Az előző adás kínzóan égető kérdést hagyott megválaszolatlanul, ami miatt nézők milliói forgolódtak álmatlanul egy éjszakán keresztül, s nem találták helyüket egészen a 102. adás kezdetéig: mi történt Aprajafalván??? Törp papa miért gerjedt éktelen haragra, mit csinálhatott Indián-Táncos Törp? Nos, az egész egy feladattal kezdődött.
A lakóknak arra a kérdésre kellett választ adni, hogy a főnyereményhez képest mennyi pénzért hagynák abba a játékot azonnal? Mindannyian egy papírra írták fel az összeget, amivel hajlandóak lennének kisétálni az ajtón. Természetesen ez az összeg a megnyerhető 36 millió pénzből kerül(ne) levonásra. Ami engem illet simán írtam volna 15 misit. Azért nem többet, mert adózás után ez is szép összeg és a nyertesnek mégis jusson több mint nekem. Ehhez képest mindenki beszariskodott (kivéve Robit), még úgy is, hogy (számomra) egyértelmű volt, hogy ezzel konfliktust akarnak generálni. Jött is a következő levél: valaki a lakók közül 8 millióval gondolkodás nélkül elindulna haza, mielőtt bárki azt mondhatná igazából megmondom az őszintét, de mivel nem eszik olyan forrón a krumpli levest, így a Nagy Testvér szavazásra bocsátotta a kérdést, hisz ez a Való Világ eddig is olyan demokratikus képződmény volt. A többség természetesen úgy szavazott, hogy a(z) - eddig még ismeretlen – delikvens ne kaphassa meg a kívánt összeget, majd jött Róbertünk és elmondta, hogy 1.) én kérném a pénzt, 2.) azért, mert konkrét célokkal érkeztem ide, amik közül az egyik, hogy ezzel az összeggel segíthetnék anyukámon, akinek így ki tudom fizetni a hitelét, 3.) a büszkeségemet és a többi tervemet félre tudom tenni azért, aki nekem a legfontosabb.
Ezután jött a vihar a biliben.
Bálint eleve azt mondta, hogy nem korrekt ha valaki most feladja a játékot, mert az ő fogalomtárában ez feladás. Másrészt megijedt, hogy van arra esély, hogy egyikük a szavazás után kisétálhat és utána c s a k 28 milliót kap a nyertes. A többiek megértőek voltak Robi érvelése előtt is, utána pedig még inkább. Bálint már az érvelés előtt is tüzet hányt orrán-száján és elhangzottak a csalódás, gyávaság, megfutamodás közhelyek. Viszont miután Robi színt vallott és Merci megtapsolta, mert szerinte ezért jár a taps, a többiek pedig bólogattak, Bálint dühében így reagált: haGGYad má’ baZdmeg, szedd a cuccod oszt’ húzz a picsába, gyáva szar vagy! Szerinted az én anyámnak nincs hitele? Nekem nincs hitelem baZdmeg?
Az a véleményem, hogy Bálint már rég kereste a fogást Robin és az alkalmat, hogy összerúgja vele a port. Ezt a helyzetet nem kicsit reagálta túl és olaj volt a tűzre, hogy a többiek nem csatlakoztak hozzá, hanem még csitították is. Az első gondolatom az volt, hogy úgy csinál, mintha a zsebéből húzták volna ki azt a pénzt, pedig bármelyikük megérdemelné, hogy azonnal elvihessen ennyi pénzt, mert mind ott vannak már 102 napja. Mindenki maga dönti el, hogy megéri-e megragadni ezt a lehetőséget, vagy bízik a szerencséjében, hogy pár nap múlva elviszi az ultimate nyereményt. Ennek az esélye 5 az 1-hez. Tegyétek a szívetekre a kezeteket. Sokan vannak köztetek is, akik az azonnali nyereményt választanák és egyik döntésért sem lehet hibáztatni senkit. Bálint nagyon hisz abban, hogy nyerni fog és ezért is érintette ez rosszul. Robi viszont annak ellenére, hogy tudta nem valószínű, hogy ezt megkapja és még ki is derülhet mit írt a papírjára mégis megtette, mert mi van ha…? A nézőktől most azt kérdezik, hogy szerintük kinek van igaza. Szerintem Robinak és Bálint bár elmondhatja a véleményét, de ez az ordenáré stílus nálam kiveri a biztosítékot. Azt is mondhatta volna, hogy: Robi, szerintem úgy tisztességes, hogy végig csinálod, ha eddig azt hangoztattad, hogy semmit nem adsz fel. Értem miért csináltad ezt, de elfogadni nem tudom. Ehhez képest Bálint, mint egy előember kikelt magából ami vagy annak a jele, hogy egyéb gondjai is vannak Robival, vagy pedig rájátszott az érzelmeire, hogy végleg el tudjon ezzel határolódni Robitól a végső győzelem érdekében. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, mi a válasz a mai nézői kérdésre. Ez azért is érdekes, mert ezzel a csatorna fel tudja mérni kivel szimpatizálnak a nézők és ez a kiválasztás után még fontosabb lesz, hisz láttuk Dánielünk felsz.pását egy héten keresztül, ami valljuk be nagyon eredményes volt.
Ezek után megérkezett a mai vendég: a VV6 Vikije. Ma nagyon őszinte napom van, ezért rögtön az elején színt vallok: engem kivert a víz Vikitől amikor a VV6-ot néztem és amint megláttam visszatért ez az érzés. A lakók viszont örültek az érkezésének. Viki hozza a formáját, darabosan beszél, kötekszik. Mónak egyből beszól, aki mikor Viki betoppan a villába épp befejezte a mosogatást, majd bevonult a budiba. Viki leülteti a többieket a nappaliban, de nem bírja már a várakozást és Mó után megy a fürdőbe, hogy felkérdezze: még meg sem jöttem és már beszartál, vagy mi? Mó válaszol, hogy mosogatott előtte, nagyon kellett már neki, így bement mert nem bírta volna ki. Jóvan gyökér, így tisztelsz meg! Ahol van input, ott output is van, mondja Bálint, de Viki azért tovább húzza őket (nagyon helyesen), hogy pont most kellett? Egész nap nem volt rá idő? Mónak ebbe bele kellett volna állni és azt mondani, amint megláttalak egyből ihletet kaptam, bocccs. Mindegy, mit is vártam Mótól. Viki viszont kap egy piros pontot.
Ezután Viki ránéz a szavazós táblára: én is elvittem volna a 8 milliót, kár hogy nem szavazták meg! A legjobb, nem? Nem értem, hogy miért írtatok álszent nullát! – köszönöm szépen Viki, még egy piros pont. Még a végén megkedvelem.
Miután mindenki leül Vikivel szemben a nappaliban a kanapéra, Viki elkezdi a sztoriját. Nemcsak az első helyezett nyer itt a VV-ben, hanem a szereplés lehetőséget ad mindenkinek, csak tudni kell élni vele. Viki, aki a saját évadában 3. helyen végzett, most casting director. Ezért van ma itt, hogy egy Magyarországon még nem forgalmazott csokihoz forgasson videót. Nem találjátok ki, hogy ki a kiszemelt a feladatra. Merdzsó. Váááá, szörpráááájz.
Első kérdés: Mercike beszél-e bármilyen idegen nyelvet? Persze, magyarul. Jól indul… Bálint segít, angolul és németül is beszél. Szuper, ez az jelenti, hogy el tudsz mondani egy promó mondatot ha valamilyen idegen nyelven kellene – mondja Viki. Nanápersze. Jó, akkor többiek hess picsába udvarra, nyugiba don’t care, te meg Merdzsó munkára, chop-chop, nem érek rá napestig.
Mielőtt elkezdenék A Forgatást, Viki béke jobbot nyújt Mónak, de azért odaszúr, hogy nem volt szép, hogy mikor Viki megérkezett Mó elment szarni. Mó vetít.
-Nem szarni mentem, hanem kezet mosni.
-Persze, te nyomorék mosogatás után elmész kezet mosni?
-Igen, hogy megtiszteljelek, hogy ne olyan kézzel fogjunk kezet.
-Meg szartál.
-Ezt ne tegyük már hozzá, kezet mostam.
-Szartál, vagy nem szartál? – válaszolj már te kretének gyöngye!
Mó képtelen azt mondani, hogy igen, de nagyjából beismeri. Viszont nem ez a lényeg, hanem az, hogy Mót nem tisztelte meg Viki, hogy kezet fogjon vele, mikor mosogatás után odanyújtotta a vizes kezét. Legalábbis Mó ezen lovagol, Viki pedig továbbra is azon, hogy kulázott, vagy nem kulázott, hisz ez itt a kérdés. Én meg közben rájöttem Mó miért nem vitázott eddig senkivel. Mert nem tud. Össze-vissza hadovál és következetlen. Viki úgy elpicsázta ebben a szópárbajban, hogy csak úgy nyekkent. Egyrészt leiskolázta pillanatok alatt, másrészt Mó annyira kijött a sodrából ahogy az elmúlt 101 adásban még nem láttuk. Látszik, hogy igazán mérges, mert az a penészvirág színe egyből elkezdett pipacsosodni. Plusz miután dühöngve kimegy cigizni és még puffog egy sort, visszaszól az ajtón Vikinek: jó fej vagy amúgy tényleg azér’ is hogy beszélek hozzád és rám csukod az ajtót! Jézus ereje! – mondom erre Vivcsó után szabadon. Viki meg megkérdezi Mercitől: Mi baja van ennek a fiúnak? – és kineveti. Én is nevetek, ez nagyon tetszett, mégis kedvelem ezt a Vikit.
A legfontosabb csoki, a Brock! – mondja Merci olvasztott csokis arccal, majd a szájába dob egy kocka csokit. Viki nem tudta addig a pontig fokozni a játékot, hogy Merci rájöjjön itt valami nem stimmel.
A következő promó mondat: A csoki-brocky mindig jó! Namármost. Képtelen vagyok felfogni, ha azt kell mondani, hogy a csokibroki mindig jó, majd úgy kell csinálni, mintha ledugnád a torkodon a csokit egészen a vastagbeledig, akkor erről a jelenetről melyik univerzumban nem ordít, hogy most éppen rongyosra szívatnak? Jah, de tudom! Mercike unikornisokkal, csokoládéval és csokoládé unikornisokkal tömött univerZIUmában. Ezen a ponton Viki sem bírja tovább és hallható, hogy már a mondat közben nevet, utána pedig alig bírja összeszedni magát. Merci ezt kérdezi: most miért, szar volt? Nem drágám, tökéletes. Édesemnek azért leesik, hogy vicces a mondat, de továbbra sem látszik jele annak, hogy kételkedne a forgatás valódiságában. Az utolsó mondatot németül mondja, amit csak sejtek, hogy mit jelent, de nem ismertem fel az utolsó szót, tehát kérem, hogy kommentekben valaki homályosítson fel. Köszönöm.
Ezután Viki elhívja Mercit beszélgetni és elárulja neki, hogy nincs Brocky-csoki, csak megviccelte. Merci természetesen csalódott. Viki azzal folytatja, hogy ezzel igazolást nyert, hogy Mercivel itt a villában bármit meg lehet csinálni és Viki arra kíváncsi, hogy Merci egyébként is ilyen naiv-e és ilyen alárendelt szerepet játszik a saját életében is? Mert amit Mónak megenged az nagyon kellemetlen és érdekli Vikit, hogy miért történik mindez? Viszont ne beszéljen Merci mellé, legyen őszinte (mert Viki segíteni akar és őszintén kedveli Mercit). Merci beszél, de Viki közbevág, hogy hol van Merci tartása? Merci ezt már többször is elmondta, hogy ő még nem futott egy fiú után sem és még soha nem utasították vissza. Jó, kérdezem másképp: miért szoptad le a Mót, ha ő azt mondja, hogy nem kellesz neki és egy csicska vagy? Mert szerelmes vagyok belé. Arra viszont nem tud választ adni miért szereti Mót. Mert. Csak. Akkor most ezt emésztgesd kicsit: nem fogod így megnyerni a VV-t, ha hagyod, hogy ezt csinálja veled Mó. Nem tudom milyen álomvilágban élsz, de kezdjél el felébredni.
Mercinek jól esett beszélgetni Vikivel és hálás azért, amiket mondott neki. Bármilyen hálás, azt gondolom Merci nem fogja tudni betartani azt amit Viki kért tőle.
Ezután Vivi van soron. Viki azzal kezdi, hogy azért hívta be beszélgetni, hogy elmondja neki miért nem fogja megnyerni a játékot. Az ok az őszinteség, vagyis annak a hiánya. Tetszik neked a Bálint? – kérdezi Viki. Vivi rávágja, hogy igen. És miért nem mondod el neki? Azért, mert félek az elutasítástól és nincs önbizalmam. – feleli Vivcsó. Ezután Viki összehúzott szemöldökkel azt mondja Vivinek, hogy nem fog tudni úgy nyerni, ha nem őszinte. Én meg azt mondom, hogy valóban igaz lehet, hogy egy hiteles játékosnak könnyebben megszavazzák a nyereményt a nézők, de ez a jelen esetben nem igaz. Vivi nem fog csak azért nyerni, mert elmondja Bálintnak mit érez iránta. Elmondja, na bumm és mi lesz akkor? Joli néni emiatt Robi helyett Vivire szavaz a végén (mert tegyük fel mindketten ott ülnek)? Ez amit most látunk bullshit, de annyi kiderült, hogy Vivi valóban vonzódik Bálinthoz és megerősítette azt is, hogy tele van komplexusokkal és semmi másra nem vágyik, mint bátorító szeretetre lehetőség szerint végre nem a szüleitől, hanem valaki olyantól akihez vonzódik.
Viki azt gondolta befejezte a mai napot, Mó viszont megállítja, hogy beszélgetnek-e. Világossá válik, hogy Mó nem volt rajta Viki listáján. Egy pillanatig sem ellenkezik, visszamegy Móval a nyugiba. Megbeszélik mi is történt, ki mit gondolt a korábbi szóváltásról. Mó ideges volt és Viki megbántotta, Viki elnézést kér, mert ez nem állt szándékában. Viszont megjegyzi, hogy viselkedjen már ilyenkor úgy, mint aki tényleg ideges és egyébként is olyan tejbetök vagy, mint a faszom!
Majd vágás: barátságból kefélnél velem? Csak kérdezem. – mondja Viki. – Nem. – feleli Mó, mosolyogva. – Azért mert duci vagyok? – kérdez vissza Viki. Én meg hangosan felnevetek, mert megint cafatokra szedi Mót. Szembesíti azzal hogyan viselkedik Mercivel és érdekes kérdést tesz fel: különbség van a tudatosság és a tudatlanság között, te melyik vagy? Nyilván a tudatos, mondja erre Mó, Viki meg felröhög, hogy akkor most haragudjon egy tudatlan kislányra? És Mó össze-vissza beszél megint és teljesen egyértelmű, hogy kihasználja szerencsétlen Mercit, mert ő meg olyan hülye, hogy hagyja neki. És ami igazán epic, hogy Mó szájából elhangzik a következő: itt is amúgy mondhatni egy kis köcsög fasz vagyok amúgy, de az nem igaz hogy megdugom a röptébe’ a legyet.
Viki utolsó riportjából kiderül, hogy mindenkivel beszélt, mi nézők viszont nem tudtuk meg mit mondhatott Robinak és Bálintnak. Engem érdekelt volna, mert érdekes volt mindhárom megmutatott beszélgetés.
Viki látogatásának egyenes következménye, hogy Vivi melleit kidobva (nem értem miért van rajta ez a body egész nap) behívja Bálintot a nyugiba és pironkodva bevallja neki, hogy igaz az amivel régóta gyanúsítják, tetszik neki Bálint, szereti, jó csávó, jó ember. Bálint a hír hallatára felpattan és azonnal megöleli Vivit, teljesen normálisan reagál, meghallgatja és végül elmondja, hogy nem viszonozza Vivcsó érzelmeit, de megbeszélik, hogy nem változik ezzel semmi köztük, Bálint ugyanúgy szereti Vivit és továbbra is barátok. A végén még megkérte Vivi Bálintot, hogy ami elhangzott maradjon kettőjük között. Az alkut egy cigivel pecsételték meg.
Én nem kedvelem Bálintot, de nagyon emberi és kedves az egész jelenet és hinni akarom, hogy most nem játszotta meg magát.
Ezután megmutatták még nekünk a kiválasztást újból. Ma már érthető Bálint miért beszélt úgy a táblánál ahogy és miért mondta azt amit. A kiválasztás után újra tetőfokára hág a hangulat, vagyis inkább Bálint van paprikás hangulatban, de Anikó azt mondja nekünk, hogy ezt a vitát már csak a következő adásban mutatják meg. Node! A nézői kérdésre most derül ki a válasz: a szavazók 57,62 %-a gondolja úgy, hogy Robinak van igaza, ami – legalábbis én úgy hallom – meglepte Ancsát, egy pillanatra meg is állt mielőtt folytatta a mondatot. Ez akkor lesz érdekes, ha Robi meghúzza a váratlant és kihívja Bálintot. A kihíváson kívül láthatjuk majd Robi és Bálint újabb veszekedését, a villalakók a 36 millióról fognak verselni – még szerencse, hogy Dani nincs ott hogy „rappeljen” – és Soma drága is megjelenik, ő a következő meglepetés vendég.
Facebook kommentek