Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 2. évad 6-10. rész

2019. október 20. 10:00 - Gillotte

A héten Luca nem a megszokott díszleten belül tartózkodik, ugyanis Artúr elráncigálja magával egy szingli-táborba, amin ő lesz a coach. Luca úgy megy, mintha a fogát húznák, ugyanis semmi kedve az egészhez. Sok ismerős arccal találkozik, például a Sheldon Cooper beütésű Tamással, a rádió könyveléséről. Tamáshoz fűződik egyébként a hét legjobb monológja, ugyanis játszaniuk kell Lucával: Tamás, együtt vagytok Lucával, és el kell mondanod neki, hogy megcsaltad. Ím a feladat. A statisztikákat mániákusan imádó, igen elvont könyvelő ezt ekképp oldja meg: ,,Luca, ezt az információt muszáj vagyok megosztani veled. Sajnos történt egy komoly meghibásodás a mi stabil, kölcsönös szeretetre épülő párkapcsolatunkban. Sajnos a neuronjaim a szokásosnál több szerotonint termeltek egy vonzó nő láttán. Megszólítottam az előbb említett nőt és lefolytattunk egy megtermékenyítést elősegítő aktust a megfelelő védekezés mellett…töcsköltünk”. Zseniális. Luca egyébként sokat tanul a táborban saját magáról, leginkább a tekintetben, hogy nem szabad lenéznie másokat. Még a régi pasijáról, Szilárdról is tanul, ugyanis a srác megjelenik és össze is jön egy másik csajjal, ám kiderül, hogy csak műsor volt, mert mindig Lucát fogja szeretni. Szegény fiú. Artúrnak is vannak ám titkai, ami eléggé kiborítja a mi Lucánkat. Artúr, mint párkapcsolati coach előadja, hogy mekkora szerelemben él a feleségével, erre hopp kiderül, hogy nincs felesége, ez csak a marketing része a dolognak, hisz hogy néz az ki, ha egy coach nem találta meg az igazit. Luca igencsak kiborul és csalónak nevezi Artúrt, aki levezeti neki, hogy ez mekkora baromság, mert ettől még rengeteg mindenkinek segít – beleértve Lucát is. És lám, a vöröshajú rádiós belátja, hogy így van, úgyhogy boldogan távozik a táborból.

6_1_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 2. évad 1-5. rész

2019. október 17. 08:28 - Gillotte

Köszöntöm a régi és új Olvasókat a 200 első randi második évadának premier-hetén! Röviden hívnám inkább 200 második randinak az évadot, ami egyből a lecsóba csap, nem vacakolnak azzal, hogy lehogyvoltozzák, mi is volt egy éve. Még jó, hogy vannak jegyzeteim ugyebár, na meg egy férjem, akinek nem olyan a memóriája, mint egy aranyhalé. Tehát ott hagytuk abba, hogy Dénes és a régi barátja motorbalesetet szenvednek, és nem tudni, mi lesz. Nem húzom sokáig: túlélték, Rudinak a karja tört el, Dénesnek pedig mankóra és nyakmerevítőre van szüksége. Sok szabadidő szakad rájuk, Rudi emlékezteti régi barátját, hogy milyen jól rajzolt annak idején, így Dénes újra nekiáll rajzolgatni, de Ildikóról karikatúrát nem mer, mint a többiekről, nehogy sértődés legyen a vége. Dénes tényleg nagyon jól rajzol, így barátja biztatja, hogy lépjen az önkifejezés rögös útjára, hagyja a sebészetet a fenébe, és legyen művész. Ildikó már a gondolattól is rosszul van, mert az kisebb pénzt, kisebb lakást, és kisebb műkörmöket is jelentene…

200masodik_1_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

Interjú a 200 első randi Lucájával, Gáspár Katával

2019. március 06. 13:00 - Gillotte

200_elso_randi_4-e1538141297543.jpg

Sokan szerettétek a VIASAT3 sorozatát, a 200 első randit. A Félixet megformáló Kékesi Gábor után ezúttal a főszereplővel, a Lucát megjelenítő Gáspár Katával beszélgettem, aki épp olyan életörömmel és lelkesedéssel beszélt kollégáiról, ahogy Luca tette a sorozatban.

gasparka.jpg

Egy Tóth János epizód forgatásáról siettél a 200 első randi castingjára, hiszen aznap szóltak, hogy menj. Nem sok időd volt hát a felkészülésre, mégis tiéd lett a szerep. Váratlanul ért?

Szoktunk ezzel viccelődni a kollégákkal, hogy ha úgy mész egy válogatásra, hogy nem tudsz felkészülni rá, akkor az nagy valószínűséggel jól sikerül, mert nincs időd görcsölni rajta. Az ember tele van adrenalinnal, és így általában jobban sikerül teljesíteni. Amikor mondtam a kollégáknak, hogy a forgatásról castingra megyek, azt mondták, hogy ne aggódjak, mert egy szerepet így lehet a legnagyobb valószínűséggel megkapni. Ha két héttel előtte elküldik a jelenetet, akkor már gondolkodsz, hogy mit és hogyan kéne csinálni, így már valamilyen elképzeléssel mész a castingra, és izgulsz. Viszont ha az utolsó pillanatban azt mondják, hogy hat óra múlva legyél ott, és azt az időt végigdolgozod, mint én tettem, akkor az esélytelenek legnagyobb nyugalmával érkezel.

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

Interjú Kékesi Gáborral, a 200 első randi Félixével

2019. január 28. 10:00 - Gillotte

Az életet nagykanállal faló rádiós karaktere megosztó volt a 200 első randiban, hisz néhol rettentő ellenszenves tudott lenni, ugyanakkor számos esetben láttuk a szereplő jó, melegszívű oldalát is. Félix sokszínű személyiségéről, a VIASAT3 sorozatáról és annak készüléséről beszélgettem Kékesi Gáborral.

kekesig.jpg

Fotó: Sony Pictures Television

Hogyan kaptad meg Félix szerepét?

Behívtak egy castingra, ahol azt a jelenetet kellett eljátszanunk, amikor Luca a telefonjáért nyúlkál a háztetőn, Márk pedig felszalad utána, mert azt hiszi, hogy öngyilkos akar lenni. Ebből ki is derül, hogy eredetileg Márk szerepére hívtak be. Nagyjából megcsináltuk a jelenetet – már amennyire meg lehet csinálni egy szobában a tetőről lelógó lány jelenetét – és akkor mondta a producer-asszony, hogy mit szólnék ahhoz, ha Félix egyik jelenetét is megnéznénk. Egy rádiós bejelentkezést kértek tőlem még a sorozat legelejéről, amikor Félix vezeti a műsort, majd beszélget egy betelefonáló pornószínésszel. Nyilvánvalóan nem készültem erre a jelenetre, úgyhogy adtak félórát, hogy memorizáljam a szöveget. Megbeszéltük, hogy ha a betelefonálóhoz érünk, akkor végszavaznak nekem. Az volt a vicces, hogy amikor elértünk arra a pontra, hogy a pornószínész betelefonál, akkor síri csöndben ütünk, és nem tudta az asszisztens, hogy mire várok. Ekkor tudatosult bennem, hogy annyira mozizza azt, amit éppen csinálok, hogy elfelejtette, hogy neki végszavaznia kellene, úgyhogy amíg elkezdte keresgélni a szöveget, addig én elkezdtem saját magammal beszélgetni, mint Félix és pornószínész. Kapitány Iván executive producer annyit mondott, hogy ha mást nem, a pornószínész szerepét biztosan megkapom. Mint utólag megtudtam, ekkor érezték azt, hogy ez a nekem való szerep.

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 56-60. rész

2018. december 26. 11:00 - Gillotte

Szomorúan nézek szembe a ténnyel, hogy ez a 200 első randi utolsó hete. Még a végére rendesen megkeverték a szálakat, s hogy elvarrják-e őket? A végére ígérem, kiderül. Elsőként hadd említsem meg az eseményt, ami rögtön hétfőn történik. Lucáék babavárót szerveznek a terhes barátnőjüknek, akire a babaváró helyszínén – Luca lakásában – tör rá a szülés. A lányok hívnák a mentőket, ám a majdani anya otthonszülést tervez, bár nem feltétlenül Luca otthonában, de így alakult. Riasztják Barnabást, a nőgyógyászt, és Márk is épp arra jár, úgyhogy Luca kádjában Barnabással együtt levezetik a szülést, így a kisfiú neve Márk lesz. Megannyi kérdésem lenne ezt az egészet illetően, de a lényeg mégis az, hogy Luca és Barnabás eléggé szimpatizálnak egymással. A nőgyógyász kedvesnek tűnik, nem is csúnya, elvált és van három gyereke, akik kéthetente vannak nála. Luca ezen hamar túllép, sőt, még jól is jön Barnabás apasága, hiszen Luca a lakásában történt szülés hatására elkezdi meghallani biológiai órájának ketyegését.

12_1.jpg 

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 51-55. rész

2018. december 18. 11:00 - Gillotte

Sziasztok fiúk-lányok, ez a 200 első randi, s annak újabb heti történései – ahogy Félix mondaná. Luca jól halad a diétájával és a mozgással, s ebben az Artúr által felbérelt edző, Bálint is a segítségére van. Bálint ideális partner a mozgásban, ugyanis kellően szadista, de azért nem veszi el Luca kedvét az egésztől. Edzés közben sokat beszélgetnek, Bálint mesél a tibeti, dél-amerikai meg mindenféle útjáról, sőt, arról is, hogy az apja halála után tudta meg az anyjától azt, hogy az apjának hitt férfi valójában nem az apja. Luca csüng az ajkain, először átvitt, majd szó szerinti értelemben is. Kétszer is együtt vacsoráznak a héten, szóval minden jól alakul – bár az nem lehet az ideális férfi, aki megvonja az embertől a szénhidrátot…

11_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 46-50. rész

2018. december 10. 11:00 - Gillotte

Az előző hetek sűrű történéseit most felváltotta a nyugodt történetmesélés, hiszen igazán sokat nem haladt előre a sztori, de ez nem is baj. Ildikó rögtön azzal indítja a hetet, hogy egy beszélő mérleget ad Lucának. Kedves ajándék. Egy gyanta-szett után a második legjobb. A mérleg szerint a színdiéta nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de nem baj, hiszen Artúr intézkedik: Luca nyakára küldi az edzősködő unokaöccsét, aki rögvest egy szobabiciklivel állít be, s ad utasításokat Lucának a fogyókúrájára nézvést.

10_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 41-45. rész

2018. december 04. 11:00 - Gillotte

Kilencedik hét. Eddig vártak a készítők a már elején elhangzott fogyókúra-szállal, és ideje volt már, hiszen a fogadásban ez is benne foglaltatott. Artúr indítja el Lucát a fogyókúra keserves útján, és rendkívül kegyetlen: a megkezdett tábla csokit sem fejezheti be a lány: ,,Luca, kérem a csokit!’’ szólítja fel ellentmondást nem tűrő hangon Artúr Lucát, aki engedelmeskedik. Elhatározása hazáig is kitart, sőt, a rádióban Kriszti ad neki diéta-tippeket, hiszen régen állítása szerint kövér volt, mint egy disznó, úgyhogy profi a témában. (Nocsak, csak nem utalás arra a titokzatos dologra, ami a takarító lánnyal van?) Luca a szín-diéta mellett dönt, s ennek értelmében első nap csak zöldet ehet-ihat. Nekem ez esetben az ételszínezék lenne a legjobb barátom, megfesteném azt, amit megkívánok, de szerencsére Luca önfegyelme leveri az enyémet. Még az egyetemes csoporttársaival rendezett bulin is sikerül tartania magát a zöld szín fogyasztásához – na meg persze a semleges átlátszóhoz, amit vodka formájában vesz magához. Elhivatottságát csak erősíti, amikor az egyik csaj megkérdezi tőle, hányadik hónapban van épp. A bulin egyébként szóba kerülnek a randik, és az egyik csaj a tévénél dolgozik, ahol kollégája az egyik legmenőbb tévésnek. ,,Mekkora lenne már összehozni vele téged, Luca!” így hát elintézik, hogy a srác a rádióban kössön ki egy interjún. A tévés atyaúristen nem vacakol sokat, élő adásban dobja be Lucának az ,,eljössz velem randizni?” bombát. Lucával ellentétben Márk nincs elragadtatva a dologtól, tekintve, hogy a fickó az egyetemi csoporttársa volt, és annak idején elszerette Márk nőjét. A tévés lenyugtatja:+ nem fog kárt tenni Lucában, mert csak szívességből vállalta el a randit, az ő szíve már foglalt, de ahogy látja, Márké is. Luca sejti, hogy egy ilyen szintű pasi nem az ő súlycsoportja, és rá is jön arra, hogy a férfinak Luca tévés barátnője tetszik, aki összehozta ezt az egészet. Luca nem késlekedik, kideríti, hogy a barátnője is hasonlóképpen érez, ezért összehozza a feleket, akik boldogan élhetnek tovább.

9_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 36-40. rész

2018. november 27. 11:00 - Gillotte

Elérkeztünk a sorozat nyolcadik hetéhez, lassan időszerűnek érzem az események gyorsulását a végkifejlet felé, de nem kell tovább várnom: a héten minden megtörténik, amire számítottam – és az is, amire nem. Viszont ne rohanjunk ennyire előre rögtön az elején, hiszen a múlt héten ott hagytuk abba, hogy Luca felvitt magához egy koktélkeverő srácot iszogatni. Az este kellemesen telik, ám Luca beájul, filmszakadás, és másnap reggel arra a látványra tér magához, hogy a koktélgyerek sehol, akárcsak a tévé és a nagymamától kapott pótolhatatlan ereklyék. Bence is ott van, hiszen mivel Lucánál is van az ő lakásához kulcs, tőle is elvittek ezt-azt, míg ő Lalinál jól érezte magát. Jól indul hát a hét, pedig hol van még a vége!

8_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment

200 első randi – 31-35. rész

2018. november 19. 11:00 - Gillotte

Eljött a hét, amikor a tervek szerint a hallgatók, és Luca is végső búcsút vesznek Félixtől, hiszen indul a tévéműsor, így Luca ülhet Félix székébe a rádióban. Luca egyébként szerelmesebb a rádiósba, mint valaha, az az előző esti csók adott számára bizonyságot arról, hogy Félix odáig van érte. Bence szerint ez baromság, de Luca meg sem hallja. Műsorvezetőként debütál ma, és valami elkezdődött Félixszel, szuperül kezdődik a hét! – lelkendezik. Félix már nem ilyen szerencsés: találkozóra hívja őt Várkonyi Zsolt, a rádiós örök ellensége, akivel aznap kezdődnének a közös tévéműsor munkálatai. Várkonyi azonban azt a szomorú hírt közli, hogy a rádiója többet ajánlott érte, mint a tévé, ezért inkább marad a mikrofon mögött, magyarán a műsor ugrott. Félix nagyon szeretne felébredni álmából és jót röhögni az egészen, de sajnos nem álom. Feltételezi, hogy Várkonyi nagyon csúnyán megviccelte, és a televíziós szerződés is kamu volt, de a fickó állítja, hogy erre meg ő sem lenne képes, csupán inkább visszatáncol a rádióba. Félix érthető módon kiakad, bár az valamiért nem merül fel benne, ami bennem rögtön: ez hogy a fenébe lehetséges aláírt szerződés esetében, a munka kezdetének napján, hogy csak úgy kilép a másik egy tévés produkcióból?! Bár láttunk már olyat a való életben, amikor a csatorna vállalta a büntetés kifizetését is, de ha még ez is történt Várkonyi esetében, akkor sem hiszem, hogy Félixszel így el lehetne bánni – már ami a dolog jogi oldalát illeti. Viszont azt, hogy Félix végre nagyon megszívja, kifejezetten szorgalmaznám, alább olvashatjátok, miért.

7_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
komment
süti beállítások módosítása