Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 19/2 - Winds of Change / Princeton, 1919

2021. március 22. 08:29 - Gabba

Ismét öreg Indy nélkül vagyunk hagyva, merthogy ez az egyik olyan rész, amit leforgattak ugyan, de adásba már nem került. Ahogy a cím is mutatja, a véráztatta Európából visszatérünk Amerikába, onnan folytatva, ahol legutóbb elhagytuk. Indy a vonaton szóba elegyedik egy francia kisfiúval, Gastonnal, aki anyukájával utazik és büszkén mutatja Indynek az apja által kapott érdemérmet. A németek elleni következő háborúban nekem is lesz ilyen, jelenti ki. A magam részéről szívből kívánom neki, hogy érdemkereszt helyett ne fakeresztet kapjon.

indiana19_2_01.jpg

Tovább
Címkék: Indiana Jones
2 komment

Better Than Us - Episode 16

2021. március 21. 11:20 - hektor_

Ma búcsúzunk a Cronostól, ennek örömére back to the kezdetek: Arisza memóriáját Maszlovszkij törölte elrejtette, így amikor Szafronov elmegy bocsánatot kérni Viktortól, amiért nem tudta anno megmenteni a fiát, az rögtön el is dicsekszik vele, hogy a robot lány már nem ismeri fel korábbi gazdáját, sőt, Arisza úgy kipenderíti a teremből a kanosszajárásával együtt, mint macskát szarni.

1.png

Tovább
Címkék: better than us
1 komment

Jöttem, láttam, buktam 01x12 - Robi

2021. március 19. 11:18 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves, beoltott és oltás nélküli, Ancsa kedvelő és kevésbé kedvelő kitartó VV HV rajongónak! Itt az utolsó JLB, ezúttal a legjobb nem győztessel, Lóbelttel, akinek a nagyinterjúja mellé már most kiteszem a 8milliós számlálót és egy egyszerű ding jelzéssel fogom jelezni, amikor elhangzik a szám. Sőt, az is lehet, hogy egyszerűen csak minden mondatom végére odaírom ezt, a hangot képzeljétek oda, ding.
kepernyofelvetel_11_egyedi.png

Tovább
359 komment

Better Than Us - Episode Fifteen

2021. március 12. 09:00 - hektor_

Lara békés szándékkal jött a kórházba a bankszámlája kivonatával: na, ki tudod szedni ezt a fejemből, vagy a pénz tényleg nem boldogít? - kérdezi. Seggfej Doki kipattinja neki hologramon az agyát, a tumor elérte az agytörzset, mondja, ezt az operációt még a néhai Dr. Derek Shepherd is neccesen vállalná, úgyhogy sorryka, de viszlát van, mert mi aztán végképp nem tehetünk semmit.

1.png

Tovább
Címkék: better than us
Szólj hozzá!

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 19/1 - Winds of Change / Paris, May 1919

2021. március 09. 09:00 - Gabba

Véget ért a Való Világ, így Indy barátunké az egész terep, hajrá egyedül! Kérem tisztelettel, a sorozat eredeti sugárzásában ez volt a 2x18, az utolsó epizód, amit az ABC a kasza előtt sugárzott 1993. július 24-én. Öreg Indys bookend viszont mégsem készült hozzá, de ne sírjunk emiatt, hanem nézzük, hogyan teszi magát hasznossá hősünk a világháborút lezáró párizsi békekonferencián. Előre jelzem, hogy Magyarország megcsonkítására még csak halvány utalás sincs a filmben, úgyhogy a trianonozni akarók keressenek másik fórumot, köszönöm.

Korabeli fekete-fehér híradófelvételekkel nyitunk: a nagy háború végének ünneplése, Vilmos császár lemondása, Georges Clemenceau francia, David Lloyd George angol miniszterelnökök és Woodrow Wilson amerikai elnök érkezése Párizsba egy tartós és minden későbbi háborút kizáró békeszerződés tető alá hozása érdekében… (Hogy ebből aztán mi lett, azt tudjuk.) A teremben Clemenceau beszél a francia nép szenvedéseiről, eközben a kép színesre vált és a tolmácsok sorában felfedezzük Indy barátunkat, aki nagy figyelemmel jegyzeteli a beszéd szövegét.

indiana19_1_01.jpg

Tovább
Címkék: Indiana Jones
2 komment

Jöttem, láttam, buktam 01x09 - Bálint

2021. március 08. 16:53 - Fálki

Sziasztok kedves elszakadni képtelen pajtásaim, lássuk hogyan jött, látott és bukott sokak kedvence, az abszolút favorit Bálint.

A jóember láthatóan nem igazán aludta ki magát az elmúlt napokban, a palóc Grand Canyon az egyik szeme, az apci tengerszem a másik szeme alatt. Mellesleg mindkét hely nagyon szép, ha esetleg kirándulgatnátok most az újabb karanténidőszak alatt, akkor erősen ajánlom.

Bálint csalódott volt, fájt neki a kiesés, de azóta feltöltődött és újra pozitívan látja maga körül a dolgokat és mar nem annyira szomorú.
kepernyofelvetel_1605_egyedi.png

Tovább
544 komment

Jöttem, láttam, buktam 01x08 - Dani

2021. március 02. 18:15 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak így a VV után, van egy kis újabb rágcsálnivaló az agynak, bármennyire is furcsa kifejezés ez. Jöjjünk, lássunk, bukjunk együtt Danival, VV11Proli úrral, a magyar rap egyetlen olyan jövőbeli sztárjával, aki két sort sem képes megjegyezni, a proliszámláló-verseny múltheti győztesével, Virágprücsök mentorával és mást már tényleg nem tudok elmondani erről a verébről.
kepernyofelvetel_1564_egyedi.png

Tovább
436 komment
süti beállítások módosítása