Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X105 – Femme fatale + finálé felszopás

2021. február 27. 15:07 - dmr94

Azt hittem újabb hosszú párbajos adásról tudósítok majd de úgy látszik már a szerkesztők is nyíltan vállalják, hogy így a véghajrában még annyira sem foglalják le az ápoltakat, mint az elmúlt bő száz napban, így csak tippelni tudunk, hogy a villalakók csütörtöki napja masszív seggvakarással telt. Nem látunk beállást a párbajozók mögé, se feladatokat és az ezzel járó kötelező köröket, amit mondjuk a legkevésbé sem bánok és valljuk be, feszültség sincs már nagyon odabent. Erre a párbajra is gyakorlatilag teljesen fölöslegesen jönnek ki, le lehetne tolni a kanapéról az egészet. Ezek szerint már beküldték az összes olyan korábbi villalakót, aki pozitív irányba változott szereplése óta/vállalhatóan képes és hajlandó is megjelenni a képernyőn, így én nem írhatok olyan nagyágyúkról, mint Kárszeg, Debílió vagy a szegény ember Pumped Gabója (bár ugyanennyi erővel lehetne PG is a szegény ember Farkas Somája, egyik sem egy nagy elismerés). Cérnalábú Anikó köszönt minket ismét, HÁT PERSZE, HOGY Ő, HÁT Ő ANNO EBBEN A FÁZISBAN ESETT KI, ÉPP A DÖNTŐ ELŐTT EGY NAPPAL, HA VALAKI AKKOR Ő AZTÁN PONTOSAN TUDJA MILYEN ÉRZÉS ILYENKOR KIESNI.

vv10x105_01.png

Mindenesetre újfent brutál jól össze van rakva, büszke lehet az új kanja, aki valamit nagyon tudhat ha még ki se hűlt a Weisz Fannival való házasságát jelképező jegygyűrű helye az ujján, máris Anikót hegeszti, mindezt úgy, hogy a személyi igazolványában az a név szerepel, hogy Hajmásy Péter. Ami pedig a történéseket illeti: Bálint out, jön a következő párbaj, őrült tempó, még őrültebb közönség. Ki küzdhet tovább a 36 mikulásért? Moh vagy Vivi, Vivi vagy Moh, duett vagy limbó, limbó vagy duett, valaki kurvára elhúzott, nagy a különbség (72 - 28), mármint nem a félidei szégyentelenkedés mivoltáról, az a kutyát nem érdekli.

vv10x105_02.png

Láthatjuk a tegnapi nap gyors rezüméjét a mai riportokkal egybekötve, Robi megőrülése, aminek végére állítása szerint nem is nagyon emlékszik, akkora katarzis és adrenalintöltet volt számára. Visszatérésekor még Moh is szeretettel fogadja, Mercikének mondjuk fasza kivan már ezzel a sok párbajjal és a győztes is arról vall, hogy a játék ezen fázisában már tudnak örülni egymás sikerének és nem a riválist látják a másikban.

vv10x105_03.png

Meséli a többieknek, hogy biztos tök gázul viselkedett kint ahogy Baukóévázott örömében, Moh pedig gyorsan felvilágosítja: igen Robika, itt már mindenki élt át párbajt az elmúlt hetekben, tudjuk milyen érzés. Itt lehet Anikó gyomra is összerándult, hogy a babérjaira törnek de ezen a téren Győző alkotott nagyobbat az elmúlt napokban, erről majd később.

vv10x105_04.png

vv10x105_05.png

Moh meglepődött, hogy jött  is következő kiválasztás, Robi számára libabőrös pillanat volt, amikor Vivi magára kötötte a zöld kendőt, bátor lépésnek gondolja, ami kockázatos de le a kalappal, fasza csaj ez a Vivcsó, aki elmondása szerint készült valamennyire egy utolsó párbajra és gondolkodott kit vinne ki ha úgy alakul. Moh örült a kék kendőnek, felszabadult, ha nyer akkor még a döntő előtt utolsó alkalommal láthatja szeretteit majd bevallja, hogy ha ő kapta volna a zöldet, ugyanilyen felállásban mennének párbajozni. Megvitatják, hogy mennyire ADRENALINOS este volt (by Mercike), Vivi most azt mondja mégis meglepődött, Robiban pedig tudatosult, hogy döntős de nem gondolta volna, hogy így lesz, számított egy hármas párbajra itt a végén valamikor.

Merdzsó aggódik Mohért, saját helyzete miatt sem tud megkönnyebbülni mert félti őt (féltheti is), Moh viszont megnyugodott, hogy ő lett kihívva és nem a kislány mert ettől félt amikor Vivi kicsapta a lőcsöt és magát küldte párbajra. Ismétlik magukat és egymást, izgulás, nyáladzás, Mohra biztos sok lány fog szavazni – mondja Mercike héliumhangon, majd már a kinti pamacsolásra flessel, amit gyorsan korrigál, hogy természetesen csak együttlógásról van szó. Ebban a pillanatban pedig remélem nem csak az én bal vállamon jelent meg a kisördög arra ösztönözve, hogy írjam meg hol látnám őket szívesen együtt lógni... Vivi Robival konzultál még egyet a szobában: meg szeretné mutatni magának és ennek a pöcsnek (itt Bálint ágyára csap egyet ha jól értem), hogy igenis van még benne abból a martfűi töltetből. Robi egy motiváló öleléssel zárja a jelenetet.

Az összefoglaló ennyi lett volna, jöhet is a nagyon izgalmas párbaj, Moh még készülődik, Ancsa figyelmezteti nehogy úgy járjon, mint Viki érkezésekor. Pedig nincs is jobb, mint egy masszív, párbaj előtti hígfosás. Vivi elköszön, nagyon hálás, sosem felejti e temérdek élményt, nagy ölelés, puszi a kicsikéknek. Különösebben megint nincs kikerázva de a legutóbbi párbajos szetthez képest ég és föld. Legjobb pillanatai során a feladás van a középpontban, majd sikítás compilation, buta-nem buta kérdéskör, szarkavarás és hazudozás, ami inkább az első hetekben volt aktuális, végül pedig a Bálinttal való kapcsolata/barátsága/crusholása. A stúdióba megérkezve szolid köszönés, a közönég soraiban is talán érezhetően mögötte van nagyobb tábor, Anikó mintha még mindig szkeptikus lenne vele kapcsolatban vagy csak simán nem kedveli és azzal a kérdéssel nyit, hogy hitt-e magában, gondolta volna, hogy eljut idáig. Vivcsónak szeme se rebben: igen, össze tudta szedni magát a mélypont után, köszöni a kérdést, itt van és ragyog.

Jöhet Moh, aki Vivit is megszólítja búcsúbeszédével, nem tud újat mondani lévén ahhoz a csapathoz szól akik őt támogatták alig egy hete Dani ellen, így gondolatait már ismerik, mindenesetre reméli ő térhet vissza a döntőbe, hogy beszállhasson a 36 micimackóért folyó végső csatába. Best of Moh: beste leben, kapcsolata Mercikével, visszautasítás és szilveszteri smárolás, néhány balhés pillanat, nézői üzenetekre való reakciók, nagyképű, helyes, szép, okos majd bejátszások, hogy mindez miért nem igaz. Még több Merci és pillanatok az utóbbi napokból. Ingben érkezik de lengeti az MI gang pólót, ellenfelét öleléssel köszönti, nagyon szoros párbajra számít, amit két hete még nem így gondolt volna de Vivi azóta megerősödött (nem is tudja mennyire). Vivit nem halljuk mert túlüvölti a közönség majd mutatják az állást: nem szoros.

vv10x105_34.png

A napi szavazás végeredményeként pedig duettezni fognak de hogy ez miért kompetitív feladat arról fogalmam sincs. Mindenesetre nincs az az isten, hogy belenézzek, szóval hajrá! (Utólag persze csak rányomtam a kurva értesítésre, nyilván rém kínos volt, cirka 30 másodperc után ki is nyomtam, a VV főcímdalt kellett volna énekelniük de a szöveget se tudták.)

vv10x105_35.png

Pár percig még mindig lehet szavazni, addig viszont láthatjuk hogyan alakult a mai főszereplők kapcsolata bentlétük során. Öltánc, reggelikészítés, a pletykálós sztori ismét, amikor Vivin csattant az ostor pedig tényleg elhangzott az ominózus mondat valamilyen formában, a lány hőssé válása a wc dugulás megoldásával, seggrázás, jacuzziba dobás, feladásos nyomorúság és egymás támogatása párbajokon összesen háromszor.

vv10x105_36.png

Anikó tiszta vizet szeretne önteni a pohárba most, hogy végre láthatták ők is miként történt valójában a Mercis-kamuzós-kihasználós eset. Moh szerint szavait kicsit kiforgatták és túl lett reagálva az egész, ott akkor elvileg tisztázta magát de most mintha zavarban lenne emiatt, nem emlékszik teljesen a szituációra. Vivinek tüskeként maradt meg, hogy összeveszett vele és másokkal is akkor, egyedül érezte magát de sajnálja. Sikerül is mindezzel szimpátiát/együttérzést/szolgai rajongást kiváltani a közönségből, jár a taps. Terítékre kerül Kárszeg kérdése is: Vivi bizonyítani szeretne ezért hívta ki Mót. "Moh, miért gondoltad ezt?" "Mert volt egy mélypontja és jön fel de nem lesz elég." "Vivi mit gondolsz az M&M’s kapcsolatról?" "Látom, hogy Mercike tiszta szívéből szereti és nagyon cukik de amúgy nem akarok beleszólni kívülről." "De szólj bele!" Vivi nem tudná csinálni Moh helyében ezt így mert bűntudata lenne és hiába nem ellenkezett Mercike se soha, csak megtörtént az aktus, stbstb. Anikó kacsint Mohra, hogy ezt a témát bizony nem fogják ejteni egyhamar, mire a srác kicsit magyarázkodik, hogy ez nem kihasználás, ő nem lesz szerelmes, hallottuk már ezt is.

vv10x105_37.png

Közben Moh egyenlít az „ezmiattok” versenyében, 1-1, legalább itt szoros a küzdelem. "Mi lesz veled és Mercivel odakint?" "Biztos sokat leszünk majd együtt mert egyik barátom és az ő egyik barátnője összejöttek így összeér a két társaság." Hogy ezt honnan tudja, az mondjuk számomra rejtély de lehet bevittek egy táblát/molinót valamelyik párbajra, amin nagy betűkkel állt, hogy "Martinka <3 Roxána since 2021". Valami ilyesmi neveket képzelek a spanjaiknak. "Gondoltátok volna, hogy fogtok egymás ellen párbajozni?" Vivi: "valamikor latolgattuk az esélyeket és akkor igen."

Kortársak: Robi nem hallotta a gongot de elkezdi: "Szavazzatok Vivcsóra mert csupaszív csajszi és sokat bizonyított: nem buta, nem unalmas, sokszínű, küldjék vissza barátomat, hálótársamat, bizalmasomat, továbbá küldjék vissza mert rajta van a zoknim, ami kell. Csumpirudi és puszi kicsikéim."

vv10x105_41.png

Mercike is köszönt mindenkit, Moh rászólt, hogy mindig csak a lányokat buzdítja szavazásra így most a fiúkákat is megkéri, hogy küldjék vissza lelkitársát, aki egyszerű de csupaszív csávó. Nagyon erős a kötelék kettejük között, hiába veszekednek sokszor, nem ez a lényeg, hanem hogy hányszor békülnek ki. Lelke rajta. "Küldjétek vissza az anyukák kedvencét, a cukikát!"

vv10x105_42.png

Szavazás lezárva, közönség extázisban, mintha Bálint üvöltését is hallanám de lehet csak beképzelem ahogy fortyog magában Robi 8 milkacsokis szökési kísérletén. Ki esik el utolsó pillanatban a 36 mikiegértől, KI JUT ANIKÓ SORSÁRA? Igaza volt-e Mohnak, hogy nagy arányban győz vagy Vivi döntött jól, hogy őt hívta ki? A közönség üvölti a neveket mintha számítana bármit is. Jöjjenek a fantomképek és a százalékok:

vv10x105_43.png

28.61% vs. 71.39%, Vivcsó nyer, ölelés Mohnak, sikítás, közel sem annyira katartikus, mint Robi tegnap, már menne is vissza, Anikó még stoppolja 2 mondatra, Vivi nagyon boldog (már amennyire ezt mimikája ki tudja fejezni) majd elindul vissza INSTALÁJVBAN!!!

Jön a vesztes szembesítése/felkérdezése: "Moh, erre gondolom nem számítottál." "Nem nagyon, vagyis de, de ha most nem jött össze akkor holnap sem tudtam volna nyerni. Csalódott vagyok de örülök a szerzett tapasztalatoknak." Nos, meghiszem azt. "Két párbajt is megnyertél, elég nagy különbséggel, ez okozta a veszted?" "Nem tudom, nem szeretnék ezen agyalni." Ancsa szerint azért érdemes lenne ennek kapcsán megmozgatni az agytekervényeket de miszter emáj geng hajthatatlan és arról magyaráz nem bánt meg semmit, ha bármit máshogy tett volna az nem ő lett volna, kimaxolta a bentlétet, a 36 milánói makaróni csak bónusz lett volna. Egyszóval a szokásos proli mantrákat tolja. Most mindenesetre egy hatalmasat szeretne bulizni a haverokkal mire Anikó felelős ertéeles módjára jelzi, hogy azzal még óvatosan. Amúgy tisztelet Mohnak és fegyelmezettségének, hogy egy gyors vibe check után nem bámulja tovább Anikó melleit, amik időközben rabigájukat fokozatosan levetve kelnek életre.

A búcsúfilm semmi extra, sok félmeztelen kontent, megköszönik egymásnak, Moha hálás a műsornak, természetesen itt lesz a finálén is. Vivi visszatér, Robi extázisban, a nyertes robbantja is egyből a hetvenkétszázelékot, kicsapja a lőcsöt ismét, Mercike erre zokogni kezd, gondolom itt jön rá, hogy így ő is esélytelen a harminchat mignonra. Magát kezdi ostorozni, biztos miatta esett ki szívszerelme. Full kivan, megidézi a siratóasszonyokat, Vivi pedig Robinak kezdi mesélni, hogy milyen jeleneteket mutattak kint de itt elkapcsol a hang, nem halljuk a befejezést.

Elindult a szavazás a döntősökre, hogy kié legyen a 36 midwayi csata de ezúttal már nem lehet menet közben változtatni. Gyors BeleValó Hozéval, Mercike továbbra is könnyek tengerében, amikor bejelentkeznek. „Ne pityeregjél Babó, bent vagy a döntőben és amikor kijössz, megyünk moziba, baráti moziba persze és szeretlek, szurkolok neked, a legjobb pillanatokat veled éltem meg bent.” Moh nem bír magával, Győzőnek is le kell csillapítania, hogy a mozi még offos szóval ebből maximum Netflix & chill lesz. Kicsit nyüstöli még, hogy miért nem jött össze a kislánnyal, ő szurkolt nekik nagyon majd rákérdez miért látszott az, hogy Moh a párbaj felénél elengedte a dolgot. Kiderül, hogy a közönség soraiban ülő haver most nem jelzett biztató gesztusokkal felé úgy ahogy az előző párbajain. Erre a jelenségre ráerősít a villába visszatérő Vivi is, aki anyukája viselkedéséről számol be, ellenkező előjellel nyilván. Mindez bőven vet fel kérdéseket az izgalmakkal kapcsolatban, ha már számunkra kommenteket olvasva rendszerint egyértelmű a végkimenetel, legalább a szereplőknek ne legyen az.

vv10x105_63.png

Pár "érdekesség" még: ismét megcáfolja, hogy Virág valaha is bejött volna neki, ő szabadabb szellemű gyerek, mint Dani, ezért volt ebből konfliktus. Valami rejtélyes oknál fogva Digóval mindenképp szeretne kint találkozni. Nem gondolta magát sosem köpönyegforgatónak, mindig jó helyre állt a párbajoknál, nem kellett semmilyen döntést magára erőszakolni, így nem érti a kétszínű jelzőt sem, amit egyszer megkapott. Legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem választott online randipartnert, amin még Győző is teljesen kiég. Legjobb BV-s pillanatai között felidézhetjük a légfrissítő hónaljba fújását és a banán mélytorkozását is. Moha tippjei holnapra: harmadik Vivi, második Merci, első Robi mert nem ismert még soha senkit, aki ennyi mindenhez ért, mint ez a srác.

vv10x105_64.png

Ármándó úr még tart egy kis castingot a BV műsorvezetői pozíciójára, azok után, hogy előző nap Bálint szemébe mondta, hogy őt szeretné a posztra, most Armand (lehet pusztán erre a névre flesselt rá Hozé) is esélyt kap, hogy megmutassa magát és elköszönjön, így közösen parádéznak és pózolnak, sőt az is kiderül Mercike tisztasági betétet rakatott Moh hónaljába nehogy összeizzadja azt a szép inget. Moh így üres kézzel távozik de egyszerre jelentkezett be Anikó és Győző szerepére is, utóbbi remélem már látja, hogy számára lefőtt a kávé. Vagy mi fogunk kurvanagyot koppanni kedves kommentelők.

vv10x105_65.png

Ami a mai döntőt illeti, nem tudjuk még hogyan alakul majd a voksok eloszlása de majd számolunk belőle Pini-indexet. Én nem gondolom, hogy olyan szereplő nyeri majd, aki épp csak elhagyta pinédzser korát, a pinimális tiszteletet viszont remélem megadják majd egymásnak a résztvevők és senki sem lesz olyan agresszív mint a híres Pinnie Jones. Mercike most már magára lesz hagyva, nem fog tudni pin(i)csikutya módjára Moh seggében létezni de ha hazaér, össze is dobhat egy Pin(i)terest oldalt a VV-s képeiből. Sajnos ezt a bekezdést nem tudtam Piniciáléval kezdeni de kívánom, hogy a győztes tiszteletére szóljon majd a pinimál techno és érkezzen annyi szavazat, hogy az bekerül a Puinness rekordok közé. Köszönöm én is az egész évados figyelmet én is, erről picit bővebben majd a lezáró bejegyzésben, addig is az alábbi játékkal kívánok mindenkinek jó szórakozást ma estére!

vv10x105_00.png

2074 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SirLemming 2021.02.28. 02:03:15

:D No jó éjt mindenkinek, vár a tollasbál.

Hétkilenced 2021.02.28. 02:05:10

@SirLemming: jó éjt innen is mindenkinek és neked is ofc!

PYT 2021.02.28. 02:05:42

@Fálki #TEAMPINI: iiiiigen és én csak azért nem bonyolódtam veled holmi frivol privátcsevejbe, hogy bele ne tapossak az éppen aktuális szerelmi szálaid valamelyikébe... namindegggy (lehet, hogy megbántam aztán, ki emlékszik már..;))

Fálki 2021.02.28. 02:08:02

@PYT #RIPBála: Jóvan haggyadmá, ezt a mellébeszélést ki hiszi el? :D

PYT 2021.02.28. 02:09:23

@Fálki #TEAMPINI: mikor? :) csak mert mindjárt szétszéled a társaság, vagy Survivorra tervezed..?

PYT 2021.02.28. 02:12:15

@Fálki #TEAMPINI: te? ;) csak mert a zárójeles részig színigaz..

Fálki 2021.02.28. 02:13:40

@PYT #RIPBála: En biztos hogy nem. Mi hulyeseg ez az egesz.

Fálki 2021.02.28. 02:13:53

@PYT #RIPBála: Idoben meg fogsz tudni mindent :)

Fálki 2021.02.28. 02:17:18

@SirLemming: Ez a cikk kb pont olyan, mint az osszes Klagtol?

Feluletes es szar.

MozambikiZombi 2021.02.28. 02:18:58

@SirLemming: En pedig megnyugtatnek mindenkit, hogy Rencsi tovabbra is virul a reteknel.
(Tobben aggodtak, mert nem lattuk a tippmixes kisfilmben)

kepkuldes.com/image/Q1Ydci

PYT 2021.02.28. 02:20:41

@Fálki #TEAMPINI: hülyeség az biztos, de attól még igaz, namindeggggy, írjá' léci jlb-hv-t, oszt kész, passz.. ;pp

PYT 2021.02.28. 02:25:07

@MozambikiZombi #teamPini: ó... elképzelésem nincs, hogy a retek hogyan, de főleg miért tűri meg...

Krétagarbó 2021.02.28. 02:26:02

@Fálki #TEAMPINI: igen, tetszett. Cím alapján biztosan tovább nyomom a távirányítót.

Jó éjt, elköszönök az éjszakásoktól.

PYT 2021.02.28. 02:43:03

@Krétagarbó: jó éjt viszont, én is elköszönök az éjszakásoktól, és...

Utolsó... ;)

SirLemming 2021.02.28. 02:46:58

@Fálki #TEAMPINI: Hja. Nem is a hianypotlas vegett linkeltem max velemenyezesre. :)

@MozambikiZombi #teamPini: üsse őket térden egy jégen csúszó rinocérosz... Oh well. Próbáltam pozitív lenni.

@PYT #RIPBála: sorry.

Figyuzzka 2021.02.28. 03:13:14

Szerintem kár, hogy az este nem Majka nyert, ő azért többet hozzá tett a műsorhoz, emlékezetesebb volt, és lesz is, mint Szabolcs... na de mindegy is már...
Bár én Györgyinek drukkoltam! De Nóri azért cuki! ;)

A közös dalban persze Dopeman része volt a leggyengébb, de azért fasza lett!
Jó lenne, ha lenne a ValóVilágnak folytatása!
És tök jó ötlet volt, hogy 0-24-ben lehetett őket nézni a neten, több kameraállásból is!

youtu.be/m_l7X1s8opQ

K_Attila 2021.02.28. 04:56:28

Fiúk és lányok, kicsik és nagyok, ha lehet egy véleményem: dricc! Igazából, megmondom őszintén, annak ellenére csumpirudi, tesó. Beszten lében emáj geng!

zellerlevél 2021.02.28. 06:35:44

@MsIreneAdler: "nagyon remélem, hogy tanulnak ebből az évadból, és belátják a többség nem vevő a mocsárlényekre hosszú távon."

Szerintem nem látják a különbséget pl. Renátó és Robi között, vagy Gina és Vivi között. Nekik csak az a lényeg, hogy kevés gond legyen velük, betartsák a szerződést, és befogják a szájukat.

Néha úgy éreztem az évad alatt, hogy egy idősek otthonában is érdekesebb adásokat lehetne összeállítani, mint ami most sikerült.

Cérnahuszár 2021.02.28. 06:37:48

@SirLemming: belenéztem a cikkbe, érdekesnek tartom hogy az író véleménye ez:

"Igaz, a tartalom kifejezés kicsit túlzás, mert mondanivaló az nincs, csak kényszer a mondanivaló gyártására: a műsor utolsó három része is abból állt, hogy emberek beszélgetnek rettenetesen felépített mondatokkal arról, hogy hogyan is érzik magukat, vagy hogyan is viszonyulnak a másikhoz,"

ezután ír egy ilyen mondatot :D

"Egy olyan bulvársajtóban, ami kezd teljesen átalakulni, hiszen minek van rájuk egyáltalán szükség arra, hogy megmondják, mit művelt már megint valaki, ha egyszerűen annak a valakinek megnézhetem az Instagramját, és kerek-perec látszik, hogy amúgy semmit, de általában bikiniben van."

media1.tenor.com/images/5a4bf559709be3a03ac33694a27b7958/tenor.gif?itemid=17353649

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 06:41:31

@Fálki #TEAMPINI: (bealudtam szokás szerint) me before you, a nővérem húga, still alice, bármelyik 2005 előtti disney, ha rossz napom van, akkor pi élete, és gyakorlarilag bármi :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 06:50:13

@Hétkilenced: én szakítás után visszafestettem eredeti sötétbarnára aztán úgy gondoltam, jó lesz bele a melír. mit is mondhatnék? alig várom, hogy teljesen lenőjön.. :DDDD

zellerlevél 2021.02.28. 06:58:22

@Cérnahuszár a naív:
Most olvasom én is, ez a bekezdés egész jó:
"A videók kicsit olyanok voltak, mint amikor terroristás tévésorozatokban túszul ejtenek családokat, és üzenniük kell haza, de anélkül, hogy bármi tippet adnának, merre vannak éppen. Amikor VV Bálint meglátta a neki készített videót, akkorát üvöltött, hogy elhittem, ő már átélt egy ilyen túszejtést."

MsIreneAdler 2021.02.28. 07:00:59

@SirLemming: a szokásos klissés cikk.
- én nem láttam, de tudom, hogy szar
- én jobb vagyok nálatok, mert nem nézek ilyet
-bezzeg az én időmben még pucér nő sem volt
-nem ezt kellene adni a tébében, hanem eltartott kisujjal teázgató, ókori görög irodalmat olvasó embereket...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 07:08:44

@MsIreneAdler: a cikk írója nyilván eltartott kisujjal teázik, miközben nézi a mezzo tv-t :))))

zellerlevél 2021.02.28. 07:12:12

@MsIreneAdler: Persze, az ő környezetében ezt kell mondani. :)
Egyébként pár dologban igaza van. Pl. abban, hogy "a műsor utolsó három része is abból állt, hogy emberek beszélgetnek rettenetesen felépített mondatokkal". Bár az kimaradt, hogy ez a műsor vezetőkre is vonatkozik. És feltűnő számomra, hogy Győző mélyrepüléséről szót sem ejt.

MsIreneAdler 2021.02.28. 07:26:29

@úgymond olvasó mmkk: ebben én biztos vagyok :D! De ha nem nézi, nem érdekli, miért ő írja a cikket?

@zellerlevél: nyilván sok helyen betalált a jogos kritika, pl az erőszak kapcsán is. Győzőt szerintem már nem fogadta be tudata :D

Sargabogre 2021.02.28. 07:39:58

jó reggelt! tegnap pont azon gondolkoztam, hogy a mocsárlényeknek nem esik le, hogy eddig egyetlen évadban sem volt menő utálkozni? visszagondolva a nyertesekre, sose nyert rosszindulatúr Rencsula féle karakter. a mostani nyertesnek meg kifejezetten örülök :)

MissRöfi 2021.02.28. 07:47:07

Jó reggelt,a Gina apja áldjon meg titeket,gratulálok,hogy mindenki mentális épségbe átélte a 100 nap trasht.Az Rtl nem csak szerencsétlen játékosokat, ha nem a nézőket is folyamatosan alázta azzal,hogy napi szint témája a fiziológiai szükségletek bemutatása volt a fő téma!Biztos volt ott sok cuki jelenet is,na de érdekesebb a kakilás!Nekem a legnehezebb az volt nézni mikor beöltöztettek állatoknak az állatkertbe, hát no comment,ez az Rtl,az a csatorna amit ne nézz soha,mert lecsúszol állatiba!

MissRöfi 2021.02.28. 07:48:18

@Sargabogre: Nem tudjuk,mivel etettek őket, privátba lehet direkt hergeltek ezt tegye mert akkor nyerni fog!

hereverő heverő 2021.02.28. 07:51:35

Lóreggelt.

Ma reggeli véleményem, hogy az újságírás is olyan mint a VV. Semmi tartalom, semmi cél és semmi érték, ugye kedves Klág Dávid?
Nézni kellett volna, úgy hitelesebb cikket lehetett volna írni az egészről. Az üres megmondóemberek korát éljük.
[Köp]

Ármándójózsi 2021.02.28. 07:52:59

@MsIreneAdler: Mennyire igazad van, én hajnalban olvastam és ugyanezek jutottak eszembe.
Meg a kijelentés, hogy nem kell ez már, ózsdi, eljárt felette az idő, senkit nem érdekel, mindezt úgy, hogy az RTL II nézettségét jelentősen megdobta ebben az idősávban.... Nyilván ehhez viszont tájékozódni kellett volna, de miért is várok el ilyet egy magát újságírónak hívó balfasztól, akire mindaz vonatkozik, amit leírtál...
És akkor ezt most én is "szakmai" szemmel írom...

Sargabogre 2021.02.28. 07:53:01

nlc.hu/sztarok/20210226/vv-balint-robi-vv10-valovilag-kieses/

Interjú Bálinttal. Proli urat mondja elsőnek.

"Kivel fogod tartani a kapcsolatot a Villatársaid közül?

Danival mindenféleképpen. Ő az első perctől kezdve nagyon közel állt hozzám. Voltak kisebb hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de végig kiállt mellettem. Az utolsó napokban talán még közelebb is kerültünk egymáshoz. Sajnálom, hogy Moh-val úgy alakult a kapcsolata, ahogy, mert Moh-t is nagyon kedvelem, vele is szeretnék jóban maradni. Ez Robiról is elmondható, és Viviről is."

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 08:05:05

@MsIreneAdler: valamiből meg kell élnie ennek a szegény, egyszerű léleknek is.

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:05:29

@hereverő heverő: Tervezem, hogy eltűnt Vadmalac nyomán egy hosszabb kommentet írok arról, hogy én hogyan láttam ezt a szériát. Meglátjuk, lesz-e rá időm...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 08:05:46

@Sargabogre: mondom én este óta, lóvé is in the air!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 08:07:03

@Ármándójózsi: csak szólj előre, addig edzek, hogy át tudjam pörgetni :D

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:11:38

@úgymond olvasó mmkk: De ehhez nem feltétlenül kell fröcsögve fikázni egy olyan műfajt, amelyik még mindig egészen jól megél a világban máshol is. Persze az építő, vagy jogos kritikának van helye, mert lett volna mit kritizálni, de ahhoz legalább végig kellett volna nézni a szériát, nem bevallottan nem is ismerni...
Gondolom ezek után, hogy egy filmkritikát is úgy fogalmaz meg bátran, hogy megnézi mondjuk a második, nyolcadik, és az utolsó öt percet a filmből, aztán hajrá... Mert többet felesleges, hiszen azt már előre eldöntötte, hogy a film szar...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.28. 08:16:01

@Sargabogre: Ezek a kapcsolattartások maximum néhány hétig tartanak a villalét után aztán elhalnak. A VV6-ig bezárólag még hakniztatták is a gárdát ide-oda falunapokra stb., azóta ez is abbamaradt, főleg covid idején. Most még a játék eufóriájában van. Senkiről sem tudok a VV eddigi 9 szériájában, aki azóta is tartaná a másikkal a kapcsolatot. Ez a néhány hét-hónap egy örök emlék marad a szereplőknek, de itt életre szóló barátságok nem köttetnek. Mohról kapcsolatban még annyi, hogy amikor Robi tért vissza a villába a Bálint elleni párbajról fülig ért a szája a széles mosolyától...

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:21:56

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Az előző szériából Era és Greg, Greg és Zsuzsu, Hunor és Era és ezek csak azok akiket én láttam az utóbbi időben megszólalni.

Sargabogre 2021.02.28. 08:22:11

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: szerintem Moh Robit is bírta, attól még örülhet a sikerének, hogy akkor épp Balintot választotta. én se bírtam Moht, de szerintem ez nem aljas tett a részéről.

LaciHogyVoltol 2021.02.28. 08:27:01

Számomra most a Telex cikkből (vagyis ott név nélkül említették, így rá kellett gugliznom) derült ki, hogy "őszinteség, tisztelet, emberIség" VV Dánielt, bizony már ítélték felsőfokon jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre...a testvérével jól helybenhagytak egy biztonságiőrt "elvileg" önvédelemből...
Na ez a fekete-fehér bizonyíték arra amit eddig is mondtam, hogy miért utálom ezt a gyereket ennyire és hogy szerintem miért aljább még Renátónál is. Undorító amikor ezek az agresszív, nárcisztikus kis pöcsök, azt hiszik, hogy az tisztelet meg becsület, hogy elvárják, hogy mindig mindenki nekik adjon igazat, és a ha valaki nem így tesz, akkor a "tisztelet hiánya" feljogosítja őt az önbíráskodásra! Kedves Dániel neked fogalmad nincs a tiszteletről, az erkölcsről, etikáról vagy a törvényről, van egy szar képzeted a világ működéséről, amit a 80-as IQ-dal le tudtál képezni és azt hiszed az a törvény. Az ilyen embereknek tényleg rács mögött lenne a helyük, mert ártalmasak a társadalomra!
És épp ezért veszítette el Bála a szavazatomat már jóval a Robi-8 millió gate előtt. Aki egy ilyen embert felmagasztal, és tolja a szekerét, azzal én nem tudok szimpatizálni. Vicces, mert a hashtags játék alázás után Virág lett a favoritom, a Gáboros lilakendő levétel után pedig beelőzte nálam Bálint, de mindkettő a Dániel kapcsolatával vágta el magát végképp a szememben, úgyhogy a végére már teljesen Robi-Vivi-Moh szimpatizáns lettem. Úgyhogy a tegnapi finálé nekem nagyon kielégítő volt, tényleg csak akkor lehetett volna jobb, ha Marcika helyén Moháka díszelgett volna harmadikként...

Egyfejű 2021.02.28. 08:28:27

@Ármándójózsi: Reggeli szívküldi: www.youtube.com/watch?v=xnJwT_30p6k
Nálam is érik az akárhányadik újranézés. :)
Mivel látom, az éjjel comingoutok történtek hajügyileg, nekem sötét, fenékig ér, ha valakit érdekel. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 08:31:21

@Egyfejű: az enyém sose volt olyan hosszú, irigy dőg vagyok :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.28. 08:35:47

@Figyuzzka: Nagyon jó, hogy belinkelted ezt a videót. Az a helyzet, hogy ha pl. ezeket a VV1-seket csoportosan és egyénileg összehasonlítjuk a VV10-sekkel meg kell állapítani, hogy átlagban és külön-külön is jóval eye candybbek, és szerethetőbbek voltak, Nekem pl. ez is nagyon fontos. A végéig eljutott 5 játékos (Mercikét és Mohat is ideértve, Danit nem), valamint Fru szerintem VV nézhető karakter volt, de hat szereplő (Dani, Virág, Rencsula, Gina, Amanda, Digó) abszolút nézhetetlen trash. Gaben ügyében nem tudok nyilatkozni, az biztos, hogy különc és fura figura, amilyen karakter szerintem legalább egy kell egy ilyen szériába, de az esetében ez a különcség nagyon hamar túl ment az ostobaság minden elképzelhető határán. Kérem a VV szerkesztőket, hogy próbáljanak meg valahogy a castingban visszatalálni a VV1-VV5 szerinti útra, mert azon, hogy milyen játékosok kerülnek beválogatáson rengeteg múlik. És ebben a szériában az is bebizonyosodott, hogy az sem jó, ha egy csapatban van 6-7 totálisan fogalmatlan IQ hiányos szereplő (mocsár), és 5-6 jobb képességű. Lehetnek különböző karakterek, sőt kell is, hogy azok legyenek, de valahogy úgy kell őket megválogatni, hogy viszonylag egyenrangú partnerei legyenek egymásnak benn a villában, és a megítélésük pedig legyen legalább annyira megosztó kinn, mint az utolsó 5-ös fogatnak a VV10-es szériában.

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:39:09

@Egyfejű: Ezt egyszer már linkeltem, mert amúgy is imádom a zenét, de most újra, annak örömérew, hogy lány vagy és hosszú a hajad. :DDD
(Amúgy már teljesen összekeveredtem, hogy ki kicsoda, hány éves, szingli-e, hány gyermeke van stb... :D)

Johnny Cash - Solitary Man
www.youtube.com/watch?v=e_OZrUo-7m4&ab_channel=kungfuRob

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 08:43:02

@Ármándójózsi: az lenne a meglepő, ha te lennél lámy

LaciHogyVoltol 2021.02.28. 08:45:30

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: EKG. Azzal a kivétellel, hogy szerintem Amanda nem volt annyira vállalhatatlan, szerintem nála leginkább az volt a probléma, hogy "rossz társaságba keveredett" és leginkább ugye a női sértettségből: amint Bála lepattintotta, egyből full force beállt Bála ellentáborába, arra való tekintet nélkül, hogy milyen genetikai hulladékok gyűjteménye volt az a csoport. De ő nézhető volt, kicsit rossz indulatú, de abszolút VV kompatibilis karakter...sokkal inkább mint Fru, akit te annak említesz...

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:45:39

@úgymond olvasó mmkk: :DDDD Ez mekkora volt Tőled!!! Fetrengek!!! :DDD (A második...)

Egyfejű 2021.02.28. 08:47:11

@Ármándójózsi: Na, kész, mostmár tényleg én is megnézem újra :)

LaciHogyVoltol 2021.02.28. 08:47:41

@LaciHogyVoltol: Amandára tipikusan igaz az angol mondás: Hell knows no fury like a woman scorned...

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:49:54

@Egyfejű: És ez a Vegas mekkora egy rész volt, iszonyat jól felépített, megírt epizód... :)))

Egyfejű 2021.02.28. 08:52:10

@Ármándójózsi: Úgy, úgy, kívántasssad még egy kicsit....:D Nem baj, a VV helyén keletkezett űr kitöltésére éppen jó :)

Ármándójózsi 2021.02.28. 08:52:51

@repuloezustmokus #Piniteam: Amanda egy rosszindulatú rohadék volt, pont oda való, ahol most van, a mocsárba... Elég a tegnapi performanszára gondolni, hogy senkiben ne maradjanak kétségek...

LaciHogyVoltol 2021.02.28. 08:57:00

@Ármándójózsi: Miért, tegnap mit alkotott?

Én a 24.hu-s videón, ahol a kiesetteket kérdezték, hogy ki nyer is azt konstatáltam, hogy egyedül ő látta reálisan a helyzetet, és elő diplomatikus volt azzal a válaszával is, hogy ennyi bent töltött idő után igazából bárki megérdemlte volna... (kivéve Mercit, de ezt már csak én teszem hozzá, nem ő)

tvbuzi 2021.02.28. 09:05:57

Nagyon szép hajam van, magamnak vágom. Ma épp eljött az ideje.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 09:08:34

@tvbuzi: a te hajadat irigylem a legjobban ❤️

Egyfejű 2021.02.28. 09:23:13

@tvbuzi: @úgymond olvasó mmkk: Egyébként rendes időközönként felbuzdulok, hogy akkor most levágatom, mert néha nyűg és macera. Aztán visszarettenek, olyan régóta vagyok ilyen, hogy lehet, teljesen idegen lenne tőlem az új ember, aki visszanéz a tükörből. Vagy ki tudja .....

MsIreneAdler 2021.02.28. 09:24:21

@Ármándójózsi: megnézte az utolsó pár részt, a többit meg megtalálta a bulvárban. Voilá! Kész is a cikk. Mellesleg, ha lenne egy ilyen "szerintem" hangulata az egésznek, akkor egy szót sem szólnék. Az meg egyenesen nevetséges, hogy egy kereskedelmi csatorna egyik, szinte elfelejtett bugyrában keres minőségi műsort.

@úgymond olvasó mmkk: az a szomorú, hogy ebből meg lehet élni :)

MsIreneAdler 2021.02.28. 09:29:00

@LaciHogyVoltol: rohadt unalmas lenne minden kommentedre ekg-zni, ezért visszamenőleg gondold oda kábé mindenhova :) Most különösen nagyon megtetszett ez a mondat, ami szerintem tűpontosan visszaadja az ilyen Dani és Renátó lények esszenciáját:

"Undorító amikor ezek az agresszív, nárcisztikus kis pöcsök, azt hiszik, hogy az tisztelet meg becsület, hogy elvárják, hogy mindig mindenki nekik adjon igazat, és a ha valaki nem így tesz, akkor a "tisztelet hiánya" feljogosítja őt az önbíráskodásra!"

Szóval ekg :)

Ármándójózsi 2021.02.28. 09:30:37

@MsIreneAdler: Jó reggelt Irénke néni!!! :DDD

SirLemming 2021.02.28. 09:32:41

Jó VV Utáni első napot!

A telex cikk terjengősen kb arrólt szólt nálam, hogy:
- Tesco gazdaságos VV.
- Metoo.

Negyedannyi karakterből megoldhatta volna a feladatot.

Azt, hogy utolsó 3 napban tengtek lengtek és így is volt megszerkesztve az megint csak nem a fáradt srácok hibája, de emiatt el is engedtem. Kb Csütörtök volt a klimax a legtöbbünk számára onnantól már nem volt semmi különösebben izgulnivaló.

Hogy a formátum mennyire fáradt el azt nem tudom, itt egész végig röpködtek az ötletek és referenciák más sorozatokból.

Más: azért csodálkozom valamennyire Vivi mennyire előretört. Talán még múlt héten is azt mondtam, hogy gyenge mint a harmat.

Egyfejű 2021.02.28. 09:36:47

@MsIreneAdler: Többek között ezért se fér a fejembe ez a nagy Dani-Bálint barátság. A tegnapi tanulságlevonós videóban azért Bálint teljesen korrekten megfogalmazta, hogy a másik ember véleményének is van létjogosultsága, akkor is,ha nem egyezik az övével. Ehhez képest egy kakukkosóra volt a legjobb barátja...

Egyfejű 2021.02.28. 10:08:43

@repuloezustmokus #Piniteam: Valamit látnia kell benne, ez tény. A Micimackóban van, amikor azt mondja a csacsi öreg medve, hogy általában senki se olyan nagyon komisz. Én is próbálok úgy állni az emberekhez, hogy meglássak bennük pozitív vonásokat, pl. Daninál nem tagadom, hogy van benne segítőkészség pl. Csak, sajnos, eltörpül a többi, traumatizált személyiségéből, nem épp szerencsés szocializációjából fakadó tulajdonsága, szubkultúrás viselkedése mellett.

MsIreneAdler 2021.02.28. 10:25:24

@Ármándójózsi: neked is Józsi papó :)

@Egyfejű: nagyon sokan taktikának gondolják ezt a barátságot. Én nem így látom. Az lehet, hogy bentről és férfi szemmel Dani máshogy fest és ezért volt szimpi Bálintnak. Ez a jobbik eset. A rosszabbik, ha Bálint is ezeket az értékeket vallja, de jobban titkolja :)

Egyfejű 2021.02.28. 10:48:12

@MsIreneAdler: Valami közös kapcsolódási pontnak csak kellett lennie, sportmúlt, stb, ha még most is tartani akarja a kapcsolatot.

MozambikiZombi 2021.02.28. 10:49:46

@Sargabogre: Eppen az a lenyeguk a mocsarasabbaknak, hogy ok ezt nem erzik rosszindulatnak, ok mmkk az igazsagot es a tiszteletet, oszinteseget "kepviselik" a sajat fejukben. :) Egy pillanatra sem fordulhat elo, hogy egy szituacio esetleg arnyaltabb lehet, vagy hogy letezik masik nezopont. Aki pedig asszertivebben viselkedik, ne adj isten megbanja a viselkedeset, az naluk azt jelenti, hogy sunyi. Ebben a szeriaban a castinggal az volt a gond, hogy minden jo karakterre jutott egy 100% mocsar. Odabent pedig ahogy osszeallt a dagonya, egymast erositve, kozos erovel meg nagyobb melysegeket voltak kepesek elerni. :) Beleneztem azota par insta sztorijukba, es hat kint is folytatodik a melyrepulesuk. Engem egeszen megdobbent foleg Daniel es Rencsi kinti stilusa. Gabor viszont szerintem csak tulgondolta magat, o nem akkora szenny talan, mint a tobbiek.

MozambikiZombi 2021.02.28. 10:57:44

@MissRöfi: Ekg! Ehhez hozajott meg a BV-ben ezen WC-s jelenetek felkonferalasi stilusa. Tenyleg, mint egy retardalt ovoda, ahol az a vicces, hogy kaki meg pisi. :D

MozambikiZombi 2021.02.28. 11:26:11

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Az is erdekes, kinek mit jelent a kapcsolattartas. Van akinek azt, hogy fb-on neha rairnak egymasra, nekem kb. ezt. Van akinek meg, hogy fizikailag osszefutnak havi szinten. :) Igy nalam peldaul ugy ertelmezheto, hogy csetelunk neha, esetleg call, de amugy fizikailag megesik, hogy 1 evig nem talalkozunk. Sot.

Figyuzzka 2021.02.28. 11:46:30

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Érdekes lenne megnézni ilyenkor (minden évad után) a casting videókat, h ott hogyan viselkedtek, miket mondtak magukról, és mik lettek abból, hisz a bemutatkozó kisfilm is sokszor messze van a benti viselkedéstől - bár lehet, h az megjátszott
Biztos minden évadban van olyan szereplő, aki a szerkesztőket is meglepi, negatív, vagy épp pozitív irányban, h őt pl nem ezért válogatták be, nem számítottak tőle ilyenre...

Egy haszna van a mocsárszereplőknek is, hogy az értelmesek jobban tudnak választani a kihíváskor, és kevésbé sajnáljuk így, h egy normális ember esett ki :)
De jó kérdés, h normális emberből is jelentkezik-e manapság annyi, h össze lehet belőlük szedni 10 főt - lehet h nem :)
Azért most jócskán működött a csordaszellem is, h inkább sokan süllyedtek a mocsárba a rossz véleményükkel a másik csapatról , csak azért, h ne legyen kiközösítve - igaz így is ki lettek, a nézőknél :D
Lásd Vivi este, már nem tudom melyik mondta ki elsőnek, h nem hiszi el a történetét, utána dominóként mondta az összes lény...

Fálki 2021.02.28. 11:52:51

@Ármándójózsi: Ha nem tartanál annyi vasat a tuzben, nem keverednél ossze :D

Figyuzzka 2021.02.28. 11:54:05

@Figyuzzka: Lásd Vivi este = Vivi esete

Fálki 2021.02.28. 11:55:23

@úgymond olvasó mmkk #lóvéisintheair: A Still Alice hugomnak is nagy favoritja, meg sirasgeneratora, én meg unott arccal nézem, mert Julianne Moore volt már sokkal sokkal jobb, az a szineszantitalent Alec Baldwin pedig ne legyen már benne egy ilyen mélységű filmben.

kozi001 2021.02.28. 12:00:42

"Cérnalábú Anikó"? Ja, hogy a lábát is nézte valaki? :P

TheLynx70 2021.02.28. 12:26:42

@Ármándójózsi: Vadmalac egyébként miért tűnt el? Rosszabb napjai vannak, vagy nem tudjuk? Ja, jó reggelt mindenkinek, nemrég ébredtem. :D

TheLynx70 2021.02.28. 12:37:38

@Egyfejű: Szép lehetsz, Sárkánylyány! :) Mivel a lelked is szép, lehetnél akármilyen.. :)

MozambikiZombi 2021.02.28. 12:56:32

@LaciHogyVoltol: Ez tenyleg Amanda. :D
Nalam o Hamupipoke gonosz mostohanoverekent futott. Elottem van, ahogy "persze, johetsz velunk a balba" utan bebassza a borsot a hamuba, "miutan ezt kivalogattad." Gonosz kacaj, el. 2 nap mulva meg mar a labat probalja beletuszkolni az uvegcipellobe.

Kesz szerencse, hogy Balintba allt bele es nem Vivibe. Fru volt a masik mostohanover. Amit ezek osszehoztak ketten a Merci / Amanda parbaj elott, hat rossz volt nezni.

- Merci, kivel tartod majd a kapcsolatot odakint?
- Fruval. Meg ha egyutt lesznek meg, akkor Renatoval.

Merci, a mazochista.

Egyfejű 2021.02.28. 13:04:28

@TheLynx70: Szia, hiúzka! Komment első fele: nem mondanám, én nem látom magam annak - komment második fele, awww, annyira kedves, hogy már ezért megérte regisztrálni ide :) (Aztán ki tudja, lehet, hogy egy pszichopata állat vagyok, csak eddig jól tattikáztam :D )

Egyfejű 2021.02.28. 13:05:59

@MozambikiZombi #teamPini: Fogja még Merci ezt másképp gondolni, legalábbis remélem.

Cérnahuszár 2021.02.28. 14:30:49

@Egyfejű: fpgja.
amikor elmondják és visszanézetik vele, fru hogy akarta kizáratni, verekedésre provokálni.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.28. 15:13:14

@Fálki #TEAMPINI: abban egyetértünk, hogy alec baldwinnak nem kelle ott lennie sehol sem.
süti beállítások módosítása