Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X103 – This is SPARTA, avagy itt a lét a tét baszd meg!

2021. február 25. 17:26 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_771.jpg

Ancsa köszönt mindenkit a mai (tegnapi) összefoglaló elején széles kézmozdulatokkal és még szélesebb jókedvvel és gyorsan elhadarja, hogy csütörtökön párbaj, pénteken párbaj, szombaton pedig Lö Finálö, szóval ebből a kis stúdióból utoljára jelentkezik be, mert mostantól igazán felpörögnek az események. 3 nappal a vége előtt el is várom, hogy történjen valami.
Onnan folytatjuk ahol tegnap abbahagytuk. Bálint felkérdezi Robit. Na mit gondolsz? Azt, hogy nem vagyok gyáva. Ahha, jó, akkor hazug vagy. Kb. ezen a vonalon megy a vita. Bálint provokálja Robit, először a kiválasztásról kérdezi, majd amikor ez Robiról lepattan, utána témát vált és hazugnak nevezi. Robi a hazugozásra azzal válaszol, hogy nem akarta Bálintot megbántani és jobbnak látta, ha nem kezdeményez beszélgetést. Bálint őszintézik, nem fogadja el az érvelést és lehet egy véleményezik és van egy véleményemezik, majd megint a 8 milliós feladásos lemezt kezdi pörgetni. Bálint küzdésről beszél, arról, hogy Robi nem tett semmit a 8 millióért, aztán meg mártírkodásról és nem érdemled meg a 36 milliótról, mert elvitted volna a többiektől a 8 milliót. Azért azt fontos megjegyezni, hogy ez a pénz még nincs, teoretikus az egész és mindegyik összepisilné magát a gyönyörűségtől, ha csak 28 milliót is hozzávágnának. Elhangzik az is hogy „emberként jöttem be és úgy is megyek ki”, ami végképp túlzás. Kezdem azt érezni, hogy Bálint csak azért mondja a hülyeségét, hogy Robi kikeljen magából. Amikor a mocsárlényekkel párbajozott egyikkel sem beszélt így, bármikor bármilyen vitája volt, nem viselkedett így. Sőt tovább megyek, kezdi elérni vita közben az általa lenézettek (és azóta btw már kiesett játékosok) szintjét. Robi ugyan ingerült, de továbbra is értelmesen beszél és jól érvel. Bálint nem tudja elviselni, hogy rajta kívül senki nem köt bele Robi döntésébe és juszt is folyamatosan kóstolgatja. Azt felejti el, hogy előtte sokan estek ki emiatt a stílus miatt és nagyon kilóg a vakok között a félszemű a király szerepből, amiben egészen eddig tetszelgett.
Az első blokk vége Robi riportjával zárul, ahol a könnyeivel küszködve beszél a létbizonytalanságról. Arról, hogy milyen nehézzé vált az élet mikor elkezdődött a járvány és igazán sokat jelentett volna neki ez a 8 millió forint. Egészen egyszerűen: a biztonságot.

kepernyofelvetel_774.jpg

kepernyofelvetel_776.jpg


A kis kísérleti nyulaink kaptak egy hatalmas méretű vászonkép „csekket”, hogy ha elfelejtették volna, akkor most már jegyezzék meg alaposan mennyi is a főnyeremény. Megkérdezték tőlük a riportban, hogy mit gondolnak a nyereményről. Bálint lejátszójába rendesen beleragadt a 8 milliós kazetta, most épp arról beszél, nagyon rossz lett volna csak 28 milliót nyerni. Ha nekem ennek a felét ideadnák, egy szavam sem lenne a hálásan köszönömön kívül. Robi szépnek látja az összeget, de amellett, hogy motiválja félelmetes a hozzá kapcsolódó sok elvárás. Mó vizualizál, odaképzeli a nevét a csekkre. Ez a srác legalább annyira elhiszi, hogy megnyerheti a pénzt, mint Bálint. Irigylem ezt a fajta magabiztosságot.
Megmutatják, hogy Vivi megkérdezi Bálintot, mi történt közte és Robi közt a teraszon. Nem akarok erről többet írni, nincs benne ennyi. Bálint nyomatja megint a parasztvakító demagóg dumáját, kicsit Robi ellen hangolja (legalábbis próbálná) Vivit és Mót, mialatt Robi Merci véleményét kérdezi a hálóban és szintén a 8 millió körüli vitán és az érvelésén töpreng. Nincs ebben most több, ennyike.

kepernyofelvetel_786.jpg

kepernyofelvetel_787.jpg

kepernyofelvetel_788.jpg

Nah, csak nem úszom meg. Megint ez a rohadt lóvé. Robi arról beszél Móval, hogy meg akarja beszélni mindkét lánnyal, hogy mi történik ha a „faszijukat” hívja ki. Eközben Bálint a következő kérdést teszi fel Mercinek, idézem: ti ezt hogy a faszomba tudjátok ilyen kurva könnyen kezelni, hogy valaki csak így fogná magát oszt lelépne a pénzetekkel? Amikor ti is azér’ 36 millió forintért jöttetek be! Nem tudom, hogy ti ezt hogy tudjátok ilyen könnyen kezelni. Nekem ez két dolgot jelent: Bálintot tényleg idegesíti, hogy a többiek nem fröcsögnek Robira és tényleg úgy érzi, hogy meglopta Robi azzal, hogy 8 millióval boldogan elhagyta volna a villát. Majd hozzáteszi, hogy Robi egyszerűen befosott és menekül, mert nem viheti el a nagy lóvét. Tudod mit édes egy haverom? Szerintem meg te foscsiztál be Robitól és azért haknizol ezzel a sztorival 3 napja, mert nem tudsz egyebet felhozni ellene és tele van a gatyesz, hogy a jól felépített kis játékodat Robi, akit te esélytelennek tartottál elveszi és ellovagol a te pénzeddel barátom a messzi távolba. Mondom úgy, hogy mindenki értse: e z e g y j á t é k v o l t . Ehhez képest Robi azóta is azt próbálja megértetni Hegylakóval, aki szerint csak egy maradhat, egy aki mindent visz, hogy miért érte volna be annyival és miért volt ez neki fontos. Ezt a nyugiban is videóra veszi Robi, mert Bálint folyamatos piszkálódásai és provokációja miatt úgy érzi magyarázatra szorul a döntése. Mesél arról hogyan alakultak a kapcsolatai a villában, miért ő lett a kiválasztott, beszél Bálintról és hogy szerinte miért reagált így és azzal zárja, hogy akkor is újra végig csinálná ezt, hogy tudja mivel is jár a játék.

kepernyofelvetel_789.jpg

kepernyofelvetel_790.jpg

kepernyofelvetel_791.jpg

kepernyofelvetel_793.jpg

kepernyofelvetel_794.jpg

kepernyofelvetel_795.jpg

kepernyofelvetel_796.jpg

kepernyofelvetel_797.jpg

Abban eddig is egészen biztosak lehettünk, hogy kedvenc villalakóinkból nem túl valószínű, hogy 21. századi Petőfi, Radnóti, vagy Ady válik, ám ha bárkinek mégis kétségei lettek volna efelől, akkor ezen bejátszó után végérvényesen lezártnak tekintheti a kérdést. Történt ugyanis, hogy azt kapták feladatnak, írjanak verset villalétről, a nyereményhez, a nyereményhez vezető útról. Szorgos méhecskeként dolgozott a művön mindenki. Merci bevallotta, nem tud verset írni. Na ne! Pedig azt hittem. Ugyanezt mondhatja el mindenki, bár Mó saját bevallása szerint ehhez is ért, szeret verset írni. Nos, Merci magához képest és valljuk be, a mezőnyhöz képest…meg úgy egyébként is ügyes volt. Bár nehezen indult:
„benne vagyok a VV 10-be’, s úgy élek itt mint hal a vízbe’”, de ezt a kis szépséghibát leszámítva nekem tetszett. Szilágyi Vivien levelét megírta, melynek címe Vivcsó villaléte lett. Nem volt rossz, picit döcögött, olyan Vivis lett.
Mó szerint egy jó győzelmi vers „az igazából az embert kell hogy tükrözze aki írja”. Mó, ha ez volt a célod, szerintem sikerült elérni, mert a versnek se eleje se vége, értelmetlen viszont cserébe még szar is. Oh, pardon a franciámért, nem lett jó nah! Még egy mínusz pont, hogy előadni sem tudta, mert azt hitte sikerült megjegyezni, de másfél sor után egy baszd meg kíséretében mégis elővette a papírját.
Robi írása állt legközelebb a vershez, ő komolyabbra vette a figurát, nálam ő az első. Bálint odamondogatott a versében is, nem tudta Robit kihagyni belőle. Vivi sem értette miért kell ezt. Az én sorrendem a verseket tekintve: 1. Robi, 2. Merci, majd megosztott helyen Vivi és Bálint és a sor végén kullog az Arany János wannabe, Mó.

kepernyofelvetel_798.jpg

kepernyofelvetel_799.jpg

kepernyofelvetel_801.jpg

kepernyofelvetel_802.jpg

kepernyofelvetel_803.jpg

kepernyofelvetel_805.jpg

kepernyofelvetel_806.jpg

kepernyofelvetel_809.jpg

kepernyofelvetel_813.jpg

kepernyofelvetel_815.jpg

A mai meglepetés vendég a villában VV Soma, akinek érkezését várták / remélték / kicsit talán számítottak rá. Nem sokkal azelőtt, hogy valóban megérkezett, Bálint még viccelt is ezzel, mert Merci és Vivi nagyon várták. Szerencséjükre megérkezett Somika, aki a győzelme óta rendesen összeesett, kis cingár koboldmanó forma, rendesen fél az ember mikor meglátja, hogy mi van ezzel a kisfiúval, beteg tán’? Somika nemhogy nem beteg, de villabeli önmagához képest nagyon értelmesen és összeszedetten beszél és szuper tanácsokkal látja el a lakókat, hogy mire NE verjék el a könnyen jött 36 milliót. Mutatom képeken Soma alapvetéseit:

kepernyofelvetel_817.jpg

kepernyofelvetel_819.jpg

kepernyofelvetel_822.jpg

kepernyofelvetel_823.jpg

kepernyofelvetel_824.jpg

kepernyofelvetel_827.jpg

kepernyofelvetel_828.jpg

kepernyofelvetel_829.jpg

Hasznos tanácsai voltak Somának, felhívta a legnagyobb csapdákra a játékosok figyelmét és a saját ballépéseiről is mesélt nekik. Én kellemesen csalódtam. A végén egy, az elméjéből kipattant bölcsességet mutat: A Nagy Testvér a legnehezebb csatákat a legjobb harcosainak adja. Majd hogy kerek legyen a sztori hozzá teszi széles vigyor kíséretében: és itt a lét a tét baszd meg! A teringettét, de szépen mondtad. Jah, nem.
A teraszon beszélgetnek még egy kicsit, Soma mond még néhány jó tanácsot, ami a játék ezen pontján inkább vélemény, mint tanács amit megfogadhatnak, de 5 perc adásidőnek ez is jó volt. Meg arra is, hogy halljuk Bálint önfényezését, ami egy betűt sem kap tőlem.

kepernyofelvetel_830.jpg

kepernyofelvetel_831.jpg

A kihívás előtti utolsó bejátszóban megnézhetjük, hogy mindenki Bálintot javasolja Robi párbajellenfelének. Az indok, hogy vele van most konfliktusa. Bálint megint akkora arccal megy be a nyugiba Robihoz, hogy talán még picit be is szorult amikor belépett. Továbbra is tolja a lekezelő stílust, nagyon le akarja uralni, magas lóról beszél vele. Mindenáron ki akarja hozni a sodrából és láthatóan roppant mód idegesíti, hogy Robiról lepattannak a próbálkozásai. Annyira megnézném az arcát, ha egy esetleges párbajon Robi menne vissza a villába ellene.
Mielőtt élőben kapcsolják a villát, megmutatják a napi szavazás eredményét. A kérdés mi más lenne, kit hív ki Robi? A szavazatok jelentős része Bálintra ment és ezzel a felütéssel kapcsolják nekünk a villát.

kepernyofelvetel_835.jpg

kepernyofelvetel_836.jpg

kepernyofelvetel_838.jpg

kepernyofelvetel_839.jpg

kepernyofelvetel_840.jpg

Anikó a bemelegítő kérdések után azt kérdezi előbb Bálinttól, majd Robitól hogy mi kell ahhoz, hogy valaki kiérdemelje a győzelmet. Jószerencse. Haladjunk má’.
Kék kendő villába be, mutatják a kiválasztást, majd Anikó Bálintot kérdezi mi volt a baja Robival a „milliós játék” előtt. Az a válasz, hogy mikor Bracsó Krisztián kérdezgette őket, Robi azt mondta csalódott Bálintban és ez őt váratlanul érte. Picit menjünk vissza az időben, oda ahol Bálint Danival kibeszélte Robit a háta mögött és ezt Robi megtudta. Robi akkor gondolta át a kapcsolatukat és akkor volt az az ominózus beszélgetése Vivivel, hogy nem érti Bálint miért nem mondta ezt el neki és ekkor lépett ki Bálint a teraszra, amit sokan Robi számlájára írnak, de emlékezzünk már, hogy onnan indult, hogy kibeszélték Robit a háta mögött és azt a fene nagy őszinteséget amit Bálint számon kér Robin, pont Bálint nem adta meg Robinak. Ezután a 8milliós lemez pörög, ami már rongyos. Bálint ugyanazt mondja amit már ma hallottunk, Robi pedig elmondja, hogy olyan mintha Bálint zsebéből húzta volna ki ezt a pénzt.
Anikó dumcsizik egyet Robival a riportban az őszinteségéről, megbánta-e hogy 8 milliót írt a papírra. Ha nem bántad meg, miért magyarázkodsz annyit? Nem magyarázkodtam, hanem próbáltam megértetni velük, de nem sikerült. Miért gondolja Bálint, hogy övé a 36 millió? Talán, mert 3 párbajt megnyert. Köszi, menj a nappaliba és kezdheted a műsort.

kepernyofelvetel_842.jpg

kepernyofelvetel_843.jpg

kepernyofelvetel_844.jpg

kepernyofelvetel_845.jpg

Senki ilyen összeszedetten és értelmesen nem beszélt még kihíváskor, mint Robi. Az indoklását arra építette fel, hogy Bálint azt mondta neki, hogy úgy jutott el eddig, hogy nem kellett érte megküzdenie. De bizony! Itt mindenki megküzdött azért, hogy itt lehessen. Megküzdöttünk saját magunkkal, az érzéseinkkel, azzal ha egy feladatban valami előttünk van, megküzdünk azzal, hogy átlépjük a saját határainkat, tehát a játék folyamatos küzdés, nemcsak a párbaj. Megmutatom, hogy igazi küzdő vagyok, this is Sparta, Bálint téged hívlak ki!
Bálint csak a kamerának játszik. Képes azt mondani fa arccal Robinak amíg még az elő adás tart (sejtheti, hogy nem veszik el azonnal a képet), hogy nagyon rosszul esett neki, amit Robi a kihívás előtt mondott. Mégis miért gondol ilyet Bálintról? Mármint, hogy zsebében érezte a pénzt. Érdekes most milyen erősen reagál minderre, pedig a mai adásban 16:17-nél amikor Bálint Robit kóstolgatta a teraszon, miközben Robi banánt evett, Robi ugyanezt mondta „látom hatalmas a sérelem, lehet már túlságosan sajátodnak érzed, mintha a te zsebedből húztam volna ki” és ekkor Bálint gúnyos mosollyal mondja, hogy nem erről van szó. Nem is foglalkozott vele, most meg hirtelen újabb vitát generál. Bálint mindig azt hangoztatja, hogy a nézők mindent látnak. Ezt is láttuk.

Ebben a szériában ez volt az utolsó hogyvoltom. Jövünk még a vége után a szokásos összegzéssel, de most szeretném megragadni az alkalmat a búcsúzásra. Nagyon szépen köszönöm a figyelmeteket, remélem többnyire jól szórakoztatok! Jó szurkolást kívánok mindenkinek és természetesen pusszantás! ;)

kepernyofelvetel_847.jpg

kepernyofelvetel_849.jpg

kepernyofelvetel_850.jpg

kepernyofelvetel_851.jpg

1973 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.26. 13:45:47

@repuloezustmokus #Piniteam: nekem olyan én vagyok a legszebb, legokosabb, legügyesebb pasinak tűnik, aki semmibe sem nézi embertársait

Balu91 2021.02.26. 13:46:20

@repuloezustmokus #Piniteam: de nem bírom azt a faszit. Csodálom hogy elfér a nagy arca a képernyőn.

alma_szósz 2021.02.26. 13:46:41

@SelyemSonkaPini: :D nem tudom mennyire igaz, én vagy 6 éve még véletlenül sem néztem bele

kozi001 2021.02.26. 13:47:03

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Mert a halvérű Robi igen?
Az a típus meg csak a saját ügyével foglalkozik!

szellemlanyka 2021.02.26. 13:47:19

Halihó. Be kell hogy valljam (megmondom az őszintét), hogy tegnap elvesztettem a vv10 szüzességemet és megnéztem élőben a kiválasztást, kihívást meg még a bv-t. Bálint nekem teljesen szimpi volt ott, tényleg durván hülye lehetett ezen a héten, ha ki tudta magát szavaztatni a villából. Viszont neki erre a győzelemre nincs szüksége. Sőt, hosszú távon lehet jobban is fog járni azzal, hogy nem maradt rajta a VV győztes stigma. Jó kiállású, jó a hangszíne, összeszedetten beszél, nem volt túlságosan zavarban élő adásban. A csati, ha akarja simán felépítheti őt a következő Istenes Bencének. És szerintem akarja. :) Ha rajta maradt volna, hogy ő lett a még a vv győztes is, az szerintem kevésbé passzolt volna a jövőbeli médiakarrierbe. Az emberek (szerintem) kevésbé szeretik azokat, akiknek csak megszületni volt nehéz. Szóval ezen a ponton én nem sajnálom őt, ellenben így könnyen tudok neki drukkolni, hogy a jövőjét ügyesen építgesse. A habókos leány pedig nagyon tökös volt, egycsapásra megkedveltem őt, pedig a hv-k meg kommentek alapján nem voltam abban biztos, hogy bírnám őt. Szóval remélem a kis kempingbiciklijével tekerve ügyesen átszakítja a célszalagot és elviszi a nyereményt (és ad belőle a Robinak valamennyi bánatpénzt, mondjuk stílszerűen 800 ezret). :)

alma_szósz 2021.02.26. 13:47:32

@.Zsu: természetesen téged képzeltelek el a párjának :)))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.26. 13:49:01

@kozi001: nem ugrik vissza, nem tudom, melyik hozzászólásomra kérdeztél rá

alma_szósz 2021.02.26. 13:52:08

Nem tudom láttátok-e de a Belevaló végén Bálint elkérte Győzitől azt a cédulát amiről olvas(nia kéne) és elég nagy érdeklődéssel nézegette úgyhogy szerintem nem állna nagyon távol tőle a műsorvezetés.

.Zsu 2021.02.26. 13:53:06

@alma_szósz: awwww, hát ez nagyon csodás volna :))))))) <3

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.26. 13:55:23

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: én is mondtam, hogy Bálintank jó lenne a Survivor...

Neki való lenne! A másik srác szerintem nem lesz annyira jó.... ha lesz survivoros hogy volt gyertek majd arra is... én azon lettem igazából, hogyvolt fun :)

SelyemSonkaPini 2021.02.26. 13:55:28

@alma_szósz: Én se, sőt még ezt a faszit se ismerem akiről írtatok, de szívesen utálom látatlanban is ! :)

Nem néztem végig az instát, de felkúrtak idegileg megint.
Virág egy gyökér szakadék fos, de totál fegyelmezés alatt van, kicsit sem sajnálom !
Dani pedig nem változik, de minek is, hiszen így tökéletes ahogy van!
HA Vivi nyer az csak neki lesz köszönhető! Ahogy minden egyéb is....

kozi001 2021.02.26. 13:56:23

@szellemlanyka:
Bálintra ment ugyanúgy az össztűz vmi felfújt dolog miatt.
"Hú nem akart osztozkodni. Ő is gonosz! Máglyára vele!"

Spitzbauer 2021.02.26. 13:57:04

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Ebben bízzunk! Hogy Mú tényleg úgy hiszi, nem veszíthet, mert annál nagyobb lesz a pofáraesés, azaz a szórakoztatási faktor.

Gia 2021.02.26. 13:57:25

Vajon az utolsó héten kiesett játékosokkal lesz JLB műsor?

Gia 2021.02.26. 13:58:54

Vivcsó a rövidke kihívó szövegében háromszor mondta el,hogy:"Az az igazság..":-)Bizos nagyon nagyon izgult.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.26. 13:59:10

Jut eszembe mennyire Epic lenne :

- Vivi magára bevállalja, hogy ő lesz az utolsó villamester
- Magára rakatja az utolsó zöld kendőt
- Kimegy az utolsó párbajra
- Megnyeri az utolsó párbajt
- Majd, mint villamester és a VV10 győztese, Ő oltja le a villanyt a villában

Így kell ezt csinálni!
#HajráVivi

Spitzbauer 2021.02.26. 13:59:38

@szellemlanyka: Bálint: úgy legyen! Pini: ne legyen úgy! Inkább Lobi vegyen neki egy kempingbiciklit, oszt jóvan.

ibsen 2021.02.26. 13:59:57

@MozambikiZombi #teamPini: Valahogy azt érzem Virágnak repül a saller hamarosan ha nem az lesz amit a szívszerelme akar:D Lehet dani lesz a managerje most hogy a faktorba betolták.
Hogy kornyikál a csaj egyébként van róla valami értékelhető videó?

Silversan 2021.02.26. 14:01:11

@Gia: Azt mondták, mindenkivel lesz.

kozi001 2021.02.26. 14:01:33

@Brigante: és küld Robinak egy szalajtó bikciklit meg 8000 Ft-ot :P

MozambikiZombi 2021.02.26. 14:03:11

@kozi001: :D Kicsit olyan ez, minthogy Robinak elnezzuk, hogy leakart lepni a love toredekevel, Vivinek meg nem, hogy akkor, amikor ossze volt torve lelkileg + szeretethianya volt, meg a tobbiek is megrugdostak (ez utobbi a szerkiknek koszonhetoen, mert kellett nekik a drama a musorba), akkor o ezek utan felakarta adni. Hozzataszem en mindegyiknek elnezek ilyen tipusu hibakat, brutal hullamvasutazas lehet ez nekik. Ebben a szeriaban nalam o az elso versenyzo, akit sajnaltam, hogy kiesett.

SelyemSonkaPini 2021.02.26. 14:03:16

@ibsen: Ha tudja, hogy mit szabad csinálnia, akkor nincs saller ! Egyébként is Dani a lelki terror mestere nem a testi fenyítésé... (elsősorban)

Silversan 2021.02.26. 14:03:44

@ibsen: Van róla video a youtubon. Van hangja, de mindig mindenhol, ugyan azt a musicalt nyomja. Mivel ritmusérzéke nincs, nem tudom, hogy tudna-e mást.Kíváncsi leszek Dani fejére, ha majd V-nek be kell költözni az xfaktor házba és ő nem mehet vele. Lehet, hogy inkább feladja majd

SelyemSonkaPini 2021.02.26. 14:04:43

@Silversan: A ritmusérzékre majd megtanítja Dani, ő a hatalmas rap mester !

MozambikiZombi 2021.02.26. 14:07:41

@ibsen: Nem gaz a hangja, de inkabb kozepszerunek mondanam a tobbi enekeshez kepest:

www.tiktok.com/@valovilagrtl/video/6926563351854107910?lang=hu-HU&is_copy_url=1&is_from_webapp=v2

Bar az X-faktor sem a tehetsegkutatasrol szol, inkabb csak egy TV show, amiben enekelnek az emberek. :D Szoval oda lehet, hogy eleg lesz. Megnyeretni nem fogjak vele gondolom.

ibsen 2021.02.26. 14:08:35

@Silversan: Azt hiszem inkább kihagyom. De ha az RTL-nél ekkora tehetséget látnak benne hadd menjen:D

kozi001 2021.02.26. 14:13:39

@MozambikiZombi #teamPini: Még az se zavart volna ha Robi a fináléban veri meg Bálintot, de ez nagyon gáz volt...

Az RTLtől is vicc h ezzel a nem etikus csavarral akarta feldobni az unalmas és kiszámítható szezont.

hereverő heverő 2021.02.26. 14:15:10

Danit meg becastingolják a következő Jurassic Parkba. Ő lesz az első aki mély tisztelettel fennakad az elektromos kerítésen, és megeszik az óriás hangyarákok

Gia 2021.02.26. 14:20:27

Hoztam egy katona Robit.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.26. 14:21:33

@hereverő heverő: nana, mély tisztelettel csak egy ember akadhat fenn a kerítésen, és az gaben.

MozambikiZombi 2021.02.26. 14:21:48

@kozi001: Egyetertek. Igy a vegere nekem ezek nagyon eroszakos belenyulkalasok voltak. A top secret jatek kifejezetten nem volt fair, plane, hogy bizonyos emberekrol komolyabbakat osztottak meg, mint masokrol. Gondolom kifogytak az otletekbol a bent maradtak pedig nem voltak eleg suttyok ahhoz, hogy maguktol balhezgassanak. Nagyon kar volt ezert az elorehozott parbajert, de ez csak az en szemelyes izlesem. :D

hereverő heverő 2021.02.26. 14:24:47

@Gia: hihihi
Itt Robi pont úgy néz, mint aki felfedezte, hogy Bála most tolta meg azt a fingot amit nem kellett volna.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.26. 14:26:21

@Gia: ehm, öhm. nem az én ízlésem, de a szemei.. ehm.

alma_szósz 2021.02.26. 14:28:07

Remélem Vivi megy az Álarcos Énekes új évadába

Post Modern Prometheus 2021.02.26. 14:32:55

Vivi VS Moh: strawpoll.com/jgzur9odk
89.80% [88] - 10.20% [10] a pillanatnyi állás Vivi javára.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/oea213h5a
[Nincs igazán értelme 4 játékosnál 3-at kiemelni :D]
- Vivi: 54.79% [40]
- Robi: 36.99% [27]
- Merci: 4.11% [3]
- Moh: 4.11% [3]

LaciHogyVoltol 2021.02.26. 14:37:47

@Post Modern Prometheus: Lol az durva, hogy az M&Ms páros már tegnap amikor feltetted a kérdést behúzta az első 10 percben ezt a 3-3 szavazatot, azóta meg egyet sem kaptak :D

kozi001 2021.02.26. 14:37:52

@Gia: odakint majd újra mehet a kar és mellkas nap! :P

Egyfejű 2021.02.26. 14:43:08

Na, beszippantott a meló és jól lemaradtam. Azért a népmesés vonalhoz csak annyit, hogy már a kezdőfomulát is milyen jól lehetne aktualizálni: Hogy vót, hogy nem vót, vót egyszer....... :) Mai HV-író, esetleg?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.26. 14:51:17

@Gia: tök jó a közösség... csíplek titeket! Rendesen hiányérzetem lesz ha már nem lesz HV minden nap ....

metatroll 2021.02.26. 14:54:47

@ibsen: Nem tudom hol tartanak, de remélem gyorsan összekalapálnak valami értékelhetetlen, hallgathatatlan fos reppmuzsikát és eltűnnek a színről. Már így is sok kárt okoztak (így együtt, de külön-külön is) sok éretlen fiatalkában (állítólag ún. példakép lettek, anyám borogass!).

kozi001 2021.02.26. 14:57:27

Erre a top secretes sztorira emlékszik még vki hogy merrefelé volt vagy mi is volt?

Én csak arra emlékszem h talán Dani leb*zta Robit, de lehet rosszul emlékszem. És Robi meg Bálintot is emlegette, aki én úgy emlékeztem h ott se volt a történetben

alma_szósz 2021.02.26. 14:59:14

@kozi001: a tegnapi adásban mutatták mi volt pontosan

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.02.26. 14:59:59

Mar azon se lepodtem volna meg ha lenyomtak volna ket parbajt meg egy kivalasztast egy adasido alatt, kb mint a kormany oltasi programja .

LaciHogyVoltol 2021.02.26. 15:01:57

@kozi001: De ott volt és hevesen EKG-zott...

MozambikiZombi 2021.02.26. 15:02:33

Nem volt buzizas sztem, es nem mondott semmi gazosat Balint Robirol. Dani porgott rajta, hogy Robi miert beszel kettesben Viraggal a nyugiban. :D Balint pedig azt mondta Daninak, hogy Robi nagyon gondolkodik es o is kiszokta kerni a velemenyet Robinak. Ez szerintem akkor ott ugy johetett le Robinak, hogy Balint megosztja Danival, amit Robi mond neki.

Szerintem ebben is bennne volt: rtl.hu/rtl2/valovilag/vv-robi-es-vv-balint-parbaj-konfliktus-vita-visszaemlekezes

Krétagarbó 2021.02.26. 15:16:03

@Brigante: ÁÁÁÁÁÁ, pörögtök, mint a búgócsiga, engem meg beszippant a Q. meló:((((

LaciHogyVoltol 2021.02.26. 15:20:10

Most láttam Instagrammon valami ultragány ruhamárka Ginával hirdet. Csináltak egy nyereményjátékot, amiben egy nagyon csúnya ruhát lehet megnyerni, ami a képen és az Instastoryban amiben Gina játékra buzdítja a követőket rajta van.
Az elmúlt 20 órában Gina majdnem 28.000 követőjéből, 0 azaz NULLA darab jelentkezett a ruháért...na ez gáz :D :D :D Én a hirdető helyében megkérném Ginát, hogy inkább vegye le :D :D :D

Nets 2021.02.26. 15:24:41

@LaciHogyVoltol: Amúgy amilyen ruhákat sokszor szegény PP és Anikó is kapott az adásokra...hát fogtam a fejem akkor is.

LaciHogyVoltol 2021.02.26. 15:28:08

@Nets: Igen...a tegnapi pizsamai is mi volt már PP-n??? :D

metatroll 2021.02.26. 15:31:55

@Nets:
Valaki írta hogy Anikó Stasi-zöld hacukában van.
Pink Péther outitjei is kafák.

Erről jut eszembe:
www.youtube.com/watch?v=y5Mwvi_Y-6U
Harmadikk!

Spitzbauer 2021.02.26. 15:33:07

Mohkás lesz ahogy Mohka kihullik ma.

zellerlevél 2021.02.26. 15:34:23

@MozambikiZombi #teamPini:

Hú, ez a Dani-Virág riport szörnyű. Virág csak felfelé tekintget, szinte minden pillanatban várja a jóváhagyást... (Na, most lövöm le. Dani beszólt neki.) Semmiből nem tanulnak. Egyik sem.

MozambikiZombi 2021.02.26. 15:43:43

@LaciHogyVoltol: Kivagyok ezektol az influenszerkedesektol mar evek ota.:D

Fruzsi is tolja, minden napra jut valami hirdetes. :D

www.instagram.com/p/CLhl0_mgic8/

Spitzbauer 2021.02.26. 15:43:52

Már megint fel kell tennek a kérdést, hogy ki a faxom ma Gyuri bácsi? KI A SOROS? Mé' nincs má' posz'?

alma_szósz 2021.02.26. 15:45:40

@MozambikiZombi #teamPini: elso komment: ´Akartam innen rendelni, de igy mar fix nem.✌

MozambikiZombi 2021.02.26. 15:46:05

@zellerlevél: Tenyleg mint egy kiskutya. Foleg amikor lecsitteli, ill. Virag helyett o mondja el a Renatos sztorit. En viszont most mar nem tudom sajnalni ezt az ontelt leanyzot.

hereverő heverő 2021.02.26. 15:49:49

@alma_szósz: De ez se kutya

www.instagram.com/p/CLcijV2gyAC/

komment: már csak egy monokli hiányzik.

Amúgy hánytam már szebbet is mint az a kép.

alma_szósz 2021.02.26. 15:56:13

@hereverő heverő: nem tetszik? pedig rendeltem volna neked egy hasonló csodát Rencsitől

MozambikiZombi 2021.02.26. 16:04:58

@alma_szósz: Eleg szemetek a kommentelok neha :D Nekem azert fura, hogy vannak emberek, akik odamennek frocsogni valakinek az oldalara, akit nem kedvelnek. Bar hatha igy hamarabb elmulik ez az influenszeragymosas. :D

hereverő heverő 2021.02.26. 16:06:20

@alma_szósz: Dehogyisnem tetszik, minden vágyam egy ilyen. Azt nem értem hogy élhettem e nélkül eddig.
amúgy a kommentek között van egy "cigánytól cigányosat" amin besírtam :)

hereverő heverő 2021.02.26. 16:07:33

@MozambikiZombi #teamPini: Aki korpa közé keveredik ugyebár. Itt teljesen helyénvaló a "minek ment oda?" kérdés.

MozambikiZombi 2021.02.26. 16:14:15

@hereverő heverő: Erdekes, mert Vivinek ugye keves kovetoje van, viszont nala nem frocsognek annyit, mint a tobbi oldalon.

kozi001 2021.02.26. 16:22:46

@hereverő heverő: Anno ahogy Ginát promótálta már nem tudom ki "5 sec alatt gyorsul cigányra"! :D

MozambikiZombi 2021.02.26. 16:25:45

@kozi001: Probaltam megkeresni a Gina Robi fightot, de nem talaltam. Pedig arrol mindig hallok, erdekelne.

alma_szósz 2021.02.26. 16:35:16

@MozambikiZombi #teamPini: jó tényleg iszonyat szemetek tudnak lenni az emberek és nyilvánvalóan feszültség levezetésnek használják a kommentszekciókat, de még mindig inkább ez mint hogy valaki random leverje a szomszédasszonyt a közértben mert az elvette előle az utolsó epres milkacsokit

metatroll 2021.02.26. 16:36:13

@metatroll: Köszönöm mindazoknak, akik rákattintottak a Húrokat Félénken Birizgáló Kislány videójára, együtt egy óra alatt 800%-kal növeltük a nézettségét.
Még bármi lehet belőle.
Szemben a kiscsajjal, aki Magyarországon még évekig VV10 A Kiscsaj Akit Rendszeresen Seggbekúrtak A TV-ben Virág néven lesz ismert.
Ha beszéltek Vele, üzenem, hogy menjen haza a szüleihez. Most.
Ps: nem az itteni elsőzőknek szólt...

LaciHogyVoltol 2021.02.26. 16:36:22

@MozambikiZombi #teamPini: Az is benne volt tegnap Robi kisfilmjében, amit az előtt mutattak, hogy belépett volna a stúdióba.

alma_szósz 2021.02.26. 16:36:54

@MozambikiZombi #teamPini: az a rangsoros héten volt talán amikor tépték az ajtót

hereverő heverő 2021.02.26. 16:37:01

Ma nem várom meg itt az esti purpárlét, de talán még benézek, majd kiderül.
Szurkoljatok bárkinek, csak emberien!

sziasztok

kozi001 2021.02.26. 16:41:57

@szellemlanyka:
Ez jut eszembe:

"Egy darabig talán szórakoztatónak is találnak a város lakói. De egy valamit még a hősöknél is jobban szeretnek: végignézni a hős bukását."

- Zöld Manó -

MozambikiZombi 2021.02.26. 16:43:07

@LaciHogyVoltol: Igen, de elozmenyek nelkul. Arra lennek kivancsi, mi robbant ott akkor.

silvermansarah 2021.02.26. 16:52:14

@LaciHogyVoltol: :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ez nem is márka Nagy Gergely egyéni vállalkozó pakisztáni ruhái egy weboldalon :DDDDD

silvermansarah 2021.02.26. 17:04:07

@kozi001: ez mekkora hülyeség, már ne haragudj.

kozi001 2021.02.26. 17:07:07

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Igen? 95 napig minden szimpátia szavazást magasan megnyert és bukott!
Ilyet még VV-ben nem láttam

TheLynx70 2021.02.26. 17:07:51

Sziasztok! Semmire nem volt időm, de úgy látom néhány "elkapott" kommentből, hogy Bálint kiesett. Robiról továbbra is az a véleményem, hogy nincs véleményem, nekem semleges. :) Eléggé megírt forgatókönyvnek tűnik a csatorna részéről, remélem nincs igazam. :)

Krétagarbó 2021.02.26. 17:57:45

@alma_szósz: az epres milka csokit tőlem viheti. Én az egész mogyorósért ütök.

Post Modern Prometheus 2021.02.26. 19:04:46

Vivi VS Moh: strawpoll.com/jgzur9odk
91.74% [111] - 8.26% [10] a pillanatnyi állás Vivi javára.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/oea213h5a
[Nincs igazán értelme 4 játékosnál 3-at kiemelni :D]
- Vivi: 58.95% [56]
- Robi: 34.74% [33]
- Merci: 3.16% [3]
- Moh: 3.16% [3]

Post Modern Prometheus 2021.02.26. 20:09:59

Vivi VS Moh: strawpoll.com/jgzur9odk
91.80% [112] - 8.20% [10] a pillanatnyi állás Vivi javára.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/oea213h5a
[Nincs igazán értelme 4 játékosnál 3-at kiemelni :D]
- Vivi: 58.95% [56]
- Robi: 34.74% [33]
- Merci: 3.16% [3]
- Moh: 3.16% [3]
süti beállítások módosítása