Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alias 1x02 – So It Begins

2009. június 29. 15:00 - Milo Rambaldi

Apa kezdődik, mondhatná Syd, de nem teszi, hanem beszámol nekünk az első rész tartalmáról. Átlagos kis titkos ügynök volt ő, akit beszervezett az ördögi SD6, amit Syd a CIA-nek hitt, persze ez az apróság csak akkor lett világos, amikor elmondta a vőlegényének, hogy rosszemberek torkát vagdossa a bolygó körül repkedve. Ezért a kis monológért Sloane, a genya főnök megölette a srácot, Syd meg besétált a CIA-hoz, hogy most már tényleg nekik szeretne dolgozni. Na erre nem kiderül, hogy az apja sem repülőgépügynök, hanem minimum a Sátán követe és ráadásul ő is kettősügynök, vagy mégsem? A fene tudja, de hogy Bristowék szürkének eddig sem mondható családi élete színesedik majd egy sort, az szinte biztos.

Párizsban vagyunk, fekete parókás Syd rohan egy fehér folyosón, mint Ben Johnson a sikeres doppingteszt előtt, kergeti a szekuritiosztag, akik lőnek is, majd Syd bemenekül egy liftbe. TERMÉSZETESEN van nála egy olyan kézikészülék, amivel a lift tetejére kimászva fel tud csimpaszkodni a tartóoszlopra, az üldözők meg csak néznek, hogy hová lett a jócsaj. Megvan, éppen egy másik őrt altat el egy dupla leszúrt csaknorrisszal. A megszerzett cucc egy Leonard Dreifuss nevű szemétnek lett, ő az SD6 bankára, meséli Syd Vaughnnak. És jó beszerző is a faszi, ha vállról indíthatós cucc kell, csak őt hívd. Bár, ha igazán jó fegyverekre van szükséged, akkor Ineni Hassan a te embered. Igaz, hogy Hassan kicsit ideges típus, éppen a fiáról elnevezett remek géppisztolyát mutatta be, amikor összebalhézott egy másik kaftánossal, le is puffantotta némi arab kaffogás után, mint a veszett kutyát. Syd szerint Hassan nem a legjobb haver. Nem is értem, miért.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 1x01 - Truth Be Told (PILOT)

2009. június 22. 09:00 - Milo Rambaldi

Most, hogy már mindenki tudja, mi a történet vége (rohadj meg örökre, Arvin), ideje megismerni a kezdeteket is, egyrészt mert érdekes, másrészt mert (szigorúan magánvéleményem szerint) az Alias két legjobb évadja pont az első kettő volt, ami meg ugyebár hogyvoltmentes terület volt mindeddig. De csak eddig. Egyórás, ráadásul pilot epizóddal nyitunk, így extra hosszú hogyvolt következik.

Nincs cold open, rögtön a főcím következik. In medias res egy bomba vörös nőt nyomnak a víz alá rosszpofájú vietkongok, majd áthajítják egy szobába, közben makognak, erre a vörös visszamakog az ő nyelvükön, és iszonyat félelemmel a szemében néz egy barna faajtóra. Snitt. Egyetemi tanterem, zárthelyi, a vörös csaj ezúttal barnára festve itt tanul. A tanár rászól, hogy Sydney, ideje lenne leadni az írásművet. Ami nem sikerült fényesen, meséli Syd az érkező barátjának, aki rámorog, hogy kevesebbet kellene a bankban rohadni (aha, szóval előbb az indokínai kirendeltség mindennapjait láttuk), de a srác igazából nem ezzel van elfoglalva, nagyon keres valamit. Egy jegygyűrűt, amit a Build Me Up, Buttercup című örök klasszikus elordítása közben átnyújt. És Syd a dal ellenére is igent mond! Hazaszalad, és elújságolja a nagy hírt Francienek, aki lakótárs, és legjobb barátnő. Francie kérdezget. Willnek szóltál már? Nem. Anyád biztos örülne, nem? Igen, de sajnos nem lehet itt.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x17 - All the Time in the World (SOROZATZÁRÓ, EXTRA HOSSZÚ HOGYVOLT)

2009. június 11. 22:25 - sixx

Nos, hűséges olvasóim, és idetévedő alkalmi látogatók, eljött ez a nap is, befejeződik az Alias, JJ Abrams első igazi nagyszabású sorozata (a Felicity-t nem lehet annak nevezni azért), ami beröpítette a tévés sztárproducerek világába és ami a Losthoz és a Fringe-hez vezetett. Öt évad után annyi KémCsalád kalandjainak, remélhetőleg megtudjuk végre, mi az istent akart Rambaldi és főleg azt, mi a terve ezzel Arvinbácsinak. A felvezető epizódban meghalt Grace ügynök, mert Sark, a nyomorult geci felrobbantotta a metrót, benne az APO irodáival, közben Peyton meg a Prophet5 vezetőségét likvidálta elegánsan, ami mellesleg annyira nem is nagy baj. Arvinbácsi Olaszországban van, egy jégbarlang mélyén, Syd egy szinttel még lejjebb, mert a rohadék kilőtte a talajt a talpa alól. Szerencsére odafent sasol Vaughn, az elpusztíthatatlan ember (tényleg, volt többször életveszélyben Alias-karakter nála? Illetve, halt meg nála többször bárki is a sorozatban?)

Nem itt kezdünk, hanem egy iskolában, ahol Syd éppen kislánykorában van, és kínlódik valami rajzzal, de persze csak haluzik, miközben a hóban fekszik és kékre vált ajkakkal a fagyhalál szélén tántorog. Arvin elintézte a dolgot, a nyomorult gazember. LA, KémFater az APO-n kívül is úr, és utasítja Dixet, hogy szedje össze a csapat megmaradt részét, mert valahonnan folytatni fogják a melót. ÚjSyd sokkot kapott, és gyászolna, de erre nincs időnk. KémFater telefonz Sydnek, de az nem hallja persze, hálistennek Vaughn pont ekkor érkezik meg és talál rá jeges arájára. Egy kis szívmasszázs, közbe újabb flashback, arra az estére amikor KémFater megtudja, hogy KémMuter meghalt, ami ugye csak egy KGB-átverés volt, de ez majd csak nagyon sokkal később fog kiderülni. GyerekSyd és KémFater sír. A barlangban Syd magához tér, még jó, csak nem nyírják ki a főszereplőt a finálé negyedik percében.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x16 - Reprisal

2009. június 10. 15:03 - sixx

Nem bajlódunk összefoglalóval, aki itt csatlakozik be a történetbe amúgy sem fog semmit érteni, legyen elég annyi, hogy Arvinnál van minden, ami a világ elpusztításához kell, oszt jónapot. Syd narrálásával megtudjuk, hogy a Prophet5 az nagyon veszélyes és mindenhová beférkőzött, de most már ebből elég. Megvan a névsor, tudjuk, kik alkotják a szervezetet, le lehet csapni. Sydney-be megyünk a felirat szerint, Syd egy párducmintás kis ruciban iszik valami szálloda bárjában, és a P5 egyik vezetőjét filmezi egy rúzskamerával, ami azért érdekes, mert a faszi szerintem pontosan tudja, hogy ő kicsoda, hiszen ott volt, amikor a Sydjelmezt ráhűtötték Espinosára, de ezen most ne akadjunk fel. KémFater máris küldené hazafelé, de Syd meghallja, hogy a londiner egy párt ismerős néven szólít, rajta voltak a P5-listán, és egy különterembe igyekeznek.

Közben Rómában Dix is egy P5-tagot figyel, taxisofőr álcában, és lefotózza, amit belép egy szállodába. Marshall egy bangkoki szaunában teszi ugyanezt, Grace meg Szibériában, és kurvaanyázik, mert hideg van. Londonban Vaughn cserkészi be az egyik fejest, de úgy látszik, egyelőre ő is csak fotót akar készíteni, nem értem én ezt. Ha megvannak, miért nem nyírják ki őket? Sydney-ben KémBarbie pincérnek öltözik be, és úgy megy fotózni, KémFater Washingtonban kapja le az egyik gazt. Syd hamarosan szarba kerül, mert a konyhában rálelnek a pincércsajra, akinek az egyenruhájába belebújt, így futnia kell, nyomában két hústorony. A szállodából azért simán kijut egy drótkötélen és lefelé ereszkedve még a geciembereket is lefotózza, bravó. A APO-ba visszatérve a fal immáron teljes, minden P5-tag képe megvan.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x15 - No Hard Feelings

2009. június 08. 11:05 - sixx

A "spongyát rá" epizódcím angolul simán lehet szójáték, szóval lehet, nem a legjobb megoldás, de mindegy. Az előző részben Vaughn visszatért az evilágba és már többé hivatalosan sem halott, Syd kinyírta Espinósát, a MűSydet, de ezt nem tudja senki, csak ő meg Vaughn, így simán visszamehet Peytonnal a P5-höz, hogy belülről bomlasszon, jó ez. Arvinbácsi felvette a kapcsolatot Sarkkal, aminek nagyon, nagyon örülünk.

LA, KémFater onnan veszi fel az események fonalát, ahol abbahagytuk, azaz Syd beépülőben, de erről csak Grace Marshall, Dix és ÚjSyd tudhat, mert lehet még kém a CIA-n belül. Ami jó hír, hogy Syd a chipbe, amiért Peyton annyira odáig meg vissza volt, egy nyomkövetőt rejtett, így KémFaterék simán tudják merre van, a rossz meg az, ha Syd nem tudja elhiteti a P5-tel, hogy ő MűSyd, akkor kinyírják, van ez így. Vaughn Hamburgból, a bunkerből jelentkezik be, és kéri Syd koordinátáit, a csaj még Hamburgban van. Ott hát, Peytonnal kocsizik és Anna Espinosát játszik, aminek az a vége, hogy Peyton egy pohár pezsgőben megúsztatja a chipet, nesze neked nyomkövetés.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x14 - I See Dead People

2009. május 28. 13:00 - sixx

Az előző részben kb. annyi történt, hogy a Sydjelmezes Espinosa kinyírta a francia tyúkot, Arvinbácsi meg felébresztette a zombivá lett KicsiSydet, majd úgy vágta bele egy üvegasztalba, hogy meghalt. Arvin, te mocskos szemét állat, te. Mindezt a Rambaldi kézirat 47. oldaláért, még jó. A halott KicsiSyddel nyitunk, temetés, Syd mondja a gyászbeszédet, és kegyeletből nem poénkodunk. Szegény Röné nem kap ilyen szép temetést, neki a boncolását mutatják párhuzamosan, ez a sorsa a nem állandó szereplőknek. Ja, és ez azért fontos, mert Rönében volt egy mikrochip, és ez kell az APO-nak, még jó, nekem is kellene, szuvenyír.

Syd saját magát hibáztatja a hugi haláláért, mert ő beszélte rá, hogy bízzon GeciArvinban, és ez ugye elég nagy hibának bizonyult. GeciArvin mindeközben egy kastélyban pocol már egy hete, és a 47. oldalba rejtett kód megfejtésén ügyködik, de a kissé morózus Peyton szerint nem elég gyorsan. GeciArvin pikírten rámutat, hogy Rambaldi végjátéka 500 éve a kéziratba kódolva várja sorsát, szóval egy hét ide vagy oda már nem oszt és nem szoroz, nem kellene őtet idegesíteni, mert annak eddig sem volt túl jó vége. Peyton arra is rámutat, hogy nem csak a vén gazember szenvedett meg ezért a Rambaldi lázálomért, hanem sokan mások is. GeciArvin leszarja.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x13 - 30 Seconds

2009. május 26. 15:00 - sixx

Az előző részben visszajött Will, de csak azért, hogy elrabolják, ezzel csapdába ejthessék a terhessége után villámgyorsan igen ruganyos Sydet, akiről valami genetikai mintát vettek, és ősellenségét, a kubai Ana Espinosát a fizimiskájára szabják. Will, Will, mindig is lúzer voltál. Ja, és Syd és KémFater együtt rejtegetik Vaughn-t a hegyek között Bhutánban. Jócsajfaktorban a Prophet5 jól áll, Espinosa, Peyton, Kémmuter vs. Syd, KicsiSyd meg Újsyd, a döntés nem nehéz.

Jaipurban nyitunk, Indiában, valami piacon, ahol Syd észveszejtő pink ruhában, szőke parókában és borzasztó délies akcentussal érkezik meg, és parfümgyáros milliomosnőt alakít éppen. Azért van itt, mert mint minden normális cégnek, az ő álcájának is itt van a callcentere, Indiában, mert így olcsó. Espinosa meg az egyik vonalat kihasználva telefonoz INGYÉR', a mocsok, valami kódolt routeren keresztül, amiről majd Marshall leszedi a kódot, és onnantól lehallgatható lesz a nő. Ehhez egy parfümös üveget kell az egyik wi-fi acces point környékére eljuttatni, és majd akkor menni fog. Így is történik, a tetőn már ott a francia tyúk és szívná le az adatokat, de csak nem megy a dolog, így Reneé beront a callcenterbe fegyverrel. Ezzel jól eltereli a figyelmet, Sydet a földre löki, kirabolja a jónépet, Syd meg közben egy csavarhúzóval megbuherálja az egyik routert. Zseniális.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x12 - There is Only One Sydney Bristow

2009. május 18. 15:35 - sixx

Na, szóval Vaughn él, és valami kolostorban héderezik, Syd meg szült neki egy lányt, hogy örüljön, és remélhetőleg visszajöjjön. A Prophet5-ot KémMuter vezeti, aki alapvetően geci, de annyira nem, hogy Sydet a gyerekszülésben ne segítse. Minszkben nyitunk, az usankák és a vicces orosz akcentusok hazájában, legalábbis remélhetőleg. Arvinbácsi érkezik rapportra a legfrisebb bábjátékosához, aki a köteleit rángatja, és tessék-lássék idegeskedik egy sort, hogy őtet nem lehet csak így rángatni, höjj, de ő is tudja, hogy DE lehet rángatni. sőt. Az új gazdinak tipikusan tenyérbemászó geciember feje van.

Arvinbátyám azért jött, mert a tizenkettek, akik a Prophet5-ot alkotják, beszélni akarnak vele, mindezt egy sötét könyvtárszobában. A tizenkettek mind férfiak és öregecskék, Arvinnal viztáznak egy sort a szabad akaraton, majd belógatják a répát: meggyógyítjuk KicsiSydet, ha még egy szívességet megteszel nekünk. Oké, mondja Arvin, akkor mit is kellene tennem? Persze, hogy nem tudjuk meg, mert ugrunk egy börtönre ahová megjön Peyton, mert nem halt meg a robbanásban az előző részben, sőt, nagyon is jó formában van. És a fogoly, akit meglátogat az Anna Espinosa, a kubai bérgyilkosnő, azaz Gina Torres, Joss Whedon egyik kedvenc színésznője. Peyton javaslata: gyere velem, oszt bántsd egy kicsit Sydet.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x11 - Maternal Instinct

2009. május 05. 17:17 - sixx

Gondolom, ezt a címet nem lehetett rosszul fordítani, de ha nem "Anyai ösztön" lett belőle, akkor lehet írni az AXN-nek menten. Ott tartottunk, hogy Syd kiszabadult a hajóról, és a gyereke is jól van, ráadásul pont a geciembereknek köszönhetően, akik kajakra segítette rajta, bizony. És az ellen mögött természetesen ismerős arc áll, mégpedig a KémMuter, akit mutattak vagy harminkét másodpercig, de ennek is öröltünk, nagyon is. Ja, Grace ügynök titokzatoskodik, és felesége gyilkosának nem tapossa ki a belét, amikor összefut vele, hanem egy üzenetet küld vele a Kardinálisnak, aki akárki lehet, ebben a sorozatban soha nem lehet tudni.

Washington, a CIA előző részben mellbelőtt emberét (KémFater lőtte meg) viszik egy furgon hátuljában a reptérre, a kísérői kommandósok, és minden bizonnyal oka van annak, hogy nem egy rendes mentőben, hanem egy lepukkant szar kocsiban fetreng. Egy pillanatra feltartja őket valami autó, de látszólag csak bénaságból, így mindenki megnygszik - még jó, hogy ekkor kapja oldalba a furgont egy bazi nagy kamion, mint a Szemtől szembe című filmben. A kommandósok is úgy járnak, mint Robert deNiro ellenfelei, csak a sebesült marad életben, de őt meg menten térden lövi KémMuter, mert gondatlan volt. És azt akarja tudni, hogy az ember beszélt-e KémFaternek a Horizontról. A nemleges válasz után meg faszán lelövi.

Tovább
Címkék: alias
komment

Alias 5x10 - S.O.S.

2009. április 27. 09:00 - sixx

Nakéremszépen. Ez volt az az évad, amiben Jennifer Garner megszülte Ben "nincs is nagy fejem (dehogynincs)" Affleck gyermekét, így az előző (Horizon) és a mostani epizód között 4 hónap szünet tel el. Ezt csak azért mondom, hogy ha valakinek feltűnnének az esetleges frizuraváltozások. Ott hagytuk abba, hogy Sydet elrabolták, és egy nagy hajók kiabál egyre a delfineknek me a tőkehalaknak, mert más nem hallja, legfeljebb a gonoszemberek, azoknak meg ugyan üvölthet.

És pont itt folytatjuk a dolgot, Syd a hajók kószál és menekül(?) az ellen meg keresi. Beront a rádiós fülkéjébe, ahol lever egy geeket terhesen is, majd bejelentkezik a rádióban, de ó jaj, jönnek a tolófájások, Vaughn gyereke itt fog megszületni menten. A rádiózás nem tart sokáig, mert a geciemberek rátalálnak, de a magzatvizet folyamatosan csöpögtető mindenórás kismama ellóg egy másik ajtón. Közben ugrunk az APO-ra, ahol KémFater beszámol Arvinbácsinak a dologról, aki megnyugtatja, hogy majd ő segít neki, Marshall meg azzal fogadja, hogy egy rádióadást fogott - aminek pont a vége maradt le, azaz a "fogva tartanak az...", tetszenek tudni, mint a Gyaloggalopban.

Tovább
Címkék: alias
komment
süti beállítások módosítása