Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X99 – Mó(h)kás párbaj és Doktor.Szöszi győzelme

2021. február 21. 14:19 - Fálki

Helló és halló minden kedves és kevésbé kedves olvasónak, egy kedves és pozitív hangvételű HV-t terveztem mára, aztán egész hajnalban, reggel és délelőtt görcsölt a gyomrom, úgyhogy nemtudom mi lesz ebből. Lilakápi volt tegnap a vacsora mellé, nagyon remélem hogy nem az a bűnös étel, ami tönkretette az elmúlt 8 órámát, mert azt szeretem és arról mindig egy kedves kommenttársunkra, Kosztarikára asszociálok…

Vágjunk is bele, mert itt bizony ma nagy csata lesz, ehhez pedig néha nem árt egy kis Lider*n – majd ha fizetnek, kiírom az egészet-…
liderin_egyedi.jpg




Puskás „bemindenezett” Péter van ma, be is van mindenezve és valami számomra ismeretlen zenére táncol be és már üvölti is, hogy itt ma nagy-nagy esemény van, az idei VV eddigi legnagyobb eseménye és essünk hasra, nyomjuk a telefont, applikáljunk és kezdődjön a show! Annyira belelkesedtem én is már majdnem, hogy újrahogyvoltozom szerintem az összes eddigi részt litván nyelven...Nem.
PP elmondja
nekünk, hogy Őt bizony 3-5000 forintokkal le akarták fizetni, hogy Mohra vagy Danira hajoljon… Egy barátom szerint annyiért ma már sehol nem nagyon hajolgatnak, szerencsére Péterünk is tudja ezt és nem ment bele.

kepernyofelvetel_1261_egyedi.png

Katonahét van ugye még és most a konyháért küzdenek: Egy helyben állva kell maradni tisztelegve és zászlót tartva. Izgalom ebben nincs sok, a párbajozóknak kell kiválasztani, hogy ki álljon oda.. Moh Robit választja, Dani pedig hosszú mérlegelés után Bálintot.
Nem egy adrenalinbomba ez a
játék, mivel állnak egyhelyben kint a hidegben ezek a szerencsétlenek sokáig. Bálintnak fáj a válla, Robi pedig különböző lábujjmozgató gyakorlatokkal és csukott szemmel számolással szórakoztatja magát egész addig, amíg ki nem billen az egyensúlyából és hátralép.

kepernyofelvetel_1269_egyedi.png

kepernyofelvetel_1275_egyedi.png

kepernyofelvetel_1276_egyedi.png

kepernyofelvetel_1277_egyedi.png


A konyha így a két fiúé, Bálint igazi háborús veteránként szenvedi meg a harcot.

kepernyofelvetel_1282_egyedi.png

kepernyofelvetel_1290_egyedi.png

kepernyofelvetel_1293_egyedi.png

kepernyofelvetel_1294_egyedi.png

kepernyofelvetel_1295_egyedi.png

kepernyofelvetel_1297_egyedi.png



Jön a levél, hogy a vesztesek semmit nem ehetnek és ihatnak a konyhából, szóval se kaja, se csoki, se semmi, csak amit a szerkik küldenek be nekik katonakosztot: konzerv, víz, kenyér.
kepernyofelvetel_1283_egyedi.png


Robi kezdi a reggelizést a
beküldött bűnrossz babkonzervből és az ébredező Vivinek egy szóval jellemzi a reggelit: pocsék.
Mercike már legalább 8 órája nem evett csokit, idegállapotban van és egy konyhabázis elleni támadást szervez, majd amikor Vivi
megdicséri Bálintot, hogy jól áll neki a katonaszett, akkor fel is kérdezi:
- Vivi, neked az ilyen hajléktalanok
jönnek be?
Nem kommentálnám, tegyétek meg inkább Ti..

kepernyofelvetel_1299_egyedi.png

kepernyofelvetel_1302_egyedi.png

kepernyofelvetel_1303_egyedi.png

kepernyofelvetel_1307_egyedi.png




Előpárbaj is van megint, de minek…Ezúttal az Érzékszervek Előpárbaja. Ezt nem én találtam ki, tényleg.

Első k
ör: ízlelőbimbó teszt, mivelhogy a szemük és az orruk be lesz kötve és így kell felismerni az elejük szervírozott dolgokat. Dani ismét Bálintot választja maga mellé segítőnek.
Dani, lencsefőzelék, majdnem belefullad, mert annyira rossz, nincs meg.

Moh, borsófőzelék, az állával próbálja ízlelni – nem lesz meg. Mégis megvan.
Dani, liszt, megvan.
Moh, nyers kelbimbó, megvan.
Dani, mályvacukor, megvan.
Közben pedig Mercike csak négy darabot töm be egyszerre a szájába az édességből...Nemhiába, a függőség az függőség.
Moh, disznóbőr, megvan.
Dani, kocsonya, megvan.
Moh, paradicsomszósz, nem lesz meg, mert Moh szerint dijoni szósz, az mondjuk az én legjobb tudásom szerint valami mustáros dolog, nem hasonlít.
Dani, „cukorszórás” hivatalosan, mifelénk egérszarnak mondják… Tudjátok, amit a torta tetejére kell szórni cukorka. Mercike természetesen ebből is lop.
Moh, tejszín, soha nem érzett még ilyen ízt, nem lesz meg.
Dani, tej, sima ügy.
Moh, paradicsom, első tipp alma. Második tipp egy falat szétrágása után: barack; harmadik tipp: ringló. Nagyon furcsa ízű paradicsom lehetett az…
Dani nyert, 1-0.

kepernyofelvetel_1309_egyedi.png

kepernyofelvetel_1312_egyedi.png

kepernyofelvetel_1313_egyedi.png

kepernyofelvetel_1315_egyedi.png

kepernyofelvetel_1317_egyedi.png

kepernyofelvetel_1322_egyedi.png





Második k
ör, szaglásteszt: Rá kell lehelni a másikra és a szájszag alapján azonosítani, hogy mi lehet az. Azért ez így szerintem elég undi, Bálint is elmondja, hogy neki ez kellemetlen, ennyire nem szeret belemászni a másik aurájába...Agreed.
Dani, vaníliarúd,
nem lesz meg, cukor volt a tipp
Moh, málnasz
örp, nem lesz meg.
Dani, tonhal, nem lesz meg, mert nem szereti, pedig Bálint
örül a falatoknak
Moh, csoki, simán megvan
Dani, narancs, ennek meg kell lennie, annyira jellegzetes, de eperre tippel…
Moh, hagyma, hogy
én ezt mennyire gyűlölöm, 50 méterről megmondanám, hogy az. Moh is.
Dani, kék sajt, nem lesz meg.
Moh, mustár, sima.
Dani, sült kolbász, ez sem lesz meg.
Moh, ecet. Az mondjuk nagyon kemény Moh segítőjének Vivinek, hogy ecetet kell bevennie a szájába...

Dani egyet sem talált el, így sima 1-1.

kepernyofelvetel_1323_egyedi.png

kepernyofelvetel_1326_egyedi.png

kepernyofelvetel_1329_egyedi.png

kepernyofelvetel_1330_egyedi.png


Harmadik kor: Vakon ikeázás. V
alami kisszéket vagy fellépőt vagy mit kell az ápoltaknak összeállítani úgy, hogy a szemük le van takarva és a segítőjük instruálják őket. Nagy izgalom és humorfaktor ebben sincs, próbálkoznak a katonák, aztán lejár az idő és Dani egy elemmel előrébb tartott, úgyhogy Ők nyernek, 2-1.

kepernyofelvetel_1331_egyedi.png

kepernyofelvetel_1333_egyedi.png

kepernyofelvetel_1335_egyedi.png



Az előpárbaj vesztesei a nyugiszobába és a mosókonyhába kell hogy vonuljanak
száműzetésbe, Daniék viszont végre fürödhetnek.

Beszólogatós-bekérdezős rész, ebben sincs soha semmi izgi.
Dani elmondja, hogy Ő bizony egy kibaszott jó arc, mindenkinek csalt mosolyt az arcára és van helye ott a TOP3ban. Pár értelmetlen kérdést is kap, értelmetlen válaszokat is ad rá plusz ezerszer
hallott közhelyeket pufogtat, úgymint: Az élet nem vicc; a szerelmet nem lehet megfizetni készpénzzel.
D
ánielünk büszke magára és 23 évesen büszke lehet a gondolkodására.
Moh egy laza gyerek, élvezni akarja a dolgokat és reméli, hogy tetszik a nézőknek a Mohkás kis életvidám gyerek. Hahahahaha, ma már másodszor virágzik el általam ez a csodálatos szóviccvirág.
Moh szerint Ő általában mindig mindent átgondol, Bálint kérdésre pedig, hogy mik a gyengeségei azt válaszolja, hogy az, hogy nem gondol át mindig mindent. Haver, ez így nem néz ki jól. Szerencséd van, hogy ilyen tuják vesznek k
örül, mert a korábbi évadokban pár ember szétszedett volna az ilyen kijelentések és magyarázkodás után.

kepernyofelvetel_1338_egyedi.png

kepernyofelvetel_1339_egyedi.png



Pááááááááááááááááááááááááááááááááááááárbaaaaaaaaaaaj.
Az évad legszorosabb
küzdelme van a százalékokban, amitől Mercike láthatóan azonnal megzakkan egy kicsit.
Dani az első búcsúzó: Mindenkitől egy
öleléssel búcsúzik, semmi extra, de ha mindig ilyen normális lett volna ez a gyerek, akkor nem kellett volna egyhetes RTL felszopás, hogy legyen egyáltalán esélye a párbajon az arcbaböfögés, arcbatüsszentés és az anális szex VV-királyának.
Moh: Itt is ölelkezés, semmi extra.

kepernyofelvetel_1341_egyedi.png

kepernyofelvetel_1344_egyedi.png

kepernyofelvetel_1346_egyedi.png



A stúdióban smalltalk van, nincs komoly egymásnakfeszülés. Hol romlott el a kapcsolatotok, ki a tiszteletlen, mi a véleményetek a
másik párkapcsolatáról és hasonló unalmasságok. Dani szájából kiesik egy „Nem vagyok mindenható, de majdnem”, Moh a rá jellemző arccal mosolyog kb mindenen.. Ahhoz képest, hogy mennyire szorosra lett csinálva ez a párbaj és mennyire komoly ellentét volt a két ápolt között, ez egy sima barátságos meccsnek tűnik most.
Kortársak, Bálint az első:
Bálint jól néz ki ebben a fekete felsőben.
Ezt én mondtam.

kepernyofelvetel_1348_egyedi.png

kepernyofelvetel_1354_egyedi.png


Daninak 23 éves kora ellenére nagyon mély gondolatai vannak, remekül látja a világot és nagyon jó érzései is vannak. Néha egy jó nagy tuskó vagy, de ezért szeretünk.
Mercike a második egy olyan kis miniruhácskában, hogy én nem is tudok arra figyelni amit beszél. Bálint se.

kepernyofelvetel_1356_egyedi.png

kepernyofelvetel_1357_egyedi.png

kepernyofelvetel_1358_egyedi.png

kepernyofelvetel_1360_egyedi.png

kepernyofelvetel_1361_egyedi.png

kepernyofelvetel_1362_egyedi.png

kepernyofelvetel_1364_egyedi.png

kepernyofelvetel_1365_egyedi.png




Helyes fiú a Moh, kedves, szépszemű, szépmosolyú, vicces és egy kicsit szerelmes is vagyok belé, csajok küldjétek vissza légyszi.

Tippelde: Én 55-45 mondok Moh javára, Doktor.Szöszi nevű kommenttársunk viszont 51-49et és valószínűleg nagyon sokba lesz nekem ez, ha Ő nyer.

51,1 – 48,9 Moh javára, aki a villába való visszatérés után teljes extázisban van a párbaj hangulata miatt és szerinte annyira szoros volt a meccs, hogy 1-2 szavazat döntött.

kepernyofelvetel_1366_egyedi.png

kepernyofelvetel_1367_egyedi.png



Nekem nem
jön ki a matek, de majd megkérdezem Doktor.Szöszi-t, úgyis ehhez Ő ért jobban. Ehhez is.

Dani itt is teljesen szimpatikusan nyilatkozik, nem bánkódik, ebben ennyi volt.
Szóval én ismét elmondom, hogyha nem csavarta volna magára azt a kis szerencsétlen
picsát, akkor komoly győzelmi potenciál lett volna ebben a srácban.

#TeamPini

liderin_egyedi.jpg

1066 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 12:55:56

@hereverő heverő: Pongó BB-1 bugyiárus és "Macska János "apja" ?
Régi szép idők!!
Renátó volt a kedvencem és Évikét is bírtam és sajnáltam is később, de nem csodálkoztam
MIkor volt az ? 98 ?

Sargabogre 2021.02.22. 12:57:32

@Cérnahuszár a naív: szerintem szóba se fog állni Mercivel kint, nemhogy megszexeli. most nem sajnálni akarom Mohat, de azért hónapokig kapni így a nyavogast, cirkuszt, zaklatást (?), nyomulast.. több esze van annál, hogy még jobban magához kösse ezt a lányt, aki láthatóan akkor se képes lekopni, ha megmondja, hogy ez így ennyi. és már az elején megmondta neki, hogy ez ennyi, de nem hagyja békén.

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 12:58:28

@LaciHogyVoltol: Tényleg igazad van !!! A picsába....
Domestoszos csajszi is abban volt ?

hereverő heverő 2021.02.22. 12:59:14

@Cérnahuszár a naív: mondta, hogy össze akar vele jönni újra ha kimennek innét, még nem tudja, hogy az a vonat már elment és már más fűti a kazánt. De komolyan, h nem akar Mercitől semmit, akkor miért jó egy dugásra, miért engedi magát lecummantani? Miért stuffolja szerencsétlen kiscsajt mindenféle ölelésekkel meg gyere baba összebújcizásokkal? Merci nem egy észlény hogy ezeknek ne dőljön be. Ráadásul a beköltözéskor Moha ment rá Mercire, aki azt mondta neki, hogy ne tapogass, nem is ismerlek.
Kétoldalú ez a zaklatás.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 12:59:36

ez virágnak nem más mint a nagyon erős kontroll alól való kikerülés
sok helyre nem járt szívesen , ahova a szülei nyomták. lehet alig várta , hogy leléphessen.
Sajnos most , hogy mekkorát bukfencezik az csak saját magán múlik.illetve azokon , akik mellette lesznek (már ha azok segíteni próbálnak és nem ártani)?

hereverő heverő 2021.02.22. 13:01:40

@Sargabogre: miért ne szexelnének? Ha mohának nem lesz más, akkor ott lesz egyből a mirelit menyasszony, csak füttyenteni kell és Merci szalad

MsIreneAdler 2021.02.22. 13:01:40

@Kosztarika: köszönöm szépen a linket! Nem tudom megnézni, megvárom belőle a posztot szerintem! :)

Babarózsaszín Betonkeverő 2021.02.22. 13:01:51

@Spitzbauer: Szia, nevelésről szóló utolsó bekezdéseddel teljes és visszavonhatatlan EKG. Nagyon sokan a szülői hátteret és a neveltetés hiányát feszegetik ( sokszor jogosan ) szerencsétlen nyomoroncoknál, de szerintem ez korántsem egyértelmű.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:01:58

@hereverő heverő: mert Moh egóját táplálja. Gondolom jól is esik neki.

.Zsu 2021.02.22. 13:02:39

@K_Attila: nyugiszobát átalakítani szülőszobává. Robi, a konyhában forralná a vizet, és készítené ki a törcsiket, Bálint magyarázná mi a legjobb póz, Vivi kikapná a gyereket, és még kezet sem mosna utána, Merci csokit enne és mantrázná h "geci ezt nem hiszem el", Moha egykedvűen a sarokban ülne.

kozi001 2021.02.22. 13:03:50

@repuloezustmokus: @Spitzbauer: Hogy őszinte legyek Virág sztem meneküljön a Kovács családtól. GyuriTesó ha ez lehetséges még nagyobb suttyó, mint az öccse.

Még egy Fannis forgatókönyvet is el tudok képzelni ha ott reked az abúzív csapdában Kovácséknál...

Ami zavar a bejátszás alapján hogy VirágSzülők inkább csak azt sérelmezték, hogy őket hogy látják a nézők. Míg FruMuter a lányát féltette.
Majd kiváncsi leszek a teljesre.

Sargabogre 2021.02.22. 13:03:57

@hereverő heverő: mert Mohanak Mercin kívül ezer más kiscsaj ott lesz, aki szóba jöhet és akikkel nem kell bajlódni utána, mert nem hagyják békén. szerintem ha egy jót akar szexelni, nem fogja megnehezíteni a helyzetet Mercivel, komolyra meg amúgy se jöhet neki szóba.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:04:06

@Sargabogre: mind Mohnak mind Mercinek lesznek jelentkezők kályha fűtésére és hűtésére.

hereverő heverő 2021.02.22. 13:04:13

@.Zsu: :DDDDDDDDDD
Én aazt hittem Moha szül, mert más már nem maradt. De akkor kicsoda?

.Zsu 2021.02.22. 13:04:42

@.Zsu: az kimaradt h Proli úr szülne természetesen, mert ő ehhez is ért.

Cérnahuszár 2021.02.22. 13:05:05

@SelyemSonkaPini: én ennyiért nem tagadnám ki, hanem akkor ha másnak árt
most magának ártott, a kezem nyújtva lenne hogy segítsek

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:06:14

@repuloezustmokus: hát ha járt minden szarra , akkor sok szabadidejenem lehetett , én csak kikövetkeztettem , amúgy fogalmam sincs , hogy élt?
Amúgy , ha szülei jómódúak lehet csak pénzt kapott meg oktatást , szeretetet törődést nem.
Ezt csak Virág tudja és akik leskelődtek utána.

Cérnahuszár 2021.02.22. 13:06:53

@hereverő heverő: nem azt mondom hogy nem kétoldalú...na mindegy.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.22. 13:07:08

@kozi001: lehet hogy a Ledneczky család más polcon van Pakson mint a Fru csalad

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:08:43

@kozi001: Kovács család több , mint család , Tisztelet, Méltóság , Tesóság.

Gia 2021.02.22. 13:08:52

VvKrisztián tavaly még castingolt is,nem engedte el az Rtl a kezét,de kíváncsi vagyok,hogy mit alkot majd bent.

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 13:09:19

@.Zsu: Proli úr egyszerre szülne ÉS levezetné a szülést! Közben elmagyarázná, hogy ez miért zseniális így általa.... :D

K_Attila 2021.02.22. 13:09:42

Amikor beküldenek a villába egy 5-10 évvel korábbi játékost, akit még mi sem ismernénk fel, vajon ezek a 20 év körül, aránylag sötét lakók hogyan szokták? Itt valami furfang van.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:10:15

Igazi szülők segítenek neki mégis csak a vérük.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.22. 13:10:33

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): bocs de középosztály család tagok járnak ide oda. Ez termeszetes

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 13:13:04

@Cérnahuszár a naív: Érdekes ez, én ha másnak ártana mellé állnék néhány extrém esetet kivéve ( kivételek: pedofil bűntény, kéjgyilkosság, tömeg és sorozatgyilkosság, iszlám terrorizmus, szülök ellen elkövetett büntények kb . ennyi)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:14:03

Itt Virág családjában 100%-ra mondom van valami rejtély , ami még kiderül.
Egy sötét titok , amit azt hittek elásták mélyre , mint a Született feleségek nagyszerű sorozatban az egyik főszereplő kedvesét vagy rokonát vagy csak sexpartnerét.(nem emlékszem)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.22. 13:14:48

@repuloezustmokus: szerintem annyi történt hogy a viragbimbo kinyílt és rájött hogy a külsejével is tud érvényesülni és ebben megerősítette hogy a Miss Paks verseny..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:15:12

@repuloezustmokus: megbocsájtok, akkor valaki miért írta hogy felső-közép osztály ?

hereverő heverő 2021.02.22. 13:15:40

@Cérnahuszár a naív: hát igen, lehet hogy mi inkább Mercit sajnáljuk mint Mohát. az is lehet hogy a srác csak túltolta a támogatást, látja ő hogy mi kell Merdzsónak de nem tudja hol kellett volna meghúzni a határt (meg a lányt)

.Zsu 2021.02.22. 13:16:37

@SelyemSonkaPini: szülés közepén azt mondaná, h nem csinálja tovább mert fáj a térde.

Egyfejű 2021.02.22. 13:17:36

@hereverő heverő: Ekg. Merci nyomulása is nagyon gáz, de ha Moh valóban ennyire "korrekten" meghúzza a határokat, akkor azokat a maga számára is húzza meg és tartsa is be. Ha tényleg számít egy kicsit is az a lány, mint ahogyan hangoztatja, akkor kössön bogot a farkára. 36 milláért megtehetné, arra pályázik

.Zsu 2021.02.22. 13:17:39

@hereverő heverő: ha esetleg kimaradt volna, pont pár mpel utánad pótoltam az infót :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.22. 13:17:42

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): szerintem inkább társadalmi szinten lehetnek fontosak..az anyja a helyi művészeti suliban tanít..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:18:00

@repuloezustmokus: Miss Paks szépségverseny 2021 05.03. .jelentkezésnél előnyt jelent ha bontod a 135-ös tömegszámú cézium izotópot.

2021.02.22. 13:19:34

Nagyon sajnálom Virágot. Nem tudom, hol siklott ki az élete, de nem Danival fogja folytatni. Szerintem a kiszavazása óta kikupálódott (kikupálták), party animal lesz belőle, az értéke pedig szélsebesen fog devalválódni. Drog, alkohol, a belvárosból a külvárosba tartó prostitúció ... hadd ne folytassam:(
Szülőket pláne sajnálom.

Cérnahuszár 2021.02.22. 13:19:44

@hereverő heverő: én mindkettőt sajnálom ebből a szempontból, mercit azért mert meg kell még tanulnia hogy ne megsértődjön hanem tartsa tiszteletben a másik kérését, mohát meg azért mert nem teszi helyre a dolgokat és ezért kapott egy polipot

nézőként meg várom hogy kiebrudalják mind a kettőt

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:19:50

@repuloezustmokus: most képzeld el , hogy megy be tanítani lánya viselkedése után?eddig lehet szerették tisztelték? Most meg a háta mögött összesúgnak búgnak.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:20:48

@metatroll: szerintem először felfele indul a pályája aztán zuhan.

kozi001 2021.02.22. 13:21:57

@repuloezustmokus: Facén eléggé bemutatkozott GyuriTesó. De én csak a műsor elején láttam.

Asszem Gáspárnak is Gyuri a haverja a családból.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:22:21

@.Zsu: és keresztre feszítené magát a szülészet előtt , mert ő egy igazi hős és mártír , amúgy is megpróbálta.
Amúgy dani arca tegnap a végén ki volt simulva.

Cérnahuszár 2021.02.22. 13:22:32

@.Zsu: ez nagyon jó :D Tökéletes életkép.

MsIreneAdler 2021.02.22. 13:23:38

A rövid előzetest megnéztem. Megvárhatták volna, hogy hazamenjenek, mielőtt elbeszélgetnek a lánnyal. Alapvetően akár igaza is lehet a szülőknek, amiért Virág nem állt ki mellettük, de ez a ki, mit gondol dolog felidegesít. Nem érdekel senkit, mi van Virággal, de ha már a "falu" a szájára veszi őket, na az már fontos dolog. Valami nagyon nem oké ott.

2021.02.22. 13:24:23

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ok, látszólag felfelé, de már most kapható bármire akár kokain nélkül is. Senki sem invesztál szívesen olyasmibe, amit ingyen is megkap.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:29:41

Írtam egy számot az a címe :

"Friss kávé illata elszáll."

Egyfejű 2021.02.22. 13:29:52

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Jó párhuzam, mesterem! (mármint a Lila akác közös)

Egyfejű 2021.02.22. 13:30:49

@MozambikiZombi #teamPini: Órákat tartani - csak meg ne fájduljon megint a csuklód, Dániel!

MozambikiZombi 2021.02.22. 13:32:18

@Egyfejű: Nem tudom eldonteni, hogy komolyan tolja-e, vagy csak onparodizal? :D

Egyfejű 2021.02.22. 13:34:32

@MozambikiZombi #teamPini: Valószínűleg vicceskedni próbál, de bármikor komolyra fordulhat :D

kozi001 2021.02.22. 13:37:21

@MozambikiZombi #teamPini: lol. 3 óra diákmunka után tényleg le a kalappal.

Egyfejű 2021.02.22. 13:37:29

Biztosan láttátok már ezt a videót, velem most jött szembe, itt már elég nagylány Virág. És így már Dani is érthető, hát focista! Lélekben mindenképp.
www.youtube.com/watch?v=rM4TX_VXxGc

Sargabogre 2021.02.22. 13:38:55

@metatroll: szerintem nem kell a legrosszabbra gondolni, talán ennyire nem lesz rossz vége. Proli úr amúgy se fogja engedni sehova. ha annak vége, akkor lesz partiallat. én amúgy Virágot nem tudom hova tenni, néha elképesztő idegesítő volt, de néha meg előjött egy értelmesebb énje, amikor azt gondoltam, hogy nem is olyan hülye ez a lány, mint amennyire azt gondoljuk elsőre. sajnos rossz párt választott magának.

Krétagarbó 2021.02.22. 13:54:59

@.Zsu: ha kezet sem mos utána, leszarom, csak előtte mossa meg:)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 13:56:36

AMúgy daninak abszolút nincs focis alkata .

@metatroll: szerintem lesz aki fizet érte sőt , de majd meglátjuk.

K_Attila 2021.02.22. 13:59:19

@.Zsu: Gina rontásűző jeleket rajzolna a levegőbe, Amanda lenne a szoptatódajka, Fru meg elharapná a köldökzsinórt.

Krétagarbó 2021.02.22. 13:59:39

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): pont azt néztem tegnap. Olyan zsíros húsos alkat, mint anno a bokszoló Erdei volt.

D.Leery 2021.02.22. 14:02:11

@Egyfejű: Virág képeit néztem meg a FB-n.
Ez a lány brutálisan lecsúszott az utóbbi egy-két évben. Ott van egy rendes, megbecsült család, nem átlagos anyagi háttérrel, és amit mi láttunk: alkoholizálás, gátlástalan szex, nem tudja hány partnere volt eddig, egy garázdaság miatt megfigyelés alatt tartott személy nevelgeti a világ szeme előtt. Sajnálom a szülőket nagyon, de Virágot is, bár ő most nem érzi ennek szükségét.
Van egy olyan érzésem, hogy az X-faktoros lehetőséget Virág egyféle kárpótlásként kapja a csatornától, mint lehetőséget, hogy mentse a menthetőt.

Egyfejű 2021.02.22. 14:22:01

@D.Leery: @repuloezustmokus: Nagyon le akarta vetkőzni a cuki kislány imidzset, ezt már a beköltözős kisfilmben is láttuk - túlságosan jól sikerült neki.

kozi001 2021.02.22. 14:24:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): A tirpákság, fvakarás megvan a focistáktól. :P

kozi001 2021.02.22. 14:25:50

@Egyfejű:
Most mit akartok. Dani még tejért is lemegy ha feljön a Virág család Pestre!

(Már csak ezért felrúgnám. Amikor az angyalföldi panelproli suttyó ugat h feljönnek Pestre...)

2021.02.22. 14:28:09

@Sargabogre: Legyen Neked igazad. Csak Virág egy hétig kontroll nélkül volt, azalatt teleduruzsolták a fülét, hogy na, ezt azért mégse, többet érsz Te ennél, gondolom bulikázott is, ráadásul úgy felcsicsázták, hogy a Mestere sem ismert rá.
Danival vagy Dani nélkül - egyformán nagy a baj:(

Egyfejű 2021.02.22. 14:31:00

@kozi001: Meg a sérülésekre való rájátszás a meccseken :) (Félreértés ne essék, tisztelem a sportolókat, tudom, hogy komoly sérülések, fájdalmak keletkeznek a pályán, de azért néha azt érzem, van azokban a halálos kínokban való fetrengésekben némi színház is.)

kozi001 2021.02.22. 14:31:14

@metatroll: Most nehogy Dani legyen már Virág számára a helyes út...

kozi001 2021.02.22. 14:32:50

@Egyfejű: lol.
Bele se gondoltam. Akkor még jó, hogy nem hordágyért kiáltott vagy gurult, mint Neymar :P

Bezzeg éjszakánként nem volt sérült a dereka :P

MsIreneAdler 2021.02.22. 14:36:29

@repuloezustmokus: persze, valahol én is megértem őket, hiszen bárki csalódott lenne a helyükben. Szörnyű lehet így látni a gyermeküket, ilyen helyzetben. Nekem az nem tetszik, hogy úgy néz ki, ebből az egészből az a legfontosabb, hogy mások mit gondolnak róluk.

2021.02.22. 14:39:21

A JLB számára javasolnám azt firtatni (amiért a háereseket mindenki gyűlöli), hogy mégis mi a TERV, ha becsukja a szemét és elképzeli magát öt, tíz évvel később, mit lát?

Emlegetitek ezt a Kárszeg nevű figurát - nem emlékszem rá, pedig eskü, hogy az elejétől olvasom a HV-t.

Meg sem merem kérdezni, hogy Kárszeg-előzetes relációban rövid, kedvcsináló műsorszámról vagy átmeneti, akár évekig tartó szabadságmegvonásos izéről van szó.

Sargabogre 2021.02.22. 14:44:43

egyebkent Virág képei között van egy Ilona nyuszit gyászoló poszt tavalyról. Most vagy vették neki egy tök ugyanolyan nyuszit, akit még ugyanúgy is neveztek el, vagy kamu volt a másik nyuszi és semmi köze nincs Virághoz. nem fontos, csak szemet szúrt.

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 14:47:38

@Egyfejű: Hmmm furcsa volt ez a kisfilm is nekem.....

@.Zsu: Besza. behu a poénodon :D :D :D annyira jó volt és annyira danis !

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 14:49:17

@kozi001: hát én 20-25 csapatban játszottam amatör szinten , ilyen alkat , ilyen stílus így nem ugrik be. Más megigazítani a legérzékenyebb pontunk (természetesen a lelkünk után) egy többrétegű sportnadrágban , mint egész nap fogni. nem hiszem , hogy láttál meccset ahol a játékosok fogják és vakarják végig a legnemesebb szervüket.Nem is tudnál űgy játszani.
Dani alkata még 40 kilóval egy vonalvédőnek lenne jó az NFL-be összedrótozott térddel.
Amúgy finoman fogalmaztam ,de telibeszart búvárruha testtel tudsz mondani sportot , amit tudsz csinálni.Másik rossz a súlyeloszlása gondolom a nehéz test gyenge lábak miatt sérült a térd és boka.Egy ütközésnél számít hol a súlypontod , a másik testhelyzete (ugye ha pont lép akkor ütközésnél repül), jó ütem érzék , Brutális erős comb kell (Puskásnak állítólag nem voltak keresztszalagjai , amit hatalmas combizommal ellensúlyozott.)
Tehát Dani teste inverse lenne akkor lenne focista alkat.
Nem tudom mennyire volt érthető de belekeveredtem.

KékCsöcsűPini 2021.02.22. 14:49:58

@kozi001: Szó nincs róla, de lehet hogy virág számára a kevésbé rossz ( virágból kiindulva)

K_Attila 2021.02.22. 14:59:16

@Sargabogre: Biztos nincs akkora különbség két házinyúl személyiségében, hogy érdemes legyen különböző nevet adni nekik.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.22. 14:59:27

@repuloezustmokus: nem az a lényeg , hanem az hogy ilyen fiatalon alig tud menni. (kérdés mennyi belőle az igaz)

Kosztarika 2021.02.22. 15:03:43

@K_Attila:
Ezt cáfolom. A nyuszik igazi egyéniségek, mindegyik más, de imádnivalók :)

hereverő heverő 2021.02.22. 15:09:11

@metatroll: HÁt ne legyen igazad, de én is kb ugyanezt az utat vizionálom neki. Az a baj, hogy Viri most úgy érzi végre kiszabadult a szülői elnyomás alól, felnőtt 19 éves tapasztalt nő lett és mindenben tud maga dönteni. amiben meg nem, abban majd az ura, Magasságos Dániel fog dönteni és segíteni őt bármi áron.
Másrészről egyik gyerek sem úgy nől föl, hogy nem fogad el segítséget a szüleitől, pláne ha rendben van odahaza a háttér. Úgyhogy ez minimum kétoldalú.

Mi itt nem fogjuk megtudni (részemről nem is akarom), hogy min csúszott félre Viri és a szülei kapcsolata, mi vezetett a csaj meneküléséhez. Pechje van, hogy ekkora faszkalapot fogott magának mint Proli.

hereverő heverő 2021.02.22. 15:18:16

@Kosztarika: fogadjunk már új első is van ;)

kozi001 2021.02.22. 17:05:11

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Világos. Köszönöm.
Kis pocak, kezdődő férfi csöcsök, rossz tartás Daninál így a vége felé. Amikor bejött lehet h kevésbé volt gáz, de akkor is valszeg.
süti beállítások módosítása