Hogy volt?

Jöttem, láttam, buktam 01x08 - Dani

2021. március 02. 18:15 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak így a VV után, van egy kis újabb rágcsálnivaló az agynak, bármennyire is furcsa kifejezés ez. Jöjjünk, lássunk, bukjunk együtt Danival, VV11Proli úrral, a magyar rap egyetlen olyan jövőbeli sztárjával, aki két sort sem képes megjegyezni, a proliszámláló-verseny múltheti győztesével, Virágprücsök mentorával és mást már tényleg nem tudok elmondani erről a verébről.
kepernyofelvetel_1564_egyedi.png



Egyszerű szomszédlánynak öltöztett Anikó üdvözli a rövidnadrágos nyárias öltözetű kiesőt egy kedves „jó pár napja szabadlábon vagy”-gyal, miújság? Jó főpróba volt neked a bezártság a rád váró börtönévek előtt?

kepernyofelvetel_1565_egyedi.png

Dániellel minden rendben, nagyon népszerű Ő most idekinn, folyamatosan közös képeket szeretnének csinálni vele, amitől Ő bizony zavarba van jőve, de egyszer még sokat fognak érni azok a képek. Szerinte.

Ancsa másodpercei jönnek, aki bizony elmeséli, hogy Ő annak idején nagyon sokat gyakorolta az autogramját, hogy ne krixkraxok legyen, Dani egyszerűen majd csak a monogramját fogja odaírni mindenhova: KD. Csak nehogy összekeverjek pl Kevin Duranttel. Aki nem tudná: manapság az egyik legjobb és legbutább kosárlabdázó. Még mindig Lebron a király természetesen, de KD is parádé.

Amikor visszakaptad a telefonodat, mivel szembesültél? Milyenek voltak a visszajelzések?
Mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm, hát az nem volt kellemes pillanat, mert az emberek nem fogták vissza magukat Virág miatt, a csúnya beszédem miatt, a tököm vakarása miatt. De voltak pozitív kommentek is.

A benntöltött 98 napod alatt mi volt a legnehezebb?
A külső ingerek hiánya és amikor sírást hallok bárhol.

A kiesett villalakókkal mi a helyzet?
Nem tartom senkivel a kapcsolatot Virágon kívül és úgy igazán nem is szeretném, főleg Gáborral nem.

Beszéljünk akkor Virágról! Hogy indult?
Virág szemelt ki engem, de ami akkor volt a kislány, az nekem egyáltalán nem tetszett. Viszont amikor elkezdett változni miattam, akkor már tetszett.

Á-á-á. Akkor kezdjük az elejéről. Mi nem tetszett?
Például amikor ivott. S már ott sokat köszönhet nekem, hogy velem alhatott, mert én tisztelem és nem csináltam vele semmit. S más lehet hogy csinált volna, mert mesélték nekem, hogy volt már ilyen a való életben…

Sokáig elutasító voltál vele, mi volt az a pont, amikor átfordult benned a dolog?
Amikor úgy telt el majdnem egy nap, hogy nem szóltunk egymáshoz, akkor rájöttem hogy hiányzik a kis prücsök és szeretem Őt. Majdnem azt mondtam, hogy a kislányt, de már szokok le róla.

Jogosan, hiszen Te sem vagy olyan sokkal idősebb?
Ja, nem, viszont felfogásban és élettapasztalatban igen, háh!

Merthogy Virág még ennyire tapasztalatlan?
Igen. Én pedig mellette már maga vagyok a megtestesült hódító sármőr, hisz Virág meg soha egy csokor virágot vagy egy verset sem kapott senki mástól. Ilyen férfiak vannak sajnos, akik így bánnak a nőkkel…

Dani, akkor ez így nagyon jó, mert akkor nincs magasan a mérce…
Így van, nincs magasan és így én előnyt élvezek.
Ezért mentem rá erre a projektre.

Megnézzük, hogy alakult a Szolgálólány meséje a villában.

Hogy tetszettél magadnak, Dániel?
Nem örülök, hogy ezt így vissza kellett nézni, főleg annak nem, hogy latom magam kívülről alkohol hatása alatt…

Mi a helyzet a féltékenységgel?
Az Virág miatt volt, mert egy kalap alá vett minket Mohval.

Parancsolsz? = Mit beszélsz, hülyegyerek?
Háááát őőőőő, hogy, őőőő, háthogy, odamegy hozzá a Virág, konkurencia, őőő.

Szóval szerinted jó pasi a Moh?
Igen, persze, de egy gyerek, a mának él. Nem érdekli a tisztelet. És hiába mondom el neki, akkor se érdekli, mert megint odamegy a Virághoz.

Dani, Te meg a Ginával csináltál ugyanolyan dolgokat. Az nem gond?
Ott én hibáztam. Bocsánatot kértem.

Szerinted ez az egész féltékenység és a műsorod nem volt túlkapás?
De, az volt, bevallom. De bent felnagyítódik minden inger, mindenre azonnal ugrunk és nem tudjuk elterelni a gondolatainkat.
Nagyon egyszerű lett volna a dolog, ha kapok egy papírt és egy tollat, akkor
kiírogattam volna magamból a stresszt, mert én a való életben is ezt csinálom, olyankor születnek meg a dalszövegeim.

Mi a helyzet Virág szüleivel?
Egyelőre nem vettem fel velük a kapcsolatot. Meg is akartuk őket látogatni
(a haverjaimmal, hogy lebokszoljuk, ki a keményebb..), de sajnos még az se jött össze (mert a Sittes és a PajszerPapa előzetesben van, a Zúzónak meg gipszben van a lába).

Miért nem?
Mert valószínűleg sok volt nekik az, hogy a Virág szerepelt és sok volt a rossz komment.


Amikor Te ott bent a villában elhordtad a Virág szüleit mindenféle rossz embereknek, az szerinted nem játszhat szerepet abban, hogy Ők most nem kíváncsiak rád?
Há de Ánikóu! Pont egy szülinapon kellett ázt ott
beközölni nekik, amikor bíztatni kellett volna ázt a kislányt, há még jóu hogy kiákádok.
Ráadásul a Virdzsikének nagyon hiányzott az, hogy a szülei nem azt mondták neki, hogy nagyon büszkék rá. Muszáj segítenem Dániel: Mert nem voltak azok, baszdmeg!!!

Dani, én mint nálad is idősebb és tapasztaltabb ember mondom neked, hogy ott egy kicsit jobban kell vigyáznod, mert Ők a Virág szülei, értelmes normális emberek és ezzel a streetsmart csicska stílussal nem sok rántotthús fog jutni neked a Ledneczky rezidencia ebédlőasztaláról.
Jólvan, tudom, majd valahogy lesz. Nem tudom már pontosan, hogy hogy
történt, de mindenért is képes vagyok bocsánatot kérni. Én viszont ott voltam Virág mellett amikor senki más nem volt ott.

Te nagyon szereted magad fényezni…
Ezt már mással kapcsolatban is hallottuk.
De most rólad van szó, basszus..
Oké, igen, de én büszke is vagyok magamra azért, amit pl Virággal elértem. Miattam fordult 180fokot a viselkedése.
És lehet hogy ez okozta a kiesését…
Ez olyan dolog, amit nem lehet megfizetni készpénzzel, 36 mikulás ide vagy oda, család-szerel
em-barátok.. azokat nem lehet megvenni. Hogy jön ez ide? Ja hogy úgy, hogy Te sokkal nagyobb áldás vagy Virágnak, mint a 36 mignon?

De teljesen kifordítottal egy embert magából!
Mert én nem 90 napra terveztem vele…

Sokszor úgy tűnt, hogy ebben a kapcsolatban Ti nem is vagytok egyenrangú felek.
Igen, ez csúnyán hangzik, de így van.
Vagy volt.
Virág nagyon gátlástalan volt, de ha tőlem
többet akar, akkor ilyeneket nem csinálhat, érted.

És megérte?
Igen, tegnap is
összebújtunk és kirázott a hideg, annyira jó volt. Nekem.

Csinálhatod azt, hogy ilyen rövid pórázon tartod és elveszíti ezáltal a személyiséget, de ez nem lesz jó irány. Fiatal még, élni akar stb..
De én ilyen vagyok. Én ezt nem a kameráknak csináltam.

De ez egy olyan felállás, ahol a férfi az úr, a főnök, a parancsnok és mellette a nő el van nyomva.
ŐŐ, igen, ez ilyen, értem.

És akarsz ezen változtatni?
Igen, persze, napról napra változok blabla, de az első és legfontosabb dolog az volt, hogy Ő változtasson az életstílusán.


Nézzük meg hogy is volt az amikor kiestél és mi volt utána.
Nem volt csalódott a jóember, mert sok mindent tanult bent, jót is rosszat is…
Azt mondjuk minek, kérdem én, de jön a Family, úgyhogy koncentráljak oda.
Danitesó egy csendes, szerény, halkszavú, nyilvánvalóan többdiplomás, szociálisan érzékeny csávónak néz ki, akinek fontosak olyan érzékeny témák, mint a hajléktalanok sorsa télen; a könyvtári kartotékrendszer; valamint a hátrányos helyzetű gyerekek kiemelése. Ja, nem.
Egy agresszív tartású és tekintetű, katonafrizurás kigyúrt gyerek, minden anyuka rémálma.
Rögtön az anyai ölelés után kétszer-háromszor nyomatékosan felteszi a kérdést Daninak:
Csalódott vagy? Nem.
Csalódott vagy??? Nem.
Csalóóóóódott vagy???? Nem, haggyá má.
Az vagy.

kepernyofelvetel_1568_egyedi.png

kepernyofelvetel_1569_egyedi.png

kepernyofelvetel_1572_egyedi.png

kepernyofelvetel_1573_egyedi.png

kepernyofelvetel_1578_egyedi.png

kepernyofelvetel_1579_egyedi.png

kepernyofelvetel_1580_egyedi.png

kepernyofelvetel_1586_egyedi.png



Anyukának csillog a szeme, mindenki
örül. Danitesó szerint 120an akartak jönni a párbajra és ez csak a család. Mutat egy videót is a tesa, amin vmi tüzet csináltak a haverokkal egy parkolóban és megy a szépvoltDanizás, micsoda élmények.

Anyuka egy rendes csatakanca, szerintem kicsit elfelejtette, hogy már nem 20 éves, de ez legyen az Ő bajuk.
Virággal is beszéltek, kedves lányka, de inkább Anyuka most szeretné visszakapni a kicsi fiacskáját egy időre.

Danitesó elmúlt 3 hónapja arról szólt, hogy kommentekre válaszolt. Jöhettél volna hozzánk is, haver… :D
Anyuka: Most akkor a
prücsökhöz költözöl?
Dani: Majd
meglátjuk.
Anyuka: Neeeem, neeeem, Te szépen otthon vagy anyucival.

Danitesó végtelenül jól mulat azon, hogy Dani eleinte normálisan szexelt Virággal, aztán punciba.
Érkezik az említett a kislány és Anyuka azonnal
közbe is vágja az első szabadlevegős ölelésbe, hogy nem adja a Danit.
Virág: Jó a
parfümöd.
Dani: Neked meg már nem, mert már unom.
Ilyen az igaz szerelem.
Danitesó: Ti tényleg szerelmesek vagytok, baszdmeg.

Dani érdeklődik, hogy Virág szüleivel mi a helyzet. Danitesó, aki nyilván a
kommunikáció szakot is summa cum laude végezte, azonnal reagál: leoltottam őket.
Virág pedig inkább nem szeretne válaszolni erre a kérdésre: zavartan vakarózik és pislog.

kepernyofelvetel_1590_egyedi.png

kepernyofelvetel_1592_egyedi.png


Dani szerint erre
tökéletes megoldás az, hogy amikor jön Virág anyukája, akkor Ő majd leugrik tejért. Ennyire hogy lehet valaki ostoba?

Hazaút.
Dani az instát nézegeti, leszarom a számait.
Kapja a negatív kommenteket, leesik neki, hogy nem nagyon szeretik emberek, ebből azonnal le is lehet vonni a
következtetést: megosztó vagyok.
Virág miatt is kap, de ismét belemondja a kamerába, hogy Virágnak sskk nem volt senkije. Se a családja, se a barátai, se a pasijai, se senki nem szerette soha, csak Ő. A megmentő.
Otthon anyuka ismét azzal kezdi, hogy nem engedlek el, senkivel.
Ottvannak náluk
az egyetemi csoporttársak, akikkel közös kutatást csináltak PHD-n a haverok, igazi vállalkozó karakter mindegyik...susogós mackó, kinyúlt pólóval.

kepernyofelvetel_1596_egyedi.png

kepernyofelvetel_1598_egyedi.png

kepernyofelvetel_1600_egyedi.png



A lakásban van egy kondigép is ha jól látom,
könyv meg egy sincs.
Az egy négyzetméterre jutó öngyújtók száma valószínűleg világrekord.
kepernyofelvetel_1601_egyedi.png


Anyuka három hónapja nem ment az utcára, Danitesó csak akkor szexelt, amikor Dani is a
tvben -tehát minden nap- és most majd a szabadulóbuli keretein belül jól be is kell baszni – instruál anyuka. Fú, mennyire vonzó ez a család…
Dani: Mondjatok véleményt a Virágról!
Anyuka: Biztos hogy szeretnéd?
Nem túl szimpatikus a kislány, se anyukának, se a haveroknak. Danitesó szerint pedig egyenesen Dani volt a legerősebb
játékos egészen addig, amíg a hátára nem vette a szolgálólányt és ott el is ment a pénzesbőrönd.
Megérkezik Virág a KD család rezidenciájára, de senki még csak ajtót se nyit neki vagy fogadja vagy valami… A sok agyoniskolázott csak ott ül és várja, hogy megérkezzen az ellenség, aki kivett 36 mikulást a zsebükből, anyuka szerint egyszerűen csak:
szívrabló, a hangsúlyt képzeljétek oda.
Most látom, hogy anyuka valami otthoni nacikában és egy batman-es
pólóban, amiből kilóg lefelé a hasa…

kepernyofelvetel_1604_egyedi.png

Félrevonulnak a szerelmesek egy pár pillanatra és Virág máris
elkövette az első hibát, amire a megmentő azonnal fel is hívja a figyelmét: Ne rágózz, mert nem szeretem!
Dani: Beszéltél anyukáddal?
Virág: Háááááát, inkább apukámmal.. De majd megismeritek
egymást, aztán hátha.

Összefoglalnám: Adott Danianyuka, aki ki nem állhatja Virágot. Adott Viráganyuka és Virágapuka, akik ki nem állhatják Danit. Adottak Dani haverjai és testvére, akik szintén ki nem állhatják Virágot.
Szerintem ez egészen komoly hendikep vagy ha úgy tetszik, szembeszél. De sok sikert, fiatalok :D

Stúdió.

Itt már csak egy kis smalltalk van arról, hogy Danianyuka mindennek
örül, amitől a fia boldog – jaja, láttuk; a barátok jófejek, büszkék rám.
Dani zenélni szeretne, családi vállalkozás
t tolni és Virággal folytatni a kapcsolatot.

Vége.
kepernyofelvetel_787_egyedi.png

436 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kosztarika 2021.03.02. 18:15:48

Krétácska, Cimili, Ármandó és mindenki nevében, aki első helyre vágyott.
Nektek adom! :)

Krétagarbó 2021.03.02. 18:17:15

@Kosztarika: hát köszike:))

Fos 9-re talán jó vagyok? :D

alma_szósz 2021.03.02. 18:17:18

hogy a francba? 1 perce van fent

Kosztarika 2021.03.02. 18:17:32

Így én sokadik vagyok, de megelőztem... tudjátok kit. :))))))

Kosztarika 2021.03.02. 18:18:23

@Krétagarbó: te első vagy, nem látod?? ;)

Figyuzzka 2021.03.02. 18:21:14

Az előzőbe belinkelt PP finálét megnézve igen csak meglepődtem, h VV Roli ott volt a stábban :O

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 18:22:10

fálkinak köszi a posztot, dánielhez annyit fűznék hozzá, hogy egy talicskányi aprómajom kényeztesse minden szabad testnyílásán.

.Zsu 2021.03.02. 18:22:40

nem érdekel a poszt csak a helyezésért jöttem. volna.

alma_szósz 2021.03.02. 18:26:35

a végén a kép Viviről ♥♥♥

Krétagarbó 2021.03.02. 18:30:50

Na, végigolvastam, sajnos most lépnem kell, de nagyon köszi Fálki, valahogy így képzeltem Danicsaládot. Igazi prolivirtus, anyuka is, tesó is és a haverok sem lógnak ki a sorból.

A másik észrevételem (ez most nem lesz szép, már most szégyellem is magam miatta) de hogy ebben a családban mindenki mekkora bendővel rendelkezik. Nem a hosszú élet titka, csak szólok...

Cérnahuszár a naív 2021.03.02. 18:31:28

dani testbeszéde végig ilyen elzárkózós volt?

autogramm...úgy utálom aláírni a papírokat, már gondolkodtam hogy csinálok krumplinyomdából
na olvasok tovább

alma_szósz 2021.03.02. 18:32:07

ma volt Moh/Merci, Moh/Bálint és Bálint/Dani reunion

metatroll 2021.03.02. 18:35:23

Köszi, Fálki.
Megnézésben technikai okokből csak a feléig jutottam, így elolvasva nem is tudom eldönteni, hogy utána enyhült vagy súlyosbodott. De, mégis: súlyosbodott.
Ezek nagyon súlyos arcok. Virág-szülők biztos kibaszták a tévét a hetedikről.

MozambikiZombi 2021.03.02. 18:39:38

(*◕ᴗ◕*) Micsoda idozites! Pont vegeztem meloval! Na, nekiesem!

Kosztarika 2021.03.02. 18:40:38

Fálki! Ez jó lett. Grat.
Danitesó jellemrajzon jót röhögtem. ( Fálki, te is nézz hátad mögé a sötét sikátorban, ez a faszi - család - nem kispályás és sértődős! )

Ezt nagyon adom:
"Danitesó elmúlt 3 hónapja arról szólt, hogy kommentekre válaszolt. Jöhettél volna hozzánk is, haver… :D"
Mit nem adtam volna... :))

.Zsu 2021.03.02. 18:44:19

jaj na azért csak végigolvastam. :))
nagyon köszi Fálki!
kedvencem Danitól:első és legfontosabb dolog az volt, hogy Ő változtasson az életstílusán.

az egész villa utáni eddig látott viselkedése Daninak, a kommentszekció meglátásait és megítélést igazolja.

Cérnahuszár a naív 2021.03.02. 18:45:29

@metatroll: ez tényleg ilyen volt? tényleg ezek voltak a párbeszédek???
#cernahuszar keservesen néz

Egyfejű 2021.03.02. 18:47:21

Háhh, felnézek ide, s hát poszt van! Köszi, Fálki az újabb csatolmányt Ugyebár Dániel kórtörténetéhez. A végén az a vicceskedő bemondás tőle, hogy "Ugyebár ember tervez, isten végez - majd én végzek, muhaha" a pötty volt a baszki végén.
@alma_szósz: Még, még! :)

2021.03.02. 18:48:16

Nagyon jó lett a poszt a családi összejöveteles résznél többször hangosan felnevettem.
Ellenben a stúdióban a családegyesítésnél kimaradt egy fontos Oscar-díjas tudósokhoz méltó megjegyzés Dani23anyutól:

-Dani, a faszodat nem vakarod?

2021.03.02. 18:49:36

@Fálki
Luka Doncic
ezt csak úgy itthagyom.

MozambikiZombi 2021.03.02. 18:55:26

"Danitesó elmúlt 3 hónapja arról szólt, hogy kommentekre válaszolt. Jöhettél volna hozzánk is, haver… :D"

++++++++ Adom. :D

Köööööszönjüüüüüük szèèèèèèèpeeeeeen a posztot, Dr. habil. Fàlki Prof.!

Ármándójózsi 2021.03.02. 18:56:00

@Kosztarika: Nagyon köszi, Te egy Istennő vagy!!! <3 <3 <3
Viszont én is lemondok annak a javára, aki még nem volt első sohasem!!! :)))

MozambikiZombi 2021.03.02. 18:56:04

@silvermansarah: Birom a Doncic sracot elegge! :D

ForniT #TeamPini 2021.03.02. 18:58:36

Sziasztok. Megnéztem, borzasztó. Elolvastam a posztot, így már dermesztő. :D Virág nagyon ráb.szott a KD-familyvel. Az ékszíjat a "Ne rágózz! Azt nem szeretem!"-nél dobtam le.

TheLynx70 2021.03.02. 19:01:05

33. Krisztusi kor. :))

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:07:28

@silvermansarah: :)))) Megmondom igazabol az oszintet, kurvajokat rohogtem, ahogy oltogatta Gyurika meg az edesanyuka a mi Daniella hercegnonket. :D Kicsit kozonsegesek talan, de van nemi humorerzekuk. (A Pufi nevu crew membernek is. :D) Azt sajnalom csak, hogy nem tudtuk meg, ki is az a Ferike. (De csak miattad.)

Szvsz. Viragnak a villalete, meg ugy az imidzse alapjan szerintem semmi humorerzeke nincsen, ehhez a tarsasaghoz kepest baromira sotlannak tunik szerencsetlen, erdekes lesz nekik az integralodas egymas vilagaba. :D

Esetleg Dani lifecoach treningeli majd Viragot, hogy szellemesse valjon?

Virag faternek volt egy megszolalasa, ami nalam epic volt:

"Akkor miert nem kerdezted meg tole: Dani, te nyomott vagy?" :D

Igazi Gyozike-show trash lehetne, ha az RTL dokumentalna a 2 csalad elso kozos talalkozasat. :D

Annyifele spinoffot lehetne inditania az RTL-nek a VV utoeletbol, hogy csak porogne a reklambevetel.

zellerlevél 2021.03.02. 19:10:41

Dani kitart a rossz döntései, téves következtetései mellett. Az, hogy a műsor alatt nem hallgatott a társaira, mutatja, hogy nem képes érzékelni a környezetét, de hogy a családja kritikája sem gondolkodtatja el, az nem sok jót jelent a jövőre nézve.

Dani - Virág két különböző világban éltek a műsor előtt. Át lehet lépni ilyen határokat, de erre sem ők ketten, sem a családjuk nem képes, sőt, az akarat sincs meg senkiben.

Még egy meglátás: az elmúlt három hónapban a családjából senki nem dolgozott? Ennyire számítottak a nyereményre? Vagy...?

barby03 2021.03.02. 19:12:09

Katasztrófa ez a család... Mindegyik szereplő megér egy misét.
Meg említeném, ahogy a végén pöffeszkedve szívta az IQOS-t a fotelben, egyik oldalán az anyja, másikon a nő, körbe meg a haverok. Mintha egy primitív törzset láttunk volna.

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:12:20

@Krétagarbó:... es milyen irigy volt mindenki Danira, aki fogyott a villaban! :D Jo hir Daninak, ha Virag fog fozni ra ezentul, tovabbi sulycsokkenesek varhatoak!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:13:20

ha csaj lennék és tudnék elsőzni tuti benedvesedne .... az orrom.

TheLynx70 2021.03.02. 19:13:32

Köszi, Fálki! :) "Csatakanca??!!" Nagyon röhögök. :D Én is az vagyok, úgyhogy... :)))

barby03 2021.03.02. 19:13:46

@MozambikiZombi: hú egy Ledneczky-Kovács családi bulit megnéznék.:D

barby03 2021.03.02. 19:14:51

@MozambikiZombi: még a végén lefogyasztja anyóst, sógort és a haverokat

naty77 2021.03.02. 19:17:46

Köszi a posztot, úgy döntöttem ijesztő a család... :O

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:20:04

@barby03: Lelki szemeim elott mar indul is a "Virag Update brand" a nemzetkozi tozsdere, olyasmi lenne, mint a keto dieta, csak sokkal penztarcakimelobb.

Alapja a:
"Trancsirozott tukortojas energiaital korettel"

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:22:49

fálki könnyesre nevettem magam ez tényleg megtörtént? :P

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:29:07

@Kosztarika: grat Rita!
zetor forterraval szántsanak be a brázdába ekkora önteltséggel , amivel az Úristen megajándékozott, lassan nemcsak az alfa nőstény meg a "kisvárdai" "csatakanca" , de még az alfahím szerepére is pályázhatsz.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:30:22

@naty77: el sem hittem , hogy megtörtént."danitesÓ"

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:31:35

elképzeltem magam , hogy én is ott vagyok , Nem tudtam eldönteni hogy kellemetlen lenne vagy szemközt röhögöm őket.

Kosztarika 2021.03.02. 19:32:07

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
Ez egy kedves komment. Ja, nem.
Elfogadom, ha igy látod, bár nem értem.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 19:36:48

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): csak mondd már ki, hogy te szeretnél lenni minden hím, az alfától az omegáig.

.Zsu 2021.03.02. 19:36:58

@naty77: pont az fogalmazódott meg bennem, h ez a típusú családmodell mennyire távol áll tőlem.

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:39:07

@úgymond olvasó mmkk: Norbi ott maradt le, hogy hianyzik nala a titkos osszetevo: massziv tincses hajlobalas serpenyobe, teflon felverese villaval.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 19:40:18

@MozambikiZombi: nehogy olvassa a kommenteket, meg a vegen felfut neki a biznisz :D

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:40:28

@Kosztarika: Megjegyeznem, hogy ma miattad nekialltam nezegetni a repjegyeket... Te influenszer!

metatroll 2021.03.02. 19:45:10

@Cérnahuszár a naív: Nem teljesen, Fálki egy kicsit megFálkizta. De csak picit . A lényeg sajnos tűpontos. Olyan térdre imához kategória.
Anikónak azért egy alkalommal azt mondta, hogy ő is változni fog. Aztán majd meglátjuk.

.Zsu 2021.03.02. 19:45:42

@MozambikiZombi: jaj én pont most mondtam le egy tavaszi bergamoi utamat :(( sajnos akivel mentem volna nem tud jönni.
már nagyon mennék pedig. szinte bárhová.

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:46:26

@Kosztarika: Mèjbi, bèjbi. :DDD

Costa-Rica fizesse meg neked! Van meg ez a -20%-os kuponkod, hogyha beirom a nevedet rendelesnel? :D

MozambikiZombi 2021.03.02. 19:47:40

@.Zsu: Ajanlom figyelmedbe a zold teruleteket: www.kayak.com/travel-restrictions

(Nyilvan nem Bosznia-Hercegovinara gondolok.)

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 19:48:28

@.Zsu: en is ugy mennek valahova. akarhova, csak mehessek.

Fálki 2021.03.02. 19:49:06

@MozambikiZombi: Odafelé oké, de hazafelé vagy két teszt vagy karantén.

Kosztarika 2021.03.02. 19:49:28

@MozambikiZombi:
Persze. Mikor a határőrök menet közben belépnek a repülő ajtaján, na akkor kell felmutatnod a nevemmel fémjelzett kupont. ;)))

Egyfejű 2021.03.02. 19:50:06

@zellerlevél: Hiába a külvilág visszajelzése, ha az illető nem hajlandó önvizsgálatra. Plusz az idevezető út, hogy ez a mentalitás ennyire beépült nála az alapfelszereltségbe pont ennek a szűkebb és tágabb környezetnek is a hatása. Virágnak nem lesz egy fáklyásmenet.

Cimili2 2021.03.02. 19:50:25

köszi Fálki!!:)))
most már télleg meg kell néznem valahogy.

Egyfejű 2021.03.02. 19:52:10

Csak engem zavar az egy kicsit, hogy Anikó nemegyszer beleszól az interjúalany mondataiba? (most eltekintve attól, hogy Daniról beszélünk)

Ármándójózsi 2021.03.02. 19:55:46

@.Zsu: Menjünk az USA-ba. ;) :))) Majd ha lehet. Választhatsz, hogy keleti part, vagy nyugati part. :DDD

SelyemSonkaPini 2021.03.02. 19:57:14

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): BAdzmeg ÉN végig azt hittem, hogy Te nőstény vagy !

alma_szósz 2021.03.02. 19:58:20

lányok, mi itt Bálintról beszélgetünk, eközben a VV3 győztes Milo 100x jobb pali www.instagram.com/miloone1/

SelyemSonkaPini 2021.03.02. 19:58:59

@Fálki: Tesó ez kibaszott kurva jó lett ! Meg is néztem előtte és tényleg az volt amit írtál. DE
NÁLAD még kurvajól ki lett emelve a lényeg!
Végigröhögtem, most meg komor vagyok, és "úristen"-ezek.....
Hát csoda hogy itt tart az ország ?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 19:59:38

"Most látom, hogy anyuka valami otthoni nacikában és egy batman-es pólóban, amiből kilóg lefelé a hasa…"
jajj fálki nem is vagy gexx

Cimili2 2021.03.02. 19:59:57

@Egyfejű: engem az zavar, h nemtom megnézni:((((

Fálki 2021.03.02. 20:01:13

@SelyemSonkaPini: Orulok baszdmeg, hogy vegre egyszer kijott beloled is pár jó szó, hogy tiszteljem meg azt a széles válladat !

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.03.02. 20:01:18

@Fálki: Tesó - ha szóltíthatlak így - ez kibeb@szottul pusztulatosan penge prolileírás, megfelelő hangulati elemekkel vegyítve. Egyszer már kiutaltam neked a zsüri különdiját, de most a Pulitzert is odaadnám.

Kosztarika 2021.03.02. 20:01:24

@alma_szósz:
Pedig milyen kis nyüzüge gyerek volt, az egyik lábán térdig felgyűrt gatyájában.
Marcsikával játszották kicsiben azt, amit most Mercimó.

Fálki 2021.03.02. 20:01:59

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ja, de, az vagyok. vállalom.

De érted, ha már jon a TV, akkor oltozzunk mar fol rendesen baszki..

Cimili2 2021.03.02. 20:02:07

@alma_szósz: ekg. neki drukkcsiztam és meg is nyerte.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 20:04:25

@Fálki: Mér, a saját / hamis / oltási igazolványt itthon se fogadják el, nem csak EU-ban? :-)

Kosztarika 2021.03.02. 20:05:16

@SelyemSonkaPini:
... mert egy vérből valók... / vagyunk / de mi nem.

Fálki 2021.03.02. 20:05:32

Kozben azt találtam ma ki dartsozás kozben, hogy lenne-e kedve az itt jelenlevőknek egy kis VV10 kvízhez?

Ha igen, akkor írok kérdéseket és egy megbeszélt időben egy megbeszélt topikban talalkozunk és sima kérdés-válasz, ki irja be gyorsabban rendszerben játszunk egy jót.
Sőt, hogy mindenkinek legyen esélye játszani, még azt is feldobom, hogy csinálok egy kora esti kérdéssort, meg egyet az éjszakai csapatnak.

Aki benne lenne egy ilyen mókában, az jelezzen kezdésnek ide egy válasszal egy "benne vagyok" üzivel.

.Zsu 2021.03.02. 20:06:12

@MozambikiZombi: mi voltunk barátokkal balkán körúton és imádtuk boszniát is.
@úgymond olvasó mmkk: holnap talizom egy régi ismerősömmel, megyünk laza kirándulásra. kérdezte hova menjünk. és a legnagyobb őszinteséggel mondtam neki, h felőlem egy kukoricamezőre is kisétálhatunk, nekem az is jó :))) és tényleg.

@Ármándójózsi: amúgy Budaörs környékén leszünk holnap :))

TheLynx70 2021.03.02. 20:06:21

@Ármándójózsi: Tényleg menjetek az USA-ba! :) Mondjuk az oroszoknál is van vadregény. :)) Engem lenyűgöznek az ilyen sorozatok, nem tudom más mit szól hozzá. :) www.youtube.com/watch?v=Kw0_e85OlP0

alma_szósz 2021.03.02. 20:07:36

@Kosztarika: ő nagyon fiatal volt amikor nyert, ugye?

.Zsu 2021.03.02. 20:07:56

@Fálki: én nagyon benne vagyok!
játékjátékjáték!!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 20:07:59

@Fálki: Benne vagyok - bár engem biztos nem is akartál kérdezni - :-)

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:08:30

@.Zsu: én már úgy unom a sétálgatást is :D

TheLynx70 2021.03.02. 20:08:30

@Fálki: Benne vagyok, biztos vesztesként, jól tudom miért... :D De benne vagyok. :)

Ármándójózsi 2021.03.02. 20:08:30

@.Zsu: Kik leszünk? :S Tali az Auchanban? Vagy fent a Törökugratón? :DDD

Krétagarbó 2021.03.02. 20:09:20

@Fálki: az a durva, hogy szerinte kiöltözött :D

Fálki 2021.03.02. 20:10:29

@úgymond olvasó mmkk: Téged az almaszedés se hozott lázba b.sz.s előtt.

Ármándójózsi 2021.03.02. 20:10:32

@TheLynx70: Én már voltam 3x, nem véletlenül javasoltam. ;) :DDD

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:10:33

@Krétagarbó: egyáltalán nem rémlik az az évad sem :D

SirLemming 2021.03.02. 20:10:33

@Fálki: Most az egyszer úgy érzem még fokozhattad is volna. :) HC kontent, ezekhez képest Rencsi kezdő.

Dani akkor most úgy néz ki, hogy belenőtt egy olyan közegbe aminél legalább emberileg tud több is lenni. De nem lehet, mert aki 'gyenge'... Oszt az jött le, hogy amelyik családtag szembejött az le is akarta uralni a kis öcsköst.
Vajh a haverok azok a bratyó cimbijei vagy ismerik Daniellát is?

Inkább Robiék mormon kolóniája.

.Zsu 2021.03.02. 20:10:49

@TheLynx70: @Ármándójózsi: hát jó, nagy duzzogva elmehetünk az USA-ba :))

SelyemSonkaPini 2021.03.02. 20:11:07

@Fálki: NE mondjad már, legalább 6x megdícsértelek postoknál !

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:11:55

@Fálki: bocs, hogy csalodast okoztam. pedig annyira igyekeztem!

SelyemSonkaPini 2021.03.02. 20:12:07

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Mi csináljak ha egyszer újra meg újra rádöbbenek...

Kosztarika 2021.03.02. 20:12:19

@alma_szósz:
Talán 20 körül, ha jól felejtek. :)
Uommkk: igen, ápolónő.

Fálki 2021.03.02. 20:13:01

@SelyemSonkaPini: Sosem elég , Te is tudod !

Egy prémium b.sz.s után se az jár a fejedben , hogy mennyi lazac kell egy finom lazactatárba , hanem az , hogy mikor tisztelheted meg megint azt a premiumterméket !

Remélem érted, baszlakalássan !

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:13:34

@Kosztarika: 2003.. hol voltam en meg akkor VV teren.. sehol :D

Fálki 2021.03.02. 20:13:34

@úgymond olvasó mmkk: Nem okoztál csalódást, tudtam hogy csak színház.

Krétagarbó 2021.03.02. 20:14:04

@alma_szósz: igen, fiatalka, olyan huszonegynéhány lehetett

evacat 2021.03.02. 20:14:23

@Fálki: a mama még csak hagyján, ő otthon volt. Náluk ez a dresszkód.
De Dani hogy került Anikóhoz a stúdióba kisgatyában?
Ok, hogy tavaszias idő volt az elmúlt héten, de: ha már megyünk a tévébe, akkor
őtözzünk már fel baszki /Fálki után szabadon

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:14:36

@Fálki: van, amit nem tudsz, vagy legalabb ne sejtenel?

Fálki 2021.03.02. 20:15:11

Ezt berakom ide mégegyszer, annyival kiegészitve, hogy priviben kuldom majd a megbeszélt időpontra a topikot, hogy oda el tudjunk egy kicsit rejtőzni és ne lehessen csak ugy becsatlakozni. Írom a névsort.

Kozben azt találtam ma ki dartsozás kozben, hogy lenne-e kedve az itt jelenlevőknek egy kis VV10 kvízhez?

Ha igen, akkor írok kérdéseket és egy megbeszélt időben egy megbeszélt topikban talalkozunk és sima kérdés-válasz, ki irja be gyorsabban rendszerben játszunk egy jót.
Sőt, hogy mindenkinek legyen esélye játszani, még azt is feldobom, hogy csinálok egy kora esti kérdéssort, meg egyet az éjszakai csapatnak.

Aki benne lenne egy ilyen mókában, az jelezzen kezdésnek ide egy válasszal egy "benne vagyok" üzivel.

Krétagarbó 2021.03.02. 20:15:14

@úgymond olvasó mmkk: mert még nem nézhettél TV-t este nyolc után akkor szerintem:DDD

Kosztarika 2021.03.02. 20:15:56

@Fálki:
Benne vagyok.
Te meg csak lennél. :P:P

Egyfejű 2021.03.02. 20:15:56

@SirLemming: ezt érzem én is, kötelező a tekintély, meg az a bizonyos tisztelet, mert a falkában nem lehetsz gyenge.

Krétagarbó 2021.03.02. 20:16:28

@.Zsu: az USA-ban megyek én is, csak szóljatok:) Mindegy melyik partra, mindegyiken vannak szépséges helyek.

MozambikiZombi 2021.03.02. 20:16:54

@.Zsu: Jajaja, nem ugy ertettem, en is szerettem ott balkankodni. (bar mindenki tudja, hogy "Szarajevoban szar a jövő." ) Viszont mindenki tudja, hogy @Kosztarika: szexibb. :D

2021.03.02. 20:17:10

@MozambikiZombi: Ferike egy beles svéd csóka. Tehát bármelyik lehet. Talán az öngyújtóját láthattuk is :D

Egyfejű 2021.03.02. 20:17:59

@Fálki: Benne vagyok :) - habár megérkezett az új Brueghel-kirakósom, és rá vagyok izgulva
(akkor lenne igazi izgalom, ha a topicot is nekünk kéne megtalálni :D :D)

2021.03.02. 20:18:28

@Fálki: mikor kell privit csekkolni?
;)

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:19:03

@Krétagarbó: biztos úgy volt, ki emlékszik már arra :DDDD

@Fálki: jó pap is holtig tanul.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:19:44

@Kosztarika: erősen kiskorú voltam, az tény, na de annyira azért nem :D

Krétagarbó 2021.03.02. 20:19:46

@Fálki: én is benne vagyok, bár a műsor első felét nem láttam. De hát kellenek vesztesek is, igaz?

alma_szósz 2021.03.02. 20:20:17

@Fálki: benne vagyok, szeretném kamatoztatni ezt a rengeteg felesleges tudást

Kosztarika 2021.03.02. 20:20:30

@MozambikiZombi:
Csapkodom a térdem a röhögéstől, mint Robi a párbajon. :DDDDD

Fálki 2021.03.02. 20:20:41

@silvermansarah: Egyelőre még csak az otlet szuletett meg... :D
Megirom a kérdéseket maholnap, aztan megbeszéljuk h kinek mikor lenne jó.

2021.03.02. 20:21:01

@Krétagarbó: én se, illetve párat utólag. De aki tud veszíteni (mi) annak így is jó móka :))))

MozambikiZombi 2021.03.02. 20:21:33

@Kosztarika: Keszitenel rola egy gifet nekunk? :D

Fálki 2021.03.02. 20:21:54

Kurvajó móka lesz :) :) :)

TheLynx70 2021.03.02. 20:21:56

@Ármándójózsi: @.Zsu: :D .Zsu is elfogadta az USA-t. :) ) Ámen! :) Jó út lesz. :) Ha esetleg egybekeltek Las Vegasban, képeket kérnénk. :)

Krétagarbó 2021.03.02. 20:22:11

@MozambikiZombi: Szarajevóról, meg a bosnyákokról jutott eszembe az egyik nagyon kedvenc filmem, a Senkiföldje. Nem tudom, hogy ismered -e, nekem mindig libabőr.

youtu.be/2qjC7-yMdkU

2021.03.02. 20:22:22

@Fálki: ja, csak mert én jellemzően délelőtt tudok jönni, meg privizgetni, délután v este csak így mint most, ritkán, random.

alma_szósz 2021.03.02. 20:23:12

@Fálki: ez a mondat ezzel az avatárral kicsit se rémisztő :D jobban szerettelek amikor Berlin voltál

Fálki 2021.03.02. 20:24:03

@silvermansarah: Délelőtt tuti nem lesz, mert én olyankor alszom :D

Szoval szerintem délutáni kanyar mondjuk 18.00kor, éjszakás 22.00kor, mintha osszefoglalo lenne.

Sargabogre 2021.03.02. 20:24:47

köszi a posztot \o/ Igazi modern Rómeó és Júlia szerelem az övék, szerintem valamelyik híres filmes hamarosan kopogtat Dánielék ajtaján, hogy megfilmesíthesse. jól emlékszem, Danianyuka terhes?

Krétagarbó 2021.03.02. 20:25:01

@TheLynx70: Ja, ez olyan utazás? Akkor nem megyek, sorry:)))
Azt hittem, társas utazásról van szó (veled is), nem pedig nászútról:DDD

Fálki 2021.03.02. 20:25:19

@alma_szósz: Ahahahahahahahha, tenyleg :D :D :D :D

Lenne itt egy játék, tututu tututu tututututu, de imádom a zenéjét

www.youtube.com/watch?v=vhSHXGM7kgE

Krétagarbó 2021.03.02. 20:26:12

@Sargabogre: szerintem az már a mostohaanyuka, aki terhes.

Fálki 2021.03.02. 20:27:08

@Sargabogre: Nem, szerintem az az apjának az új felesége lesz.

Kosztarika 2021.03.02. 20:27:37

@Sargabogre:
Csak úgy néz ki. Dani apjának új nője terhes.

Fálki 2021.03.02. 20:28:56

Mindenkinek elég egyszer beírnia hogy jonne jatszani, mindent naplózok, nyugodtság van.

TheLynx70 2021.03.02. 20:32:48

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Én mekkorát fogok bukni, majd azt figyeljétek. :D Minden évadot láttam, de már ennek sem emlékszem az elejére. Mindegy, mindig kell hülye is a szériába... :)))

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:33:01

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: viráganyuka vagy ott helyben agyonveri prolit, vagy infarktust kap

2021.03.02. 20:34:46

@Fálki: ok, akkor majd amikor a konkrét időpont megvan, jelzek. Köszi!

Sargabogre 2021.03.02. 20:35:14

@Kosztarika: nem akartam trollkodni pedig :D de kicsit meglepődnék, ha az anyja lenne az, ez a nő kb 50 lehet (bár láttunk már ilyet)

Krétagarbó 2021.03.02. 20:36:01

@repuloezustmokus #Piniteam: valami képen - amit kaptak az otthoniaktól - szerepelt Ferike is, akkor mondta, hogy Ferike megnősül(t).

TheLynx70 2021.03.02. 20:37:58

@Krétagarbó: Hagyjuk a fiatalokat turbékolni az usában, akár szörnymotorokon is, ha kell. :) Romantikáznak, és jól esik ezt látni. :)

Krétagarbó 2021.03.02. 20:38:52

@TheLynx70: igen igen, nem esett le elsőre, szégyellem is magam:)

MozambikiZombi 2021.03.02. 20:39:16

@Krétagarbó: Jajj, ezt a filmet nagyon birtam! :D Dejo, hogy kuldted!
Szloven a partnerem es volt egy idoszak, amikor underground kulturalis barangolasokat tartottunk egymas vilagaba. Akkor neztuk meg ezt is, bar ez nem szloven film, de az ex-jugo helyzetre valo tekintettel. Azota mar van jo par bosnyak haverom is (nem ott nottek fel, mert elmenekultek a szulok), olyan sztorik vannak a pl. ma is mukodo taposoaknamezokrol a hegyekben, hogy a mai napig elkepeszt mennyire nem tudunk ezekrol, pedig gyakorlatilag Magyarorszag mellett zajlott, megis alig tudunk rola barmit.

Viszont cserebe elkuldom a kedvenc klippemet egy szloven humoristatol, szerintem zseni:

youtu.be/t-wFKNy0MZQ

alma_szósz 2021.03.02. 20:40:28

ha még nem volt elég belőlük, akkor Virág instáján live

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.03.02. 20:41:15

@Krétagarbó: Dani saját oldalán semmi Ferike..csak Gyurika, meg egyéb tesok, akik szerintem nem tesok, hanem csak tesok..mert ha tesok lennének rendesen, akkor az meredek lenne..

TheLynx70 2021.03.02. 20:44:55

@Krétagarbó: Majdnem hátbavágtam az embert, hogy ilyen miért nincs köztünk, de nem volt itt a háta, mert már régen alszik. :) )

Krétagarbó 2021.03.02. 20:45:13

@MozambikiZombi: jajj , "you want my gas"? Ez tényleg jó:DDD

evacat 2021.03.02. 20:45:13

Én is benne vagyok. Csak aztán ki ne derüljön, hogy erősödik az alzheimerem :))

Krétagarbó 2021.03.02. 20:46:12

@TheLynx70: tudom, nem is szeret igazán mert meg sem ver, igaz? :D

MozambikiZombi 2021.03.02. 20:47:06

@Fálki: Ez micsoda? Lemaradtam. Most eppen scrollozok fel-le, de igy sem tiszta. (Nagyon szeretek jatszani mindenfelet, kiveve az onamputalos Furesz jatekokat, mert olyanban nem szeretnek reszt venni, "igazabol szolva" :D)

Krétagarbó 2021.03.02. 20:47:15

@repuloezustmokus #Piniteam: akkor nem tudom. Én Proliúr oldalaira sskk nem megyek.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 20:48:13

@Krétagarbó: nekem se hozta meg a kedvem az instam megnyitasahoz proli

metatroll 2021.03.02. 20:51:34

@MozambikiZombi: Ez valóban mosolygóscsillagosötös:)

alma_szósz 2021.03.02. 20:53:33

@repuloezustmokus #Piniteam: láttam, szépen maszk nélkül ahogy kell

MozambikiZombi 2021.03.02. 20:53:40

@metatroll: @Krétagarbó: ✌(-‿-)✌

"Harasho, harasho
I run this freakin' show"

barby03 2021.03.02. 20:57:48

Tudjátok, hogy Dani mit "dolgozik" a családi vállalkozásban? Ancsa mindig kíváncsi, de ezt nem firtatta.

TheLynx70 2021.03.02. 20:58:44

@Krétagarbó: :DD Fene egye meg, majd kiprovokálom... :) Úgysem tudnám! :) Azt csinálok, amit akarok és tisztában van vele, hogy ez az egy, amit tényleg elvárok. Cserében tökéletesen megbízhat bennem, de nem bírom elviselni, ha más mondja meg mit csináljak.

alma_szósz 2021.03.02. 21:05:31

@úgymond olvasó mmkk: szakadok a neveken, Asztalos Mercédesz :DDDDDD

.Zsu 2021.03.02. 21:07:19

@Krétagarbó: szuperséges kis útnak nézünk elébe akkor :)))
@TheLynx70: de mi már az Ármándóval neeeeem :D
tiszavirág életű románc volt ez, a Józsi egyszerre többhelyről jövő impulzusra vágyakozik.
inkább gyere te is velünk Ámerikába.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 21:07:41

@alma_szósz: Tök bulis volt. Nyilván Fálki mester sokkal durvább kérdéssorral készül majd. :-)

Egyfejű 2021.03.02. 21:08:29

@úgymond olvasó mmkk: Cserép Renátó :D Felvihogtam az asszociáción
@TheLynx70: Majd ketten leszünk hülék, én se szoktam jó lennni :D De játszani jó!

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 21:08:40

@alma_szósz: a névmemóriám pocsék, de nyilvánvaló volt, hogy nem asztalos mercédesz :D

Krétagarbó 2021.03.02. 21:09:17

@.Zsu: szerintem Józsi még reménykedik:)

.Zsu 2021.03.02. 21:14:00

@Krétagarbó: talán megvigasztalódik :)))

Egyfejű 2021.03.02. 21:15:26

@úgymond olvasó mmkk: Ilyesmire gondoltam :), a népies formára :)

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 21:18:06

@Egyfejű: egy ennél nehezebb kvízben elvéreznék :)

Egyfejű 2021.03.02. 21:21:59

@úgymond olvasó mmkk: A buli a lényeg :)

Egyfejű 2021.03.02. 21:23:22

Fru nevét, basszus, Renátó hangján hallottam: Tííímár Fruzsina. Brrr.

MsIreneAdler 2021.03.02. 21:25:03

@Fálki: tetszett a poszt!
És : Benne vagyok :) (pontosan nem tudom mibe, de abba benne :D)

TheLynx70 2021.03.02. 21:27:24

@.Zsu: Lesz ott is impulzus Ármándónak. :) Főleg, ha tevőlegesen (mondjuk lábbal) éri a bizonyos. :) Én most a világ legjobb gitárosát hallgatom, aki szerintem Eric Clapton, lehet vitatkozni, de az én véleményemen nem változtat. :) És a világ másik legjobb... hogy is nevezzem... zenésze? Igen. :) Sting! Már a The Police is ott volt, azóta is a szívem csücske. www.youtube.com/watch?v=SUYI7kIR0S4

Ármándójózsi 2021.03.02. 21:28:34

@.Zsu: Ez a kézzel-lábbal való tiltakozás nem a közös út irányába visz, azt ugye tudod? :D
Úgyhogy én kiszálltam, inkább azzal megyek, aki hisztizik be néhány ártatlan kis flört miatt... :/

Ármándójózsi 2021.03.02. 21:31:19

@TheLynx70: Az első, az egyértelmű. Slowhand Valóban talán a legjobb, bár azért vannak még rajta kívül is esélyesek a posztra. :)))

Ármándójózsi 2021.03.02. 21:33:45

@.Zsu: Elvétve, egyszer-egyszer, hébe-hóba talán előfordult...

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 21:33:49

@.Zsu: hát na, nincs akkora merítése neki, mint Puskás "megdugtamötszáznőt" Péternek :DDD

TheLynx70 2021.03.02. 21:34:59

@Ármándójózsi: Vannak, de ő a rangidős. :) Nálunk pedig Tátrai Tibor.

.Zsu 2021.03.02. 21:36:40

@úgymond olvasó mmkk: kialakult bennem egy olyan icipici érzés az utóbbi időben, h te ezt a PPs számot kételyekkel kezeled. :DD

tvbuzi 2021.03.02. 21:36:47

Respect. Nem hiszem, hogy végignézném bármelyik JLB-t.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.02. 21:38:16

hát tényleg nem mindegy Lebron james meccsre megyünk Lakers meccsre vagy a budaörsi Auchanbe akciós levendulás légfrissítőért.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 21:39:25

@.Zsu: hogy merném kétségne vonni azt, amit PP mond? ha szexuális élménynek számolt minden női mellet, amit valaha látott 3 méterről, akkor simán megvan neki az 500 :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 21:39:46

@.Zsu: Nem olyan nagy szám. Ha csak azt vesszük, hogy egy laza hétvége péntek-szombat 1-1 csaj, szóval így lájtosan is 5 év alatt végez az 500 csajjal...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 21:44:35

@tvbuzi: Szerintem az ezutániak már érdekesebbek lesznek, főleg Bálint és Robi.
Vivi pedig megváltoztathatja a műsor nevét: JL és a 36 mikulás a zsebembe. csumpirudi

alma_szósz 2021.03.02. 21:45:37

@úgymond olvasó mmkk: kövezzetek meg de szerintem az a szám hihető, PP az SP, Flour, Bence triumvírrel lakott sokáig ott meg simán lehetett heti 3-4 party, az lehetett heti 3-4 csaj... valószínűleg a 3 fent említett srác lepattanói, azt egy pillanatig se hittem el hogy a sármjának köszönheti ezt a számot de így azért van benne egy realitás

MsIreneAdler 2021.03.02. 21:46:08

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: de, szerintem nagy szám :D, és én sem gondolom hogy ez annyira fedné a valóságot. De májerkodásnak jó volt!

Ármándójózsi 2021.03.02. 21:49:07

@alma_szósz: Szerintem meg lószart. Az ötöde, talán... Kurva nagyot akart mondani és nem bírta a farka... Ezt már régen egyszer megbeszéltük itt. Szerintem kisé szánalmas is az ilyen típusú dicsekvés. Ha nekem annyi lett volna én biztos, hogy pont nem hoznám a nagy nyilvánosság színe elé...

TheLynx70 2021.03.02. 21:51:28

@Ármándójózsi: Nem akarok hazudni, Radics Bélát csak hallomásból ismerem. :( Mindenki mondja, hogy nagyon jó volt, és én elhiszem.
Nekem Eric Clapton nagyon nagy favorit, elolvastam az önéletírását (manapság így nevezik), egy angol proli gyerek, aki nem tudott kottát olvasni, és talán még ma sem tud. Nem ez számít, mert már a Cream-et is imádtam, és sorolhatnám. :) Slowhand... :) www.youtube.com/watch?v=TkDOp58bcII

Fálki 2021.03.02. 21:51:39

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Ezek a kérdések még beugrónak se lennének jók az én kvízemhez :D :D :D

alma_szósz 2021.03.02. 21:56:43

@Ármándójózsi: jó aláírom hogy ebben is van valami, amikor ezt megdumáltátok szerintem még nem olvastam itt

nem számít mert mostmár boldogan élnek míg meg nem halnak a Cérnabogival és napi 15 milliószor fogják szerelmemnek hívni egymást

Krétagarbó 2021.03.02. 21:58:52

@Ármándójózsi: szegény kis menyasszonyát is csak megríkatta vele. (mondjuk azt nem értettem, miért. nem mindegy, hogy előttem hány volt? vagy ez csak engem nem érdekel?)

evacat 2021.03.02. 22:00:40

Ppupu kezdődik!!! Ja, nem.

Fálki 2021.03.02. 22:00:40

@Krétagarbó: De az ott nem a csaj defektje szerinted?

Krétagarbó 2021.03.02. 22:02:18

@Fálki: de, pont azt írtam, hogy nem értem, hogy miért kell ezért sírni.

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:02:36

@Krétagarbó: lehet attól félt, elkopott a hegye :D
Azért egy ilyen háromjegyű szám már szerintem annyira nem m8ndegy, nekem ijesztő lenne. Mondjuk sírni nem kezdenék el rajta.

Fálki 2021.03.02. 22:04:20

@MsIreneAdler: hőőőőőőőőőőőőőő, a háromjegyű szám már ijesztő? :D

Ármándó, kurvanagy a baj :D :D :D

zellerlevél 2021.03.02. 22:06:40

@alma_szósz: "Milo 100x jobb pali"

És ahogy elnézem, nem volt rá rossz hatással a nyeremény...

Krétagarbó 2021.03.02. 22:08:05

@MsIreneAdler: max tisztáznánk, hogy mindenki egészséges, de ezen túl, hogy előttem hány csaja volt, nem érdekel. Nyilván az ilyen többszázas számok az egyszerű halandóknál azért hihetetlenebbek (nekem PP-nél is, bár betudom a celebségnek - ha igaz -, mert férfinek nem tudnám szegényt nevezni), feltételezem, hogy azért a koncertezéssel együtt járó életmód megsokszorozza a lehetőségeket.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 22:09:59

@alma_szósz: De előbb még Robi eljárja a lánybúcsún a chippendale indiántáncot 8 milláért. :-)

Krétagarbó 2021.03.02. 22:12:56

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: nekem a Nyerő Párosban kifejezetten idegesítőek voltak ők együtt. Jó pár ilyen házasság van - engem a hideg ráz tőle - amikor az asszony leuralja a férfit, mintha az a gyerek vagy a pincsi kutyája lenne. Rosszul voltam tőlük.
Úgyhogy hajrá Robi, húzd csak le őket 8 mikulással:D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 22:14:13

@Ármándójózsi: De Neked több volt. Csak minden este vagy 10 csajt fűzöl itt a VV kezdete óta, szóval 106*10... upsz ez jóval több, mint Petike száma. :-)))

.Zsu 2021.03.02. 22:15:40

@úgymond olvasó mmkk: @Majom1Parádé #Team PINLobelt: én elhiszem azt a számot, az együttesének elég masszív csajrajongói köre van. összejöhetett simán.

elárulnia ezt felesleges volt. és sztm ott Boginak azt volt nehéz feldolgozni h kamerák előtt több ember előtt tudta meg. alapból könnyen elsírja magát a csaj.

TheLynx70 2021.03.02. 22:15:48

@Egyfejű: Sárkánylyány, ez hatalmas! :) Nagyon szeretem! :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 22:19:29

@.Zsu: Az is script volt, ahogy Fálki mester szokta mondani....

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:20:13

@Fálki: nincs semmi baj, csak nekem felszaladna tőle a szemöldököm :). Egy ilyen 342-es rajtszámot képzelnék magamra folyton :D, nem érezném magam valami különlegesnek tőle.

@Krétagarbó: egyébként ott lehet a hiba, hogy sosem komáltam az ilyen celebféle, partyarc fickókat, és első körben rájuk jellemző ez a szám. Ki tudja, lehet önmagában nem is lenne olyan nagy gondom ezzel.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 22:22:09

@Krétagarbó: ezt én se értettem, attól függetlenül sajnáltam, hogy ennyire kibukott rajta.

@.Zsu: @Majom1Parádé #Team PINLobelt: @alma_szósz: matematikailag lehetséges, de őszintén, elhiszitek?

budapest23 2021.03.02. 22:24:33

@TheLynx70: Hmmm... azért mondanék olyat hogy Mark Knopfler, Joe Bonamassa, Santana, Joe Walsh, az elmentek közül Jimmy Hendrix, Stevie Ray Vaughan és Gianmaria Testa...

Fálki 2021.03.02. 22:25:16

@úgymond olvasó mmkk: Én nem voltam megszólitva, de én igen.

Még nagyonnagyonrégen díszes fiatalkoromban jóban voltam egy női frontemberrel rendelkező zenekarral olyan szinten, hogy mozogtam egyutt veluk és bizony ott se nagyon volt olyan koncert/buli/hétkoznap, amikor a srácoknak ne jutott volna egy-két grupie.

S mondom, az nem egy Puskásféle Biebers volt, meg a fszm tudja zenél-e ez a csávó egyedul. EGy jobb fesztiválszezonban siman osszejon 100 lyuk.

Ármándójózsi 2021.03.02. 22:26:02

@úgymond olvasó mmkk: Még matamatikailag is kibaszott necces ha nelegondoltok, mert 36 éves és ugye ez szinte azt feltételezi, hogy vagy soha nem volt tartós párkapcsolata, vagy abban is folyamatosan csalta az aktuálist, mintha nem is lenne. És még úgyis kibaszott sok. Higgyétek el, ordas nagy kamu az egész...

TheLynx70 2021.03.02. 22:26:41

@Egyfejű: Egyébként én mindenevő vagyok, ami jó, az jó! :)

alma_szósz 2021.03.02. 22:28:57

@Fálki: na ilyesmire gondoltam és ha nem is pont a Peti koncertje volt, akkor valamelyik spané, akkoriban nagyon ment ez a tinisztár dolog rajongtam értük én is eleget

.Zsu 2021.03.02. 22:30:30

@Fálki: én is ismerem szegrőlvégről ezt a zenész fesztiválós, koncertezős életmódot, egy szaros kis középkategóriás kis banda is már bőven válogathat a csajok között.

MozambikiZombi 2021.03.02. 22:34:50

@Fálki: Megerositenem, amit fentebb irtal. Van egy ilyen fura ikongyarto tevkepzete az humanoidoknak, magunk kozott szolva mindig is rohejesnek talaltam. Az en teoriam ezzel kapcsolatban, hogy a groupiesag osszefugg az osi falkaosztonnel. :D

Egyik legbizarabb sztori szamomra, amikor XY "magyar sztart" koncert utan felszedte egy csinos lany a sajat anyjaval. :D Nem akartam elhinni. (Ott voltam es lattam, nem kamu.)

Fálki 2021.03.02. 22:35:21

Szerintem nagyon sima az az 500.

Figyuzzka 2021.03.02. 22:36:42

Bálintosoknak, elalvás előttre, ha még nem láttátok :)

youtu.be/6jFSSU767eA

Krétagarbó 2021.03.02. 22:36:50

@MsIreneAdler: alapvetően szerintem is rájuk jellemző az ilyen magasabb három számjegyű szám. Bár láttam már karón varjút.

MozambikiZombi 2021.03.02. 22:38:25

@Krétagarbó: Ebben mindig az a mokas, hogyha nokent hoznal fel hasonlo haromjegyu szamot, az erteked a huspiacon redukalna a 0-hoz. :D

alma_szósz 2021.03.02. 22:39:04

ha már Puskás Peti, nézzétek meg ezt a pusztítást. Ha Jack White ezt látná már sírna.
youtu.be/faiVkj1kag0

Krétagarbó 2021.03.02. 22:40:28

@úgymond olvasó mmkk: én nem tudtam sajnálni. Nekem az a nő olyan szinten volt antipatikus, ritkán vált ki belőlem bárki is ilyen érzéseket, de őt addig tudtam volna ütni, amíg mozog. (És ütöttem már meg nőt - szerintem a húgomat 7 évesen:)
Én inkább PP-t sajnáltam a műsorban , sokszor látszott rajt a szekunder szégyen a barátnője viselkedése miatt. Irigy, rosszindulatú, idegesítő nőszemélynek tűnt nekem.

Fálki 2021.03.02. 22:40:43

@alma_szósz: Toth Gabinak van bármiféle olyan produkcioja, ami nem muveszieskedo, ótvar, bena, legalja ripacskodas???

Krétagarbó 2021.03.02. 22:41:52

@Fálki: én is simán el tudom képzelni.

TheLynx70 2021.03.02. 22:42:13

@budapest23: Sajnos akik elmentek, azokat nem tudjuk visszahozni. :( Viszont vannak velünk még jópáran. :) Peace! www.youtube.com/watch?v=TkDOp58bcII

Krétagarbó 2021.03.02. 22:43:23

@MozambikiZombi: azért az az anya a lányával sztori elég beteg, na.

Fálki 2021.03.02. 22:45:16

@Krétagarbó: Hajajj, en is tudnék mesélni...

Egyszer mar a kispárnás sztorimat el is meséltem, lett is belőle kalamajka :D :D

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:46:48

@úgymond olvasó mmkk: utána néztem kicsit a mateknak. 2006 előtt nem volt ismert, de szerintem legyünk jófejek, és számoljuk innen a csaj cunamit. A Megasztár előtt nem sok babért jósolok neki. 2019-ben jött össze Bogival. Az 500 nő 13 év alatt, ez évente 38,46 nő. Így lebontva nem olyan necces, egy nő sem jön ki hetente. De azért vegyük figyelembe, hogy voltak monogám kapcsolatai és nem dübörgött azért annyira a szekér állandóan. Pl biebers csak 2012 óta van. Hát nem tudom.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 22:46:53

@Figyuzzka: Minimum 5 évvel ovisabbnak néz ki, pedig ez elvileg tavalyi felvétel...

Krétagarbó 2021.03.02. 22:47:21

@MozambikiZombi: ez nem mókás, ez így van. Szerintem ebben - nyilván keretek között - de nem baj, hogy eltérő a két nem megítélése. Nem vagyok álszent, bizonyos esetekben megvan az egy éjszakás kalandok létjogosultsága véleményem szerint, de én megértem, ha másként ítélik meg egy nőnél az 500-at, mint egy férfinél.

Fálki 2021.03.02. 22:48:10

@Krétagarbó: jajj de jó, hogy ezt nem nekem kellett kimondani.

MozambikiZombi 2021.03.02. 22:48:11

@Krétagarbó: Lehidaltunk mi is, hidd el... :D Kovetkezoi proban a srac ugy nyilatkozott rola, hogy o sem tudta, tudja, hogy eppen mi tortenik.. :D Elegge keszen volt es igazabol nem is elvezte annyira, mert tul creepy volt a szitu meg neki is.. :D

budapest23 2021.03.02. 22:48:14

@TheLynx70: Joe Bonamassa: Reconsider Baby
És a hangja is, vazeg... :)

Krétagarbó 2021.03.02. 22:48:30

@Fálki: egyszer már visszaolvasok, nem voltam még itt akkor.

alma_szósz 2021.03.02. 22:49:38

@MsIreneAdler: egyszer azt olvastam hogy az összes kapcsolatának azért lett vége mert félrelépett, ja és megvolt neki Aleska Diamond is

Krétagarbó 2021.03.02. 22:50:50

@MozambikiZombi: lehet, hogy csak ilyen "stepmom story" volt. Jó, most próbálom hihetőbbé tenni :DDD

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:51:35

@Krétagarbó: igen, vannak kivételek. Mondjuk szerintem semmire nem garancia a magas partnerszám. Pl Dani is lehetett több nővel aztán...hát láttuk :D

Figyuzzka 2021.03.02. 22:52:54

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Ennyit számít egy ápoltabb (nak tűnő?:) külső :D

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:54:06

@alma_szósz: oh, ő is megvolt neki. Hát az már valami, hiszen olyan keveseknek adatott meg, hogy Aleska Diamonddal (ban) járjanak :)

Fálki 2021.03.02. 22:54:48

@alma_szósz: Kinek nem, háh... Igaz nekem még akkor, mielőtt pornózott volna :D

Fálki 2021.03.02. 22:55:38

@alma_szósz: Asszem a celeb vagyokban mondta azt, hogy mindenkivel azert lett vege, mert allandoan felrefálkizott.

MozambikiZombi 2021.03.02. 22:56:07

@Krétagarbó: Az a gaz, hogy ennek tenyleg szemtanui voltunk... ha csak meselte volna, nem hittuk volna el. :D Minden ember egy kulon csoda, es ez igy jo. Mindenkinek mas az eletcel.... En ebben hiszek. :D

Krétagarbó 2021.03.02. 22:56:12

@MsIreneAdler: Ja, garanciának persze nem garancia. Nem is emiatt nem érdekelt igazán. A párkapcsolataimban úgy gondolkodtam, hogy az a múlt, neki is van, nekem is van, ennyi. Nyilván más lett volna, ha a kapcsolat alatt is növekedett volna az a bizonyos szám.
Amiből meg nem lett tartósabb kapcsolat, ott meg azért volt mindegy.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 22:56:24

@Figyuzzka: Ja, hát a villában ugye nem volt aki kezelje, mert ugye Rencsike is csak otthon a saját stúdiójában tud hajat vágni.....

alma_szósz 2021.03.02. 22:56:46

@MsIreneAdler: :D jó, csak így könnyebb elképzelni milyen kaliberű lányokra ment

alma_szósz 2021.03.02. 22:57:50

@Fálki: jaja könnyen lehet hogy ott láttam

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:57:54

@Fálki: upsz :D. Pedig tényleg nem akartam csökkenti az érdemeidet :D

Fálki 2021.03.02. 22:58:16

@Krétagarbó: Van egy haverom, aki visszafele féltékeny. Imádom.

Olyan 3-4-5 évvel ezelőtti dolgokra tud bepoccenni, amire a csaja már nem is emlékszik, de Feri fel tudja baszni magát rajta :D :D :D Holott akkor még nem is ismerte a csajt :D :D

Krétagarbó 2021.03.02. 22:58:19

@Figyuzzka: meg -15 kg (de lehet, hogy 20 is)

Figyuzzka 2021.03.02. 22:59:02

@Krétagarbó: Bálint tudja mi kell a népnek, kutya, popó, gyerek? :D

www.instagram.com/p/CL6GsezAhu6/

MsIreneAdler 2021.03.02. 22:59:19

@alma_szósz: persze, gondoltam, hogy nem egy apácazárda küszöbét rágva jött össze az 500 :D

MozambikiZombi 2021.03.02. 23:01:44

@Krétagarbó: kuldok neked inkabb privat uzenetet, most mar megtanultam, hogyan kell :D

TheLynx70 2021.03.02. 23:01:51

@budapest23: Imádlak, de legalább egy tucat "Reconsider Baby-t" tudnék linkelni, többek között Eric Clapton-tól is. Meg leginkább B.B.King-től. Akinek blues hangja volt. :) És tényleg elismerem, Bonamassa nagyon jó, semmi gondom vele, sőt király! Kiegyezhetnénk egy ZZ Top-ban. :) Nem szoktunk itt összeveszni, főleg nem ilyenen. www.youtube.com/watch?v=-h2hox--bR8

MsIreneAdler 2021.03.02. 23:01:59

@Krétagarbó: igen, a múlt az múlt, ebből a szempontból nem is izgatna. Abból viszont igen, hogy a továbbiakban fel tud-e hagyni ezzel az életvitellel.

Figyuzzka 2021.03.02. 23:03:32

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Rencsó lehet csak géppel, és pénzért tud vágni, itt meg gyakorolhatott következmények nélkül új fogásokat :D

Krétagarbó 2021.03.02. 23:03:58

@Figyuzzka: Kíváncsi leszek a Bálinttal készülő JLB-ra. A szülők eddig következetesen nem jelentek meg sehol. Vajon most is csak a haverok és az öccse lesznek a szereplők?

ibsen 2021.03.02. 23:10:24

Sziasztok!

A Gáboros kék kendőnél tartok ma. Hát ez a gyerek ügyvédnek jó lenne mert dumálni azt tud. Nem rosszindulatú hanem egyszerüen van illetve meg van győződve a saját maga igazáról. A járása a mozgása mint egy roboté. Szerintem egy gyűrt vécépapírral se törölné ki a seggét annyira precíz:D Amit ezeknek a szerencsétleneknek el kellett viselni a faszságai miatt hát le a kalappal elöttük.

Robiról találtam egy videót: www.youtube.com/watch?v=u43vnIZkwr0

.Zsu 2021.03.02. 23:12:51

@Fálki: ilyet én is ismerek, sőt nekem is volt olyan pasim aki arról sem akart hallani, említés szinten sem, h mással is voltam már együtt. :)))
micsoda hülyeség ez.

.Zsu 2021.03.02. 23:13:25

@ibsen: te leszel a legjobb a kvízjátékban mert most nézed frissen :)))

MsIreneAdler 2021.03.02. 23:14:28

Megyek aludni :)
Jó éjt mindenkinek!

Fálki 2021.03.02. 23:15:19

@.Zsu: Még nem nevezett! :D

Krétagarbó 2021.03.02. 23:16:28

@Fálki: ilyenről már én is hallottam :D

Krétagarbó 2021.03.02. 23:17:25

@MsIreneAdler: hát igen, ez a kérdés csak.

Figyuzzka 2021.03.02. 23:17:38

@Krétagarbó: Akárhogy is szerepelnék a műsorban, én pl nem akarnám, h a szüleim szerepeljenek...

ibsen 2021.03.02. 23:19:07

@.Zsu: Nekem ezek nagyon frissek és újak. Ha úgy alakul és az elmúlt 3 hétig nézem vissza. Kb olyan nekem mintha most látnám őket először illetve amikor sokakat még nem másokat meg már igen csak változtak... Szóval csak hátradőlve lazán tudva ki a nyertes.:))) Daninak nagy szíve van és mindenhol ott a szeme, Bálint is nagyon szerethető. Robiból kb semmit nem látni itt (még). A két vipera hozza a stílusát:D

TheLynx70 2021.03.02. 23:21:05

Oké, befogtam, nem offolok többé, nyugodtan verjetek agyon. :)

Krétagarbó 2021.03.02. 23:22:14

@Figyuzzka: lehet, hogy ilyesmi van mögötte. Vagy Bálint nem akarja, vagy a szülők, nyilván.

.Zsu 2021.03.02. 23:26:18

@MsIreneAdler: jóéjt! :)

@ibsen: haverom 70. résznél tartott amikor rámírt, h mi a faszom ez a finálé es h lehet ott a Vivi aki kb semmit nem csinál. h ő ezt nem érti. :DD
nagyon elvitte a "showt" a proliság sokáig amiből jóideig kontrasztosan Bálint emelkedett csak ki.

ibsen 2021.03.02. 23:40:50

@.Zsu: Nekem volt egy olyan érzésem hogy Vivi nem olyan hülye amennyire teszi. De sokan beszopták bent.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 23:48:38

@Krétagarbó: Ja, a szülőket távol kell tartani a médiától.

K_Attila 2021.03.03. 02:20:13

@MozambikiZombi: Ferike az a tanyasi gyerek volt, aki akart egy biciklit, ezért megszállta egy démon. Mostanában lehet ilyen Dani-féle életkorban, úgyhogy valami oldalági rokon, gondolom.

budapest23 2021.03.03. 02:31:08

@TheLynx70: Nemtom, sztem jobb a Bonamassa, és jobban is tetszik, dehát ízlések... ;)
Nekem pl. a Little Wing is jobban melenget Stingtöl mint szülöapjától, Hendrixtöl, nyilván az se mindegy, ki hogyan (mikor) szocializálódott.

Btw én sem veszekedésiböl mondom, söt ;)

úgymond olvasó mmkk 2021.03.03. 06:45:01

@Fálki: @MsIreneAdler: en meggyozheto vagyok, de akkor is olyan hiteltelenul hangzott a szajabol az a szam :D

Sargabogre 2021.03.03. 07:10:29

@Fálki: Úristen nekem is volt ilyen exem.. ez amúgy ijesztő is, főleg, hogy olyanokkal basztatott, akiket akkor ismertem meg, amikor a létezéséről se tudtam. ez sztem elég beteg dolog :(

zsanbatiszt 2021.03.03. 08:24:54

Helló! Benne vagyok :)

zsanbatiszt 2021.03.03. 08:27:26

Btw állat lett a poszt :D kár, hogy nem láthatom filmvásznon a kilógó hasalja szalonnákat :/

Gyapjászati egérszippancs 2021.03.03. 09:01:35

@Fálki: Én is benne lennék a kvízes buliban, ha még lehet jelentkezni!

Ármándójózsi 2021.03.03. 09:37:31

@zsanbatiszt: @Gyapjászati egérszippancs: Eddig merre jártatok, hogy egyem a szíveteket, nemtől függetlenül... :DDD Nyilván ugyanúgy játszhattok Ti is, nem azért mondom, de értitek? :)))

Amúgy, jó reggelt! :)))

Kosztarika 2021.03.03. 09:42:15

@Ármándójózsi: Józsikám, egyem a szivedet, csak nem tudsz elszakadni te sem innen. :))))

Szép napot a szekciónak! :)

Ármándójózsi 2021.03.03. 09:49:36

@Kosztarika: A záró öfit mindenképpen megvárom és Fálki JLB-it is elolvasom. :)))

metatroll 2021.03.03. 10:01:01

Jó reggelt!
@TheLynx70: @budapest23:
Mutatnék néhány megtekintésre érdemes Hey Joe-t.
Kedvencem a Szafaládéujjú Óriáscsecsemő, nagy érzéssel tolja:
www.youtube.com/watch?v=QfCXItxo3R0
És Popa Chubby bácsi is nagy fílinges:
www.youtube.com/watch?v=WW9G_9nZlSM&list=RDWW9G_9nZlSM&start_radio=1

metatroll 2021.03.03. 10:02:42

Az 500 vajon I/H témához: a backstage az backstage. Momentán ilyen-olyan okokból áll, de fog még pörögni az a számláló! Szóval szerintem simán igaz.

metatroll 2021.03.03. 10:03:53

nagy fílinges = nagyon fílinges

MozambikiZombi 2021.03.03. 10:20:45

@alma_szósz: Most neztem bele, nagyon kellemetlen volt. :D
Annyira nyomorult tud lenni, amikor emberek probaljak eljatszani a szexualisan tulfutottet, zero erotikus kisugarzassal.

PP - nek eddig nem is tunt fel a magyar akcentusa angolul.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.03.03. 10:27:59

Elnézést, ezeket ide is beszerkesztem az iménti hozzászólásaimat, mert rossz poszt alá linkeltem az előbb, két kiegészítéssel.

Érdekesek ezek a letisztult sorrendek az előző poszt alatt, azért látszik, hogy mennyire számít még a hozzáértő HV-ozók esetében is a pillanatnyi most megbüntetem ezt, vagy azt a játékost érzelmi szál a szavazáskor, vagy a szavazás előtti napok párbaj hajrájában, és letisztulva mennyire objektívebb listák tudnak kijönni. Az én letisztult listám a következő:

1, Bálint
2, Robi
3, Vivi
Ez a három karakter, amelyik szerintem megérdemelte, vagy megérdemelte volna a végső győzelmet az egész csoportból, vagy azért mert sokáig kontrollálta a mezőnyt, vagy azért, mert ügyesen helyezkedett, de ekkor sem volt teljesen tuja, és a végén jól hajrázott.
Hosszú szünet
4, Merci
5, Fru (ez biztos sokótoknál meglepetés, de szerintem ő egy alapvetően érdekes karakter volt, és szerintem a legszebb, vagy legcsinosabb nő)
Szünet
6, Moha (Olyan semmilyen, de jobbára ártalmatlan, pedig Adamadammal egyetértve Moha lehetett volna kulcsszereplő, ha Mercit leszerelve, vagy Mercivel is a nyakán, szándékosan elkezdett volna flörtölni Virággal vagy Fruval is, de sajnos nem tette, pedig az nagyon érdekes lett volna. Persze így, hogy idő előtt amúgy is kiesett, ezt Fru esetében megtehette volna Bálint is...)
Szünet
7-11, Virág, Amanda, Gina, Digó (esetében megelőlegezett, hogy nem került egy csoporttal hátrább) , Gaben karakter szereplők inkább a mocsár felé vonzódnak, mint a nem mocsár, de egy másik játék konstellációban talán ők is feljebb tudtak volna menni a jelenlegi 4.-5. szintre. Gaben esetében pedig azt mondom, hogy potenciálisan érdekes figura lehetett volna, de elszúrta, ha nem szúrta volna el, akkor simán az 5-be került volna, de győzelmi esélyei nem lettek volna.
szünet
12-13 Renátó, Dániel, abszolút mocsár egy szinten vannak.

+1 Mercédesz, nem tudom hová rakni, a játékideje közelítette a nullát, de sajnálom, hogy ő került kiszavazásra, és nem pl. Virág, vagy a Renátó, Dániel párosból az egyik.

kozi001 2021.03.03. 10:28:23

@.Zsu: Ahogy olvasom a kinyúlt póló + melegító kombót és röhögök.
Daniék famíliájával egy az egybe le lehetne forgatni a Tri Paloski-t(orosz techno):

www.youtube.com/watch?v=QiFBgtgUtfw

zsanbatiszt 2021.03.03. 10:33:39

@Ármándójózsi: hahahah csendestársak voltunk :D én legalábbis :) minden uncsi munkába’ menős reggelemet feldobtátok mind a posztokkal, mind a társalgással. Zúz a hozzászólás szekció :D

evacat 2021.03.03. 10:40:30

@MozambikiZombi: pedig Puskás a Pázmány angol-magyar szakán végzett/vagy majd fog.
De jár/járt. Azért fogalmazok igy, mert mindenütt ilyen ködös.

MozambikiZombi 2021.03.03. 11:12:51

@evacat: Jaaa, nem rosszindulatbol irtam am, csak valahogy meglepoen fulbe otlott. :D Tuti nekem is van akcentusom, (foleg, ha idegbe' jovok Maouni) pedig mostanaban szinte csak veletek "beszelek" magyarul. :)

evacat 2021.03.03. 11:15:39

@MozambikiZombi: Én sem rosszindulatból, csak gondoltam egy angol szakosnak már kell annyit használnia a nyelvet, hogy "lekopik" az akcentus.

MozambikiZombi 2021.03.03. 11:18:42

@kozi001: Ez kurvajo, koszi! :D nekem ez ugrott be:

youtu.be/zY1MVQeeStY

Gyapjászati egérszippancs 2021.03.03. 11:33:35

@Ármándójózsi: hát, leginkább lenni readonly, mivel olvasni Titeket telefonról, ami nem hajlandó bejelentkezni. De általában a HV kommentszekcióval erős EKG van, szóval nem sok teteje van még idekommentelni ugyanazt, amit már Ti leírtatok 10x...
De azért olvasni és szeretni Titeket.

(Bolond vagyok, na.

Gyapjászati egérszippancs 2021.03.03. 11:45:46

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Csak Ármándó kedvéért (nem, bocsi, de jó felütés):

A listáddal egy kivételével EKG, én Fru-t úgy behajítanám a (sajnos) legnépesebb csapatba, a mocsarasokhoz, mint a szél. Tagadhatatlanul szép és érdekes karakter is, de undorító volt a viselkedése. Amikor megpróbálta felhúzni Mörszikét, az egy dolog, nevezhetjük taktikának. De utána legalább ne sértődjön meg a válaszreakción, plíz. Meg a “behányok tőletek” ismételgetve? Az tény, hogy Gina “gyorsulásainál” (ezt nem tudom, ki írta először, de örök hálám neki, azóta is ezen röhögök) finomabbak voltak a reakciói, de akkor is inkább ide, mint Mörszi és Moha közé.
Szerintem ha ő nem enged Renátónak és inkább Bálinték fele közelít, akkor talán nem megy át fröcsögősbe, sokat használt volna neki.

Pluszba két respekt - Frunak az első, mert odafigyel Anyukájára és nem szalad teli gázzal a falnak (legalábbis egyelőre úgy tűnik), a másik meg Ginának, ha igaz, amit írtak, hogy bocsánatot akar kérni Bálinttól, mert utólag nézve nem is úgy volt, ahogy ő érezte (vagy valami ilyesmi maradt meg bennem). Csak nem tudom, hogy igaz-e, mert Renátóval amikor live-ozott, akkor azért nem mertem volna erre letenni a nagyesküt. :D

MozambikiZombi 2021.03.03. 11:50:26

@evacat: Lehet mondjuk, hogyha mar angolul enekelt, dolgozhatott volna rajta kicsit, van azert olyan magyar eloado, akinek sikerult. Vagy az is lehet, hogy tudatosan tartotta meg, szexepilnek. :D

Gia 2021.03.03. 12:05:22

Nekem feltűnő volt az interjúban,hogy Anikó gyakran nyúlt a hajához.Közismerten ez szexuális felhívás,de mivel Proliúrról van szó remélem csak az érdektelenség jele volt.:-)

Fálki 2021.03.03. 12:07:54

@.Zsu: @Majom1Parádé #Team PINLobelt: @TheLynx70: @Ármándójózsi: @silvermansarah: @Kosztarika: @Egyfejű: @Krétagarbó: @metatroll: @alma_szósz: @ilona12: @evacat: @MsIreneAdler: @zellerlevél: @zsanbatiszt: @Gyapjászati egérszippancs:

Kedveseim és Ármándó!

A kvíz elkészült.

A játszás időpontja legyen péntek 20óra30perc.
Akinek megfelel az időpont és továbbra is jonne játszani, az legyen kedves kuldeni nekem egy privit, aztan figyelni azt a mailboxot ahonnan regisztrált, mert felteszem egy listára és pénteken 20óra 10perckor oda fogom küldeni a játék helyszínét.

Azért így, mert nem akarok és nem is fogok tudni 15 privit megírkálni se akkor, se máskor. Nektek meg így egy darabot kell.

Jelentkeződni természetesen még mindig lehet a játékra, de tiszteljuk meg egymast annyival, hogy aki nem jelentkezik, az nem jon oda kibickedni majd. Max readonlyban.

TEHÁT AKINEK MEGFELELŐ A PÉNTEK 20.30as KEZDÉS, AZ ÍRJON NEKEM!

Cimili2 2021.03.03. 12:20:04

@zsanbatiszt: azért azt vágod ugye, h Armandó kérdésében burkoltan az is benne volt, h lány, v fiú vagy? :DDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2021.03.03. 12:30:12

@Gia: hogy te milyen jó megfigyelő vagy. mondom én, fbi meg cia sírva bújik el egy sötét sarokban a kommentjeidet látva :D

MsIreneAdler 2021.03.03. 12:32:33

@Fálki: az jutott eszembe, hogy mi a fődíj :)? Erről volt már szó és csak lemaradtam?

hereverő heverő 2021.03.03. 12:35:49

@Gyapjászati egérszippancs: A telefonon a belépés trükkje, hogy törölni kell minden cookie-t. Aztán hogyvolt.blog.hu reload, poszt megnyit, alul teljes-mobil nézetnél a teljes nézetet kiválasztani (a google fos reklámja néha eltakarja), tetszőleges posztnál 'válasz erre' rábök és indapassal be tudsz jelentkezni. Amíg nem lépsz ki, belépve marad a telefonod, illetve amíg ismét nem törlöd a sütiket.

Fálki 2021.03.03. 12:35:58

@MsIreneAdler: A fődíj egy kovetkezo VV HV évadra szóló kommentelési jog. :D

MsIreneAdler 2021.03.03. 12:48:53

@Fálki: tyű, innestől fogva mégjobban igyekszem majd :D

SirLemming 2021.03.03. 12:59:55

@Fálki: Köv évad első posztjában említsétek meg a győztest. :D

Gyapjászati egérszippancs 2021.03.03. 13:00:17

@hereverő heverő: many thanks, megpróbálom. Két telefonról is szoktam olvasni, egyik sem volt hajlandó belépni :DDDD

Ármándójózsi 2021.03.03. 13:06:22

@Gyapjászati egérszippancs: Most felelőtlenül tippelni fogok (felkészülve a kvízre), Te lány vagy!!! :DDD

úgymond olvasó mmkk 2021.03.03. 13:15:52

@Ármándójózsi: szerintem nem abból lesz a kvíz, hogy ki lány és ki nem, az igazságtalan lenne a többiekkel szemben :D

Ármándójózsi 2021.03.03. 13:16:39

@Gyapjászati egérszippancs: Megérzem az ilyesmit. ;))) Amúgy a kvízre sem kell indoklás, tippelsz, 'oszt jó napot! :D
(Inkább nézlek cicalánynak, mint cicafiúnak...utóbbi egyébként is olyan izé... :D )

hereverő heverő 2021.03.03. 13:17:13

@úgymond olvasó mmkk: és az olyan buzik mint én hova álljanak?

Ármándójózsi 2021.03.03. 13:17:27

@úgymond olvasó mmkk: Azt gondoltam. Most csak gyakorlok! :)))

hereverő heverő 2021.03.03. 13:20:37

Én elköszönök mindenkitől mára, legyen szép napotok meg estétek, jó játékot

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.03. 13:23:04

@Krétagarbó: Gyanítom igen, hiszen, ha megnézed a többi videót azon a csatornán utána Robi szerepel egy csomóban, mint a Royal Vodka nagykövete.

Kosztarika 2021.03.03. 13:24:45

@Fálki:
Csak a nyertes? A többiek ki lesznek tiltva? Fasza kis játék. :DDD
Vissza is lépek, mert kommentelni szeretnék. (nem.. harcba szállok, legfeljebb kiesek :))

Fálki 2021.03.03. 13:26:46

@Kosztarika: A tobbiek csak EKG-zhatnak, ugyhogy akarmi is lesz, Te mindenkepp nyersz. :D

Gyapjászati egérszippancs 2021.03.03. 13:27:10

@Ármándójózsi: pedig tegnap a pénzügyi vizsgán csak akkor fogadták el a választ, ha van indoklás is. :D
Amúgy igen, bár inkább nő (? bolond nő...) mint lány, az már rég volt. :D

Kosztarika 2021.03.03. 13:28:21

@Fálki: pont én vagyok szerinted, aki mindenre ekg-zik??? Vakegér. :)

Fálki 2021.03.03. 13:33:57

@Kosztarika: Én a tobbiekrol beszéltem drága, nem rólad.. :D

Ármándójózsi 2021.03.03. 13:41:43

@Kosztarika: Ugye? Rólad is tudom, hogy lány vagy!!! :D

Fu Szekh Li 2021.03.03. 14:37:49

@MozambikiZombi: Bosznia-Hercegovina, főleg Szarajevó nekem kifejezetten hiányzik.

Spitzbauer 2021.03.03. 14:54:57

@Fálki: Most olvastam, lyólett! Köszönjük.

Hát az egész műsorból az jött le nekem, hogy ezek tényleg 100%, vegytiszta prolik.

Fu Szekh Li 2021.03.03. 15:18:00

Ha valakit érdekel, a VV szombati döntőjének nézettsége: 200e (5,5% SHR), 18-49: 98e (6,8% SHR)

MozambikiZombi 2021.03.03. 15:28:24

@Ármándójózsi: Most igy az evad vegen, kerdezhetnek en is toled?

Fu Szekh Li 2021.03.03. 15:28:35

@MozambikiZombi: Közben továbbolvastam, és láttam, hogy nemcsak nekem :)

zsanbatiszt 2021.03.03. 15:36:57

@Cimili2#teampini: vágom hát :D és ha Józsinak ennyire fontos elárulom: Driccmadár vagyok, méghozzá tojó :D

Fu Szekh Li 2021.03.03. 15:39:56

@úgymond olvasó mmkk: Kábelcsatornán ez nem kevés. Az RTL2-nek a VV előtt 2,5 %-os volt az átlagos nézettsége, ezt vitte fel a VV januárra 3,1 %-ra. Hogy februárra ez mennyi lett, arról még nem olvastam, de így is több, mint 20%-os a növekedés, a döntő meg legalább 80 % plusz. Azért ez nem kis eredmény, pláne, hogy tesco-gazdaságos változat.

Fu Szekh Li 2021.03.03. 15:53:39

@úgymond olvasó mmkk: Ezek alapján valószínűleg lesz VV11.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.03. 16:07:28

@Fu Szekh Li Mi lesz velem VV nélkül???: Ezt sose tudtam hogy kamuzzák be a nézettségi adatokat. Miután több szavazat ment be, mint 200k, nyilvánvaló, hogy valakik többet is szavaztak. :-)

Fu Szekh Li 2021.03.03. 16:20:40

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Én se tudom, hogy mérik, számolják a nézettséget. Pl mi a HorizonTv-s streamen néztük, ez nem tudom, látják-e valahol. És akkor nemhivatalos streamekről még nem is beszéltünk. De itt is volt olyan, aki a család összes telefonján szavazott, tehát a második mondatod nyilvánvalóan igaz :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.03. 16:25:27

@zsanbatiszt: akkor heti öt tojást le kell adni.(fálki szedi össze)

@úgymond olvasó mmkk: pont , hogy abból kifogyni soha nem fogunk.

dani abszolúte hozta a tanult mintát , de tegyük a szívünkre a kezünk és tegyük fel a kérdést?
Proli tudott volna taktikázni esetleg mást mutatni?szerintem nem , és mint zsák a foltját Virágot is megtalálta.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.03. 16:29:15

@Fu Szekh Li Mi lesz velem VV nélkül???: rengeteg meccset néztem livestreamen , orosz oldalról .

Falki a magyar Ílaj mening interception maszter , mégis MVP lett.

metatroll 2021.03.03. 16:32:15

@Fu Szekh Li Mi lesz velem VV nélkül???: @úgymond olvasó mmkk:
Becsukom a szemem és elképzelem magam a menedzsment mítingen; hát, a fenti számok alapján én berendelném a VV11-et.
És lehetne velem tárgyalni egy mégmocsarasabb verzióról.
Viszont több zsét tolnék a szerkik büdzsjére, akiknek tervezetten, jól időzítetten szállítaniuk kellene a mocsár kiszáradását és a végén a katarzist. Óradíjasan biztos poreszt néznek, ezért ezesetben kizárólag sikerdíjas konstrukcióban gondolkodnék.
A szavazás körüli hitelességi deficit viszont kemény dió. Nem elég dr. Poligráf Aranka rendőrszázados szava meg dr. Hitelesen Hitelesítő közjegyző stemplije.
Remélem, nem nyelvtudásbeli hiányosságok akadályozzák a stábot a nemzetközi besztprektiszek kikutatásában.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.03. 16:36:56

@metatroll: borderline szociopatákat 12-őt és 5 db cáki fejszét.
"Hiszen a lét a tét." akkor legyen szó szerint.

metatroll 2021.03.03. 16:41:03

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Simán. Aztán, ha punnyadnak, nem korábbi VVveszteseket, hanem oroszlánokat küldünk közéjük.

metatroll 2021.03.03. 16:41:58

@metatroll: Fájós a kezem, kizárólag lefelé vagyok képes tartani a hüvelykujjamat.

Post Modern Prometheus 2021.03.03. 17:17:28

Köszi Fálki a posztot <3
Dani továbbra is egy tenyérbemászó, faszhuzat. Ha látom majd a környéken továbbítom a sallereket meg a holdig való felrúgásokat :D több karaktert nem is érdemel a részemről ez a gyászkoporsó :D

zsanbatiszt 2021.03.03. 17:28:05

@Fu Szekh Li Mi lesz velem VV nélkül???: i see what you did there ;) hmmm nem ismertem, de hidegrázós a hangja...jó értelemben ;) bill withers feeling

zsanbatiszt 2021.03.03. 17:36:27

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Párdon? Milyen alapon? Elnézést, de én nem tojogatok csak úgy bele a nagy világba! Pláne nem parancsszóra :D

Sargabogre 2021.03.03. 17:41:36

Dani tesójának már a fényképétől is kiráz a hideg, ott ő lehet a nagy hang, Dani kispályás hozzá képest.

SirLemming 2021.03.03. 18:10:51

@Sargabogre: Gombfocit ki is maxolta Bálinttal. A zsebhokit meg Virág vette el tőle.

Fu Szekh Li 2021.03.03. 18:11:59

@zsanbatiszt: Qrva jó a csávó, egy New Orleansi zenész família legkisebb híres tagja.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.03. 18:23:05

@metatroll: kétszer is dr pornográf arankát olvastam.. :DDDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.03.03. 18:26:09

@Sargabogre: állítólag audi tetkót akar a homlokára akkora tanár. :)

Hétkilenced 2021.03.03. 18:31:52

@Fálki: Tisztelettel köszi a posztot, ezeket megnézni nem vagyok elég perverz.

Amúgy milyen trash-néző banda ez, hogy a Ferikével kapcsolatban senki nem tette fel az egyértelmű kérdést, hogy milyen Feri?

SirLemming 2021.03.03. 18:39:27

@Fu Szekh Li Mi lesz velem VV nélkül???: Csapon? Viszed a literes korsód és kiadják az ablakon?

@Hétkilenced: Az amelyik.... :)
Rutin. Meg az évek. :D Ezt a kérdést nem teszem fel.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.03. 18:57:53

@Hétkilenced:
Szia, medve, keresett a Feri!
Tudom, mondta az Erik.
Milyen Erik?
:-)

.Zsu 2021.03.03. 19:50:22

@silvermansarah: nincs retrográd, itt valami más lehet a para. telihold sincs.
frontra nem tudom h lehet e fogni.

Ármándójózsi 2021.03.03. 19:53:23

@.Zsu: Nem láttalak, sem az Auchanban, sem a Törökugratón, sőt sehol sem a városban... :(
Pedig mindenkinek szóltam, hogy ha észlelnek valahol azonnal adják le a drótot. :)))

Fu Szekh Li 2021.03.03. 19:58:09

@SirLemming: Bocs, közben elmentem japán dokumentumfilmet nézni. Igen csapon, literes műanyagpalackokba csapolják elvitelre

Fálki 2021.03.03. 20:16:53

@alma_szósz: @Majom1Parádé #Team PINLobelt: @zsanbatiszt: @metatroll: @silvermansarah: @TheLynx70: @Egyfejű:

Drágáim, ha nem jelentkeztek, nem vehettek részt a kvízen!

A kvíz elkészült.

A játszás időpontja legyen péntek 20óra30perc.
Akinek megfelel az időpont és továbbra is jonne játszani, az legyen kedves kuldeni nekem egy privit, aztan figyelni azt a mailboxot ahonnan regisztrált, mert felteszem egy listára és pénteken 20óra 10perckor oda fogom küldeni a játék helyszínét.

Azért így, mert nem akarok és nem is fogok tudni 15 privit megírkálni se akkor, se máskor. Nektek meg így egy darabot kell.

Jelentkeződni természetesen még mindig lehet a játékra, de tiszteljuk meg egymast annyival, hogy aki nem jelentkezik, az nem jon oda kibickedni majd. Max readonlyban.

TEHÁT AKINEK MEGFELELŐ A PÉNTEK 20.30as KEZDÉS, AZ ÍRJON NEKEM!

zsanbatiszt 2021.03.03. 20:28:43

@Fálki: én azt hittem küldtem, de ezek szerint nem :/ az értesítő emailben rányomtam a FÁLKIra az átdobott a profilodra ott volt egy chatbubi, arra kattintottam es tudtam írni neked. Azt hittem az célbaér. De ha nem így, akkor HOGY?! :( ja telóról vagyok

Fálki 2021.03.03. 20:31:19

@zsanbatiszt: Szerintem úgy kell mobilról, hogy a lap aljára gorgetsz, ott van egy olyan lehetoseg, hogy TELJES, arra katt, aztan rám, aztan ott lesz vmi uzenetkuldes. S akkor az megjon nekem mailben és én tudok neked visszaigazolni emailben.

alma_szósz 2021.03.03. 20:34:26

@Fálki: én most írtam, remélem megkaptad

lesz majd a végén dobogó vagy valamilyen sorrend? (bevallom kijött a versengő énem, kezdődhetne már végre az F1 évad)

zsanbatiszt 2021.03.03. 20:36:01

@Fálki: sírsz azt pont kitakarja a reklám :D mi ez a trágya? Jól van leülök a gép elé, mert felbasz:D

Fálki 2021.03.03. 20:39:49

@alma_szósz: Válaszoltam is, meg kellett kapnod, ha élő az a mailcím.

.Zsu 2021.03.03. 22:33:38

@Ármándójózsi: hát pedig a törökugratón is hepajkodtam, és szálldogált a hajam a szélben :)))
azt hittem azt csak észreveszi vki.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.04. 09:42:46

@alma_szósz: F1? Hogy megint a csokifiú nyerjen? Igazán lecserélhetnék má Russellre.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.04. 12:56:49

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Na, most olvastam 2023-tól 10 évig lesz nálunk MotoGP futam. :-)
süti beállítások módosítása