Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x85 - VV10 Krumpliszsák, avagy egy nem várt VV hogyvolt története

2021. február 07. 19:16 - Dzsudibí

Nnna kedves feleim. Nem bírtam magammal, csak megírtam, olyan nekem a VV hogyvolt, mint Virágnak Dániel szerelme. Próbáltam rövidre fogni, mert mégiscsak volna jobb dolgom is ennél, végül nem sikerült, nézzétek el nekem.

Üzenetek Vivinek

Vivi rajongói üzeneteket szeretne hallani, kritikusai véleményére magasról tesz, így megtudhatjuk, hogy mindenki IS Vivit szereti, egy rajongója reméli, hogy Virággal lesz még párbaja, és jól kinthagyja Dániel oldalbordáját – Virdzsó arckifejezését azóta is brit tudósok hada elemzi nullahuszonégyben. Bálinttal remekül összeillenének, jelenti ki egy másik rajongó – hát nem annyira, cáfol Vivi, de ennek a szerelemnek a beteljesülése kizárólag miatta hiúsul meg, túl sokat tud Bálintról. Bálinton úgy látom, maximálisan egyetért. Már nem azzal, hogy nem lennének jó páros, hanem hogy ez csak és kizárólag Vivin múlik.

ke_pernyo_foto_2021-02-07_16_45_52.png

Tovább
komment

Való Világ 10X84 – Sic transit gloria VV10

2021. február 06. 17:31 - dmr94

Na jó, valljuk be ez így egy ordas nagy clickbait, nemhogy a jelen szériának, valószínűleg magának a műsornak sem létezett soha semmilyen dicsősége de ha az ápoltak kellően hatásvadász címekkel kapták a róluk szóló híreket akkor engedtessék meg ugyanez nekünk is. Ám ha már szóba került, az esetleges hanyatlás legfeljebb abban érhető tetten, hogy a csodahetes együtt maradásával egyre ingerszegényebbek a napok, azt pedig, hogy ez jó vagy rossz, döntse el mindenki maga miközben visszagondol a megboldogult ŐSZINTE csapat intellektustól sugárzó aurájára.

vv10x84_00.png

Tovább
komment

Való Világ 10x83 - Aurea mediocritas

2021. február 05. 07:35 - Dzsudibí

 Folytatódik a "Mit kíván üzen a Magyar Nemzet" sorozatunk, ezúttal Bálint kap szívhezszóló bókokat és herecsavargató kritikákat. Többen úgy gondolják, hogy rettenetesen unalmas, rosszindulatú és okoskodó, egyesek még azt is sejteni vélik, hogy titkon szerelmes Virágba. Bálint cáfol, ő sosem tudott Virágra nőként tekinteni, hiszen 12 évvel fiatalabb nála, úgyhogy emiatt nincs esélye, Dániel kényszeredetten köszörülgeti a torkát a sarokban, hogy azért róla se feledkezzünk mán meg, majd elégedetten simogatja meg a mellényzsebében lapuló tulajdoni lapot. Bálint továbbá öltözhetne jobban, és a szakállt is elengedhetné, mert akkor legalább 20%-al nőnének nyerési esélyei, állítja egy kedves néző, és bár a szám önmagában nekem kicsit túlzásnak tűnik, ám mégis remek képet fest arról, hogy valójában milyen tényezők befolyásolják a szavazókat a párbajokon úgy nagy általánosságban, ezek itt meg a taktika szót használják mantrájukként. Érdemes továbbá megemlíteni a magyar Steven Seagal párost, Mercikét és Robit, akiknek arckifejezése végig rezzenéstelen marad a felolvasás során, minden bizonnyal taktika van emögött is, nem akarják leleplezni véleményüket mimikájukkal, és nem feldolgozási problémák. Beszéljenek hát helyettem a képek, érdemes nézni az arcokat. 

3_24.png

1_1_2.jpg

2_27.png

11_18.png

12_17.png

13_16.png

14_16.png

23_6.jpg

24_14.png

25_14.png

26_14.png

27_14.png

28_2.jpg

29_14.png

30_12.png

31_12.png

32_12.png

33_12.png

34_12.png

Nem múlhat el adás anélkül, hogy kapnánk egy kis ízelítőt Mó és Merci mindennapi szenvedéseiből, a helyszín a szokásos, ágyban fetrengés közben támad ismét Mercike - de akkor ne simogassa Mót? - deee, csak találják meg az arany középutat - olyan nincs - jelenti ki Merci, Horatius meg ennél a pontnál akkorát fordult a sírjában, hogy a temetőőr azóta is a gyors halálért sírva könyörögve menekül az ellenkező irányba. Mercike nem akar hülyét csinálni magából, nyuszikáááám, olyan aranyos vagy, ezt a pontot már olyan réges-régen elhagytuk, hogy az idei ötödikes történelemkönyvek az őskor fejezetben külön tárgyalják. Az arany középút fogalmát egyébként a tegnapi dugtunk is meg nem 3-4 huzatos k•rás nekem abszolút kimeríti, hát milyen más gesztus üzenhetné még ennél is tisztábban, fontos vagy nekem, mint barát, de sosem lesz közöttünk semmi több. Mercike nem biztos benne egyébként, hogy szerelmes, de ha biztos lenne sem vallaná be egy olyan embernek, aki nem viszonozza érzéseit, szerencse, hogy viselkedését is ilyen tűpontosan tudja kontrollálni. A vége persze az, hogy 100ról visszaveszünk nullára, Merci kijelenti, hogy többet nem szól Móhoz, és a kettő átlaga valóban kiadja az arany középutat. 

ke_pernyo_foto_2021-02-05_5_46_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_00_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_00_34.png

Jönnek a várva várt hírek, ezúttal foci a téma, és hiszitek vagy nem, de ez sokkal több reakciót generál, mint a gazdasági és politikai hírek. Valami van a Barcával, de leszarom, az olasz focit nem szeretem, a hír viszont parázs vitát szít, mely vitában semmilyen szerepet nem játszik egyébként, hogy Mercike még mindig/már megint  be van rágva Móra. Mercike szerint a focisták túlfizetett bazári majmok, és igazságtalan az, hogy a tanárok például sokkal kevesebbet keresnek, és mindezt egyáltalán nem azért mondja, mert Mó szerint azt kapják, amt megérdemelnek. Egy ponton Mercike Robiba is beleköt, de aztán hamar észreveszi, hogy a gépfegyvert nem tartja biztos kézzel, akarata ellenerére kicsit elszabadult, és minden mozgó célpontra tüzel, így gyorsan korrigál, ezért megbeszélik, hogy Mercike rá fog hajtani Szoboszlai Dominikra, ha kiszabadul. Nem tudom ki az a Szoboszlai Dominik, de nem lennék most a helyében, a jóisten kegyelmezzen neki.

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_13_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_34.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_10_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_14_10.png

febr_-05-2021_07-07-07.gif

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_18_29.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_14_14.png

Breaking news: Szoboszlai Dominik február 4-én a késő esti órákban ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helye ismeretlen, életjelet magáról azóta nem adott. A Budapesti rendőrfőkapitányság kéri, hogy aki a férfi jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon. 

A hírek után Mercike felpattintja magára szokásos arcmaszkját, amit Mó elirígyel tőle, és megkéri, hogy neki is tegyen fel egyet, és ez az a pont, ahol kibékülnek egymással, mert hát nehéz is haragudni egymásra, amikor mindketten úgy néztek ki, mint egy zsé kategórás tinihorror főszereplői. És akkor most szeretném hosszú perceken át állva tapsolni Pétert, aki ez alatt az évad alatt nemcsak hogy felnőtt a feladathoz, de messze túl is teljesítette:

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_22_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_21_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_21_52.png

Másnap reggel. Mercike reggelit készít Mónak, majd szépségét méltatja - kitaláljátok hol?? - naná, hogy az ágyban fekve. "Te is szép vagy" - feleli gépiesen Mó, ám erről az is eszébe jut, hogy le kéne vágnia a körmeit. Nem vagyok benne biztos egyébként, hogy nem egy korábbi jelenetet vágta be ide teljes egészében, mert van egy olyan szar érzésem, mintha ezt a dialógot már hallottam volna valahol, valamikor, a képek alapján döntsétek el ti. Innen persze hamar átlépünk a következő fázisba, vagyis Mercike megsértődik, de komolyan, hát a faszomat is már, én ehhez rohadtul öreg vagyok.

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_36_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_39_37.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_43_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_43_23.png

Mi a fáma tesó? A mai adást Vivi és Bálint szerkesztik, és esküszöm gyerekek, én ezen néhány ponton még nevetni is tudtam, például ezen:

febr_-05-2021_07-08-18.gif

de az sem rossz, hogy a legkellemetlenebb témákat figurázzák ki, mint Mó és Dani kapcsolata, vagy Mó és Merci félkúrása. 

ke_pernyo_foto_2021-02-05_6_52_59.png

febr_-05-2021_07-08-58.gif

komment

VALÓ VILÁG 10X82 – A visszarázódás rögös útja

2021. február 04. 12:19 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_608.jpg

Helló Dolly! Akarom mondani Ancsa, mert Ancsa köszönt minket és úgy néz most ki, mint a szegény ember Dita von Teese-e. Mielőtt igazán belemerülnék az összehasonlításba és megkérdőjelezném előbbi megállapításom, már kezdődik is az első bejátszó. A Ki a legzavaróbb? és a Ki a legpazarlóbb? szavazás után a villalakók megtartották – nem feladatot kaptak, hanem megtartották hisz mindig van talonban néhány mágneses jel és egy mágnestábla – a Ki a legrendetlenebb? szavazást. Virdzsi napok óta kapja az ívet, most is magasan veri a mezőnyt. Sub pondere crescit palma – tartja a mondás, bár úgy látom Virág nem nő, cserébe’ a teher agyon fogja nyomni. Miután újabb lapokat írnak tele a lakók – legfőképp Merci, Mó, Vivi és Dani - Virdzsó szennyesének kiteregetésével az említett nőszemély készülő életrajzi könyvéhez (melynek munkacíme A villalét gyötrelmei avagy fogalmatok sincs miket kellett elviselnem miattatok) Virág maga is kiáll a táblához és elmondja, hogy tulajdonképpen ő nem rendetlen. Vagyis az volt, de már megváltozott. Nem ért egyet az elhangzottakkal és panaszosan hozzáteszi, hogy Dani után is pakol. Azt hámozom ki a védőbeszédből, hogy mire Dani után elpakol már nincs kedve a saját dolgaival foglalkozni. Voltaképpen így tényleg ő a legtrehányabb. Végül Bálint védi meg a mundér becsületét s bár Virágot is rendetlennek tartja, mellette a többiek is simán versenybe szállhatnának (Robi kivételével). Elkezdi sorolni, hogy ki-mit hagy itt és ott, nem takarít, nem pakol és egyébként is, Dani te vagy a legrosszabb, mert Virág pakol helyetted! Habár Virdzsi és Bálint jele Dani neve alatt landol, ez sem változtat a szavazás végeredményén: Virág a legrendetlenebb lakó. Az eredményhirdetés után Virág és Dániel azon vitáznak a konyhában melyikük rendetlenebb. Miután Dániel kifigurázza pártfogoltja ablaktisztításnak csúfolt tudományát, a pártfogolt körbe megy a nappaliban és demonstrálja, hogy nem csak ő hagy ott a villa különböző pontjain ezt-azt. Hiába, amennyi erőfeszítésedbe kerül a védekezés Virdzsi, addig ki is dobhattad volna amiket találtál, ahelyett hogy mutogatod.
A legrendetlenebb jutalma, hogy visszavonásig neki kell a többiek el nem pakolt dolgait rendezni. Mivel a hálóba nem léphet be, így ez az egyéb helyiségekre (nappali, konyha) korlátozódik. De nem ám hozzászoktok hogy én pakolok! – mondja vigyorogva. Afelől nyugodt lehetsz Virágom, hogy Életed Megkeserítőjén kívül senki nem akar és nem is fog hozzászokni ahhoz, hogy te takarítasz utána.

kepernyofelvetel_590.jpg

kepernyofelvetel_556.jpg

kepernyofelvetel_557.jpg

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10X81 – Mi a fáma című tesó?

2021. február 03. 13:25 - Laura Ingalls

 

kepernyofelvetel_529.jpg

Négy héttel a jubileumi évad vége előtt úgy döntöttek a műsor készítői, hogy ideje megtartani a Visszarázódás Hetét. Értem én, hogy ennek most van értelme, mert hét csimpit érdekesebb kiidegelni, mint négyet, de a célt semmiképp sem éri el a nyuvasztás, ha vasárnaptól visszaállunk arra amit 79 napig csináltunk. Ámdeazonban: ahogy már párszor elmondtam nem értek a lovakhoz, szóval nagyvonalúan eltekintek az előbb leírtaktól és lelkesen várom mit tartogat a Visszarázódás második napja. Drága Péterünk azt meséli, hogy kedvenceinknek papírra kellett vetniük mennyit költenek egy egész napi élelemre, majd arról kellett dönteniük ki folytatja a legpazarlóbb életmódot a villában.
Merdzsó otthon nem nagyétkű, úgy cirka 1000 pénzt költ naponta ételre a napi cigi és innivaló mellett. Igazán érdekelne, hogy az ezresből kijön a haribo és a napi csoki, plusz egy kifli meg egy joghurt, vagy 1000 a rendes étel és azon felül a csokika? Virág a napi költést 5000 forintra saccolja. Nagyon ritkán főz – értsd: soha – inkább rendel, vagy lemegy egy kifőzdébe és így van meg a napi kétszeri kajcsi. Ami igazán meglep Dánielünk tízezres költése. Mit eszik ez az ember egy nap? Aranyat rágcsál?
Nem okoz meglepetést a ki a pazarló? szavazás eredménye. A lakók egy emberként tudják (tudnák, de akkor nem lenne kontent) azonnal rávágni a kérdésre, hogy Virááág és még Virág is egyetért ezzel. Mindegy, hogy banán, csoki, energiaital, vagy bárakármi Virág csak a felét eszi és issza meg annak ami a kezébe akad. Belekortyol a tejbe, a pulton hagyja és megromlik, a villa minden helyiségében hagy energiaitalos dobozt – nem sajnálja senkitől – és Dani hiába igyekszik jó konyhamalacként betakarítani a maradékot, sajnos így is a kukában landol sok minden. Viszont a mosogatószerrel kiválóan spórolsz – mondja Bálint. Robi azt mondja, majd megtanulja Virág mi a magyarok Istene hogyan kell spórolni, ha Danival egy háztartásban fognak élni, amire Dani azt mondja úgy készülök, hogy többet kell teremteni. Ahha, többet. Teremteni. ...
Virág ahhoz képest, hogy milyen volt a beköltözéskor sokat változott – legalábbis ezt állítja – de neki így jó. Vivcsó cigizés közben meg akarná mondani a tutit, de Virdzsi nem akar változni, így az egész beszélgetés értelmetlen. A Teremtő is megmondja, hogy hiába neveli a kislányt, nem tud vele mit kezdeni. Én szívesen megnevelgetném A Teremtőt egy fatestápolóval, elsősorban azért hogy érezze a törődést, másodsorban meg azért, hogy megtanulja hogy illik viselkedni az embertársaival.

kepernyofelvetel_456.jpg

kepernyofelvetel_458.jpg

Tovább
komment

VALÓ VILÁG 10x79 - Gia akarata, kedvenc filmek és párbaj utáni nihil

2021. február 01. 14:40 - Fálki

Helló és halló minden kedves, kevésbé kedves és a nekik címzett kommentekre egyáltalán nem reagáló olvasónak! Vasárnap van, párbaj utáni nihil, ilyenkor szoktak a legnagyobb semmik történni. Tematikus hét nincs, kutyapicsázás nincs, mindenki le van nyugodva és/vagy sokkot van kapva a tegnapi események miatt. De szép mondat lett ez, bennhagyom.

Hófehérke nyolcadik törpéje van ma is, rendesen felöltözve, nincs bemindenezve se, szóval nem árad belőle az az eszeveszett enerGIA, ami szokott.

kepernyofelvetel_749_egyedi.png

kepernyofelvetel_750_egyedi.png



Tovább
komment
süti beállítások módosítása