgatásából.

Tovább
Szólj hozzá!

Aranyláz a Bering-tengeren 1x04 - Jön a vihar és az anyázás

2012. április 26. 13:00 - Nico Tindeath

Eltelt az három nónapos aranyásó szezon első hónapja, ami leginkább az alabamai bunkóknak rossz hír, hiszen eddig annyi aranyat sem találtak, amennyi Kanye West egyik őrlőfogprotézisére sem lenne elég. Jó hír viszont, hogy Alaszkában ilyenkor 22 órán át tart a nappal, vagyis kicsit elnyújthatják a munkaidőt, és ha eleget túlóráznak, télen majd fel sem kell kelniük a jegesmedve bőrrel fedett ágyból.

Tovább
1 komment

Aranyláz a Bering-tengeren 1x03 - Kopasszuk meg a turistákat!

2012. április 19. 13:00 - Nico Tindeath

Aranyásónak lenni jó. Már ha leszámoljuk a kurva hideget, a sarat, az állandó életveszélyt, az adósságban fuldokló elcseszett életeket. Meg persze azt, hogy mindezt iszonyatosan ronda kockás ingben kell nap mint nap megélniük. Na de mégis kiből lehet aranykotró a Bering-tengeren? Úgy tűnik a kockás ing az egyetlen feltétel, a többi majd kialakul. Vagy nem.

Új nap Alaszkában, a tenger sima, a kotróflotta, egy rakás vízen lebegő szemétkupac elindul a nyílt vízre, hogy felszippantsanak pár száz tonna iszapot, és persze benne néhány gramm aranyport. A Wild Ranger ennek ellenére nagy bajban van, hiszen van egy félkarú sérültje és egy agyzsibbasztóan hülye hippije. Ez a stáb, ezen kívül még arra a pakli cigarettára számíthat, amit minden nap elszív idegességében a tengeren.

Tovább
2 komment

Aranyláz a Bering-tengeren 1x02 - Akit hátba szúrnak

2012. április 12. 12:22 - Nico Tindeath

Azt gondoltam, hogy az alaszkai aranyásók munka után betérnek a kocsmába, kicsapják a lengőajtót, elismerően füttyentenek a színpadon kánkánozó kurváknak, a mocskos pultra csapnak egy öklömnyi aranyrögöt, aztán addig piálnak, amíg verekedés, késelés, vagy pisztolypárbaj nem lesz a vége. A háttérben pedig a zongorista behúzott nyakkal üti a fekete-fehér billenytűket. Az idők persze változnak, a kánkán például már nagyon nem divatos. Ezzel szemben az igazság az, hogy az alaszkai aranyásók beváltják a legközelebbi felvásárlónál a kitermelt aranyat, aztán a dollárokat a bárpultra csapják, és addig isznak, míg valakit meg nem késelnek.

Most a Behemót legénysége csapatja az alaszkai kisvárosban, mivel nem mehetnek ki a tengerre, hiszen az idő éppen olyan, mint nálunk egy szelesebb januári hétvégén. De ezt errefelé nyári viharnak hívják.

Tovább
Szólj hozzá!

Aranyláz a Bering-tengeren 1x01 - Veszélyes vizeken

2012. április 01. 10:00 - Nico Tindeath

Az Aranyláz Alaszkában után egy újabb aranyásós valóságshow jött szembe velem, lassan már akár magam vehetnék egy aranymosó tálkát, hátha a Filatorigátnál szerencsével járok. Mert ugye megvan ennek a romantikája, kétkezi meló, mocskos farmer, izzadságtól csillogó halánték, és olajos kezek, de ha a végén összejön, akkor csak ücsörögsz a kanapén, szivarozgatsz, kortyolod a konyakot, miközben a júliusi Playboy-cimlaplány lágyan masszírozza a vállad. Az októberi dupla oldalas, kihajtható poszter meg eközben mosolyogva tölt még egy italt neked. Vagy inkább csak megnézek pár újabb szerencsétlent, akik a hidegben, elázva bénáznak, és ha rám jön az aranyláz, rendelek valami csillogót a Teleshopból.

Úgy tűnik, hogy Alaszkában tényleg csak a mosómedvék nem aranyásásból próbálnak megélni, mert most a Bering-szoros alját kapirgáló tengeri aranyásók életét mutatja be a Discovery, meglepő módon Aranyláz a Bering-tengeren címmel. Ezúttal több csapat szenvedéseit követhetjük végig, van itt vérprofi, aki egy 80 tonnás dögre felpakolt markolóval túrja fel a tengert, alabamai hobbista, és helyi suhanc is, aki nem csak aranyat akar találni, de be is szeretne csajozni 2in1, ezért egy lányt fogad fel maga mellé.

Tovább
8 komment
süti beállítások módosítása