Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X100 – Komoly voltál, mint a kád széle

2021. február 22. 15:12 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, neveket most nem sorolnák, mert így is elég nagy szenvedés lesz a tegnapi adásról írni bármit is. Az egészségem helyreállt, ezt így kérdés nélkül is közlöm, mert tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora tömegeket foglalkoztat, mint a párbaj utáni szokásos semmiről sem szóló epizód.

Ez az utolsó vasárnapi adás hogyvoltja hétfőn a szombati napról, úgy készüljetek! Mentolos szaloncukornak
öltöztetett Puskás Vőlegény Péter van ma is – itt is gratulálok -, aki felhívja a figyelmünket arra, hogy ez bizony a századik adás, tehát száz napja van bezárva az az öt nyomorult, aki eddig túlélte az Éhezők Viadalát.
kepernyofelvetel_1369_egyedi.png



Moh és csapata a nyugiba vonulnak száműzetésbe, amin mindenki morog, kvv Mercike, mert így hogy 9m2 van
négyüknek az alvásra, együtt alhat Mohval.
kepernyofelvetel_1372_egyedi.png
Vivinek elege van, Robinak f*sza a konzervbe má, Mercike pedig egykedvűen rág egy szelet kenyeret. Mert ő bizony inkább nem eszik semmit, csak a kenyeret rágcsálja, ha nem adnak cukros dolgokat. Beszéltünk már róla sokat a kommentek
között, a legjobbakat kívánjuk Mercikénak, de ha ezt így folytatja, akkor egyrészt komoly egészségügyi problémái lesznek, másrészt el fog hízni. Még jobban.

kepernyofelvetel_1374_egyedi.png

kepernyofelvetel_1375_egyedi.png

kepernyofelvetel_1376_egyedi.png



Mivel Daniék nyerték az Előpárbajt, ezért kapnak egy zenét, amit Dani egyik haverja, Bence írt és publikált is. Dani ennek nagyon örül és erről többet nem vagyok hajlandó írni.

kepernyofelvetel_1381_egyedi.png

kepernyofelvetel_1382_egyedi.png



Újabb levél: Daniék vacsorát kapnak. Merci és Robi megbeszélik a nyugiszoba előtti dohányzórészen, hogy mindkettejüknek jobb az, ha ezt nem nézik végig. Robi be is megy a nyugiba, Merci pedig végignézi. Értitek, ahogy 12 másodperccel ezelőtt megbeszélték. Mercik
e még egy szimmancsot is kér a desszertből. Aki nem tudná: szimmancs = Beleszagolni valamibe, amit kívánsz, de nem eheted meg.
kepernyofelvetel_1387_egyedi.png
A vacsora gulyásleves, cigánypecsenye, savanyúság és desszert. És bármennyire is jó nekem az itthoni koszt és teljesen elégedett vagyok, meg rendelni is szoktam
ofc, de azért nekem is hiányzik már egy jó hangulatú éttermi ebéd. Összeülni páran, nézegetni a szomszéd tányérját, irigykedni, jóllakni, utána 2 órát ott beszélgetni… Áhhh, politika nélkül: FCK Covid!
kepernyofelvetel_1388_egyedi.png

Vivi partizánakciót szervez, Ő bizony jelezni fogja mindenki felé, hogy neki itt nem jó. Akkor is, ha ennek kollektív büntetés lesz a vége.
Moh és Robi támogatják ebben, de felhívják a figyelmét, hogy lázadni csak melltartóban és a saját zászlajukat lobogtatva lehet,
miközben hangosan pinizni kell: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
A lázadás célja számomra nem derült ki pontosan, de Pini a villa minden helységét be szeretné láz
adni, tehát nappali, háló, konyha.
Össze is szedi minden bátorságát, katonanadrág és melltartó kombóban indítja a támadást a nappali ellen, ahol a fiúk épp vacsoráznak.

kepernyofelvetel_1389_egyedi.png

kepernyofelvetel_1390_egyedi.png

kepernyofelvetel_1393_egyedi.png

kepernyofelvetel_1394_egyedi.png



Dani egy
könnyű kérdést tesz fel:
- Vivi, tényleg ilyen idétlen vagy?
S ezzel véget is ér a lázadás, mert Vivi teljesen kiesik a szerepből és lógó orral megy vissza a csapatához, merthogy Dani
kiizélta Őt. Éltek már meg hosszabb időt nehezebb körülmények között is forradalmak.. :D
Ez a terv nem
sikerült valami fényesen, de már megvan az új, ha a két benti elmegy aludni, akkor Vivi és Robi közös akció keretén belül lopakodnak be hűtőrablás céljából.

kepernyofelvetel_1398_egyedi.png

kepernyofelvetel_1399_egyedi.png

kepernyofelvetel_1400_egyedi.png

kepernyofelvetel_1402_egyedi.png

kepernyofelvetel_1404_egyedi.png



Az akció sikeres, de azért Bálintnak innen üzennék: A konyha kifejezetten okádék állapotban van és valószínűleg úgy is marad már reggelig… Csak azért mondom, mert neki a mániája ez, most mégis ott van hagyva minden a pulton.
kepernyofelvetel_1407_egyedi.png

Viviforradalmár úgy gondolja, hogyha lebuknak, akkor Ő nem tagad, hanem be fogja vallani. És persze Bálint nem
hülye, reggel nyitja a hűtőt és ott bizony nem az maradt, ami tegnap este volt, így azonnal megy is ki rákérdezni. Lebukás. Vivi persze annyira ügyesen hazudik, mint egy 4 éves kisgyerek… A többiek ezen is, meg az egész rabláson is nevetgélnek, nem volt ez egyébként annyira rossz móka.

kepernyofelvetel_1411_egyedi.png

kepernyofelvetel_1413_egyedi.png



Amit elloptak éjjel tál édességet, azt a két fiú amúgy is nekik hagyta, szóval jófejek voltak azért, ezt adjuk meg nekik.

Reggelire megint konzerv van, ezúttal sólet, amit már Robi és Moh is csak undorral tudnak piszkálgatni, a két lány inkább nem eszik.


Továbbra is katonahét van, kicsit már sok lesz, de még hadüzeneteket irkálhattak egymásnak a tagok.
Moh és Bálint
kölcsönösen nagy ellenfélnek tartják a másikat, ráadásul Moh szerint Bálint az öregebb. Ami egyébként tényleg így van, de B. mégis ezen lamentál később, hogy Ő nem öreg. Nem is mondta ezt senki. Ebből később még tuti lesz feszkó, most mondom. És hiába fogja Moh azt mondani, hogy Ő nem öreget, hanem öregebbet mondott, nem fogják neki elhinni.
Robi és Dani viszont nem értenek egyet, sőt:
R: Mag
adat mások föle helyezed, nem a kérdésekre válaszolsz, nem tetszik hogy felkérdezel.
D: Ismét rappel – nem érdekes és nem érdekel.
R: Miről beszélsz, hülyegyerek?
És ez az a pont, ahol Dániel megsértődik. Őt aztán senki sskk nem hülyegyerekezheti le.
Ebből lesz még egy kis trashtalk, mindenféle testrészekből kihúzandó és másik hasonló testrészekbe /értsd: segg/ felhelyezendő tamponokról…

kepernyofelvetel_1414_egyedi.png

kepernyofelvetel_1415_egyedi.png

kepernyofelvetel_1416_egyedi.png

kepernyofelvetel_1419_egyedi.png

kepernyofelvetel_1421_egyedi.png



Vivcsó úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúgy
meglepődött, hogy Robinak elgurult a gyógyszere, hogy még a szeme is felcsillant. Gondolom be is bizsergett, ahogy szokott. Nem a szeme.
Robinak pirospontot ad a szócsata után Pini a nyugiban és elhangzik a címben is szereplő kijelentés, egy
újabb VV10 klasszikus:
Komoly voltál, mint a kád széle.
Véget ér a katonaság, mindenki köszönetet mond a csapatának. Dani és Bálint BFF-séget esküsznek egymásnak, Mohnak Mercike bevallja ismét, hogy már nem kicsit, hanem nagyon szerelmes belé.

Szabadrablás van mindenkinek mostantól és Mercike azonnal bizonyítja
nekünk, hogy micsoda étkezési zavara van, mert egy perc alatt magába töm, de ezt így szó szerint értsétek, magába TÖM egy tányér süteményt/édességet. Nem tudom megállapítani hogy mi az, a vaníliasodó miatt én aranygaluskára tippelek, de javítsatok ki, ha nem.

kepernyofelvetel_1425_egyedi.png

kepernyofelvetel_1427_egyedi.png

kepernyofelvetel_1429_egyedi.png

kepernyofelvetel_1432_egyedi.png

kepernyofelvetel_1435_egyedi.png

kepernyofelvetel_1437_egyedi.png

kepernyofelvetel_1439_egyedi.png

kepernyofelvetel_1440_egyedi.png



A kedves RTL még egy órát és egy kalóriaszámlálót is rátesz a képre… Nem vicces. Ez egy betegség.


JLB-Virág HV legyen?

#TeamPini
kepernyofelvetel_1401_egyedi.png

1290 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adamadam 2021.02.23. 01:44:59

@Fálki #TEAMPINI: igen, ezért tartom kicsit gáznak ezeket a nagyon sírós tesós barátságokat. Pláne Bála és Dani között akik az életben valószínű sose lettek volna jóban. Bála egy aránylag kulturált, okosabb 30 éves fickó, Dani meg egy 23 éves simlis, alpári jó eséllyel nem éppen legálisan pénzt kereső figura. Kizárt, hogy egyáltalán haveri viszony alakult volna köztük. Nem is nagyon tudok elképzelni olyan helyet/helyzetet ahol találkoztak volna

Thats What She Said! 2021.02.23. 01:45:15

@Figyuzzka: mármost mi az a ma? :) kedd? :))

Fálki 2021.02.23. 01:45:27

@Figyuzzka: Aki azóta Anikóhoz hasonlóan vegigült jópát gazdagfaszt.

Fálki 2021.02.23. 01:46:38

@Adamadam: Szerintem ez Bálint részéről taktika volt, hogy haverkodott. Még akkor is, ha a bentiek kozul Dani állhatott hozzá a legkozelebb, mondjuk a foci miatt.

Figyuzzka 2021.02.23. 01:46:48

@PYT #TeamBÁLA: Vagy utána, amikor már önmagad lehetsz :)

PYT 2021.02.23. 01:47:53

@Figyuzzka: bármikor önmagad lehetsz ;pp

Figyuzzka 2021.02.23. 01:48:06

@Thats What She Said!: Ma kedd, így a többi esemény már beazonosítható :)

Figyuzzka 2021.02.23. 01:49:05

@Fálki #TEAMPINI: Én bírom Anikót, pedig aztán kritikus vagyok mindenkivel :D

Thats What She Said! 2021.02.23. 01:50:47

@Fálki #TEAMPINI: nem pont ide kapcsolódik, de szívesen megnézném azt is, h milyen témákról beszélgetnek ott bent. Hétköznapi közéleti témákról, családról, eloelettol, stb... az is lehet, h ilyesmiről el tudnak csevereszni vígan ott bent, lehetnek közös pontok, vélemények is, ki tudja, két különböző karakter még szimpatizalhat egymással , de ezt biztos nem vágják be.

Figyuzzka 2021.02.23. 01:51:02

@PYT #TeamBÁLA: Önmagam szoktam lenni, igaz, az általad felsorolt szitukban még nem voltam, így nem tudom, ott mennyire kelnék ki... :D
Simán meg is nyerném a játékot, csak én sok idétlen feladatban eleve nem vennék részt, így ezt nem tudom a nézők h értékelnék :D

Fálki 2021.02.23. 01:51:19

@Figyuzzka: Nekem is majdnem felkerult a VV alltime szex, szerelem, házasság listámra... :D

Adamadam 2021.02.23. 01:52:05

@Figyuzzka: Anikónak azt az egy dolgot nem tudom megbocsátani, hogy miatta megkedveltem PP-t. Annyira ellenszenves, főleg amikor lenézően beszél a villalakókkal amikor ő is villalakóként kezdte.

@Fálki #TEAMPINI: szerintem is taktika. Danit nagyon erősnek gondolták az elejétől fogva, és Virág mellett talán a mocsár énjét se látták annyira, mert egy időben nagyon elvonultak.

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.23. 01:52:19

Most néztem meg a kíválasztást...a végén megjátsza az RTL a Bálint Robi párbajt

PYT 2021.02.23. 01:52:26

@Adamadam: végig is vitte vele azt a szériát, a szárnysegédje volt és a tanácsadója a feleségkeresős műsorban, a barátságuk később szakadt meg, mert - ja jól rémlik - Alek hálátlan volt Olival, talán nem osztott vissza neki a nyereményből, vagy valami hasonló, vlami ilyesmire emlékszem...

Figyuzzka 2021.02.23. 01:53:00

@Thats What She Said!: Írtam is nemrég, h ilyen dolgok ebben az évadban nincsenek bevágva - vagy nem is beszélgetnek :D pedig ott is sok minden kiderülne a személyiségükről, lásd 100 ezres cipő esete :D

PYT 2021.02.23. 01:53:47

@halványlevendula: az lesz, tuti... pedig én egy Merci vs. Viviben reménykedtem.

Adamadam 2021.02.23. 01:54:08

@PYT #TeamBÁLA: kétségtelen, Alekosznak az egy jövedelmező kapcsolat volt. Persze utána volt olyan hülye, hogy átment a tv2-höz és talán bukta is a nyereményt. De lehet nem az egészet, mert nagyon sokáig a Chevroletet használta amit akkor nyert

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.23. 01:55:20

Bebizseregtem attól, hogy mi lehetett Robi jeleinek az oka....ÁÁÁÁÁÁÁ

Thats What She Said! 2021.02.23. 01:55:27

@Figyuzzka: bezony!
Na megpróbálok aludni kicsit, jó ejt nektek !

PYT 2021.02.23. 01:55:28

@Figyuzzka: ezeket idén következetesen a Belevalóba teszik be, elképzelni nem tudom, hogy milyen megfontolásból...

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.23. 01:56:45

Jó az előzetesből megtudtam, tudok aludni

Figyuzzka 2021.02.23. 01:56:57

@Adamadam: Az, hogy oda/beszól nekik, simán belefér, régebben sokkal keményebbek voltak a műsorvezetők, nem volt ennyire bratyizós mindig a hangulat, Stohlnál se :)
Többször kellett volna helyretenni őket, Petinek is :)

Mondjuk a bentiek mind "Anikók" akarnak lenni, de nem lesznek, csak még nem sejtik, vagy nem követik az előző szériák lakóinak utóéletét :D

Figyuzzka 2021.02.23. 01:58:56

@halványlevendula: Sokszor van, h az előzetesek jobbak, mint az összefoglalók! :D :D

Viszlát' :)

PYT 2021.02.23. 01:59:12

@Figyuzzka: ;) kívülről nézve én is ezt gondolnám, de azért ott bent lenni egészen más lehet; én ott buknám el az egészet, hogy a wc-ben levő kamerát simán letakarnám, engem ne nézegessen senki, miközben a dolgom végzem, azután ki is zárnának egyből ;)

Thats What She Said! 2021.02.23. 01:59:13

Jut eszembe még: életre szóló barátság köttetett bizony, pont hogy Alekosz , Bauko Evával.

Adamadam 2021.02.23. 01:59:35

@Figyuzzka: Tény, akit nagyon utáltam az Lilu volt. Mostaniakkal szerintem nincs akkora baj, hogy folyton kelljen játszani a szigorú nevelőt. Arról nem a játékosok lehetnek, hogy senki nem szól nekik, hogy 5 perc múlva élő adás, ezért nadrág nélkül van valamelyik este 11-kor

Adamadam 2021.02.23. 02:00:09

@Thats What She Said!: úgy tudom nem igazán barátság már, többször volt vitájuk is

Fálki 2021.02.23. 02:01:50

@Adamadam: A Lilut én mind a mai napig minden tvs szemelyiségnel jobban utálom.

@PYT #TeamBÁLA: Nem veled beszéltunk mar errol? Hogyha teljesen hagyomanyos modon vegzed a dolgod, akkor senki nem fogja nezni, hogy mi tortenik ott.

Fálki 2021.02.23. 02:02:12

@Thats What She Said!: Most sincsenek épp beszélőviszonyban.

PYT 2021.02.23. 02:02:56

@Fálki #TEAMPINI: hát már a 18+-os kontent nem elég..?

Figyuzzka 2021.02.23. 02:03:28

@Thats What She Said!: Életre szóló... élmény lesz, hisz Alekosz elmondta, h Éva pénzt kapott azért, h Havas Henrikről mondjon pár valótlan dolgot :)

Figyuzzka 2021.02.23. 02:05:48

@Adamadam: Pedig már láttam viccesnek Lilut anno Balázzsal, így lehet, h Lilu csak azért ellenszenves nekem is, mert karótnyeltként akar megfelelni :)

Figyuzzka 2021.02.23. 02:06:59

@PYT #TeamBÁLA: Há pl ezért nem jelentkeztem még, meg h mit ennék vegaként, a száműzött napokon :D

Adamadam 2021.02.23. 02:07:22

@Fálki #TEAMPINI: @Figyuzzka: Lilu lehet tudna kedves, vicces lenni, de én rosszul vagyok tőle. Fálkihoz hasonlóan utálom

Figyuzzka 2021.02.23. 02:09:08

@Adamadam: Épp a napokban néztem egy Lilulandet, de azt is inkább Tóth Andi miatt, az előzőt meg Lola miatt :D :D

Adamadam 2021.02.23. 02:09:47

@Figyuzzka: Balázshoz hasonlóan amúgy neki is van videója, amit ma már tuti kitörölne az emberek agyából ha tehetné:D

PYT 2021.02.23. 02:11:12

@Fálki #TEAMPINI: háddehogynem, aki a kamerák tulodalán üldögél, csekkolja és eldönti, hogy mi normális, mi nem.... de beszélgettük már, igen, igazad van ;)

amúgy ha ezt nem számolom, akkor én egy ilyen Rencsulás arcba-ordibációs esetig lennék bent sztem, ott elpattannék; oks, meg nem ütném, de el sem tűrném, mint Bála, minimum felállnék, elmennék a konyhába egy pohár vízért, és az arcába loccsantanám, aztán lássuk, miként reagál... lehiggad, vagy nekem jön és akkor problem solved, kizárják; de nem tudom, ez belefér-e, vagy ezt is agresszív megnyilvánulásként vennék-e a szerkik...

Figyuzzka 2021.02.23. 02:11:42

@Adamadam: De legalább abból láthattuk, h tud jófej is lenni :D ő meg megtanulta abból, azóta, h kamera közelében ne legyen az :D

Adamadam 2021.02.23. 02:12:02

@Fálki #TEAMPINI: azaz:D
Mikor bemutat a kamerának

PYT 2021.02.23. 02:12:43

@Figyuzzka: sorstársam, ekg, én meg vegánként lennék gondban.. ;)

Fálki 2021.02.23. 02:12:55

@PYT #TeamBÁLA: Tulzott agresszio lenne az ott, de Virag is nagyon szepen fel tudta hergelni. Szóval neked se lenne gondod egy ilyen vakparaszttal.

Adamadam 2021.02.23. 02:13:04

@Figyuzzka: Hát megtanulta az biztos:D
Balázsnak azért jóval több ilyen videója került ki

Figyuzzka 2021.02.23. 02:16:19

@PYT #TeamBÁLA: Én két módszerrel hergelném tovább, vagy ülve hozzá se szólnék, vagy kedvesen, halkan beszélnék hozzá :D de azért egy álkapocs törésem nem érne nekem annyit, h kizárják :D

Figyuzzka 2021.02.23. 02:19:07

@PYT #TeamBÁLA: Ketten csak kapnánk már valami külön kosztot :D
Arra kiv lennék, h valamilyen foodtól amúgy rendelhetne 1-1 lakó kaját
Mert aki nem tud főzni, de épp olyanokat csinálnak, ami neki nem jó, ne kelljen már édességen és mirelit pizzán élnie :D pedig tudnék :D

Fálki 2021.02.23. 02:22:06

@Figyuzzka: biztos h nem rendelhetne. Max kerhet osszetevoket és foz magara, de az szerintem netto ongyilkosság bent, mert teljes szegregacio.

Ahogy a nemdohanyzo Robi és Moh is kijar a cigiteraszra, mert tudjak hogy ott kell lenni.

PYT 2021.02.23. 02:24:20

@Adamadam: igen emlékszem, gondolom, eltartjatott jó ideig a per, amiben érvényesítették bele szemben a kötbért, addig járhatott az autóval, de akár meg is tarthatta, mert miután a lakást még nem kapta meg asszem akkor, vagy csak nem volt még bejegyezve a tulajdonjoga,
vagy mittomén, egyszerűbbb volt azt visszatartani, meg a pénzcsapot elzárni... de nagyon hülye volt az biztos, hogy nem bírt a seggén megmaradni, hagyta magát megdumálni a gátlástalan HP által, aki ígért neki fűt-fát, aztán a vége az lett, hogy elveszített mndent az az istenbarma...

Figyuzzka 2021.02.23. 02:24:55

@Fálki #TEAMPINI: Az nem zavarna, /amúgy se szeretek vegyülni/ a nézők meg úgyis megsajnálnának, ha ez miatt küldenének ki :D

De talán mintha már lett volna ilyen kajaszponzor egykoron

PYT 2021.02.23. 02:28:43

@Figyuzzka: hát.... gondolj szegény Mercikére, aki két napig üres kenyéren élt most, mert nem ette a konzervkaját... azt nem tudom, miért nem, de gondolj bele, sima kenyér, üresen? azért az durva... biztos mi is megkapnánk, hogy ha nem kell a konzerv, akkor táplálkozzunk fénnyel.. xddd

PYT 2021.02.23. 02:32:57

@Figyuzzka: volt ilyen, én is emlékszem, pl. a Kárszeg szériájában soha nem főztek, még reklamáltuk nem is, hogy minek kell ennyire kinyalni a hátsójukat, hogy rendelésre kapják az éttermi kész kaját, aztán dobálják
a kukába a félig teli dobozokat...

Figyuzzka 2021.02.23. 02:35:24

@PYT #TeamBÁLA: Folyton csak rá gondolok :D Amúgy amilyen kitartó volt Mohval, még meg is érdemelné a nyereményt cserébe, vagy vigaszdíjul :D

Én kibírnám a kenyérrel, de legalább akkor legyen száraz, h ropogtatni tudjam :D
De ő neki a kenyér azért volt fura, meg azért nem ette a konzervet, mert ilyeneket amúgy sem eszik, Nutellával 1 kiló se lett volna neki elég :D

Figyuzzka 2021.02.23. 02:36:39

@PYT #TeamBÁLA: Mondjuk csak azt a szériát nem láttam pont :D
Utólag látva a bandát, már nem is sajnálom :D

PYT 2021.02.23. 02:37:57

@Fálki #TEAMPINI: nem nem, de ne feledd, túl vagyok már két fiúgyerek felnevelésén, és azért a kamaszkor táján tudnak ott történni dolgok... a kötélidegzet alapfelszerelés kell legyen ;)

PYT 2021.02.23. 02:50:40

@Figyuzzka: xddd jaj csak azt ne, ő lenne az utolsó, akinek a nyereményt odaadnám, ha rajtam múlna, ő lenne a kövi kieső ;p de azért az a tegnapi zabálás az epic volt, ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem, hogy ilyen van, a börtönökben falnak így kb...

Figyuzzka 2021.02.23. 03:00:47

@PYT #TeamBÁLA: Bár a mai napig nem tudni, h mit "evett", talán túrógombócot :D
De az sem derült ki, h volt utána, ült vagy feküdt-e valahol :D

PYT 2021.02.23. 03:14:28

@Figyuzzka: jah, de valami ultrafélelmetes volt, ahogy tömte magába azokat az óriásfalatokat, csak néztem, hogy what the actual f*ck, hogy fér a szájába ennyi..? aztán eszembe jutott a szintén epic banános jelenet, amikor mondta, hogy régen bulimiás volt... durva na, egy év és eléri a száz kilót, ha ebben a tempóban folytatja a cukorevést...

PYT 2021.02.23. 03:17:29

@Figyuzzka: magyon gyenge széria volt, nem veszítettél semmit, még a mai öfiben látott Kárszeg volt a legtűrhetőbb karakter ott, akkor most képzeld el a többit...

zellerlevél 2021.02.23. 05:41:01

@SzabadEzANév?: "Az egész brigád közül csak Vivi maradt meg embernek"

Néha nekem is van ilyen érzésem.
De aztán jön egy félmondat, ami elgondolkodtat. Vivi a randi kapcsán mondta, hogy ha hazamegy, és rendbe teszi magát, fogy egy kicsit, és megműtteti a melleit. Nem értem, hogy ez a hülyeség (nem elég jók a mellei, ha megcsináltatja, jobban fog kinézni, jobban fogja magát érezni) miért ette be magát ennyire a fiatal lányok fejébe. Persze, egyes celebek dicsekednek vele rendesen (ahogy elnézem Anikó is), és hülyítik be vele a többieket.
Remélem lesz valaki, aki lebeszéli arról, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló hülyeségeket kezdjen el csinálni, mert akkor nem lesz rá jó hatással a nyeremény.

zellerlevél 2021.02.23. 05:44:51

@Figyuzzka: "mindenki kap 70 (100) ezer Forintot attól függetlenül, mennyit van benn - az nem derült ki, h mi az indok ekkora összegre :D"

Gyanús, hogy jogviszony, és minimálbér lehet. Ha így van, és ez egy havi összeg, akkor egy halvány pluszpontot kapott tőlem a csatorna a sok mínusz mellé.

PYT 2021.02.23. 05:49:59

Kommentfal visszagörgetésekor gyakran számomra vadonatúj kommentekre bukkanok, ilyen easter eggekre, mint pl ez.» @Őzláb Gida: persze EKG, de miért nem láttam én ezt korábban? Van ezzel más is így? Mert nekem nem ez az első és nem is az egyetlen, folyton találok olyan hozzászólásokat, ahová tageltek, de korábban, amikor liveban kommentelgettünk, nekem nem jelentek meg, így nem válaszoltam rájuk, ami nem szép, nem szép, viszont nem szándékos, szal bocsi mindenkitől, aki megszólított és nem válaszoltam meg, ez télleg ilyen blogmocis izé, feketelyuk lehetett, ami elnyeli és időnként visszaköpi a komikat, sorry ;)) Na de mindenki alszik? Mert akkor...

3

2

1

UTOLSÓÓÓ!! ™©® ;)

zellerlevél 2021.02.23. 05:56:45

@Kiégett Hobbynyúl: "Reálisan gondolkodott, ennyi az egész. Azért, mert ő felvállalta, hogy fix összegért kimenne? Mitől jobb a 106 nap, ha üres kézzel távozik? "

"Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul, festett egekbe néz." Én sem tudom, mi történhetett, és nem is értek egyet Bálinttal, de azt hiszem, hogy egy héttel a vége előtt már nem célszerű olyanon ábrándozni, ami BIZTOS, hogy nem valódi lehetőség. Ettől még a gondolatmenet lehet helyes, csak felesleges végigvinni.

zellerlevél 2021.02.23. 05:57:25

@PYT #TeamBÁLA: Utolsó volt egy rövid ideig... :)

PYT 2021.02.23. 06:09:03

@zellerlevél: bakkeeeeer! ;)) te még, vagy már ébren vagy? ;)

PYT 2021.02.23. 06:19:35

@zellerlevél: pontosan ez a gond az egésszel, noha még nemmtudjuk a részleteket, de az így is biztosra mondható, hogy a felvetés nem takarhat valós szitut, mert ugyan miért fizetne a csatorna bármennyit is bárkinek, hogy elsétáljon a finálé előtt? Mikor ha esélytelen, úgyis kiesik az utolsó párbajon, vagy a döntőben, és hazamegy ingyen. Ha meg potenciális győztes és kisétálna, minek fizetne neki a csati 8 millát pluszban a 36 mellé, amit a helyébe lépő győztesnek kell kifizessenek? Ez nyolc mill bukó lenne nekik, hogy az egembe vehette ezt komolyan bárki? Nem vall komolyabb intellektuális teljesítményre...

ficekence 2021.02.23. 06:34:41

Végigpörgettem a kommenteket, sajnos a műsort esetleg délután tudom megnézni.

Nálam még mindig Bálint az első rögtön utána Robi.
A 3. hely jelenleg üres.
Moha semmi szín alatt nem lehet a top háromba , nálam nagyon gáz, ahogy Mercihez viszonyul. Sikerült nekik mindkettőjük játékát teljesen tönkretenni.
Vivi nálam nem nyerő, tudom itt mindenki őt favorizálja, sokszor leírtam már az indokaimat még egyszer nem fogom. Azt elismerem, hogy jól játszik.
Mercikét sajnálom, anya nélkül nőtt fel, a nagyija nevelte, nem sok jót ehetett gyerekkorában, a mértéktelen evési kényszerét én ennek tulajdonítom. A szakmaválasztás is azt mutatja, nemigen egyengették az útját szegénynek.

Hajrá Bálint! Egyelőre! :)

Sargabogre 2021.02.23. 07:13:02

Moh egy seggarc- ez a bulis viselkedése irtó gáz volt. Robi meg cuki volt, ahogy a házi lekvárról magyarázott :D <3

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 07:45:14

@Krétagarbó: Vállald csak fel a véleményedet, és támogatlak! Gyerekek, valaki foglalja már össze a tegnapi kiválasztást, nem láttam, és még nincs fenn az RTL moston! Hajrá Bála, azt olvastam, hogy ő eléggé keményen fogalmazott. Nem tudom mit mondott, és ki felé, ki mellett, vagy ki ellen, de én pont ezt kedvelem benne, hogy meri vállalni a véleményét!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.23. 07:51:16

@PYT #TeamBÁLA: Jajj Pyt, ezt a hozzászólást nem én írtam....? Tán hallucinálok...? :-D

budapest23 2021.02.23. 08:00:23

@PYT #TeamBÁLA: nem ismerem a részleteket mert nem néztem az adást, de az ausztrál Big Brother verzióban volt most egy olyan legutóbb, hogy két kieső játékost elválasztottak egy külön szobában, aztán 2 nap után egyikőjük választhatott egy nominális összeget, a másik meg visszamehetett a villába meglepiként...

naty77 2021.02.23. 08:05:10

A férjem szerint Bálint beépített ember és azért viselkedik így, hogy megutáltassa magát, mert nem nyerhet.

Nem értek vele egyet, viszont nálam úgy elásta magát azzal ahogy Vivivel bánik, hogy nem szeretném, hogy nyerjen. :(

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 08:13:31

Remélem Vikivel nem akarják Robit Moh felé terelni, vigye csak ki Bálintot, nagyon megnézném Bálint fejét ha kint hagyná...bár sanszos, hogy ez a mai "én 8 millióval boldogan dobbantanék" nem lesz szimpi a nézőknek, de remélem az sem, ahogy Bálint ezen kikel magából...nem tudhatja Robinak miért kell a 8 Misi, simán lehet hogy ennyi adósága/hitele van vagy neki vagy a családnak és ezzel már neki megérné hazamenni...teljesen az ő döntése.

Ma Vivi szerelmet vall Bálintnak...remélem Bálint megint undorítóan viselkedik vele és tovább gyengíti.

Pini meg abból még jól is kijöhet, ha Bálintnak szerelmet vall, de nem vakítja el annyira az "ettől majd megszeret" hozzáállás, hogy feladja a barátságát Robival és Bálint mögé álljon be...szerintem ha ő kimondaná, hogy barátság over vonzalom, vagy tartás over viszonzatlan szerelem, azzal kb. behúzná a 36 milliót a zsebébe, mert lenne érve Mercike ellen, mert sanszos, hogy a következő párbaj már az övék...ha Bálint megy vissza mindenképp, akkor Bálint és Vivi 2 jellel Mercit pakolja meg M'n'Ms 2 jellel Vivit és mind1 is Vivi kire köti a zöldet, a másik delikvens kapja a kéket. Ha Robi tér most vissza, akkor lehet Moh még bekóstolja, Merci meg akár a saját sonka seggét védve is teheti Robira, hogy 2 fiú párbaj legyen és ő egyenes ágon a döntőbe jusson...

LaciHogyVoltol 2021.02.23. 08:14:59

@budapest23: Az mekkora lenne ezt itt is meglépnék...mondjuk a párbaj napján felajánlják Robinak a 8 milliót és ha azt választja elmarad a párbaj...

SirLemming 2021.02.23. 08:54:18

Jó reggelit!

@PYT #TeamBÁLA: Nem tudom mennyire él a klubhűség. Egy hasonló purparlé pont fordítva, pl Bálint feketítésével mennyit hozna és kinek. Danit is felszopták hamvaiból...

Nyerjen is Bálint semmi gond nincs vele a játék nagy részében eszénél volt. Robit sajnálom, szvsz túlgondolta (de majd ma kiderül) pont a hajnali kommented alapján.
Hiszen csak annyit kellett volna tennie hogy lapít tovább mint szar a fűben.
Azt nem látja, hogy B ennyivel erősebbnek látszik itt kint... Így Bálint csak eljátssza a vélt igazság bajnokát amíg Robi bent van a maradék időben vízkövesre ázhat a dzsakuban az se számít. Az volt az izgi bukik-e, nem az hogy mennyivel nyer.
Műsor szempontból fos, legalábbis nekem.

MozambikiZombi 2021.02.23. 09:36:38

@zellerlevél: A cici tema regen is slager volt. Nekem ami ujdonsag a 30 alatti fiataloknal, az az arckezelesek nepszerusege. Meg a mimikai rancokat is rancnak kepzelik, tele a youtube/ insta olyan, akar 23 evesekkel, akik mar rendszeresen jarnak botoxolni. Gondolom ez valami amcsi trend lehet, ami atszivargott Kozep - Europaba. Ehhez kepest nekem ez a szokasos cicifantazia a lanyoknal szinte regi tradicio.

hereverő heverő 2021.02.23. 09:45:47

@MozambikiZombi #teamPini: Saját tapasztalat: eddigi nőismerőseim, barátnőim egyike sem volt megelégedve a saját melleivel. mindenki vagy túl kicsinek vagy túl nagynak vagy formátlannak tartotta a sajátját, és mindenki a máséra irigykedett, hiába mondogattam, hogy de nekem (a pasinak) ez pontosan így tetszik ahogy van. Mintha minden nő a cicijein keresztül érezné magát nőnek, sőt jó nőnek. Gondolom ezért olyan fontos mindegyik lánynak.
Vajon ha felállítanánk sorban N+1 pasit, akiknek istenuccse tetszik Vivi így ahopgy van, elhinné-e nekik, hogy nem kell műtét? Vagy ha megmutatnánk neki egy-két elbaszott mellet (lehet rákeresni: Trisha Paytas, valami valóságsó szereplő volt ő is.

Krétagarbó 2021.02.23. 09:56:38

@LaciHogyVoltol: "Remélem Vikivel nem akarják Robit Moh felé terelni, vigye csak ki Bálintot, nagyon megnézném Bálint fejét ha kint hagyná...bár sanszos, hogy ez a mai "én 8 millióval boldogan dobbantanék" nem lesz szimpi a nézőknek, de remélem az sem, ahogy Bálint ezen kikel magából...nem tudhatja Robinak miért kell a 8 Misi, simán lehet hogy ennyi adósága/hitele van vagy neki vagy a családnak és ezzel már neki megérné hazamenni...teljesen az ő döntése."

Vikiből azt is kinézem, hogy ő robbantott a 8 millás kérdéssel...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 09:57:24

Már megint az van, hogy a nézőt alsórangúnak gondolja a csatorna. Engem ez "kissé" zavar.
Mégis mi a kurva anyjukat csinálnának, ha NEM LENNE néző? A nézőnek MINDENT tudnia kellene, nem ám 1-2 nappal később levetíteni neki, amikor már szinte lecsengett a dolog. De ugye kurva lusta banda a szerkicsapat. ha egy ilyen szintű balhé van, ami keményen befolyásolja a jelrakást, akkor basszák meg anyjukat azt bizony azonnal le kéne adni a nézőknek, hogy értsék ki miért tett és kire!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.23. 09:59:47

@Krétagarbó: az a sejtésem, hogy a szervezőknek eszük ágában sincs/sem volt a pénzt valóban felajánlani, csak gondolati kísérletet folytattak. Mondjuk baromira nem mindegy, hogy ezt tisztázták-e a lakókkal. (Hülye kérdés, aligha tették)

zellerlevél 2021.02.23. 15:28:37

@Krétagarbó: "Vikiből azt is kinézem, hogy ő robbantott a 8 millás kérdéssel..."

Én is.

Post Modern Prometheus 2021.02.23. 16:30:00

Robi VS Fantomkép: strawpoll.com/jb8kz6efk
75.56% [34] - 24.44% [11] a jelenlegi állás, Robi javára.
Szerda este 23:00-ig lehet szavazni.
A következő szavazásnál nem lesz Fantomképes verzió, mert ha jól nézem a menetrendet, rögtön utána tetemrehívás is lesz, így eléggé okafogyott. Viszont a szokásos lesz, mert cirka 24 óra akkor is lesz szavazni, aztán a döntő napján meg ugye 2 szavazás is lesz, egy 3-as és 2-es. [A vége mindig egy kicsit szomorú, pláne, hogy szerettem csinálni ezeket a szavazásokat. :)]

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/qhc7pxc6p
TOP3:
- Vivi: 50.59% [43]
- Robi: 23.53% [20]
- Bálint: 21.18% [18]

Post Modern Prometheus 2021.02.23. 16:37:04

@zellerlevél: Viki nincs már a stábban benne [nézzétek egyszer végig a stáblistát pls...], legutóbb a Viasatos Észbontókban láttam a stáblistán szerepelni.

MozambikiZombi 2021.02.23. 17:00:19

@repuloezustmokus: @hereverő heverő: Kivancsi lennek, miert csak bizonyos orszagokban mukodik ennyire ez a fajta agyhalal. A cicikomplexusbol nehez kidumalni a noket, az egeszen biztos. Nyilvan bizonyos tarsadalmi retegnel minden orszagban ez megy, de azert vannak sajatos foldrajzi teruletek, ahol egesz komoly mereteket oltenek a szepeszeti beavatkozasokra hajlamosak aranya / populacio merete. Egyertelmu, hogy a megfelelesi kenyszerrel fugg ossze, de a huszoneves magyar lanyok botoxozasa szamomra meg mindig felfoghatatlan.

Krétagarbó 2021.02.23. 17:05:01

@Post Modern Prometheus: de attól még beküldték és simán kinézem, hogy ő robbantott egy ártatlannak tűnő kérdéssel.

Post Modern Prometheus 2021.02.23. 17:14:01

@Krétagarbó: és az azért baj mert? nem értem, végre történik valami, oké, az elején nem lett volna szabad hagyni, hogy ilyen posványos fos, dögunalomba fulladó évad legyen, borzasztó castinggal, de hátha így meghúzzák az utolsó hetet

Figyuzzka 2021.02.23. 17:36:04

@zellerlevél: Én úgy értelmeztem Zsoltitól, és úgy is írtam, ha az első héten kiesel akkor is ennyi, és ha 3 hónap után, akkor is, és nem 3x ennyi :)

Figyuzzka 2021.02.23. 17:38:19

@PYT #TeamBÁLA: De ha Merci ilyen kaján élt kinn is, akkor hogyhogy vékonyabban ment be? :D
Vagy benn még többet eszik ezekből, mint kinn :D

ibsen 2021.02.24. 15:06:53

@Post Modern Prometheus: Ezek a szavazások mennyire jöttek be eddig?

Post Modern Prometheus 2021.02.24. 16:15:05

@ibsen: Amíg bent volt a "mocsárcsapat", addig majdnem tűpontos volt az összes párbaj háziszavazásunk végeredménye az élő adáséhoz viszonyítva, de ahogy estek ki, úgy távolodott is a két eredmény egymástól.

ibsen 2021.02.24. 16:37:09

@Post Modern Prometheus: Köszi. Én nagyon remélem Robi megy vissza a párbajról. Moh nekem nagyon nem ok ezzel a kapcsolattal bent, Bálint ahogy előadta magát látszik, hogy ez az igazi énje. Kíváncsi vagyok ha egy lány írta volna annak is ezt mondja?

Fálki 2021.02.24. 16:41:14

@Figyuzzka: Kint biztos hogy nem volt neki annyi pénze, hogy napi 2-3k forintot koltson csak edessegre, sutemenyre, ilyesmikre.

Plusz gondolom otthon nem a kanapén vagy a hálóban doglott egesz nap, hanem bandazott a haverjaival, esetleg dolgozott is aktivan.
süti beállítások módosítása