Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x97 - Vákuum és tágulás

2021. február 19. 07:10 - Dzsudibí

Merci és Mó saját kútfőből, teljesen önszántukból olyan feladattal áll elő, mely sokkal érdekesebb, mint eddig bármi, amit a villában csináltak 3 hónap alatt, azaz szerepet cserélnek. Mó konstans nyávogással ugrálja körbe Mercikét, aki mentális egyszerűségéből eredő minden elemi ösztönét legyőzve hárítja ezeket a támadásokat. Az első probléma nem várat sokat magára, Mercikének kellene megennie Mó szokásos tükörtojását reggelire, az első falat azonban nem nagyon jut messzebb szájüregének első harmadánál, ahonnan alapos átforgatás és pépesítés után a markába köpi a langyos pürét. Mó szerint ezzel bukta a fogadást, mire Mercike egy pillanatra kiesik a szerepéből és majdnem egy óra nyugodalom és béke után újra nyávogni kezd, hát értse meg mindenki, ő a tojást nem tudja lenyelni, mert síkos és puha. Mondjuk ha síkos lenne és kemény, akkor meg Virág tüntette volna el egy pillanat alatt, de ennek már nincs is jelentősége. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_42_43.png

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X96 – Igazából megmondom az őszintét

2021. február 18. 14:02 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_632.jpg

Szülinapra ébrednek a villalakók, nem is akárkiére. Dániel ünnepli 23. születésnapját és elárulja a riportban, hogy lelki szemei előtt többször megjelent, hogy e jeles napon zöld kendő lesz a karjára kötve és a feje előtt lebegő párbaj miatt izgul. Én is izgulnék ha a fejem előtt egy párbaj lebegne, főleg olyankor amikor a csúszós úton egyenesben kellene tartanom az autót ilyen nehezítő tényezők dacára. Dániel kis társai azt ötölték ki, hogy amíg Robi becsalja a delikvenst egy hajvágásra a fürdőbe, addig a többiek csendben feldíszítik a nappalit. A terv kiválónak bizonyult. Dani a fürdőszobában azt szakérti épp, hogy nagyon fontos ez a birkanyírás, mert szőrös a feje és ettől széles, odakint közben szépül az asztal, felkerülnek a lufik, torta, ajándék póló és minden ami egy rendes zsúrhoz kell. A szülinapos a fürdőből kilépve mosolyogva énekli a többiekkel a szülinapi dalt és tapsol magának mikor elfújja a gyertyát. Milyen édes. A meglepetéseknek ezzel nincs vége, Virdzsi köszön be egy videóban. Elsőre senki nem ismeri fel a kimerevített képet, még Kovács 23 sem. Ezen nem csodálkozom, mert Virdzsó valami Barbie-fej szűrőt tolhatott a videójára, ugyanis még egy nyamvadt mimikai ránc sem látszik a fején. Eddig is tudtuk, hogy létezik Virdzsó arca smink előtt és smink után, de ez egy újabb szint. Merci kérdezi: ez nem a Virág? De ez az. Szevasz Kovács 23, öreg vagy de szeretlek így is. Anyukád haverem lett, várlak idekint! Kovács 23 meghatódik, remeg a szája széle, de kb. 60 perc múlva ki fog derülni, hogy lehet nem is a viszontlátás öröme miatt ilyen zaklatott.

kepernyofelvetel_639.jpg

Tovább
komment

Való Világ 10X95 – 5 tonnás kandesz tyúkok és A tojás

2021. február 17. 18:37 - dmr94

Nagy meccset rendeztek tegnap Budapesten a Puskás Arénában, igazi világsztárokkal de ne feledkezzünk meg a Nagytétény Aréna (világ)sztárjairól sem, akik a héten a tudomány területén csillogtatják meg képességeiket / nemtudásukat. Anikó egészen visszafogott, amolyan nagyvállalati középvezető MILF, akit mindenki meg akar dönteni de a prímet Vivi viszi az orvosi köpenyhez párosított bőrnadrággal és magassarkúval. Mint valami rossz pornó, komolyan.

vv10x95_38.png

Tovább
komment

Better Than Us - Episode Thirteen

2021. február 17. 09:00 - hektor_

Arisza arra lép be a nappaliba, hogy Szafronov a kanapén hegeszti Larát – nem tudom, mi a furcsább, az hogy a rajtakapott Lara közben mélyen a robotlány szemébe néz, vagy az, hogy Szafronov egy “Arisza, mi a baj?” kérdést odavetve közben tovább döfködi a partnerét. Ha eddig nem lett volna elég a jelenetből, Arisza rátesz még egy lapáttal:

...miért nem velem? Ez az én feladatom.

A doki a sliccét felhúzva szabadkozik, dehát már Allánál is megmondtam hogy nem veheted át a helyét, Arisza viszont tényleg értetlenkedik: basszameg, megnyertem a tendert, kikapcsoltam a gyilkolási ösztöneimet, nem igaz, hogy neked semmi nem elég! Szafronovnak mostmár tényleg tele a töke, a félbeszakított pásztorórát tekintve a szó legszorosabb értelmében; közli a robottal hogy sosem lesz a családja része – de az nem tudja feldolgozni az információt, úgyhogy lefagy az Ideges Feleség-monológ közepén. Lara ijedten lát neki az azonnali hibaelhárításnak, a doktor értetlenkedik, ugyanmá’, hisz csak egy robot, mondja, mire a lány közli hogy Arisza ezerszer fontosabb számára, mint ő, úgyhogy a férfi sértődötten csomagolni kezd. 

1.png

Tovább
Címkék: better than us
komment

Való Világ 10x94 - Górcső alatt a többismeretes kotans

2021. február 16. 15:10 - Dzsudibí

Gyásszal indítunk, pontosabban a top 6 buli indul azzal, mert én speciel egy erős kávéval és két szál jóféle cigarettával rúgtam be az ajtót ma reggel is. A falra felkerül Merci színes fotója a top 6 játékos közé, míg a Virágról készült fekete fehér kópiát az alsó, vagyis a már kiesett játékosok sorába akasztják a falra néhány keresetlen szó kíséretében. Az elmondottak alapján Virdzsó egy cserfes kis leányzó aranyszívvel, mindenki tartja magát a halottról jót vagy semmit alapszabályhoz, kivéve Dániel, aki még ezekben a nehéz pillanatokban sem feledkezik meg legfontosabb küldetéséről ezen a földön, azazhogy Virágból jobb embert faragjon - "Ferde vagy" - osztja ki a képet, miután egy érzelmes, szívének minden fájdalmát egyetlen mondatba sűrítő üzenettel búcsúzik Kicsimtől - "Nemsokára találkozunk, vigyázz magadra". A riportban azért már jobban kiadja magát, félti Virágot a kinti világtól, az ő szeretteit senki ne bántsa, mert azért ő bármit meg tudna tenni, és most tekintsünk el attól, hogy ennek a mondatnak így ebben a formában egy kicsit más jelentése van, mint amit Dániel mélységes zaklatottságában kifejezni szeretett volna. 

ke_pernyo_foto_2021-02-16_4_38_39.png

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X93 – Zaklatás, Te vagy az?

2021. február 15. 15:15 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, a csodálatos valentinozós adás is nekem jut, meg vagyok én áldva ezzel. A kommentszekcióban pedig tegnap este kívánságműsor volt, szóval még extra feladataim is vannak.. Meg vagyok én áldva veletek is.
PP van ma és ennél
többet nem is tudnék elmondani róla, ha nem egy „valentinnap, valentinnap” rigmussal nyitná a műsort és nem egy rózsaszín póló lenne rajta. De az van.

kepernyofelvetel_1210_egyedi.png

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X92 – Gasztrógyalázat és eggyel kevesebb

2021. február 14. 19:48 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, itt az újabb párbaj, megint eggyel kevesebb ápolt lesz bent, nekem pedig most nincs annyira sok időm, úgyhogy kicsit kevesebb lesz a duma és több lesz a kép, a végeredményt úgyis tudja mindenki, az ostoba cicaharc meg szerintem nem is igazán izgi.
Valentin-nap előestéjén vörösbe öltöztetik Ancsát, a lábai egészen szürreálisan vékonyak, a nyakába pedig valami vállalhatatlanul aranyszínű vagy aranyozott ilyen himbilimbit raktak, az én szemem képtelen ezt befogadni, ahogy a köldökvonal fölé húzott nadrágot is…
kepernyofelvetel_1129_egyedi.png

Tovább
komment

Való Világ 10X91 – "Száműzetés" és "rapcsata"

2021. február 13. 18:16 - dmr94

Peti és fullos mintás inge a pénteki ügyeletes, szavazni is lehet csak még nem érthetjük mire de ki is derül rögtön: itt kérem komoly próbatétel vár a párbajozókra, el kell tölteniük kerek három(!!!) órát a többiektől elzárva a nyugiszobában, amit a szerkesztőknek van pofájuk száműzetésként aposztrofálni. Lévén az ápoltak legnagyobb problémája látszólag az, hogy nem pihenhetnek eleget, inkább áldásként kellene felfogniuk, hogy alhatnak végre napközben is és senki sem zavarja őket.

vv10x91_01.png

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X90 – Emberiség és nagydolgok

2021. február 12. 15:20 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, Ármándó végre előkerült önkéntes száműzetéséből, szóval mindenki megnyugodhat, nem az Exatlonba castingolták be. És a Kék Osztriga bárba se.
Ma is én vagyok és ha igazak a hírek, akkor már csak két hét van vissza az idei Ápoltak viadalából, szóval az igazi izgalmak még csak most
jönnek. Főleg azért, mert eddig még nem voltak.

Puskás „troll” Péter a mai porondmester, akitől sok napja elvehették a bemindenezéshez szükséges dolgokat, mert egészen zakkantan konferálja fel az ünnepet, aholis Virág tizenkilenc éves lett.

kepernyofelvetel_1047_egyedi.png

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X89 – A Robminátor

2021. február 11. 14:50 - Laura Ingalls

 kepernyofelvetel_166.jpg

 A 89-es számú összefoglalót Ancsa vezeti fel nekünk méretes zakóban - ami ennél fogva inkább kabátnak tűnik - és hatalmas fejű gumicsizmában. Hamarosan kiderül kit hív ki Merci – mondja Ancsa – ám előtte lehull végre a lepel, a hét millió nézőt (LehetEgyVéleményemGábor után szabadon) foglalkoztató kérdésről: wtf van az utolsó lila kendővel. Nos az van, hogy beállítottak a készítők az udvar közepére egy cölöpöt, amire rátettek egy üvegfalú dobozt, amibe betettek egy lila kendőt amit egy műanyag kéz szorongat és küldtek egy levelet a Hét Törpének, hogy aki hamarabb hozzáér, övé a szajré. Hapci olvassa fel a levelet, ami után kis képzavar támad, hogy meddig is lehet birtokba venni a kincset. Kuka szemüvegben ül és magához képest sokat beszél, de cserébe hülyeséget, majd Tudor rántja helyre a dolgokat, hisz szövegértésben ő a legjobb: 48 óráig, a következő kihívásig lehet magukévá tenni a kendőt, utána auf wiedersehen lila kendő és védettség úgy zusammen, mert Szendéről is lekerül amit jelenleg birtokol és a párbajról visszatérő sem kap újat. Minden szempár Morgóra szegeződik, mert a jelenlegi állás szerint Szundi őt fogja kihívni. Szokása szerint Morgó durcizik, háborog kissé, hogy szíve szerint megragadná a védettséget most azonnal, két kézzel és el sem engedné soha többé, mert mégis ki az a hülye aki párbajra akar menni, de meglepő módon sikerült fejben levezetnie, hogy ha ő most védett, akkor Hapci lesz a másik párbajozó, mert Szundi a többi törpét nem vinné párbajra.
Vidor cigizés közben finoman presszionálja Kukát, hogy amennyiben ő veszi ki az üvegkoporsóból a rohadt almát, akkor Szundi azt hív ki akit akar (Morgót) és senki nem szólhatna semmit, mert Kukának minden joga meg van, hogy bevédje Szundit. Kuka nem szeretne ily módon beavatkozni a játék menetébe. Meg úgy egyébként sem, nem hiába hívom Kukának. Mindeközben Morgó Ilonával beszélget (házi nyúl) a hálóban, amit Hapci bejövetele szakít meg. Morgó próbálja kicsikarni Hapciból, hogy áldását adja arra, hogy rámarjon a lila kendőre és mondja ki, hogy szívesen megyek helyetted párbajra Szundival, de Hapci sem most jött le a falvédőről és csak annyit mond: ahogy érzed szívem és ezt variálja perceken keresztül.

kepernyofelvetel_167.jpg

kepernyofelvetel_168.jpg

kepernyofelvetel_170.jpg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása