Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jöttem, láttam, buktam 01x07 - Virág

2021. február 23. 15:03 - Fálki

Helló-halló elektrokalandorok, ahogy Dévényi Tibi bácsi mondta, nem tudom miért jár ma ez a fejemben, de ez lesz a beköszönés. Közkívánatra újra dolgozom nektek és meghogyvoltozom ezúttal egyedül Virágot a JLB-ben.
Silvermansarah egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott most ebben részt venni, emiatt természetesen a minőség rosszabb lesz, hisz Ő emelte az előző poszt színvonalán azt, amit én egyszerű HVíró posztoló majomként elrontottam.

„Csapoj bele”, ahogy Borat mondaná, kezdjünk neki.

kepernyofelvetel_1443_egyedi.png



Itt nincs meglepetés, ez Anikó műsora, ennek megfelelően itt bizony Ő a műsorvezető. Szomszédlánynak van öltöztetve, hullámos hajjal, nekem megint bejön így - a külseje, ahogy beszél az nem-, Virág pedig rendesen ki van kerázva, nem tudom Dániel mit szólna ehhez, ha látná.

kepernyofelvetel_1446_egyedi.png

Egy perce tart az interjú, de Virág már büszke. Engem ezzel a világból ki lehet kergetni… És ez nem csak erre a lányra érvényes. Mire vagy büszke? Hogy éltél 90 napot a kamerák előtt? Mert az nem olyan nagy dolog ám, tekintve hogy ez volt a keret, ami adott. Ehhez kellett volna neked hozzátenni valami értéket, amire tényleg büszke lehettél volna.
Közben rájöttem, hogy vezetni fogok egy számlálót is:
- Dani, szerelmem, kicsim, kapcsolatom
Az amúgyokat, büszkéket és igazábólokat nem számolom, mert az én kapacitásom is véges.
Dani 2.

Jól érzi magát idekint, kap jót is, rosszat is, de arra vágyik, hogy Dani3 itt legyen már mellette és együtt éljenek át mindent.
Anikó szerint vigyázzon, hogy mit kíván.

Amikor visszakapta a telefonját a kis szöszi – nem a mi Doktorunk, hanem Virág-, akkor nagyon nagyon sok negatívot kapott, mindennel kapcsolatban: a külseje, a viselkedése, a kapcsolata, kb minden. Fiatal lányok is írtak neki, akiknek Ő lett a példaképe. Az mondjuk kemény, ezennel javasolnám ezen fiatal lányok szüleinek, hogy ellenőrizni kellene a lányok telefonjait, mert nagy baj lesz ott a jövőben, ha valakinek Virág a példaképe.

Nézegeti már vissza a műsort Virág, főleg a vitákat és nem bánt meg semmit. Fálki újabb vesszőparipája, lásd büszkeség. De azért csak leírom: Ahh nem, nem hergelem ebbe most bele magam,anélkül is értitek.
Arra nem büszke, hogy 90 percnyi takaró alatti pornó van róla az utókornak elmentve, de az is Ő, szóval nem gáz; valamint Dani4gyel való elvonulgatása utólag már nem tetszik neki, de akkor ugye menni kellett a gazdi után, neki nem volt szava.
Ő maga szeretett volna menni a közösségbe, de Dani5 aludni szeretett volna és bujcizni, úgyhogy Ő inkább Dani6ot választotta és elvoltak ketten. Ki is estetek szépen mindketten, de a lényeg hogy Te nem bántál meg semmit és nem is változtatnál semmin. Mert ugye nem azért mentél be, hogy nyerj. Grrrrrrrrrrrr.
Dani7.

A kiesett játékosok közül senkivel nem beszélt és nem is tervezi felvenni velük a kapcsolatot, mert Ők voltak a mocsárcsapat és nem is állt hozzá közel onnan senki. Ezt mondjuk karakán dolog volt így kimondani, kisanyám.
Renátó kereste meg egyedül, a műsorral kapcsolatban, százalékkülönbségről, meg csalásról beszélt neki és itt Ancsa hozza a mémet, amit majd megpróbálok betenni ide:

dmcw.gif

Rencsula írogat neki, de Virdzsit ez nem érdekli, bent se bírta a parasztot, meg itt kint se.
Egyre jobban bírom ezt a csajt :D

Hogy kezdődött a szerelem Danival?
Eleve bejönnek a tetováltak és a bunkók, Ő meg kettő az egyben, szóval minden adott volt, hogy beleszeressek Dani8ba.

Itt szerencsére van egy 6 perces blokk arról, hogy mi mélységet és magasságot mélységet éltek át a proli úrral..
Virág szerint: kialakult bennük a kölcsönös tisztelet egymás felé.

Hagyok időt.

MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIVAN???

Mit gondolsz arról, hogy sokan párhuzamot vonnak a Ti kapcsolatotok és Renátóék kapcsolata között?
Ég és föld a kettő és Dani9 sokkal finomabban bánt velem, mint Renátó Fruzsival.

Te teljesen kifordultál magadból és olyan szinten dobtál el magadtól mindent ami Te vagy egy fiú miatt, hogy van ez? Dani folyamatosan ezt mondogatta neked, hogy Ő csinált belőled embert, mintha az előző 18 éved alatt csoda lett volna, hogy életben maradtál. Ancsa rendesen meg van bokrosodva itt is.
Igen, túl volt ez tolva részemről. Eleve nem is akartam érzelmi kapcsolatot, de azt nagyon szerettem volna, hogy szeressen valaki és legyen egy normális párkapcsolatom, ami kint eddig még nem jött össze sosem. Ezért úgy döntöttem, hogy azt csinálom mmkk amit Dani10 mond és elvár, mert így születnek a normális és jó párkapcsolatok. De sajnos nagyon túl volt ez tolva, mert mindig minden úgy volt, ahogy Dani11 akarta és nekem ez már így utólag nem jön be.

Kint hogy fog ez folytatódni?
Biztos hogy fogunk róla beszélni, hogy ne legyen ennyire
rövid pórázon tartva a kapcsolat. A kapcsolat!!! Értitek. Nem Ő, hanem a kapcsolat!!
Generációs különbségek vannak köztem es Dani12 között. Nem bíííííírom.
Kedves Virág vagy Viráganyuka, ha olvasod ezt: Nincs generációs különbség. Se. Dani egyszerűen elnyomja és ki akarja sajátítani ezt a lányt, semmi több.

Virág, megmutatom neked, hogy mi történt veled a párbaj után.
Nézzük, kíváncsi vagyok. Nem voltál ott?

Párbajbevágás, ahol is az fájt a kiesése után legjobban Virágnak, hogy nem mehetett vissza Dani13hoz. De térden állva könyörgöm lassan, nem az fájt, hogy elbuktad a 36 milliót, amiért beköltöztél egyáltalán a Villába, Te istenátka?
Nagyon sok munkát belefektetett a villalétébe -????- és hosszú lesz ez a két hét Dani14 nélkül.
75-25 volt ugye a párbaj vége és az egyik
öltözőben Virág tényleg nem érti, hogy miért szimpatikusabb a feltűnési viszketegséges lány. Sok minden mást se értesz Te, engedd ezt el, vannak fontosabb dolgok számodra az életben.
Dani15. Mármint nem Dani a fontosabb dolog, csak valami értelmetlen mondatba megint beleszövi.

kepernyofelvetel_1447_egyedi.png


Szülői raport:
Hiányzás, sírás, szokásos, majd V. odavágja apukának, hogy milyen sokat
öregedett.
Apuka: Volt miért, baszod.
1-0.
Apa és anya is volt padlón a kislány viselkedése miatt, főleg a párkapcsolata miatt, de azért voltak őszinte pillanatai is.
Előveszik a 16 évesen Pestre
költöző sztorit, ami nem is úgy volt es senki nem érti, hogy hol siklott félre ez a vonat, de a szülök azt nem értik elsősorban, hogy ott Virág miért nem állt ki hangosabban az igazság mellett, ami az, hogy 18,5 évesen költözött Pestre, szülői támogatással, nem pedig 16 évesen basztak ki otthonról.
Virág: Anya, 3 hónapig nem voltam otthon, nem értem a gondolkodásodat és nem is
érdekel annyira. Ráadásul a párkapcsolatom16 stabil és nincs olyan dolog, ami el tudna választani minket Dani17tel egymástól.

kepernyofelvetel_1452_egyedi.png

kepernyofelvetel_1454_egyedi.png

kepernyofelvetel_1458_egyedi.png

kepernyofelvetel_1460_egyedi.png

kepernyofelvetel_1461_egyedi.png



Stúdió.

Nagyon nagy volt a különbség a párbajon.. Hogyhogy?
Mindenki szoros párbajt várt kint is-bent is, nem értem azóta se. S azt se, hogy miért szimpatikusabb az MM, mint a Daniella.
Dani18.

Anyaéktól komoly csomagokat kaptál mikor kijöttél a villából…
Anya és apa is nagyon szeret dumálni, de nekem ez már sok, úgyhogy álljanak inkább le.

Homecoming.
Virág kis garzonjába érkezünk, amit anyuka rendesen karbantartott és nincs a megszokott dzsuva és furcsa lesz itt éjszakázni Dani19
nélkül. Hol a nyúl?
Közös instanézegetés, a sok követő tök , a negatív kommentelők meg nem. Nincs itt új a nap alatt.. Virág zavartan röhögcsél a negatív kommentek miatt, anyuka viszont legszívesebben kitörölné ezt az elmúlt 90 napot a saját és a lánya életéből is.
„A negatív kommentek nem
engem minősítenek, hanem azt, aki írja őket.” Hjajj.*Sóhajt.
Hárman vannak a helységben és mindhárman egyetértenek abban, hogy Dani bunkó volt az elején.
Ketten egyetértenek abban is, hogy nem csak az elején…
Dani20.
Anyuka szerint a lánya kb zombi lett ott bent, nem
törődött magával, csak ment a gazdája után és teljesen kifordult magából.
Virág szerint ez így volt jó, mert Dani21 ettől volt boldog és Dani22 tapasztalt férfi, aki tud mindent is és Dani23 gondolatmenetei tetszettek neki és Dani24 mellett saját gondolatai is lehettek.
Anyuka: Azért a kezedet még ne kérje meg, ha lehet!
Dani25.
Anyuka: Szerelmes lehetsz, bolond ne legyél.
Virág: Jóvan anya, haggyámá…
Dani26.

kepernyofelvetel_1463_egyedi.png

Mondhatjuk, hogy nem fogadták pozitívan a kapcsolatotokat, ez hogy esik neked?
Nem jó érzés és lehetetlen
küldetésnek tűnik hogy megszeressék a szerelmem27et, de ha megismerik és beszélgetnek Dani28cal, akkor majd megváltozik a véleményük.

Miben maradtatok?
Apu nyitottabb, Ő látja hogy Dani29 mennyire szenved most
nélkülem, Dani30 is belátta a hibáit...Anya nehezebb dió.

Amikor Dani betámadta a szüleidet, akkor miért nem védted meg őket?
Nemtudom, nem is akartam.
Dani31.

Szerinted a szüleidnek ez mennyire esett rosszul és helyre lehet ezt egyáltalán hozni?
Nemtudom. *vállrándítás.
En mondtam Dani32nek is, hogy
menjünk, hozzuk ezt majd helyre és minden jó lesz, de nemtudom…

Felvetted-e a kapcsolatot Dani szüleivel?
Az úgy volt, blabla Dani33, blabla Dani34 anyukája írt nekem kétszer is, csak a sok üzenet között az pont elveszett, de beszéltünk és nagyon aranyos és kedves.

Mik a terveid?
Mi Dani35tel már nagyon sokat beszélgettünk erről: szeretnénk fél éven belül összeköltözni, X-faktor, zene.. ilyenekben gondolkodunk. Dolgozni tehát nem akarsz.
Dani36

kepernyofelvetel_1464_egyedi.png



Kedves olvasók és kommentelők: 41 perc nettó adásidőre jutott 36 Danizás.
Ha ez nem rekord baszdmeg, akkor semmi!

Viszlát!

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fálki 2021.02.23. 15:05:33

Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaahhhhh, de jó

Fálki 2021.02.23. 15:12:47

Néma csend és hullaszag.

Fálki 2021.02.23. 15:13:19

Emberek, alszanak? :D

Fálki 2021.02.23. 15:13:39

Amíg nem jon valaki, addig én el fogok itt ovodázni egyedul...

Fálki 2021.02.23. 15:15:58

Demon Called Deception By Grant Lee Buffalo

www.youtube.com/watch?v=6EfuDqnaKFc

Fálki 2021.02.23. 15:18:21

Remélem ennek a mozinak nem az lesz a vége, mint amikor Willsmith felébred és egyedul van a világon...

Fálki 2021.02.23. 15:20:01

Fizetek annak valamit, aki ír ide egy szót.

.Zsu 2021.02.23. 15:20:17

jaj állj már leeee :DDDD

Fálki 2021.02.23. 15:21:05

Anybody seen my baby
Anybody seen her around
Love has gone and made me blind
I've looked but I just can't find
She has gotten lost in the crowd

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:22:07

Azért amikor a gyerek nagy mellénnyel azt mondja, hogy ő semmit sem bánt meg, amit a VV-ben csinált, sőt legközelebb sokkal inkább ugyanúgy csinálná, akkor azért a legritkább esetben gondol bele a szülő helyzetébe...

.Zsu 2021.02.23. 15:22:36

@Fálki #TEAMPINI: amúgymeg simán lehettem volna első, ha nem csalsz megint :D
nem jönnek össze nekem a játékok mostanság.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:24:03

@Fálki #TEAMPINI: Ha nem elsőzöd le az első 10-15 hozzászólást, már rég kaptál volna néhány számozott hozzászólást azt garantálom. :-D

Fálki 2021.02.23. 15:24:40

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: De ha nem nyersz meg egy versenyt ésvagy ennyire durva kulonbseggel szavaznak ki, akkor nem gondolod azt egy pillanatra sem, hogy rosszul csinaltal valamit?
Nem a szuleid helyzeteben, hanem ugy sajat magad helyzetében, érted.

Ha jol csinaltad volna, most nem tartanál itt.

readonlyvv 2021.02.23. 15:25:08

normálisnak néznek ki a szülei, kakukktojás ez a Virdzsi

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:25:41

@.Zsu: Bakker, Fálki leelsőzi magát 1-2-fos9-szer, aztán hőbörög, hogy nem jönnek az elsőzők... :-D

readonlyvv 2021.02.23. 15:26:41

@Fálki #TEAMPINI: elfelejted, hogy 19 éves. azt hiszi körülötte forog a Nap, ahogy kb. az összes korabeli ezt gondolja.

.Zsu 2021.02.23. 15:27:04

@Fálki #TEAMPINI: 15:05 az első kommented, 15:03kor jelent meg a poszt
h jön ki a 10 perc? :DD

kipcsak harcos 2021.02.23. 15:28:27

@Fálki #TEAMPINI: Ha ezt
"Silvermansarah egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott most ebben részt venni, emiatt természetesen a minőség rosszabb lesz, hisz Ő emelte az előző poszt színvonalán azt, amit én egyszerű HVíró posztoló majomként elrontottam."
viccnek szántad, nem az, ez a szomorú valóság :P :D
Különösen az elsőzésed fényében, mert az sem az :P :D

Fálki 2021.02.23. 15:29:18

@.Zsu: 15:05 az első kommentem és 15:20 a tizedik. Az pontosan 15 perc. -5=10.

Ennyire egyszeru. Egyéb kérdés? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:29:55

@Fálki #TEAMPINI: Még nem olvastam el a posztodat, nem tudok válaszolni. :-)

RTB 2021.02.23. 15:30:35

Viráganyunak és apunak üzenem, hogy kössék fel a felkötnivalót, mert ha szeretnék, hogy a lánykájuk valamit elérjen még az életben, amit ők is helyesnek tartanak, akkor ahhoz kitartás kell. Dani vs Viráganyu deathmach is coming, Virágapu set up és légy résen, mert kelleni fogsz ide!

.Zsu 2021.02.23. 15:30:56

@Fálki #TEAMPINI: de ki akar 10. lenni? :DD az kit érdekel? csak az elsőt nézem, ami simán lehettem volna.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 15:33:20

@.Zsu: Csak Te meg közben sminkelted az avatarodat! :-P

.Zsu 2021.02.23. 15:38:06

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: én itt voltam 15:05kor, de akkor már 2 komment volt, szal szépen nyugodtan elolvastam a posztot, és utána kommenteltem :))
amúgy nem tudok Virágról semmit mondani, nem lehet vele egyelőre mit kezdeni.
mindene a Dani, és akik rosszat látnak benne azok ellenük vannak, és igazságtalanok.
feleslegesnek érzem egyszerűen a ráfordított energiát.

Spitzbauer 2021.02.23. 15:38:38

@Fálki #TEAMPINI: Nagyon teCCik a Proliszámláló!

Fálki 2021.02.23. 15:39:24

@Spitzbauer: Proliszámláló, geccccc, ezt mondhattad volna előbb is, mert akkor beleirom :D :D

Vagy eszembe is juthatott volna....

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 15:43:40

nem olyan vészes ez, én adnék neki egy esélyt

etikette 2021.02.23. 15:54:29

Na milyen szimpik a Virag szulei! Remelem elkuldik valami rendes mukahelyre (meki) es nem fizetik neki tovabb a takaritonot, probalja meg egyedul tisztantartani a lakast. Minden esetre drukkolok Viragnak hogy ne legyen Fanni2 :(

Marcsee 2021.02.23. 16:00:35

Jajj, majdnem megszántam szegény Fálkit, idén még úgyis le vagyok maradva hárommal az évadonkénti 3 db hozzászólással. De látom beindult a szekció, megyek vissza readonlylandbe.
Proliszámláló :)))))))

MozambikiZombi 2021.02.23. 16:15:57

Koszi! Jo volt megint! Sokkal ertelmesebb kiseromusor ez, mint a BV.
A Renatos sztori kifejezetten tetszett. :D

MsIreneAdler 2021.02.23. 16:36:54

@Fálki #TEAMPINI: köszi szépen a posztot. Nagyon kíváncsi voltam az adásra. Remélem idővel sikerül hatni Virágra! Bár ahogy így olvasom, erre kevés az esély. De milyen X-faktor?? És Dani mit keresne ott?

Fálki 2021.02.23. 16:46:27

@MsIreneAdler: Mehet az xfaktorba, a csatorna betolta oda előre.

budapest23 2021.02.23. 16:49:29

Azér az rtl is b*ssza+ hogy lelkileg/agyilag 12éveseket tesznek állatok közé a karanténba.

Kosztarika 2021.02.23. 16:51:16

@Fálki #TEAMPINI:
Át előző poszt végén savaztalak kicsit a magam módján, de MOST AZ EGYSZER tévedtem. Bocs ;))))

Kosztarika 2021.02.23. 16:53:05

@MsIreneAdler:
Dani pedig zenét szerez majd, dalszöveget ír. :DDD Virág megmondta.

hereverő heverő 2021.02.23. 16:53:45

@Kosztarika: fülembe forró ólmot öntsetek

Kosztarika 2021.02.23. 16:54:21

@Fálki #TEAMPINI:
Ha te posztot igérsz, majd a jövő héten olvassuk. :P

Kosztarika 2021.02.23. 16:56:43

@hereverő heverő:
Gyűjtsd össze a fülzsírt, az nem fáj. ;))

Krétagarbó 2021.02.23. 16:58:14

@Fálki #TEAMPINI: tudja ő, csak nem sejti:D

(Erre szokta azt mondani egy barátnőm apja a nejének: te, nem kellene ezt a gyereket elvetetni?!:)

Krétagarbó 2021.02.23. 16:59:38

@Fálki #TEAMPINI: mondták már, hogy óvodás szint? :DDD

Krétagarbó 2021.02.23. 17:01:01

@Spitzbauer: az nekem is tetszik. Proliszámláló... még ízlelgetem:)

Kosztarika 2021.02.23. 17:01:08

@kipcsak harcos:
Hol a fejében jársz? nincs tüntetés ;))))

Krétagarbó 2021.02.23. 17:03:01

@budapest23: azt hiszem, Virdzsi egy dolgot nyert a villával. Amíg bent volt, addig sem volt esélye, hogy covidos legyen.

Fálki 2021.02.23. 17:04:40

@Kosztarika: Miiiii, most miért mondod?

hereverő heverő 2021.02.23. 17:08:28

@Kosztarika: gyűjtöm én, csak shrek mindig gyertyát csinál belőle. lassan haladok

2021.02.23. 17:14:03

Hát köszi Fálki, nem kell megnéznem, nekem ez így elég:)
Nem tudom mit cseszhettek el a szülők: nem hagyták eleget királylányt rajzolni vagy ellenkezőleg, feszt királylányt kellett rajzolnia?

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 17:21:24

@Fálki #TEAMPINI: Az első 10 kommentedről a Narcos-os mém jutott eszembe. :-)))
Anyway, nagyon jó lett a poszt nagyon köszi, a "proliszámláló" egyenesen óriási. Most, hogy elolvastam bele is nézek, a Rencsis rész kifejezetten érdekel.

Fálki 2021.02.23. 17:22:37

@Alice_in_Wonderland: Amiatt ne nézd meg, 15mp az egész.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 17:24:50

@Fálki #TEAMPINI: Már elkezdtem, szóval a mai hülyeségre szánt időm erre megy. "Attóóófüggtelenül" a szülei is érdekelnek. Bár az írásod alapján nem olyan erősek mit FruAnyu volt.

kozi001 2021.02.23. 17:25:08

Itt egy Virág JLB ami épp ebben a minutumban működik. Ha vki még nem látta.

clipwatching.com/dhvyesxq2zob.html

Ahogy látom, amíg Fru azért eltöprengett/megrökönyödött, amit az anyja, családja, barátai mondtak neki.
Virágnál csak tagadás, hárítás meg bután forgatja a szemeit.

Kosztarika 2021.02.23. 17:32:47

@Fálki #TEAMPINI:
Valaki mondta valakinek, aki valakitől hallotta, hogy néha kicsit lassú vagy. :)

Figyuzzka 2021.02.23. 17:32:51

A soron kívüli X-Faktorba kerülés az benne volt anno a műsorban, a nyeremények között?
Nekem ez totál kimaradt - a Reggeliből tudtam meg

RTLMOST+ kóddal még nem csencselt sehol senki? Jóljönnenéha ;)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 17:35:26

@kozi001: persze, de én Fru szemén nem azt láttam hogy elgondolkodna, hanem hogy nem látják hogy Rencsike maga a férfi.....meg azt láttam hogy mindenki hulye csak Ö nem

Figyuzzka 2021.02.23. 17:39:53

@Kosztarika: Volt egy ilyen sejtésem... ¯\_( ͡❛ ͜ʖ ͡❛)_/¯

MozambikiZombi 2021.02.23. 17:44:38

@Alice_in_Wonderland: A Rencsis tenyleg erdekes momentum volt. Pont ezert erthetetlen szamomra, hogy felhivtak elo adasban a tegnapi BV-ben. BV-s szerkesztok IQ-ja tutira, hogy Mercike alatti.

kozi001 2021.02.23. 17:44:47

@repuloezustmokus: Lehet máshogy látjuk akkor :D
Virág nekem olyan, mint a drogos/füves, hogy hagyjatok már Anyu hol az adagom? Mondjuk eleve ilyen furán beszél.
Fru nem is szólt vissza az anyjának csak nézett ki a fejéből.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 17:50:03

@MozambikiZombi #teamPini: Ekg, vagy nagyon buták a szerkesztők, vagy amiatt, hogy ilyen megosztó remélnek nézettséget. Azt nem értem én se, hogy egy ennyire ostoba ember, aki támadja a csatornát, hogyan lehet vállalható a csatorna számára, még ha a hatewatch faktorral is kalkulálnak.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 17:50:29

ja, hogy itt van most a kommentszekció.
hiányoltam danit a rész összefoglalásából, nem tudjátok, miért nem ejtette ki virdzsi a nevét egyszer sem?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 18:01:38

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Azért, mert az agya nem ismeri a "szüleimnek ciki" érzést. Ameddig majd Ő nem fog szégyenkezni a saját gyereke életvitele miatt addig nem is fogja fel igazán.

Kosztarika 2021.02.23. 18:06:01

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt:
Költözködnek ezek össze-vissza, mint a gólyák. Én meg gyalog loholok utánuk. :(

MozambikiZombi 2021.02.23. 18:06:02

@Alice_in_Wonderland: Nekem sem fer a fejembe egyaltalan. Mondjuk az is blodseg volt, hogy ugy raktak ki ezt a reszletet, "A TOP 5 villalako kikezdte a korabbi jatekosokat" cimmel, hogy:

1. Vivi ott sem volt.
2. Akin rohogcseltek az kb. csak Renato volt
3. Gaboron leginkabb csak ertetlenkedtek, hogy "atallt a masik oldalra"
4. Kicsit probaltak huzni a tobbiek Balintot, hogy Amanda versus Gina, de valojaban semmi serto nem hangzott el.

A fent emlitett exvillalakok sokkal negativabban nyilatkoztak es nyilatkoznak a mai napig a mostani bentlakokrol. Szoval az egesz ilyen hangulatkeltes eleve, de ha ez meg nem lett volna eleg, akkor felhivjak ezt a szerencsetlen, fogyatekos Renatot a BV-ben, hogy ezt a szituaciot velemenyezze. Azt a Renatot, aki gyakorlatilag puccsot probal szervezni a retek ellen, mert akkora gyoker, hogy nem fogja fel meg mindig az ok es okozatokat.

Kezdi megugrani ez a stab a Budapest teve szinvonalat. Es ez meg nem is lenne akkora para, ha ezzel nem pontosan ugyanazt ernek el, amit a napi politika: emberek ertelmetlenul egymasnak esnek (egy trash musor miatt) a facebookon. Uramborogass...

Sajnalom nagyon, mert szerintem ez a casting nem volt remenytelen... a stab volt itt amator es dilettans es meg mindig nem ismerik fel a hibaikat, csak fokozzak... :(

A CFO helyeben felvetnem, hogy levonjuk a szerkesztook gazsijabol azt a 8 millat es Robinak adnam.

Cérnahuszár 2021.02.23. 18:09:41

"Mit gondolsz arról, hogy sokan párhuzamot vonnak a Ti kapcsolatotok és Renátóék kapcsolata között?
Ég és föld a kettő és Dani9 sokkal finomabban bánt velem, mint Renátó Fruzsival."

azt hittem van remény, mivel látja hogy valami qvára nem ok renátóékkal és párhuzamot is von

de aztán tovább olvastam :(
nem volt elég a 2 hét danitlanság hogy megvilágítsák a homályt a fejében, tényleg sajnálom :(
a saját kárán tanulás marad

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 18:11:52

@Kosztarika: madálkák, ahogy sztlopacsek gusztáviusz gusztáv mondaná

Cérnahuszár 2021.02.23. 18:15:51

@MozambikiZombi #teamPini: napi politika?
tegnap belefutottam egy paródiába amit baginacsa vagy ki csinált, 2 celeb válásáról, a keresztre feszítenek se tudom ki válnak
beleolvastam a kommentekbe, az emberek ölik egymást alatta, és vagy a váló nőt bíztatják, vagy a váló férfit
mindezt úgy hogy egy humorista kamu paródiája alatt, és észre sem veszik hogy egy vicc alatt ordítoznak :(
az emberek tényleg hülyék

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 18:18:34

@MozambikiZombi #teamPini: Le vagyok maradva, csak azt hallottam, hogy Renáta betelefonált a BV-be, és már ezt elfogadhatatlannak érzem, de most megyek visszakeresem ezt az adást retek moston. (Amúgy csak egyszer látná Renáta a saját szemében a szálkát, csak egyszer, de tényleg)

Egyetértek veled, sztem sem volt reménytelen a casting, bár nem is bízták a véletlenre, hiszen Bálintot előre ismerték például. Nem tudom a covid miatt, vagy az előre prognosztizált nézettség miatt, de nagyot olcsósítottak, nem csak a benti játékok, tematikus hetek színvonalán, de a stábtagok színvonalán is. Lehet a tv2 többet fizet és ott vannak a jobb emberek, vagy tényleg csak ennyit akartak ebből kihozni, de ezen a téren nagy csalódás.

Az egyetlen pozitív hozadéka ennek az évadnak a JLB. Sokaktól olvastam itt és maxi ekg, hogy nagyot dobna a műsoron, ha a BV-t nem a trash-re és a sötét nézőkre pozícionálnák Győzivel (akit, szintén nem tudom miért vállal még a csatorna), hanem igényes kísérőműsort csinálnának belőle.

MozambikiZombi 2021.02.23. 18:25:50

@Cérnahuszár a naív: :((( ..de tenyleg... lehet, hogy a bezartsag/ tarsasag- es mozgashiany.. passz... Csak egy megoldas letezik erre: mindenkinek free PS4-et otthonra es csapatni a "Just Dance"-t, Putin is tolja! :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 18:26:52

@MozambikiZombi #teamPini: just dance, meg a lofaszt, olyan terdserulest szedtem ossze tole oktoberben, hogy fajdalom :DDDDD

K_Attila 2021.02.23. 18:39:47

Látszik, hogy beleadtad a szívedet ebbe a posztulátumba, kifacsartad férfierőd utolsó cseppjeit is az évad véghajrájában, egy igazi TISZTELETkör volt.

PYT 2021.02.23. 18:42:13

@MozambikiZombi #teamPini: aztán már miért is kéne Robinak odaajándékozni 8 milliót, mivel érdemelte ki jobban mint bármelyik másik ott bent, mit is tett ezért, elárulod? Többi dologban igazad van, de ezt tényleg nem vágom...

PYT 2021.02.23. 18:45:29

köszi Fálki a posztcsit, jó volt, a proliméter tényleg jó ötlet lett coona, nemmis értem, hogy nem jutott eszedbe... vagy mégis: amióta
kiesett, már nincs miért proliuraznunk, így szinte ki is esett a közgondolkodásból ez a jó kis szófordulat.. ;)

K_Attila 2021.02.23. 18:47:50

Dani combján az a hosszú szöveg valami gyerekkori versmondáshoz kellhetett puskának.

MissRöfi 2021.02.23. 18:49:41

Sokan írjatok folyamatosan,Bálintot ismerték,én pl nem,nem szeretnék senkit a játékosok közül lehúzni, de Robit nem szeretném a baráti körömbe látni

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 18:49:42

@K_Attila: egész úton hazafelé azon gondolkodám, mit fogok majd vacsorázni tizedike után

PYT 2021.02.23. 18:50:16

jut eszembe, Sorozabarát-meghívója nincsen véletlenül valakinek? megnézném ezt a JLB-t, meg a Csulátósat is, mert azóta se sikerült, de nekem ezek az ide berakott linkek nem működnek, csak dobálják fel ész nélkül a reklámokat, de el nem idulna a vidi a világért sem.....

TheLynx70 2021.02.23. 18:52:14

Sziasztok! Én olyan szinten vakon vagyok... Fálki, köszönöm a posztot, ezt az izét nem tudom nézni, mert nincs RTL Most-om, legalább megbizonyosodtam, hogy van a kettős érzés. :) Amikor sajnálunk valakit, de ha a kisördög röhög a bal vállunkon, akkor széles mosollyal viszonozzuk. :))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 18:55:19

@MissRöfi: jo, majd mond meg Robinak is, hogy nehogy véletlen barátkozni akarjon veled

PYT 2021.02.23. 18:57:13

@Cérnahuszár a naív: nomofgense, de vsz az emberek nem hülyék, csak egy részük átmenetileg meg van zakkanva a bezártság miatt, nehezen viselik a különféle korlátozásokat és frusztráltak. Az ilyen felületek szelepként működnek, az alaptéma lényegében mindegy, hogy mi, vélt vagy valós sztori, a cél a felgyülemlett feszkó kieresztése; és még mndig jobb, ha a neten teszik ezt meg, mint kutyasétáltatás közben vagy vásárláskor, vagy ha a szomszéd képét vernék be, aki épp a közfalat fúrja a panelben...

MozambikiZombi 2021.02.23. 18:58:43

@PYT #TeamBÁLA: Mert igy kamu volt feladat es kamu volt a feszkoztatas.
Elsosorban egyebkent is buntetesnek szannam a szerkik fele. :D

Nekem az is mokas lenne, ha ezt az elvont 8 misit 5 fele osztanak. Nekem aztan mindegy.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:00:57

@repuloezustmokus: EKG. Szerintem nem kell Robit győzködni, bele fog egyezni simán. :-)

K_Attila 2021.02.23. 19:03:43

Mi volt ez a pénzes feszültség?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:03:48

@MozambikiZombi #teamPini: Csak 4 legyen, aki "mindent visz" azt ne toljuk tovább. (Plusz alap, hogy Bálintnak ne adjunk, mert ugye Ő tiltakozott a leginkább a 8 milla ellen.)

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:05:24

@repuloezustmokus #Piniteam: Nem tudom atelted-e velunk, de o valami trollneni, szemuveg nelkul, egy mar fentebb emlitett hasonszoru oldalrol, mar egyszer idetevedt, de ha valaszolsz neki, tovabb marad. :)))) :D

PYT 2021.02.23. 19:05:50

@MozambikiZombi #teamPini: miért volt kamu? ez egy közismert dilemma, gondolatkísérlet, nem a szerkik hibája, ha valamelyik - bármelyik - játékos pont nem ismerte fel a csapdát és simán belesétált... és hogy ez pont az IQ-bajnok Robival esett most meg, az a sors iróniája, tk a saját (előző, IQ-tesztes) trükkjüket buktatták be ezzel a szerkik.

Végülis igazad van, járna nekik a bünti, ha ennyire amatőrök. :))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 19:07:27

alacsonyan szállnak a hülyék ma este is, látom

MissRöfi 2021.02.23. 19:08:03

A Lobi lassan mutatja magát,az igazi énjét, amit eddig jól beburkolt!!!!!Pini dettó!Ti csak sajnáljátok!

K_Attila 2021.02.23. 19:08:17

Legérvénytelenebb félreolvasás: PINITEAM -> RETINÁM

PYT 2021.02.23. 19:09:07

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: szerintem meg csapjuk hozzá a győztes pénzéhez, ha már a szlogen az, hogy "egy, aki mindent visz", és az a bttó 36 milla is erősen inflálódott az évek során...

.Zsu 2021.02.23. 19:09:28

@K_Attila: még nem tudjuk. előzetesben volt.
elvileg Robi 8 millióért azonnal otthagyná a játékot és emiatt Bálint kiakad.

rtl.hu/rtl2/valovilag/elozetes-ismeros-arc-ter-vissza-a-villaba-02-23

rtl.hu/rtl2/valovilag/vv10-extra-vv-balint-es-vv-robi-vita-egymasnak-estek-gyava

nekemez még nagyon kevés infó, hogy bármire következtessek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:10:00

@PYT #TeamBÁLA: Közismert Nekünk, de szegény kis lemmingjeink némelyike biztosan nem hallott még róla. Gondolom rendesen anyáznának az ötletgazdák, ha valóban a gázsijukból vonnák le a 8 misit. :-)

K_Attila 2021.02.23. 19:10:55

@.Zsu: Ha ezzel nem károsít meg senkit az ottmaradók közül, akkor kinek mi köze hozzá?

PYT 2021.02.23. 19:11:06

@K_Attila: mai öfiben lesz, egyelőre mindenki csak találgat jobbára, az előzetes alapján..

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 19:11:55

@.Zsu: mindenesetre Bálint reakcioja a még nem tudjuk mire kissé pályaszéli volt

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 19:12:31

@K_Attila: hát mert a becsulet, meg a testvériség, a tisztelet...

K_Attila 2021.02.23. 19:12:35

@PYT #TeamBÁLA: Ja azt hittem, valami prémium előfizetéses bennfenteskedés zajlik már.

Cérnahuszár 2021.02.23. 19:12:36

@PYT #TeamBÁLA: azt már megszoktam hogy a facen ölik egymást az emberek a dilemmák alatt, gyorsan odébbálok
de azt még nem hogy egy "gálvölgyi vagy bármilyen humorista" só alatt is

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:12:47

@PYT #TeamBÁLA: :D :D :D Nekem mindegy, elsosorban a stabot buntetnem, mert ASAP agressziven es szarul probaljak befolyasolni a musor menetet. + a jelenlegi top 5 mar megerdemelne valami fizikai kompenzalast a bena es uncsi szerkik miatt, illetve, hogy alig kaptak szponzortermekeket az elobbi szeriakhoz kepest. Legalabb ajandek zoknikat meg papucsokat guberalhattak volna nekik, ha masra mar nem futja reteknel. Ezek szerint hiaba neztuk meg annyiszor a dzsordzsot meg a normaflor reklamot. :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 19:14:16

@MozambikiZombi #teamPini: pedig én még az egész lakokozosséget ide hívtam, amikor ment a dzsordzs

.Zsu 2021.02.23. 19:14:49

@K_Attila: hát ez az amin itt is ment a lamentálás.
sztm senkinek semmi köze, de valamire kiakad Bálint. vagy ennyire és túlzásba esett, vagy történt még más valami is. pl.: egyik találgatás szerint úgy van feltéve a kérdés, h ez az összeg a végső nyereményből lejönne.
várom a mai öfit, hogy kiderüljön, mert az előzetesek mmkk csalnak, és átverősek.

PYT 2021.02.23. 19:15:27

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: az igaz, és meg is érdemelnék, de nem ezért, mert ebben én pont nem látok semmit - geszkó-gerkesztő feladat, mint akármelyik másik, és ez most legalább be is jött nekik -, hanem az egész szezon-béli ultradilettáns hozzáállásukért.. ;))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 19:15:30

@MozambikiZombi #teamPini: de ez az egy kitesz ötöt, fizikai fájdalom :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:15:44

@K_Attila: jelenleg pl. ezt nem tudjuk. (vagyis én kizártnak tartom, hogy ennek valóságalapja lenne úgy egészében. Alighanem az van, amit a poszttárak írtak, ez egy kísérlet volt feszkógenerálásra és ketten vevők voltak rá: Robi, aki lépne 8 milláért és Bálint aki emiatt legyávázta és minden egyébnek elmondta játékostársát)

Ármándójózsi 2021.02.23. 19:15:48

Összezavarodtam.... Most melyik poszthoz kell írni? :S

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:16:03

@repuloezustmokus #Piniteam: Plane! Ez legalabb 5 par papucs a Premier Outletbol.

MissRöfi 2021.02.23. 19:16:25

Vivi egy,halom hülye!

K_Attila 2021.02.23. 19:17:09

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: igen, alighanem ilyen pénzügyi játékelméleti szituáció volt, amitől az erkölcsrendész Bála összeszarta magát, hogy valaki mást mert gondolni erről, mint ő.

Ármándójózsi 2021.02.23. 19:17:42

Nem volt disznóvágás? :/

PYT 2021.02.23. 19:18:44

@MozambikiZombi #teamPini: oké, ezt támogatnám, tényleg botrány, amit idén leművelnek, pedig a korábbiak se voltak különösebben megcsinált szériák, de ez... csúcsra futtatják az ötlettelenséget.

K_Attila 2021.02.23. 19:19:32

Egyébként köszönöm mindenkinek, hogy ahányszor nekem komiztok, gyorsan megírjátok e-mailben is <3

PYT 2021.02.23. 19:21:13

@alma_szósz: az, az... tegnap Fálki felvetette már, én csak ismételni tudom, több ilyennkellett volna, hogy jobban megmozgassák a bepunnyadt agysejtjeiket..

Ármándójózsi 2021.02.23. 19:22:10

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Soha nem mondanék ilyet Rólad és természetesen nem Rád gondoltam. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:22:17

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Ide elvileg a Virág JLB kapcsán kellene kommentelni, a másikba meg a mostani Villahelyzetről, de kissé összekeveredett. Mindegy, írunk-olvasunk mindenhol (is)

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:22:23

Vessetek meg, de nekem ez a pszihológiai/ játékelméleti kísérlet ötlete tetszik a 8 millával. Nem hasonlít kicsit se, de a prisoner's dilemma ugrott be rögtön. Kiváncsi leszek erre ma este. Végülis az életük kamerák között, izolálva maga egy pszihológiai kísérlet, ezért is kezdtem el nézni. Az ilyen mindgamek sokkal jobbak lettek volna a szerkik részéről, mit a sok ilyen-olyan ajándék kendő, meg az azzal való teasing.

Ármándójózsi 2021.02.23. 19:22:50

@PYT #TeamBÁLA: Mankaaaaaa!!! <3 Ööööö...láttad? ;) :)))

MissRöfi 2021.02.23. 19:23:07

@K_Attila: Szerintem nem,csak látta a másik mennyire fős,mikor kitettek a 36 misit,akkor Lobi,ugye barátokért ment be,meg fákat ültetni belöle rövid sokaknak a memoriája

PYT 2021.02.23. 19:24:13

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: mindegyikhez drágám, mindegyikhez! ;)

PYT 2021.02.23. 19:24:57

@MissRöfi: tökihazad van ebben, ekg

PYT 2021.02.23. 19:28:02

@Alice_in_Wonderland: nekem is tetszik, végre egy ötlet, nem csak a szokásos " tedd a jeled a táblán arra, aki szerinted..." bla, bla, bla, rohadt uncsi sematikus, semmit mondó töltelékfeladatok...

MissRöfi 2021.02.23. 19:28:28

@PYT #TeamBÁLA: Akkor nem kellett a pénz, na mos t hogy is van ez?

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:28:35

@Alice_in_Wonderland: Nekem csakis ugy tetszett volna, ha az illeto tenyleg megkapja. :) Mint az Edenhotelben. :D

Ármándójózsi 2021.02.23. 19:28:53

Én itt maradok most már a holnapi öfiig. :)
Így a vége felé, meg kell mondjam, hogy nagyon sajnálom, hogy Vadmalacka kiszállt a kommentelésből, szerintem sok vidám percet okozott és nagyon jó arc volt. Legalábbis nekem.
Hiányzik, azt hittem a végére visszajön, túl sok lett itt az ON tartalom. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:29:41

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: A lassú ész(hely) járású majom most jött csak rá, hogy mire kérdezted . :-)

PYT 2021.02.23. 19:29:47

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: ez meg itt egy viszont-EKG neked.. ;)

.Zsu 2021.02.23. 19:30:15

@MissRöfi: nyilván ez nem 100%osan van így, ezt úgy kell értelmezni, h semmi gond azzal hha élményeket és barátokat szerez.
mindenkinek kell az a pénz.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:30:16

@PYT #TeamBÁLA: pontosan. Kegyetlen dolog, de sokkal inkább hőbörögnék arról, hogy etikus-e egy-egy ilyen mindgame alatt meddig megy el az rtl, mint azt nézzem, hogy ki gondolja magát "veszélyzónásnak"

PYT 2021.02.23. 19:33:33

@Alice_in_Wonderland: na pontosan, annyira semmi jelentőségük azoknak, különösen most, ebben az évadban, amikor ennyire kiszámíthatóan mozognak a karakterek, nincsenek meglepetések, semmi extra, soha...

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:33:43

@MozambikiZombi #teamPini: Azt nagyon megnéztem volna, hogy itt a pénz, és Lobi kisétál az ajtón 5 nappal a vége, előtt a többieknek meg marad bruttó 28. És, ekg, nagyon jó volt, mikor az első édenhotelben hogyishívják eldobta a labdát a fele pénznél, mert azt hitte a csaj fogja.

MissRöfi 2021.02.23. 19:34:10

@Alice_in_Wonderland: Lényeg ,Lobi nem gondolta,mert folytatta az ide oda,mindenhova nyálas!Sose felejtem el azt a jelenetet, mikot Vivinek Bálát szavazta es amikor kiment,de örült neki.Remelem igy örül majd neki hamarosan Greg!(Azt sem hiszem biszex,ez is egy húzás volt)

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:37:45

Ez a beszélgetés arról, hogy mindenki a pénzért ment be, a Lobi meg barátokért kezd arra hajazni, mint mikor a Bachelor-ban arról beszélnek, hogy valaki "not here for the right reasons", értsd nem a szerelemért, hanem insta követőkért van ott. :-))) Nézi, azt rajtam kívül valaki?
De véleményem szt is két dolog miatt vannak ott, a 36 és az esetleges és kissé relatív ismertség.

PYT 2021.02.23. 19:38:31

@MozambikiZombi #teamPini: ne má, most? amikor még pár pacskerre se telik a büdzséből, se egy-egy tucat teszkós zoknira, hát hallottad, a zokni odabent a legnagyobb kincs, Virgács is mondta, meg más is... majd pont extra 8 millát dobnának be, euz senki nem gondolhatja komolyan... ;pp

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:39:03

@Alice_in_Wonderland: :))) Hat az vicces volt mondjuk.
Volt egy EH szeria, amit sixx miatt (HV) kezdtem el nezni, de egesz jokat szorakoztam a vegere.

Viszont egy EH musor az tenyleg a "tropusi luxusnyarasrol szol, intrikakkal". Ez meg valami szines mikrokollegium fapados verzioja. :D

MozambikiZombi 2021.02.23. 19:40:10

@PYT #TeamBÁLA: A zoknin en is berohogtem, tobben is emitettek mar. A telapo se jart arra ezek szerint. :((( Csak Virgacsot kaptak.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 19:40:50

@MozambikiZombi #teamPini: Ez meg valami szines mikrokollegium fapados verzioja. :D" Imáááádom

MissRöfi 2021.02.23. 19:41:19

@Alice_in_Wonderland: Hat ebből soknak karier nem lesz!A mostani szériából senkinek,talán, lehet Bála alakít majd valamit!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 19:42:46

@Alice_in_Wonderland: Ja, hát nagyrészt a zsé és ha az nem jönne össze, akkor még lehet az ismertség. De Majka csak 1 van. :-)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 19:46:11

ajánlom az rtl-nek a too hot to handle című netflixes realityt szíves tanulmányozásra

alma_szósz 2021.02.23. 19:48:45

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: abban a kedvencem az az ír lány volt aki nem jött össze senkivel, napozgatott a luxusban pár napig és megkapta a pénzből a részét

PYT 2021.02.23. 19:49:29

@MissRöfi: ekg megint, persze, hogy nem bi, épp csak annyira, amennyire Greg volt csillámpóni...simán meleg, messziről lejön, csak valamiért jobbnak látta, csak félig felvállalni, mint ahogyan mindent (is) csinál odabent... sosem felejtemmel, amikor még tobzódott bent a mocsárcsapat, nyomták a leggusztustalanabb degradáló szövegeiket a "maradékra", és ő betagozóditt az fehér csapatba, de azért be-benyalintott egyet a mocsáriaknak is... pl Fruéknak, a fürdőben egyszer, hogy "nehogy azt higgyék, ő teljesen a másik csapattal van, csak azért mert fizikailag ott van, nem, ő igenis nyitott feléjük is..." - mondjuk ezen még Rencsuláék is felröhögtek, de neki belefért ez is. Ez ő.

MissRöfi 2021.02.23. 19:56:10

@PYT #TeamBÁLA: Na ezért nem szeretem Lobit,a sok nyaliért,most meg nyali Moh...meg manipulálja Vivit

PYT 2021.02.23. 20:01:32

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: khmm, khmm... gotcha! ;) még jó, hogy rámszólsz, különben sose veszem észre, bocsánat.. :* (olvasom;))
és csatlakozom hozzád meg Zsúhoz, Malacot én is hányolom, színes, érdekes és értékes tagja volt a mi kis szekciónknak, kár, hogy elhallgatott, vagy eltűnt, vagy nemtom... :(

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:02:39

@Fálki #TEAMPINI: most nem értetlenkedni akarok, de ez így konkrétan elhangzott a műsorban, hogy az x-faktor le van zsírozva, vagy ez csak feltételezés?

@Kosztarika: de gyorsan írja Dani azt a szöveget, nehogy elfelejtse :D

PYT 2021.02.23. 20:04:47

@MsIreneAdler: majd magára véseti, van ott még hely bőven rajta, a 'reppes' szövegek amúgy is csak csupacsupa ismétlés... xdd

Cimili2 2021.02.23. 20:05:40

@tvbuzi: a megfejtés: avrukatzsa :))

Fálki, köszi, így már meg sem fogom nézni!:))

Gia 2021.02.23. 20:06:53

@MsIreneAdler: Az első szűrőn túljutott.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 20:07:11

@PYT #TeamBÁLA: "i'm a deep thinker. i... think.. deep" :DDDDDDDDD

K_Attila 2021.02.23. 20:07:24

@PYT #TeamBÁLA: Lehet, elfelejtette a jelszavát, és most őrjöng a kommenteket olvasva, hogy nem tud hozzászólni :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 20:07:44

@MsIreneAdler: Igen, elhangzott, hogy Vircsike annyira faszománytosul vernyákolt, hogy bekerült a válogatóra.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:08:46

@PYT #TeamBÁLA: tényleg, azok a gyöngyszemek, amiket Dani kitalál amúgy is tintáért kiáltanak... Atyaég. Remélem nem lesz ebből semmi.
Egyébként ebben teljesen együttérzek Fálkival, bennem is felmegy a pumpa, mikor azt mondja, hlbármelyik is, hogy büszke.

PYT 2021.02.23. 20:09:14

@MissRöfi: Vivit korábban is manipulálgatta, pl kiszavazáskor, meg Bálint ellen is próbálza hamgolni nem egyszer, csak akkor még a Bála-hatás erősebben játszott Vivinél; ki tudja, most mi lesz, ki mellé áll, ha Bálát hívja ki Robi...

alma_szósz 2021.02.23. 20:10:04

@MsIreneAdler: és amikor Amanda azt monta ez volt az álma? azért én más dolgokról szoktam álmodozni

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:10:10

@Gia: ne.
@Majom1Parádé #Team PINLobelt: ne.

És még anált is vállal. Ez a lány egy kincs :)

Cimili2 2021.02.23. 20:11:54

@K_Attila: Áááá, nem egy elveszett ember, rögtön regizne más, akár hasonló névvel.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:11:58

@alma_szósz: jó hát mi ilyen uncsi földhözragadtak vagyunk :). Én még arról sem álmodoztam, hogy egyáltalán a villába kerülésről álmodozom :D

PYT 2021.02.23. 20:13:32

@MsIreneAdler: ekfg, az Fálkitól a széria mondata volt, be is akartam idézni, csak elfelejtettem... na de majd most, köszi, hogy szóltál :)

"Mire vagy büszke? Hogy éltél 90 napot a kamerák előtt? Mert az nem olyan nagy dolog ám, tekintve hogy ez volt a keret, ami adott. Ehhez kellett volna neked hozzátenni valami értéket, amire tényleg büszke lehettél volna."

Ez annyira igaz...

hereverő heverő 2021.02.23. 20:15:24

@MsIreneAdler: van aki arról álmodik, hogy Amandába bekerül. Sokfélék az emberek.

MissRöfi 2021.02.23. 20:15:27

@PYT #TeamBÁLA: Hat ha Robikázik szavazat repul,mert végül ne feledjük, Bála tálalta ki a megoldást, ne adja fel,párbaj!Most meg ne képzelje magát Istennek,egy elkényeztetett, idegbeteg lány!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 20:15:33

@MsIreneAdler: én már soxor elkepzeltem, ahogy belépek az ajtón

hereverő heverő 2021.02.23. 20:17:36

@MissRöfi: nem gonoszságból, de te nem unod magadat?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 20:17:58

@repuloezustmokus #Piniteam: Mint lakó vagy külsős vendég, aki szopatni vagy együtt érezni megy csak be..

PYT 2021.02.23. 20:18:28

@MsIreneAdler: és A2M-et is... na az a nem mindegy; felnőttfilmes karrierhez tuti belépő.... csodálkozunk, hogy a fater vagy tíz évet öregedett a három hónap alatt?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 20:18:31

@hereverő heverő: Amíg valaki válaszol neki gondolom nem annyira.

MissRöfi 2021.02.23. 20:18:52

@hereverő heverő: Pont annyira,mint Te és sok más aki itt van

hereverő heverő 2021.02.23. 20:19:04

@repuloezustmokus #Piniteam: egyszer ecsetelte is hogy milyen kis gruppentündér. Mindenki álmait teljesíti

hereverő heverő 2021.02.23. 20:21:07

@repuloezustmokus #Piniteam: igen. Balra nyúlok ott is asszony, jobbra nyúlok ott is asszony

Kosztarika 2021.02.23. 20:21:33

@hereverő heverő:
Van aki Costa Rica-ra vágyik. ;)))

hereverő heverő 2021.02.23. 20:22:41

@Fálki #TEAMPINI: ass to mouth. Fálki bammeg... művelődj, tisztelet!

.Zsu 2021.02.23. 20:22:55

@MissRöfi: nem baj az ha nem tetszik barátokat keresni, csak tessék kérem, kerek, egész, tagolt, érthető mondatokkal fogalmazni. az sem baj ha érveket, és gondolatokat is visz bele. köszönöm mindenki nevében ha megtetszik tenni.

PYT 2021.02.23. 20:23:54

@repuloezustmokus #Piniteam: beszélgetni vagyunk itt, nem egymást cinikusan gúnyolni, ignorálni, kirekeszteni; ő sem kevesebb mint te, vagy Heverő. Jó lenne leállni ezzel. Ha valaki, vagy a véleménye nem szimpi, nem kell válaszolni rá, de senki ne tekintse saját játszóterének a hv-t, ahonnan bárkit kedvére kizárhat, please.

.Zsu 2021.02.23. 20:24:32

@hereverő heverő: :DDDD ez most különösen vicces volt h Fálki kérdezett rá :D

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 20:24:49

@hereverő heverő: Annyira gondolkodtam leírjam-e, de jó, hogy te tetted :-)

Fálki 2021.02.23. 20:24:49

@hereverő heverő: Pontosan tudom ám, azért volt ott a szmájli.

MissRöfi 2021.02.23. 20:25:44

@.Zsu: Csodás fogalmazás, bravó!De már nehogy azt írjam, amit valaki akar olvasni, ekgzni stb

.Zsu 2021.02.23. 20:26:03

@PYT #TeamBÁLA: jó ezzel EKG.
én ezt csináltam eddig is, csak tök jó ha vannak másféle vélemények, és diskurálhatunk róla. vagyis én diskurálnék.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 20:26:37

@Fálki #TEAMPINI: és még a szmájli nélküliségre mondják azt, hogy megtévesztő.

.Zsu 2021.02.23. 20:27:46

@Fálki #TEAMPINI: akkor csak a tudatlanokat akartad edukálni ilyen cselesen? :)

@MissRöfi: igazad van. elfogadó vagyok ám, csak kijött ez a komment belőlem :))
írj amit akarsz és ahogy akarod :)

2021.02.23. 20:27:47

@MissRöfi: Ez az íráskép (hézagmentes, a tördelés jele pötty-pötty-pötty-pötty) nekem nagyon ismerős - mondjuk 8-9 év távlatából. Kötegyán?

Kosztarika 2021.02.23. 20:28:18

Ajjajjj. Szakad a cérna, pedig senki sincs bezárva. :;))

K_Attila 2021.02.23. 20:29:30

A szmájlinélküliség úgy hangzik, mint egy kellemetlen makrogazdasági mutató.

hereverő heverő 2021.02.23. 20:30:38

@Fálki #TEAMPINI: valahogy sejtettem, cdak gondoltam megtolom ezt a fingot IS

MozambikiZombi 2021.02.23. 20:30:45

@PYT #TeamBÁLA: Szerintem Mokusnak nem a velemenykulonbseggel van problemaja, mint ahogy nekem sem. :D

Fálki 2021.02.23. 20:32:04

@hereverő heverő: Pont magától számitottam erre kedves Uram, gondoltam odaér, hogy nem véletlenül kérdeztem ezt és így... De hát a sün is lemászott a hajkeféről ugye.

MissRöfi 2021.02.23. 20:32:13

@.Zsu: Ezzel befejeztem a kommenteket !

Fálki 2021.02.23. 20:32:27

Pont magától *nem számitottam erre kedves Uram, gondoltam odaér, hogy nem véletlenül kérdeztem ezt és így... De hát a sün is lemászott a hajkeféről ugye.

Fálki 2021.02.23. 20:32:54

@MissRöfi: Hála az égnek, koszonjuk, viszonlátás!

Kosztarika 2021.02.23. 20:34:06

@.Zsu:
Mindenképpen szökevény. A stílusból ítélve legjobb esetben fb.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:34:56

@PYT #TeamBÁLA: szívesen segítek :). Egyébként érdekes, hogy Virág milyen tobbfunkciós. Mondjuk az döbbenet, hogy ő ezt szerelmeskedésnek, szeretkezésnek hívja, amit Danival bent műveltek.

@repuloezustmokus #Piniteam: hajrá vv11!

@hereverő heverő: igazad van. Biztosan van, aki a nagy kuffert szereti :)

Krétagarbó 2021.02.23. 20:35:01

@Fálki #TEAMPINI: ezt már én is megkérdeztem a múltkor. Te nem olvasol kommenteket? :D

.Zsu 2021.02.23. 20:35:48

@Kosztarika: igen de én meg nem vagyok kirekesztő, és @PYT #TeamBÁLA: belém rakta a lelkifurkát. :))

PYT 2021.02.23. 20:35:50

@Kosztarika: dehogy szakad ;) csak ugyanez volt vadmalaccal is kezdetben, mindenki úgy beszélt róla, mintha nem lenne itt, pedig itt volt elszántan irogatott, rossz volt nézni, ahogy a többség látványosan ignorálta... ez most megint olyan, pedig vadmalac is szépen beilleszkedett, ő az élő bizonyítéka annak, hogy mennyire nincs létjogosultsága az ilyen elutasító közösségi reakciónak. Szerintem persze.

hereverő heverő 2021.02.23. 20:36:10

@PYT #TeamBÁLA: csakleírom. Már velőtrázónak se jött be a csendőrködés, neki is rosszul állt az a gúnya. Ha vki értelmes és értelmezhető hozzászólásokkal bombáz minket az oké, ezért van itt ez a tér. De trollkodni tessék másutt, értelmetlen gyűlölködésre ott a face. Ha megfigyelted, pl Erőlegénnyel egész jól megvagyunk annak ellenére hogy homlokegyenest eltér a véleményünk.
Esterházyval szólva egy bizonyos szinvonal fölött már ne menjünk egy bizonyos szinvonal alá.
No offense

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 20:36:33

@MsIreneAdler: az volt, az én szívem mindig tele lett romantikával, amikor néztem oket

Sepsidzsi 2021.02.23. 20:38:35

Elektrokalandorok??? Elektor volt az, valaki erősîtsen meg!!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 20:38:43

kedves gyerekek, megmondtam már nektek többször, hogy mindenkit egyformán utálni kell, és akkor nincs probléma.

.Zsu 2021.02.23. 20:39:04

@PYT #TeamBÁLA: mondjuk annyit árnyalnék a dolgon, h vadmalac kommentjei intelligensek és kidolgozottak voltak. ilyen szinten szeretném különválasztani, mert a szívem csücske a disznó :))
a többivel természetesen EKG.
én akkor még egy ideig readonly voltam, és fájdalmas volt látni a hozzáállást.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:39:15

@repuloezustmokus #Piniteam: én szívesen írnám a nevem mögé jövőre, hogy #peniteam :D

PYT 2021.02.23. 20:39:16

@.Zsu: trollkodik csak xddd

Fálki 2021.02.23. 20:39:19

@Krétagarbó: A szexualis edukaciomat a HV kommentszekcio vegzi, en tenyleg nem ismerem ezeket a szakszavakat, csak nem mondhatom ki, mert karakteridegen lenne.

Szóval úgy csinalok, mint aki nevet azokon a vicceken is, amiket nem ért, hogy ne lógjak ki.

Pedig itt aztán sokmindent lehet tanulni.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:39:49

@Sepsidzsi: ott a pont! Én így is olvastam!!!

Krétagarbó 2021.02.23. 20:40:01

@Sepsidzsi: nem nem, az "elektorkalandorok" volt.

Fálki 2021.02.23. 20:40:28

@MsIreneAdler: Miafasz??? Kiaza Peni? Jovore nem FalkiTeam-et kellene odairni????

Krétagarbó 2021.02.23. 20:42:38

@Fálki #TEAMPINI: megértelek tesó. a belevalót is ajánlom, a prolipár jobb mint a kámaszutra.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:43:21

@Fálki #TEAMPINI: khm khm vagy #adamteam ugyebár :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 20:44:05

@Fálki #TEAMPINI: de, de, csak kerulj be, és jelezz a szemeddel, hogy tudjuk mi a taktika

Krétagarbó 2021.02.23. 20:44:25

@Krétagarbó: jó, ma abbahagyom. sem írni, sem olvasni, sem értelmezni nem tudok:(((

Fálki 2021.02.23. 20:44:27

@MsIreneAdler: Mondjad meg, hogy ki az a Peni!

Fálki 2021.02.23. 20:44:51

@repuloezustmokus #Piniteam: Nagyon vicces, de mar gondolkodtam ezen is :D :D :D

Kosztarika 2021.02.23. 20:45:26

@PYT #TeamBÁLA: ennek volt előzménye. Pár napja már járt itt. Nagybetűs, vesszők, pontok nélkül dölt belőle a hülyeség. Változott az írása, a stil nem. Ebből arra következtetünk hogy nagyon is tudja, hogy keltsen feszültséget itt.

Hereverő: EKG

hereverő heverő 2021.02.23. 20:45:35

@Fálki #TEAMPINI: ehhhehehe... peni valdes az ezüstmókus régebbi nickje teee :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 20:45:50

@PYT #TeamBÁLA: Fálki #TeamFálki jó, na, ezt ki kell mondani! :-D

K_Attila 2021.02.23. 20:45:52

@Fálki #TEAMPINI: A kamasztúra az, amikor osztálykirándulnak nyolcadikban.

PYT 2021.02.23. 20:46:24

@hereverő heverő: és ki dönti el, mi az értelmes, méltatása érdemes komment itt, te? ahogy mondod, másnak se jött be a csendőrködés, neked sem áll jól.

.Zsu 2021.02.23. 20:47:12

@MozambikiZombi #teamPini: ma nem értem a kommenteket, és mit miért kapod :DD

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:48:01

@Fálki #TEAMPINI: peni olyan, mint a pini, csak egy betű különbséggel :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 20:48:38

@PYT #TeamBÁLA: Bálintunknak is ez egy kicsit a gyengéje benn! :-)

Fálki 2021.02.23. 20:49:38

@MsIreneAdler: A pini is pont olyan, egy betu kulonbseggel, mint a.. póni.

Krétagarbó 2021.02.23. 20:49:42

@repuloezustmokus #Piniteam: igen, ezt egy bizonyos korú emberek értik csak:)

Gia 2021.02.23. 20:49:52

@PYT #TeamBÁLA: Hidd el,Heverőnek igaza van.

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:50:09

@repuloezustmokus #Piniteam: de most, mondd, hát nem egy betű a különbség?? Ez biztos, hogy nem egy jel?? :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 20:50:32

@Fálki #TEAMPINI: próbálkozom néha a vicceskedéssel, nyilván nem érhetek fel armandoig

Őzláb Gida 2021.02.23. 20:51:19

@PYT #TeamBÁLA: láttam a tegnapi reakciód és köszi!! :) maximális ekg mindennel. :)

MsIreneAdler 2021.02.23. 20:52:00

@Fálki #TEAMPINI: #teampóni... Izlelgetem még :D
Ugyan, természetesen, ha bekerülsz (és kellően meggyőző leszel), egyértelműen rád fogok szavazni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 20:53:55

@repuloezustmokus #Piniteam: Egyébként tök jót mondtál. Igen bizonyos tulajdonságok bizonyos helyzetekben az erősségeink, máskor meg pont a gyengéink.

hereverő heverő 2021.02.23. 20:54:23

@PYT #TeamBÁLA: nem én utasítottam rendre mindenkit, vagy mégis? A szinvonalat illetően mindenki döntsön maga, kikkel szeretne társalogni. Én eldöntöttem.

MozambikiZombi 2021.02.23. 20:54:47

@.Zsu: az enyem olelos EKG volt, zombisitva :D

De akkor ezt a vanilia cuclit, ezt szetszedem, egy hatalmas toltessel beletoltom aaa lekvaros cuclit a vaniliafankba. Na! Eskuszom nem eszek ilyen cukros cu-cuccokat, de a testem rakivanja magat, hogy a ezt a fankot megkentem ilyen lekvarral, azt igy ramentem a testembol. Huuuuu, de jo! ;)

Kosztarika 2021.02.23. 20:55:08

@Krétagarbó:
Attól függ kihez képest. Van ahol -2 cm. :))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 20:55:45

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: pl a focipályán kifejezetten elonyosek Bálint tulajdonságai

Fálki 2021.02.23. 20:55:50

@PYT #TeamBÁLA: Hulyekre szerintem nincs szukseg.

És akarki is legyen ez, nem is akart beilleszkedni ide, csak idebofogte az omnipotens faszságait irasjelek, tagolás és nyitottság nélkul. Nem kell.

Malac esete más volt.

Cimili2 2021.02.23. 20:56:27

@hereverő heverő: ezt én senem tudtam, mert folyton titkolóztok. :)))))))))))

Fálki 2021.02.23. 20:56:52

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Te már mondtad korabban, hogy hozzánk hasonló lombrágó zsiráf vagy, de ennyire? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 20:56:53

@PYT #TeamBÁLA: Ezt én is így látom, bár neki azért voltak erős visszaesései is. :-)

.Zsu 2021.02.23. 20:56:55

@MozambikiZombi #teamPini: igen azt láttam és örültem csak mire kaptam? :))

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 20:58:25

@Fálki #TEAMPINI: hogy te milyen udvarias vagy! egyesek itt a lóbaszó jelzővel illettek :DDDD

PYT 2021.02.23. 20:59:24

@hereverő heverő: hanem, én? csak a kiközösítés ellen szólaltam fel, ami már vadmalac esetében sem tetszett, és most sem. én ezt találom méltatlannak a hv szellemségéhez. knek, mi...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:00:22

@Fálki #TEAMPINI: " És akarki is legyen ez, nem is akart beilleszkedni ide, csak idebofogte az omnipotens faszságait irasjelek, tagolás és nyitottság nélkul. Nem kell." Ez ki volt?

MozambikiZombi 2021.02.23. 21:00:45

@.Zsu: Ja, hogy ne legyen lelkiismeret furdalasod, nem voltal kirekeszto. Engem is zavart a szinvonalzuhanas. Pont azert nem lepek be fb-ra, hogy ne rohadjon le az agyam a hasonlo stilusu kommentektol.

Fálki 2021.02.23. 21:01:08

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Nem értenek azok az ilyen langaléta nyekenyóka nőkhőz.

Bezzeg én!

:D

hereverő heverő 2021.02.23. 21:01:43

@PYT #TeamBÁLA: ne haragudj, én befejezem ezt a vitát válasz nélkül. Nincs bennem se tüske se semmi, csak másként gondolkodom mint te.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:01:49

@Fálki #TEAMPINI: Malac esete a sékellel? Vajon Malacka lelécelne 8 millával az utolsó héten a legjobb 5-ben ? :-D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 21:02:05

@Fálki #TEAMPINI: de rég hallottam már azt, hogy nyekenyóka :D

Fálki 2021.02.23. 21:02:15

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Ez a nikk itt korabban, nem emléxem már rá.. Malacka vagy mi.

Fálki 2021.02.23. 21:03:02

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: 3 sékellel is lelécelne, plusz vinne pár dolgot a berendezésből, ami a kiskofferbe befér :D

PYT 2021.02.23. 21:03:10

@.Zsu: maxi ekg erre részemről is, de én nem akarom minősítgetni senki kommenzelési stílusát, amíg nem trágár és nem öncélúan offenzív, nekem idefér.

MozambikiZombi 2021.02.23. 21:05:39

@PYT #TeamBÁLA: Beke van. Elment. Make love not war. ❤️‍

PYT 2021.02.23. 21:05:50

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: még szép!!! xddd sosem titkolta az ars poeticáját: a sékelek mindenek felett... nem ő lenne, ha bent hagyna egy nyolcast, bárhol.. ;))

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.23. 21:06:57

@Fálki #TEAMPINI: Köszi az Öfit!

Virág:
Ahogy Frú mondaná: Tyűűűű bameg te lány! Neked nagyon nehéz életed lesz, pedig töbre vagy hivatott...
Nem baj, majd Virág papa elássa Danit a kert végébe, ha nagyon terrorizálni fogja a lányt...

PYT 2021.02.23. 21:08:10

@MozambikiZombi #teamPini: nem róla szól, hanem általában a jelenségről... bármikor jöhet bárki ugyanígy; de köszi.. xddd

Gia 2021.02.23. 21:08:17

@MozambikiZombi #teamPini: De jó,hogy leírtad Robi fánkozását!:-)Nagyon bírtam!Amikor máskor részegen tologatatta magát egy ládában az sem volt piskóta.:-))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:09:27

@PYT #TeamBÁLA: Jó, de 36-t is nyerhetne, ha nem lécel le... :-)

Fálki 2021.02.23. 21:09:42

@Gia: Robi tegnap este elvitte a showt. A táncolási is zseni volt, meg a fánkevés is :D :D Imádtam és én bizony ezen a parbajon teamrobi leszek, akarkit is visz ki. Pinit nem fogja.

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:11:13

@Gia: egyébként nem volt vészes hogy be volt rúgva, azt hittem megőrül és azért mondja hogy nem iszik. Azt hittem vállalhatatlan és megelőzi ezzel

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:12:16

@Fálki #TEAMPINI: tényleg, most nincs szavazás? prometheus nem indított?

Fálki 2021.02.23. 21:12:22

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Varhato ertek szerint ebben a pillanatban mindenkinek a ra eso nyeremenyreszedese 7,2M. nyilvan nem egy vakuumban tortenik minden és vannak szimpibb és kevesbe szimpibb karakterek, de egy EQL szamitas szerint ennyi.

Innentol kezdve ha Robi elfogadni egy fix 8at, akkor jobban jarna. Még akkor is, ha egy kieso utan az EVje mindenkinek 9re ugrana.

PYT 2021.02.23. 21:12:40

@.Zsu: Fálkira, ki másra... ki más lenne képes még ártatlan őzikeszemekkel bekérdezni egy olyat, hogy mijazaz a2m, az ő "múltjával"..? ;))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:13:12

@hereverő heverő: Na de azért a kérdés is ott volt nem...? :-)

Fálki 2021.02.23. 21:13:14

@Cérnahuszár a naív: Én nemtudom... Ármándó és prometheus szokott szavazasokkal mókolni...

MozambikiZombi 2021.02.23. 21:13:50

@Gia: Gyakorlatilag az egesz VV10-bol csak neki all jol ez a halmazallapot. :D Lescripteltem a "Robi es a fankot " magamnak a borongosabb napokra.
A horgaszos videot juttatja eszembe, azt is nagyon szerettem regen:

youtu.be/k-6ZMz1X8nE

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 21:14:30

@MsIreneAdler: nem beszélem ki azt, aki nincs itt :DD

PYT 2021.02.23. 21:14:39

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: a biztosat, kockára tenni a bizomytalanért..? áh, az nem ő... ;))

Krétagarbó 2021.02.23. 21:14:59

@Cérnahuszár a naív: azt hiszem, hogy a másik posztban van szavazás.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:15:11

Ide is beírom, mert a másikban pangás van:
Valaki aszonta odaát a Face-en, hogy nem is Robi írta a 8 millát, hanem Pini. Ezért volt Robi felolvasáskori hangja tök nyugodt (Ő olvasta fel a big bráner levelét a témában)
Ha ez igaz, akkor viszont szerintem nagy gratula Lóbeltnek, hogy mégis beleállt Bálintba, pedig nem is róla van szó.

hereverő heverő 2021.02.23. 21:16:40

Én bealszom, hosszú volt a mai nap. Álmodjatok szépeket. Búcsúzóul egy fájdalmasan gyönyörű:
youtu.be/wFj82do688Q
Joccakát, rosszalkodjatok!

Krétagarbó 2021.02.23. 21:17:19

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: már csak 43 perc és kiderül. Hol van Ppupu?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:18:06

@hereverő heverő: Kihagyod a leleplező öfit? Jó éjt, aztán nehogy valami rémes VV álmod legyen!

PYT 2021.02.23. 21:18:10

@MozambikiZombi #teamPini: ha a normális, szokott hangnemben válaszolsz, átveszi ő is előbb-utóbb, lásd vadmalacot, simán asszimilálódott...

Gia 2021.02.23. 21:18:11

Ja,az is jó volt,amikor Robi becsípett és bekötötték a lábát.Közben úgy ette a narancsot,hogy meg sem volt pucolva.:-))))Robi a nagy forma.Nem a köcsög Dani,pedig rá mondták.

Fu Szekh Li 2021.02.23. 21:18:15

Faxom bele, negyed tíz van, mire utolérlek tegnap estétől titeket.

MozambikiZombi 2021.02.23. 21:18:22

@PYT #TeamBÁLA: Nalam van az a komment - szinvonaltalansag, ami kiveri a biztositekot. Mondanivalotol fuggetlenul. Celtalan frocsogeskent aposztrofalnam, aminek koze sincsen a kommunikaciohoz. Ranezek egy ilyen iromanyra es megfajdul a fejem. Na, o megugrotta ezt a lecet.

Mindegy, elmult, lepjunk is tovabb. :)

Kosztarika 2021.02.23. 21:18:25

@MozambikiZombi #teamPini:
Daninak ezt játszották le gyermekkorában, végtelenítetve.

Gia 2021.02.23. 21:19:56

@PYT #TeamBÁLA: Előbb-utóbb?Már csak 5 nap van.:-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:20:30

@Brigante: Nem ugorhatnánk rögtön az ásós részhez? :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:21:26

@Fu Szekh Li: Üdv. ma este is itt! Elvileg lesz némi izgalom az öfiben.

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:21:40

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: hú ha így van és pini írta, robi meg bevállalta, akkor egy hős
bálintnak meg megvan a löveri vágás a fején.

Raspberry Cake 2021.02.23. 21:22:39

Remélem Robi észszerűen végiggondolja, hogy kit hívjon ki, nem örülnék még egy Robi-Bálint párbajnak, ráérnek majd a top 2-ben összecsapni egymással, előbb essen ki Moh vagy Merci:)) Nem igazán értettem, Moh miért nem választott senkit online randira, úgy látszik nagyon-nagyon magasan van a léc, vagy nagyon reménykedik még abban, hogy Evelin exből next lesz:DD Kicsi a világ, az egyik videó beküldőjét ismerem, eléggé meglepődtem , mikor megláttam.

.Zsu 2021.02.23. 21:23:31

@PYT #TeamBÁLA: ja igen hát én simán belesétáltam a csapdájába :DD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:23:38

@Fu Szekh Li: Sőt, ez a mai második poszt, tehát ott van még a Dzsibutié is. Ez csak a JLB külön kiadás by Fálki. Szerencsédre viszont az első 20 hozzászólást átugorhatod, mert azok mind Fálki ismételt elsőzései. :-D

Fálki 2021.02.23. 21:24:18

@Raspberry Cake: Bálint nénikéjéről meg kiderult azota, hogy bérlete van az RTLes musorokba... S hogy hogynem, Bálint VÉLETLENÜL pont Őt választotta.

Aha.

#noscript

MozambikiZombi 2021.02.23. 21:24:44

@Fálki #TEAMPINI: Ez de cukiiii: #nevetéstitulus
Nem ismertem, koszi!

Kosztarika 2021.02.23. 21:25:22

@Majom1Parádé #Team PINLobelt:
Hova jutottunk. :(( A fb-ról informálódunk? Nemá.

Fálki 2021.02.23. 21:26:10

@MozambikiZombi #teamPini: Visitva rohogok mindig, amikor egymas utan 50x megnezem
#nevetéstitulust

Fu Szekh Li 2021.02.23. 21:26:39

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Hát ez az, még a kettővel ezelőttinél kezdtem. Meg is hatódtam, hogy Dzsudi posztjánál többen is megidéztek. De hát ez az utsó hét és pörgünk, mint majom faszán a stanicli...

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:26:50

Kosztarika 2021.02.23. 17:01:08
@kipcsak harcos:
Hol a fejében jársz? nincs tüntetés ;))))
Ezt önhitten úgy értelmezem, hogy hiányzom :) :D

Raspberry Cake 2021.02.23. 21:26:57

@Krétagarbó: @Fálki #TEAMPINI: Egy lányról van szó, aki körmös, nem a szinte minden RTL-es műsort megjárt pszichológusról:))

Kosztarika 2021.02.23. 21:28:48

@Krétagarbó:
Két gyermeknemzés között, vagy közben, mert addig is elvan a gyerek.
Jó sokan vannak tesók. :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:29:01

@Kosztarika: Hátizé, mély elnézést de ott óvastam, mondom érdekes, elsőre nem is tűnt kamunak.

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:29:07

@Raspberry Cake: valamelyik nap itt is volt egy idősebb kommentelő, heverő felkérte táncolni is
mintha az rémlene hogy pszichológus volt ő is, de lehet hogy már összemosódnak az emlékeim és újakat is kreálok

SirLemming 2021.02.23. 21:29:21

@Fu Szekh Li: Jaja. A munka monnyon le. Legalábbis nálam. :D

@PYT #TeamBÁLA: Amilyen a fogadj isten olyan adjon isten, asszem. Nem feltétlen éri meg azon rugózni, amikor valaki nekifutásból gyök kettő stílusban nyilvánul meg és a plénum nem vár lélegzetvisszafojtva, hogy majd magasabbra teszi a lécet, hanem a színvonalán díjazza az előadást.

PYT 2021.02.23. 21:29:43

@MozambikiZombi #teamPini: ugyanez nálam is, ezért is nem megyek sskk a face-re, ott aztán eluralkdik szépen a szellemi sivárság sokszor, de itt azért olyanról még közel sem volt szó.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:29:50

@Fu Szekh Li: Hiába nézem, nincs rajta stanicli vagy mi :-))))

_Pipp 2021.02.23. 21:30:42

@Raspberry Cake: ha én lennék Mó exe és végignéztem volna mit művel odabenn, még ha lett is volna bennem békülési szándék, már nem lenne :D (amúgy szerintem csak szimplán csalódott volt a felhozatalt illetően:))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 21:31:28

@_Pipp: hát nekem pár napja nem ugy tunt mintha Mohex nagyon akarna valamit is..

_Pipp 2021.02.23. 21:31:49

@Fálki #TEAMPINI: egy hős vagy, hogy megírtad ezt a JLB epizódot, én már annyira unom :) Virág fejében teljes a sötétség, a szerelem ül, butít és a nyomorda dönt, ez a közhely valamiért közhely lett :D

Kosztarika 2021.02.23. 21:33:06

@kipcsak harcos:
Nem ez volt az első eset, hogy emlegettelek, ezek szerint nem láttad.
Nehéz bevallanom, de bizony, hogy hiányzol. :))

_Pipp 2021.02.23. 21:33:12

@repuloezustmokus #Piniteam: szerintem sem, és itt írták, hogy már van is valakije, csak arra akartam reflektálni, h Mó talán amiatt nem randizott és amiatt nem akar szerelmi kapcsolatba bonyolódni Mercivel, mert szeretne összejönni az exével

úgymond olvasó mmkk 2021.02.23. 21:33:58

@SirLemming: éppen most dicsértelek meg, kár volt

MissRöfi 2021.02.23. 21:35:07

Elnézést szeretnék kérni mindenkitől!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:35:20

@_Pipp: Hát sztem Mohának az a hajó már elment.... De mondjuk neki nem lesz problémája kinn, ha csak nem saját maga...

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:37:33

@Kosztarika: "tudtam, csak nem sejtettem" :D
Azért jól esik :)
Jöttem volna én, de tudod ilyen a politika... :D

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 21:37:47

@_Pipp: Sztem is a felhozatallal volt baja, azt hiszem Dzsudi írta is az öfi-ben, hogy csak ő nem tudta poénra venni a virtuális randit. Merdzóval is az a baja, hogy azért ő, mármint Moha, magasabbra pozícionálja magát.

Raspberry Cake 2021.02.23. 21:38:49

@_Pipp: Persze, látható volt, hogy csalódott, de attól még nem kellett volna nehezére essen néhány mondatot váltani 1 vagy 2 lánnyal videóhíváson keresztül, nagy valószínűséggel a többiek sem a jövendőbelijükkel beszélgettek. Arra is gondolhatott volna, hogy a nézők szemben mindez a véghajrában nem épp pozitívan jön le. Látom Instáján már megy a mea culpázás miatta:DD

Kosztarika 2021.02.23. 21:39:08

@Fálki #TEAMPINI:
Ne légy lekezelő Fálki, már elkezdte. Hagyjuk békén és kiderül. : )

Ne akarj mindenkit letérdeltetni! :DDD

Fálki 2021.02.23. 21:39:16

@Alice_in_Wonderland: Mert az elozo csaja pár polccal feljebb is volt, mint a Heliumbarbi.

Ármándójózsi 2021.02.23. 21:39:54

@Fálki #TEAMPINI: Majd az összes videóbeküldő RTL-es statiszta... Kati néni, vagy ki volt az a haggyál főzniben szerepelt az állítólagos béna fiával...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:40:01

@Alice_in_Wonderland: Pedig ahhoz képest szerintem eléggé ilyen bárgyú pásztor fiú feje van...

Fálki 2021.02.23. 21:40:01

@Kosztarika: Micsoda szavajárás... Nem szoktam én ilyesmiket mondani.. De még gondolni se :D

Fálki 2021.02.23. 21:40:34

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nyilvan, nem volt ez egy percig sem meglepetés.

_Pipp 2021.02.23. 21:41:40

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: amúgy sem jó a felmelegített káposzta :D jaj, de közhelyszótár lettem ma estére :D nem lesz problémája, sorban fognak állni a kislányok a kegyeiért :)
@Alice_in_Wonderland: igen, különbnek érzi magát, neki csak fullos gádzsi kell :D
@Raspberry Cake: túl komolyan vette az egészet, mintha lett volna bármi következménye :D

Ármándójózsi 2021.02.23. 21:42:24

@Gia: Lehet, ezt is egy kollégám súgta ma. :DDD

Kosztarika 2021.02.23. 21:42:34

@kipcsak harcos:
Ő is olyan lett mint a villám: néha becsap/lecsap.
Kiszámíthatatlan, mint a pinisek általában. :D

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:42:57

@MissRöfi: részemről semmi gond, csak annyit kérnék hogy kerek mondat legyen, ne olyan ami azért nehezen kibogozható mert indulatból írták. Érdekelne mi a baj robival, akinek baja van vele.
Engem meg lehet győzni, lehet olvasok olyat ami elkerülte a figyelmemet

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:44:35

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: én valamiért mindig világháborús német katonai egyenruhával társítom :S
szerencsétlen moha hogy ez jut eszembe róla, főleg amikor elvigyorodik

SirLemming 2021.02.23. 21:45:19

@úgymond olvasó mmkk #teamlóbelt: Aww. Sorry vagyok. Pont nem olvastam még... Akkor inkább magamban tartom az est poénját.

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:45:31

@Kosztarika: neked is ez a véleményed a pinisekről? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:45:51

@Fálki #TEAMPINI: Azért Bálint fiatalabbik statiszta randevú partnere bejött, nem, sőt a Robi Mauriciuszi rendezvényszervezője is...? :-)

Cérnahuszár 2021.02.23. 21:47:41

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: na jó, most lett hátrány hogy nem nézek ilyen műsorokat.
mondjuk a fácános csávó fura volt, amiket mondott, de a többit bevettem :DD

MissRöfi 2021.02.23. 21:47:45

@Kosztarika: köszi kedves vagy nem hiszem valamivel is megbántottalak volna,csak nem ekg mindenre mindekivel

Fálki 2021.02.23. 21:49:05

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Nem néztem őket ilyen szemmel, megmondom őszintén.

Pini dekoltázsa jott be a riportban sokkal inkabb, pedig hatarozottan nem szeretem a 80B-nél nagyobb melleket.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:49:17

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Jaja, Dominikai. De a favorítom, hangra is, a Bálinté volt. Persze nem Kató néni, aki 52 éves pszichológusként legalább 72-nek nézett ki.

Kosztarika 2021.02.23. 21:49:33

@kipcsak harcos:
Kell a titokzatosság. A puzzle is csak addig érdekes, míg kirakod, a megfejtett rejtvény sem izgat fel, nem?! ;)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:50:38

@Raspberry Cake: Akkor ez szép kis szőrmés ruhadarab. Egyik műsortöltelék randizik a másikkal. Kasszasiker. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:52:05

@Fálki #TEAMPINI: Én sem, mert ritkán tartozik 50 kg alatti csajokhoz. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 21:52:47

Akkor az öfit ide kommenteljük vagy a rendes Hv-hez?

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:53:00

@Kosztarika: azért ez nincsen minden területen így :D

Kosztarika 2021.02.23. 21:53:24

@MissRöfi:
Nem is várja senki.
Azért írtam, hogy jelezzem, a kommentszekció nyitott és kedvesen fogadunk mindenkit csak ahhoz nem mindegy a "belépő". Tudod, az első benyomás. :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 21:53:24

Sziasztok, szép estét!:-)
@Fálki #TEAMPINI: Köszke a posztot, így már nem tudom hanyadikként. :D
Vikit ma túlélem... remélem, nem lesz bent sokáig. Másokat tényleg nem találnak, akik elvállalnák ezt a "nemes" feladatot? :)

Fálki 2021.02.23. 21:53:45

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Meh, fenykepezd ki legyszi, ha tenyleg ennyire premiumtermék.

SirLemming 2021.02.23. 21:54:06

@Cérnahuszár a naív: ő hal meg a Vicctől?

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Motoros néni jóféle volt. A dominikai kevésbé mozgatta meg a fantáziám.

De jól válogatták össze őket. :D

@Fálki #TEAMPINI: A ruci érdeme? Mert arra én is felfigyeltem, pedig nem zsánerem az ekkora kaliber.

Kosztarika 2021.02.23. 21:55:28

@Majom1Parádé #Team PINLobelt:
Az állatvédők miatt írjunk inkább műszőrmét a bunda helyett. ;)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:55:35

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Itt már minden összefolyik a hajrában, tér-idő-gondolat. Dzsudibí megszívta, mert Fálki ráindította a posztját! :-)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 21:56:11

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Magam részéről vissza nem mászom oda, de azt hiszem Grincs JLB-jénél ment tovább a diskurzus, nem volt váltás. Így kell összezavarni azt az olvasót, aki lemaradt. :D

Ármándójózsi 2021.02.23. 21:56:33

FIGYELEM, ÚJRAINDÍTOTTAM A SZAVAZÁST, HOGY AKI ELTÉVEDT, TUDJON KORRIGÁLNI!!!
NE A VÁGY, HANEM A TÉNY LEGYEN A MEGHATÁROZÓ!

SZAVAZZATOK ARRA, HOGY KI LESZ A VV10 TOP 3 JÁTÉKOSA A SZOMBATI FINÁLÉBAN!!! READONLY KOLLÉGÁK IS SZAVAZHATNAK!
ITT -> strawpoll.com/s6uzczseh

A SZERDAI KIHÍVÁSIG LEHET SZAVAZNI!

Fálki 2021.02.23. 21:56:36

@SirLemming: jaja, nyilvan valami kulso tuning volt.

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:56:37

@Kiégett Hobbynyúl: nem állt szándékomban ma VV-t nézni, de annyi rosszat hallottam erről a Vikiről, hogy kíváncsi lettem.

Mázasmėzes 2021.02.23. 21:56:40

@Fálki #TEAMPINI: nagyon jó lett az összefoglaló, imádlak, de please, a helység - helyiség összekeverését javítsd, mert ez kb olyan mint a muszaly, a külömbség vagy az egyenlőre.

_Pipp 2021.02.23. 21:57:06

@Kiégett Hobbynyúl: sziaa:) szerintem nem:D sokan próbálják lemosni magukról a VV nevet, mint szegény Zsolti

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 21:58:06

@kipcsak harcos: Mennyire volt rossz? A villatársai falnak mentek tőle többnyire. Igazi manipulátor volt, de miatta zárták ki Simont, holott elsőként ő húzta le a srác nadrágját, utána szakadt csak a felsője...

MissRöfi 2021.02.23. 21:58:14

@Kosztarika: Azt írtam, amit gondoltam,nem érdekelt a,jópofizás,aztan rájottem....de....számit

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 21:59:04

@Fálki #TEAMPINI: Nem tudok fényképezni, én trollkommenter vagyok csak, életemben nem írtam még posztot. Azok tudnak csak fényképezni. A motoros csaj szerintem jó! Dominika esetében méltányolnám, ha visszarántaná Lóbeltünk szekszuális irányultságát az illiberális irányba.

kipcsak harcos 2021.02.23. 21:59:34

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ahogy nézem eddig rengetegen szavaztak (1) :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 21:59:49

@_Pipp: Szia!^^ "Megmondom az őszintét", hogy ezeket az embereket sem értem valahol.Ők vállalták be annak idején, ez is az életük egy szelete. Ott volt, na bumm. Utána letett valamit az asztalra? Az számít. Persze ha sok a kretén, akkor azért az zavaróvá tud válni. :D

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:00:00

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Kezdődik az Ápoltak Viadala!

tvbuzi 2021.02.23. 22:01:10

Hát ez meg hogy néz ki

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:01:14

Ancsa, mint egy vadalma úgy mosolyog...

Kosztarika 2021.02.23. 22:01:20

@MissRöfi: Van arany középút is.
A kocsmában nem kell kopogni, de az ajtót berúgni sem. ;)

_Pipp 2021.02.23. 22:02:38

@Kiégett Hobbynyúl: ja én sem értem, mondjuk Zsolti azért letett valamit, ő szépen felépítette magát, bár elő szokta adni, h neki az élete része volt a VV, de azért nem szereti ha mindig ezzl azonosítják

2021.02.23. 22:02:41

Most ezen poszt alatt lesz a live kibeszélő? :D

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:02:48

Ezt most nem értettem. Miii ha valaki elvisz 8 milliót akkor a nyertes csak 28-at kap? Vagy WTF?

.Zsu 2021.02.23. 22:03:27

@Egykecske: aha

@ppupu #TEAMPINI: igen.
de elméletileg, én úgy vettem ki.

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:03:30

@Kosztarika: Szívem, már megint pedagóguskodsz ?? :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:03:54

@_Pipp: Igen, pont erről beszélek. Mintha ki akarnák törölni... pedig... pedig nincs miért.

Cimili2 2021.02.23. 22:04:08

sziasztok.:) itt leszünk?

tvbuzi 2021.02.23. 22:04:33

Összevesztek a lóvén!!!

_Pipp 2021.02.23. 22:05:00

Mi? ez jogilag rendben van? rendben lenne? :D vagy csak szívatják őket?

K_Attila 2021.02.23. 22:05:07

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: ha tényleg kutató, valami digitális lábnyoma lehetne a néninek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:05:32

A gyökér szerkik tényleg beírták, hogy csökkentik a zsét.
Ami nyilván illegális.

MissRöfi 2021.02.23. 22:05:42

@Kosztarika: Nem hiszem ezt tettem,csak nem volt a nagy ekg

2021.02.23. 22:05:48

Najóó ez így viszont nagyon nem korrekt manipuláció a szerkik részéről. Komolyan megszavaztatják őket? Jogilag nem is lenne lehetőségük erre, ők is és az RTL is aláírt egy szerződést, hogy a nyertes nyereménye 36 millió forint...

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:05:57

Akkor rendben, agysebész még lehetek

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:06:11

@Fálki #TEAMPINI: most már rá kell keresnem ki ez a csaj, annyit emlegettétek.

Egyfejű 2021.02.23. 22:06:38

@Cimili2#teampini#pompomlány: Szia, és mindenki másnak is! Huhh, szinte lemaradtam a főbalhéról!

.Zsu 2021.02.23. 22:06:56

@_Pipp: ez csak szivatás sztm.
hát ezután volt a kiválasztás, és ott volt Robi ugye :)

tvbuzi 2021.02.23. 22:07:00

Vágja a fejszét maga alatt

Mók_Ica 2021.02.23. 22:07:02

sziasztok, majdnem nem találtam ide :)))))

na, megkaptuk a választ :)))

Krétagarbó 2021.02.23. 22:07:38

@Egykecske: főleg úgy, hogy valszeg utólag - látva, hogy csak Robi írt összeget - találták ki a többit.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:08:07

ettől még nem lett szimpatikusabb bálint reakciója......

Adamadam 2021.02.23. 22:08:40

Bálint megint egy agresszív fasz

Kábel Barát 2021.02.23. 22:08:53

Bálint az új mocsár.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:08:55

@Krétagarbó: nagyon nagyon valószínű.....

_Pipp 2021.02.23. 22:09:22

@.Zsu: benne volt a levélben, hogy megszavazhatják... nem tudom milyen szerződések és apró betűs részek vannak

.Zsu 2021.02.23. 22:09:24

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ja oksi, lemaradtam arról. tehát lehetett volna így? kik nem szavazták meg, a lakók?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:09:33

@Krétagarbó: Tuti.
@Mók_Ica: Így, főleg nem. Érthető, hogy mindenkinek van egy célja, de ez a megnyilvánulás nem oké.

tvbuzi 2021.02.23. 22:09:43

Már a Vivi is nagyobb csalódás volt mint Gaben

peachcat 2021.02.23. 22:09:54

balint lehuzhatja magat. tenyleg azert van felbaszva, mert mar a zsebeben erzi a penzt.

_Pipp 2021.02.23. 22:09:56

Bálint nagyon visszataszítóan viselkedik, nem először...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:10:03

@_Pipp: Átverés volt, csak a feszkókeltés volt a cél.

Cimili2 2021.02.23. 22:10:05

@tvbuzi: igen
@Adamadam: az hát. mi köze hozzá, h robi hogy dönt.

.Zsu 2021.02.23. 22:10:08

@_Pipp: jajaja. köszönöm! azt épp nem hallottam.

Adamadam 2021.02.23. 22:10:23

Bálint egy köcsög. Nagyon elszállt

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:10:37

Te is költsd gyógyszerre Bálint. Ilyet nem kívánunk senkinek, akárkiről is van szó, mert visszaüt.

zellerlevél 2021.02.23. 22:10:45

Bálint tovább rombolja a róla kialakult képet.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:10:46

@Cimili2#teampini#pompomlány: @Kiégett Hobbynyúl: sziasztok :*

és bálint folytatja..... sajnos vakon van, elvakítja az érzelem és most nem gondolkodik...... pedig ez egy játék!!!!! ráadásul egyéni

Cimili2 2021.02.23. 22:10:54

@tvbuzi: en meg bálában csalódtam.

SirLemming 2021.02.23. 22:10:54

Bálint így ebben a formában most mit is akar mondani? Ő menne a 36ra, a másik nem. Case solved?

Vagy színészkedik vagy káposztalé...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:11:09

@Mók_Ica: Igen, és ezt Moha most nagyon jól mondta.

etikette 2021.02.23. 22:11:16

Atya eg de feszult mar ez az Ejjelnappali fiu. Kis szarcsimbok...

nicu71 2021.02.23. 22:11:45

Bála most nagyon elvágta magát nálam.Ez most nagyon tul lett tolva.Nem tetszik ez a fejlemény.

Spitzbauer 2021.02.23. 22:11:56

Mea culpa! Bálint egy barom. Nincs igaza. Ellenben Lóbeltnek igaza van. Kár, de elbaxxta.

kipcsak harcos 2021.02.23. 22:12:01

@Mók_Ica: szerintem igaza volt Bálintnak, csak az a stílus...
Mondom én :D

pszichomama_ 2021.02.23. 22:12:02

Na jó átjöttem ide, szóval leírom itt is: ez amit a Bálint művel, full olyan most mintha az ÉNB egyik epizódját nézném. Negyon nem önmagát adja szerintem.

Adamadam 2021.02.23. 22:12:06

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Renátó és Dani agresszivitása mellett nem tűnt fel, de nagyon agresszív egy barom

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:12:17

Bálint mit alakoskodik? Meg 30 évesen kajafutárként mi a fa**ért vett föl hitelt? Itt kezdődnek a gondok, az eszetlen hülyeséggel, hogy mindig minden villalakó úszik a hitelben. Ezeknek pénzt...?

csodalámpa 2021.02.23. 22:12:22

Ahh, remélem lesz töke Robinak és kihívja-kiejti Bálintot. Nálam már Danival egy szinten van egy ideje.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:12:22

@peachcat: Sajnos a követői esélyesen megnyeretik vele. Bálint egy igazi tapló, a saját zsebére gondol, mert az egója a plafonon van. Ha nem gondolná top favoritnak magát Ő is lelépne a zsével.

Cimili2 2021.02.23. 22:12:33

@Mók_Ica: ekg
mi ez nár, h nemtom elküldeni a komit telón, mert a küldés gombot eltakarja egy reklám. ez eddig sosem volt.

tvbuzi 2021.02.23. 22:12:44

Beveszek egy nyugtatót

_Pipp 2021.02.23. 22:12:44

@Kiégett Hobbynyúl: de azért csak Robira tette a jelet :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:12:45

@Adamadam: El... még a végén magát építi le. Bennem még mindig bennem van, hogy esetleg kikapják a játékból, mert nagyon elindult az énb-s múltja is...
Viszont tényleg nincs joga ahhoz, hogy eldöntse, ki mit gondoljon, vagy mit tegyen.

Kábel Barát 2021.02.23. 22:12:54

Bálintot még mindig bassza, hogy Robi mindenben lenyomta. Végre talált valamit, amibe beleköthet.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:13:02

kb mint egy hisztis pitsa.... úgy viselkedik bálint.... miért kéne mindenkinek úgy gondolkodnia, mint neki????? más szempont, más igazság nincs.....

2021.02.23. 22:13:14

Há' mindjárt beveszek egy xanaxot idegbe jöttem ettől a konfliktusgenerálásról és Bálint reakciójától, és hogy előre tudom, hogy ez lesz most a műsor csütörtökig és biztos Bálintnak ad majd igazat a nézői többség... Na mindegy, nyugtassatok le kedves kommentelők :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:13:21

Robi ismerte fel Vikit egyedül....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:13:24

@_Pipp: Moha sunyi, helyezkedik, mióta rájött, először rossz helyre állt. :D

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:13:24

@kipcsak harcos: Kurvára nem, de ha mégis, akkor sem így kellett volna.

Adamadam 2021.02.23. 22:13:38

@Nátha ellen bálna: na ez meg a másik. Milyen színész az aki kajafutárként hiteleken tengődik? Hát ilyen, énb-s...

gazo 2021.02.23. 22:13:51

Amikor anno Gabent leugatta az elején akkor már kivillant az agresszív falkavezér stílja Bálának

tvbuzi 2021.02.23. 22:13:52

Moh szarik Viktóriára

Spitzbauer 2021.02.23. 22:14:06

5 napot kellett volna kibirnia. Így nem érdemli a nyereményt. Sok volt neki ez a játék. Bye Bála.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:14:14

@Egykecske: Nem kell. :D Annyit nem ér. :DDDD

malevil2050 2021.02.23. 22:14:16

Vikike szájmon üdvözöl!

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:14:35

Hopp a büdös gyökér Viki beszólt...

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:14:39

@Egykecske: Nyugodjá meg, attól majd megnyugszol :DD

Egyfejű 2021.02.23. 22:14:44

Nna, jól tippelgettünk délelőtt. Csatorna kapja be.

Cimili2 2021.02.23. 22:14:52

@tvbuzi: :DDDDDD dobj eggyet lécci!!

.Zsu 2021.02.23. 22:15:00

én bírom h Bálint kiakadt. legalább van műsor, és nem egymás faszát szopkodják :D

zellerlevél 2021.02.23. 22:15:18

Jajj... asszem megyek aludni. :(

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:15:45

@.Zsu: Persze, nem is a kiakadás a baj... a stílus.

Spitzbauer 2021.02.23. 22:15:58

@gazo: Csak akkor igaza volt, most meg nagyon nem.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:15:59

@Egykecske: nyugodj le :)))

micsoda duma ez a reklám casting :))))

zellerlevél 2021.02.23. 22:16:32

Mercit lehet, hogy nem kéne egyedül a világba engedni.

tvbuzi 2021.02.23. 22:16:38

Moh feje... mintha félne mindenkitől

Cimili2 2021.02.23. 22:16:54

vikike is tolja azt a csokit??? sokkal kerekebb a feje, mint anno.

Egyfejű 2021.02.23. 22:16:54

@Egykecske: Ha gondolod, belinkelem neked újra azt a kis dalt, amivel fogadtalak, hogy megnyugodjál :)

gazo 2021.02.23. 22:17:32

@Spitzbauer: lehet hogy igaza volt, de a stílus attól még nekem nem igazolható

Spitzbauer 2021.02.23. 22:17:34

Mellesleg fujjj de utálom ezt az agresszív tankArankát

_Pipp 2021.02.23. 22:17:35

lyézusom Viki..............

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:17:41

Ne kérdezze meg többször, hogy szart-e...

.Zsu 2021.02.23. 22:17:43

ha VV Viki megérkezik akkor nem szarhatsz. levegőt is akkor vehetsz amikor ő mondja.

Ego0123 2021.02.23. 22:17:50

@Egykecske: Szavazok is, hogy igaza van, bár abszolút igazság nincs.

Krétagarbó 2021.02.23. 22:17:53

Moh beleállt valakibe? :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:17:54

Viki hogy próbálja szopatni MOH-t, de nem sikerült neki. :-)

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:17:55

hát, ez a viki még mindig olyan hülye mint volt

csodalámpa 2021.02.23. 22:18:01

@tvbuzi: olyan volt, mint egy sarokba szorított állat...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:18:18

moha alázás...... ez a viki jól tolja a pszichopata sztájlt.... pfffff

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:18:23

Hozza a formáját a rohadék, mi?

MozambikiZombi 2021.02.23. 22:18:47

Nem tudom veletek kovetni online, de:

"Mi van veletek, seeeeehmmi? Elvesztetek az éhhhterben? Mindenki bevan csicskuhlvah... Hagydnyitvaaaaa! Szerintetek khönnyü indiànjelmezben élni???! Kurvàra nem."

SirLemming 2021.02.23. 22:18:54

@_Pipp: @Nátha ellen bálna: @.Zsu: Na de most fektetett kábelt vagy nem? :D
Ennyit kérdezett...

.Zsu 2021.02.23. 22:18:58

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ez most megkívánta a trágár szavakat. :D

most vajon Mercivel trollkodnak?

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:19:20

Ez a Vikis rész, de nem hiányzott.

Cimili2 2021.02.23. 22:19:37

@Cérnahuszár a naív: az, és ahogy látom, kurva nagy az egója.

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:19:46

De most ő miért van bent?

2021.02.23. 22:19:49

Moh mindjárt megüti Vikkthóriát és kizáratja magát :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:19:49

@.Zsu: Ezért utálták a villatársai is. :D Nem változott.
Viszont Mohára ráfért, mert eddig elvonult. Most nem.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:19:51

@Krétagarbó: most mondja, hogy először batyta magát idegbe a villában :)))))

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:19:56

@.Zsu: Naná. Ez a nő mindenre képes...

Ego0123 2021.02.23. 22:19:59

Átbassza az egyébként is buta Mercit, de az zabálhat csoki.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:20:02

Ez a telibeszart búvárruha Viki nem szokott szarni: "eltűntél a WC-ben számomra ismeretlen okokból..." WTF???
Meg érzékeny a keze arra, hogy Moh mosogatott...
És ő beszél tiszteletről, amikor Mercikét is hogy átbassza ezzel az egész ál-reklámmal. Meg leadja, hogy francia, de mivel ő sem beszél egy szót se hirtelen a szöveg már nem franciául van...röhej az egész. A nő meg még mindig bunkó, proli, ronda és szánalmas!!!

tvbuzi 2021.02.23. 22:20:08

A kalóriaszámlálót most is beizzítják?

Spitzbauer 2021.02.23. 22:20:13

@Egykecske: Az hülye, aki Bálának ad itt igazat. Persze sok a hülye, aki felületesen nézi/rajongva imádja, még el is nézheti neki. Izgi lesz a vége legalább, csak nemtom kinek drukkoljak most.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:20:27

Azért MOH rendesen felkapta a vizet, ha Viki bent lett volna az elejétől gyorsabban kihullott volna a banda.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:20:29

asszem szopatják mercit......

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:20:44

Holnap pedig Fosoma jön be...

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:20:58

Már majdnem sajnálom Mercit.

_Pipp 2021.02.23. 22:21:04

Merci...... annyira hülye, nagyon nagyon..

csodalámpa 2021.02.23. 22:21:14

hát bakker előbb lennék egy villába zárva Renátóval, mint Vikivel, az biztos. Ritka ellenszenves ez a némber.

gazo 2021.02.23. 22:21:23

Amúgy ez a csokis Marci téma nem alázás? De szerintem semmi képpen nem játék.

.Zsu 2021.02.23. 22:21:43

@Kiégett Hobbynyúl: @Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: már a broki névnél rögtön világossá vált h faszság :DD szegény Merci :D

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:21:47

@Spitzbauer: Igen, tuti hogy a sok agyhalott tiszteletbajnok Bálintnak fog igazat szavazni...ez Orbanisztán

SirLemming 2021.02.23. 22:22:19

@csodalámpa: Ó hát Viki stílusra majdnem olyan mint egyik kollegina...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:22:22

@.Zsu: Na jó, de Mercikéről van szó, akinél ott megállt az egész, hogy csoki. :D

2021.02.23. 22:22:43

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nehogy már... Végre beregisztrálok ide, erre a VV mindent elkövet, hogy ne nézzem többet... :D

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:22:53

Anikó miért tesz úgy, mintha nevetne, és vicces lenne a mai adás?

Spitzbauer 2021.02.23. 22:22:56

Marcira, még szarral a szája körül sz@rral is jobb rá nézni, mint erre a bikatehénre: esztétikai szőnyegbombázás.
De jól szopatja Marcit, azt meg kell hagyni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:23:01

@csodalámpa: Én inkább kettejüket zárnám össze. ;)

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:23:11

Ez most szánalmas volt vagy vicces??? Vagy csak a szokásos alázzunk egy kicsit valakit feature by rtl?

tvbuzi 2021.02.23. 22:23:13

Anikó annyira természetes

Cimili2 2021.02.23. 22:23:13

@gazo: sztem is alázás. de kit akar felszopatni a csatorna?

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:23:16

@.Zsu: Márhogy a broki faszság? Igen.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:23:26

@Spitzbauer: Tartok tőle, hogy mindezek ellenére az agyhalott réteg simán megszavazza Bálintnak a 36 millát.
Amúgy a szerkik is megrohadhatnának...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:23:31

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: ahogy elküldtem, már mondta is vikike, hogy szopatás......
egyet felejt el, hogy a lakóknak MINDEN feladat.... még ha fel is merülne merciben, hogy szopatják, nem meri megkérdezni.....

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:23:36

@.Zsu: pont erre gondoltam, hogy vajon fogadtak-e a szerkik meddig lehet ezt mercivel...aztán mondta viki h baromság

Jack stereo 2021.02.23. 22:23:38

Ez most komoly? Rtl az alázás melegágya

SzabadEzANév? 2021.02.23. 22:23:56

De miért kéne a Merci rájöjjön, hogy ez a csoki átverés? Hát bent vannak a VV-ben, ott bármi megtörténhet.

nicu71 2021.02.23. 22:23:59

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Ettől tartottam.Kikerülhetetlen az a hülyegyerek.
Szegény Mercike ,naivabb mint Kósa elvtárs a csengeri asszonysággal.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:24:06

@Spitzbauer: Hogy utáltam ezt a picsát már a saját VV-jében is !
MOh meg szart rá :D :D csak nem merte vállalni !

Én megmondtam volna, hogy leszarom mit akar !

csodalámpa 2021.02.23. 22:24:12

@Kiégett Hobbynyúl: hát azt meg nézném én is, onnét tuti csak egy jönne ki élve :D vagy egymásra találnának és szaporodnának XD XD

gazo 2021.02.23. 22:24:12

@Cimili2#teampini#pompomlány: engem mindenesetre felbaszott a csatorna :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:24:38

@Cimili2#teampini#pompomlány: Ez egy jó kérdés. Viki szájából elhangzott, hogy ő is simán elsétált volna 8 millával... Mohát és Mercit biztosan nem.

kipcsak harcos 2021.02.23. 22:24:52

@LaciHogyVoltol: az a gyanúm, hogy nem volt és nem is lett a szíved csücske a hölgy(?) :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:25:32

@csodalámpa: Az biztos. Lehetne fogadni, melyik fél marad életben, összejönnek vagy sem... :D

kipcsak harcos 2021.02.23. 22:25:38

@Spitzbauer: kösz, hogy lehülyéztél :)

gazo 2021.02.23. 22:25:47

Moha most feljött vagy 5,67 %ot :D

SirLemming 2021.02.23. 22:25:47

Mondjuk ez kintről meg elmondás alapján szopatás de egyik másiknak se esik le... Nem csak Merci a ludas.

_Pipp 2021.02.23. 22:26:05

Szerintem nem volt ez annyira nagy alázás.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:26:27

@kipcsak harcos: Remélem élvezi visszanézni ez a gyökér p*csa, hogy fingjuk nem volt ki a bánat is ő pontosan :D :D :D

.Zsu 2021.02.23. 22:26:27

nem bírnám elviselni ezt a csajt minden nap, de egy pár szinttel visszafogottabb, provokálós játékos hiányzott a VV10ből. ez a csaj 5 perc alatt felkavarta Mohát is.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:26:47

@Kiégett Hobbynyúl: mivel viki nem pozitív figura, nem biztos, hogy ez jó lóbeltnek.....

Egyfejű 2021.02.23. 22:26:57

@Mók_Ica: És nemcsak szivatják, értsd, a hiszékenységét használják ki, de még a szerencsétlen étkezési balszokásaiból is viccet csinálnak, már nem először, amiből nem kéne.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:27:04

@kipcsak harcos: Szevasz Tesó! Mi van, körbeértek az avatárjaid ? :)

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:27:23

Ez a Viki az az emebertípus, akit a második mondat után küldök el picsába és baszok ki a helyiségből.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:27:31

Na most meglepően Robival sideolnak a Facebook kommentelők is többségben...

dorinkaa 2021.02.23. 22:27:33

Eskuszom nem akarom latni Merci arcat amikor kozli vele hogy csak szivatta... mar ha elmondja..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:27:57

Azért páran "odaát" is kibuktak Bálintra. A rövid eszű majom nem emlékszik, hogy eddig valaki ilyen szinten jelezte volna a többieknek, hogy el a kezekkel b+, mert a fődíj az enyimé....

Gia 2021.02.23. 22:27:57

Hú,Viki felkavarta az állóvizet.Mi lett volna Mohval ha egy szériában vsnnak?:-)

etikette 2021.02.23. 22:27:59

Ha masra nem legalabb arra jo hogy bement ez a Viki dongo leptekkel, hogy beszol nekik mert mar mind kicsit nagy arcot novesztettek. Ne vegyek mar ilyen komolyan magukat. Csicskatesok

Adamadam 2021.02.23. 22:28:03

Robi talán említette is, hogy Vikinek volt a pulóver letépős balhéja. Már ott ki kellett volna zárni a vv6-ból amikor volt ez az incidense Simonnal

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:28:09

@tvbuzi: amúgy tényleg nem tud műsort vezetni, olyan, mint egy biodíszlet....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:28:16

@Mók_Ica: A múltkor is amikor bement, nem szidták annyira, sőt... tudod, már nem játékos, így azért kissé más a megítélése más körökben. Mi meg nem felejtünk.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:28:24

@ppupu #TEAMPINI: EKG... de ezt már a LIDERInnél tudtam :)

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:28:35

@.Zsu: Iszonyat rosszindulatú, szemétláda, talán ő volt az egyetlen nő az életemben, akin akkor röhögtem, amikor bőgött bent, mint a boci, mert utálták, mint a szart.

kipcsak harcos 2021.02.23. 22:28:55

@SelyemSonkaPini: épp most hülyéztek le :D
Kellett nekem visszajönni :D

gazo 2021.02.23. 22:29:15

@Gia: ment volna Simon után

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:29:32

@Mók_Ica: pont ezt akartam írni, megelőztél. lehet inkább árt viki ezzel a melléállással robinak, bálint szépen hozta a remegek a lóvéért feelinget

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:29:33

Ebben az egészben az a tragikus, hogy szerencsétlen Merdzsó alárendelt helyzetben van és úgy élnek vissza azzal, hogy nem egy atomfizikus. Simán gondolhatja, hogy ha nem gazsulál a gestapós picsának akkor bünti van, hiszen nem működik együtt.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:29:48

@kipcsak harcos: Le kell szarni mindenkit Tesó ! ÉN így fordítottam le a TISZTELET-szót! :D :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 22:30:00

Hát az utolsó hetet kimaxolják nekik, nesztek barátok közt fíling. Sikerült egyszerre gyengíteni Robit és Bálintot, ma rájuk küldték a pitbullt is. Pini még állja a sarat szerencsére. Ez lesz itt végig.

Nálam is elpattant volna valami a 8 millától. Pont Lobitól, aki még nem mérette meg magát. Bálint meg hülye, mert síkideg és emiatt nem tudja elmondani mi a baj ezzel.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:30:00

@Gia: Moha sírva kimenekül. :D
@Adamadam: Igen, és csak Simon szívott.

.Zsu 2021.02.23. 22:30:01

@Adamadam: rtl meg még támogatja az útját...

@Gia: ugye?? felüdülés volt látni így Mohát :D

Kosztarika 2021.02.23. 22:30:08

Bálint úgy viselkedik, mint akinek betettek a zsebébe 36 millát és most valaki lopni akar az ő pénzéből.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:30:09

@_Pipp: viki stílusa miatt tűnik ez szánalmasnak..... főleg úgy, hogy ő is volt bent.... emiatt a stílus miatt nem kedveltem lilut és ancsa is szokott ilyen magas lóról beszélni velük.....

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:30:36

@ppupu #TEAMPINI: ár nem is írom úgyis tudod ..... :)

tvbuzi 2021.02.23. 22:30:36

Anikót, Győzőt és Vikit kéne összezárni

Cimili2 2021.02.23. 22:30:48

@Adamadam: számíthatsz rá, h hozzátok is be fog menni, mert a vv9be is betolták.

Gia 2021.02.23. 22:30:50

Talán Viki majd Moh felé tereli Robit..

Kosztarika 2021.02.23. 22:31:06

Nem kedveltem meg Vikit, még mindig.

kipcsak harcos 2021.02.23. 22:31:10

@SelyemSonkaPini: egyszerűen egyik sem aratott sikert, de ezt utálták a leginkább, tehát rá esett a választásom :D

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:31:13

NEM LÉTEZIK A BROKI CSOKI, akkor mit ettem SZART ???? -kérdi MErci :D:D

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:31:21

Na Viki most szépít egy kicsit :)

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:31:40

A kurva anyád nevében beszélj, Te rohadt köcsög!

gazo 2021.02.23. 22:31:48

Viszont megtudtuk hogy a Beszélek-en kívül is van élet: Folytatnám!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:31:57

@Kosztarika: ekg. Ez a baj.
@Gia: Minden megtörténhet. Ha azt nézi, hogy Mohától nem várta a jelet, akkor sima ügy.

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:32:23

Merci most tényleg mellébeszél teljesen.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:32:52

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Ezt Vikinek ? Akkor Te se szereted annyira....

Jack stereo 2021.02.23. 22:32:55

Vikiiii ki a faszomat érdekel hogy te kiben csalodtál.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:33:14

@SirLemming: Nekem még mindig van egy ilyen tippem... persze lehet, tévedek.

SirLemming 2021.02.23. 22:33:35

Ez így nagyon súlyos külső befolyás, bár akkor se segítene Mercin ha változtatna...

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:33:54

Mondjuk érdekes ilyet mondani neki 4 nappal a vége előtt, hogy így nem fog nyerni...ha 100 napig így tolta 4 nap alatt nem fog visszajönni a nézők szemében...

Mercike mindjárt visszakéri a reggeli lapot és ír rá egy összeget :D :D :D

Kosztarika 2021.02.23. 22:34:00

Ez a beszélgetés Viki és Merci között igen nagy mértékben befolyásolja a vígjátékot és óriási segítség Mercinek, ha felfogja.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:34:01

@Adamadam: Hajrá, hajrá. :D Alig várom. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:34:01

Mondjuk Mercinek mindegy, mert semmiképp nem nyeri meg, de ilyen belenyúlást, hogy konkrét infókat tol neki...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:34:10

@Egyfejű: csak bemutatta neki, hogy mennyire becsapható.... ja, aham....

@Kiégett Hobbynyúl: nem bizony :))))

@Cérnahuszár a naív: bálintnak is van hitele.... csak sokkal több és neki nem elég a 8 milla :))))

@Kosztarika: ekg

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:34:21

Merci egyetlen mondatot sem fogott fel.

Cimili2 2021.02.23. 22:34:22

@Adamadam: mi meg majd jókat fogunk derülni.:))

_Pipp 2021.02.23. 22:34:28

@Mók_Ica: nekem pl. most bejön ahogy tolja Mercinek :D rájuk fért már egy ilyen ember, Mó is felébredt kicsit, hiányzott egy ilyen karakter

zellerlevél 2021.02.23. 22:34:30

Mercit tényleg nem szabad kiengedni a világba... :(

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:34:40

@SirLemming: A kérdés az, hogy a többieknek is lesz tanács, vagy sem. Márpedig úgy tűnik, lesz.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:34:43

Amúgy én 35.999.999 Ft-ot írtam volna a papírra...aztán élveztem volna ahogy Bálint felrobban :D :D :D

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:34:55

mot jött be ember ???? Hát nem ember ment be, hanem Viki! :)

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:34:56

hiába, mercikének már késő.
nem lehet ezt semmissé tenni

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:35:55

FAszom tele van már Viki okoskodásával.....

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:36:02

Na ez is kurva jó tanács...le akarják építeni Vivit???

SirLemming 2021.02.23. 22:36:03

Most jön a rossz tanács.
Pont a "szerelmetvallok" nem az igazi taktika. Főleg a felbaszott agyú Bálinttal.

gazo 2021.02.23. 22:36:05

Vivi ne dőlj be a banyának!!!!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:36:06

Vivi legalább megfogadta Viki tanácsát és beszélt Bálinttal az érzéseiről.

Krétagarbó 2021.02.23. 22:36:07

@Egyfejű: pont emiatt sajnálom, mert tényleg a hiszékenységét használták ki pont egy olyan csajszinak, akinek egy álom lehetne egy ilyen (valós) lehetőség, csak arra gondolva, hogy ez a kiscsaj honnan jön...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:36:11

no, mindenkinek megmondja a tutit viki, hogy miért nem fog nyerni...... höhöhöhöhö

Gia 2021.02.23. 22:36:12

Ez viszont car tipp.Minek házhoz menni a pofonért Vivcsónak?

peachcat 2021.02.23. 22:36:19

ne maaar... most rakuldi vivit balintra. ezt minek. mintha ettol kicsit is szimpatikusabba valna barki elott.

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:36:42

Ez, amit most Viki tol Vivinek, nagyon nagyon nem tetszik, a szerkik beküldtek valakit, hogy face to face manipulálják őket.

Kosztarika 2021.02.23. 22:36:42

Jól megkeveri xart ez a luvnya. :)))

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:36:55

Vivinek bepusziltam volna az előbb a melleközé.... a csipkés kis baszban :)

Cimili2 2021.02.23. 22:37:11

@Nátha ellen bálna: nna moh felkérdezi vikit.:))))

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:37:14

vivi hazudik, amikor azt mondta vikinek hogy meg szeretné nyerni a játékot, meg hogy meg tudja nyerni, mind a kétszer becsukta a szemét.

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:37:30

@SelyemSonkaPini: Kár, hogy nem élőbe megy a műsor. Most beülnék a kocsiba, felvennélek valahol és a Villa setét bejáratánál megvárnánk Vikit.

zellerlevél 2021.02.23. 22:37:32

Moh is rombolja kicsit a róla alakult képet.

(Látta a fején az undort.) :)

tvbuzi 2021.02.23. 22:37:33

Nem haragszom csak majd felrobbantam.
Moh szánalmasan magyarázkodik mindenkinek.

Spitzbauer 2021.02.23. 22:37:34

@tvbuzi: Kicsit túlérett. Már-már "rohadt". ;-DDD

Ego0123 2021.02.23. 22:37:56

Na ezért nem érdemlei meg Moha, mit kell magyarázkodni. Most jól mondja a Viki.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:38:22

@ppupu #TEAMPINI: ÉS LEHUGYOZNÁNK ! meg szarral bekennénk a száját szájkontúrt :D

.Zsu 2021.02.23. 22:38:35

@SirLemming: ekg. Vivitől pont elég h nekünk nézőknek a riportszobában bevallja h talán van vmi, meg látjuk rajta.
most milyen előnyhöz jut azzal h bevallja a Bálintnak a szerelmét? semmi :D

Mók_Ica 2021.02.23. 22:38:51

@_Pipp: egy szerep, amit viki tol..... annak jó..... a hétköznapokban nem tudnám elviselni a közelemben....... egyébként SAJÁT véleményt miért mondhat????

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:39:03

Kibaszott idegbeteg egyébként ez a Viki, remeg a szája és a hangja is...

Spitzbauer 2021.02.23. 22:39:07

Beszélgetésből eGYeLedett - idézet Vikikétől

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:39:18

Viki is mit akar ezzel, hogy neki a kigyúrt sportolók jönnek be... Nézzen mán magára.

.Zsu 2021.02.23. 22:39:23

Viki pont annyira kedveli Moht mint én :D

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:39:24

Vikivel nem kúrnék SSKK, de ha mégis, akkor megölném utána és buzinak állnék !

Cimili2 2021.02.23. 22:39:26

viki mohnak; tejbe tök vagy, mint a faszom.

Spitzbauer 2021.02.23. 22:39:43

Azért élvezem, ahogy Mú kapja az ívet.

Adamadam 2021.02.23. 22:39:44

Jaj Viki, veled én se kefélnék barátságból se:D

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:40:05

@.Zsu: Viki pont annyira kedveli Moht, mint én Vikit :P

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:40:08

@SelyemSonkaPini: Ez legyen a terv 1. pontja
2. pont ássuk el

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:40:21

@.Zsu: EKG, jó a képed csaj'e ! :)

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:40:40

@SelyemSonkaPini: Én inkább előtte állnék buzinak.

Mók_Ica 2021.02.23. 22:41:00

azért vikiből is kijött a komplexusa..... azért nem tetszem neked, mert kövér vagyok??

.Zsu 2021.02.23. 22:41:06

@Alice_in_Wonderland: pontosan, sztm amúgy jó ez a műsor így.
legyen kavarás, és manipuláció!

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:41:20

@ppupu #TEAMPINI: Jóvan, egy barátnak nem mondok nemet még ha picit komolyabbat is kér :)

Adamadam 2021.02.23. 22:41:46

@ppupu #TEAMPINI: sehogy se:D
És nem azért mert kövér, az vele a legkisebb baj

.Zsu 2021.02.23. 22:41:47

@SelyemSonkaPini: nagyon nevetek :DDDDDD kedvenc kommentem

Mók_Ica 2021.02.23. 22:41:53

bálint és lóbelt nem kapott vikitől ívet????????????????

SirLemming 2021.02.23. 22:41:55

Pozitív szemlélet. :D Bazdmeg. Mint T72 az óvodában baszomaszád.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:41:59

Bálintot és Robit miért nem mutatták?

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:42:02

Lobit és Bálát nem is alázta ? Ez így nem ér

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:42:05

Most Bála meg Lobi nem kap Vikiből?

pszichomama_ 2021.02.23. 22:42:06

És a Bála??? És Robi???

gazo 2021.02.23. 22:42:12

Bálával nem is coitált a banya?

tvbuzi 2021.02.23. 22:42:15

Bála és Lobi kimaradt :(((

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:42:21

Szóval Bálint és Robi nem kapott segítséget...

Cimili2 2021.02.23. 22:42:23

@Mók_Ica: anno is ezzel volt a problémája.

Spitzbauer 2021.02.23. 22:42:40

@Egykecske: Az jól el lett síbolva.

Bála tovább vágja maga alatt a fát.

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:42:44

Álljál már le, te idióta. Spartan Robika? Tényleg irigy Robira.

Nbl 2021.02.23. 22:42:51

Nem is értem, miért gondolta ez a rosszindulatú lamantin, h bárki odabenn ne kajálta volna meg a brokicsokis hülyeséget, amikor az elmúlt 100 napban elvontabbnál elvontabb feladatokat kaptak ... másrészt meg attól, hogy Merci szerinte nem áll ki magáért, miért is nem fog nyerni? Mert eddig mindig azok nyertek, akik megtették? Pl a tompa agyú Zsu az előzőben?

Egyébként meg marha hiteles, amikor egy kiesett ex játékos akarja megmondani, kinek hogy kéne viselkednie...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:42:58

szegény vivi..... házhoz megy a lóf...öööö pofonért......

peachcat 2021.02.23. 22:42:59

ne vivi... ez olyan kinos lesz.

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:43:04

@SelyemSonkaPini: Bróóóó.... és utánna berúgunk mint az állat. Bár... Berúghatunk előtte is

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:43:11

Most szekunder szégyenérzetem lesz Vivi miatt. Ez nagyon nem volt okés Vikitől

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:43:18

@Nátha ellen bálna: Az a vicc, hogy ő is volt azon. Bála most tényleg elássa magát?

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:43:20

Na szegény Vivikém :( HAbár ha Bála lebassza, akkor az + százalék lehet...

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:43:49

Bálint mostmár tényleg full mocsárcsapat szintre süllyedt...remélem Robi kihívja és kinthagyja...

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:43:57

@ppupu #TEAMPINI: OK előtte berúgunk, utána meg ünnepelünk alkohollal ! :D

gazo 2021.02.23. 22:43:59

Ki hogy ül megint, lattam már egyszer, de más volt a felállás :)

Spitzbauer 2021.02.23. 22:44:11

@tvbuzi: Ja tényleg, Lóbelt is. Hát ez mutatja, hogy Lobi nem érdekel, hogy észre sem vettem... KINEK DRUKKOLJAK MOST? Mingyá nem is nézem tovább...

Mók_Ica 2021.02.23. 22:44:24

@Nbl: ugye? jól szóltál

@tvbuzi: :DDDDDDDDDDDDDDDDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:44:53

@SelyemSonkaPini: Tökéletes... Csak kell majd egy taxis, aki hazavisz :D

pszichomama_ 2021.02.23. 22:45:10

Megöl a szekunder szégyen.

tvbuzi 2021.02.23. 22:45:11

Bála eddig jól reagál. Azt hittem kimegy a 8 millával Vivi vallomása után

naty77 2021.02.23. 22:45:19

Jááj... Vivi most veszti el a játékot :(

Cimili2 2021.02.23. 22:45:39

rohaggyá meg viki, jól kibasztál vivcsókkal!!

Mók_Ica 2021.02.23. 22:45:44

bálint az új moha....... ő nem viszonozza.....

_Pipp 2021.02.23. 22:45:44

Kellemetlenül érzem magam.

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:45:51

Bálint: NYILVÁN nem viszonzom

Adamadam 2021.02.23. 22:45:52

Pont Bála volt aki lebaszta Gábort, hogy hogy ül le. Erre most tolja, hogy "nem mindegy hogy ülök?"

.Zsu 2021.02.23. 22:46:12

"nyilván nem viszonzom" :((
hát nyilváán...
sztm ez cuki szitu volt. jól kezelték :))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:46:24

@SirLemming: Na azt megnézném. :D Az nagy show lenne. Viki és Bálint egymást oltaná.
@LaciHogyVoltol: Sajnos ekg. Azt holnap megtudjuk. :D

Kosztarika 2021.02.23. 22:46:28

@.Zsu:
Legyen. De ne 4 nappal a vége előtt kezdjék el. :(

Cimili2 2021.02.23. 22:46:31

@naty77: miért veszítené el e miatt?? olyan kis cuki és emberi volt.

SirLemming 2021.02.23. 22:46:45

@naty77: @tvbuzi: Ki tudja. Marha értelmesen kezelték. Bálint is visszament abba akinek kedveltük.

Ego0123 2021.02.23. 22:47:26

Ez olyan kis aranyos volt,majdnem megkönnyeztem, ha nem lennék cinikus.

gazo 2021.02.23. 22:47:35

Bohóc meg karikatúra , milyen kedves.

.Zsu 2021.02.23. 22:47:53

@Kosztarika: ja persze, ez alap :)) de a jelenlegi helyzetet értékeltem.

Egyfejű 2021.02.23. 22:48:30

"Megpróbált ELŐLEM elsunnyogni" - freudi elszólás :)

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:48:49

Merci megtapsolta Robit a 8 millió után, de Rumcájsz hamar elvágta a tapsot.

Cérnahuszár 2021.02.23. 22:48:57

hát, vikinek nem jött össze hogy bálint kiboruljon mert ráküldi pinit

.Zsu 2021.02.23. 22:49:14

na sztm nem volt túlzó Bálint, nem volt lealázós. karakánul elmondta az okait miért rakja Robira. tegnap is már így láttam, és most másodszorra is.

MissRöfi 2021.02.23. 22:49:14

@Nátha ellen bálna: Hát tényleg az,nevetséges, látja egy pasi utasítja vissza de Ő mondja a magáét.

tvbuzi 2021.02.23. 22:49:28

Itt a vége fuss el véle

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:49:32

@Egyfejű: Így volt. Ezt nem Daniellától vette át? Neki volt a szava járása, szokása, hogy elvárta, mindenki odamenjen hozzá...

MozambikiZombi 2021.02.23. 22:49:52

@Spitzbauer: Olyan sokat dolgoztal mar azon, hogy velunk lehessel a hajraban! Meg a nevedet is visszaszerezted menetkozben! Nem adhatod fel pont most!!! Mar csak 4 nap! :D
"Gyereeeee, Gyeereeeee!"

Alice_in_Wonderland 2021.02.23. 22:49:52

@.Zsu: A 8 millás manipuláció tetszett, ilyenből lehetett volna több is, de Viki beszélgetése valahogy nem.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:50:16

Na lássuk a szavazás eredményét...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:50:31

@.Zsu: A Robi... ka... ez volt undorító. Ugyanúgy belehazudott Robi szemébe, és úgy állította be, mintha ő sosem tette volna.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:50:51

Hát nem sokkal, de hál'Istennek minden szart a nézők sem nyelnek le!!!

MsIreneAdler 2021.02.23. 22:50:57

Elaludtam. Most keltem fel :(

tvbuzi 2021.02.23. 22:51:04

Anikó ellopta öreganyám templombajárós ruháját

Mók_Ica 2021.02.23. 22:51:05

robi kapott kicsit több százalékot, a vélemény kérdésnél......

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 22:51:49

Na, 57-43-ra Robi mellett állnak a nézők. Csak ez legyen a párbajon is.
Meg is mondta Robi neki, hogy asszed a Te zsebedből vettem ki?

Nbl 2021.02.23. 22:51:52

Jól láttam, h nyomi Somát is beküldték?

_Pipp 2021.02.23. 22:51:59

Robi jól mondta, Bálint úgy érezte, hogy az Ő zsebéből húzta ki a 36 milliót.... :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:52:04

@LaciHogyVoltol: Meglepett, nem erre számítottam, az az igazság.

.Zsu 2021.02.23. 22:52:04

jaj Vivi elkapta a merci kórt

gazo 2021.02.23. 22:52:09

Ki jött be? Ugye nem fosoma?

Kosztarika 2021.02.23. 22:52:31

Robi könnyen kikerülhetné a párbajt Bálával. Mondja ki Bálint nevét "véletlenül" és nem viheti. ;)

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 22:52:34

Na Bálint tovább ássa magát...de örülnék kiharcolna magának itt csütörtökig egy 90-10-et, aztán lepacsizhat Rencsikével...

Nátha ellen bálna 2021.02.23. 22:52:39

Robi rátapintott a lényegre: Rumcájsz magáénak érzi a lóvét. Mondta is, hogy neki pontosan annyi kell, kiszámolta, stb. Gondolom, úszik a hülye az agyatlanul fölvett hitelekben.

Nbl 2021.02.23. 22:52:58

Valaki e tudja mondani 2 mondatban a Robi-Bálint sztorit? Első 15 perc kimaradt ...

Ármándójózsi 2021.02.23. 22:53:28

Egy biztos, Bálintra soha többet nem szavazok.
Amúgy meg kurva jó ötlet volt Vivivel bevallatni, hogy többet érez Bálint iránt, tudtam, hogy többet ezek után nem tudnak olyan jól hülyéskedni..

Vivi forever!

Jack stereo 2021.02.23. 22:53:42

Azért Robinak a 8 millás szivszorito hitel sztorija is massziv néző manipulácio.Bálint kiakadása tán kissé túlzó,de én is berágtam volna

.Zsu 2021.02.23. 22:54:10

@tvbuzi: :DDDD nekem tetszett de nagyon találó

Gia 2021.02.23. 22:54:30

Viki nem beszélt Bálinttal és Robival??

.Zsu 2021.02.23. 22:54:57

@Gia: vagy nem mutatták. nemtudni

Adamadam 2021.02.23. 22:55:23

@Jack stereo: aztán Bálint is jött az anyja meg a saját hitelével. Manipulációból 1-1

Mók_Ica 2021.02.23. 22:55:35

egyébként nem is a véleményét vitatom el bálinttól, hanem ahogy ezt előadja.... nem képes vitatkozni és érveket meghallgatni és mondani..... egyszerűen csak kijelent és csak a maga igazságát fogadja el..... nekem ezért nem volt szimpi a reakciója.....

Gia 2021.02.23. 22:56:00

Báláékkat talán Soma beszél..:-/

gazo 2021.02.23. 22:56:11

@tvbuzi: igazad van sajnos úgy látom. Vagy egy Leprechaun, csak egy pillanatra mutatták.

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:56:13

Ez egy nagyon gusztustalan történet volt megint. Be küldik gestapo macát, aki rábeszéli Vivit, hogy valljon színt Bálának, aki természetesen majd nemet mond, és ezzel Vivi megint megtörik, tehát az utolsó pár napra megint beszámíthatatlan lesz. Hiszen az első alkalommal is nagyjából Bála miatt akarta feladni.

Jack stereo 2021.02.23. 22:56:43

@Adamadam: nyilván probált arra célozni hogy lobelt sztoria kissé átlátszó

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:56:58

@_Pipp: Igen. Bálint valamiért most már ki is nyilvánítja, hogy ő nyerhet csak, és ez nem jó. :(
@Jack stereo: Lehet, viszont ez egyéni játék. Egy nyerheti meg. Ha mindent öszevetnek, akkor melyik a biztos? Ami a zsebében van, vagy ami koránt sem tuti?

_Pipp 2021.02.23. 22:57:19

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ez még visszaüthet Bálintra, legalábbis remélem :D

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:57:54

"A felelősöknek kell állniuk az egri várfal helyreállítását"

Ezt úgy értik, hogy a törököknek akik szétágyúzták?

Adamadam 2021.02.23. 22:58:11

@Jack stereo: de akkor mondja azt, hogy átlátszó a sztori. Ne keverje bele a saját meg az anyja hitelét, mert így ő se érezheti magát különbnek

Tündérfürtöcske 2021.02.23. 22:58:14

@Kosztarika: Robinak most már Bálintot kell vinnie, ezek után, és remélem kint is hagyja a ghecccibe :)

.Zsu 2021.02.23. 22:58:25

@ppupu #TEAMPINI: most az előzetes miatt én is haragszom emiatt.
egy ilyen kinyilatkoztatás után kell egy kis idő amíg feldolgozza az ember az elutasítást. ez így döntő előtt tökre nem fog jól jönni Vivinek. plusz feszkó.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 22:58:52

@Kosztarika: Jogos. :D Ezt el kéne juttatni hozzá... valahogy, füstjelekkel. :DDDD
@Mók_Ica: Ugyanez a bajom. :-( Alpári.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 22:58:59

@ppupu #TEAMPINI: MAradjál má nyugton : Belefáradok az állandó EKG-zásba ! :D

gazo 2021.02.23. 22:59:13

@ppupu #TEAMPINI: remélem ez összességében Bálát gyengíti majd végül

SirLemming 2021.02.23. 22:59:22

@.Zsu: Vivinek sikerül az utolsó pár napra lekattannia? Harjá 'szarokrád' Moh? :D

@Nátha ellen bálna: Vagy a család.

@Kosztarika: Ennél Bála jobban rá van fixálódva. Mint egy pióca. Értem miért csinálja, neki Robi tűnik ellenfélnek a többi nem.

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 22:59:45

@SelyemSonkaPini: Dehogyis. A vár védőinek, mert nem vigyáztak eléggé a falakra. Hagyták a törököket is garázdálkodni ott.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:00:04

@LaciHogyVoltol: én tökéletesen elégedett lennék a mai napi kérdés % arányával. Egy szolíd kis 55-45 körüli Robi győzelem.

Jack stereo 2021.02.23. 23:00:16

@Kiégett Hobbynyúl: egyéni.igy van.
Mindenesetre semmivel sem szimpatikusabb Robi sunnyogása,bálint kiakadásánál.Mindkettő gáz

Figyuzzka 2021.02.23. 23:00:19

Nem leszek népszerű, mert látom, sokakat megvezetett Robi, jól beszél a nézők felé, h Bálint zsebéből vette ki a pénzt - ezt érzi/hiszi Bálint
És azt is jól csinálja, h szociális helyzetre hivatkozik, hisz tudja, ezzel is lehet érzékenyíteni a nézőket, és játékot nyerni. Miközben 3 hónapig tök suta volt, adta a láthatatlant... még egy kendőt se mert elvenni magától a háromból.
Szerintem a többiek is kiakadtak rá, h elszaladna az ő kárukra a pénzzel, csak nem adtak neki hangot - ez h biztosra akar menni a 8 millával, inkább szánalmas duma, meg a hitel is... Érdekes, h ilyenkor nem akart győzni, csak ha fizikai küzdelemről van szó...

Viki szívatása simán belefért, hisz ő Merci javát akarta, h rávilágítsa majd a dolgokra a kinti élethez is, na meg ehetett Meci egy valag csokit :))
Már akkor tudtam, h szívatás, amikor a többiek előtt elkezdte mondani a casting ügynökséget :D

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:00:44

@ppupu #TEAMPINI: NAgy sumák ez az Erdogán ! Vagy nem ő vezette a törököket ?

Kosztarika 2021.02.23. 23:01:23

@Tündérfürtöcske:
Hagyja kint inkább később. Ne adjunk esélyt sem Lobi kiesésére és Moh top 3-ba kerülésére.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:01:23

ezmiez???? hozé új klippje?????

Cimili2 2021.02.23. 23:01:26

@Nbl: 1. mondat: bála haragszik robira.
2. Mondat: robi haragszik bálára.
a szerkik belenyúltak, mert feltették a kérdést, h ki az aki megelégedne esetleg 8 millával és ki is sétálna vele. robi volt az egyetlen, aki ezt bevállalná. na ezért rágott be rá a bála, mert akkor neki csak 28 milla naradna. mert már a zsebében érzi. ja, és h ezt miért nem mondta el előre neki a robi.

Krétagarbó 2021.02.23. 23:01:54

@Mók_Ica: ekg, engem is stílus zavar.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:02:04

EZ MEGINT MI A LÓFASZ ?????

.Zsu 2021.02.23. 23:02:14

Falunap van a BVben.

tvbuzi 2021.02.23. 23:02:21

Azt hittem Vanda magasabb

gazo 2021.02.23. 23:02:24

@.Zsu: tudhatnák hogy ilyen helyzetben nincs olyan hogy maradunk barátok....majd ha Vivi tényleg bepasizik mással esetleg de az meg bent nem lehet. Sajnos nincs Proliúr már bent, aki feltaníthatná őket. :)

nicu71 2021.02.23. 23:02:34

Ohh táncos luvnyák a belevalóban...

Ármándójózsi 2021.02.23. 23:02:51

Szaftos bulit garantálhatok Neked Vandaaaaa ❤️❤️❤️

Adamadam 2021.02.23. 23:03:12

@Figyuzzka: Tehát Robi tud intelligensen megnyilvánulni, tud gondolkodni a nézők fejével, és ha kell még szimpátiát, netalán sajnálatot is ki tud váltani. Ezzel szemben Bála hozza a Dani és Renátó által megformált agresszív tahót, mert valami neki nem tetszik. Ez tényleg senkinek nem ismerős? "Moh tiszteletlen volt" "Moh néz" stb-stb. Ugyanúgy puffog a semmin mint a két alpári mocsárlény akik közül az egyik Bála nagy barátja lett a végére

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:03:28

Segítsetek! Jogos volt Bálint kiakadása? Robi sunyi volt? Mit szólt Bálint Vivi vallomására?

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:04:16

Én is beírom a főnökömnek holnap: "Küldjed a levelet, basszam a szádat meg!" :D :D

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 23:04:31

Jééé és mercédesz a gasztro ámokfutó :DDD

tvbuzi 2021.02.23. 23:04:34

Tia Carrera két napig volt bent?

Mók_Ica 2021.02.23. 23:04:55

@Jack stereo: miért sunnyogás? feltettek egy kérdést, robi válaszolt rá.... ennyi. csak nem azt, amit bálint gondolt.... én mondjuk nem 8 millát, hanem a 36 millát írtam volna rá.....
másrészt nem is lett volna vita, ha nem azt írták volna a szerkik, hogy ez levonódna a nyereményből.... de ezt előre persze nem mondták.....feszkót generáltak, bálint meg idegbe' jött....

Cimili2 2021.02.23. 23:04:55

@MsIreneAdler: scroll egy picit fel, mindent leírtunk!:)

gazo 2021.02.23. 23:05:01

@SelyemSonkaPini: a jól megszokott stabil minőségnek nincs párja. Illetve van , a prücsök :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:05:59

@Figyuzzka: Nem osztom a véleményedet. Az, hogy másnak nem volt vér a pucájában azt mondani, hogy simán kisétálna egy fix, biztos összeggel, az nem Lóbelt hibája. Márpedig ők is elgondolkodtak, csak életszerűtlenül döntöttek.

Kosztarika 2021.02.23. 23:06:22

Leendő anyukák! Sose nevezzétek el a születendő lányotokat Mercédesznek.
A név viselői kóros zabálhatnékban szenvednek.
Meg amúgy se.
.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:06:29

@SelyemSonkaPini: Majd leírod a reakciót is? :DDD

Most tényleg ezt a visszaemlékezést kell nézni?

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:06:37

Ismétlés van vagy mijaszarom ?

Ármándójózsi 2021.02.23. 23:06:56

Nem akarom én ezt azt hiszem...

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 23:07:12

@Kosztarika: Nevezzétek el Renaultnak, arról minden férfinek a p.na jutt eszébe

gazo 2021.02.23. 23:07:46

Büntetőadás Ginamandával?

Cimili2 2021.02.23. 23:07:57

@Kiégett Hobbynyúl: úgy viselkedtek az agyhalottak az elején, mintha ők nyerték volna meg a 36 millát.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:08:21

@MsIreneAdler: Nem volt jogos. Pláne a stílus nem.
@Adamadam: ekg.

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:08:27

@Cimili2#teampini#pompomlány: ezek szerint csak volt egy olyan csavar, hogy a 36 millióból vonódott le a "Robi 8 millája".

Mók_Ica 2021.02.23. 23:08:48

visszatekintés a mocsárlakókra..... dzsina és amanda a fürdőben ..... itt a konténer.... csaxólok :)))))

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:09:07

@tvbuzi: :D :D tényleg ez rá a jó szó ! :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:09:23

@Cimili2#teampini#pompomlány: Ja ja. :-)
@Mók_Ica: Köszi Móki. Már ott is vagyok. :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.23. 23:09:23

@Mók_Ica: Már késő... de most vettünk egy 120 literes kukát. Még elértem.....

Cimili2 2021.02.23. 23:09:38

@Mók_Ica: félig megtöltöttem:)))

Spitzbauer 2021.02.23. 23:10:03

@kipcsak harcos: Még alakulhat úgy, hogy magamat is.

Kosztarika 2021.02.23. 23:10:06

@Mók_Ica:
Mert azt hiszi, az a pénz őt illeti.
De mikor valaki csak egy párbajról mondja azt, hogy 100%-ban visszajön, akkor kiakad.

SirLemming 2021.02.23. 23:10:08

Hmm. Giát név nélkül azért elvinném egy icakára. Azért név nélkül mert a rokonok nem érdekelnek.

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nyugi. Mély levegő. Ott van Vanda. A Vanda!

@MsIreneAdler: Hát... nézd meg és döntsd el. Ne befolyásoljunk. (Vivit persze offolta...)

.Zsu 2021.02.23. 23:10:25

@MsIreneAdler:
sztm a kiakadása érthető, de kicsit túltolta a stílust.
vivi vallomását aranyosan kezelte, cukik voltak.
robi azt mondta h ő ezzel az összeggel tudna segíteni a családján (anyukája hitelén?) és ő így gondolkozott.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:10:41

@Kiégett Hobbynyúl: :))))) reptében elkaplak :))) @ppupu #TEAMPINI: megcsalol????? :))))

Ármándójózsi 2021.02.23. 23:10:46

@Mók_Ica: Vigyázzzz, jövök!!! Konténeeeeert!!!

Fálki 2021.02.23. 23:10:48

huha, porogtok rendesen... :D

Volt szo a Robi féle huzásról? Vagy kifejtsem a sajat okossagomat azzal kapcsolatban?

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:10:57

@Kiégett Hobbynyúl: akkor nem Robi volt a sunyi, hanem Bálint volt agresszív. Nagyon végig akartam nézni, de nem sikerült :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:11:00

@Kosztarika: Nekem van 2 Merci ismerősöm is, mindegyik tök normális. :-)

gazo 2021.02.23. 23:11:02

Proli büszke a proliságára

.Zsu 2021.02.23. 23:11:16

én bírom ezeket az összesítő listákat. bent már úgysincs izgi dolog. ez érdekes.

Spitzbauer 2021.02.23. 23:11:17

@MozambikiZombi #teamPini: Azt nem mondtam, hogy nem okádom itt a sarat, csak, hogy nem nézem. :-DDD.
De nézem is. :-DDDDDDDDD

tvbuzi 2021.02.23. 23:11:18

Dani milyen büszke a tanulmányaira

SirLemming 2021.02.23. 23:12:09

@Fálki #TEAMPINI: TLDR: Balhé everywhere. Bálint két fronton érintett. Robi / Vivi a két front. Viki megkavarta a trágyát rendesen, majdnem olyan selymes mint a nutella.

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 23:12:22

Amanda drága, a nagy munka a két srácnak volt megpakolni azt a koffert...

Kosztarika 2021.02.23. 23:12:28

@Majom1Parádé #Team PINLobelt:
Itt még kettő nem normális.
60-50 %. Hogy meglegyen a 110. :DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:12:36

@gazo: 11 osztélyom van b+ az érettségi is csak porfogó. Szóval elejitől gyökér volt....

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:12:58

Sorry, de szerintem vakon vagytok Bálint ügyben. A stílus az nagyon nincs rendben, de amit mond, az teljesen helyénvaló, nehogy már egy sunnyogó Lobi, aki végig a megúszásra játszott egyetlen megméretés nélkül azt hihesse, hogy leléphet bármennyivel is. Emellett abban is igaza van, hogy teljesen karakteridegen lépés volt ez, kvázi elárulta magát. Bálint meg nagyon túlreagálja, de tőle meg nem idegen ez a viselkedés, emiatt mindig veszít a népszerűségéből. Ettől még szerintem simán behúzza a párbajukat, ha sor kerül rá.

Nem lepődtem meg, hogy ők ketten kimaradtak a Viki osztásból, szerintem ő a két lányt ment be megforgatni, a Moh beszélgetés nem volt benne, az spontán volt. Mint említettem korábban, az utolsó héten rendesen kapják az ívet és ez így van jól, bármennyire is rühellem ezt a tehenet, ő pont ezért lett kiválasztva a beküldésre, ez az ő karaktere. Most kéne levenni a jeleket a Bracsó féle kérdésekből és a Viki féle alázásokból, beszólásokból. Nem kell felülni neki és pláne nem szabad úgy terelni mint Marci meg Mohoki. Vivit is sajnos megforgatta, de szerencsére ezúttal Bálint meglepően normálisan reagált. A legnagyobb pofára esés talán Marcié volt, aki konkrétan kimondta, hogy azért mászik a puhapöcsre, mert nemet mond neki és ő nem ehhez szokott.

Nem tudom, hogy az elmúlt két összefoglaló alapján, amiben jól felkavartak végre mindent és kiszámíthatatlanná tették a végét, ki mit vesz le, nekem két tanulság van. Az egyik, hogy nem kellett volna a gané csapattal elbaszni hónapokat, eleve ilyen karakterekkel kellett volna már kezdeni, mint akik maradtak, csak jobban kellett volna terelni őket. A másik pedig, hogy itt nem kérdés számomra, hogy Pininek kellene behúznia a 36 millát. Bálint arroganciája, Lobi örökös képmutatása, Moh megúszós gyökérsége és Marci agresszív kismalackodása mind messze kevesebbet ér, mint amit ez a lány kapott ott bent, miközben jóformán egy rossz szava nem volt senkire.

Cimili2 2021.02.23. 23:13:19

@.Zsu: sztem meg nem volt érthető. hisz bála távolodott el tőle és a brancsuktól azzal, h beállt proliúr mögé.

Fálki 2021.02.23. 23:13:28

@.Zsu: a 8milliós témára gondolok.

Miután kiderult szamara, hogy csak Ő nem írt nullát, ki kellett volna hátrálnia azzal, hogy Ő is a 36 milliót vinné és nem tudja, hogy ki irhatott penzosszeget.
Mivel soha nem derult volna ki.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:13:33

@Cimili2#teampini#pompomlány: van itt elég konténer :))) készültem :)))

@Kosztarika: kettős mérce :)))))

ez nekemkimaradt, hogy daninak nincs érettségije..... és ezzel a hatalmas tudással és tapasztalattal emelte fel magához a lakókat :))))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:13:57

@Mók_Ica: :* Köszi.
@MsIreneAdler: Végül is igen. Még ha teszem azt, ez a nézőknek is szólt akár Robi részéről. Volt olyan tökös, hogy le merte írni, miért szállna ki azonnal a játékból. Viszont szerintem az is benne van, hogy ha azt veszem, ezzel ugrasztott nyulat a bokorból, és derült ki, ki hogyan is gondolkodik erről az egészről. Főleg egyvalaki...
@Fálki #TEAMPINI: Írjad. :-)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.23. 23:14:28

@Mók_Ica: mert neki nincs szüksége holmi érettségire...

Cérnahuszár 2021.02.23. 23:14:34

@SirLemming: jól láttam h holnap pini már a padlón lesz?
elhamarkodtam hogy nem jött be viki terve hogy bálintot kiakassza a vallomással, mert pinit sikerült?
picsába már.
eljutottam oda h káromkodok, grat viki.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:14:38

@Fálki #TEAMPINI: Szerintem akkor a szerkik megjátszották volna, hogy kapnak egy levelet...

MozambikiZombi 2021.02.23. 23:14:40

@Kosztarika:
"Ez a Merci de sebes, ez az asszony ideges, jajjjj dadadalllaaa...
Ez a Merci jol tud menni, a sok benzin tudja enni, jajjj, dajdalddlaaldala... "

Csak gyenge idegzetueknek: 0:40-tol
youtu.be/md769BCAGtY

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:15:55

@Mók_Ica: Látod? Igazi őstehetség. :DDD

gazo 2021.02.23. 23:16:03

Na tessék Robi húzta ki a szarból Bálát a nedves törlőkendővel, és ez a hála :)

Mók_Ica 2021.02.23. 23:16:19

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: gyere :)))) várlak :)))

@Fálki #TEAMPINI: az nem lett volna sunnyogás robi részéről?

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:16:32

@SirLemming: köszönöm.... :)

@.Zsu: nagyon érdekes. Robi meg gondolom le is tagadta az egészet. Alig várom, hogy megnézzem én is. Csak arra voltam nagyon kíváncsi, hogy igazam volt-e, és volt-e valami csavar a sztoriban.

Cimili2 2021.02.23. 23:16:51

@VV10 Velőtrázó Vélemény: a második bekezdéstől kezdve max ekg.

Adamadam 2021.02.23. 23:17:24

@MsIreneAdler: Robi nem tagadta le, hogy ő írta a pénzösszeget

.Zsu 2021.02.23. 23:17:47

@Fálki #TEAMPINI: tudom h arra gondoltál ;))

@Cimili2#teampini#pompomlány: sztm az szar húzás lett volna ha nem áll be mögé. cimborák voltak. a párbajfeladatok meg adottak h különválasztották őket.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:19:09

@Fálki #TEAMPINI: Nos, ez is egy lehetőség lett volna.
"Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis."
Szóval mindenki jobban járt volna, ha Robi tényleg elsunnyogja?

Kosztarika 2021.02.23. 23:19:21

Győző olyan mozdulattal mutatja MOST, mint mikor a szatír szétnyitja a kabátját.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:19:24

@repuloezustmokus #Piniteam: @Kiégett Hobbynyúl: én kérek elnézést :))))

@gazo: bálint el is felejtette :))))

.Zsu 2021.02.23. 23:19:29

@MsIreneAdler: jaja ahogy adam írt, nem tagadta le.
és az volt h ez az összeg lejött volna a 36 millióból. ha megszavazzák a lakók. de nem szavazták meg h ez megtörténhessen. :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:19:38

@gazo: Azzal most az lett volna a baj, hogy nedves. :D Na jó, lehet, én még egy zacskót adtam volna neki, ha tudom, miért kéri. :D

Mók_Ica 2021.02.23. 23:20:44

@Kosztarika: mert az..... egy perverz gyökér szatír......

Fálki 2021.02.23. 23:21:09

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: @Mók_Ica: En nem mondtam, hogy ne lett volna sunnyogás.

En azt mondom, hogy taktikailag az lett volna a helyes.

SirLemming 2021.02.23. 23:21:33

@Cérnahuszár a naív: Yap, lesz egy reccsenés. Oszt nem tudni még, hogy azért mert Bálint nem marháskodik vele többet és azt szívja mellre vagy Vivi mászik rá és hárít.

Ez a szemkötős kúrás azóta is wtf.

@Kiégett Hobbynyúl: VAgy a többi nettó gyáva / taktikus / vagyány volt, hogy nem vállalta volna fel. :D
8 misi? Hol kell aláírni.

.Zsu 2021.02.23. 23:22:21

milyen csicska szexek voltak ebben az évadban :D
a VV9ben minden takarás nélkül mentek a partik, meg Mici meg a kárszeg is nyomta a pornót. hirtelen ők jutottak eszembe :)

SirLemming 2021.02.23. 23:22:31

Lehagyták Vandát a stáblistáról. :(

Mók_Ica 2021.02.23. 23:22:42

@Fálki #TEAMPINI: gondolod a szerkik nem fedték fel volna a titkot? ők feszkót akartak minden áron.....

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 23:22:45

@.Zsu: Szerintem meg ezzel bukott meg Bálint nagy őszinteség, tisztelet játszmája...Dani ugyanannyira leszerepelt a műsorban, mint Rencsula, már rég el kellett volna tőle határolódnia, és nem ahhoz tartania magát, hogy anno ők még öribauiságot fogadtak a legelején...ha tényleg ő az elvekre menne, akkor Dani viselkedése ugyanúgy kiütötte volna nála a biztosítékot és nem próbálta volna meg minden fronton mosdatni.

Most meg külön röhej, hogy azt mondja, hogy Robi nem "érdemelné" meg...ő beszél?! Múlt héten még Danika mellett kampányolt, hogy mennyire a döntőben a helye, amikor kis barija már hetek óta ki sem kecmergett az ágyból és még a kötelező feladatokból is kihúzta magát, a felezőbulira az orrát nem volt hajlandó kidugni a hálóból...hát ő nagyon odavaló volt...

Na ez Bálint értékrendje...

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:23:24

@Adamadam:
@Kiégett Hobbynyúl:
@.Zsu:

Azért gondoltam, mert Bálint a jelrakásnál azt mondta, Robi a szemébe hazudott. Akkor ez az oltári nagy kiakadás így tényleg fura. Látni kell, de köszi az infót!! :*

Cérnahuszár 2021.02.23. 23:23:26

@SirLemming: elvittem móki konténerjét és szétbasztam mint hulk.
elő kell venni a tartalékot

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:23:42

@SirLemming: Ez így egyben. Vajon mit szólnak a nézők, ha ezt mutatják; nehogy már ne 36 milla legyen, kemény vagyok, azért is. Igaz, lehet, nem nyerek, de akkor is. :D
Amit bánok, hogy az utolsó pár napra tartogatják ezeket. Nem lehetett volna végig ilyen?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:23:51

@Cimili2#teampini#pompomlány: Szerintem eléggé bekajáltátok sokan Lobi interpretációját. Ő egyszerűen csak elbaszta szerintem, mert komolyan vette, túlgondolta a csavart. Véleményem szerint ő volt az egyetlen, aki megméretés hiányában pont nem kellett volna ebbe beleállnia. A felvetés, hogy Bálint meg milyen rohadék, mert már kezében érezte a 36-ot... ugyan már. Bálint annyira a saját, olykor kifacsart elveihez ragaszkodik, hogy ha bármely más játékos pénze lenne, akkor is így reagált volna. Ő megy a 36-ra persze, erről szól a játék. Ettől még a stílussal meg vágja maga alatt azt a bizonyos fejszét. Bálintot kicsit túlgondolja a Bála rajongó rész. Nem kell itt ezt a két erős karakter, meg az MM duó közt eldönteni. Ott van Pini, vigye a dellát, állta a sarat magához képest.

Fálki 2021.02.23. 23:24:02

@Mók_Ica: Az volt az elso levélben, hogy Ők nem mondják el.

S szerintem ez az egesz nem a Becsulet Jateka, hanem a VV, ahol boven van hely sunnyogásra.

illetve lenne, ha ezek nem lennenek ilyen 1.0as szoftverrel ellatott droidok.

SirLemming 2021.02.23. 23:24:17

@.Zsu: Nyilván nem szavazátk meg, nem tudtáék ki az.
Robi szempontjából Bálint mondja azt, hogy 8 misiért kisétál aláírtam volna. Nekem a maradék is egész jó fizunak tűnik, ha már.

Balu91 2021.02.23. 23:25:15

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Hogy szoktátok írni? EKG?
Sajnos azaz érzésem a mai nap után, hogy Robi-Merci-Moh döntőt akarnak.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:25:16

@MsIreneAdler: A hazugságot arra mondta, hogy nem volt vele őszinte, mikor megbeszélték a dolgokat. Holott ha belegondolok, Bála ugyanúgy Robi szemébe hazudott. Tudod, ki a hangosabb, akkor is neki van igaza. Patkány fégezni valakit a végjátékban? Hatalmas hiba.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:26:22

@Cérnahuszár a naív: nem gond, belefér 1 konténernyi veszteség :))))

MozambikiZombi 2021.02.23. 23:26:25

@Spitzbauer: Goooood boy! :D

Ha meg elbizonytalanodtal, akkor FTW Pinike! Le kell gyurnunk nagyon sok 13 eves tiktok-kislanyt, ugyhogy minden egyes derek katonara szuksegunk lesz!

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:26:46

Pinire szavazok, mert......
mert neki a legjobb a melle ! :D

Kosztarika 2021.02.23. 23:26:57

@Cérnahuszár a naív:
Nem tudom hol laksz, de idáig repültek a darabjai. Meg a tartalma. :(
:D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:27:12

@Fálki #TEAMPINI: Az a játékos sunnyogjon, aki a riportban ezt egyértelművé teszi a nézőknek.

Krétagarbó 2021.02.23. 23:27:24

@tvbuzi: tényleg, csak ő a hűtőt fosztogatta, nem az elveszett ereklyéket:D

Kosztarika 2021.02.23. 23:27:47

@SelyemSonkaPini:
Ha az enyém jobb, adsz 36 millát??? ;)

Mók_Ica 2021.02.23. 23:27:53

@Fálki #TEAMPINI: érdekes lett volna ez a csavar :))) de hát lóbelt bevállalta.... mint merci a brock reklám castingot :))))

.Zsu 2021.02.23. 23:28:07

@LaciHogyVoltol: hát igen, csalódás alapból a barátsága és úgy tűnt kedveli tényleg. én úgy értettem, h saját magát köpte volna szembe ha a párbajon nem áll mellé. amiről te írtál abban egyetértek veled.

@MsIreneAdler: azt a topsecretes dologra értette, ott nem vállalt fel vmit Robi.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:28:18

@SelyemSonkaPini: A lába igen, a melle meg így "dekoltálva" meg méretében is. Minden Pini mellett szól. Például még mi is egyetértünk ebben.

Egyfejű 2021.02.23. 23:28:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Gyanítom, hogy azért Bálint bárki ellen felhördült volna a 8 millás kérdésben, mert kvázi személyes sérelemként kezeli. A felháborodás jogos szerintem, csak nem a játékos, hanem a csatorna ellen, aki játék közben önkényesen változtat mindkét fél által alapként értelmezett játékszabályokon - mármint, ha megvalósult volna. Játékos szemszögéből nézve nem találom ördögtől valónak, ha él egy adódó lehetőséggel.

Adamadam 2021.02.23. 23:28:47

Bálint egyébként abba nem gondol bele, hogy neki a legnagyobb ellenfele ott bent Robi. Én simán elcserélném a legnagyobb riválisom 8 misire, onnan meg egyenes az út a 28-ért. Persze ezek bruttó összegek, de akkor is. Bála annyira sajátjának érzi már a teljes nyereményt, annyira biztos benne, hogy ő fog győzni, hogy eszébe se jut, hogy lehet nála jobb.
Most is egyből a 100 kör futást hozta fel. Sértődött, mert nem ő nyerte a villa olimpiát

Krétagarbó 2021.02.23. 23:29:25

@Mók_Ica: atyaég, kiégett a retinám. Azt hiszem, nem is baj, hogy elmaradtam a mocsáros elejéről.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:29:37

@.Zsu: azt a topsecretest nem tudjuk meg, pedig lényeges lenne - ja nem, lényegtelen, nem nyerhet más csak Pini.

Cérnahuszár 2021.02.23. 23:30:22

@Mók_Ica: @Kosztarika: de olyan jól esett na :DD
most már röhögök, nyakig trutyiban és csomagolom vikinek a térdszalagrendet, hogy ilyen jól meg tudott szivatni a várakozásaimban
a végén megkedvelem basszus.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:31:23

@Adamadam: Nagyon igaz. Mohától nem tart, mióta éppencsak visszament Daniella ellen, a lányoktól sem, egyedül Lóbelttől. A másik oldal helyében simán azt mondtam volna, menjen isten hírével. :D

Fálki 2021.02.23. 23:31:31

@Adamadam: Most ugye EV7,2millió mindenki -kis tulzással ugye, nyilvan nem egyenloek az eselyek.
Ha egy ember kimegy 8ért, akkor EV7M lesz mindenki és eggyel kevesebben vannak.

Tehát Bálintnak is mocskosul megérte volna ez a deal, mert csak EV0,2M-t veszít, de eggyel kozelebb a pénz.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:31:48

@Balu91: Nem csodálom, hogy ezt gondolod. Sok jel utalt ma erre...

.Zsu 2021.02.23. 23:32:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: de hát tudjuk. ott kiderült egy beszélgetés amit Robi vkivel nyomott és negatív dolgokat mondott Bálintról. olyan beszélgetéseket vágtak be, csak a párbeszédeket, miben nem szerepelt név csak szitu. és csak szöveg volt.

MozambikiZombi 2021.02.23. 23:32:12

@VV10 Velőtrázó Vélemény: "Például még mi is egyetértünk ebben." :))))))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:32:32

@VV10 Velőtrázó Vélemény: A topsecretesben nem pont Daniella és Bála beszélgetés volt? Én úgy értettem, hogy amikor leültek kint megbeszélni a dolgokat, arra mondta, hogy Robi a szemébe hazudott.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:32:48

@Egyfejű: Semmilyen játékban nem nyerő a karakteridegen húzás. Nyerni nem nyersz vele új szimpatizánst, ellenben vesztesz. Legalábbis általánosságban. Vannak akik behaluznak egy Bálintot űberkorrekt gyereknek, aztán most néznek. De hogy Lobinak mitől lenne most igaza, azt nem értem. Bálint vagdalkozása elhomályosítja az ítélőképességét sok embernek? Ez egy játék 106 nap alatt 36 milláról. Nem megyünk ki a 101-ik napon 8 millával, ebben Bálintnak igaza volt.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:33:40

@.Zsu: Akkor ezt én néztem be... de ha jól emlékszem, mindenkinél volt ilyen, Lóbelt azt nyilatkozta, hogy fordult meg valami benne Bálával kapcsolatban is, tehát volt egy olyan is.

Adamadam 2021.02.23. 23:34:19

@Fálki #TEAMPINI: Pontosan. A többieknek is csak jó lett volna, mert sejthetik, hogy Robi szimpatikus a nézőknek. Mindenki egyel közelebb került volna a végéhez, legnagyobb esélye meg persze Bálintnak lett volna. Sőt, tőlem kapott volna szavazatot azért, mert végre valami taktikát is látni a játékban. Erre jött ezzel a színpadias agresszív baromságával

.Zsu 2021.02.23. 23:34:35

@Kiégett Hobbynyúl: igeen? akkor ott nem a Robi mondott vmit Báláról? összevagyok kavarodva már. olyan régen volt az.

Fálki 2021.02.23. 23:34:55

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Matematikailag ponthogy megéri kimenni. És annak is megéri, aki bennmarad.

Ha tologatod a csuszkát a 8M korul, akkor ha 6M, akkor azok járnak jól, akik bennmaradtak, ha 10, akkor az aki kiment.

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:35:15

@Kiégett Hobbynyúl:
@.Zsu:
értem, akkor ez nem oda tartozott. A lényeg, hogy akkor sikerült nekik ledobni az atomot, kár, hogy csak most lett izgi. Előbb is eszükbe juthatott volna, hogy a pénz mennyire meg tudja keverni a kártyát. Akkor Bálint végleg elásta magát?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:35:27

@Kiégett Hobbynyúl: De ilyenkor Bálintnak is ki tudja mi van az agya helyén. Az egyetlen, akit valamennyire veszélyesnek tart lelépne a nyeremény egy részével, de a többit meg reggelire ehetné. De nem, neki pattogni kell, mint a nikkelbolhának.

De szerintem mindenki tudja, hogy a csatinak esze ágában nem volt ezt komolyan csinálni. Jól felmérték, hogy a kis lemmingek úgysem szavaznák meg, hogy 1 ember ki és lóvé csökken.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:35:31

@.Zsu: Nem. Dani és Bálint beszélgetés volt. Robi akkor csalódott Bálintban. utána jött, hogy nem volt őszinte Bálával... ma már többször is mint kiderült, tegnap még csak a dohányzós megbeszélés volt terítéken.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:35:33

@Fálki #TEAMPINI: :DDDD

@Krétagarbó: elég érdekes volt...... a komment team pedig teljesen egységes volt :))))) egyébként még nem volt ilyen vv, hogy eddig minden párbaj eredményét 100%osan jól tippeltük

@Cérnahuszár a naív: egészségedre :)))))

Fálki 2021.02.23. 23:36:17

@Adamadam: Taktikailag és matematikailag is mindenkinek megérte volna.

Meg a csatornának is, mert lett volna valami, ami beporgeti a nézőket. Mert Soma holnapi érkezése minden, csak nem érdekes.

SirLemming 2021.02.23. 23:36:37

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Simán kisétálnék 8 misivel is. Főleg ha én lennék az aki altatott, soha nem párbajozott, általában csendesebb karakter lennék.

@Fálki #TEAMPINI: Na EKG. Robi szvsz lazán megszavazta volna Bálintnak, ha ő az.

Adamadam 2021.02.23. 23:36:46

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Van 20% esélyed 36 millára vagy 100% 8-ra. Én fixen a biztos 8-at választanám. Bentről nem igazán tudnak esélyt latolgatni, de az 1 az 5-höz az csak megvan nekik is. Ennyi pénznél biztos nem kockáztatnék. Főleg, hogy nem egy nagy és nehéz küzdelem árán kapott volna 8 misit, hanem 3 hónap pihenésért meg néhány hülye játékért. Számold ki, hogy az mennyi pénz havonta

Mók_Ica 2021.02.23. 23:37:29

@VV10 Velőtrázó Vélemény: egy ilyen érvelés - ellen érvelést megnéztem volna... bálinttól ezt vártam volna.....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:37:49

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ha lehetőség van rá, akkor ugyan miért ne menne? a biztos nyolc jobb, mint az 5esélyes 36.

.Zsu 2021.02.23. 23:37:53

@Kiégett Hobbynyúl: de miért nem volt őszinte? mert nem mondta el h csalódott? :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:38:22

@MsIreneAdler: Ezt sajnálom, hogy nem előbb történtek ilyenek, hanem most, az utolsó napokban. :((((
@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Nem tudom. Pedig eddig ésszel játszott... elméletben. Ha itt nem kel ki magából, akkor valószínűleg behúzta volna.
Naná, de attól még, ha valaki karakánul beleáll, és azt mondja, tudjátok mit? Nekem elég a 8 milla... ezzel sincsen semmi gond. Itt nem egy játékról lenne szó, a fél banda simán lelécelt volna ekkora összeggel.

Cimili2 2021.02.23. 23:39:02

@Fálki #TEAMPINI: es mekkora reklám lett volna a csatornának, mert tuti, h mindenütt megírták volna ezt a csavart.

KékCsöcsűPini 2021.02.23. 23:39:02

@Kosztarika: Sajnos nincs annyim, de szívesen összehasonlítanám :)

Adamadam 2021.02.23. 23:39:18

@Fálki #TEAMPINI: a csatorna részéről egy hatalmas csavar lett volna. Korábban ilyen nem volt, lehetett volna ennek egy hatalmas reklámja.

Remélem Bála nem tudja, hogy ez bruttó összeg és majd hisztizni fog mikor kiderül, hogy 25 ami kézhez jár. Már ha végül ő nyeri

SirLemming 2021.02.23. 23:39:32

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Versenyszellem és vitakultúra. Egyik van hatalmas a másik szóhoz se jut.

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:40:01

@Adamadam: pont ezen lamentáltam tegnap én is, onnan kellene nézniük, hogy egyel kevesebb vetélytárs. Mondjuk akkor még csak sejtettem, hogy van valami spéci deal.

Jól veszem ki a kommentekből, hogy a szerkesztők tényleg odaadták volna Robinak a 8 misit, ha a többiek megszavazzák??

Fálki 2021.02.23. 23:40:24

@Adamadam: Igazabol mindegy most az, hogy brutto vagy netto a 36, mert ugyanugy gondolom a 8 is ugyanaz.

@Cimili2#teampini#pompomlány: Kibebaszottnagy húzás lett volna, de azoknak sincs annyi eszük, hogy velem egyeztessenek előtte.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:40:28

@.Zsu: Robi valami olyasmit mondott, hogy amikor Bála és Daniella elvonultak, Vivi már nem tudom éppen mit csinált, akkor tök egyedül érezte magát, és ezért nyitott másfelé is. Ezt rágták körbe nyolcvanszor. Bála szerint a szemébe hazudott.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:40:36

Komolyan érdekelne, hogy aki szerint nem Pini érdemelné meg egyedül, az mire alapozza, hogy bármelyik értékét vesztett másiknak inkább dukál? Marci egy hisztis picsa, aki az elutasítást se bírja kezelni, meg jóformán semmit ami a való életben van és nem a telefonján. Mohoki a tipik mama kedvencét adja elő, de olyan simlis, sunyi kis önző geci, aki minden konfliktusból totál kisomfordált (még a Vikisből is végül, pedig ott fel lett húzva az egója, kibújt a szög a zsákból). Bálint a többieket lenéző, korából fakadóan magát piedesztálra helyező, de tapasztalatából fakadóan jól eladható imázsával? Vagy éppen Lobi a szemtől szembe képmutató lapítással, a másik háta mögötti játszmázással, ami azért sunyiság és nem taktika, mert nekünk nézőknek is hazudik?

Adamadam 2021.02.23. 23:40:52

@MsIreneAdler: elméletileg odaadták volna, ha a többség úgy dönt. Aztán hogy utólag lett-e volna még valami hülye feltételük az más kérdés

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:41:02

@Fálki #TEAMPINI: De okoska Bálint elqrta mindenkinek. Ezért megérdemelné, hogy ne kapjon egy vasat sem. Ha ezt Rencsike/Dani/Digó....adja elő Bálint helyett még meg is értem (oké azoknak soha nem volt esélyük a nagy zsére)

Fálki 2021.02.23. 23:41:39

@MsIreneAdler: Elméletileg igen.

De ami a legbosszantobb, hogy megint mindegyik tolta az ego-gamet, senkitol nem hallottuk se publicban, de a riportban, hogy matekozott volna egy kicsit ésvagy megprobalta volna meggyozni a társait.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:42:26

@Fálki #TEAMPINI: Nálam ez ekvivalens Bálint véleményével. Ez a játék 36 milláról szól, nincs más opció. Nyered vagy veszted és megnyeri más. Akit megmérnek a nézők. Lobi egy párbaj nélkül akart lelécelni 8 millával.

Adamadam 2021.02.23. 23:42:26

@Fálki #TEAMPINI: Persze mindegy, de kíváncsi lennék, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy ez bruttó összeg. Annyira emlegetik mindig a 36 milliót, főleg mikor arról van szó ki mire költené

Balu91 2021.02.23. 23:43:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én se értem lobi fel*zopását. Borzasztó egy képmutató és álszent gyerek.
Hajrá Pini.

Cimili2 2021.02.23. 23:43:42

további jó dumcsizást, hunynom kell, mert korán kelek. puszcsi:))

Adamadam 2021.02.23. 23:43:57

@VV10 Velőtrázó Vélemény: 36 milláról szól, de ha az rtl azt mondja ez lehet 8 és 28 milla akkor arról szól. Robinak minden alapja megvolt arra, hogy így döntsön, mert az rtl kérte őket, hogy írjanak egy összeget.

Cérnahuszár 2021.02.23. 23:44:17

@VV10 Velőtrázó Vélemény: azt hiszem mindegyikről lefoszlik minden álca itt az utolsó héten
a király meztelen. mindegyik.

SirLemming 2021.02.23. 23:44:17

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nem tom, Lobi az egyetlen akit kollégaként el tudnék képzelni. A többi vagy semmilyen vagy labilis. Haverkodni meg Vivi Dani Bála tengelyen haverkodnék, de a kollégáimat jobban megválogatom mint az alkalmi ivócimborákat.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 23:44:17

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Ebben igazságod vagyon. Egyébként ebben a 36 millió vs 8 milló kérdésben nem az a nagy kérdés, hogy kinek melyik verzió a szimpatikusabb, hanem az, hogy ki, hogyan tálalja azt. Vivi és Merci sokkal szerencsésebben tálalta, mint Bálint meg Moha.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:44:34

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Nekem még mindig nem fér bele, hogy fel akarta adni, és az sem, hogy miután Merdzsó, Lobi és Bála istápolták, kijelentette, Daniellának köszönheti, nem így volt. Sajnálom. Abban az esetben, ha Lóbelt kiesik, akkor Pinire szavazok.
@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Bálát elvitte az egoja... nagyon.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:45:06

@Adamadam: Miután nem ismerem a szerződést ez csak fikció, de van egy olyan érzésem (mér kell ezt 1 nap vagy 4x leírni?) a csatinak nincs JOGA ezt megtenni. Szóval mi a faszt várnak szegény pléjerektől, ha ŐK IS HAZUDNAK, átbasszák a játékosokat? :-(

Fálki 2021.02.23. 23:45:10

@VV10 Velőtrázó Vélemény: De, pont most mondták, hogy van más opció.

Ha van egy hosszutavon matematikailag helyes dontes, akkor ha azt meghozod, akkor pénzugyileg jol fogsz járni.
Ennyire egyszeru.

Egyfejű 2021.02.23. 23:45:14

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez egy valós szituáció lett volna.Akkor Robinak annyiban van igaza, hogy megragadott egy (ismétlem, nem korrekt) játékszabály-módosítást, és ha úgy érezte, hogy jobb neki a 8 biztos milla, mint a 36 bizonytalan+dicsőség, utána már tökmindegy a karakterének, kiment, csá, van a pénze és nem jött teljesen hiába, ha ez volt a célja, mind ezért jöttek. Ott tévedett, hogy nem látta vagy gondolta át, mennyire lehet reális ez a helyzet, és mennyire lehet belőle bumeráng.

Krétagarbó 2021.02.23. 23:45:21

@SirLemming: amennyit főzött, mosogatott, takarított Robi, megérdemli:DDD

Adamadam 2021.02.23. 23:46:38

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: ehhez ismerni kéne a szerződéseket. Lehet van erre valami kitétel. Szerintem Mercike el se olvasta csak aláírta. Biztos van benne valami olyan, hogy a nyereményt ha úgy adódik feloszthatják több ember között is, akkor pedig máris valid a mai sztori

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:46:49

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Érdekes, Moháról egyáltalán nincs szó. Nyilván mivel Bálint volt, aki rendesen felrúgta a szaros bilit.

Fálki 2021.02.23. 23:46:56

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Ezeket honnan gondjuk? Hogy nincs joguk ehhez?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:47:15

@Krétagarbó: És tényleg. Mielőtt elfelejtjük. :DDD Úsztak volna a retekben.... na de azért Pinike is főzött ám.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:47:58

@Adamadam: Na, de remélem jövőre TI alaposan elolvassátok azt a xart, mielőtt aláírtok bármit!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:48:05

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Moha sunyi, az elejétől az. Oda megy, ahol az erősebbet véli. Szemtől szemben nem merte ekézni Robit, csak kint Bálinttal.

Adamadam 2021.02.23. 23:48:27

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: én mindig végig szoktam olvasni az ügyintézők nagy örömére:D

Fálki 2021.02.23. 23:48:28

Pini ma is cuki volt, borzasztóan túldekoltált, de imádtam minden pillanatát.

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:48:53

@Adamadam: nagyon érdekelt volna ez a lehetőség. Gondolom egyöntetű szavazat kellett volna. VV11-nél már lehet számolnak ezzel az eshetőséggel is.

@Fálki #TEAMPINI: ami még érdekes, hogy vajon miért nem írt más is összeget? Olyan jó lenne elfelejteni ezt a "szívből, tisztelet, baráccság, nem taktika" baromságot.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:48:57

@Adamadam: Kössétek ki Fálkival, hogy ha van ilyen feladat, akkor nincs szavazgatás. Fogjátok a pénzt és menjetek. :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:49:28

@Fálki #TEAMPINI: Egyrészt ez kamu opció volt, simán levehető. Lehet kreatívan hajlítani a szabályokat, de ez eléggé kőbe van vésve. Másrészt aki megnyeri a végén a 28-at egy ilyen esetben, annál realizálódna a 8 milla veszteség. Amúgy meg aki kimenne 8 millával, az ne menjen tovább a 36 milláért.

SirLemming 2021.02.23. 23:49:42

@Krétagarbó: Fujj. :D Nem asszisztensnek miniszoknyában / bőrtangában képzeltem el, de jó kis toleranciamérő lenne.
Cserébe a project rég felmondott bartendere helyett kiváló lenne a bulikon. :D

Krétagarbó 2021.02.23. 23:49:56

@Mók_Ica: már tegnap próbálkozott a csatorna a kendőkkel, nem haraptak rá. Ma emiatt kellett a pénzzel jönni, tudták, hogy erre már valaki csak ugrik.
A kendős jelenetből az is világos volt, hogy a lakók nagy része már már az ostobaságig tolja a píszit, hiszen nem éltek a kendő adta lehetőséggel sem, és erősen bíztak abban, hogy a pénzzel már meg tudják kavarni őket. Hát bejött.
Ami szemét dolog volt ebben, hogy nem voltak lefektetve előre a szabályok, mielőtt az összegeket leíratták velük.

Fálki 2021.02.23. 23:49:57

@Adamadam: @Majom1Parádé #Team PINLobelt:

En mindig mindent.

Egyszer egy banki rabszolga elemtette a 20 oldalt és mondta h olvassam át. Én meg nekiálltam.
Erre Ő:
- Tényleg elolvassa?

:D :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:50:18

@MsIreneAdler: Lehet, benne volt az is, ha nyilvánosságra hozzák, akkor mit szólnak hozzá a többiek, és ezért.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 23:50:18

@Adamadam: A lottóban sem az esélyt latolgatod, tehát megismétlem, az, hogy ki melyiket választja a biztos 8-at, vagy a bizonytalan 36-ot az ízlés, és habitus kérdése, de a másikat letolni és ledurungolni ezért a véleményéért hiba. Aki viszont Robit favorizálja ebben a helyzetben a főnyeremény vonatkozásában, azt szeretném pont arra emlékeztetni, hogy Robi most a 8 millióval simán kilógott volna a mezőnyből. Tehát az én felfogásom szerint ő ezért nem érdemelheti meg a 36 milliót.

Adamadam 2021.02.23. 23:51:41

@Kiégett Hobbynyúl: szerintem mi tudnánk értelmesen osztozkodni és számolni:D
@VV10 Velőtrázó Vélemény: miért lenne kamu opció? Miért vehető le simán? Láttad a szerződéseket? Hallottál bármit a szerződésekről? Könnyen lehet benne olyan, hogy a főnyeremény adott esetben akár több versenyző között is kiosztásra kerülhet. És akkor máris JOGA van a csatornának ilyet kínálni

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:51:44

@Fálki #TEAMPINI: Mert ezt gondolom. Odaírtam, hogy fikció. De soha nem volt még ilyen ebben a játékban- mármint nyeremény felosztás - Akár benne lehet a póvered by bigbráner licenszében, hogy ha cigánygyerekek esnek felfelé, akkor is csak " EGY, aki mindent visz"
Írtam Adamnak is, JÖVŐRE előttetek a lehetőség, hogy MEGTUDJATOK MINDENT a szerződésről.

Fálki 2021.02.23. 23:51:58

@Krétagarbó: @MsIreneAdler: A szokasos egogame volt, nem képesek gondolkodni.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:52:11

@Krétagarbó: Mint kiderült, direkt. Már mindegy, megtörtént, túl vagyunk rajta. :D
@Fálki #TEAMPINI: Ügyintézők rémálma vagy. :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 23:52:28

@Krétagarbó: Már ez a Viki féle bemenetel, és négyszemközti beszélgetés az 5-ből három szereplővel is elég erős belenyúlás a játékba, sőt inkorrekt is....

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:52:29

Tudom, hogy a valóságérzékelésük már a béka segge alatt van, de mint a mai beköszönésemnél is írtam, ez a hét arról szól, hogy higgadtnak kell maradni, mert ki akarnak rángatni mindenkit a komfortzónájából. Mindet sikerült 2 nap alatt.

Mók_Ica 2021.02.23. 23:52:34

@Adamadam: pontosan... és nem csak lóbeltnek volt erre alapja, hanem bármelyik még bentlakónak .... ők a nullát írták, lóbelt meg 8 millát.....

MsIreneAdler 2021.02.23. 23:53:03

@VV10 Velőtrázó Vélemény: itt igazán azt kell mérlegelni, kinek a teljesítménye mennyit ér. Bálint úgy érzi az övé többet ér. De miért is? És vajon miért nem ér Robi eddigi bentléte 8 millát? Erre szerintem a szokásos bullshiteken kívül egyik villalakó sem tudna mit mondani.

Adamadam 2021.02.23. 23:53:33

@Fálki #TEAMPINI: Imádom mikor türelmetlenek:D de ha rajtuk múlna egy oldalt se lehetne elolvasni, mert már forgatják a szemüket.

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: lottóban is van esély, kb 1 a 43 millióhoz az esélyed megnyerni az ötöslottót telibe. HA lenne (tudom hogy nincs) olyan opció, hogy növeled az esélyt cserébe csökken a nyeremény én simán benne lennék

SirLemming 2021.02.23. 23:53:48

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Pont fordítva. Tököt növesztett és beleállt.

Fálki 2021.02.23. 23:53:53

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: De ez mind feltételezés, amit mondasz. Érted... Nem tudjuk.

Akár az is benne lehet a licenszben, hogy egymas utan nem nyerhet két évben nő. Vagy nem nyerhet olyan magas nő, mint Ugymond Olvaso. Vagy nem nyerhet olyan, akinek volt már eltorve a kislabujja...

Felesleges ilyen dolgokon rugózni, hogy mi lehet az, amit nem tudunk.

Krétagarbó 2021.02.23. 23:54:25

@Adamadam: szerintem a többség ebben az esetben kevés. Ha mindenki megszavazta volna, max. (Elvileg szerződtek velük br. 36 millára.)

Mók_Ica 2021.02.23. 23:54:53

@Krétagarbó: direkt feszkót generáltak.... különben dögunalomba fulladt volna az utolsó hét :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 23:55:11

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Moha magyarázata és metakommunikációja sem volt kóser szerintem a táblánál + később ő is megerősítette ezt azzal, hogy ez volt a fő érv amellett, hogy most Robit szavazta ki.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:55:48

@Adamadam: Gondolkodj egy picit és szerintem magad is rájössz. Nincs ilyen opció.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:56:16

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: A többi meg gyáva volt, tessék. Nézhetjük ebből a szemszögből is. Egynek volt vér a pucájában, aki le merte írni és nem mismásolni a válaszadásnál.
@Adamadam: Szerintem is. :DD

Adamadam 2021.02.23. 23:56:21

@Mók_Ica: egyébként most realizálódik bennem, aki 0 forintot írt az mégis mit gondolt?:D
Szerkik helyébe már csak viccből is mondtam volna, hogy aki 0 forinttal elégedett lenne annak van egy perce kisétálni és nem kap semmit. A logikus ha már nem akarnak állást foglalni az a 36 millió lett volna nem?

Adamadam 2021.02.23. 23:57:05

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ne én gondolkodjak ezen, fejtsd ki. Mivel nem ismerjük a szerződést nem tudhatjuk, hogy lehetne-e ilyen opció

SirLemming 2021.02.23. 23:57:16

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Moha élt a lehetőséggel hogy véletlen se ő menjen, a B-R feszkót meg látta egész nap. A csajok voltak a "semlegesek".

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:57:26

@Adamadam: De igen. Én biztos 36-ot írok, ha tovább akarok játszani. Vagy ,ég többet. Mondjuk 50-et -) De innen kintről könnyebb vakerálni

Fálki 2021.02.23. 23:57:30

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Tehát ha nekem van egy startupom, amit 100M-ra értékelnek, akkor sskk kozott ne adjam el szerinted 22ért a céget, mert ott a reális LEHETŐSÉGEM arra, hogy 100at keressek vele?

Mók_Ica 2021.02.23. 23:58:05

@Adamadam: és erre az okos bálint sem gondolt.... :)))))

Egyfejű 2021.02.23. 23:58:07

Nna, mindenesetre legalább az utolsó hétre jutnak izgalmak. A szerkesztők hamarabb is felébredhettek volna téli álmukból.

Fálki 2021.02.23. 23:58:28

@Adamadam: Pontosan ezt gondoltam... Csak ezt késobb akartam csak beirni :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.23. 23:58:55

@Adamadam: A lottóban a nyerési esélyed akkor nő ha ötös helyett csak kevesebb számot találsz el és akkor kevesebbet is kapsz. :-)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.23. 23:59:06

@Fálki #TEAMPINI: :DDD
@Adamadam: Ugye, hogy ugye? :D Ők az örök lakosok, vagyis máshová kell költöztetni a vellát. :)

Adamadam 2021.02.23. 23:59:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: jah hogy a lottós példára gondolsz, azt hittem a vv-ben történtekre.
A lottósra írtam is, hogy tudom hogy nincs ilyen....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 23:59:57

@Fálki #TEAMPINI: Arra figyeljetek, lehet benne van a szerződésben, hogy HV posztíró nem nyerhet. :-( Vagy az, hogy nem lehet játékos sem...

Mók_Ica 2021.02.24. 00:00:01

ma ritka élvezetes volt a komment szekció :))) holnap veletek ugyanitt, jó éjt :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.24. 00:00:50

@Mók_Ica: Jó éjt! :-)

Én is eltolom mára a bringát. Jó éjt nektek, jó szórakozást az éjszakai műszaknak. :-)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:01:07

Picit lemaradtam, ez az egész most úgy volt feldobva nekik, hogy ha mindenki mondott volna egy számot, vagy ha 5-ből hárman mondtak volna kettő meg nem, akkor az RTL a mai napon befejezi a játékot, és kiosztja a nyereményeket, mert ha nem, akkor Bálintostul meg Robistul, meg mindenkistül legalább annyira átejtették őket, mint Mercikét a csokis reklámmal.

Adamadam 2021.02.24. 00:01:19

@Fálki #TEAMPINI: szerintem a nagyokosok ezt úgy értelmezték, hogy ők aztán semmi pénzért nem adnák fel. De a semmi pénz az nem a 0 forint:D
Az lett volna az igazi csavar ha 4 lakót kibasznak fizu nélkül. Az volt a kérdés mennyivel lennének elégedettek amiért feladnák a játékot. Erre a sok ostoba 36 misi helyett beírta a 0 forintot

Krétagarbó 2021.02.24. 00:01:32

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: nem tudom, nekem úgy tűnt inkább, hogy Robi írt egy számot, mert az volt a feladat. Ő azt gondolta, hogy mindenki ír egy 0-nál nagyobb számot, mert ez a feladat. Meg is lepődött, amikor a lányok mondták neki, hogy mindketten nullát írtak.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:01:40

@Fálki #TEAMPINI: sajnálom, és annyira varom, hogy ez a közhelyes, agyhalott gondolkodás kikopjon ebből a realityből. Na majd jövőre lesz izgalom meg taktika. Lesz egyáltalán vv11?

.Zsu 2021.02.24. 00:01:41

@Adamadam: na ez az! :))jó a szó tesó

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:03:58

@Fálki #TEAMPINI: Rossz a hasonlatod. Ha maradunk a feltételezésnél, hogy valid opció volt ez, akkor a 8 millával távozó Lobi miatt a későbbi győztesnél realizálódik a veszteség. A győztes az, aki a végéig bent marad és meggyőzi a nézőket arról, hogy neki szavazzák meg. Lobi nem bízott a nézői értékítéletben, ráadásul elvette a játékostársa nyereményének egy részét. Részemről mehet, bárki ellenében, de ki is sétálhat ezek után, ez a valódi feladás, nem Vivié, ami lelki.

Adamadam 2021.02.24. 00:04:27

@MsIreneAdler: kell lennie. Most már igazán szükség lenne egy olyan évadra amiben a vv4-5 féle taktikák mennek. És ne ez a "szívbű meg tiszteletbű" játszom.

Egyfejű 2021.02.24. 00:04:30

@Mók_Ica: @Kiégett Hobbynyúl: Jó éjt nektek!
Én is fekszem, másnak is szép álmokat, ne VVseket!

Krétagarbó 2021.02.24. 00:04:46

@Mók_Ica: ennyi. Csak ezt utolsó héten már nem fair. Több hónapos játékokat szúrnak el úgy, ahogy azt ők szeretnék.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:05:00

@Kiégett Hobbynyúl: Komolyan bátor lépés nem harcba menni a fődíjért?

SirLemming 2021.02.24. 00:05:15

@MsIreneAdler: Remélem nem lesz VV11, akkor nem 'kell' visszatérnem. :D

@Mók_Ica: @Kiégett Hobbynyúl: Jó éjtet!

De nem csak nekik! Nektek is, kedves/kedvetlen többiek! Csak most, csak azért is!
Álmodjatok szépeket, az éjszakai műszaknak meg további jó szórakozást!

Adamadam 2021.02.24. 00:06:37

@VV10 Velőtrázó Vélemény: akkor a tegnap tárgyalt Éden Hotelt meg se nézd amiben lenyomtak élesben egy ilyet és az egyik csaj végül nem nyert semmit aki bízott a másikban. Ezek egyéni játékok, annak megfelelően az egyéni érdekeidet kell nézni. Kit érdekel, hogy ez másnál veszteségként realizálódik? Tulajdonképpen bármit csinálsz az életben az valakinek rossz lesz. Ha te vagy a legjobb kőműves a városban, az a többi kőművesnek veszteség is lehet, ez van egyéni érdekek vannak

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:06:47

@Adamadam: egyébként még azon gondolkodom, ha mindenki ír egy számot, akkor mi van? Egyébként nagyon tetszett a magyarázatod, hogy (azon kívül, mert agyhalottak :), miért nem írt senki Robin kívül összeget.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:06:52

@Krétagarbó: Igen, Lobi ott jött rá, hogy ezt elbaszta. Túlgondolta.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:07:37

@SirLemming: nem jó itt velünk :'(...? :)

Fálki 2021.02.24. 00:08:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Oké.

Akkor mit szoltál ahhoz, hogy az oldtimer Mercedest egy VV osszefoglalo nezoi szavazatai alapjan baszták ki 3 nap utan?

Gondolod az nem volt benne a szerzodesben? Dehogynem.

Ahogy mindegyik ápolt készul, hogy lesz kiválasztás, kihivas, parbaj, visszamenés.
Ahogy korabban sem mondtak el nekik mindent előre, így szívük joga azt csinalni, amit AKARNAK, nyilvan a szerzodeses kereteken belul.

Ha elmeleti volt ez az opcio, akkor is érvényes és ha valós, akkor is.

Fálki 2021.02.24. 00:08:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ha kiviszel valakit parbajozni és kinnhagyod a gecibe, akkor azzal is veszteseget okozol neki, nem?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:09:17

@Krétagarbó: Ez nem fair játék, soha nem volt az, mert szerkesztik a tartalmat, olykor scriptelik, manipulálják őket. A végén meg kapják az ívet rendesen. Ellen kellene állni. Bárki megnyerhetné ilyen szakaszban, ha ő lenne az egyetlen, aki beleállna a szerkikkel szemben.

Krétagarbó 2021.02.24. 00:09:26

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: nem volt szabály megadva. Annyi volt a feladat, hogy mindenki írjon egy összeget, amivel most kisétálna a döntő előtt.
Leírták, majd jött a levél, hogy egy valaki írt 8 milliót, a többiek 0-át. Ezt a 8-at levonják a 36-ból, ha megszavazzák a lakók és aki ezt az összeget írta, mehet ma haza. De szavazniuk kell róla.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:09:55

@Fálki #TEAMPINI: De ott megméreted magad a nézőkkel. Nem?

Adamadam 2021.02.24. 00:10:37

@MsIreneAdler: ez egy nagyon jó kérdés, hogy ha mindenki írt volna mondjuk 7 milliót és meg is szavazzák akkor mi történik. Vagy akár csak a többség, hárman írnak fejenként 10 milliót és meg is szavazzák maguknak, két másik meg bentmarad a maradék 6-ért? Sajnos ezt már nem tudjuk meg, de érdekes ebben belegondolni

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:10:50

@Adamadam: az egy másik műfaj, amit eleve nem csípek

Krétagarbó 2021.02.24. 00:11:31

@VV10 Velőtrázó Vélemény: emiatt nem volt jogos Bálint kirohanása, és azt nem értem, Robi miért nem tudta ezt elmagyarázni neki.

Fálki 2021.02.24. 00:11:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ja persze. A tudtod nelkul... Enyni erovel random napokon lehetne párbaj nelkuli kiesés...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:11:54

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: @Krétagarbó: Hát igen, akkor ez egy vihar a biliben volt, és az nyert, aki nyugiban maradt. Senki nem értette meg a feladatot, de a két csaj nem csinált ebből problémát, sajnos Bálint igen. A kérdés az, hogy ennyire a zsebében érzi már a pénzt, vagy Robin keresi a fogást. Egyik esetben sem írom a javára, de az utóbbit tattikailag jobban megértem, némi elfogultsággal az irányába. De meg kell valljam most eléggé sokat inzultálják a szerkik, pl ezzel a Vivi szerelemmel is... Nem lehet könnyű most neki, és azért most már az utolsó héten amúgy is mind sík ideg.

Figyuzzka 2021.02.24. 00:13:17

Szerintetek a stáb előtte tippelt/fogadott, h melyik lesz az a játékos, aki belesétál a 8 milliós beugratós kérdésbe? :)
Ha Robi ésszel is játszik, itt a pénz elvette az eszét, és jól besétált a csapdába... :D

Azért ha itt tippelnünk kellett volna, szerintem őt nem sokan mondtátok volna ebben a szituban...?! :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:13:30

@Krétagarbó: Azért mert Robi is őszintén elhitte, hogy lehet, hogy ő most (párbaj nélkül) elinalhat a maga 8 millácskájával.

Fálki 2021.02.24. 00:14:03

Egyébkent a mai kozonsegszavazas is erdekes volt... Szerintem az sokkal inkabb volt szimpatiaszavazas, mint sem. És ott is Robi nyert...

Szoval egyaltalan nem lefutott ez a B-R párbaj, ha egyaltalan megvalosul.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:14:14

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Pont ma írtam valahol, csak úgy lehet (az Én) rangsoromban előbbre kerülni, ha a többiek elqrnak valamit. Igaz egyelőre ebből markánsan nem sok mutatkozik, csak Vivi megelőzte Robit. Bálintnak már mindegy volt, előtte is a listám végén állt már.
Bocs mindenkitől, de ez is olyan, mint a q politika. A "párthű" szavazóknak tökmindegy mit csinál a kedvenc bandájuk, mindenképp rá fognak szavazni. Az ilyen balhék a bizonytalanok szavazatait képesek megváltoztatni.

Fálki 2021.02.24. 00:15:21

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: @Krétagarbó: Onnantol kezdve, hogy a csatorna meglépte volna ezt és odaadjak Robinak a 8at és holnap kijon, azonnal befejeztem volna az evad kutyázását, mert legjobb huzas lett volna ever.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:15:59

@Adamadam: szerintem ezt a helyzetet úgy zárták volna rövidre, hogy egyöntetűen oda kellett volna ítélni valakinek, aki aztán veszi a kalapot, kabátot, és távozik. Ilyenkor szerintem az nyerhet talán, aki a legkevesebbet írja... Bár úgy gondolom, ki volt ez találva úgy, hogy ne legyen feldarabolva a fődíj, de a konfliktus meg meglegyen. Most azon röhögnék, ha Robi nyerne. A többiek vajon felfognák, hogy jobb lett volna kiengedni 8 millával :D?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:16:05

@Figyuzzka: Hát inkább valamelyik lányra tippeltem volna, ha kötelező nevet mondani.
Robira nem számítottam, hogy bedől, mint maci a málnásba...

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:16:07

@Fálki #TEAMPINI: Nagyon meg lennék lepve, ha egy műsorban, ami arra épül, hogy egyetlen győztes visz mindent, ott ez valid opció lenne. Manipuláció volt. Felőlem bárki tarthatja validnak, minthogy Lobit is piedesztálra lehet emelni, nálam kiszállt a játékból.

Krétagarbó 2021.02.24. 00:16:08

@Adamadam: akkor nem találják ki utólag azt, hogy levonjuk az összeget a fődíjból és mehet haza az illető, ha megszavazza mindenki.
Egyébként a szerződésben nem hiszem, hogy előre szabályozták volna ennek a lehetőségét, ki az a hülye, aki bemegy úgy a villába, hogy bizonytalan egyáltalán a nyeremény még akkor is, ha megnyeri.
A szavazás pont azért kellett, mert ha mindegyik megszavazza, akkor kvázi "módosítják" egyelőre szóban ezzel a szerződést, aztán majd le is papírozták volna. Valami ilyesmi lehetett a logika emögött.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:16:55

@Egykecske: annak a seggfejnek a kérdéseit sem hiszem el

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:17:58

@MsIreneAdler: Az már eső után köpönyeg lenne, de annyira nem lehetnek agyhalottak, hogy ne jöjjenek rá. :-)

Krétagarbó 2021.02.24. 00:18:03

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Robi már a szavazás előtt tudta, hogy a két csaj nullát írt, és szerintem pontosan sejtette, hogy valószínűleg a másik két fiú is ezek után..

Krétagarbó 2021.02.24. 00:19:27

@Fálki #TEAMPINI: csak ezt úgy kellett volna, hogy a szabályokat előre elmondják a lemmingeknek.

Gia 2021.02.24. 00:19:27

Egyébiránt Bálint miért csulázik két napja a cigiző padlójára??Nem túl guszti..

Figyuzzka 2021.02.24. 00:19:41

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Oda is akartam írni, h Mercit, Vivit előbb mondtuk volna :))
Valahol meg is lep, h Bálinton kívül a többi nem írt összeget :) de ez pozitív a csajokra nézve Mohval együtt :))

Adamadam 2021.02.24. 00:19:46

@Krétagarbó: akkor meg is van, hogy miért jogos a csatorna részéről. Ha megszavazzák akkor szóban mindenki, de legalábbis a többség módosít a szerződésén, később meg le is papírozták volna. De lehet ott helyben a riportszobában alá is kellett volna írni, amit persze nem kell mutatni a kameráknak

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:19:53

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Igen, köcsög manipuláció volt és nálam Bálint szállt ki totál végleg. :-)

Fálki 2021.02.24. 00:20:10

@Krétagarbó: A szavazás előtt pontosan tudta, hogy rajta kivul mindenki 0-t írt, mert benne volt a levélben, hogy csak egy valaki írt osszeget. S tudta, hogy az bizony ő maga volt.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:20:37

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: ki tudja? Bálintot lehet kiengedték volna. Robit nem tartják erősnek. Vagy megint túl sokat gondolok róluk? :)

Krétagarbó 2021.02.24. 00:22:11

@Adamadam: többség nem elég, mindenkivel külön szerződtek a műsor előtt, tehát ez csak úgy működött volna, ha mindenki megszavazza.

Adamadam 2021.02.24. 00:22:32

@MsIreneAdler: nagyon bírnám ha Robi nyerne, és leesne az ápoltaknak, hogy jobban jártak volna ha 8 misivel elengedik. Bálint amúgy mekkora színész volt? Van itt valaki aki nézi/nézte az ÉNB-t?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:22:38

Hozzáteszem, megint egy kicsit Bála védelmében, és igazából ezt ő fogalmazta meg benn, de simán benne van a túlzott reakciójában, hogy pont attól a Robitól nem várta ezt a lépést, aki pont azzal tűnt eddig ki, hogy szinte az összes versenyt vér komolyan vette, és mindenhol győzni akart, legyen az munka hét, iskola hét, vagy sport verseny stb, és az erre való törekvését fennhangon hirdette is...

Adamadam 2021.02.24. 00:24:22

@Krétagarbó: az igaz, de azt mondom kár azon agyalni, hogy a csatorna részéről jogos volt-e ezt bedobni. Biztos vagyok benne, hogy az rtl komoly jogi csapattal íratta meg a szerződéseket, és nem olyan hülyék, hogy azt nagy nyilvánosság előtt megszegjék

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:25:28

@Figyuzzka: Mert ő az egyetlen, akinek a jelleméből kinéztem volna.

Krétagarbó 2021.02.24. 00:25:54

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: szerintem Robinál most is ez volt, a feladatot vérkomolyan vette, kértek tőle egy számot, ő meg írt egy számot. Eszébe nem jutott az amúgy kötelességtudó fiúnak, hogy meghekkeli a feladatot egy nullával.

Figyuzzka 2021.02.24. 00:26:58

Jó ez a mi lett volna ha...

Szerintem a stáb ezt a blöfföt 1%-ban se gondolta komolyan, h bárki elsétálhat a pénzzel - szerintem a műsornak, a csatornának, a VV BB nevének se tett volna jót
Na meg eleve a játék, a feladatok azért vannak, h a játékosok milyen reakciót váltanak ki - ezért is volt egy blöff az egész mézesmadzag :)
Arról nem is beszélve, h a VV se köpné szembe magát, h 20 éve az a szlogen, a végén csak egy maradhat, egy aki mindent visz :))

Adamadam 2021.02.24. 00:27:16

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: viszont néha a nagy akarásnak nyögés a vége. Robi a fociban is szarrá verte Bálát aggyal. Bála nyomta egoból meg minden áron ment a labdára, Robi meg rájött, hogy elég ha eléri, hogy Bálint ne csak fejjel érjen a labdához. Robi most okosabbnak látta ha nem megy előre agyatlanul lesz ami lesz alapon, hanem beéri egy korrekt összeggel. Hozzáteszem Bálintnak is jó lett volna ha Robi kisétál 8 misivel, mert a maradék 3 embert gond nélkül szarráveri a fináléban és még mindig nyer 28-at

Krétagarbó 2021.02.24. 00:27:26

@Adamadam: miért, elhangzott a szavazáskor, hogy egyhangú döntés kell, vagy többségi? Annyi volt a levélben, ha megszavazzák a lakók. (Jogilag csak az egyhangú döntés játszik, nyilván így értették.)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:27:29

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: A biztos 8 milla az alighanem győzelem a bizonytalan 36-hoz képest. Nem totális/megsemmisítő, mint a 100kör alatt 15-öt verek Bálára, de a valószínűbb nullához képest tiszta haszon.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:27:39

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Ezt mondom én is. Jogos, ugyanakkor túlzóan agresszív is, de ettől még jól indokolta meg. Nálam Lobi a cselekedettel, Bálint a sokadik ilyen reakcióval állt földbe.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:28:34

@Adamadam: ugye? Imádnám az arcukat, mikor ez leesik nekik. Nem láttam Balintot az ÉNB-ben (sem), de gondolom nem futárkodott volna, ha kapott volna további felkéréseket. A fizikuma adott lett volna. Egyébként szerintem az ÉNB egy valamennyire kötetlen, improvizálós "műfaj". Nem vagyok benne biztos, hogy olyan óriási színészi tehetség kell oda.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:28:55

@Figyuzzka: EKG. Átbaszás volt az egész. Bejött... :-(

Krétagarbó 2021.02.24. 00:29:13

Elköszönök, megyek, mert mindjárt kelnem kell:)
Jó éjt az éjszakásoknak!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 00:30:08

@Fálki #TEAMPINI: Ti viszont jövőre jól számoljátok meg a zsét!!!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:31:23

@Krétagarbó: Ez is igaz... Na mindegy, végül is ez egy jó kis konfliktus gerjesztés volt a csatorna részéről. Ezt egyelőre beszívta Bála is meg szerintem Robi, és kismértékben Moha is, aki erre fűzte fel (jobb híján a kiválasztásának indoklását), szerintem Merci és Vivi viszonylag jól jött ki ebből.

Adamadam 2021.02.24. 00:31:50

@Krétagarbó: többséget mondtak, de holnap visszanézem. Ha az 5-ből 3 azt mondta volna hogy oké menjen ki a pénzzel azt én többségnek értelmezem. Nem mentek bele bővebben, hogy a többség az legalább x darab szavazatot jelent.

@MsIreneAdler: én is úgy tudom imprós műfaj, elvileg kevesebb tehetséggel is működhet. Csak annyira emlegetjük mindig az énb-s múltat, hogy kíváncsi lettem mekkora színész volt.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:31:57

Lehet, hogy epic lett volna egy ilyen fordulat, de az már nem a VV lett volna. Mondjuk egy olyan VV évadot megnéznék, ahol mondjuk bizonyos feladatokra vagy szakaszonként szavazás alapján is járna jutalom, 1-2 milla és ki is szállhatnál, ha úgy érzed eleget nyertél és akkor bemenne más. De mondjuk veszíthess is vagy rakhass tétet.

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:32:01

Jó éjt mindenkinek!
Folytatom a szunyát :)

Fálki 2021.02.24. 00:32:51

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: A VVnek is jot tett, meg a kommentszekcionak is. Tegnap is micsoda minoségi duma volt itt, meg ma is.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:34:45

Jaj, most elszabadult az agyam ezen az ötleten, hiszen lehetne akár nagyon hosszú etap is így, de mondjuk max. 2 hónapot lehet bent valaki, azalatt nyerhet, utána ki kell jönni.

Na megyek, megálmodom ezt. :-)

Figyuzzka 2021.02.24. 00:35:01

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Az átbaszás napja volt eleve - Vikivel is :))
Szerintem ennyi belefér 3 hónapnyi pénzért, régebben, amikor tovább tartott a játék, sokkal többet és hosszabban szívtak a lakók, ez a mostani könnyű menet volt a játékosoknak - és mégis sírtak mindig minden kis változásért...
(Ha jól) Emlékszem, a 2. szezonban Anikóék a szaunába voltak száműzve napokra, amikor a nagydarab Laci (asszem Laci volt) rosszul lett és feladta, akkor kb 1 hétig voltak kinn katonai vagy valami nélkülözős héten, nem 2-3 nap
Nyilván szívás a nem nyerteseknek, h ők kb ugyanannyit szívtak nulla pénzért, mint a nyertes :)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.24. 00:35:31

@Fálki #TEAMPINI: Amióta így pörög, inkább nézem mint kommentelem az adás alatt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 00:39:54

@Fálki #TEAMPINI: :-D Jó éjt! Puszikat csak a csajoktól fogadok el! :-)

Fálki 2021.02.24. 00:40:04

@Adamadam: Visszanéztem most.

Tobbség elég lett volna.

ilona12 2021.02.24. 00:44:53

@Adamadam: lehet hogy úgy is lesz. Bála azon háborog, hogy Robi hazudott, mert azt mondta, barátokat szerezni jött a villába, nem a pénz volt a fő motiváció. De hol itt a hazugság? Barátokat szerzett, akik ugye nem haragszanak meg, ha úgy érzi, hogy itt és most neki a 8 milla épp elég :) Ha megharagszanak, akkor meg ugye nem barátok, hát miért ne vigasztalódhatna meg a 8 misivel?

Adamadam 2021.02.24. 00:45:22

@Fálki #TEAMPINI: Akkor elvileg 3 szavazat kellett volna. Ha sejtették volna előre, hogy szavazniuk kell akkor legalább hárman összeállhattak volna, fejenként 10 misi és megszavazzák maguknak a 10-10-10-et. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a korábbi évadokban ezt hogy reagálják le, Attiláék például

Fálki 2021.02.24. 00:45:25

Erre mindenki lelépett...jóvan.. Kezdhetem ezen a végén is azt, amit az elején csináltam :D :D

Fálki 2021.02.24. 00:47:04

@ilona12: Az a hazugsag, amikor ezek a verebek azt mondjak, hogy nem a pénzért mentek be.
De.

Barátokat, meg szerelmet szerezni nem ott kell.

Adamadam 2021.02.24. 00:47:06

@ilona12: Bála mindenen háborog már. Robi meg ezzel hiteles is volt, nem csak a pénz motiválta, elég lenne neki 8 misi is

Mázasmėzes 2021.02.24. 00:47:20

@Fálki #TEAMPINI: írtam neked korábban egy kis kritikát, remélem, nem sértődtél meg

Avanivi 2021.02.24. 00:47:46

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Mester az alázásban, undorító egy picha.

Adamadam 2021.02.24. 00:48:51

@Fálki #TEAMPINI: ezt amúgy kb az összes kieső szereti elfelejteni. Egyik se változtatna semmit. Fru és Virág pedig azt mondják többet nyertek a szerelmükkel mint a 36 millió. Elég érdekes:D
Virág legalább a gusztustalankodásait megbánhatta volna, amikor turkáltak egymás orrában blöe...

Fálki 2021.02.24. 00:49:19

@Adamadam: Ha ugyanugy 5 főnél dobják ezt be, akkor nem lett volna szerintem semmi, mert nem állt volna ossze igy senki. Attila, Sehi, Csaba, Fecó és Vera volt ott a Top5 asszem..

Fálki 2021.02.24. 00:49:44

@Mázasmėzes: Neharagudj, nem is olvastam. Itt van ebben a folyamban?

Fálki 2021.02.24. 00:50:41

@Adamadam: Mondom, 1.0as szoftver fut ezeken a biorobotokon, Bálinton 1.0béta.

Adamadam 2021.02.24. 00:51:06

@Fálki #TEAMPINI: Igazad van, nem volt meg nekem kik voltak ott a végén. Attila mellett ott már nem voltak igazán taktikus játékosok. Neki szerintem leesett volna, és beírja a teljes nyereményt. Nem 0 forintot mint ezek bolondok

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:51:10

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ez rohadt jó ötlet. Esetleg a kiesők ráhagyhatnák a millióikat a még bentmaradottakra... Menne a smúzolás :)

(nem bírok aludni :D)

Adamadam 2021.02.24. 00:52:21

@Fálki #TEAMPINI: és emiatt a béta miatt hiszi istennek magát:D
Tipikusan ő a vakok közt a félszemű és ez nem esik le neki. Az iq teszt eredményénél már magyarázkodott is..

Mázasmėzes 2021.02.24. 00:52:32

@Fálki #TEAMPINI: igen, de pont azelott irtam, h elkezdodott a musor, igy gondolom elsikkadt a sok komment kozott. Never mind.-)

MozambikiZombi 2021.02.24. 00:54:26

@Egykecske: Az egy erdekes info volt. Ugy meselte, hogy vagy a 4. vagy 5. casting kor utan, amikor mar eppen meggondolta magat, hogy megsem akarja ezt a VVs dolgot, felhivtak, hogy akkor benne lenne a kivalasztott csapatban es kuldik a szerzodest. Eleve igy mar sztem kevesen utasitanak vissza. Szoval igen, en is ugy emlekszem, hogy azt meselte, ra kellett irnia, hogy mikor kezdte el olvasni es mikor fejezte be. Olyasmi remlik, hogy 4.5 oran at olvasta a szerzodest, olyan bonyolult volt meg neki is, pedig o nem egy "mivannegatiiiv"... Karakter. Elkepzelem ahogy Mercike ele basznak egy ilyen jogi szoveget... Na, akkor jossz, vagy nem jossz?

Fálki 2021.02.24. 00:54:47

@Mázasmėzes: Megnéztem és koszi hogy szoltál.

Sajnos utolag mar nem tudom szerkeszteni a posztot és hidd el, hogy minden egyes eset elott par pillanatig gondolkodom, hogy mikor melyik forma a helyes. S ennek ellenére is elbaszom neha.

Spitzbauer 2021.02.24. 00:55:11

@MozambikiZombi #teamPini: Ha nem Bála, akkor is lehet, hogy Lobi. Most neki volt igaza, Bála meg tényleg azért mérges, mert mindenben legyőzte, és még el is távolodott tőle. Bála meg szinte átvette Proli dumáját, hogy egyenesen/őszintén/kiállok magamért, és a sértődékenységét is. Pedig tényleg azért volt vele egy hetet, mert nem akarta cserbenhagyni, aztán őt változtatta meg Proli. Sajnáljuk!

Lobi egyébként az egész évadban semmilyen volt, de mindent beleadott. Nem akarom, hogy az LMBTQ jegyében ő nyerjen, de mint játékosra (jelenleg) rá szavaznék.
Pinit egy tehetségtelen, csúnyácska, idegesítő, ugyanakkor kedves, kedvelhető embernek tartom, de ez kevés.

Adamadam 2021.02.24. 00:55:53

@Mázasmėzes: "nagyon jó lett az összefoglaló, imádlak, de please, a helység - helyiség összekeverését javítsd, mert ez kb olyan mint a muszaly, a külömbség vagy az egyenlőre."

Kikerestem neked:D a villában egy ilyen miatt életre szóló harag lehet ám. Csak viccelek, ne vedd komolyan:D

MsIreneAdler 2021.02.24. 00:56:03

@Adamadam: valamit mondaniuk kell a lányoknak. Ha a semmiért alázták volna meg magukat ország világ előtt, akkor csak szimpla ribancok lennének, de így eljátszhatják a szerelmes nőt, aki nem bírt parancsolni a "szívének".

MozambikiZombi 2021.02.24. 00:56:16

@Fálki #TEAMPINI: Azt a szeriat nem neztem, de Seherezade rohogese imadnivalo volt.

Mázasmėzes 2021.02.24. 00:56:33

@Fálki #TEAMPINI: köszi h nem haraptad le a fejemet.:D

Fálki 2021.02.24. 00:57:11

@MozambikiZombi #teamPini: Igen, ezt mondta Zsolti, aki egyebkent annak ellenere, hogy nem egy hulyegyerek, még most is beszél azert furcsasagokat.

Mercike kb azt is aláírta volna, hogy egy villanykortevel a szajaban kell aludnia, csak mehessen és legyen meg tobb tiktok és insa koveto, meg csoki.

MozambikiZombi 2021.02.24. 00:57:30

@Fálki #TEAMPINI: Valojaban csak azert mennek oda, hogy a szuleik buszkek legyenek rajuk.

Adamadam 2021.02.24. 00:58:14

@MozambikiZombi #teamPini: vannak játékosok akik egy levelet nem tudnak normálisan felolvasni, kíváncsi vagyok a szerződésből értettek-e valamit. Merci lehet a neve helyett is csak egy X-et rakott az aláíráshoz

MozambikiZombi 2021.02.24. 00:59:58

@Fálki #TEAMPINI: Milyen furcsasagot mondott Zsolti? En amugy nem vagtam, hogy o egy exVVZsolti, youtube dobta fol nekem anno es par ilyen kis kanaperiportjan elszorakoztam. Nagyon meglepodtem, hogy o elotte veveskedett.

Mázasmėzes 2021.02.24. 01:00:14

@Adamadam: vallalom, nyelvtannaci vagyok. D

ilona12 2021.02.24. 01:00:40

Bálint minek is nevezte Vivit, amikor a riportban a vallomásáról beszélt? Bohócnak?

Adamadam 2021.02.24. 01:00:42

Csak én vagyok olyan beteg állat, hogy a mai Mercikés csokibrokis castingról egy Woodman féle casting jutott eszembe. Viki a kézikamerával kérdezgeti és közben mindenféle feladatokra kéri. Mercike meg teljesen úgy viselkedett ahogy a megszeppent lányok szoktak az ilyen black couch casting videókban

Adamadam 2021.02.24. 01:01:15

@ilona12: karikatúrának is, ha jól emlékszem

Mázasmėzes 2021.02.24. 01:01:43

@Fálki #TEAMPINI: ennyire nem kovetem nyomon a munkásságod, de ugy remlik, volt időszak, amikor adodott osszefeszules.

Fálki 2021.02.24. 01:02:23

@Adamadam: En azon annyira rohogtem, hogy azt is visszaneztem az elobb :D

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:02:25

@ilona12: nem úgy volt, hogy rendes volt vele?

MozambikiZombi 2021.02.24. 01:03:21

@Spitzbauer: Winetou a malnasban, nekem is bejon!

ilona12 2021.02.24. 01:03:29

@Adamadam: igen, valami ilyesmi volt, jól ledegradálta :D

Figyuzzka 2021.02.24. 01:04:23

Robi kb csak azért győzte le Bálintot a versenyekben, mert ő nem bagózik

Mecit meg ne bántsátok, hisz a riportszobában tök értelmesen, és felnőttesen beszél - sajnálhatja, h onnan ki kell jönnie :D

Fálki 2021.02.24. 01:04:30

@MozambikiZombi #teamPini: Pl most a legutobbi videoban mondta, hogy legyszi felejtse el mindenki ezt a VVZsoltizást, ennek ellenere mit mond három perc mulva:
kovessetek be instan a o-es-vévé-áthzsolt profilon... Vagy vmi ilyesmi. Érted.

Ha nem akarom hogy VVnek azonositsanak, de van mar egy felfuttatott @Osvvath accountom, akkor azt máshogy mondom vagy nem is mondom, csak kiirom.

Adamadam 2021.02.24. 01:05:10

@MsIreneAdler: rendes de ilyen odaszúrások voltak azért. Mondjuk úgy hogy a korábbi állandó baszogatáshoz képest rendes volt.

@Fálki #TEAMPINI: nagyon szürreális volt, de ezen én annyira nem akadtam ki mint a többiek. Vicces és egyben szomorú is, hogy Merci ennyire naív. Az elkeseredett Moha után loholáson nem tudok, de ezen én is nevettem. Főleg hogy már Viki se bírta visszatartani, és magyarázta, hogy a broki az franciául mást jelent:DDD

ilona12 2021.02.24. 01:05:46

@MsIreneAdler: szemtől szembe édibédiskedett, hogy nem viszonozza ugyan az érzéseit, de barátok maradnak - kb olyan szinten volt cukker, mint tegnap a kutyás-cicás rajongóval, de a riportban kimondta a degradáló nézeteit.

Figyuzzka 2021.02.24. 01:06:25

@Adamadam: Azért az a sok nagy tábla csoki nem tudom milyen ipari kiszerelés lehetett :D

Adamadam 2021.02.24. 01:07:14

@Figyuzzka: Mohát is legyőzte azon az evezőgépes feladaton, pedig Moha se cigizik és Robinak eleinte nem is igazán ment a feladat. Moh ráadásul élsportolóként ment be. Na meg ne legyen már Robi érdeme kisebb azért, mert ő nem cigizik, Bálintnak se lenne muszáj

Fálki 2021.02.24. 01:07:28

@Adamadam: Nem olvasom en soha live a kommenteket, ki volt itt akadva a nép? :D :D :D

Hisz csak az lett bebizonyitva ismet, hogy Mercike annyira naiv es buta, mint hangya.

Adamadam 2021.02.24. 01:08:16

@Figyuzzka: nemrég láttam lehet rendelni kilós táblacsokikat is, Mercikének tuti valami ipari Metróban vásárolt csokit vittek be:D
Egyébként ha alázás ha nem, ő tuti élvezte

Adamadam 2021.02.24. 01:09:10

@Fálki #TEAMPINI: Persze, sokan szidták Vikit de főleg a csatornát, hogy beküldték Vikit alázni Mercit, meg gúnyt űznek az evési problémájából

Fálki 2021.02.24. 01:09:11

@Figyuzzka: A villaolimpian Robi 100 kort futott, Bálint meg 67et... Szerinted 33%nyi differenciát jelent a fohanyzas? Ugyan.

Nem tudovel nem birta azt Bálint, hanem izommal és fejben.

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:09:33

@Adamadam: értem. És mi vitte rá Vivit, hogy odaálljon Bálint elé? Szeteti, ha pattintják?

@ilona12: ez szomorú. Azért akármilyen kis elvarázsolt is Vivi, nem érdemli meg, hogy megalázzák.

Figyuzzka 2021.02.24. 01:10:07

@Adamadam: Nem is gondoltam, h kisebb az érdem, inkább úgy gondoltam, h Bálintnak nem kéne ezen vergődni, hisz ő hátrányból indult
Azt nem tudom, h egy élsportolónak minden szituban jobbnak kéne-e lennie - hisz a görkoris randit se bírta lábon :D

ilona12 2021.02.24. 01:10:13

@Figyuzzka: és ha csak az lett volna a győzelem oka, az nem a Robi döntése, hogy nem bagózik?

ilona12 2021.02.24. 01:11:11

@MsIreneAdler: a szarkeverő Viki beszélte rá

Adamadam 2021.02.24. 01:12:02

@MsIreneAdler: Vivit Viki vette rá, hogy menjen vallja be az érzéseit Bálának. Magától szerintem nem tette volna.

@Figyuzzka: oké így tiszta sor. Bálint nem tudja elfogadni ha bármiben veszít, de ezt túltolja nagyon. Valamennyi hátrányt jelent a dohányzás de ennyit nem. Top női kézisek közül is vannak akik dohányoznak

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:12:11

@ilona12: jah, hát az nem egy szerencsétlen véletlen, ha valaki dohányzik. Elég gyenge kifogás vagy mentség :)

Figyuzzka 2021.02.24. 01:12:44

Kár, h Viki többi ténykedése nem került bele a műsorba - mert tuti volt, mégha csak dumában is
Igaz, a VV.hu oldalát nem nézem az extra videók miatt

kozi001 2021.02.24. 01:13:30

@Adamadam: A büdős bagósokat amúgy nem lehet megszólni és műsort csinálni abból? Nekem ugyanolyan igénytelenek azok is. Sőt!

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:14:00

@ilona12:
@Adamadam:

Ez a Viki már amúgy is a béka segge alatt volt nálam, azt hittem nem tudom mélyebbre süllyeszteni... Szegény Vivi, hogy gondolta, hogy ez jó lesz?

Figyuzzka 2021.02.24. 01:14:41

@ilona12: Én eleve csak olyanokat válogatnék be, akik nem cigiznek :) legalább lenne valami változatosság az előző évadokhoz képest :D

Adamadam 2021.02.24. 01:15:22

@kozi001: nekem mindegy hogy ki cigizik, amennyiben normálisan köpködés meg csikkhajigálás nélkül teszi. Én csak arra reagálta, hogy Bálának nem kötelező cigizni, szóval ha esetleg azért vesztett akkor ne is hisztizzen miatta

Fálki 2021.02.24. 01:15:23

@kozi001: En biztos hogy elvennem toluk a cigit valami jutalomért cserebe. Aki a legtovabb birja, az kaphat pl lila kendőt amit magára vagy barkire felkothet barmikor.

Figyuzzka 2021.02.24. 01:16:20

Másképp alakult volna a lakók története, ha pár játékos nem jön időben rá, h neki egyátalán nem kéne innia a bulikon :D

kozi001 2021.02.24. 01:16:40

@MsIreneAdler: Az újkori VV-k egyik legepikusabb pillanata volt, amikor VV5 Attila a győzelem után a távozás előtt utolsó mozdulatával eltörte és az ágyra dobta a szivarkát.

"Ez is csak taktika volt!"

:P

ilona12 2021.02.24. 01:17:18

@Figyuzzka: na az nagy változatosság lenne, a szerkiknek meg egy lehetőséggel kevesebb, hogy kijátsszák a cigi megvonásos kártyát :)

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:18:58

@Fálki #TEAMPINI: nem tudom, én amikor dohányoztam az egy eléggé meghatározó szerepet töltött be az életben sajnos. A lila kendő nem hatott volna meg :). Lehet érdektelenségbe fulladna egy ilyen játék. Meg aki eleve nem dohányzik azzal mi lenne?

Adamadam 2021.02.24. 01:19:06

@kozi001: Nagyon vissza kéne már néznem a teljes évadot, Attila zseni volt ez nem kétség:D
Sajnos a mostani lakók inkább Cristofelre meg Kárszegre, Csokira akarnak hasonlítani Attila és Péter helyett

Figyuzzka 2021.02.24. 01:19:30

@ilona12: Most nem is nagyon siránkoztak, amikor nem volt cigi, a többi megvont dolog miatt sokkal jobban - legalább is ami látható volt :)

kozi001 2021.02.24. 01:20:01

@Adamadam: Akkoriban még voltak karakterek. Most már csak vki ellen szavaznak vagy sajnálatból.
Nyilván nem is nagyon jelentkeznek már.

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:20:32

@kozi001: már mióta készülök megnézni azt az évadot!!

ilona12 2021.02.24. 01:20:49

@Adamadam: hiába akarnának Attilára hasonlítani, ha csak Csoki kapacitású az agyuk :D

Fálki 2021.02.24. 01:21:01

@MsIreneAdler: Az jatszhat valami mast, amiert ugyanugy kaphat jutalmat.

Biztos hogy nem fulladna erdektelensegbe, mert a vedettseg az hatalmas elony lehet, ha jol hasznaljak ki. Aki pedig ennyire szenvedelybeteg, az viselje ennek a kovetkezmenyeit.

Adamadam 2021.02.24. 01:21:34

@kozi001: azt hiszem Vadmalac írta még, hogy ő jelentkezett anno a 9-be és brutál sok ember volt, nagyrészt svédek. Az idősebb (30-40 pluszos) okosabb emberek viszont már nemnagyon jelentkeznek. Korábban 18-19 évesek nem is nagyon voltak jellemzőek, a fiatalok is inkább 20-22 körül voltak

kozi001 2021.02.24. 01:21:34

@Adamadam: Hát pl. ahogy Verát rávette, hogy Gergőt vigye ki (maga helyett) azt tanítani kéne.

ilona12 2021.02.24. 01:23:15

@Figyuzzka: régebben tovább tartott a megvonás és az egész csapatot érintette, most meg csak a felét - a Gina is hozzájutott a csikkekhez, mondta is, hogy könnyű lecsúszni - azon jót szórakoztam :)

kozi001 2021.02.24. 01:23:39

@Adamadam: Igen. Sejtem. Svédek + fiatalok, akik amúgyis kevésbé produkáltak jól máshol.

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:24:08

@Fálki #TEAMPINI: ahhoz olyan csapat kell! Láttad, itt az ingyen kendőért sem nyúlt tulajdonképpen senki, a mostani kihívás előtti cuccok is érintetlenül maradtak... Ezek ilyen tunyacsápok...

@ilona12: ez jó volt :D

Adamadam 2021.02.24. 01:24:09

@kozi001: nem véletlen, hogy komolyan készült mielőtt bement. Már a castingon megismerte Kingát és tetováltatott magára egy K betűt. Ilyen az amikor valaki nem eladósodott kajafutárból meg munkanélküliből lesz vv szereplő, hanem egy informatikai vállalkozást maga mögött hagyva megy be a vv-be. Nem az ingyen kaja-rezsi motiválta

Fálki 2021.02.24. 01:24:59

@ilona12: Meg regebben pl tenyleg tematikus HETEK voltak, amik hét napig tartottak, nem ilyen vasarnaptol szerdáig tarto kamu, ami utan mindig volt buli/zabalas/habzsidőzsi.

Figyuzzka 2021.02.24. 01:26:04

@ilona12: Igen, én is írtam, h anno hosszabb volt minden ami rossz volt nekik :)
Mondjuk az a csikk guberálás nekem gusztustalan és szánalmas volt - lehet, mert nem tudom átérezni :D

Fálki 2021.02.24. 01:26:58

@MsIreneAdler: Meg is beszéltuk, hogy az is botrányos taktikai ongol volt, mindegyik.

Attol fosik az osszes, hogy ettol majd kint gyengenek tunnek, de az nem erdekli oket, hogy mi mindenmas miatt tunhetnek valoban annak. Mindegyik, de tenyleg mindegyik egoharcos kivetel nelkul azt hiszi, hogy Ők onmaguk annyira érdekesek, viccesek és szorakoztatoak, hogy az bizony eleg. Meg hogy ok mindannyian valamilyen KARAKTEREK. Nem.

ilona12 2021.02.24. 01:28:27

@Fálki #TEAMPINI: ezeket a mostani fiatalokat talán már nem is lehetne úgy megdolgoztatni - ezek a semmi feladatok is kifogtak rajtuk - semmi értékelhetőt nem hoztak létre - pff - leheltek a fölbe szurkált sárgarépákra...

Figyuzzka 2021.02.24. 01:28:52

@Fálki #TEAMPINI: Ők úgy érzik, h viccesek, szórakoztatóak - csak az pont nem került adásba, így mi nem láttuk - kint már ez a szöveg :))

kozi001 2021.02.24. 01:28:56

@Adamadam: :) Részben el is felejtettem.
Meg utána se maradt RTL holdudvarába bohócnak.

Adamadam 2021.02.24. 01:30:01

@Fálki #TEAMPINI: Az a durva, hogy még a vv9-es Csoki is, akinek annyi volt a karaktere hogy legyen vicces és hát fekete értitek csoki haha.. még ő is volt amikor taktikázott. Igazi lúzer rakjátok rám a jelet és kinthagyom a gecibe taktika volt Ginu ellen, de végső soron működött. Pedig ő aztán tényleg a vicces karakter szerepre volt felépítve és még így is belefért egy kis taktika. Idén még ennyit se hoztak össze

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:31:26

@Fálki #TEAMPINI: ez szerintem egyfajta generációs betegség sajnos. Meg aztán lehet, hogy csak itt "csodáljuk" Attilát, viszont a mostani vv-t nézők többsége lehet nem is értékelné, ha egyáltalán értené az ő játékát. Szóval egyre inkább az az érzésem, hogy ezt a műsort már nem nekünk készítik.

ilona12 2021.02.24. 01:31:41

Jó éjt mindenkinek, további jó kommentelést :)

Fálki 2021.02.24. 01:32:15

@Adamadam: Szornyu azert ezt kimondani, hogy az elmult ket ev legtaktikusabb karaktere Csoki.

Adamadam 2021.02.24. 01:32:48

@kozi001: pontosan, nem volt eltökélt célja, hogy ő legyen a következő Majka. Párszor nyilatkozott, utoljára a Toplista 1. évad 7. részében nyilatkozott amikor valóságshow részeket szedtek össze.

Adamadam 2021.02.24. 01:34:10

@Fálki #TEAMPINI: Úristen ez tényleg szörnyű:D
Roli egyébként próbált taktikázni csak nemigazán jött be neki. A vv9-ben a mostanihoz képest sokkal több taktika ment még ha nem is magas szinten de valami azért ment

Fálki 2021.02.24. 01:35:57

@MsIreneAdler: En nem tudom elkepzelni, hogy mi ennyire vakon lennenk.

Azt el tudom kepzelni, hogy nem mi vagyunk a celcsoport, sot... Merem azt hinni, hogy a kommentszekcio aktivan kommentelo tagsaganak az atlageletkora 35+.. És nyilvan nem mi vagyunk az insta es tiktokkontent celcsoportja, de ha ertelmes 30as emberek is lennenek bent, akkor biztos h izgalmasabb lenne a musor.

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:36:03

@ilona12: jó éjt!
Én is megpróbálok aludni!

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:39:18

@Fálki #TEAMPINI: ezt én is így gondolom! Sőt szeretném, ha ránk is gondolnának végre! Ezért lenne jó értelmes embereket látni odabent, akik húzásain napokig pöröghetnénk :). Olyat már nem is kívánok, hogy évekig, mint Attiláén.

MsIreneAdler 2021.02.24. 01:40:18

@Fálki #TEAMPINI: ne is mondd, rohadtul meg fogom szívni ma :D.

Fálki 2021.02.24. 01:43:54

@MsIreneAdler: Annak lesz aki orulni fog :D :D :D

pomac 2021.02.24. 01:53:35

ha jól láttam, holnap tényleg fosh soma megy be :)

Fálki 2021.02.24. 01:57:11

@pomac: jol lattad, a VV instajan, meg a sajatjan is kinnvolt. Kedden volt benn, mi szerdan kapjuk.

pomac 2021.02.24. 02:02:07

@Fálki #TEAMPINI: jobbnál jobbakat küldenek be a hátralévő időben.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.24. 07:12:34

@Adamadam: én nekem az rémlik hogy a szerepe alapján mindig vmi dráma volt vele

ibsen 2021.02.24. 07:31:23

Bálintnak taka van.

Krétagarbó 2021.02.24. 07:41:25

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Ööö, számítok a diszkréciódra ;-)
:D

Krétagarbó 2021.02.24. 07:44:08

@Spitzbauer: Mindhárom játékosról ugyanezt gondolom, pontosan így látom.
Azt kicsit sajnálom, hogy Robi nem itta magát többször indiánra:)

ficekence 2021.02.24. 08:02:40

Szerintem igaza van Bálintnak, a többiek sem írtak a papírra összeget, csak nem mondták el szóban a véleményüket. Ez egy írásbeli vélemény volt.
Ezt a " anyukámnak hitele van" kártyát nem volt valami szimpatikus kijátszani, de kétségtelen, hogy bejött, mert a nézőket azonnal meghatotta.
Nekem tetszett Viki szereplése, jól megkavarta az állóvizet, ez is volt a cél, nem értem ezt a nagy felháborodást. Akiknek információt adott, azok amúgy sem nyerhettek volna. Őszinte volt és mint tudjuk az legtöbbször fáj.

Ami nekem nem jött be, hogy Vivit ráuszította Bálintra. Kár volt, de a döntés Vivi kezébe maradt, szerintem egy kicsit ő is be akarta vallani.
Ebből a történetből senki nem jöhetett ki jól, Bálint tűrhetően kezelte. Nem tudni ki volt nagyobb zavarba.
Nem kellene elitélni embereket azért mert a riportban őszintén nyilatkoznak.

Mercikét megint megsajnáltam, nem is érdekelte mit mondanak neki, egy dolog ragadta meg a figyelmét, hogy törődik vele valaki, mert ez neki nagyon fontos. Nem csodálkozom, mindig hiányoztak mellőle azok az emberek akiknek ez lett volna az alapvető dolguk.

Hajrá Bálint.

zellerlevél 2021.02.24. 08:03:33

@Figyuzzka: "Én eleve csak olyanokat válogatnék be, akik nem cigiznek :) legalább lenne valami változatosság az előző évadokhoz képest :D"

Támogatom.
Nem tudom, hogy most a huszonévesek mekkora hányada dohányozhat, a családban, baráti körben nincs cigiző huszonéves, de a munkahelyemen előfordul ebben a korosztályban.

Sargabogre 2021.02.24. 08:08:16

fú Bálint nekem egyre jobban süllyed lefelé... nagyonagyon remélem, hogy Robi vagy Pini nyer és kiesik 3-ként. nekem azóta is döbbenet, hogy kifordult magától, de nem tartom sokkal többre mint Rencsulát vagy Proli urat. Ez a tirpák, suttyó stílusa, ami előjön, ha ideges... Robival sem kellett volna így beszélni. Én megértem, hogy felbassza őket, hogy ott vannak 3 hónapja és valaki lenyúlja az amúgy sem túl sok nyereményük egy részét, de ezt azért kulturáltabban is előadhatta volna Robi irányába. Robi sose beszélt így senkivel. hajrá Robi, hajrá Pini :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:10:00

@Krétagarbó: Én is, én meg Bála szájából sajnálom a súlyos minősítő jelzőket, ezzel együtt most már nem tántorodok el tőle, de megértek mindenkit, aki szerint nem felé billeg a léc. Nálam még felé billeg, mert az összképet próbálom nézni, illetve úgy érzem, hogy amellett, hogy fejben teljesen elfáradt, most a szerkik is egy kicsit olyan szabályokat hoztak, amelyek leginkább őt sújtják illetve gyengítik, pl. Vivi értelmetlen ráküldésével, meg ezzel az ad hoc pénzelosztási ötlettel.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:15:08

@Sargabogre: Gyerekek, mi meg ne essünk már túlzásba, amikor Renátóval, meg Danival hasonlítgatjuk. Renátó és Bálint kijönnek, és ugyanúgy akarják folytatni az életüket, mint benn, Bálint kijön, szív egy kis friss levegőt, fogadja a visszajelzéselket, és átmegy olyanba újra, mint amilyenként bejött a villába, az azért egyáltalán nem volt egy vállalhatatlan karakter....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:15:40

Jav: Renátó és Dani jönnek ki....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:18:01

@ficekence #TEAM BÁLA: EKG, Ráuszította Bálintra, hogy végleg ki legyen kosarazva. Ez tényleg növelte Vivi önbizalmát....

2021.02.24. 08:25:06

Na végre megjelent a játékben az intrika. Kár, hogy a végén, még kárabb, hogy kintről. Pedig nem nehéz ez, tessék, itt az ideáltipikus intrikus:
www.youtube.com/watch?v=gqlV02zW8n4
(Laár András)

ficekence 2021.02.24. 08:26:19

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Azért az meg kell jegyeznem, hogy soha nem mentem, mennék oda olyan férfihez, akinél a barátság mellett nem érzek egy kis kémiát.
Bálintnál ez egyértelműen nem volt meg.
Azt is mondhatnám, hogy házhoz ment a pofonért.
Lehet, hogy emiatt Robi nyeri a játékot, mert azt már látjuk, hogy Bálint így 100 nap után nem mindig úgy fejezi ki az érzéseit, ahogy a többség szeretné.
Imádunk ítélkezni.

2021.02.24. 08:28:31

Azért Robi kihasználhatta volna a 4 nullában rejlő lehetőséget.
"Ha már csináljuk, csináljuk rendesen, azaz szavazzunk. Magára nyilván nem szavazhat senki."

És megszórja szavazattal a nullázókat. Az eredmény: Robi 0, mindenki más 1.

ficekence 2021.02.24. 08:29:01

@Sargabogre: Ne haragudj, de enyhe túlzás Bálintot a két általad említett fickókhoz hasonlítani.Abban igazad van, hogy eléggé meggyengítették a szerkik az utóbbi húzásaikkal.

2021.02.24. 08:30:27

@metatroll: Ha meg nem mennek bele egy ilyen szavazásba, már nyert (ebben a körben).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 08:34:26

@ficekence #TEAM BÁLA: Vivi a játék első harmadától kezdve folyamatosan, minden metakommunikációjával, illetve a poénkodásaival jelezte Bálának, hogy tetszik neki, sőt a Fújjuk el a gyertyát és hozd a bort műsorban (a gyengébbek kedvéért az 58-as utolsózósban), konkrétan ki is mondta már egyszer, és ott ki is lett már kosarazva. Ha Bálában bármilyen mértékű kémia fellobbant volna, nehogy már ne mert volna eddig is kezdeményezni. Semmi újat nem tudtunk meg tegnap (Bála sem tudott meg semmi újat), csak még egyszer szembesítve lett ezzel a témával, és újra tesztelve lett Bála idegrendszere...

D.Leery 2021.02.24. 08:39:03

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: szerintem ez egy szerepjáték volt, a Merci-Moh nyűglődésre célozva. Bálint megmutatta, hogyan lehet lerázni egy úgymond szerelmes lányt: 'bohóc' vagy és kész. Én nem látok többet ebben.

Balu91 2021.02.24. 08:39:35

@ficekence #TEAM BÁLA: én szerintem már réges rég Robit akarják nyertesnek. A múltkori első női győzteshez hasonlóan, most a meleg/ bi dologgal lehessen majd haknizni egy ideig (nincs velük bajom még mielőtt). Nekem inkább az a bajom, hogy egyszerűen egy borzasztó álszent karakternek tartom. Olyan szemedbe mosolyog hatadba szúr típus.
Mindamelett persze Bálint abszolút túl tolta tegnap. De nekem olyan érzésem van, hogy se a Vivit se a Bálintot nem akarják a döntőben a tegnapi adás után.

ficekence 2021.02.24. 08:43:34

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Pont így gondolom, és kurva pipa voltam Vikire, de Vivire is, hogy ezt így megjátszák.
Bálint többször is értésére , hogy barátságon kívül nem lehet más jellegű kapcsolat köztük. Nem mondom, hogy Vivi megérdemelte, mert leveszik a fejemet, de mint írtam házhoz ment a pofonért.
Úgy látom mindenért Bálint a hibás, már a játék feladását is hozzá kötik, pedig csak egy párbajtól akart megszabadulni.

ficekence 2021.02.24. 08:49:28

@Balu91: Nekem is ez az érzésem már régen, nem is tudtam igazán választani a mai napig kettejük közül. Nekem Robi is nagyon szimpi, de most nem tetszett, hogy betolta a történetbe az anyja hitelét. Ettől függetlenül még mindig birom, mert nem itélem el 1-2 nem szimpi cselekedete miatt. Végig jól játszott, kitartó, normális. Az önmegtartóztatás nem esett nehezére /Gonosz vagyok/ :))) mig a másikat komolyan próbára teszi, különösen, hogy állandó kisértésnek van kitéve.
Úgy gondolom, még Vivit akarják győztesnek, hacsak a feladás miatt nem álltak el tőle.

SirLemming 2021.02.24. 08:51:57

Vivinek tartania kellett volna magát az eredeti tervéhez és nincs 'pofon'. Zavar, hogy az első külsős jelre feladta az egészet és bele se gondolt, hogy talán műsor utolsó pár napjában nem kéne belemennie. Többet vártam tőle.

Ha mindezek ellenére Bálint lehozza ép ésszel és nyer azért az nem lesz olyan kis mutatvány, most megdolgoztatják. :D

Sargabogre 2021.02.24. 08:52:35

@ficekence #TEAM BÁLA: ahogy Vivivel beszélt és viselkedik, az szerintem semmivel sem különb a két másik embernel. Robi ugyanúgy be van zárva, ő miért nem lett ilyen?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.24. 08:54:13

@Sargabogre: mert Robiban meg melyen sincsen meg a palyaszeli stílus?

2021.02.24. 08:55:56

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Arra gondolok, hogy Robira most ráégett a sunyi, pénzéhes, stb. stigma. Holott a többiek szempontjából az adekvát szám a 36 mio lett volna (sőt akár több). A nulla nem jó válasz, azaz szerintem butaság. Ebben láttam volna Robi helyében lehetőséget. A többiek IS beégtek volna.
Lehet persze, hogy túlgondolom:)

Krétagarbó 2021.02.24. 08:56:09

@MsIreneAdler: A VV4-ben (Alekosz féle széria) volt egy időszak, amikor többen (Bécire emlékszem, talán Jerzy is) le akarták tenni a cigit (önszántukból), és egy darabig nem küldtek be nekik ellátmányt. De nem bírták sokáig, hamar visszaálltak.
Szerintem egy ilyen szituáció, a villalét nem a megfelelő időszak arra, hogy egy függőségedről lemondj.

Sargabogre 2021.02.24. 08:58:51

@repuloezustmokus #Piniteam: nem tudom, én benne nem láttam ilyen agressziót :/ Bálint nekem 2 lépésben ásta el magát: az egyik amikor ordenáré stílusban lefordította Vivi fejét, aki másnap odament megbeszelni és akkor is tovább tolta ezt a magas lóról oltogatást, illetve a szemletakarós "kólával". az meg csak extra hogy a csipkelődős oltogatásai átmentek egy ideje alázásba. Vivi nagyon türelmes, én már rég hajtottam volna a picsába.

Sargabogre 2021.02.24. 08:59:15

@Sargabogre: *lefordította, autokorrekt :D

Sargabogre 2021.02.24. 09:02:17

akkor most helyesen: @repuloezustmokus #Piniteam: nem tudom, én benne nem láttam ilyen agressziót :/ Bálint nekem 2 lépésben ásta el magát: az egyik amikor ordenáré stílusban leordította Vivi fejét, aki másnap odament megbeszelni, és akkor is tovább tolta ezt a magas lóról oltogatást, illetve a szemletakarós "mókával". az meg csak extra hogy a csipkelődős oltogatásai átmentek egy ideje alázásba. Vivi nagyon türelmes, én már rég hajtottam volna a picsába. (bocs, ma extra troll a telefon)

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:02:26

@D.Leery: Jaja, netto alázással... Hatásos, csak prosztó, lélekbegázoló és gyökér duma azzal szemben, aki érez valamit íránta... Lehetett és kellett is volna ezt sokkal finomabban és itt természetesen nem a Moh féle verzióra gondoltam.

ficekence 2021.02.24. 09:05:23

@SirLemming: Teljesen egyetértek!
Okosabbnak gondoltam, eddig nagyon jól csinálta, most kiszámíthatatlan lett a nézők reakciója.
Szerintem Bálintnak eddig sem volt egyszerű a helyzete. Kénytelen volt kiállni Dani mellett, mert ellenkező esetben hiteltelenné vált volna.

ficekence 2021.02.24. 09:08:34

@Sargabogre: Én nem látom , hoy bántaná Vivit. Most ez a stílus. Vivi fiúsítva van, nagy haver, nekem ezek a gyerekes évődések tetszettek, mint ahogy Vivinek is. Szerintem. Persze néha nyivákolt, de a smink készletéért ugyanezt a műbalhét leverte. A következő pillanatban már együtt nevettek.
Persze elfogadom amit írsz, nem vagyunk egyformák. Nekem sok fiúbarátom van és volt, nekem nem probléma ha nem viselkednek úgy mintha DÁMA lennék. :))

D.Leery 2021.02.24. 09:10:39

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: szerintem, Vivi és Bálint is azt hiszik, a nézőknek tetszik ez szeretlek, nem szeretlek műsor, hiszen már kétszer visszaküldték Merciéket. Miért ne játszanák el ők is a végére?

ficekence 2021.02.24. 09:10:59

Egy kis segítség kellene. Nem tudok telefonról kommentelni, állandóan ledob a rendszer. Mit csinálok rosszul?
Természetesen be vagyok lépve. :))

ficekence 2021.02.24. 09:11:47

@D.Leery: EKG. kezdettől ez a véleményem. Igazi szerepjáték.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.24. 09:14:02

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA:

Vivi-Bála: Tök cukik így, Vivinek ki kellett mondania, mert ha nem akkor örökre benne ragad. Annál nagyobb bafékség nincs a világon, amikor tetszik valaki és nem mered kimondani. (Saját történetem, hogy két olyan nőt engedtem el így, akivel gond nélkül akár a párizsi divathéten is megfordulhattam volna és olyan rendes emberek, hogy akár a gyerekeim anyjuk is lehetett volna). Utólag derült ki, hogy meg volt a szikra kötnünk, csak mernem kellet volna...

Szóval, jó ez így.

Más:
Én is azt érzem, hogy a PC-ség miatt most Robival akarják megnyeretni a játékot. Bálint meg hát eléggé temperamentumos ember, ha felb.... nem tud logikusan gondolkodni. A stratégiai érzéke közelít egy darab kockakőhöz. Ha csendben marad, többet nyerhetett volna.

Amire kíváncsi lieszek, hogy a Merci-Moha viszony fog-e változni... ha Mohán múlik nem... Merci szegénykém tényleg, egy párhuzamos univerzumban létezik...
Moha meg: drága barátom egy pofára esés rád ráférne, hogy felébredjél... rendes gyerek lennél te, csak burokban éltél szerintem eddig.

Én továbbra is #TeamVivi , szerintem nem menne rossz helyre az a pénz :)

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:16:39

@D.Leery: Aha...akkor nem láttad az előzetest... Borítékolható volt, hogy egy ilyen "vallomás" után, már nem lesz újra ugyanaz minden, mint annak előtte.

@ficekence #TEAM BÁLA: Ez ilyen, sajnos. Hányszor történt velem is, hogy telóról egy hosszabb hozzászólás ment a kukába, mert az elküldés után visszadobott a semmibe... :/

MsIreneAdler 2021.02.24. 09:18:00

@SirLemming: pontosan így gondolom én is. Végignézte, hogy milyen "jót" tett a többi versenyzőnek a szerelmi szál, erre ő is behúzza. Egyáltalán mivel sikerült erre rávennie Vikinek?
Nem értem, hiszen ő is felismerte, hogy esélytelen a dolog, Bálinttal nem egy ligában játszanak. Tök "büszke" voltam rá, hogy ő nem indul el ebbe az irányba, erre...

.Zsu 2021.02.24. 09:18:26

@ficekence #TEAM BÁLA: ez nem fog segíteni, de azt olvastam h "be vagyok tépve" :DD

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.24. 09:19:10

@SirLemming:

"Ha mindezek ellenére Bálint lehozza ép ésszel és nyer azért az nem lesz olyan kis mutatvány, most megdolgoztatják. :D"

Egyetértek ezzel :) Ha bejut a top2-be és nincs ott Vivi, akkor Bálintra fog menni az x-em....
Ha Vivi Robi lesz a vége, akkor Vivi kapja

Moha és Meric... szerintem itt kellene véget érnie a játékuknak...

Krétagarbó 2021.02.24. 09:19:44

@metatroll: ezt hogy érted? Robinak is csak egy szavazata van, mint mindenki másnak.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:20:23

@ficekence #TEAM BÁLA: Igazad van es engem is felidegesitett. Mondjuk en foleg Vikin akadtam ki, Mercinek egesz jo tanacsot adott, Vivinek meg kurvanagy baromsagot. Mi az, hogy csak oszinte ember nyerheti meg a jatekot? :D Es Vivi meg miert engedi, hogy manipulja egy ilyen agressziv picsa? AAAAAAAaaaaaaaaAAAAA!!! Komolyan nem esik le nekik, hogy szart kavarni kuldtek be? Azt hiszik tenyleg segiteni? Edesistenem...

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:20:40

@MsIreneAdler: Még mindig nem láttad az tegnapi összefoglalót? Mert nagyon úgy írsz... :/

ficekence 2021.02.24. 09:20:44

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Köszönöm, sokat segítettél :)))))))

Nekem napo k óta egyáltalán nem engedi.

Krétagarbó 2021.02.24. 09:21:01

@Balu91: nekem meg pont az jött le, hogy a szerkik Robit beküldték a faszerdőbe, ő meg tátott szájjal berohant.

ficekence 2021.02.24. 09:22:17

@.Zsu: Még az is lehet, de így korán reggel eléggé esélytelen. :))))
Én is sokszor félreolvasok dolgokat, nagyon vicces tud lenni.

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:23:29

@ficekence #TEAM BÁLA: Bakker, de mit kellett volna tennem??? Leírtam, hogy néha nálam is van ilyen, de nem én vagyok a programozó, mégis mit vártál tőlem??? Kiadjak egy frissítést? :DDD

ficekence 2021.02.24. 09:24:07

@MozambikiZombi #teamPini: Ha látták az előző VV-t akkor Vikit nem lett volna szabad ilyen véresen komolyan venni. Valóban csak Mercikének adott jó tanácsot, Mohának csak az utálatát fejezte ki.
Egyébként amikor bent volt a villába anno én nem kedveltem.

Krétagarbó 2021.02.24. 09:24:11

@metatroll: a nulla egyébként nem volt válasz a kérdésre. Mert így ez azt jelentette, hogy ők most pénz nélkül is kimennének.
Ha nem akarta volna a csatorna kihasználni az abban rejlő lehetőséget, hogy Robit a válaszával (és a többiek álszent 0 Ft-os válaszával) most jól be lehet pörgetni egy párbajra, akkor az lett volna az adekvát válasz a 0 Ft-ra, hogy akkor tessék, lehet hazamenni üres kézzel.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:26:02

@Balu91: Vagy legalabbis Viki nem akarja. :D Fu de ruhellem azt a not, ahogy van. Legalabb valami nyertest kuldtek volna be... Pont egy dontobol elsokent kieso szarkavarora hallgatnak az apoltak is? Ennel meg VV Dori is jobb lett volna. :D

MsIreneAdler 2021.02.24. 09:26:53

@Krétagarbó: teljesen egyetértek. Mondjuk "exdohányosként" azt tudom mondani, hogy a környezetváltozás jót tesz. Pl mikor letettem a cigit változtattam a munkábajárási útvonalamon, mert ugye voltak részek, ahol ragyújtottam és nem akartam, hogy a nosztalgia kisertesbe vigyen.
De a villalét olyan stresszel jár, hogy az nem igazán jó környezet erre, ebben igazad van!

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:27:40

@ficekence #TEAM BÁLA: Nem kedvelted? Én akkor (is) legszívesebben úgy rúgtam volna picsán, hogykiszállva a Villa tetején, Káposztásmegyerről hozták volna vissza, ha nem a Holdról...:/

MsIreneAdler 2021.02.24. 09:27:47

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: szánom bánom, de még nem sikerült megnézni :'(

ficekence 2021.02.24. 09:27:54

@MozambikiZombi #teamPini: VV Dóriból nekem csak az maradt meg: " kik ezek teeee?? "

:))))))))

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:28:00

@ficekence #TEAM BÁLA: Nekem rettenetesen antipatikus. Nem nagyon neztem az o szeriajat, csak nehany jelenetet lattam, Viki feldobta a vernyomasomat igen hamar. :D Ram kb. olyan hatasa van fizikailag, mint Mohara.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:28:55

@ficekence #TEAM BÁLA: :DDD Altalaban aludt, de nagy szam volt neha, pl. amikor Gaspar Lacit kergette reszegen. :D

ficekence 2021.02.24. 09:29:22

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Eh, én nem tudom ilyen komolyan venni. :D
Teljes egészében szórakozásnak tekintem és szórakoztat is.

ficekence 2021.02.24. 09:30:40

@MozambikiZombi #teamPini: Viszont, ha jól emlékszem az ő ötlete volt, hogy a szerelmeseket küldjék együtt párbajozni. :D :D
Istenem, micsoda sírás, ajvékolás volt ott. :))

Krétagarbó 2021.02.24. 09:32:52

@ficekence #TEAM BÁLA: nem segítség, de nekem is szarakodott pár napig. Aztán megjavult. Nem tudom mitől. Kitartás:)

ficekence 2021.02.24. 09:33:44

@MozambikiZombi #teamPini: Viszont ott is ő volt az egyetlen aki egy kicsit taktikázott, mert ezek a mostaniak azt hiszik, bemegyünk, eszünk ,iszunk, bulikaaa, ja és kefélünk orrvérzésig.
Pedig nem erről szól a játék. Néha úgy érzem a szerkik is azért avatkoznak közbe olyan durván, hogy adjanak egy kis taktikai jelleget a történéseknek, de nem sikerül.

Spitzbauer 2021.02.24. 09:34:54

Jojreggelit!

Mivel ez a JLB hsz-szekciója, még megjegyezném, hogy Ancsa kiváló riporter, ha felkészült. A műsorvezetése nagyon hullámzik, de ha beszélgetőtársként otthon van a témában, akkor egész jól kérdez, reagál. Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, Ancsának meg ami Ancsáé.

Most hogy aludtam egyet rá, szegény Bála Qrva hülye most, de nekem akár még ennyi emberi gyarlóság is beleférne, ha észhez térne (nem fog). A többieknek érdekes módon többet, sokkal több baromságot, jellemhibát, stb. elnézünk, mint neki.

De majd látjuk.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:35:09

@Fálki #TEAMPINI: OsVVath Zsolti is azt mondta, hogy o sokszor felvetette ezt a magasabb korosztalyt a reteknek, de nem akartak. :) Amit tegnap irtal vele kapcsolatban, nekem valahogy fel sem tunt, de lecsekkoltam es ja igazad van. Elakarja hagyni a VV-t, de meg megtartja azt a brandet is. Bar nem lehet egyszeru VV-t torolni a nevedrol, ha ennyire szem elott vagy online.

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:35:45

@ficekence #TEAM BÁLA: Engem a gyökérség, rosszindulat, mások megalázása, és még sorolhatnám, soha semmilyen körülmények között nem szórakoztat... Viszont felkúr és általában teszek is ellene. IRL is. Illetve ott meg pláne.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:36:02

@ficekence #TEAM BÁLA: Mint Gina, aki kozolte, hogy o nem takaritani ment a villaba, hanem nyaralni. :D

.Zsu 2021.02.24. 09:36:35

@Krétagarbó: tegnap még nem így gondoltam, dee amúgy én értem miért írtak 0-t. mert hogy döntő előtt, nem végigvíve "becsületesen" a játékot nincs az az összeg amivel kisétálnának. csakis tisztességes küzdelemmel. tehát igen most 0 ftért hagynák el a játékot ha úgy volna, mert vagy semmi vagy rendesen végigjátszani.

Krétagarbó 2021.02.24. 09:37:10

Még az jutott eszembe, hogy ha most, a 3. hullám sűrűjében be tudnak küldeni hozzájuk ex VV-s játékosokat, akkor mi a pékfaszért nem tudtak korábban néha egy fodrászt, manikűröst beküldeni, aki rendbe rakja a fizimiskájukat? A csajoknak a kozmetikust már nem is mondom, az tényleg luxus lett volna.

Krétagarbó 2021.02.24. 09:39:29

@.Zsu: biztos vagyok benne, hogy nem ekkora hero-k, emiatt is tartom ezt álszent válasznak. Amikor a lila kendőt elvette Robi "Virág elől", akkor is kiderült, hogy Virág szájhősködése mögött nulla a tartalom. Abban a pillanatban ment a sírás rívás, hogy elvette a kendőmet Roberto, brühühü...

Spitzbauer 2021.02.24. 09:40:27

@Krétagarbó: A lappangási időn belül vége a műsornak, úgyhogy lexarják :-DDDD

prakp 2021.02.24. 09:41:31

@.Zsu: Kedves gondolat, de szvsz az a helyzet, hogy diszlexiás 5-ből 4. Mivel a kérdés egyértelmű, azaz mennyiért tipliznél le ma. Aki nullát írt, minimum a bőröndjét összepakoltattam volna, instant szemétségből. :D

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:41:51

@Krétagarbó: Most már nem számít, tudod? Mire tüneteik lesznek esetleg, már vége... El tudom képzelni, hogy így gondolkodnak... Ritka egy tahó egy társaság gyűlt ott össze szerkesztők álnéven, lásd szarás, baszás feszt mutogatása, túltolt geciskedés a játékosokkal, folyamatos belenyúlás stb. Mehetnének az ki mind az utcajatón a faszba.

.Zsu 2021.02.24. 09:43:48

@Krétagarbó: nem tudom. simán lehet h ez csak "hősködés" és jobb színben akarnak feltűnni előttünk nézők előtt, h ők kitartóak és küzdenek, és a végső cél lebeg a szemük előtt...:DD

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:44:29

Nekem az tunt meg fel, hogy mennyire atveszik a viselkedest es a szavakat egymastol. Mostanra Mercike eltanulta es alkalmazza a Vivi-fele "Gyeeeee" csatakialtast. Vivi pedig nekiallt a Merci-fele "rad maszok, ha akarod, ha nem" iranyt felvenni. Kesz csoda, hogy Robi es Balint "igazabol" szamlaloja nem porgott meg fel. :D

Mondjuk pont en mondom, nekem is volt egy munkahelyem, ahol mindenki tolta a "lovely"-t mindenre, ha kellett, ha nem. Fel ev mulva mar nekem is minden "lovely" volt... Vigyazni kell ezekre.

.Zsu 2021.02.24. 09:48:00

@prakp: de nem tipliznek le sskk mert h ők az egész játékot akarják megnyerni. ami ugye még plusz 4 nap.
és így nem akarják a pénzt hanem rendesen, párbajokkal, szavazással, döntővel.
sztm így ertelmezték, és ebben lehet álszentség ahogy Kréta is írta, de sztm alapvetően ők "jó versenyzők" akartak lenni.
Bálint meg kiakadt h a mindig kitartásáról beszélő és sztm bizonyító is Robi lelépne.
az ő szemében akkor nem rendes versenytárs már. látszott a megvetése.

ficekence 2021.02.24. 09:48:28

@Spitzbauer: Ekg. Ancsát mindig kedveltem még Fosch 9-nek is.
Azóta amit elért, minden tiszteletem, persze szidják és lotyónak tartják, de ez vegytiszta rosszindulat és irigység.
Szerintem jól csinálja amit csinál, egy élő műsort levezényelni nem lehet könnyű dolog, nem véletlen, hogy az elődei nem poénkodtak soha, mert annyira koncentráltak a műsorra.

Bálinttal kapcsolatos észrevételedet pont így látom, minden hibája a duplájára van nagyítva.

.Zsu 2021.02.24. 09:49:59

@MozambikiZombi #teamPini: ezek simán. és eleinte viccből mondod, ironikusan :DD
aztán totál beépül.
én a VV alatt kezdtem el intenzíven használni a csicska, és csicskagyász szavakat. :D

ficekence 2021.02.24. 09:51:13

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Ezzel csak egyetérteni tudok, csak én nem idegesítem fel magam ennyire.
Ha nem tudnám kifizetni a számláimat, azon én is felkúrnám magam. :)

ficekence 2021.02.24. 09:52:55

@Krétagarbó: Mert mindegyiknek mindenkor negatív korona tesztet kellene produkálni, vannak olyanok is szép számmal akik még a tesztelést sem vállalják.
Az is lehet, hogy csak beoltottak mehetnek be.
Ezt nem tudhatjuk, egyébként igazad van.

Ármándójózsi 2021.02.24. 09:53:27

@.Zsu: De azért azt lássuk be, ez nem egy Olimpia, ahol nyerni óriási nagy dicsőség... Ez a pénztről szól elsősorban, mindenki azt hajtogatja az eleje óta. Akkor meg miért ne mehetne ki valaki akár 8 misivel? Amikor majd a játéknak vége lesz, akkor a nyertesnek ebben az esetben lesz 26 millió a kezében, neki 8 millió, a többi pedig nézhet ki a fejéből...

ficekence 2021.02.24. 09:53:45

@MozambikiZombi #teamPini: El is vágta magát rögtön, de az evészete sem volt semmi.
Kicsit hajazott Frú-ra. :))

Spitzbauer 2021.02.24. 09:55:04

@Krétagarbó: Igen a hülyéket elküldték volna 0 Ft-tal, Lóbeltet 8 millával, és a retek spórolt volna 28 gurigát.
De mivel egyik sem egy matekzseni, és a szövegértéssel is akadnak gondok, jóhiszeműen feltételezzük, hogy csak 36 milláért hagyták volna el a vellát. Az lett volna az adekvát válasz.

Illetve úgy kellett volna a kérdést feltenni, hogy aki a legkevesebbet írja, az tényleg megkapja és mehet. Így a 36 millás és a 0-ás felírásokat is el lehetett volna kerülni.

És Lóbelttel kellett volna a táblás feladatot kezdeni.

Krétagarbó 2021.02.24. 09:55:08

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: nekem a szarás mutogatása megbocsáthatatlan. Ezt a határt eddig nem emlékszem, hogy átlépték volna, legalja.hu.

ficekence 2021.02.24. 09:55:17

@Spitzbauer: Ezt nem gondolom, 5 től 10 napig terjed a lappangási idő, ha valami van, akkor könnyen visszaüthet az RTL-re.

MozambikiZombi 2021.02.24. 09:57:24

@Fálki #TEAMPINI: ...ah nem erted te ezt teso, ök legalabb öööööszintek! :D :D :D Amugy ez regi szeriakban is feltunt, mindegyik nagy karakternek tartja magat. ("hatalmas forma vagyok") - szerintem ez a castingrol jon.

"Tobb ezer ember kozul pont engem valasztottak! Kulonleges vagyok"

Gondolom kapnak instrukciokat, milyen karaktert kell bent jatszaniuk. Regen el is neveztek oket, a mostaniakat kevesbe. Pl. Vivi a "jegkiralynot" kapta, de koze nincs ahhoz a karakterhez. Moha szerintem a "jofiut" kapta, Rencsi a "szivtiprot"... - LOL.

ficekence 2021.02.24. 09:59:22

@MozambikiZombi #teamPini: Rencsi a szívtipró? :))))))))))))
Vivi a Jégkirálynő, aki szerelmet vall. :)))))))))))))
nagyon jó!

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.24. 09:59:28

@Sargabogre: ja ja..eloszoban jobban átjött volna a mondanivalóm

MsIreneAdler 2021.02.24. 09:59:40

Nézem. A Vikis részhez kéne egy konténer...

Krétagarbó 2021.02.24. 09:59:47

@Spitzbauer: az, hogy ez nem csak egy elméleti lehetőség, már csak a válaszok leadása után nyögte a csatorna. Tipikus: vannak szabályok, de nem mondom el neked, mert a szabályok változtatásának jogát fenntartom magamnak.

.Zsu 2021.02.24. 10:01:23

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: de emlékezz vissza a guiness rekordos hétre pl, azt is némelyik milyen komolyan vette. meg folyamatosan a párbajozók is ilyenekkel érvelnek, h mennyire kitartóak voltak ebben és ebben a feladatban. pl Fru a labfenntartósban.
sztm full így gondolkoznak a VVről, csak Robi gondolt bele másképp.
és az is már többször kiderült h nem úgy tekintenek a játékra ahogy itt mi. nincsenek megbeszélések se taktika nagyon, csak a kibaszott tisztelet van :))

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:01:42

@Krétagarbó: Az a legalja... De ugyanez a maszturbáció is, amennyiben ott nyomja. Az tiltott terület kellene, hogy legyen, ahogy eddig volt és csak akkor mutatném, ha valakik vissza akarnak élni ezzel és direkt rámannek, hogy ott beszéljenek, tattikázzanak. Na azt nem lehetne és ez előre ki is lenne kötve,, hogy tudják. Amúgy az intim szférájuk ezen része tabu lenne.

MozambikiZombi 2021.02.24. 10:02:21

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Adom nagyon! Lassan a tamponcseret varom igy a vegefele, amit Gyozike nyelvcsettintve konferal be: mutatooooom, most! Elkepeszto primitiv fapados garda gyult ossze erre az evadra szerkesztok formajaban.

@Krétagarbó: Ez is EKG.

MozambikiZombi 2021.02.24. 10:03:29

@ficekence #TEAM BÁLA: Ugye? :D :D :D Virag meg "a cuki, ambar taktikus" karaktert kapta a kisfilmben. :D

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:04:56

@.Zsu: Az oké, de ettől még igazi hülyék. :DDD És mintha Te is azt mondtad volna, hogy nem szép lelépni akárhány millióval így. De ha tévedek, javíts ki!!! ;) :)))

ficekence 2021.02.24. 10:05:03

@repuloezustmokus #Piniteam: Ja! Páros lábbal állt bele Frú-ba.

Iridiel 2021.02.24. 10:05:20

egyébként Robi 8 milliojával szerintem azért sincs baj, mert ő kb. a 36 milliót elosztotta ötükkel (nagyjából, 7,2 lenne) és végülis logikus, hogy miután egyáltalán nem ismerik az erőviszonyokat kint és eddig mindenki nagy barát volt bent, számára elfogadható a pénz elosztása. 8 millió már elég, hogy valamit kezdjenek vele és jobb a biztos kevesebb. A magyarázata viszont nagyon gáz volt hozzá, mintahogy Bála reakciója is

ficekence 2021.02.24. 10:07:36

@MozambikiZombi #teamPini: Már a kisfilmben is lehetett látni, hogy nem kispályás. Vele kapcsolatban örültem a legjobban amikor kiesett.

ficekence 2021.02.24. 10:08:29

További jó szórakozást. :)

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:10:37

@.Zsu: Akkor elnézést kérek, ezt benéztem, nem jól figyeltem. :/ Megbocsátasz??? :'(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 10:10:39

A legtöbb hsz-el EKG.
Nyilván akik Bálintot akarják kihozni győztesnek azokkal nem. Nyerje csak Robi vagy Vivi.
Bálint folyamatosan ássa el magát a tetteivel.
Nyilván itt a játék finishében már mindenkire lehet találni valamit, amivel indokolható, hogy miért NE nyerje meg és egyéni preferencia, hogy ki mit fogad el. Meglátjuk a "köznép" mire szavaz.
(Én Bálintra sskk a tegnapi után meg pláne.)
Vajon Robi hogyan gondolkozik a kihívásról? Este okosabbak leszünk. Ha kiviszi Bálintot akkor már nem lesz McFly. :-)

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:13:33

FIGYELEM, ÚJRAINDÍTOTTAM A SZAVAZÁST, HOGY AKI ELSŐRE ELTÉVEDT, TUDJON KORRIGÁLNI!!! :DDD
NE A VÁGY, HANEM A TÉNY LEGYEN A MEGHATÁROZÓ!

SZAVAZZATOK ARRA, HOGY KI LESZ A VV10 TOP 3 JÁTÉKOSA A SZOMBATI FINÁLÉBAN!!! READONLY KOLLÉGÁK IS SZAVAZHATNAK!
ITT -> strawpoll.com/s6uzczseh

A SZERDAI KIHÍVÁSIG LEHET SZAVAZNI!
JÓ LENNE, HA MINDENKI A SAJÁT NICKJÉVEL SZAVAZNA, MEGKÖSZÖNNÉM...
(TÖRÖLNI EMIATT NEM TÖRLÖK SZAVAZATOT, DE NA! :D )

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 10:18:18

@Krétagarbó: Pedig q csak elméleti volt. Még az sem, csak nettó gyökérkedés.

LaciHogyVoltol 2021.02.24. 10:22:11

Egyik barátom szerint -NOTICE: nagyon PC megnyilvánulás következik- tegnap Bálából a "cigányvér" jött ki...Szerintetek tényleg van benne (is) egy vonóval? :O

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:23:03

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Jaja. :D Az előző szavazáson ahogy írtad is a szavazók 70%-a jó eséllyel megbukhatott volna estére. :DDD

.Zsu 2021.02.24. 10:23:10

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: hát hogy tudnék haragudni rád?:))
de nem először következtetsz rosszul csak azért mert belegondolok a lakók döntéseibe. ebből nem következik egyből h egyet is értek velük :))

2021.02.24. 10:23:28

@Krétagarbó: Éppen ezt feszegetem: a nulla vagy azt jelenti, hogy az illető nullával is hazamenne, ekkor jön a Robis szavazás:
Kezdjük mondjuk Vivivel: 3 nem, Robi igen, Vivi ajánlata nincs elfogadva. Mehetünk tovább, mondjuk Moh ajánlatára: 3 nem, Robi igen.
És a sorban bármikor Robi ajánlatára: 4 nem.
Ha valaki nulla ajánlatára igenek peregnek, na akkor az illető bajban van.
Ez egyben arra is válasz, hogy hogy értem Robi többes szavazatát.

A nulla kevésbé "konstruktív" értelmezése pedig az volna, hogy az érintett "nem hajlandó részt venni a játékban". Azért meg csattanjon a bünti.

Krétagarbó 2021.02.24. 10:24:32

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: köszi, szavaztam. Ahogy néztem, hasonlóan látjuk a tényeket. És most nem szívből szavaztam:)

.Zsu 2021.02.24. 10:24:56

@LaciHogyVoltol: persze. mindenkiben van aki kicsit is agresszív. ilyenkor a cigánysejtek beindulnak, a többi rendes fehérsejt nem tudja őket lenyomni, és meg is van az ingerültség.
:))

Krétagarbó 2021.02.24. 10:25:14

@LaciHogyVoltol: kiben nincs? Még bennem is van...

LaciHogyVoltol 2021.02.24. 10:25:51

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: A Robi-Vivi-Merci opció népszerűségét nem értem, két lány közül az egyik tuti bukó következő körben, kivéve ha Robi most Moht viszi és visszamegy és a következő körben Bálintra kerül a zöld...de szerintem most Robi Bálát hagyja kint és utána őt már nem merik bekóstolni, Merci és Moh Vivire fogja tenni, Robi Mohra (aki Bálint mögé fog beállni), Vivi szerintem pedig Mercire...

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:26:04

@.Zsu: Neeeem, nem következtettem, egyszerűen úgy emlékeztem, hogy azt írtad valahol. Rosszul... :( Nyilván összekevertelek valakivel, szorrikavagyok... :(

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:29:06

@.Zsu: Nekem a fekete sejtjeim és a sárga sejtjeim is beindulnak... a rézbőrű sejtjeim a fehérekkel szolidárisak. Kihagytam valamit? :D

.Zsu 2021.02.24. 10:29:28

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ja oksa akkor. mármint eddig is az volt :))

Gia 2021.02.24. 10:29:44

A szerkik jól bekavartak.Ha rögtön azt is közlik,hogy a lakóknak kell majd megszavazni a pénz sorsát,akkor Robi tudta volna,hogy nem ajánlatos írnia semmit,úgysem szavazzák meg.

.Zsu 2021.02.24. 10:31:53

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: igenigen, a sárga sejtjeid az ősi ázsiai magyar múltból vannak benned, és azért indulnak be. kihagytad a latino sejteket, azok is csinálnak épp elég galibát. kész szerencse h a fehér sejtek vannak többségben.
huh, megúsztuk.

ilona12 2021.02.24. 10:34:09

@Krétagarbó: vagy azt szavaztatták volna meg velük, hogy teljesüljön-e mindegyikük vágya : egy hazamegy 8 millával, 4 meg a nullával, - akkor hogyan indokolták volna meg a szavazatukat ?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 10:34:58

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nem mintha ez olyan nagy probléma lenne. megbuknak/bukunk, mert zavar támadt az Erőben. Vannak akik kifejezetten örülnek, hogy végre van valami pezsgés ebben az évadban is, bár csak az utolsó pillanatban.
Ilyen áron Nekem nem kéne, de a felelősök így döntöttek, és ez a trükkjük sajnos bejött.
Mindegy, bárki nyeri attól nem lesz olcsóbb a videokártya (sajnos)

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:35:55

@.Zsu: És a fekete sejtjeim? Valamelyik felmenőm "feketeseggű" volt??? És a rézbőrű sejtjeim? Chingachgook volt a szépapám??? :/ :D

ibsen 2021.02.24. 10:36:34

Sziasztok! Pár dolog. Többen úgy gondolják itt hogy Robi tuti meleg. Szerintem ezt majd ú eldönti. A biszex sok embernek nem érthető dolog, hogy lehet kétfelé vonzódni, pedig van ilyen de ez nem egy kidekázott dolog szerintem. Robi sem tökéletes de egyszer nem gurult el a gyógyszer nála mint pl. Bálintnál aki nagyon osztja az észt meg ő itt valamiféle iránymutatóként akar fellépni egy ideje. Robi szerintem alapból ilyen. ha nagyon szálka lett volna más szemében már kitették volna amiatt is mert nem egy konfrontálódó típus. A Dani Bálint barátság nekem inkább egy kicsit kényszerű dolognak tünt. Nincs jobb alapon Bálint részéről. Ez az egész 8 millás kiakadás meg Robi lehordása szerintem nagyon gáz volt és nem a tábla elött kell arcoskodni.

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:37:51

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: A videókártyára: Hogy basszák meg a bányászok a jó édes processzorukat full terhelésen... :/

.Zsu 2021.02.24. 10:39:05

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: addig nincs baj, ameddig a fehér sejtek vannak többségben és lenyomják a többi mihaszna sejtcsoportusolásokat. törekedj h ez így is maradjon!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 10:41:40

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: De nehogy egyedül érezzék magukat, a víruskészítők és mindenki akinek tevékenyen köze van a kamujárványhoz szintén.

hereverő heverő 2021.02.24. 10:43:40

Lóreggelt.

@.Zsu: Bennem ezen kívül van valamennyi titán és acél is. Azok milyen galibát csinálnak?

MsIreneAdler 2021.02.24. 10:44:17

Még soha nem néztem vissza egész adást. De örülök, hogy most megtettem.
Robi és a 8 milla...
Nekem baromira árnyalta a képet, hogy Robi tudván tudta, hogy ez a pénz a fődíjból kerül levonásra, sőt hihette akár azt is, hogy a többiek beleegyezése nélkül esetleg viheti is a lóvét. Ezzel kvázi megkárosítva a nyertest. Nálam az, hogy elvegyem azt, ami nem az enyém, nem fér bele, így összességében ez gáz volt, a nyomorkártya (édesanyám hitele) behúzása pedig mégtovább szalasztotta a szemöldökömet :). Szóval itt nem a játék, nem a gyávaság a lényeg, hanem az, hogy nem nyúlok olyanhoz, ami nem illet meg. Tetszik, hogy Robi nem kapzsi és megértem, hogy a biztosat választja a bizonytalannal szemben, csak ugye ezt ne más kárára tegye már meg. Persze mivel ez alapvetően egy játék, amiben ő hozott egy vitatható akár taktikainak is mondható döntést, ezért még nem érdemli meg, hogy keresztre feszítsék. Emiatt úgy érzem, Bálint reakciója túlzott és baromira nem odaillő volt. Gondolom másnak is megütötte a fülét, hogy költse gyógyszerre a 8 millát. Na nekem ezzel magára is temette Bálint azt a gödröt, amit szépen megásott.

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:45:01

@.Zsu: Igyekszen, de tudod: a vér nem válik vízzé!!! Még kijöhet belőlem a fehér állat is! :O :O :O

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Erre mindkettőnk és a béke érdekében inkább nem reagálnék. :D

Balu91 2021.02.24. 10:45:55

@LaciHogyVoltol: pedig szerintem van realitása. Ha Vivi kivalsztott lesz a hétfői jel rakasa alapján előbb vinné Moht mint Mercit. És szerintem ellene esélyesebb is.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 10:51:40

@Balu91: Ez egész jó ötlet, kérdés Vivinek eszébe jut-e, ha valóban Ő megy az utolsó párbajra.

Ármándójózsi 2021.02.24. 10:52:07

@MsIreneAdler: Halllóóóó!!!! Milyen mást károsít meg??? Kit? Saját magát? Mert akár ő is nyerheti... Meg mi az, hogy nem az övé? De, az övé is. És joggal gondolhatja, hogy ennyi játék után, az a 8 milla pont, megilleti őt. Nagyjából az ötöde. A többi meg teperjen a maradékért, ha akar. Semmi kivetni valót nem látok ebben. Szerintem ez egyáltalán nem úgy van ahogy most ezt leírtad. :)))
A költse gyógyszerre viszont valóban a legallja volt, azért is írtam az adás közben ekkor, hogy Bálintra innentől kezdve, soha többet nem szavazok, az biztos...

.Zsu 2021.02.24. 10:52:44

@hereverő heverő: szerencsés vagy, azoktól csak keményebb és maszkulinabb leszel.

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: áhh az már rég kijött :D

MozambikiZombi 2021.02.24. 10:53:23

@Balu91: Nem tudom mennyi ennek az eselye, de az hatalmas pofaraeses lenne Mohnak. :D

Egyfejű 2021.02.24. 10:53:46

Jó reggelteket! Robihoz lenne egy lábjegyzetecském. A játékbeli viselkedését, mint mindenkiét, az alaphabitusa határozta meg, az meg szerintem egy konfliktuskerülőbb, lelkileg kiegyensúlyozottabb, magasabb tűrőképességű, mentálisan erősebb pasit mutat. Mostanában gyakran szembejött velem a reziliencia fogalma, és ez, a rugalmas ellenállás képessége, az új hatásokhoz való gyors alkalmazkodás, ami a túlélés záloga, abszolút megvan nála, úgy látom. Ha ezt a mostani döntését átfordítjuk egy éles élethelyzetbe, amikor hirtelen kell váltani az addigi feltételekhez képest, és az egyén jól akar járni (adott esetben pl., életben akar maradni), akkor ez a képessége segítette volna, most is erre hagyatkozott, s így részéről logikus, életszerű döntést hozott. Egy másfajta logika és elv mentén működő játékosnak ez nyilván nem tetszik. Típusok ütközése van itt is, ahogy mindenütt: Robi a túlélő, Bálint a hős (ezt most irónia nélkül). Aszerint, hogy ki melyikkel tud azonosulni, lehet az egyik sunyi, megúszós, a másik hőzöngő, nagymellényű. Robi arról döntött, hogy a feltételezetten megváltozott szabályok után mi szeretne lenni: túlélő vagy hősi halott.

Sargabogre 2021.02.24. 10:55:22

kicsit off de Ancsa csak engem irrital ennyire? annyira mesterkélt és erőltetett, hogy már őt is át szoktam tekerni. ezerszer inkább a bemindenezett PP.

MozambikiZombi 2021.02.24. 10:56:22

Megnyitottam a tegnapi Belevalot es tancikalnak benne, ez tenyleg Budapest TV lesz a vegere?

.Zsu 2021.02.24. 10:57:47

@MozambikiZombi #teamPini: jajaja, én írtam éjjel h Falunap feeling :D

MozambikiZombi 2021.02.24. 10:59:23

@.Zsu: innen most mar tenyleg csak egy lepes a Merci dal:

"ez a Merci jol tud menni, a sok benzint tudja enni" :D

0:40tol
youtu.be/md769BCAGtY

Egyfejű 2021.02.24. 11:00:58

@Egyfejű: Ja és az eddigi viselkedése alapján nyilván azt választotta, ami énazonosabb neki. A hősökből gyakran lesznek hősi halottak, ez a szerep neki nem állna jó, viszont Bálintnak igen. Mindkét típusra szükség van amúgy egy társadalomban, úgy látszik, még az ilyen mikrotársadalomban is.

Krétagarbó 2021.02.24. 11:02:30

@hereverő heverő: bennem csak cink van. Ma cinkelt kártyákkal játszom:)

2021.02.24. 11:03:12

@Egyfejű: ekg. Robi a következő nap(okban) ha mentálisan erős marad, és nem engedi magát lesüllyedni a provokáció hatására, költsd gyógyszerre szintre, nálam megnyerte, Pinivel szemben is.

.Zsu 2021.02.24. 11:03:28

@Krétagarbó: ááhh az a legrosszabb :DD

Krétagarbó 2021.02.24. 11:05:04

@MsIreneAdler: Pont annyira volt az övé, mint a másik négy emberé, akiknek szintén megvolt a lehetőségük, hogy írjanak egy számot (a nullán kívül is).

Krétagarbó 2021.02.24. 11:06:36

@Egyfejű: ez gyönyörű levezetés volt, köszönöm:)

MsIreneAdler 2021.02.24. 11:06:50

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: csak nyugalom. Mivel nem vagyunk egyformák engedd meg, hogy az én olvasatomban az, ha attól az egytől, aki mindent visz, én elveszek 8 milliót az nem túl etikus. Persze, simán megérdemli Robi a pénzt, nem erről van szó. Nekem lelkiismetetfurdalásom lenne az így szerzett összeg miatt. Ennyi. De mint írtam ezen abszolút túl tudok lendülni, nem úgy, mint a Bálint sztorin.
A dolgok pedig nem "nem úgy vannak" ahogy leírtam, hanem te másképp gondolod őket, amit én érdeklődéssel olvasok :)

Krétagarbó 2021.02.24. 11:08:17

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: jajj de jó, pont akartam panaszkodni, hogy most nem vagy, amikor pörögnek az események. Kíváncsi voltam/lennék a véleményedre.

hereverő heverő 2021.02.24. 11:09:24

@.Zsu: El kell keserítselek, nem OTT van a titán hogy keményebb és maszkulinabb legyek. Pedig ráférne :D

2021.02.24. 11:10:07

@Krétagarbó: megírom, ha megkérdezed mivel kapcsolatban, sajnos most kicsit elhavaztam, de van kb egy óra szabom most. :)

MsIreneAdler 2021.02.24. 11:11:17

@Krétagarbó: én nem így látom. Az az összeg nem mindenkié, hanem jelenleg senkié. Mindenkié lehet, de ez nem ilyen kollektív jutalom ez egy embernek jár MAJD.

hereverő heverő 2021.02.24. 11:13:38

@repuloezustmokus #Piniteam: combnyaktörést pótolták titánnal és csavarokkal.

Krétagarbó 2021.02.24. 11:15:51

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: A Robi-Bálint konfliktusra gondoltam, illetve a tegnapi adással kapcsolatban igazából mindenre. Vivi szerelmet vallott - külső rásegítésre - Bálintnak, ilyesmi...

_Pipp 2021.02.24. 11:16:13

@Egyfejű: EKG, nagyon jól összefoglaltad :)))

hereverő heverő 2021.02.24. 11:21:41

@repuloezustmokus #Piniteam: nem, de minden mágnest nagyon vonzónak találok

Fálki 2021.02.24. 11:22:19

@Sargabogre: Százezerszer.

Ancsa olyan, mintha nem lenne saját egyénisége. Nem tudjuk, milyen az, amikor ő saját magát adja és természetes.

MsIreneAdler 2021.02.24. 11:23:11

@repuloezustmokus #Piniteam: most mit mondjak? Én vagyok a szemérmes koldus, akinek üres a tarisznyája. Ez van :)

.Zsu 2021.02.24. 11:23:51

@hereverő heverő: jaj ez így nagyon materiális. én sokkal jobban átvitt értelemben gondolkoztam.

hereverő heverő 2021.02.24. 11:27:32

@.Zsu: ugyan már, semmi gond. Régi történet, kissé lepihentem biciklivel a hónom alatt.

Krétagarbó 2021.02.24. 11:28:55

@MsIreneAdler: Mindenki, akié lehet az az összeg, ugyanannyi eséllyel adhatott volna tippet és sétálhatott volna el az összeggel, mint Robi. Nem volt Robi megkülönböztetett helyzetben.

Az, hogy Robi máshogy gondolkozik, az - ahogy itt más is írja - a habitusából, mentalitásából fakad. Amikor azt látod, hogy ő (plusz Vivi) az, aki(k) felnőtt módon próbál(nak) élni a villában és azt rendben tartani, főzni, takarítani a többiekre, akkor jól jön ez a gondoskodó - túlélő (ahogy Egyfejű írta) - attitűd. Más helyzetekben meg sunyiságnak, megalkuvásnak minősítik ezt, holott ha csak a "hősök", a forradalmárok lennének, nem lenne, aki túlélje a háborút.
Robi mentálisan a legerősebb köztük, ez talán abból fakad, hogy a kinti életben is ő a legönállóbb a többi között. (Ez nem erény, ez egy állapot, a villalét előttig ez így alakult, ami nyilván változik a többieknél is idővel.) Emiatt is javasolnám egyébként, hogy emeljék meg a korhatárt.
Mercin, Mohán azt láttam a tegnapi napon, hogy gyerekfejjel gondolkoztak, míg Bálint a tipikus elveihez bármi áron ragaszkodó ember. (Bevallom, még mindig reménykedem abban, hogy Bálint részéről taktika volt és kevésbé érzelem, hogy így ráugrott a témára, de egyre inkább azt hiszem, hogy ebben az emberben sok taktikai érzék nem szorult, és viszik az érzelmei mmkk.)

Nekem Vivien a sötét ló. Nem tudom hova tenni, igazán nem tudom, hogy mennyi benne a játék, mennyi az őszinteség, mennyire buta vagy sem.

Fálki 2021.02.24. 11:30:57

@Krétagarbó: Robit nyilván edzette az élet korábban is a melegsége/biszexualitasa miatt, abból is bőven sokat tud meríteni.

.Zsu 2021.02.24. 11:37:54

@Krétagarbó: én értem h Bálint miért ugrott rá erre. szerinte Robi eddig mutatott személyisége ezzel tökre szembement. plusz Bálint szemében ez a feladással egyenlő, amit Robi sskk nem tett meg ha a feladatokat nézzük. persze benne lehet a pakliban az is, hogy villampinán legyőzte, és rájátszott az ingerültségre.
de sztm simán ők ezt egy olyan versenynek nézik, amit egy ember nyerhet meg, és az az egy ember 36 milliót kapjon, és a finálé döntsön.

_Pipp 2021.02.24. 11:38:22

@Krétagarbó: Vivi szerintem egy tök átlagos intelligenciával rendelkezik, megvan a magához való esze amivel boldogul az életben. Gondolom nem sok pozitív visszajelzést kapott az régebben, nem egy tipikusan jó csaj, akire rámegy minden marfúi pasi, vélhetően el volt nyomva ezen csajok mellett, vidéken ez nagyon jellemző minta. Gondolom sokat be is szólogattak neki régebben egy-egy megnyilvánulása után, így felvette ezt a szerepet, amivel elébe megy a sok baszogatásnak. Mármint így ő irányít... tudja, hogy most hülyeséget mond, és emiatt be fognak neki szólni, felkészül. Na ezt nem sikerült valami értelmesen leírni, de szerintem lejön mire gondoltam. :D

Fálki 2021.02.24. 11:38:46

@.Zsu: villámpina??? Az meg mi? :D :D

MozambikiZombi 2021.02.24. 11:39:26

@Krétagarbó: Ez jo meglatas! Lsd. Gina attitud, o "magat" hozta a buliba, nem takaritani jott, oruljenek, hogy itt van mert o mekkora szorakokztato karakter.

" Más helyzetekben meg sunyiságnak, megalkuvásnak minősítik ezt, holott ha csak a "hősök", a forradalmárok lennének, nem lenne, aki túlélje a háborút." - Ez annyira igy van.

A katonas heten egyebkent volt valami olyasmi, hogy Balint kerdezte Vivit, megis milyen katona lenne mar (merthogy kis suta), Vivi meg ravagta, hogy felcser. Neztem is, hogy micsoda szavakat ismer Vivi. :D Tobbiek arca is priceless volt.

Mindennel egyetertek, amit irtal.

2021.02.24. 11:40:21

@Krétagarbó: Megpróbálom.
Tehát Bé és eR.
Bálint nagyon magasra tette a lécet saját magának, ezért nézünk akkorákat a "lesüllyedésén). Amit Egyfejű is írt, a hős típust képviselte, míg Robi a túlélő.
Robi mentálisan hihetetlen kiegyesúlyozott, erős tényleg le a kalappal. (Most fog megmérettetni igazán, hogy direkbe kapja a mocsarat az arcába, ha most kitart igazunk van Süsüvel.)
Korábban (pár hete) már írtam, hogy Bé kriptonitja az egója, ezt először a Vivi első "vallomásánál" lehetett látni, mikor kiakadt kvázi hogy mit képzel egy ilyen szar nő. :(((
Akkor még gyorsan tudott korrigálni, az elcseszett húzz a picsába, meg a másnapi döbröbögiskedése, bocsánat nem kérése után, azzal hogy kitalálta szórjuk meg Pinit és akkor nem feladja, hanem a) büszkén visszajön b) méltósággal esik ki.
BTW előtte pár nappal Robi is összekapott Vivivel, de amikor fel akarta adni ő ment a nyugiba ténylegesen leülni Pinivel, és Bével ellentétben nem kérdezte fel, mint Bé, hogy miért Danit emeli ki aki legtöbbet segített neki.
A két fél versenye: aka SPARTAN Robi-ka (by Bálint)
Bálint nem bír túllépni hogy Robi minden versenyben legyőzte, az utolsón is legyőzte volna, ha nem billen hátra. Ego, ego, nem vagy jó tanácsadó...egyértelműen zavarja Bét hogy veszített ezekben + az IQ sorrend is.
Dani mellé sodródás: Nagyon rossz ló volt, főleg mivel Dani 24/7 Virággal fetrenget így Bé kénytelen volt Robi-Pinivel lógni akik eredetileg főzés közben láthatalanul már összebarátkoztak. Valahogy ebből nem tudott kifarolni, pedig lett volna rá lehetőség.

Ami a pénzes sztori, itt nagyon kijött mennyire jobbnak tartja magát másoknál bent, az ő pénze, ezt mondta "elsunnyogtál volna a HÁTAM mögött egy kis pénzzel."
Miért az ő háta mögött? Hát a többiek?
A gyáva szar vagy + költs gyógyszerre a legalja volt eddig tőle.
Robi is csinált antipatikus dolgokat, igen, nem mondott ki mindent mindenki arcába. Igen, az elején el volt tűnve, bár a mocsári szörnyek közt elég könnyű volt, ott Mercire, Mohra sem igazán emlékszem hogy mit tevékenykedtek, főleg Gina, Rencsi stb, óbégatásai maradtak meg. Robi néha egy pillanatra feltűnt egy felmosóronggyal vagy porszívóval.

Szerintem az ápoltak keverik az őszintét az önazonossal.
Ez a tegnapi nő is. Pininek nagyon rossz tippet adott (direkt?) nem kell mindent kimondani (some things are better left unsaid :)))) )
Aki megjátsza magát és kibukik az igazi énje az nem önazonos, színészkedik, az őszinteség döntés kérdése, és nem mindeg bölcs dolog, igenis jobában áll egy mebernek magában tartani a véleményét, érzését.
Sajnálom Vivcsót hogy ez a tegnapi nő rávette.
Én is felírtam volna egy összeget, mert jogában áll bárkinek így dönteni. Ha nem ért valaki ezzel egyet szíve joga, csak ne így ne értsen egyet.
(Disclaimer: én így látom, mindnki más véleménye is ugyanúgy valid.)

.Zsu 2021.02.24. 11:41:10

@Fálki #TEAMPINI: ezt most tényleg nem érted, vagy érted és trollkodásból kérdezed? :DD

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.24. 11:43:21

@Krétagarbó: Az remélem mindenkinek meg van, hogy Robi próbálta úgy összerakni az általa kivenni szánt pénzt, hogy egyenlően osztozva közel mindenki ugyanannyit kapott volna. Ezért repect neki.

Vivi: tudatosan tolja a hülyét és a naívat. És valóban vannak nála defektek, de korántsem annyi, mint amennyit mutat magából. Én szeretem a karakterét...

Bálint, szerintem az a figura akivel gond nélkül barát tudnék lenni ... igen indulatos, ha valami bekattan a fejébe, de összességében jó ember.

Nekem Merci és Moha a két fekete ló... nem értem, hogy ezek a srácok, hogyan lehetnek ilyenek amilyenek...

Az, hogy Moha nem ment el a virtuális randira senkivel... jaj anyám... ez most mi... lehet, egyébként, hogy az előző barátnőjével való szakítás odavágott neki. Ezt gond nélkül elhiszem, de akkor ezt kellene kifelé kommunikálnia...

Merci, meg az abszolult naíva...

.Zsu 2021.02.24. 11:47:31

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: nagyon remélem h Vivinek nem ez lesz a veszte, h bevallotta ilyen nyíltan az érzéseit. a szitu maga aranyos volt, és jól lett kezelve, de félek h Vivi emiatt befeszül, és befordul. esetleg ledominálja Bálint ő meg zavarban lesz.
nagyon rossz tanács volt. :(

2021.02.24. 11:49:06

@.Zsu: talán nem.
@Brigante: Merci a naiva, Vivi az ősanya.

MozambikiZombi 2021.02.24. 11:51:22

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Tetszik az osszegzes.

Engem nagyon felbosszantott ez a suttyo no tegnap, kb. ugy szaladt felfele a pulzusom, mint Mohnak. :D Talan eloszor huzott fel valaki ilyen szinten ez alatt a VV alatt. Mar ott kezdodott, ahogy Mercibol hulyet csinalt, mikozben a riportban onelegult fejjel meseli, hogy mekkora agysebesz, hiszen ez az atveres ilyen jol sikerult... Hat gratulalok, kintrol bemegy valaki az apoltakhoz, akik elvannak zarva 100 napja es beszopatja egy castinggal a 19 eves szerelmibanatos kislanyt. Gratulalok, ehhez nagy esz kell. Onelegult, rosszindulatu, ocsmanyszaju no.
Azt mondja Mohnak, hogy o csak oszinte. Nem aranyom, ezt nem oszintesegnek hivjak, amit itt bemutattal.

"Szerintem az ápoltak keverik az őszintét az önazonossal." Itt van a kutya elasva, kb. mindegyikojuknel. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 11:51:46

@.Zsu: Mert ez nem tanács volt, hanem tudatos, és szándékos konfliktus gerjesztés, a riportszobában négyszemközt szarkavarásnak is mondanám. Merdzsó felé is a szarkavarás volt a fontosabb, nem a tanácsadás, ettől remélik a szerkesztők, hogy a következő fordulóban akár még egy Moha-Merci párbaj is összejöhessen...

Fálki 2021.02.24. 11:54:23

@.Zsu: Tényleg nem tudom, milyen lehet a villámpina.

2021.02.24. 11:54:58

@MozambikiZombi #teamPini: én nem tudom ki az a nő, de ütném.

ui: Viviel kapcsolatban: szerintem az is nagyon aranyos volt, ahogy a vasutassal randizott, a csóka SEM volt Vivi szintjén, de SSKK nem éreztem hogy lenézné, alázná.

Egy szigeten, ha az eredeti lakókból kéne egy lányt és fiút választani a túléléshez, egyértelmű kik lennének. :))

2021.02.24. 11:58:51

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Merdzsó, akivel madarat lehetett fogatni, mert 2 arc a "randin" megdícsérte.
"Engem szeretnek kint, pedig egy senki vagyok!!
Egyem a szívét.
:(

Fálki 2021.02.24. 12:02:47

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Szia, Te mindig ilyen hosszuakat fogsz írni?

.Zsu 2021.02.24. 12:02:53

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: jaj igen :( annak ellenére szeretik h szexelt a villában. akkora gyerek az a lány.

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: fel kell jegyzetelni, h a VV11ben sskk ne hallgassanak az ilyen véghajrában bejövő külsős emberekre. Adamadam, Fálki rml figyeltek :))) bár ti talán nem lesztek befolyásolhatóak.

kozi001 2021.02.24. 12:04:51

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: ha már felhoztad vicces, hogy anno a gonosz sith/halálevő gonosz csapatot mennyire szidták, most meg a hófehér, jóságos, tiszta 7es tagjai közül:
1. mennyire szidják sokan Bálintot, sokan Robit.
2. csak megvolt közöttük is a vita. Robi rendesen belement Daniba. (Ami nekem am szimpatikus volt. Csak úgy kellett volna végig).
Bálint meg kicsit elveti a sulykot így a vége felé.

Fálki 2021.02.24. 12:05:17

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: @.Zsu: De egyem a drága sziveteket a villából és az olimpiábol hogy lesz villampina???

villámpia, villimpia, villolimpia....

De az i és az a betu koze hogy kerul oda az n betu, hogy pinává változzon? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 12:05:46

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Miért, és ahogy zabálta a Broki csokit...? :-) :-(

Ármándójózsi 2021.02.24. 12:07:18

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Tudod, mit mondok én erre a hosszúra??? ;) EKG. :D
És még valami. Ha jól vettem le az előzetesből (csak találgatok) és Bála megbántja Vivi-t, amira valjuk meg nagy esély van, a "szerelmi vallmás" utáni új helyzetben pláne, az Vivi-nem nagyon rossz lesz, sírt az előzetesben, de összességében lehet, hogy nagyon jó, mert látjuk, hogy a nézők megsajnálják mindig azt aki szomorú, akit bántottak stb. és ez szerintem akár a győzelemig is emelheti az esélyeit. (Egyébként én is megsajnáltam, de én eleve fun vagyok, úgyhogy rá nyomok amikor csak lehet.)

Krétagarbó 2021.02.24. 12:07:27

@.Zsu: szerintem meg pont nem megy szembe Robi az eddig mutatott viselkedésével. Ésszel, megfontoltan játszotta a sportjátékokat is a villámpinán :D, el is mondta, hogy a fejfocinál hogyan figyelte meg Bálint hibáit és hogyan cselezte ki ezzel a testi adottságokat tekintve egyébként előnyösebb helyzetben lévő játékost. Ő az a típus, aki biztosra megy, nem ő fog felfedezni egy újabb naprendszert vagy kirobbantani a 3. világháborút, de ha arra lesz szükség, kitartó katona lesz vagy remek űrhajó szerelő.

Krétagarbó 2021.02.24. 12:08:14

@_Pipp: értem amit írsz. Néha én is alkalmaztam, öniróniával elébe mentem a pofonnak:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 12:08:23

@.Zsu: Hallod Fálki Zsu tanácsát,ha bementek a végén fapofa, és lazaság minden provokációra!

Ármándójózsi 2021.02.24. 12:09:14

@Fálki #TEAMPINI: Bármi pinává tud változni a csajoknál, ha nem figyelsz... :D

Krétagarbó 2021.02.24. 12:11:11

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: nagyon köszönöm, hogy kifejtetted, teljes az EKG-nk:)

Fálki 2021.02.24. 12:11:29

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Akkó mi lenne, ha azt az okadék teamArmandot atirnad teampinire, ha mar ugyis allandoan itt rontod a levegot?

Fálki 2021.02.24. 12:12:02

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: En leszek ott, aki provokál, kedves testverem. Az elejetol a végéig.

Fálki 2021.02.24. 12:12:44

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: pontosan tudom, ezert szeretném tisztázni, hogy most ez hogy van, mert sajnos a pina olyan, hogy a hatalmaba tud keriteni minket ferfiakat...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 12:12:51

@Fálki #TEAMPINI: Akkor ki fogsz esni kb. legkésőbb a harmadik-negyedik körben :-)

Krétagarbó 2021.02.24. 12:13:45

@Brigante: Moha kihagyott online randija: itt látszik, hogy mennyire nem játssza ezt a játékot. Annyi nem jutott el a kis agyáig, csak utólag, hogy ez is egy lehetőség a műsoridőbe kerülésre. Semmi tudatosság nincs benne, ösztönszerűen éli a mindennapjait a villában, mintha az olyan nagy truváj lenne egy trash műsorban, ahol a néző szórakoztatást vár.

Fálki 2021.02.24. 12:14:10

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Meglátjuk. Legrosszabb esetben akkor jovok pénzért HV-t írni és kommentelgetni, úgyis jobban fizet, mint a bentlét.

.Zsu 2021.02.24. 12:15:14

@Fálki #TEAMPINI: te Fálki, melyik műsort nézted eddig? :DD jó vagy nem olvasol kommenteket. vagy posztokat.
nagyon sokszor hangzott úgy a műsorban h azt mondták a végén h Pina. Villompia vagy valami ilyesmi akart lenni eredetileg, de mmkk pinát lehetett érteni a szó végére. na én ezt tovább költöttem picit, és nálam villámpina.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.24. 12:15:44

@Fálki #TEAMPINI: Én neked egy sékelt sem fizetek, örülj, hogy ingyen kommentelem a posztodat, és nem csak elsőzőként, meg utolsózóként!

Fálki 2021.02.24. 12:15:49

@.Zsu: Megmutatod majd egyszer?

Fálki 2021.02.24. 12:16:13

@VV Erőlegény #TEAMBÁLA: Nagy áldás vagy Te itt... Nem csak nekem, mindenkinek.

Krétagarbó 2021.02.24. 12:16:50

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: az nagyon emberi volt tőle. Képzelheted mennyire nem kapta meg azt a minimális odafigyelést sem eddig az életében, amire azért mindenkinek szüksége van és alap kellene, hogy legyen.

Ármándójózsi 2021.02.24. 12:16:58

@Fálki #TEAMPINI: TeamFálki-ra nem írhatom?
Konkrétan a Pina kürül forog a világ, ezt pontosan tudjuk... esetleg Pini körül...

MozambikiZombi 2021.02.24. 12:17:04

Erdekes egyebkent, most rakattintottam erre a VV Vikire es sokan gratulalnak neki a szereplesehez. Gondolom ez tenyleg ember fuggo, kit mi szorakoztat es hogyan. Engem az onelegultsege es a stilusa miatt nem tud egy ilyen ember szorakoztatni. Ezek a sracok ott bent elegge kiszolgaltatottak a kulso ingerekre, hiszen bevannak zarva. Ez olyan mintha egy leszedalt oroszlant puszta kezzel vagnek paffra. De nyilvan ez az en szemelyisegem, masoknak meg "vegre tortent valami a villaban" erzest nyujtott.

Egyfejű 2021.02.24. 12:17:30

Áhh, olyan szívesen csevegnék most veletek, de hív a kötelesség. :( Este gyüvök, ha igaz!

.Zsu 2021.02.24. 12:17:30

@Krétagarbó: sztm sem ment önmagával szembe Robi, de Bálintnak ez az egyik érve. h gyáva, sunyi alak.

.Zsu 2021.02.24. 12:20:38

@Fálki #TEAMPINI: a kommenteket, a posztokat vagy h milyen egy villámpina?

Krétagarbó 2021.02.24. 12:21:29

@Fálki #TEAMPINI: csak a riportban mindig mondd el majd, hogy mit miért csinálsz. Hogy ne legyenek kételyeink:)

Fálki 2021.02.24. 12:22:13

@.Zsu: Ezt a villámpina dolgot.

kozi001 2021.02.24. 12:22:39

Bálint az új undesirable no 1? Mint anno Amanda, Renátó, Fru? :P
Vicces.

Fálki 2021.02.24. 12:23:08

@Krétagarbó: Nyilván az a terv. :) Sőt, majd az aktualis manipulerálásomat mindig kuldom is itt valakinek a kommentszekcióban.

Sargabogre 2021.02.24. 12:24:09

@Fálki #TEAMPINI: + minimum 15 igazából egy fél perces riportban

.Zsu 2021.02.24. 12:24:44

@Fálki #TEAMPINI: ez h írtam róla akkor nem elegendő?

2021.02.24. 12:25:02

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: :)))))
Lehet. Én támogatom mindkettőt, Pincsót is meg Lóbeltet is. :))

Fálki 2021.02.24. 12:26:39

@.Zsu: Szerintem jobban jarsz, ha megmutatod, mint ha en elkepzelgetem...

2021.02.24. 12:27:21

@Krétagarbó: jajj, nagyon szívesen, én is mindig ekg-zlak, el is gondolkodtam, nem vagyunk-e te meg én ikrekek. :)
:DDD

Fálki 2021.02.24. 12:27:28

@Sargabogre: Neeem, neeeem.

En is fel fogom porgetni a proliszámlálót és valamelyik paraszt nevét fogom elmondani mondatonként háromszor :D

Fálki 2021.02.24. 12:28:16

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Vagy inkább ugyanaz a személy két nickkel, mint én meg a zsidisznó.

2021.02.24. 12:28:26

OFF: ki volt közületek a francia rap rajongó?
Kéne egy-két tipp, már szénné hallgattam amim van.
:(

2021.02.24. 12:28:52

@Fálki #TEAMPINI: igen, és önmagunkkal beszélgetünk :DDDDDD mint a Gollam.

.Zsu 2021.02.24. 12:30:14

@Fálki #TEAMPINI: kikezdhetetlen érvelés :D

Fálki 2021.02.24. 12:30:49

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Bazzeg, a francia rapnél csak a német rap rosszabb.. Ne már hogy ilyeneket hallgatsz :D :D

MozambikiZombi 2021.02.24. 12:33:32

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Eneneneenenen! :D
Mondjuk eredetileg nyelvgyakorlaskent cuppantam ra.
Ez meg van? Inkabb blues-hiphop:
youtu.be/lxgDdNXe4KA

Fálki 2021.02.24. 12:35:39

@MozambikiZombi #teamPini:

Fálki belső hangja: nekattintsrá, nekattintsrá, nekattintsrá, be fog kerulni az kesőbbi ajánlások koze, nekattintsrá, ahhh, mindegy, a kiváncsiság győz.

Krétagarbó 2021.02.24. 12:36:29

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: van pár ikerpáros a családban, befogadunk szívesen:)

2021.02.24. 12:37:15

@MozambikiZombi #teamPini: neeeem!
kösziii! Jöhet még, de ha nehezményezik a youtube linkeket, akkor jöhetnek csak nevek is :)))

2021.02.24. 12:38:27

@Fálki #TEAMPINI: a német nyelv nem barátom. amúgy Te hallgatsz szar zenét, te Dricc! :D

Fálki 2021.02.24. 12:38:59

@.Zsu:

Fálki belső hangja: nekattintsrá nemtudodmiaz, nekattintsrá nemtudodmiaz, nekattintsrá nemtudodmiaz, be fog kerulni az kesőbbi ajánlások koze, nekattintsrá nemtudodmiaz, ahhh, mindegy, a kiváncsiság győz.

Fálki 2021.02.24. 12:39:30

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Nekem Te ne driccegjél, limitált kiadás!!!!

Fálki 2021.02.24. 12:41:18

Nemnemnem, nem kattintok!!!

.Zsu 2021.02.24. 12:42:35

én kurvajó zenét küldtem mondjuk :DD és a klip is egyik kedvencem.

Fálki 2021.02.24. 12:43:30

@.Zsu: Oszt villámpinák vannak-e benne?

Krétagarbó 2021.02.24. 12:43:36

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: pár számot hallgattam, de rajongó sosem voltam. Nem rap és csak félig francia, de ez a szám nekem ez pl. nagy kedvenc:
youtu.be/0Ev-6PYtI34

2021.02.24. 12:44:03

Mentem tepsis krumplit és mustáros-fokhagymás csirkemellett (trancsírozni) csinálni.
Au revoir, á plutot mes amies!

2021.02.24. 12:44:40

@Krétagarbó: annyira tudtam!! nem csináltatunk DNS tesztet? :))))))

Krétagarbó 2021.02.24. 12:57:37

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: :D :D Majd anyámat felkérdezem, hová rejtették az ikertesóm.

(Covid teszten most vagyok túl, az negatív:)

Ármándójózsi 2021.02.24. 13:04:23

FIGYELEM, ÚJRAINDÍTOTTAM A SZAVAZÁST, HOGY AKI ELSŐRE ELTÉVEDT, TUDJON KORRIGÁLNI!!! :DDD
NE A VÁGY, HANEM A TÉNY LEGYEN A MEGHATÁROZÓ!

SZAVAZZATOK ARRA, HOGY KI LESZ A VV10 TOP 3 JÁTÉKOSA A SZOMBATI FINÁLÉBAN!!! READONLY KOLLÉGÁK IS SZAVAZHATNAK!
ITT -> strawpoll.com/s6uzczseh

A SZERDAI KIHÍVÁSIG LEHET SZAVAZNI!
JÓ LENNE, HA MINDENKI A SAJÁT NICKJÉVEL SZAVAZNA, MEGKÖSZÖNNÉM...
(TÖRÖLNI EMIATT NEM TÖRLÖK SZAVAZATOT, DE NA! :D )

2021.02.24. 13:14:12

@MozambikiZombi #teamPini:
főzésszünet.
középiskolai nyelvtanulmányok hozadéka. :D
Te hogyhogy?

Krétagarbó 2021.02.24. 13:26:36

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: én is középsuliban tanultam franciát. :D

_Pipp 2021.02.24. 13:26:39

Olvasgatom FB-n a hozzászólásokat és nagyon sokan Robinak adnak igazat, még van remény! :)) hajrá Lóbelt

Krétagarbó 2021.02.24. 13:30:56

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: egy tipp, ha van netflixed, múltkor néztem egy jó sorozatot, francia az eredeti nyelv (én angolul néztem, sajnos a franciám nagyon megkopott), nekem tetszett: Le bazar de la Charité. A VV után felszabaduló időkre is jó lehet :)

2021.02.24. 13:36:55

@Krétagarbó: na jó! ez már-már creepy :DD
Belekukkantok.
Nekem a bazi nagy francia lagzi(k) (Qu'est-ce qu'on a fait au Bon Dieu?) a legnagyobb kedvenceim. Fetrengve röhögős. :DDD

Fu Szekh Li 2021.02.24. 13:39:49

@Fálki #TEAMPINI: Ha csökken az EV, akkor matemtikailag nem éri meg.

2021.02.24. 13:40:40

@hereverő heverő: Igen, a Rakéta-porszívó hangú gitár alapú muzsika ... nagy kedvenc.

2021.02.24. 13:43:06

@Krétagarbó: Eredeti flanszia sorozat a Netflixen: Inhuman resources. Jó, ráadásul Eric Cantona a főszereplő! (Manchesterben máig King Eric, esetleg még a kunkg-fu rúgással semlegesített szurkoló esetéről lehet ismerős).

hereverő heverő 2021.02.24. 13:44:17

@metatroll: nekem is. további ajánlatom, de kötelező végignézni:

www.youtube.com/watch?v=WQPfQvLIseA
www.youtube.com/watch?v=VufilzHKTqk

már ha ismeretlenek lennének.

hereverő heverő 2021.02.24. 13:51:26

No akkor a franciás lányoknak egy francia banda
www.youtube.com/watch?v=Z5pKZs5_TVE
(valahol a tömegben én is ott vagyok)

MsIreneAdler 2021.02.24. 13:53:00

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: az a baj, hogy mivel nem használtam, kb annyit tudok mondani, hogy il fait froid, de ezt télen, nyáron is :). Igazából egyszer kellett használnom, vonatjegyet kellett vennem, és se az angol, se a német, de még az olasz sem működött :D
De köszi a listát, nosztalgiázok kicsit!

Gia Gianea 2021.02.24. 13:54:49

Azért Bálintnak is gurul el a gyógyszere rendesen.Az első hónapban nem patkányozott/férgezett le senkit,pedig pl Rencsi megérdemelte volna.Pedig pont most kellene odafigyelnie minden szavára,megmozdulására.Elfáradt.

Rugdoll 2021.02.24. 13:55:18

Hát sanszos, hogy Lobelt ma Bét hívja ki. És én eddig TEAMBÉ voltam, de most tuti Lobeltre szavazok. Úgy nézett ki ez az egész, mintha Bala tényleg a zsebében érezné ezt az egészet, és az ő zsebéből ezért ne húzza ki senki azt a 8misit. Undorító volt a reakció, csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy ez meg mi?!
Értelme nem volt utána megszavaztatni, hogy elviheti-e Lobelt a 8misit, de legalább lehetett még egyet hőzöngeni. Én úgy látom, hogy Robi úgy gondolja nem nyerheti meg (valljuk be, a fő szavazó táborban nem is ő lehet a favorit, már csak a bi -ség okán sem, ilyen még mindig a mai mentalitás), és szerintem jól mérte fel, és úgy gondolta ha megkaphatja a 8millát, amivel anyukát segítheti és magát is rendbe rántja, akkor miért ne lenne ennek létjogosultsága?
Ez nem feladás, se nem gyávaság. Pont, hogy józanész. Nem beszélve arról, hogy így a finalista élete mellett pl. az övé is meg tudna változni elvileg jó/jobb irányba. Akkor ez dupla nyertes szitu. Csak hát fáj nyilván annak, aki 36 millára számít.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 13:55:36

@Fálki #TEAMPINI: EKG. Ez is ritkaság. Mondjuk így a nevet önmagában nem mondanám okádéknak, viszont aki utánagondol nem éppen hízelgő, mivel a BV egyik bohóca is ezt a nevet használja. Azzal közösködni meg szerintem nem épp nyerő. :-)

Rugdoll 2021.02.24. 13:56:53

@Gia Gianea: pedig a korábbi szériákban 160 napig is bent voltak.. Bálint sem egy agysebész na. Szerintem is felhájpoltuk sajnos, de nem üti meg azt a szintet, amit gondoltuk, hogy képvisel :(

Fálki 2021.02.24. 13:57:06

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Kozottunk belefer, ne aggodj. Boven vagyunk olyan viszonyban szerintem Armandoval, hogy a tarjani cigany nélkul is okadekhozhassam a #teamarmandot :D

MsIreneAdler 2021.02.24. 13:57:17

@hereverő heverő: köszi! Láttam ott roptad a kis piros kárpitodban a négy lábaddal :D

Gia Gianea 2021.02.24. 13:59:30

@Rugdoll: Már az elején úgy éreztem,hogy Bálint túl szép ahhoz,hogy igaz legyen.Nem külsőre,hanem cakumpakedli.

kozi001 2021.02.24. 13:59:38

@Gia Gianea: Nekem is ez a véleményem. Azért sok egy ilyen műsor. A huszonpár évesek valszeg jobban bírják.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 13:59:47

@kozi001: Mindig valaki betölti ezt a szerepet. Bálint kiharcolta magának az utolsó pár napra. Nyilván nem olyan, mint Rencsike vagy Dani.

Rugdoll 2021.02.24. 14:02:48

@Gia Gianea: én jobban vakon voltam, én majdnem a végéig hittem, hogy ő a fény az éjszakában. de aztán voltak már korábban is butácska megnyilvánulásai, akkor azért kezdett derengeni, hogy egy olyan fiókban ő a legélesebb kés, ahol azért sok a vajazókés, vagy a kanál.. Ez még nem is lenne akkora baj. De ez a pár reakció, amit mostanában felvillantott pont a bukását hozza (remélem) #TEAMPINLOBELT

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 14:05:13

@Rugdoll: Örülök, hogy újabb taggal bővült a Team :-)

Gia Gianea 2021.02.24. 14:06:19

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Nálam Bálint felkerült a feláldozhatóak listájára.Este Robi kettesbe teszi magát,aztán kiderül,hogy most esik-e ki Bálint,vagy a döntőben.:-)Persze ez egyenlőre csak szép remény,de örülnék neki.

kozi001 2021.02.24. 14:08:01

@Gia Gianea: HA Robi meg akarja verni Bálintot, akkor max most teheti meg.

Ha Bálint bejut a Fináléba, ott sztem verhetetlen...

kozi001 2021.02.24. 14:08:45

@kozi001: A sok facés/casual aki nem is nézi annyira, mind szavaz a fináléban és ők nem látják az utolsó kirohanásait Bálintnak.

hűholélek 2021.02.24. 14:11:08

@Cérnahuszár a naív: Jelentem, itt pörgök azóta is, hereverő meg lemerült, enerváltan liheg a pirosheverőjén.

2021.02.24. 14:12:05

@kozi001: attól félek én is plusz Danitesó rajongói megküldhetik Bálintot szavazatokkal.

MozambikiZombi 2021.02.24. 14:13:59

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Ahogy teged, engem is materialis dolgok vezettek idaig: nyelvgyakorlas. :D A klisesebb chansonok mellett kellettek az uj kihivasok, aztan racuppantam a suburban vibe a la Paris -ra, amikor ott eltem. (Szerencsere nem a gettoban, de az arab negyedben - Montmartre.)

Remelem jo lett az ebed! :D

Te is kuldhetnel nekem a gyujtemenyedbol, kuldheted akar privat is, ne zavarjuk a tobbieket. :)))

Brutal kedvenceim az exgyarmat - frankofon orszagok slagerei.
Ez mondjuk pont egy hivatalos "reklamfilm", katonai sorozashoz, Gabonbol:

(nagyon zumbara vettek)

youtu.be/1NW6c2SnQoQ

hereverő heverő 2021.02.24. 14:14:26

@metatroll: Köszi, jóféle, eltettem! Akkor tovább hintem az igét: www.youtube.com/watch?v=wD7KkMP1sPo

hereverő heverő 2021.02.24. 14:15:30

@MsIreneAdler: Hajaj, teljesen el voltam szállva magamtól meg a ... nemmondommeg bibiii

Gia Gianea 2021.02.24. 14:16:13

@Rugdoll: Én úgy gondolom,hogy ha most Moha esik ki,akkor Bálintnak még marad ideje még jobban lejáratnia magát..

hereverő heverő 2021.02.24. 14:17:28

@hűholélek: Persze, ki bírja veled a sok keringőt? Remélem fele ennyi energiám lesz majd, mint neked most!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.24. 14:17:31

most kezdtem el visszaolvasni, egyelőre csak annyi a véleményem, hogy véget ért a farsangi bál

Rugdoll 2021.02.24. 14:18:20

@Gia Gianea: mondjuk ha Moha kint marad, akkor egy Vivi-Merci párbaj néz még be? És akkor Vivi-Rob-Bala döntő? Mert akkor az is félő, hogy Moh/Merci/Danika szavazóit besorakoztatják Balahoz. Így jobb lenne, ha mégis csak Bala menne haza.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.24. 14:21:28

@Majom1Parádé #Team PINLobelt:

Hülyeség! Vivi egy akkora 0-írt oda, mint ide Nagykáta... nézd vissza

hűholélek 2021.02.24. 14:29:39

@hereverő heverő: Pedig már terveztem előbányászom a spicccipőmet, ha megtudom, tudsz emelni.:)

Gia 2021.02.24. 14:31:28

www.facebook.com/groups/ValoVilagCsoport/permalink/1626044700917960/
Ha sikerül bemásolnom,akkor Mercike nagyon másképp.Nekem tetszik.

hereverő heverő 2021.02.24. 14:33:41

@metatroll: hihihi mi nagyon egyfajta zenéken nevelkedtünk.

Spitzbauer 2021.02.24. 14:34:29

Arról is a SOROS tehet, hogy még nincs ma poszt. Ki a SOROS? (Igen ő nagyon ki van :-)

Csak szeretném olvasni a posztoló véleményét a tegnapi bilikiborulásról.

Gia 2021.02.24. 14:35:55

Nohát,Olivér is azt mondta a Vv4-ben,hogy maga alatt vágja a fejszét..Még a végén kiderül,hogy mi ismerjük rosszul ezt a közmondást.:-)

2021.02.24. 14:36:33

@MozambikiZombi #teamPini: Monmart nagyyon komoly! Milyen volt? Nem fostál?

2021.02.24. 14:36:46

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: persze hogy elírom, ááááááááááááááááááá

hűholélek 2021.02.24. 14:39:33

Bála nekem zuhan lefele. Olyan hisztit csapott, csak ki nem mondta, hogy merészeled elvenni tőlem a 36 millát? Na, meg másodszor látom köpni hegyeset, csak úgy oda melléjük. Tahó a szentem. Lóbelt meg micsoda projektet változtatott, faültetés helyett mamahiteltörlesztés:D Pini maradt a leg emberibb nekem, tudom, ő nem nyerheti, Merci kezelésre, meg egy rendes fiúra szorul, nem ártana némi iskola sem. Moh-ról nem vagyok hajlandó írni, számomra hányinger. Bála nyeri, nem örülök.

Kosztarika 2021.02.24. 14:39:37

@Gia Gianea:
Adjunk neki lekváros fánkot, meg szalajtós biciklit, oszt robogjon. ;)) vagy Lobogjon? :D

Mindent leírtatok, amit gondolok. Annyit írtatok, elolvasni sincs időm, nemhogy irni. :(

PRAKP: köszi itt is. :)

2021.02.24. 14:40:05

@Gia: mikor az embör idegállapotba' van, mondd ilyeneket. Múltkor én telefonba: Nem esne le a kezéről a gyűrű, ha...
Férjem nevetett és mutatta felém némán hogy ujjáról :DDD
gyááá :DDD

Krétagarbó 2021.02.24. 14:40:50

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: nem baj, így legalább ki tudtuk olvasni:)

ÁÁÁ, nincs kedvem dolgozni. Csak ülök a nyomi szerződés felett és nézek ki a fejemből.

2021.02.24. 14:41:22

@Krétagarbó: add a gyakornoknak :DDDD

hűholélek 2021.02.24. 14:42:12

@hereverő heverő: Régen ultiztam, snapszerből csúcs vagyok az unokák szerint. most az megy. Két 9 éves, 1 hat, Azért néha elvernek:)

Spitzbauer 2021.02.24. 14:42:24

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Én laktam Marseille-ben olyan koleszben, hogy kb. hárman voltunk fehérek...

2021.02.24. 14:43:17

Arra emlékeztek, mikor valamelyik belevalóban Vivi cinkelte Bét, hogy teee nb2-es focista!
Ott is úgy kiakadt, hogy ezt azonnal hagyd abba, mert úgy leoltalak, stb, csak Pini elengedte a füle mellett.

2021.02.24. 14:43:42

@Spitzbauer: mesélj! ha a többieket nem zavarja, persze...

Gia 2021.02.24. 14:43:52

Ha Mercike mindig ilyen lenne élőben is,akkor Moha belezúgna:
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=70920210224_144108.jpg

2021.02.24. 14:44:00

(Jó nagyot dolgozok én is, pedig hogy bezengtem) :((((

Rugdoll 2021.02.24. 14:44:45

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: csak Pininek kellene ezt nyernie. nem tudom, hogy tudjuk megoldani, de kell egy ÁKCIJÓ terv :)

Gia 2021.02.24. 14:46:06

@Rugdoll: Persze,a legjobb az lenne ha Bála ballagna haza.

hereverő heverő 2021.02.24. 14:46:46

@hűholélek: Snapszerozni is szoktam néha, de nálunk a barátaimmal az ulti a menő. Végül is csak több a lap :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 14:46:52

@hűholélek: Ha rossz a lapjárás vagy még kicsit hagyod magad. :-)

Spitzbauer 2021.02.24. 14:47:43

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Jóvót. 1 hónap volt csak. Senki nem bántott, még szórakozni is voltunk olyan negyedekben, ahol évtizedek óta nem jártak fehérek, de úgy vették a helyiek miután 1-2 szót beszéltünk csak franciául, hogy hülye túristák, és ott sem bántottak. Mondjuk ez kb. 20 éve volt. Annyi azért megmaradt, hogy "zsö vudré lá klé dü portrail, silvuplé" :-DDD

hereverő heverő 2021.02.24. 14:48:11

@Gia: szerintem a jelenlegi Merci jobb mint ez a homályos. Aztán lehet, hogy moha a műcsöcsökbe szerelmes, Mercinek esélye sincs. De majd csináltat magának esélyt

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.24. 14:48:45

@Brigante: Teljesen igaz. Tegnap már láttam az öfiben, hogy valóban nullát írt.

hűholélek 2021.02.24. 14:50:53

@hereverő heverő: Persze, de annyi 7-es 8-as kezdőkkel snapszer.

Kosztarika 2021.02.24. 14:50:57

@Majom1Parádé #Team PINLobelt:
Mondtam, hogy felejtsd el a fb-t, mint információforrást. IS. ;)))

Spitzbauer 2021.02.24. 14:51:00

@hereverő heverő: A sznapszer keményebb, mert ott 66-ig kell számolni, az ultiban meg 8-ig. De épp ezért én is az ultit szeretem jobban, mert bármilyen "állapotban" jól tudok játszani. :-D

MozambikiZombi 2021.02.24. 14:52:01

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: "(Jó nagyot dolgozok én is, pedig hogy bezengtem) :(((( "

Ezt ugy olvastam, hogy: "Jó nagyot dolgozok én is, pedig hogy bebizseregtem "

2021.02.24. 14:52:50

@Spitzbauer: hát kulcs nélkül nehéz bejutni ;)))
én Párizsban csak a turista részeken voltam, meglepő módon mint turista. :DD

2021.02.24. 14:53:36

@Spitzbauer: snapszer a legjobb, főleg hármasban :)))

hereverő heverő 2021.02.24. 14:54:12

@Spitzbauer: Ezért a betli az én játékom, ott semennyit nem kell számolni :)

hűholélek 2021.02.24. 14:54:45

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: Képtelen vagyok hagyni magam. Hát mit tanulnak akkor azok a gyerekcsemeték?

hereverő heverő 2021.02.24. 14:55:39

@Majom1Parádé #Team PINLobelt: 40-100 terített ulti-durchmars. Ez a legnagyobb bemondás, azt hiszem 77 forintot ér, de van ahol a négy ászt is beleszámolják

Sargabogre 2021.02.24. 14:55:56

@hűholélek: meg mindig reménykedem Robiban :(

hűholélek 2021.02.24. 14:57:12

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: Igen, de hármasban. de a hat évest sem lehet kihagyni.

hűholélek 2021.02.24. 14:58:55

@hereverő heverő: No, most tanultam, neeeeem durtmars? A műveletlen hétszentségemet!

2021.02.24. 14:59:22

@hűholélek: jajj, a hatévesek cukin játszanak.
Szívesebben játszok mondjuk gyerekekkel kamu-snapszert, mint a férjemmel rendeset, mert ő sem tud veszíteni. Még egyetemista korunkban úgy összeveszett velem snapszeren hogy SSKK nem játszom vele (max ellene). :D
Mini-Bálint!!!!

hűholélek 2021.02.24. 15:01:42

@hűholélek: De most nagyon röhögök, mert snapszernál mifelénk a legmagasabb -így népisen a mollkontra után jött a szarosbicikli Ezentúl szalajtósbiciklit mondok Lóbelt emlékére.

2021.02.24. 15:02:46

@hűholélek: Lóbelt EPIC részegsége! Gurultam rajta :DD megkívánta a testem a fánkot :DDD

hereverő heverő 2021.02.24. 15:04:24

@hűholélek: de nem, mert úgy van hogy kontra, rekontra, szubkontra, mollkontra, fedáksári, szarosplafon, csillagoség. Az már 128-szoros kontra :) De lehet szalajtósplafon vagy szalajtósbicikli is :D

hűholélek 2021.02.24. 15:04:50

@silvermansarah #TEAMPINLOBELT: A hat éves is véresen komolyra veszi. Tud veszíteni, bosszankodni, szidni a lapjárást.

hűholélek 2021.02.24. 15:06:24

@hereverő heverő: A fedáksárit elfelejtettem, a többit nem is tudtam. Miket nem tanulok!

hűholélek 2021.02.24. 15:11:01

Na, jól elkanyarodtunk itt a végjáték fele. Tessék tippelgetni, ki lesz a kihívott. Szerintem Bála, pedig, ha lenne esze Lóbeltnek, Mohát vinné, kint hagyná, Bálintot meg megütné a guta. Jujj, de gonosz!

Spitzbauer 2021.02.24. 15:14:58

@hereverő heverő: Piros 20-100 ulti terített durchmarsch, a "kanonizált" szabályok szerint
2 x (6+4) + 24 = 48, ha négyászt is játszunk 56. Ez a legmagasabb.
A mordkontra után Fedák Sári, a világ legnagyobb k*rvája bemondás következik és ott a vége.

De minden megegyezés kérdése, csak az első osztás előtt egyezzünk meg.

Ajánlom: letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=6653

hűholélek 2021.02.24. 15:14:58

@hereverő heverő: Igaz, nem kérdezted, a két 9, és a 6 éves is lány. Tanítom őket a kemény életre.

Gia 2021.02.24. 15:15:19

Face-ről:
"Amúgy ha megnézzük IQ teszt sorrend alapján hogy ki hogyan reagálta le az egészet:
1. Robi: Felvállalta hogy akár 8 millióval is kimenne ha tudja hogy azt biztos megkapja!
2. Vivi: Bár nem ért egyet Robival, elfogadja hogy így döntött!
3. Bálint: Nem ért egyet Robival, és ennek alpári stílusban hangot is ad!
4.-5. Moh és Merci: Nem értenek egyet Robival, de olyan hülyék hogy már inkább semmit sem szólnak!"

MsIreneAdler 2021.02.24. 15:16:34

@hűholélek: annyira örülnék, ha Robi tenne bele egy csavart! De sajna a "becsülettisztessség" papirformája fog győzni és Bálint lesz kihívva :(

Spitzbauer 2021.02.24. 15:17:14

@Spitzbauer: 2 x (8+4) + 24 = 48, pedig matekból ötös voltam. Matekból IS. :-DDDD

.Zsu 2021.02.24. 15:18:38

@Gia: fuh Gia, igen! :)))

MsIreneAdler 2021.02.24. 15:21:00

@Gia: borzalmas, de múltkor egy IRL beszélgetésben mondtam ezt a fejszét, annyit emlegettük itt! Tiszta ciki vagyok :D

hereverő heverő 2021.02.24. 15:21:04

@Spitzbauer: vagy a 20-100, vagy a durchmars nem lesz meg ha leteríted, szerintem
hiszen akkor a 8 piros mellé kell egy király-felső és akkor az ász valahol másutt van, plusz ilyenkor a tizes is felül lesz, az már 2 ütés. De fene tudja, ki kellene próbálni. Az árakra már nem emlékszem tisztán, ebben neked lesz igazad.
A kontrákat snapszerre írtam, de egyébként valóban mindenhol másképp játszanak, úgyhogy bármi lehet.

hereverő heverő 2021.02.24. 15:21:53

@hűholélek: te lehetsz a világ legjobb nagyija! Ugye nem telefonáltál be bálától randit kérni?

hűholélek 2021.02.24. 15:22:49

Tegnap meg, amikor hallottam Viki arrogáns felkérdezéseit, meg szegény Mercike csóbehúzását, igénybe vettem a Móki konténerét.

hűholélek 2021.02.24. 15:25:03

@MsIreneAdler: Ha bevállalta a sárbatiprást a 8 milla miatt, csinálja végig, gondolkozzon, vigye Mohát.

hűholélek 2021.02.24. 15:28:04

@MsIreneAdler: Ezt én is használom , fejszébevágott fán nagyon tudnak röhögni a fiaim. Mondom nekik, ez ikonikus nálam, részletezni hosszú lenne, meg még megtudnák, mit nézek.:D

hűholélek 2021.02.24. 15:32:43

@hereverő heverő: Hát olyan fiatal vagyok én? Meg Bálával soha, semmikor. Nem bírom a toronymagas egóval bíró köpős pasikat, meg jaj, mit szólna a Papi, ha randira mennék?

Spitzbauer 2021.02.24. 15:42:52

@hereverő heverő: piros 20-100 ulti terített durchmarsch például: Piros Á,10,K,F,7 Tök Á,10,K,F,A
Hívás Piros Á. P10, PK, mindegy.... mindegy, P7.

Ármándójózsi 2021.02.24. 15:48:27

@hűholélek: Húúú, mennyire kerestem ezt az "arrogáns" szót, erre a főbunkó nőszemélyre (Viki), de valahogy nem jutott eszembe tegnap...

Ármándójózsi 2021.02.24. 15:49:57

Ha valakit érdekel az RTL Most+ aktíváló kód micsoda és hogyan működik, akkor leírom szívesen. Már mindent (IS) tudok róla. :D

K_Attila 2021.02.24. 15:50:32

Szerintem azt nem tehette volna meg az RTL, hogy tényleg csökkentsék a hónapok óta ígérgetett főnyereményt, erről valószínűleg le is szerződtek a játékosokkal. Bálint egy vágtázó vadparaszt, indulatkezelési problémákkal.

kozi001 2021.02.24. 15:52:55

Mivel le vagyok maradva, utoljára megnézhettem Angyalföld büszkeségét Proli Urat, hogy sza*ik a Belevalóban.

Azt hiszem méltó befejezése az általa biztosított szintű kontentnek...

Ármándójózsi 2021.02.24. 15:54:51

Akit érdekel, ma CAVERSACCIO AURELIO ONORATO ment be az ápoltakhoz! :DDD

K_Attila 2021.02.24. 15:55:07

@kozi001: Igen, Proli minden konfliktust sértődötten azzal zárt le, hogy "de nem érdekel, leszarom", ez pedig a médiaszereplésének a befejezésére vonatkozott.

kozi001 2021.02.24. 15:57:43

Na a priuszos fpörgető hisztis nyomorék még hiányzott!

MsIreneAdler 2021.02.24. 15:58:03

@hűholélek: szerintem lehet már azt is megbánta, hogy egyáltalán valaha gondolkodott, és elég neki ebből ennyi :)
Persze én is szeretném, ha úgy lenne, sőt erre vágynék. De egy bölcs kommenttársunk is megmondta, ne a vágy, hanem a tény legyen a mérvadó :)

Ármándójózsi 2021.02.24. 15:59:55

@kozi001: Én csíptem Au-t abban a szériában.

hűholélek 2021.02.24. 16:00:45

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Meglepődtem IS, hogy a langyosvíz Somának örülnek ennyire. Au kiszabadult?

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:01:26

@kozi001: Jajjj, Te fekete gomborrú kutya, Te senkit nem csípsz.

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:02:43

@hűholélek: Annak maiban örülnek, Aurelionak meg majd holnapi adásban. Tudod, 1 nap csúszás.

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:04:36

@SelyemSonkaPini: Szerintem egy nagy szívű, szerethető hülye volt. Persze egy fasz lett amikor kijött, minden a fejébe szállt...

hűholélek 2021.02.24. 16:04:40

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Jaj, de nem bírtam Somát! Mi jót mondhat nekik ma?

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:06:03

@hűholélek: Soma egy fasz volt, már bent is. Igazi Fosoma...

Krétagarbó 2021.02.24. 16:08:03

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Én itt elég nagy AU fan voltam anno. Ne kérdezd miért. Már magam sem értem utólag:) Akkor valahogy szerethető volt (nekem).

kozi001 2021.02.24. 16:09:02

@Krétagarbó: fiatal voltál, kellett a pénz? :P

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:09:33

@Krétagarbó: Az is volt, de tényleg! Én is drukker voltam. Kár érte, hogy igazi hülye lett...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.24. 16:11:10

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: érdekes de én rá nem is emlékszem hogy mit csinált vagy hogyan...

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:13:08

@repuloezustmokus #Piniteam: Melyikre???Mert mindkettő csak megnyerte a saját szériáját.

Krétagarbó 2021.02.24. 16:17:36

@kozi001: még most is fiatal vagyok, teee! A pénz meg mindig jól jön:D

Én bírtam az extrovertáltságát, meg azt, hogy nem fél kimutatni az érzelmeit. És alapvetően jó szándékú, jóindulatú srácnak láttam a műsorban. Pluszban még szórakoztatott is. Kb. ennyi.

KékCsöcsűPini 2021.02.24. 16:18:16

@MsIreneAdler: Dehogyis, csak régen csinálta benn a saját szériájában ! :)

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Igen tényleg szerethető kis barom volt a hülyeségeivel együtt... aztán kint már nem

Somát ha megláttam vagy meglátom, rögtön arcon ütném ököllel tisztaerőből.... sajnálom ezt érzem :)

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:22:04

@Krétagarbó: @Krétagarbó: Viki mellett mindenki szerethető :D
Robival kapcsolatban egyébként teljesen egyetértünk, hogy ő a legönállóbb, Vivi valóban néha engem is zavarba hoz, én sem tudom eldönteni, több van-e a felszín alatt. Értem, hogy bárki megtehette volna, ami Robit, csak leírtam, én miért nem tettem volna. Nem ítélem egyébként el őt emiatt.

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:24:19

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: hirtelen nem tudtam, mit is szeretnék-e látni :D
Jaaa, Aut nem. Annyira nem nagy szám, csak magára a hírre felkaptam a fejem.

@SelyemSonkaPini: szóval csak beharangoztad, aztán sehol semmi :)

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:25:14

@SelyemSonkaPini: Ahogy mondod Tesó! De csak TISZTELETBŐL!!!

K_Attila 2021.02.24. 16:25:22

Robi azért ment be oda, hogy szerezzen annyi pénzt, amennyire szüksége van. Hogy mit gondolnak erről ezek a tiszteletbecsület típusú nagyhangú emberek, az eléggé lekakilható.

Ármándójózsi 2021.02.24. 16:27:35

@MsIreneAdler: Na, azért félig lehunyt szemmel, takarásból??? Ugye?

Krétagarbó 2021.02.24. 16:30:18

@SelyemSonkaPini: @MsIreneAdler: "ne politizáljunk, én előbb helikoptereztem, mint Rogán Antal" :DDD

youtu.be/Y1WLcdDq9_A

(Én kérek elnézést)

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:31:11

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: esetleg :)! Jó munkát, azért fél szemmel minket nézzél ám!

Krétagarbó 2021.02.24. 16:32:14

@MsIreneAdler: Nem meggyőzni akartalak (soha senkit sem), még ha néha úgy is tűnik. Beszélgetünk, nem? :))

kozi001 2021.02.24. 16:33:47

@SelyemSonkaPini: Azaz. Hát még ha maghallom azt a orrhangú motyogását, amit beszédnek nevez.

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:36:45

@Krétagarbó: ez miiii :D???
Persze, tudom, ezért szeretek itt értekezni, többek között veled is :)

Krétagarbó 2021.02.24. 16:40:30

@MsIreneAdler: próbáltam valamit keresni a helikopterezésről, de csak ezt találtam. Itt legalább nem lóbálja, bár sok hülyeséget beszél.

hereverő heverő 2021.02.24. 16:41:00

@Krétagarbó: a Lemming meg csak várja, várja a @Gia: -t ... Szegény Lemming, ha tudná, hogy Ármándó keze (hogy még milye arra nem akarok gondolni) van a dologban...

Kosztarika 2021.02.24. 16:41:02

Sosenemleszújposzt? :((

Adamadam 2021.02.24. 16:41:25

Ha már felmerült Aurelio neve, nem tudom volt-e itt téma, de ki mit gondol az ügyéről?
Én szerintem ha tényleg úgy történt ahogy elmondta akkor azt nevetséges emberrablának nevezni. Ha minden igaz volt egy félig-meddig haverja aki ellopott tőle 180-200 ezer forintot de lebukott, kapott 1-2 pofont (nem agyba-főbe verték) és utána kérte hogy vigyék el kocsival a nagyanyjához és odaadja a pénzt. Erre mivel elvitték kocsival ráhúztak egy emberrablást.

Ha tényleg így történt akkor én túlzónak érzem az első fokon kiszabott 4 év körüli büntetést. Ti mit gondoltok erről?

hereverő heverő 2021.02.24. 16:41:30

@hereverő heverő: miJe.... ma már nem tudok helyesen írni SE

Kosztarika 2021.02.24. 16:44:11

@Adamadam:
Azt, hogy valószínűleg Aurélio nem mond igazat. Nem szoktak csak úgy 4 èvre ítélni valakit. Még Mo-n sem.
Egyelőre. Azt hiszem.

hereverő heverő 2021.02.24. 16:45:07

@Adamadam: őszintén: nem érdekel. Ha így történt is, amjd a bíróság kideríti. Ha meg nem így történt, akkor jogos a 4 év.
Én jobban el tudom képzelni, hogy beültették a kocsiba, ott megverték és mondták neki, hogy addig nem tágítanak amíg nincs pénz.

Fálki 2021.02.24. 16:47:17

@Kosztarika: Miért, itt nem jó neked? :)

Utánaolvastam én a tegnapi kommentszekcióban annak, hogy ki is mondta azt, hogy lassan szoktam elkészülni a posztokkal...

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 16:49:23

@Adamadam: szerintem egy büntetőügy részleteibe nem szabad belemenni még találgatások szintjén sem sajtóból származó információk alapján. A nyomozati iratok és a bulvársajtóban megjelenő hírek nem nagyon szoktak köszönő viszonyban sem lenni egymással, legalábbis nekem ez a szakmai tapasztalatom.

Gia 2021.02.24. 16:49:48

@Krétagarbó: munkába járunk :-)@hereverő heverő: Lemming szerintem észre sem vette,hogy kihagyott egy betűt és az én nevem írta a Gina helyett.:-)

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:52:11

@Adamadam: valami más is volt ott, nem csak egy két pofon. Igazából a végén mindig kiderül, hogy szegény ártatlan embereket a másik simizéséért ítélik börtönre :)

hereverő heverő 2021.02.24. 16:52:39

@Spitzbauer: igaz, nem számoltam a két teljes sorral. Akkor 20-100 piros ulti durchmars, terítve.

Adamadam 2021.02.24. 16:54:38

@.Doktor.Szöszi.: Természetesen nem ismerjük a nyomozati anyagot, ez inkább egy kötetlen mi lehet az igazság típusú beszélgetés. Mint tegnap mikor arról beszéltünk, hogy vajon mi lehet a játékosok szerződésében, változtathat-e az rtl a nyereményen stb. Ott se tudjuk a részleteket, de elmélkedni lehet róla.

Én a sajtó mellett még Aurelio videóit is megnéztem egyszer amiket erről az ügyről csinált. Azt állította, hogy egy csapat összefogott és ellene vallottak. Elvileg felajánlották neki, hogy x millió forintért cserébe nem vallanak rá semmi terhelőt, de nem fizetett végül.
Ítéletet nem mi fogunk hozni, de szerintem beszélhetünk róla, hogy ki mit gondol.

princejesus 2021.02.24. 16:54:51

Na sikerült végignéznem a tegnapi adást, csak szerintem dramatizálja túl szándékosan a Bálint. Érzi azt hogy az ő párbaja lesz a Robinnal ezért már most próbál rajta fogást találni ilyen faszságokon.
Ez a VV Viki meg rohadt idegesítő véleményem szerint, ő volt az akit Simon megrángatott nem?

hereverő heverő 2021.02.24. 16:55:17

@Gia: haha, majd én meg elhiszem, ugye? Jó mentegetőzés, elírásra fogod de mi tudjuk ám az igazat! :D :D

MsIreneAdler 2021.02.24. 16:57:01

@Krétagarbó: azt még akkor láttam, és beleégett a retinámba az akció :)

Adamadam 2021.02.24. 16:57:53

@MsIreneAdler: könnyen lehet, hogy volt más is nem csak 1-2 pofon. Ezért is írtam, hogy elmondása szerint csak ennyi volt, az igazságot persze nem tudhatom. És szintén csak "állítása szerinti" információ, hogy leadózva 100 milliót keresett eddig a tv-s melókkal. Ezt ő mondta többször is. Aki ennyit keres az nem hiszem, hogy rongyos 200 ezerért belemegy egy ilyen komoly balhéba. És akkor ez csak a tv, azon kívül van saját ruhawebshopja, energiaitalt reklámoz, sportfogadáshoz árul tippeket

Fálki 2021.02.24. 17:01:50

@Adamadam: En szinte sskk nem hinnek egy ilyen Au félének, amikor szorul a nyaka korul a hurok. Mindig ilyenkor kerulnek elo ezek a homályos sztorik arrol, hogy hogy is volt...

Még veletlenul sem szeretnek parhuzamot vonni, de a Fanni ugyben elozetesben lévő jóember is kismillió ilyen sztorit el akart mar adni.

Meg az excsajat savval leonto orvos is...

Hazudnak mind.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 17:02:42

@Adamadam: persze, lehet róla beszélni, csak a tények ismerete nélkül nincs sok értelme. Az, hogy Au mit mond, az egy dolog, és nyilván úgy fogja beállítani a dolgokat, hogy ő szegény ártatlan balek, akit csőbe húztak. A magyar börtönök ártatlan emberekkel vannak tele, sőt 120 %-on.

De ha belemegyünk, a 4 évet úgy is nézheted, hogy emlékeim szerint valami kábítószeres ügye is volt, amiért felfüggesztettet kapott, szóval vagy azt hajtják végre a mostanival együtt, vagy csak simán visszaesőnek számít, ezért többet fog kapni, mint alapesetben.

Kosztarika 2021.02.24. 17:04:54

@Fálki #TEAMPINI:
Túl sok és nincs időm ennyit visszaolvasni. Ettől frusztrált leszek, mert én hülye, azt hiszem, hogy lemaradok valamiről. ;)))

Vállalom.. én mondtam. Olyan is volt, hogy kimaradt, mikor te voltál a Soros. ;) De túléltük. :DDD

Kosztarika 2021.02.24. 17:07:21

@.Doktor.Szöszi.:
Helyben is vagyunk. Egy simlis, aki nem először kerül összeütközésbe a törvénnyel.

Adamadam 2021.02.24. 17:07:58

@Fálki #TEAMPINI: jogos, sok ilyen magyarázkodás van. VV Fanni ügyét figyelemmel kísérem elképesztő miket talál ki a pasas. Au sztorija nekem sokkal hihetőbbnek tűnt mint a Fanni feltételezett gyilkosáé. Tudom, hogy ez nem így működik de ha muszáj lenne választani, akkor itt Aurelionak hinnék hamarabb. A másik fickó össze-vissza hazudik és már több hazugságát is megcáfolták. Kíváncsi vagyok amúgy mikor raknak pontot az ügy végére.

@.Doktor.Szöszi.: ez is igaz, hülye lenne magát ennél is rosszabb színben feltűntetni. Úgy tudom az egykori kábszeres ügye 1-1.5 évet ad hozzá a büntetéséhez, így 4 plusz 1-1.5 az első fok. Talán 5.5, régen volt már.
Tőled mint szakmabelitől kérdezem, az megszokott hogy egy ilyen ügy ennyire elhúzódik? Azt hiszem 2019 őszén volt az elsőfokú ítélet, azóta semmit nem hallani az ügyről.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 17:25:24

@Adamadam: Igazad van, 1 év 2 hót kapott korábban, ezt csapják a 4 évhez. Elvileg nem szabadna ennyire elhúzódnia, de biztos a covid is közbeszólt. Volt egy cikk tavaly novemberben, hogy december elejére várható a másodfokú ítélet, de azóta tényleg nagy a hallgatás.

Adamadam 2021.02.24. 17:30:09

@.Doktor.Szöszi.: Köszi, hogy még válaszoltál itt!:D
Én is olvastam a tavalyi cikket, azóta nincs róla semmi hír. Sőt most volt épp az aktuális barátnőjével a Maldív-szigeteken, szóval gondolom semmi korlátozó intézkedés nincs ellene

MozambikiZombi 2021.02.24. 17:35:16

@Adamadam: Arrol nem tudom mennyit tudsz, de anno VV Dori (VV7) bekkelte igy ki a felfuggesztettet.

Fálki 2021.02.24. 17:38:43

@Adamadam: @MozambikiZombi #teamPini: @.Doktor.Szöszi.:

Minden tiszteletem a Dr. Szoszi féle kozrabszolgake, de kibaszottul felhaborito, hogy pl ebben az ugyben is kb "sosem" lesz itelet, ez a csicska Au meg kozben vidaman posztolgat Dominikarol, meg páváskodik itt a VVben.

Adamadam 2021.02.24. 17:39:18

@MozambikiZombi #teamPini: ez nekem új, de nem semmi:D
Azt hallottam, hogy Dórinak talán valami drogproblémája volt és emiatt is jót tett neki, hogy bentvolt. Most meg Dani volt akit kintről nézett a felügyelőtiszt egy garázdaság miatt. Nem is rossz taktika, 3-4 hónapot kihúznak ott bent és esélyük sincs komolyabb bajba kerülni

Adamadam 2021.02.24. 17:42:31

@Fálki #TEAMPINI: van most sajnos egy pár ilyen ügy, meg gondolom sokkal több amit nem követ a média. VV Fanni is 2017 őszén tűnt el, már az fbi-t is bevonták a nyomozásba, több helyen találtak dns mintákat, hazugságvizsgálaton is volt a gyanúsított, rákeresett a telefonján a "vízi hulla" és hasonló kifejezésekre, ennek ellenére még mindig nincs pont az ügy végén. Aurelionak pedig tényleg majd másfél éve volt az elsőfokú ítélet, azóta nem volt megtartva a másodfok. M Ricsiről meg ne is beszéljünk akit 4 éve nem sikerül lecsukni

Fálki 2021.02.24. 17:42:33

@Adamadam: Dorika kb leszokni ment be, fel is puffadt pillanatok alatt :D

Adamadam 2021.02.24. 17:44:35

@Fálki #TEAMPINI: Tényleg, már emlékszem milyen hirtelen hízott ő is. Akkor még naivan azt hittem csak a sok kaja meg mozgásszegény hétköznapok miatt hízik:D

Krétagarbó 2021.02.24. 17:44:51

@.Doktor.Szöszi.: büntetőzöl? Én nem. Volt régebben egy-két kirendelés még jelölt koromban, de már akkor tudtam, hogy sskk nem csinálnám. Pedig elméletben szerettem a büntit, de gyakorlat nekem nem jönne be.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 17:45:08

@Fálki #TEAMPINI: de lesz, és akkor Au nyüszíteni fog, hidd el...

Ha valakit érdekel, megtaláltam a Szegedi Ítélőtábla 2020. 49. heti tárgyalási jegyzékét, a rövid tényállás is le van írva. Határozathirdetésre volt tűzve, de nem született mégsem ítélet.

szegediitelotabla.birosag.hu/targyalasi-jegyzek/20201126/2020-49-heti-elozetes

Fálki 2021.02.24. 17:46:56

@Adamadam: Az arca és a szemei voltak igazan arulkodoak, olyan volt a no, mint egy 9napos vizihulla.

Sztem siman rekordot hízott Ő is, bár nem emlékszem hogy ott volt e mar ilyen merlegeles vagy akkor Ő még bennvolt e.

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 17:49:26

@Krétagarbó: volt némi közöm büntetőhöz, de átálltam a sötét oldalra, most civilisztikázom :)

Krétagarbó 2021.02.24. 17:49:36

@MozambikiZombi #teamPini: érdekes a precedensjog is szerintem, bár már nem olyan éles a különbség a két jogrendszer között. De nyilván teljesen mások az alapok.

Krétagarbó 2021.02.24. 17:50:19

@.Doktor.Szöszi.: akkor én mindig a sötét oldalon álltam:)

Krétagarbó 2021.02.24. 17:51:40

@Fálki #TEAMPINI: szerintem a mérlegelést soha nem hagyták ki, egyik szériánál sem.

Adamadam 2021.02.24. 17:52:25

@Fálki #TEAMPINI: most kicsit rákerestem, egy interjúban azt mondta 16-17 éves korában kezdett drogozni és sokmindent kipróbált. 2 éve volt egy ügye, hogy az anyjával kokaint és füvet vásároltak. Úgy tűnik hosszútávon nem sikerült a leszokás. Akkor szerintem már volt mérlegelés, de nem tudom bent volt-e még

Adamadam 2021.02.24. 17:55:24

@.Doktor.Szöszi.: köszi, ezt biztos nem találtam volna meg csak úgy:D

Szerintetek egykori valóságshow szereplőként milyen lehet a börtönben? Pozitív vagy inkább negatív lesz számára az ismertség?

Fálki 2021.02.24. 17:56:23

@.Doktor.Szöszi.: Azert kértek ezek Au féle fiuk egy kis uzsorakamatot is.. Mert allitasuk szerint min130at vitt el az aldozat, ők meg 180rol irattak vele papirt.

Ha jol tudom, ez a papiriras jogilag kb ervenytelen és ertelmetlen. Jol tudom?

Az uzsora az nem buntetendo?

Fálki 2021.02.24. 17:56:49

@Adamadam: Remélem a szart is ki... pofozzák belőle.

Adamadam 2021.02.24. 18:00:17

@Fálki #TEAMPINI: Az uzsora az tuti bűntetendő, kölcsönszerződést gondolom lehet írni ha nincs kamat, de itt úgy tűnik volt. Meg ha jól tudom ha kényszerítés alatt aláírt szerződés nem érvényes, de legalábbis támadható.

Azt olvastam korábban, hogy vannak a szülei által kapcsolatai akik megvédik a börtönben, de nem tudom ennek mennyi a valóságalapja. Az apja ha minden igaz elég pénzes volt

.Doktor.Szöszi. 2021.02.24. 18:05:26

@Fálki #TEAMPINI: jogi továbbképzést szeretnél? kötetünk rá üzletet :DD
Amúgy büntetendő az uzsora is, de Au "csak" emberrablás bűntettével lett megvádolva.

@Adamadam: Aunak nem az ismertsége miatt lesz nagyon, de nagyon sanyarú sorsa a börtönben, és az őrök nem fogják tudni megvédeni, ha akarják, el fogják kapni.

Cérnahuszár 2021.02.24. 18:08:00

@hűholélek: á ok, letáncoltad XDDDD
mostolvasoktovább

Krétagarbó 2021.02.24. 18:16:47

@.Doktor.Szöszi.: ami tegyük hozzá, elég szívás neki. Főleg úgy, hogy szerintem az idiótája fel sem fogta kb. hogy éppen melyik tényállást valósítja meg. De így járt, máskor jó fiú lesz. (vagy nem)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.24. 18:20:59

kárszeg, viki után fosoma, aztán meg helikopáter? igazán méltó társaságot sikerült összerántani

MozambikiZombi 2021.02.24. 18:47:00

@Krétagarbó: igen, a precedensjogra gondoltam!

SirLemming 2021.02.24. 18:52:10

@hereverő heverő: @Gia: Typo, javítani meg nem lehet. :) Vicces hogy valakinek feltűnt, már el is felejtettem.

MozambikiZombi 2021.02.24. 18:52:52

@Adamadam: ismertebb embereket nem ugy raknak bortonbe, hogy vigyaznak az epsegukre (stohl buci) .. Egyebkent hala isten.. Mert nagyon veszelyes lenne rajuk nezve. Illetve az is jo, hogy a bortonok nincsenek privatizalva ugy, mint az USA-ban... Na onnan (USA) kb. nem tud visszaintegralodni egy rab.
Igaz, a fogsorukat megdesignoljak altalaban, valamiert az fontosabb abban a kulturaban, mint hogy megtarthassak a szavazati jogukat a bortonben is.

MozambikiZombi 2021.02.24. 19:11:32

@MozambikiZombi #teamPini: @Adamadam: na de jo, hogy pont kimaradt egy lenyeges szo: szoval ismertebb emberekre probalnak vigyazni rabositaskor is, maskulonben eleg szarul jarnanak. :) (lsd. Stohl Buci nem volt osszezarva brutal arcokkal, amugy sztem nem is lett volna ertelme)

MsIreneAdler 2021.02.24. 19:16:54

@MozambikiZombi #teamPini: Stohl buci, mikor börtönbe vonult, nekem az volt róla az érzésem, hogy úgy fogta fel, mint egy szerepet, amit el kell játszani. Nem tetszett az sem, hogy valamiéle bohó csibésznek lett beállítva, akinél megbocsátható és abszolút elnézhető, amit tett. Ilyen "ejnye,te rosszfiú" hangulata volt annak a büntetésnek.

MsIreneAdler 2021.02.24. 19:43:56

@repuloezustmokus #Piniteam: szerintem sem. Ilyen smúzolós ripacsnak gondolom.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.24. 19:52:03

@MsIreneAdler: én azt hallottam hogy beképzelt, az a lejottem hozzátok parasztok...

MozambikiZombi 2021.02.24. 20:02:26

@MsIreneAdler: Biztosan igy volt, ahogy irod de azt sem gondolom, hogy ossze kellett volna zarni brutal nehezfiukkal. :D Elviekben az lenne a lenyege a buntetesnek, hogy tanuljon belole az ember, nem? (Tudom, naiv vagyok) :P

Anno dolgoztam az exMVMes Kocsis Tiborral, rohadtul egy idegesito pocsfej alak.. mindekozben ez tortent vele:

24.hu/belfold/2020/03/14/kocsis-istvan-vip-borton/

De nem gondolom, hogy ot is osszekellene rakni nehezfiukkal. Inkabb az offshore cuccoknak kellene utanamenni, lefoglalni es charityre kolteni.... :P

Persze az nagyobb melo lenne, meg hat kinek van abbol haszna, ugye..

Post Modern Prometheus 2021.02.24. 20:19:58

Robi VS Fantomkép: strawpoll.com/jb8kz6efk
78.85% [41] - 21.15% [11] a jelenlegi állás Robi javára.
Ma este 23:00-ig lehet szavazni.
A következő szavazásnál nem lesz Fantomképes verzió, mert ha jól nézem a menetrendet, rögtön utána tetemrehívás is lesz, így eléggé okafogyott. Viszont a szokásos lesz, mert cirka 24 óra akkor is lesz szavazni, aztán a döntő napján meg ugye 2 szavazás is lesz, egy 3-as és 2-es. [A vége mindig egy kicsit szomorú, pláne, hogy szerettem csinálni ezeket a szavazásokat. :)]

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/qhc7pxc6p
TOP3:
- Vivi: 53.68% [51]
- Robi: 22.11% [21]
- Bálint: 20.00% [19]

MsIreneAdler 2021.02.24. 20:42:54

@MozambikiZombi #teamPini: én sem vagyok vérszomjas, ne érts félre. Nem kívánom, hogy agyonverjék. De azért ne csupán egy buksisimi legyen már...
Kocsis Tibor tipikus fehérgalléros bűnöző, szerintem sem lenne fel mondjuk erőszak tevőkkel összezárni.

Krétagarbó 2021.02.25. 09:14:39

@MozambikiZombi #teamPini: Egy percig nincs kétségem afelől, hogy az MVM ügyei csak akkor derültek ki a tulajdonos (Magyar Állam) számára, amikor megvádolták Kocsist. Ezzel nem védeni akarom Kocsist, de pontosan tudom, hogy egy állami tulajdonú társaságnál hogyan mennek a dolgok. De Nyilván, minden ilyen Kocsis-féle dönthet: vagy bevállalja a rizikót a pozi mellé, vagy sem.

Krétagarbó 2021.02.25. 09:17:59

@MsIreneAdler: A szabadságvesztés alapjáraton nem buksisimi. Mi (nem börtöntöltelék emberek) nem tudjuk a helyén kezelni ennek a büntetésnek a súlyát, pedig az magában, még egy normális - akár VIP - helyen is eltöltve az egyik legalapvetőbb szabadságjogodat korlátozza, veszi el. Ez még pár hónapra is kemény büntetés, nem hogy évekre.

MozambikiZombi 2021.02.25. 09:24:49

@Krétagarbó: Jogos, igen. (Amugy kicsit mokas neked azt irnom, hogy "jogos". :D)

MsIreneAdler 2021.02.25. 10:21:55

@Krétagarbó: efelől nincs kétségem, és nem is a börtönbüntetésre értettem a buksisimit, hanem a két végletet akartam szemléltetni a nehézfiúkkal összeveretés és a megúszás között. Egyébként nézőpont kérdése, vannak olyan helyek, életkörülmények, aminél az európai börtönök többségében eltöltött büntetés még jobb is. Nyilván nem nekünk.
süti beállítások módosítása