Hogy volt?

Való Világ 9x37 - Nászindulók

2018. december 11. 13:54 - hektor_

Egyszer megcserélt könnyen megy cserébe, vagy hogy tartja a mondás, de néha már magunk sem tudjuk, ki a soros – így a Skybaby támogatásával én lettem a következő Bruti helyett holnapra, majd Dzsudi Sixxel cserélte a mai napot, én meg vele a holnapit, így lesz holnap ő helyettem. Puskás Péci egy skótkockás ingben, amit az Ikea is piacra dobott mostanában csomagolópapír formájában vezeti fel a tegnapot: Ánusz Csoki nyomdokaiba lépett, az iskolahét véget ért, amit bulikával ünnepeltek a lakók.

v1.jpg

Tovább
604 komment

Való Világ 9x32 - Törtvonal és mínusz jel (18+)

2018. december 06. 13:12 - Dzsudibí

17_5.png

Mindenekelőtt engedtessék meg nekem, hogy azzal kezdjem, hogy ma hajnali 4-kor keltem, hogy minőségi kontentet produkálhassak nektek. Nem volt könnyű, de ha menni kell, menni kell. Nagyjából 9-re készen voltam mindennel, képekkel, gifekkel együtt, nagy volt az öröm, megvolt az ellenőrző átolvasás is, majd nyomtam egy mentést, mire egy sor kivételével a teljes írásom eltűnt. Ezúton szeretném kinyilvánítani tehát azon kívánságom, hogy a gyász bassza rojtosra a blog.hu ánuszrózsáját, de nagyon. Köszönöm. (Kérlek, írjátok majd meg kommentben, hogy legyen mindig biztonsági másolatom.)

Tehát. Ma Anikó vezet minket át azon a 12 sávos autópályán éjnek évadján, melyen csak kamionok járnak világítás és fék nélkül, zebra sehol, és amelyet úgy hívnak, hogy iskolahét a villában. Ancsa nyúlja Bruti poénját, mely szerint Lacika mostantól VV Lekvár néven fut tovább háttéralkalmazásként, tegnap óta egyébként már én is igeként használom, miszerint én lekvárok, te lekvársz, ő lekvár (na ugye!), mi lekvárunk, ti lekvártok, ők lekvárnak. A mai kérdés a nézőkhöz ismét csodálatos, vagyis Ánusz és Vivi kapcsolata a játék végeztével is folytatódhat-e, nem vagyok nagy párkapcsolati szakértő, de nem tennék sok pénzt arra, hogy ezek együtt öregszenek meg, de még csak arra sem, hogy Ánusz még ott lesz Vivi következő félmillás hajhosszabításánál, tekintve, hogy Vivikét alig egy hónapja ismerhette meg a nagyközönség, ám ez idő alatt már a harmadik ágaskodó faszt engedi közel kicsiny öhm…. szívéhez.

ke_pernyo_foto_2018-12-06_9_00_08.png

Tovább
482 komment

Való Világ 9X 31 – "Vannak lexikális tudásaim"

2018. december 05. 17:30 - Bruti

vlcsnap-00033_2.jpg

Bajusszal indítjuk az adást, és csak most jöttem rá, hogy a csávó durván kopaszodik, ezért az a büdös nagy félrefésült frufru a homlokán. De mondjuk, nem fáj ez, meg a mai világban már olyan hajat ültetnek be neki, amilyet akar, szóval szarni bele. Viszont a villában újabb csodás hét indult, az iskolahét, amit én kifejezetten kedvelek, mivel az agyhalottak itt mindig sziporkáznak.

vlcsnap-00001_2.jpg

Tovább
Címkék: 18+ vv9
425 komment

Való Világ 9x30 - A király visszatér

2018. december 04. 16:42 - Chat Géza

v1.png

Ugyan véget értek a nomádpusztai hétköznapok, de a villalakók teljesen megszokták a kőkorszaki retket, a középkori patkányos parókákat, de annyira asszimilálódtak, hogy a lassan bármely tetszőleges magyar kórház állapotát felvevő, esetleg egy portóríkói putri szintjére süllyedő Való Világ Villában egyesek teljesen jól érzik magukat. A már kívül is platina szőke Kebab egy banánt szopva konstatálja mindezt, hogy ez a szügyig érő dzsuvás fos már tényleg tarthatatlan.

Tovább
725 komment

Való Világ 9x29 - Elszabott szemöldökök erdejében jártam én (18+)

2018. december 03. 21:05 - sixx

3.PNG

1.PNG

14 perc.

Ennyi kellett a "kofa vagyok, de csak deréktól lefelé, afölött diszkós bige" stílbe öltöztetett Ancsának, hogy kibuggyanjon belőle az első igazi tájszólásos á hang. Remélem, nem direkt tartja vissza, vagy mondják neki, hogy ne beszéjjémáparasztosan, mert ha igen, akkor, és tudom, hogy olvasod, Ancsa, szarjál már rá, eresszed elfelé Mohácsot, mert kurvajó. Na, de nem ezért vagyunk ma itten, hanem mert nincs jobb dógom, mint a tegnap esti szeánszot/szeánszt/szeánsztot hajnal ötkor krónikáljam részben az RTL Most, részben meg a Note9-es teszttelefon képernyőjére vetett kézírásos jegyzetek alapján. Nagy lecke ez, emberek, az okostelefon csúszós képernyőjének vékonka műanyagtollal való baszkurálása, mert kiderül belőle, hogy a parittyázással ellentétben kézírni igenis el lehet felejteni, sőt.

Tovább
Címkék: 18+ vv9
561 komment

Való Világ 9x27 - Jedlik Ányos forog a sírjában

2018. december 01. 13:06 - hektor_

Előzetesben annyit, hogy nem lesz hosszú a mai összefoglaló, röviden két téma volt amiről nem tudtunk leszakadni, arról viszont kurva sokáig nem, úgyhogy sajnálom kedves elégedetlenkedők, de ebben szerintem ennyi van. Anikó a mai konferansziénk, meg kell jegyeznem hogy egyre jobban belejön a műsorvezetésbe – a fejre vasalt hajat mondjuk én nem erőltetném, de többek között ebbe sincs beleszólásom. Reggel van a villában, a csipás szemek Reni óbégatására nyílnak ki, az enyveskezű fosztogató ismét lecsapott, és ezúttal a lány törölközőjét vitte magával. A többiek egykedvűen falatoznak tovább, csak Zsuzsu és Csoki mekeg oda kettő sajnálkozó szót a rablással kapcsolatban, de nincs idő sokáig ezen rugózni, mert levél gyön, Era küzd meg a papírra vetett betűkkel: a két középkori csapat beléphet az újkorba, ehhez szükséges azonban Jedlik DZSEDLIK Ányos kézi hajtású dinamóját összerakni. A nehezítés, hogy két embernek kell, a többiek segítsége nélkül – na nem mintha azzal sokra mennének -, az egyiküknél lesznek az alkatrészek, a másiknál meg egy rajz az összerakásról, de nem láthatják, mit csinál a másik. A nyertes falu előnyt kap a következő feladatban.
1.jpg

Tovább
481 komment

Való Világ 9x22 - Képregény, tesó! (18+)

2018. november 26. 18:15 - Dzsudibí

0.jpg

Hát itt vagyunk újra. Petinek ma véletlenül a női kellékes szertárból hozták fel az öltözékét, és lusták voltak visszamenni újért, úgyhogy beadták Petinek, hogy igen, ez egy száz százalékosan férfi ing és nem egy női blúz, aztán röhögve kimentek kávézni a büfébe. Era gongat, Greg szuperképességére fáj a foga, ugyanis attól fél, hogy valakire rákötné a lila kendőt, Greg hiába esküdözik, hogy ő maximum magára kötötte volna, azt is inkább a végén, de még valószínűbb, hogy nem is használta volna, hát miért, MIÉÉÉRT. 

Tovább
875 komment

Való Világ 9x19 - A farm, ahol félünk

2018. november 23. 14:34 - hektor_

v12_5.jpg

Puskás Péci van ma, egy olyan ingben konferálja fel az eseményeket, amiért remélem hogy valaki hamarosan felelni fog. Előző nap bent járt a villában és levezényelte a tippelős játékot: a lakók korábban szavaztak bizonyos kérdésekre a lakótársaikkal kapcsolatban, és most meg kell tippelniük, hogy melyik kérdésre melyik választ adták a legtöbben.

v1.jpg

Tovább
678 komment

Való Világ 9x18 - Biztos hogy fogok másokkal is csókolózni, ha lesz még pia

2018. november 22. 12:43 - hektor_

v18.jpg

Nehezített pálya a mostani, mert garantáltan nem engem vártatok, de az van komáim, hogy sixx atyánk bokros teendői miatt sajnos kénytelen volt ideiglenesen lemondani a trashadagjáról, ezért mára az átlagon aluli színvonal meg az ócska viccek jutottak, dehát ezt a békát most le kell nyelni. Anikó van ma, abban a műszőr mellénykében konferál, ami már 2002-ben sem volt csinos, levéllel nyitunk, aminek már az első mondatában elhangzik Radics istenverte neve, amit remélem hogy már csak kurva kevésszer kell hallanom az életben. Végrendelet van egyenesen az Országos Nyilvántartásból pöcsételve, Radics fel nem használt szuperképessége az özvegyre száll, és előkerül a jó öreg, rongyosra járatott lemez az örök barátságról Reni, Csoki, és Ánusz ánusza irányába.

v1.jpg

Tovább
569 komment