Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10x106 - A fináléhoz a sóhajok hídján át vezet az út

2021. február 28. 08:57 - Dzsudibí

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_21_24.png

A jeles alkalomra Péter és Anikó is szabaddá tette magát, így együtt vezetik a finálét, szép lezárást adva azok számára, akik szeretik elemezgetni a két műsorvezető közötti különbségeket, míg VV Puskás Bemindenezett Péter úgy döntött, hogy a mai adásba tényleg mindent belead, és dupla adag mindennel a szervezetében táncol a kameráknak, addig Anikó neki háttal állva, rezzenéstelen mosollyal konferálja fel a műsort. A stúdióban mindenki üvölt, leghangosabban talán Merci nevét kántálják, de én hallani vélek egy kósza Bálint-ot is felhangzani valahonnan a közönség soraiból, remélem szegény nem lesz nagyon csalódott, amikor rájön, hogy Bálint ott ül mögötte két sorral. A hagyományokhoz híven szót ejtenék az öltözékeről is: Anikó ruhája olyan, mint egy C kategóriás jelmezkölcsönző kissé megfáradt darabja, Péter meg kivételesen egyben van, sehol egy női csipkés elem, sehol egy kivillanó bokalánc vagy meglepetés rózsaszín, kicsit csalódott is vagyok. Kapunk egy pillanatnyi állást is, de mielőtt nagyon belemelegednénk, nézzük meg mi történt Mó és Vivcsó párbaja óta (spoiler alert: nagy büdös telibevert semmi).

febr_-28-2021_07-17-23_1.gif

febr_-28-2021_07-17-38_1.gif

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_27_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_27_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_37_53.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_37_56.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_37_58.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_37_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_38_32.png

Vivcsó párbaj utáni visszatérésétől indulunk, Robi és Mercike kettecskén köröznek fel s alá az udvaron, Robi egyik szíve sír a másik meg nevet, Doktor House meg ezekben a pillanatokban izgatottan, kidagadó érrel a homlokán pattan fel azonnal egy távoli karosszék kényelmes öleléséből, Mercike még ezekben a feszült másodpercekben is fontosnak tartja, hogy nyelvtanilag és stilisztikailag minden a helyén legyen, ezért kijavítja Robit, a szemed cicus, a szemed. Nyílik az ajtó, Vivi becsumpirudizik (mely szó a véletlenül idekeveredő olvasók kedvéért egyébként nem a kontrollálhatatlan hígfosás egyik szinonimája), Mercike pedig innentől kezdve nagyjából a műsor első negyedében csak zokog, hogy ez miatta van. Annyit helyesbítenék, miatta is.

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_01_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_00_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_00_05.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_00_34.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_51_30.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_51_42.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_51_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_51_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_52_10.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_52_22.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_3_52_32.png

A gyász pillanatait Győző szakítja félbe élő bejelentkezéssel Móval az oldalán, Mó próbál lelket önteni Mercikébe, ne aggódj Mercike megyünk majd moziba (utána nem lesz csók, csak reszelés barátilag), én meg az elmúlt hónapok összes fájdalmát és frusztrációját egyetlen mozdulatba sűrítve baszom a laptopot a földhöz, hogy MILYEN MOZI BASZDMEG?! Nagy tanulság egyébként, hogy Mercike mondandójában átlagos légköri és időjárásái körülmények között is nehéz értelmet találni, ez hatványozottan igaz abban az esetben, amikor hüppögve zokog. Vivi a riportban utólag elmondja a villatündérnek, hogy IGAZÁBÓL azt látta, hogy Merci nagyon el volt keseredve, én meg néhány másodpercen belül másodjára cseszem fel az agyam rettenet módon, hogy MÉGIS MIBŐL LÁTTAD, MESÉLJ MÁR?? A Top 3 képek falra akasztása közben Robi gondolatait halljuk, aki lenti kijelentésével lényegében annulálja a világirodalom létjogosultságának teljes egészét:

"(...) és olyan érzések vannak ilyenkor az emberekbe, hogy egy.. amikor egy hatalmas sóhajjal el tudna mondani mindent, de azér a sóhajt használja az ember, mert nincsenek meg tényleg azok a szavak."

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_18_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_19_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_20_29.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_21_22.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_24_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_21_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_21_49.png

febr_-28-2021_07-18-17.gif

febr_-28-2021_07-19-01.gif

Visszatérünk egy kicsit az élő adáshoz, kapunk pillanatnyi állást illetve egy vallomást Pétertől, hogy ugyan a show még csak ma ér véget hivatalosan, de ő már most elkezdte vissza nézni a korábbi részeket is, na hagyjuk már egymást drága Péter a picsába, de komolyan. A szavazást lezárják, azaz Merci a harmadik helyen lévő játékos most kiesik. Kapcsolunk a villába, ki mit érez most, Robi mindjárt elájul, Mercike úgy remeg, hogy majd' leesik a kanapéról, Vivcsónak csak a keze hideg, de az is csak azért, mert most jöttek be cigizésből. Jönnek a százalékok, de nincs idő arra, hogy nagyon izguljunk, mert valaki véletlenül rátenyerelt a vezérlőputra, és szinte azonnal felugrik Mercike képe harmadik helyen, Péter üvöltése töri csak meg kissé a zavart csendet, gondolom nem csak én vártam egy közel két perces felszopót, mielőtt megtudjuk az igazságot, Anikó még pisilni is kiszaladt gyorsan.

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_56_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_53_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_53_43.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_53_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_58_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_4_58_17.png

 Mercike az eredményt egy bánatos nembaj (nemafasztnem) kommenttel nyugtázza, és arra bíztatja Vivcsót és Robit, hogy adjanak mindent bele, mintha amúgy bármit változtatna az eredményeken, ha Robi és Vivi a következő fél órát cigánykerekezéssel és full contact kick box-szal töltené. Mercike megérkezik a stúdióba, addig megnézhetjük az elmúlt 106 napját röviden összefoglalva, érkezése után elmondja, neki már az főnyeremény, hogy most itt állhat Anikó és Peti között, és egyébként nem szomorú, mert akár Robi akár Vivi nyer, jó helyre kerül a pénz, ez szép volt Mercike. Anikót is csak kétszer sikerül túlüvöltenie, ennek ellenére hamar elküldik, szevasz Mercike, vár az utca, mondaná Stohl Buckó, de akkoriban mondhatta, hol volt még a metoo meg hogy a nő is ember. Van egyébként egy olyan szűnni nem akaró rossz érzésem, hogy ezek a huncutok olvassák a hogyvoltot, mert Anikó eddig egyetlen alkalommal nem említette, hogy egyébként ha valaki nem tudná, ő is eltöltött 156 napot a villában, és a halftime só sem került eddig említésre, úgyhogy alig fél üveg kevertet tudtam eddig csak beverni. 

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_08_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_15_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_15_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_15_13.png

Vivi és Robi megindulnak a stúdió felé, így végre láthatjuk Vivi ruháját teljes egészében, a ruha rendben, de Vivi stylist-jának egy karbantartót ránthattak be utolsó pillanatban, aki jó ötletnek tartotta, hogy a melle alá erőszakoljon egy bőrövet, ami még valahogy a vállán is átfut, ennél előnytelenebb összeállítást már rég láttam, pedig Vivit egyébként rendesen összerakták erre az estére. Megnézzük először Vivi legérzelmesebb pillanatait, melyeket maga válogatott össze, harmadik helyen amikor bement hozzá az anyukája. Azt az adást nem láttam, úgyhogy nem tudom, hogy ez most szarul vágták-e össze, de a bejátszás alatt kb néz mindenhova, csak az anyukájára nem, második helyen amikor szerelemt vallott Bálintnak, első helyen pedig amikor Fru elleni győzelme után a fiúk a levegőbe dobálták, érdekes sorrend. Robi legérdezlemsebb pillanatai között amikor megnyerte a villolimpiát, második helyen a karácsonyi ajándék a családjától, első helyen meg ugye ez:

febr_-28-2021_07-19-24.gif

febr_-28-2021_07-20-36.gif

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_20_25.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_20_34.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_20_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_23_42.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_27_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_27_42_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_27_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_27_47.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_38_31.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_38_45_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_38_54.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_39_24.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_36_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_36_45.png

A szünet után nézünk egy pillanatnyi állást, Péter úgy sikolt fel, mintha nyakon öntötték volna egy lavór jéghideg vízzel, 5 százalék különbség!!! Ti mit éreztek soon-to-be-ex villalakók? Hihehetlen, katarzis, márnyertünk, nincsenek szavak, sóhaj. Kapunk egy végnélküli összefoglalót Robi bent eltöltött 3 hónapjából, üvöltözés Ginával, vita Danival, hogy kinek a seggébe való tampon (a látottak alapján javasolnám majd mindkét fiúnak egy oktató kisfilm megtekintését a tampon biztonságos és rendeltetésszerű használatáról), illetve az elhíresült nyolcmilliós gyávaszarvagy gate, mely Bálint vesztét okozta végül. Robi ha nyerne tanulna illetve anyukájának segítene, ezek után nagyon kíváncsi vagyok Vivire is, mert kezd kialakulni bennem az az érzés, hogy mintha Robit kicsit jobban tolnák, mint Vivit, bár kétségtelen, hogy Robi verbális eszköztára jóval színesebb, ami nem kis előny egy olyan helyzetben, ha el kell magad adnod szavakkal, sóhaj. Vivi kisfilmjét is megnézzük, nagy részt Bálintról van benne szó, és hogy Vivi milyen bátor volt, hogy felvállalta az érzelmeit, az én ízlésemnek mondjuk kicsit nagy léptékben haladunk, egy hete még csak sejtettük, hogy Vivi azért nem közömbös Bálint iránt, majd a vallomás, ma meg már azt hallgatjuk, hogy Vivi minden porcikájával, teljes szívéből szereti Bálintot. Vivi is az anyukájának segítene, úgyhogy az állás ez alapján 1-1, és a fantomképek egyébként továbbra is fej-fej mellett, szó szerint meg átvitt értelemben is. 

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_44_21.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_43_42.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_43_17.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_5_41_49.png

A két döntőst visszaküldik a villába, ők már innen nézhetik végig, hogy a korábban kiesett villalakók mit tanultak a bent töltött időből, Digót külön szeretném kiemelni, aki okos, következetes és jól forgatja a kártyákat, sokkal többre viheti, mint a többiek, köszönjük Digó, ezt érdemes megjegyezni mindenkinek. A szavazást Anikó ezennel lezárja, feszült pillanatok, megvannak az eredmények, és ebben a pillanatban - bár nem ismerjük egymást - mindennél jobban utálom Klág Dávidot, hogy amikor a reggeli ciginél a Facebookot pörgettem, akkor pofánbaszott a telexes cikkje, hogy ki nyerte a játékot. Anikó libabőrös, Petinek kiugrik a szíve, Robi már az adás kezdete óta hányni akar, Vivi arcára meg ráfagyott már minden, szóval értjük, mindenki szarul van, MONDJÁTOK MÁR. Jönnek a fantomképek, jönnek a százalékok, a vége tényleg szoros lett, és a VV10 PÁVÖRD BÁJ BIG BRÁNER NYERTESE NEM MÁS MINT

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_43.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_23_54.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_24_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_24_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_24_56.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_28_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_28_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_01.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_30.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_31.png

VIVIIIIIIII

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_42.png

Robi mosolya nem őszinte, de ezt speciel maximálisan meg tudom érteni, és hol van ez attól, amikor VV Exsün Hunyor mélységes csalódottságát mégcsak leplezni sem próbálva ácsorgott egy percig döbbent arccal, majd úgy rohant ki a villából, hogy még gratulálni is elfelejtett a nyertes Zsunak. Robi balra el, Vivi pedig egyedül marad a villában, melyet szép lassan körbejár, ugyan a wc-be nem megy be, de külön mi azért kapunk erről is egy vágóképet, mégis mennyi kedves emlék köt ide mindannyiunkat - hány szarást, hányást izgultunk itt együtt végig, hogy azt a részt már ne is említsem, amikor Vivi puszta kézzel oldotta meg a dugulást - nekem egyébként az volt az első olyan pillanat, amikor végigsuhant az agyamon, hogy baszki, ez a csaj akár meg is nyerhetné. 

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_51.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_52.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_29_56.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_30_10.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_30_21.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_30_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_19.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_22.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_44_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_44_44.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_44_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_48.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_31_44.png

Érkezik vissza a stúdióba Robi, a hangmérnökök idén is remek munkát végeztek, így Anikóék felkonfjába beszűrődik, ahogy valaki, aki a bejárathoz kíséri Robit vígasztalja, hogy ez egy hajszálon múlt, ha esetleg a százalékok alapján ez neki nem esett volna le.

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_48_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_48_37.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_48_54.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_49_05.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_49_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_49_58.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_50_00.png

A következő meló mindenesetre már megvan Robinak, Péter helyben leszerződteti Bogi lánybúcsújára, Robi hálás mindenért, mármegérte, szavakkal kifejezhetetlen érzés, sóhaj. Vissza Vivihez a villába, aki GEGV búcsúzhat, majd meg kell állnia az udvar közepén, hogy ott mi történik azt pontosan nem tudjuk, mert a villa és a Föld kapcsolata szakadozik, így ilyeneket látunk

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_53_07.png

meg ilyet

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_53_18.png

meg ilyet

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_53_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_53_57.png

Vivit a stúdióban öleléssel várják (KORONA BASZDMEG!), de valószínűleg tényleg sokkos állapotban lehet, mert az idő nagyjából csak 75 százalékában visít, Győző én Vanda hozzák a jelképes csekket, akiknek a ruhájára szavak nincsenek, sóhaj, legfeljebb annyi hogy mégis mi a jó büdös kurva élet ez, de tényleg. Péter baukóévázik egyet, majd a színpadon állókra ezután egy jó másfél méternyi konfettit szórnak, melyet környezetünk és bolygónk nevében ezúton is szeretnék megköszönni az rtl-nek. 

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_56_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_57_16.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_57_19.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_34.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_38.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_00_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_00_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_00_43.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_00_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_01_11.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_01_21.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_01_23.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_31.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_6_59_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_02_56.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_02_58.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_03_05.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_04_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_04_13_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_04_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_02_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_02_41.png

febr_-28-2021_07-21-11.gif

febr_-28-2021_07-21-30.gif

Én ebben az évben elégedett vagyok a végeredménnyel, nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal, hogy Vivit az elején a legantipatikusabb játékosnak tartottam, és biztos voltam benne, hogy nagyon hamar ki fog esni, ehhez képest sikerült megnyernie, még ha ehhez az is kellett, hogy Bálint elbassza a végjátékot. Erről majd bővebben úgyis mesélünk az utolsó szokásos leköszönő posztunkkban, nehezen indultunk, úgyhogy én ezennel szeretném megköszönni minden kedves hogyvoltíró társamnak a befektetett munkát, nektek pedig hogy olvastatok, kommenteltetek, lájkoltatok, tiktokoztatok és instalájvoztatok minket. 

ke_pernyo_foto_2021-02-28_7_05_36.png

1408 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 15:39:10

@Kosztarika: az első pasim panaszkodott mindig, hogy nem úgy vasalok, ahogy a kedves mama. annyit mondanék, hogy azóta is a kedves mamához hordja a vasalnivalót.. :DDDDD

alma_szósz 2021.03.02. 15:40:11

@silvermansarah: lehet azért mert nem látszik az arca csak a haja, ebben a vieóban amúgy felhívnám a figyelmet Virágékra is rtl.hu/rtl2/valovilag/belevalovilag/vv-vivi-a-vibratoraval-izgatta-vv-balint-feneket

2021.03.02. 15:42:40

@alma_szósz: jóóó, így igen! Hasonfekve viszont sok hasznát nem látjuk :DDD
(Pini Robinak: ne fogdozd a péniszemet!!!) :DDD

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 15:43:07

@Kosztarika: apára fogom mindig, azt láttam otthon, hogy ő főz, mos, vasal, takarít, tehát feltételezem, hogy a többi férfi is meg tudja csinálni :DDD

2021.03.02. 15:43:34

@hereverő heverő: az állam én vagyok. (szakáll megsimiz)

Kosztarika 2021.03.02. 15:44:24

@alma_szósz:
Dani Virágnak: " anyukád mindig nézzen a háta mögé egy sötét sikátorban."
Ilyet viccből se! ( ha vicc volt??)

tvbuzi 2021.03.02. 15:45:08

@alma_szósz: állítólag üvöltözött, hogy ki a károly

Kosztarika 2021.03.02. 15:47:49

@úgymond olvasó mmkk:
Ha nem tudja (????) akkor legalább ne szóljon be. És ha jót akar, tanulja meg, legalább segítség szintjén.

2021.03.02. 15:48:12

@metatroll: Hacsaknem valaki fel nem szabadítja. Na, onnastól Downward Spiral (lefelé tartó, gyorsuló csöbörből-vödörbe), a végén meg talán Hurt. Most nem a Johnny Cash féle, lezárós-emlékezős, hanem az eredeti, heroinról lejövős:
www.youtube.com/watch?v=vQRmCy6LfjI

2021.03.02. 15:49:21

@repuloezustmokus #Piniteam: rossz semmiképp, fejjel együtt sem "rossz" kategória, a teste meg ha nő lenne, bomba kategória. Férfiben az amúgy mi?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 15:55:04

@Kosztarika: Szódásat vagy habpatront, esetleg rózsát? :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 15:56:34

@úgymond olvasó mmkk: Meg, de akkor minek tartjuk a nőket (a szexen kívül) ? :-))))

2021.03.02. 15:57:57

@hereverő heverő: Igazad van, küldjük szerettel MissRöfinek:)

Kosztarika 2021.03.02. 15:58:50

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: nem tudom mire írtad, telon nem tudom visszakeresni. :(

Fálki 2021.03.02. 15:59:03

@alma_szósz: Érdekesen van osszevagva a video, Robi a nappaliban egyutt eszik Danival, mikozben a haloban egyutt bohockodik Vivivel és zeuszkával...

2021.03.02. 15:59:57

@Fálki: lebukott a kis sunyi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

alma_szósz 2021.03.02. 16:01:05

@Fálki: Bálint is egyszerre van a kanapén és az ágyon, a belevalóban mindig ilyen csodavágások voltak

MozambikiZombi 2021.03.02. 16:01:19

@Fálki: A BV-s bevagasokat szinte mindig igy vagtak am ossze, mint idobeli parhuzamos univerzumokat. Gyanitom, hogy Rick and Morty fan volt a szerkeszto.

hereverő heverő 2021.03.02. 16:01:42

@Kosztarika: arra írta, hogy egy patront minden nő megérdemel

MozambikiZombi 2021.03.02. 16:02:00

@alma_szósz: Scifit akartak forgatni, csak VV10 lett belole. :D

Kosztarika 2021.03.02. 16:03:46

@Fálki: Írd bele az öfibe, csak halaGGYá már! :)

2021.03.02. 16:05:06

@MozambikiZombi:
Terminátor: pipa
Erdei szexi magas-törpe: pipa
Felcser varázsló-nagyasszony: pipa
Héliumhangú lidérc: pipa
Mocsári szörnyek: pipa

Nem is lenne rossz sci-finek

Fálki 2021.03.02. 16:06:54

@Kosztarika: Annyit mondanék, szivecske, hogy az ofi mar akkor kesz volt, amikor itt megkerdeztem, hogy ki szeretné, ha lenne... De mivel osszesen csak 3-4 jelentkezo volt, koztuk Te pont nem, így inkabb ottmaradt...

MozambikiZombi 2021.03.02. 16:07:59

@silvermansarah: Ez mar erosen fantasy kategoria, de tetszik. :D
Terminator aka. RoboRobi
Ki az erdei szexi magas-torpe? Balint?

hereverő heverő 2021.03.02. 16:08:38

@silvermansarah:

" Szervusz, kedves kicsi zöld lény, mi vagyunk az emberk, és békében élünk itt a Földön, Te ki vagy?
Szervusztok kedves emberek. Én az erdész vagyok és éppen szarok."

Kosztarika 2021.03.02. 16:09:18

@Fálki:
Életem! :DDD Minek kell ilyet megkérdezni??? Mit vártál?

Kosztarika 2021.03.02. 16:14:47

@Fálki: hajrá Fálki!!!
Hipp-hipp hurrá! Öfit akarok. MOST.

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 16:17:00

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: olyan nyugodt eletetek lenne nelkulunk, kinek kell az? :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 16:21:10

Na, igen, hát csajok nélkül mit sem ér, ez tuti.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 16:23:58

@Kosztarika: Patron. Hogy aszonta valaki, hogy minden punci megér egy patront.
De nem mindegy, hogy milyet.
Szóda/hab/rózsa. ? :-)

KékCsöcsűPini 2021.03.02. 16:24:48

Velem jól járnátok. Baromi igénytelen vagyok öltözés terén...
De minden nöm mániákusan öltöztet :D
Hát tőlem... felveszem , leszarom

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 16:26:10

@SelyemSonkaPini: eddig is tudtuk, hogy főnyeremény vagy :D

Cimili2 2021.03.02. 16:28:37

@Fálki: igazából feltartott kézzel metszettem a bokrokat.

Kosztarika 2021.03.02. 16:32:29

@Fálki:
Kosztarika
14 perce
@Fálki: hajrá Fálki!!!
Hipp-hipp hurrá! Öfit akarok. MOST.

Hagytam időt. Kielégültél? :D

Spitzbauer 2021.03.02. 16:35:06

@silvermansarah: Ahogy fordított sorrendben olvasok vissza, hirtelen aszittem, hogy ezeket mind lepippantottad :-DDDD
@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Van még ilyen búcsúban kapható patronos pisztoly/puska, annak a patronjai egy papírszalagra voltak "nyomtatva" anno.

zellerlevél 2021.03.02. 16:35:55

@Adamadam: Komolyan? Renátó jogai sérültek? Pont annyira, mint mindegyik szereplőé attól, hogy bekerült a műsorba.
Az, hogy Renátó mit csinált, szerintem sokszor felháborítóbb.

evacat 2021.03.02. 16:36:53

Loptam az index fórumról:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=531hogyvolt.jpg

Nem semmi, hogy felprörgött a HV blog látogatottsága, ahogy a VV haladt előre.

zellerlevél 2021.03.02. 16:38:11

Ja, ezt a süket dumát, hogy a 45 perc nem adja vissza a 24 órát, azt hagyjuk. Aki nem köp a másik szájába, és nem csinál hasonlókat, arról nem lehet szájbaköpős videót csinálni.

Fu Szekh Li 2021.03.02. 16:41:05

@SelyemSonkaPini: Figyu, úgy tudom, már vannak ilyen felnőttpelenkák is...

kozi001 2021.03.02. 16:43:26

@LaciHogyVoltol: Végre más is látta, hogy Bálint az egyik régebbi fotón tiszta Henry Cavill! :)

hereverő heverő 2021.03.02. 16:46:20

@SelyemSonkaPini: szaros ruhában mászkálsz egész nap? Minek szarod le ha egyszer felvetted?

zellerlevél 2021.03.02. 16:46:32

@alma_szósz: Ezzel a sorrenddel teljesen egyetértek.

evacat 2021.03.02. 16:46:56

@Fálki: Hát már hogyne várnánk a Fálki-összes legujabb remekét!!!
Tűkön ülünk, de mindjárt itt a hat óra és akkor végre jön a nap fénypontja.
Cola-ropi bekészitve.

Kosztarika 2021.03.02. 16:49:06

@hereverő heverő:
Bálint divatot teremtett. A márka:
BECARÁS.

Krétagarbó 2021.03.02. 16:49:13

@Kosztarika: Huhh, ilyen is elhangzott? Na Virág, ha erre nem hagysz ott csapot papot, akkor semmire.
És igen, ilyennel nem viccelnek. A svéd életmódot folytató majdnem svédek meg aztán főleg nem.

Kosztarika 2021.03.02. 16:50:58

@Fálki:
Akkor, ha elég fényes a segged, élesítsd már azt a qrva öfit. :)

Kosztarika 2021.03.02. 16:52:30

@Krétagarbó:
Szius. :)
Ez nem a JLB-ben, hanem valamelyik öfiben, délután linkelte valaki.

Krétagarbó 2021.03.02. 16:52:58

@Fálki: Még lehet jelentkezni? Fontos dolgoznivalóm akadt, de a poszt jól esne.

Krétagarbó 2021.03.02. 16:56:36

@Kosztarika: köszi, lemaradtam a délutánról kicsit, csak gyorsan pörgetem vissza. Mindjárt mennem kell megint elfele:(
De még jövök:D

úgymond olvasó mmkk 2021.03.02. 16:58:55

@Kosztarika: megszólalt a gödörből a lyuk :DD

Krétagarbó 2021.03.02. 17:01:56

Úgy szeretnék egyszer elsőzésben első lenni, de ez ma megint nem jön össze:((

Kosztarika 2021.03.02. 17:02:41

@úgymond olvasó mmkk:
A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver.;)

hereverő heverő 2021.03.02. 17:03:36

ja nyalni kell Fálkit?

Ki nem szarja le, lesz-e poszt? Ha kell poszt, írok magamnak. Lesz poszt itt, aztán kiragasztom a monitoromra, és csak én látom.

NA így jó ?

Silversan 2021.03.02. 17:07:44

Az én sorrendem
Vivi
Robi
Bálint
Szünet
Merci
Moh
Mercédesz
Szünet
Virág, Gina, Amanda,
Dani, Fru , Digó
hosszú szünet
Renátó,

Kosztarika 2021.03.02. 17:08:56

@hereverő heverő:
Milyen poszt az ami egy 'Post-it' -on
elfér? 13 karakter? :D

.Doktor.Szöszi. 2021.03.02. 17:12:07

@Kosztarika: ehhez a JBL-hez pont elég két mondat....

Dancus egy gyökér. Ha ilyen családom lenne, már nem lenne.

:DD

Kosztarika 2021.03.02. 17:12:29

@úgymond olvasó mmkk:
Sok személyisége van. Szakszó is van rá..;)))

Cimili2 2021.03.02. 17:13:48

@Krétagarbó: ez az. az idei volt az első, h nem sikerült nekem sem. de a mait is bukjuk, mert tuGGYuk ki fog elsőzni.

Kosztarika 2021.03.02. 17:14:03

@.Doktor.Szöszi.:
Nagyon igaz. Én már tegnap este láttam, semmi nincs benne, amit ne tudnánk Dánielről.

Krétagarbó 2021.03.02. 17:14:42

@Cimili2#teampini: jó neked. Nekem 8 év alatt nem sikerült :( :DDD

Krétagarbó 2021.03.02. 17:15:47

@Kosztarika: valahol azért - Dani suttyóságából - tudtuk, hogy ilyesmi a család is, csak nem sejtettük.

ilona12 2021.03.02. 17:20:04

@Fálki: mellényúltam ... szóval én is akartam kérdezni, ki ül Moh mellett a kanapén :)

ilona12 2021.03.02. 17:59:30

Dani amikor olvassa a kocsiban az Insta kommenteket, ugyanúgy reagál ahogy Csoki a thai masszázson - haver, ezek nem szeretnek :DDD

hereverő heverő 2021.03.02. 18:15:57

@metatroll: köszi, majd túrok Bathoryt. Therion szerintem az összes megvan :)

Az estvére pediglen elköszönök bajtársak, jóestét, szép álmokat és simogatásokat

evacat 2021.03.02. 18:51:44

Csak a rend kedvéért:
hogyvolt.blog.hu/2021/03/02/jottem_lattam_buktam_01x08_dani?dashboard_position=274346904

Én hülye,mint egy kezdő hogyvoltozó, már fél órája, csak benézegetek. Mi a fene senki
se szól hozzá? Tényleg itt a vége? Most futhatok a többi után.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 19:48:11

@evacat: Van ez így. Fálki 6-ra ígérte a posztot, most megnézem mikor jött ki. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.03.02. 20:11:15

@Spitzbauer: Igen, arra gondoltam. Ha nem volt meg a pisztoly, akkor nagyobb kővel csaptunk rá és tök jókat durrant....
süti beállítások módosítása