A második felet nyitó bookend pont onnan folytatja, ahol az elsőé abbahagyta: öreg Indy a Broadway-n kiszáll a taxiból és bemegy a színházba. A szomszédos széken ülő férfiban felismer egy ismert kritikust, aki ezt elégedett mosollyal veszi tudomásul, de aztán meglepődik, amikor nyuggerünk kikapja a kezéből a jegyzettömbjét. Indy felháborodottan látja, hogy a csávó már előre megírta az előadásról szóló, ráadásul azt alaposan lehúzó kritikáját. Több évtizedes tapasztalatom van és hallottam, mik történtek a próbákon, védekezik a szakállas, de Indy szerint ez akkor is szemétség, tessék az elkészült produkciót értékelni és nem pletykafészekként működni. Véleménye alátámasztására elmesél egy saját történetet 1920-ból, amikor a Broadway igazi fénykorát élte.

Indy is akkor élte fénykorát, hiszen mikor máskor szervezne az ember hármas randit, ha nem 21 évesen. Ahogy nyilván emlékszünk, az első időpont este 6-kor Peggyvel egy színházhoz közeli kis kajáldában. Az alkoholista ügyelő, Mack extra feladatkiosztása miatt Indy jócskán késik, a kajálda tulajnője helytelenítő pillantásokkal hallgatja Peggyt, aki azt magyarázza, a lovagja biztos a rengeteg munka miatt nem tud időben elszabadulni. Végre befut Indy, Mack mekkszívatott, mentegetőzik, ebédelni sem volt ideje, így egyből két chilis hotdogot rendel magának.

A nagy beszélgetés közben repül az idő, Indy 8:25-kor elnézést kérve lelép, mondván, hogy még vissza kell mennie a színházba. A színház ez esetben Kate-et jelenti, gyönyörű barnánk a lépcsőházban ücsörögve várja Indyt. A steak alaposan átsült, mutat a konyhában terjengő füstre, ennek ellenére hősünk derekasan kajál belőle, de szerencsére B tervként Kate csinált valami olaszos tésztát is, és az egész tálat a srác elé teszi, jó étvágyat! 10:30-kor Indy mentegetőzve lelép, még vissza kell mennie dolgozni. Kate arcán látszik, hogy neki még komoly tervei voltak az este hátralévő részére, és nem a konyhában, hanem a hálóban. Mit csináljak, ilyen a színház, hadarja Indy és távozik.

A színház ez esetben Gloriát jelenti, bár útközben Indy még tényleg berohan a színházba, hogy a jelmeztárból szerezzen magának sötét szmokingot, hiszen a Park Avenue puccos lakásába nem lehet szakadtan beállítani, a portás be se engedné. Gyertyafényes hosszú asztal két végén foglalnak helyet, de Gloria még a tízméteres távolságból is észreveszi, milyen fáradtnak látszik Indy. Odaül hozzá, na gyere, egyél, segítek, mosolyog rá és osztrigával kínálja, Indy arcán a mosoly nem igazán őszinte. Biztos nem is ebédeltél, pedig a napi háromszori étkezés nagyon fontos, feddi meg Gloria, pedig ha tudná, hogy Indynek megvolt ugyan a háromszori kaja, de alig 4 órán belül.

Túl sokat dolgozol, teszi még hozzá, Indy elgyötörten megjegyzi, haza kéne mennie aludni, de Gloria még rábeszéli, várja meg a desszertet. A komornyik már hozza is a flambírozott rakott palacsintát, na ebből is csipegess még egy kicsit, drága barátom, különben sosem leszel olyan szép kövér, mint a nemzetvezető O1G.

Összefoglalva elmondható, hogy szaftos kaland volt ez, bár a hogyvoltíró és talán az olvasók előzetes várakozása ellenére végül mégsem Indy férfiasságának, hanem emésztőrendszerének kellett helytállnia a hármas randi során. Mindenesetre másnap délelőtt már ott van a próbán, tekeri a forgószínpadot és felügyeli a táncoslányokat (bár lehet, fordítva izgisebb lenne). A rendező George White azon dühösködik, hogy nincs köztük egy sem, aki normálisan tudna szólót énekelni. A főszereplő Ann Pennington lelkesen helyesel neki, sőt még a zeneszerző Gershwin munkáját is leszólja. Peggy biztos benne, hogy ő el tudná énekelni a számot, Indy igyekszik bevetni magát a lány érdekében Gershwinnél. Schwarz úr, az intéző érkezik rossz hírrel: a Florenz Ziegfeld impresszárió vezette konkurencia nemcsak a rutinosabb táncosokat, hanem a potenciális pénzes támogatókat is elhappolta. Sürgősen kell 20.000 dolcsit szerezni, hogy a két hét múlva esedékes bemutatót meg tudják tartani.

Indy sorra panaszolja szíve hölgyeinek a nehézséget, Peggy és Kate nem tud segíteni, de Gloria szinte az első szó után felhívja apját, Mr. Schuylert, aki egyetlen leánya kérésének persze nem tud ellenállni. A show meg van mentve! Az új mecénás leánya kíséretében másnap hatalmas szivarral be is ül a nézőtérre a próbát figyelni, tetszik neki Peggy éneke is, így végül a lány megkapja a szólót. White körbevezeti a vendégeket a kulisszák mögött is, ahol kis híján nagy lebukás történik. Peggy ugyanis éppen Indy nyakába borulva csóközönnel örül a szerepnek, a szemfüles Gershwin az utolsó pillanatban lép oda és tereli el Peggyt valami dumával. Gloria és Indy csókot váltanak, White meglepődik, de Mr. Schuyler a szivarjával hadonászva közli, ez a fiú a lánya udvarlója. Ez a showbusiness, bölcselkedik Schuyler. Indy zavart mosollyal helyesel, mit tehetne mást?

Az este megint mozgalmasan telik, Indy először egy irodalmi estre kíséri el Kate-et, ahol a lány saját verseit olvassa fel és az egyik szerelmes vers kéziratát Indynek adja, plusz csókot is: Ezt neked írtam, mosolyog édesen. Indy meghatódik, főleg az a sor tetszik neki, amikor a költői én szerelmének megjelenésétől „még a járda is ragyog”. Meghatódás ide vagy oda, Indy hamarosan elrohan Gloriával vacsizni valami puccos helyen. A szőke kicsit morcos az ismételt késés miatt, ezért saját gyémántköves óráját odaajándékozza Indynek, csók is jár mellé. Hősünk innen egy élőzenés kocsmába rohan, ahol Peggy és Gershwin várja, mert itt a lány tanulmányozhatja a fekete énekesek énektechnikáját. Peggy saját hímzett zsebkendőjével törölgeti Indy izzadt arcát, majd csók kíséretében nekiajándékozza a keszkenőt.

Csókok, személyes ajándékok, Indy egyre nagyobb bajban érzi magát. Késő éjjel valami biliárdklubban panaszkodik is Gershwinnek, mit tegyen, nem bírja ezt a tempót, de az csak vigyorog: Választanod kell. Hát ez az, ami nem megy, fejeli le Indy a biliárdasztalt, mert Peggy borzasztó aranyos, Kate művelt és okos, Gloria meg csodaszép. És gazdag, szúrja közbe Gershwin, őt semmiképp se hagyd el, mert az apja a fő támogatónk!

Reggel Indy együtt kávézik Kate-tel és annak baráti társaságával a Hotel Algonquin-ban. A kritikusok természetesen értesültek már a Globe nehézségeiről és Ziegfeld ellenséges manővereiről. A beszélgetés hevében Indy fellöki Kate ásványvizes poharát és kissé eláztatja a csaj ruháját. Előzékenyen saját zsebkendőjével próbálja szárítgatni, szerencsére nincs nagy baj. Még…, ugyanis egyikük sem veszi észre a hímzést a zsepin, ugye ezt kapta Indy Peggytől, Kate meg oda sem figyelve szórakozottan elteszi a táskájába. Az asztaltársaság sok sikert kíván Indynek és az új darabnak, proszit!

Rájuk is fér, mert elég nehezen akar összeállni az előadás, az alkoholista Mack folyamatosan ordít Indyvel, ráadásul Peggy késve érkezik a próbára, sajnálom, nincs órám, mentegetőzik. Sajnos a koreográfiát is elrontja és hiába énekel jól, White úgy dönt, ezt a jelenetet kihúzzák a darabból. Indy próbálja vigasztalni Peggyt, aki attól fél, ha még egyszer elkésik, ki fogják rúgni a színházból. Erre Indy odaadja neki saját óráját, amit ugye Gloriától kapott, hát itt komoly fellegek kezdenek gyülekezni az édesnégyes felett, van egy olyan érzésem.

Indy holtfáradtan botorkál haza Kate-hez, aki felajánlja, főz valami finomat, Indy csak pihenjen le. Ekkor csörög a telefon, Indy felveszi, a vonal túlsó végén Gloria. De hát honnan tudod ezt a számot?, döbben meg Indy, te adtad meg a színháznak, mint elérhetőséget, emlékezteti Gloria, aki úgy hever a pamlagon, mint az überkirály Macskafogó c. alapműben a könnyűvérű énekesnő. (Miu, mi újság? hív a cicuskád!, ugye megvan?) Gloria is hívja magához a maga kandúrját, ugyanis az édes jó atyja elutazott pár napra, ő meg fél egyedül abban a marha nagy lakásban. Nem bánod meg!, búgja érzékien, mire Indy már rohan is. Vissza kell mennem a színházba, mondja a sajnálkozó Kate-nek és már ott sincs.

Az eksönből nem látunk semmit, csak azt, amikor a kandalló előtt leterített párnákon hevernek, romantikus és szexi színtér. Gloria lelkesen és folyamatosan csacsog, Indy azonban elszenderedik, amin a szőke besértődik. Indy felriad, csak rád gondoltam, mondja és bizonyítékul idéz pár sort egy versből, amit még ki sem adtak. Gloriának nagyon tetszik, főleg az a sor, miszerint „még a járda is ragyog”, és elhatározza, hogy bevéseti a cigarettatárcájába. Na most, minden tiszteletem a háborús hősnek, de ha egy Kate Rivers kaliberű szépség nekem írt volna szerelmes verset, én azt bizony nem mondanám el senkinek. (Na jó, esetleg Sandra Bullocknak.)

Hálából a szép versért Gloria másnap nagy csokor vörös rózsát küld Indynek a színházba, a kísérő levélke sok szerencsét kíván. Indy a csokrot gyorsan elhelyezi Peggy öltözőjében és másik levélkét tűz rá, amiben kéz- és lábtörést kíván a premierhez. Ami másnap lesz, így ma a jelmezes főpróbát tartják, ami enyhén szólva döcögősen megy, hol a forgószínpad akad el, hol a lányok tévesztenek el valamit, stb. A díszlet amúgy grandiózus, a fináléban például egy háromszintes tortán táncolnak a csajok, mutatom:

Holnap vagy sztárok leszünk, vagy munkanélküliek, filozofál Gershwin a főpróba után Indynek.  Aki viszont a nagy rohangálásban és izgalomban csak most kap észbe, hogy holnap lesz a születésnapja, a 21.! (Aki a legelső poszttól olvassa a sori hogyvoltjait, az nyilván emlékszik, hogy ez a nevezetes dátum július 1., és arra is, hogy hősünk középső neve Walton. Ami amúgy megegyezik George Lucas középső nevével, talán nem véletlenül :)

Némi képzavarral szólva felvirrad a premier estéje, özönlenek a népek a Globe Színházba. Peggy fut oda Indyhez és forró csókkal köszöni meg neki a csodálatos csokrot, majd elfut átöltözni. Kate érkezik kunkori frufruval vagy mivel, a főnöke őt rendelte ki az újságtól, hogy írjon kritikát a darabról. Ne izgulj, nagyon objektív leszek, mondja Indynek forró csók kíséretében és bemegy a nézőtérre. Megérkezik Gloria és az apja is, a szőke forró csókkal kíván sok sikert Indynek, a fater szerint erre az estére sokáig fogunk emlékezni. Indy zavartan motyog, pedig ha belegondolunk, hogy mindhárom vetélytársnő egy fedél alatt van, akkor Schuyler úrnak még igaza is lesz… Ráadásul Ziegfeld egy karton kitűnő minőségű piát küldött Macknek, aki szépen be is puszilta az egészet és most részegen hever asztalára borulva. A show irányításával ezért White Indyt bízza meg, na már csak ez hiányzott.

Telt ház van, a nézők között feltűnik Indy világháborús haverja, Ernest Hemingway is, a segédügyelő viszont rossz hírrel érkezik: valakik ellopták a lányok nyitójelenetes jelmezét. Csak a fejdísznek használt tollak vannak meg, Indy máris kész a javaslattal: akkor a tollak lesznek a jelmezek. És alattuk persze semmi, ez a látvány a prűdebb nézők közt rosszallást vált ki, de Hemingway vigyorogva lepisszegi őket. A meztelen hátak látványa a szólóénekesként fellépő White-nak is kis híján torkára forrasztja a hangot, de aztán összeszedi magát és énekel tovább.

Persze a főszereplő Ann Pennington öltözőjének ajtózárja mikor ragadjon be, ha nem most. Indy rohan, mint Sir Lancelot Ginevra megmentésére, egy méretes gyertyatartóval betöri az ajtót és vállára kapva a művésznőt száguld vele a díszlet mögé és az utolsó pillanatban sikerül belöknie a kisasszonyt a színpadra. Történik még néhány baki, de a közönség nem nagyon veszi észre, vagy ha mégis, akkor a show részének tartja és minden jelenet végén tapssal fejezi ki tetszését.

És lassan már a finálé következne a tortára állított csajokkal, de a műszak jelzi, a forgószínpad végleg bekrepált. Gershwiné a mentőötlet: egy szál zongorán eljátssza a dallamot, Peggy meg szólóban énekel, ahogy annyiszor próbálták. Így is lesz, Peggy teljes szívével énekel a férfiról, akit szeret és akire vár (The Man I Love, ami egyébként 1927-ből származik, de ez most mindegy), közben ki-kinéz a takarásban figyelő Indyre. Gloria és Kate is elandalodva hallgatja a dalt, lehet tippelni, ők kire gondolnak közben. AC/DC-n edződött kérges fülem ellenére meg kell állapítanom, hogy egészen fenomenális és magával ragadó az ének, és ezzel nem vagyok egyedül, mert a dal végén a közönség felállva tapsol.

A társulat hosszan ünnepli az előadás megmentőjét Peggyt, közben megérkeznek a reggeli lapok példányai, mindegyik kedvező kritikát közöl. Up yours, Ziegfeld!, hadonászik örömében White, megengedem, nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez. Schuylerék is jönnek gratulálni, majd Kate érkezik, Indy Gershwin önzetlen segítségével egy darabig ügyesen pattog a három grácia között, de amikor a lányok egymás után elvonulnak az öltözőbe, hogy felfrissítsék a sminkjüket, Indy és Gershwin arcára kiül a rémület, az enyémre meg a vigyor.

Remekül felépített jelenetben először Kate veszi észre a Gloria cigarettatárcájára vésett versidézetet, majd Gloria szúrja ki a Peggy ruhájára tűzött ékköves órát, végül Peggy veszi észre Kate kezében a hímzett zsebkendőt. A lányok szeme egy pillanatra elkerekedik, de szóra nincs szükség köztük. Egyből levágják a szitut, felpattannak és sietnek a terembe, ahol a társulat éppen hangos hepibörszdéjjel és tortával köszönti Indyt. Hősünk elfújja a gyertyákat és megköszöni a kedvességet, az amazonok pont ekkor tűnnek fel és körbeveszik Indyt. Aki ugyan belekezd valami teljesen értelmetlen mentegetőzésbe, de nem jut a végére, mert a csajok határozott mozdulattal belenyomják a fejét a tortába. Édes módja ez a szakításnak, lássuk be.

A jelenben is véget ér az előadás, a közönség itt is lelkesen tapsol, a színikritikus is. Igazat ad öreg Indynek, érdemes volt végignézni az előadást, nagyon jól szórakozott és kedvező kritikát fog írni róla. Indy azonban végig sem hallgatja, gyors léptekkel a kijárat felé indul. De hát mit szól ezekhez a fiatal színészekhez?, szól utána a szakállas, mire nyuggerünk csak annyit válaszol: Válasszanak más foglalkozást!