Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 10X98 – Katonadolog

2021. február 20. 17:48 - dmr94

Ha péntek, akkor a stúdióban PP helyett most kivételesen Anikó, ha szombat akkor a hogyvolt csúcsszerkesztőségében (á la Vadhajtások) viszont fixen jómagam foglalok helyet. Közeleg a végjáték, ma párbaj, lehet szavazni: vajon Moh mehet haza magzatpózban sírni a zuhany alá, hogy megszabaduljon minden tisztátlanságtól, ami Mercike zaklatása által érte őt? Esetleg Dani távozik és egy hét után újraegyesülhetnek a #PRÜCSKOK?

vv10x98_79.png

A párbajra való hangolódás előtt azonban nem csak a résztvevő felek hanem a többiek is savazhatják kicsit egymást párban, a feladat keretében ironikusan kell egymást dicsérni és kiemelni a másik "pozitív" tulajdonságait. Mercike "szereti" amikor Robi párnával arconbassza, leköpi és macskabajuszt rajzol neki, amik mondjuk pont olyan dolgok, amiket akár jelezhetett is volna ha tényleg zavarják. Szóvá teszi, hogy folyton foglalja a mosógépet, akor is ha csak 2 rongyos póló vár tisztításra, illetve ugyanez a konyhában: ha a srác egy koszos poharat lát akkor egyből el is mossa.

vv10x98_02.png

Robi azzal kontráz, hogy valaki legalább takarít utána, ami persze kamu mert Mercike mindig elpakol maga után, sőt, még Moh szennyesét is ő intézi, kivéve amikor elfelejti mert akkor nem. Robinak az is "bejön", hogy a kislány önimádó, állandóan az arcába mászik és folyton nézegeti magát a tükörben. Ezzel szemben vele kapcsolatban az a kritika, hogy reggelente mindig elfoglalja a fürdőt Merci elől mert mossa a fogát meg izé, rááadásul meztelenül, így be se lehet menni mellé. Robi tanácsa, hogy dobja le Merdzsó is a textilt és fürödjenek mostantól együtt.

Bálint attól fél bele se fog férni az időbe, Vivi azzal indít, hogy Bé mindig lelövi esténként a bulit és miatta kell aludni menni, ami persze társa szerint ordas nagy kamu mert pont a lány az aki kurva idegesítően mindenkitől elköszön alvás előtt. És amúgy is "kedveli" benne, hogy folyton igazat mond, na meg hogy a természtes szépség híve. Vivi szerint odabent senki sem natúr ebben az értelemben majd kicsit VV9 Zsuzsusra veszi a figurát és számon kéri az élő adásban történő megalázást, utaljon ezzel bármire is. Van itt még kölcsönös idegesítés, sikítás, lowkey fizikai bántalmazás, piszkálás, fejeket vágás és ignorálás majd óvodások módjára zárják körüket és dobálják a verbális labdát egymás között oda-vissza.

Vivi mindenesetre élvezte az adok-kapokot, úgy érezte hagyta Bálintot kibontakozni aki viszont szerinte átesett a ló túloldalára és csodálja, hogy ilyen régóta elviseli őt. Mármint Bálint Vivit ha jól értem. A lányak viszont mostanra elég volt a negatív kritika, többet nem szeretne ilyesmit hallani.

vv10x98_08.png

Moh vs. Dani: a kiválasztott ismét a szokásos mantráival házal: "szereti", hogy Moh tisztelettudó, figyelmes és ha valamit megbeszélnek akkor az úgy is lesz. Azon kívül, hogy Virággal ellentétben őt nem sikerült beidomítania, azt hozza még fel, hogy a srác mindig félmeztelenül pózol meg valamit Mercikével kapcsolatban. A másik fél azt említi meg, hogy Dániel egyáltalán nem haragtartó, illetve, hogy könnyen megbocsájt és sosem emeli ki magát. Végül pedig odaszúr egyet a sportos feladatokból való sérülés miatti kimaradással és valami fürdőszobai incidenssel is.

Dani szerint sok minden kijött belőlük és ezek közül meg is beszéltek már ezt-azt de az igazi aduászokat szombatra tartogatja mert nem szeretné elviccelni, elvégre ő egy komoly felnőtt ember. Összességében nagyon unalmas és érdektelen blokk volt ez, minek írtam róla ennyit...

vv10x98_13.png

Másnap reggel kezdődik a katonai hét néhány nap, Robinak nem bejövős az ébresztő harsonaszó, Vivi viszont mintha tudná előre, hogy ez jön vagy csak ráhibázik a levél felolvasása előtt. Mohból nem váltott ki különösebb érzelmeket a téma elsőre, Bálintnak tetszik a szett bakancsostul-mindenestül, Mercikének kevésbé:

„Má’ nem azé', meghíztam de nem ennyire!”

-mutatja nadrágját a többieknek. Vivi elmondása szerint megpróbálta kicsit csajosabbra venni a figurát, ami annyit tesz, hogy kibaszta a melleit de egyébként neki is tetszik az öltözet és még kényelmes is. Első feladatként osztaguk zászlójának és indulójának megalkotását kapják. Mohék mindent a beste leben logó és fogalom köré építenek, Vivi próbál valamit kántálni de nagyon nincs ritmusérzéke, Robi pedig cserkészinduló-szerű szólamokkal kísérletezik.

Vivien igyekszik Moh értékes emberi tulajdonságait méltatni miszerint képes volt tanulni esetleges hibáiból és ezáltal fejleszteni jellemét, amire egyből be is csicskítja Robi és Mercike, hogy hogy képzeli már ezt a lájtos buziskodást, jó, hogy le nem térdel ellenfele előtt. Itt kérem csak a kőkemény hímsovinizmus és elnyomó dominancia jöhet szóba, az jelent értéket, nem ám holmi píszískedő, moralizáló attitűd! Az előző nap legintelligensebbnek megválasztott Robi ezután sem hazudtolja meg magát és egy erősen közepes rím is elismerést vált ki belőle: "Dik az Aranyjános!".

Daniék is ugyanezt a rigmust veszik elő de 2 sor után meglepő módon elfogy az ihlet, így a refrén kimerül abban, hogy Dani kurvajó és a proli élvezi is, ahogy egója simogatásra kerül. A szövegük elég szarul hangzik és Bálint szerint a zászlót sem akarták TÚLCICÁZNI, így a vége egy nagy D betű lett, amit legkésőbb vasárnap gondolom Virág meg is kap annak rendje és módja szerint.

Kovács XXIII és Filipánics XXX be is mutatják a kétszemélyes hadsereget, indulójuk refrénje inkább hajaz valami suttyó szurkolói nótára, meg is énekelik benne, hogy Dani a rendbontó és valamit (sört?) ki is locsolnak a végén ezzel összhangban. A parancsnok az egész produkcó közben hű marad önmagához, ezúttal azonban okosba' oldja meg a puskázást és a zászló mögé rejti a cetlit. Moh szerint ez simán az ő körük volt bár neki se megy fejből a szöveg és az egyszerre menetelés is gondot okoz de van saját beste leben tisztelgés, indulójuk pedig néhol halotti siratóénekekre hajaz.

Folytatódik az ütközet, ezúttal a villa bizonyos területeiért kell a csapatoknak megküzdeni egymással, elsőként a fürdőszobáért egy lézerharc keretében. Óriási taktikai megbeszélés és stratégiaalkotás előzi meg a barikádépítést, a szerkesztők láthatóan egy pillanatig sem foglalkoztak az esetleges esélykiegyenlítéssel és szabadjára engedték őket 4 a 2 ellen. Lehet persze, hogy ismét csak a korábban megpendített hozzáállás érhető tetten azaz a 2 nő úgysem számít a katonai tematikában, úgyhogy jóvanazúgy. A lézerharc a klasszikus szabályok szerint zajlik, Moh nagyon örül a feladatnak, szerinte már ezért megérte beköltözni a villába, amin én igencsak felhúztam a szemöldököm de inkább kiemelem a pozitívumot, jelesül, hogy Szlépka úr képes az apró dolgoknak is örülni az életben. Anno egyébként apja haverja mindig pisztolyos öcsisajtnak hívta gyerekként úgyhogy neki ez tuti a vérében van.

vv10x98_45.png

Moh bevallja, hogy hazudott a másik csapatnak arról hogy a szobából indulnak majd de hát háborúban mindent lehet úgyhogy rá is küldik a lányokat a szalmára Robival, ők pedig ládákat zsákolnak be a csapatnak. Az eszköztárt gazdagíthatná néhány Molotov-koktél is a kinthagyott sörök képében, mint nehézfegyver de ezek alkalmazására nem kerül sor. Közben a másik csapat is elkészül építményével, Dani kifejezetten elégedett a "bunkerrel".

Elindul a harc, szegény mackótestű Bálint egy sorozatlövés részeként el is veszít 17 életet, ami miatt csalódott is volt de megtett mindent. A lányok jól becampelnek lőállásaikba, túl sok kockázatot nem vállalnak, ezt a megmaradt életeik száma is hűen bizonyítja, Merci pedig egyszer még saját csapattárást is meglövi véletlenül. Moh hatalmasat kommandózik, elmondása szerint nagyon motivált volt mert mindent meg akart nyerni, főleg, hogy a fürdő volt a tét. Bálint közlegényt nem menti meg senki a végső pusztulástól, szépen lassan elfogy mind a 30 élete, így Dani egyedül marad, amin mint utólag elmondja nem lepődött meg, na nem azért mert Bálint szar, csak mert kiütközött a létszámhátrány. Ezután a kék csapat rá is tör a nyugiba visszaszoruló Danira és közelharcban kivégzik őt is.

Moh büszke minden egyes csapattagjára és a közösségre is, szerinte kiegyensúlyozottak és taktikusak voltak. Meg amúgy kettővel többen voltatok baszod! Bálint nagyon szívja a fogát, hogy 3 napig nem fürödhet mert neki ez lefekvés előtt mindennapi procedúra és azt a nagy szőrös testet nem is csoda ha gyakran kell mosni. Ennek ellenére visszautasítja Vivi ajánlatát miszerint majd ő megfürdeti.

vv10x98_67.png

vv10x98_68.png

Ezután valami akadálypályán kell végigmennie a két párbajozónak és kis zászlókat eljuttatni a konyháig. A feladat hasonlít az olimpiás döntőre, ahol Robi és Bálint versenyzett csak itt most rendesen ki van dolgozva a tematikus pálya és keményebbnek is tűnik kúszással, súlyokkal meg mindennel. Ex-sportoló Daninak azonban rögtön az első körben kimegy a bokája (vagy lehet a térde adja meg magát), így sajnos nem tudja folytatni, a győztes ismét Moh csapata, akik így a hálószobát is megnyerik maguknak. Az akadályokon egyébként Mercike is végigmegy egyszer majd elképesztő teljesítményéért Mohtól koldulna egy smárolást de ismét csalódnia kell. Csalódott természetesen Dani is, hogy nem tudta odarakni magát amennyire szerette volna.

Végül jön mindenki kedvence, az igazi körömrágós, pulzusrobbantó izgalom: a szópárbaj, amiben nyilván nem mond senki semmi újat. Moh arról érdeklődik miért érzi Dani magát felsőbbrendűnek/jobb embernek a többieknél mire Dániel közepesen hosszan regél arról, hogy ő mennyire máshogy gondolkodik és hamarabb jut eszébe bárkivel együttérezni mint kinevetni az illetőt. Moh szerint nem ismerték ki egymást eleinte kellően és ez okozta azt, hogy ellenfele mindenen feltriggerelődik azóta. Ha valaki valami véletlen folytán kíváncsi erre, akkor olvassa el mégegyszer az első blokk leíását a bejegyzés elején, kb. azt ismétlik meg. Moh szerint Dani a kinti tapasztalataira alapozza általános bizalmatlanságát, aki szerint ő csak simán baszott önzetlen és odaadó, magát képes folyton háttérbe helyezni és ebből az életben biztos származhat majd hátránya de hát aki a szentté avatódásra törekszik annak nincs könnyű dolga. Ennek kapcsán megkapja még, hogy akkor miért vár kötelezően hálát másoktól majd végül ejutunk a szokásos kulcsfogalmakig: tisztelet és neveltetés.

Dani várja már a párbajt, tudja, hogy sosem lesznek barátok, áll elébe élőben is a felkérdezésnek, tudja, hogy más a szocializációjuk, értékrendjük, életfelfogásuk és ez mindkettőjük számára világos. Moh Robinak mondja csodálkozva, hogy nagyon nyugodtak maradtak mindketten és nem ment át szardobálásba a szócsata. Robi szerint jó, hogy le nem smároltátok egymást, Moh viszont nem akarta elkezdeni a kutyapicsázást amíg őt nem érte komolyabb támadás. Meg is lepődött, hogy nem volt nagy feszültség, ahhoz hasonlítja mintha régi barátok találkoztak volna és úgy érzi neki ez kapóra jött. Vivi sem érti mi történt, hárman rágják még ezt a tök érdektelen csontot egy picit.

Vajon Dani mára tartogatja a titkos fegyvert vagy beletörődött a sorsába? Ne válaszoljatok, nem igazán érdekel. Ahogy a szavazás végeredménye sem, nincs kamuflázs fétisem, úgyhogy még Anikót sem biztos, hogy megnézném katonai szettben.

vv10x98_85.png

1337 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Zsu 2021.02.20. 17:54:20

@Kosztarika: cch, hát perszeee :D
előre ittál a medve bőrére :P :)))))

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 17:55:25

Most néztem meg ezt a tegnapi rettenetes öfit. Mi a tetves tyúkbélért nem fogják fel, hogy ennek a Kovács gyereknek tropa a lába? Mi a faszért kell ilyen feladatokat adni?

Kosztarika 2021.02.20. 18:01:46

@.Zsu: félre is nyeltem :))))

Cérnahuszár 2021.02.20. 18:02:13

tudom hogy most megint megtaláltam a lényeget, de Dani úgy megy párbajozni hogy 3 napja nem fürdött?
Isten irgalmazzon a stábnak, a nézőknek, a hullatakarítóknak

Cérnahuszár 2021.02.20. 18:09:28

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): én orvlövész vagyok, így ide is áthozom kozi találmányát, hátha van aki még nem unja

prnt.sc/101u7ah

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 18:10:12

@Cérnahuszár a naív: Ez a fürdőszoba tiltó büntetés meg aztán kurva értelmes, alapvetően a tisztálkodás legyen már alap.

Ez a katonás jó lett volna amikor nyolcan voltak és nem feltétlenül párbajnál, hanem simán azonos létszámú csapatokkal, így azonban 4-2 arányú játékos számnál olyan tré.

Ha meccsen lennék most mondanám, hogy kurvagyenge.

tvbuzi 2021.02.20. 18:10:40

Mindenki szavazott?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 18:22:16

hatalmas vagy dmr94 , nagyon jó lett. Jajj de nevetek, ha néztem volna biztos szar lett volna.
dani meg ne keménykedjen , ha nincs boka nincs térd menjen ki az erdőbe azt bújjon bele egy korhadt fába.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 18:29:50

lehet az rtl direkt csinálta így , hogy 4 vs 2 -ben Dani mártírrá válhat .Pár szavazat Daninak , akit 4-en lekaszálnak mikor sérült minden tekintetben.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 18:32:15

fehérvár - dvtk 1:2 76' , ilyen rossz fehérvárt még nem láttam :)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 18:43:05

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ez a gyerek eléggé láthatóan gallyra vágta a lábát a sporttal. Ez van amikor valaki feltesz mindent a focira és aztán a sérülések után ott van nulla ésszel és nulla pénzzel.

evacat 2021.02.20. 18:48:21

Csak nem állom meg, hogy meg ne jegyezzem: az elmult nagyjából száz nap alatt kufirc közben sose huzódott meg semmije. Ellenben ha feladat közben fel kellett állni a kerevetről, az első körben azonnal lesérült.

K_Attila 2021.02.20. 18:51:57

A bőrgyógyászok amúgy sem javasolják a napi zuhanyozást.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 18:52:08

@evacat: Azokban a kufircokban sem erőltette meg magát. De sajnos láttam már elég ilyen lábú srácot megtörni, nem egyedi eset.

gazo 2021.02.20. 18:52:15

Ezek,szerint a csipejében nincs protézis. Se Virgil nyakában

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:00:02

Pini esélye napról napra nő, Törppapáé meg ugyanilyen arányban csökken. Egy ideje úgy érzem Pini ráérzett, hogy meddig kell hergelnie Bálintot és utána miket kell reagálni.

ppupu 2021.02.20. 19:00:09

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: 2 óra múlva kezdődik az Ápoltak Viadala! : Dani vs Moh

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:01:53

Ki mit tippel? Nekem nagyon fifty-fifty előérzetem van.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:02:00

@evacat: jó meglátás

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nagyon jó minőségű térdvédők vannak (amiben sportolhatsz is) ugyanígy bokavédők.(természetesen műtét után)
szerintem mártírkodik , vagy tényleg elbagatelizálta a sérülését velő úr.

Egyfejű 2021.02.20. 19:12:01

@VV10 Velőtrázó Vélemény: @repuloezustmokus: Szerintem is szoros lesz, és ez az a helyzet, amikor azt se tudom, mit szeretnék jobban. Szeretném, hogy Dani kiessen jó nagy különbséggel, és szeretném, hogy Moh eppecsak megnyerje, hogy neki is legyen keserű pirula a dologban. Skizofrénia a második nevem máma :D

Egyfejű 2021.02.20. 19:14:39

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ami Bálintot illeti, pont azon morfondíroztam, hogy Bálint talán azért kutyázza annyit Vivit, mert rájött, hogy a felkarolt, együgyűnek tűnő lány kinőtt az árnyékából, és nem csak ártalmatlan szavazathozó tesó.

2021.02.20. 19:16:08

Mi lesz a következő fertőzés a villában? E-coli-ra tippelek.
Fürdőszoba megvonás, mikor rohadnak így is.

2021.02.20. 19:17:58

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): mondjuk be is adhatnának neki, Renyhén is volt vállvédő mikor boxolt. (Mondjuk boxolni tényleg nem kellene sérült vállal)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:18:36

@silvermansarah: hát mivel wc után nincs kézmosás esélyes.

2021.02.20. 19:20:17

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): de most legalább a szőrös seggük is kakis lesz 3 napig.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:20:22

@Egyfejű: Nekem az tűnik fel, hogy a kutyázások után Pini mostabában erősebben jön ki, Bálint meg síkideg. Tegnap is piszkálta még a kanapén, Bálint meg ott durcizott.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:20:27

nem akarom danit bántani , de mi lett volna ha lenne aréna , mint a vv5-ben?
ülne a sarokban vagy nekiugrana aztán feladná 1 méter után?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:21:56

@Egyfejű: Én arra hajlok, hogy Kávboj menjen most vissza nüansznyival, hogy aztán majd kellő nagy pofonnal essen ki.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:22:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény: lehet érzi B , hogy rossz irányba mennek a dolgok. Ugye pini úgy volt feladja most meg kivirágzott mint a barackfa . (pini hamvas barack lesz)

2021.02.20. 19:22:28

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): de ezt nem neki kéne eldöntenie, megint a csatorna felelőssége. Vagy eleve ne menjen sérült ember be (vv9Reni, meg most Dani) vagy kezdjenek vele valamit, mondjuk rögzítsék vagy nem tudom.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:23:29

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nekem nem csak lustaságnak tűnik, inkább bazi nagy para van benne, fosik mindentől. Nekem meggyőző volt a pánikreakciója amikor vitték a jakuzziba. Az nem volt megjátszás.

2021.02.20. 19:23:39

@VV10 Velőtrázó Vélemény: engem meg meg se mozgat. Bárki megy vissza, van úgy cirka +2 napja bent.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:23:52

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ha D visszamegy , akkor elszáll szerintem nagyképű lesz , de természetesen rám cáfolhat.(mr mocsár)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:25:02

Ma a párbaj után lesz egyből kihívás vagy csak holnap? Nem emlékszem.

Egyfejű 2021.02.20. 19:26:40

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): És valóban számíthatott rá, hogy lesznek hasonló ilyen jellegű feladatok. Másrészről viszont, ha a szerkik tudtak a fizikai állapotáról, és mégis beválogatták, akkor viszont találjanak ki olyan feladatokat, aminél ez nem lehet kifogás vagy kibúvó. Senkivel szemben nem sportszerű: a sérülttel, mert sérült, a nemsérültttel, mert a mártírkártyával nehéz versenyezni.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:27:28

@silvermansarah: Sérült embernek ne ilyen feladatot találjanak ki. Mindamellett én Bálint helyébe felpattantam volna és beállok a sérült helyére. Még akkor is ha nem érvényes.

De az meg a másik, hogy minek ezek a tét nélküli feladatok a párbajnál? Soha semminek nincs tétje. Mondjuk ha megegyezne a két párbajozó, hogy ez a feladat (miután megtudták mi az), menjen 5% pluszért. Akkor lenne tétje.

Egyfejű 2021.02.20. 19:27:46

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Egyik fejem: Igen! Nem létező másik fejem: Neee! :D

2021.02.20. 19:27:59

@Egyfejű: és velünk szemben sem, mert nem tudjuk kiröhögni

MozambikiZombi 2021.02.20. 19:29:05

@silvermansarah: Pont te jutottal eszembe amikor visszaneztem az adast, raadasul telefonon, igy kaptam elott egy alapos Canesten reklamot is ele a biztonsag kedveert. Szinte kimondtam magamban rohoges kozben, hogy Saraaaaaaaa. :D

2021.02.20. 19:29:08

@VV10 Velőtrázó Vélemény: amúgy ez is jogos.
Van mindenki aki veszít, legyen közmunkás! Nagyon adnám. :DD

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 19:32:30

Kávboj és Törppapa irányába érzett együttérzésem jeléül ma nem zuhanyzom.

Beülök inkább egy kád illóolajos izomlazító hatású fürdővízbe! :-P

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:36:36

ma voltam az erdőben ne tudjátok meg mi volt

ppupu 2021.02.20. 19:37:32

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): A vaddisznók azt kántálták: DANI ????

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 19:39:26

@ppupu: nem volt semmi különös csak mondom feldobom a hangulatot,

@silvermansarah: @MozambikiZombi #teamPini: ki adta kinek a gombát?vagy szedtétek?

Egyfejű 2021.02.20. 19:43:14

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ha kell, ha nem, ő mindig beszél :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 19:47:08

Moh nyerjen 74-26-ra ahogy megjósolta .

SirLemming 2021.02.20. 19:48:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Sok fák. Gumi nélkül... ?
Oszt túristaösvény volt-e vagy csak úgy bele a burgyingosba?

Egyfejű 2021.02.20. 19:50:05

Azért az elég merész kijelentés volt Mohtól, hogy 100%, hogy ő megy vissza.

Fálki 2021.02.20. 19:51:52

Nem tippelunk pontos eredmenyt?

Moh 55-45

Egyfejű 2021.02.20. 19:55:13

@Fálki #TEAMPINI: Efelé hajlok jómagam is, legalábbis mai skizó énem egyikével :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 20:00:38

lyóestét
szerintem 57-43 múnak.

Kosztarika 2021.02.20. 20:04:38

52-48 Moha
Jóstét. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:04:54

@SirLemming: ösvény haha!!!!
ez nem fantasy :))))))))))))))))

@repuloezustmokus: szeretsz gombázni mókuska? Hát gondoltam , hogy egy Mókuska szereti az erdőt.

_Pipp 2021.02.20. 20:06:57

halihóó:)

51-49 Daniella

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 20:12:55

@Kosztarika: igazad lehet, a páros számok szimpatikusabbak

SirLemming 2021.02.20. 20:13:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Akkor hivatalosan útvonal? :D

@Egyfejű: szerintem is, 100-0 arányban még senki nem nyert párbajt. :)

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Melyik illóolaj olyan?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:18:23

@SirLemming: útvonal :)))))nem GPS
nem volt út , kitaposott ösvény sem ,vaddisznő és őz nyom az volt

Kosztarika 2021.02.20. 20:20:36

@úgymond olvasó mmkk:
Nekem mindegy csak Proli húzzon haza.

Nemrég jutott eszembe, hogy nemrég még azt beszélték Viraggal, hogy milyen már Bálint (nem emlékszem miért) és mögéjük ne is álljon, ha párbajoznak. Jól meg is mondják majd neki. Ja, tényleg, jól.
.

Egyfejű 2021.02.20. 20:20:56

@repuloezustmokus: @nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Hozzánk olyan közel van az erdő, hogy odalátszik. Apukámmal gyerekkoromban nagyon gyakran jártunk ott, pláne, hogy volt egy ilyen sajátgyártású folytatásos esti meséje neki, ami egy mókuscsaládról szólt. Mindig vittem neki diót meg ilyesmi rágcsákat, megterítettem nekik egy fa (A Fa) alatt mignonpapírokba, és láss csodát, másnapra eltűnt a kaja! :D Egyszer aztán beteg voltam, és jóideig nem jártam oda, és legnagyobb meglepetésünkre egyik nap egy mókus jelent meg az ablak előtt, a kapu tetején szaladgált ide-oda. Nyilván csak véletlen volt, tényleg közel lakunk és előfordult, hogy más állatok is közelmerészkedtek, de apám bemesélte, hogy Lizimókus eljött hozzám, hogy meglátogasson - életemben olyan boldog nem voltam, gyerekkorom nagy varázsos eseménye volt! Na, csak eszembe jutott erdőről meg mókusról.:)
(Közben megsült a kacsa, úgyhogy lelépek vacsizni, de osztán jövök!)

Ármándójózsi 2021.02.20. 20:22:50

53-47 Moh! (De félek... :/)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 20:23:07

@Egyfejű: rendes voltál, hogy vittél a rokonoknak rágcsát

Egyfejű 2021.02.20. 20:23:45

@repuloezustmokus: Azóta is nagyon szeretem a mókusokat. :)

Kosztarika 2021.02.20. 20:24:09

@Egyfejű:
Nagyon kedves történet. :))))

Fálki 2021.02.20. 20:24:36

@Egyfejű: Apukád nagyon okos ember, imadom az ilyen sztorikat :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:26:03

@repuloezustmokus: igen , szerencsére nem futottam beléjük.

@Egyfejű: nálunk is van mókus , a nyúl meg belezabál mindig a sárgarépába, elég pofátlan.

SirLemming 2021.02.20. 20:26:33

@repuloezustmokus: aztán "fejenként egy fél kalaptól reggelig röhögtünk"
youtu.be/XsuzAZvBJq4

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Na akkor a B, bele a burgyingosba. Vadászni ilyenkor mire lehet egyébként?

@Kosztarika: Tényleg volt ilyen, el is feledtem pedig nem volt az régen.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:27:51

@Egyfejű: rendes tag vagy süsü :)
kacsát szeretem jó pirosra sült bőrrel.

Fálki 2021.02.20. 20:28:44

Van esetleg onkentes, aki osszeirna a tippeket és a vegen gyoztest hirdetne?

Lehet h a holnapi posztba is bekerulne a dolog...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 20:29:11

@Kosztarika: akkora a szájuk, mint a bécsi kapu :)

K_Attila 2021.02.20. 20:29:17

Igazából, megmondom őszintén, igazából nagyon izgalmas lesz, attól függetlenül.

SirLemming 2021.02.20. 20:30:40

@Egyfejű: Köszi, hogy leírtad, szívmelengető történet. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:31:17

@SirLemming: nem vadásztam , de szerintem most nem is lehet.(soha nem lőnék le állatot persze ha rámtámad az más) Erdei földért mentem meg lábon száradt akácot kerestem , kellene pár a szőlőmbe.(föld meg paprika meg paradicsom palántának.)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 20:32:13

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): fekete fold? azt mi is szedtunk nagymamával, egy titkos helyen volt, nem ott ahol a gesztenyék, mert az máshol volt

Kosztarika 2021.02.20. 20:32:54

@úgymond olvasó mmkk:
és és tényleg és tényleg tényleg és

evacat 2021.02.20. 20:33:38

51-49 Daninak.
Egyáltalán nem azért irom ezt, mert neki drukkolnék.
Drukkol neki helyettem az a sok hülye, akit az rtl az utóbbi pár napban megvezetett és arrafelé
terelgetett, hogy ez egy csupasziv, imádnivaló fiú akinek itt a helye a játékban.

Szavazni ma sem fogok, mert eltörne a mutatóujjam, amikor az apilikésönön ráböknék Móra,
mert őt aztán még annyira se csipem.
Patthelyzetben vagyok.

Figyuzzka 2021.02.20. 20:35:12

Sziasztok. Eddig csak olvasgattam, de rájöttem honnan tudom meg a jelszavam, így most vettem magamnak a bátorságot... :D

Ránéztem Virág instájára, h netán kampányol-e Daniért...
De csak azt láttam, h szinte mindent törölt, és megszüntette a hozzászólási lehetőséget :))
Szegény sok ember, aki csak azért követte be, h beszóljon neki :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:35:28

@repuloezustmokus: tölgyerdő első osztályú de az messze van és a kocsit sem akartam megúsztatni. szóval pihent akác föld lett.Van itt egy hód család is , de velük nem találkoztam csak a munkájukkal.

Kosztarika 2021.02.20. 20:35:50

@evacat:
En ezt úgy oldottam meg, hogy kivalasztás után azonnal szavaztam a fantomképre. ;)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:36:31

@Figyuzzka: Dehogy, csak árajánlatot kértek tőle.

Ármándójózsi 2021.02.20. 20:37:13

@Fálki #TEAMPINI: Oké, de a kerekítési szabályok játszanak, ne kelljen már kötelező jelleggel századra tippelni... Vagy kelljen?

evacat 2021.02.20. 20:37:36

@Fálki #TEAMPINI: én nem vagyok egy guru, de biztos össze tudnátok dobni egy szerkeszthető google táblázatot, amibe mindenki beirhatná a tippjét.

Figyuzzka 2021.02.20. 20:37:43

+ egy kérdés, ami már rég felmerült bennem, hogy Dani nem meleg? :))
Amivel nem is lenne gond, és nem azért kérdezem, mert nekem Virág inkább fiú, és Dani csak a hátsójába szerette betenni... hanem a viselkedése alapján, meg valahogy furán játssza a machót :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 20:37:55

@Figyuzzka: hozzá lehet szolni a képeihez. igazi instagirlt nem érdekli a hozzászolas csak legyen...tudod szponzorácio

Kosztarika 2021.02.20. 20:38:02

@repuloezustmokus:
Remélem elvesz így jó sok szavazatot Danitól.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:38:30

A tegnapi szavazás eredményén meglepődtem. Marci mennyivel volt szexisebb a gyakorló ruhában mint Pini? Semennyivel.

K_Attila 2021.02.20. 20:40:00

Az biztos, hogy a párbajon Dani részéről TISZTELET lesz.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:40:38

@evacat: ki szavaz danira?
1. hasonszőrűek , akiknek dani a falkavezér + suttyók
2. akik robbantani akarják a merci-moh "szerelmet"
3. esetleg B szimpatizánsok
4. merci gyülölők esetleg merci szimpatizánsok

Figyuzzka 2021.02.20. 20:40:50

@repuloezustmokus: És tényleg :D
És mi volt az első hsz rá: buzikra nem szavazok
:D

Figyuzzka 2021.02.20. 20:42:05

@repuloezustmokus: Követni nem követem, csak azt láttam, sehol nem maradt a jókívánságokból :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:43:38

@repuloezustmokus: Asztalos szépség. Elöl deszka, hátul... na most elbizonytalanodtam... legyen görcs.

Kosztarika 2021.02.20. 20:43:56

Majd figyeljetek a párbajon Proliur rajongói milyen hangosak és még merem kockáztatni milyen bunkók lesznek. :(
Amitől szegény Moh jól bef@sik és átmegy nyusziba.
Ne legyen igazam.

Fálki 2021.02.20. 20:44:05

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Kerekítés, hacsak nem a pontos eredmenyt dont a vegerol.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:44:38

@repuloezustmokus :csak egy két elhagyott sékelt láttam :)

Figyuzzka 2021.02.20. 20:45:42

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Közben ránéztem a danis Virágra, az egy másik profil :D
Amit elsőre láttam, az is hivatalosnak volt írva :D
De menő, h már az email címe is kinn van, úgy látszik bírja a kritikát :D

Fálki 2021.02.20. 20:45:56

@evacat: Az a baj, hogy azt ki kellene ide rakni publikba, amire jonne a sok magat viccesnek gondolo troll.... Olyan is, aki readonly, meg olyan is, aki csakazertis meg akarja mutatni, hogy O keresztbe tud tenni...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:47:26

@Figyuzzka: figyelj kaphat pénzért jó ajánlatot egy jól szituált svéd olajkutas sejktől .

Kosztarika 2021.02.20. 20:48:24

@úgymond olvasó mmkk:
Te nem tudod hogy ma van a párbaj? Anyám kenyere, hol élsz? :)))

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:49:09

@úgymond olvasó mmkk: Ma. Készítsd be az esemény utáni tablettát.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:49:20

dani szerintem csak szimplán változtatott , rtlnek miért jó ha bent marad ,a végén úgysem nyer , mártír még soha sem nyert , de ebben nem vagyok biztos.

Ármándójózsi 2021.02.20. 20:51:21

@Fálki #TEAMPINI: Okok, így gondoltam én is, Ha valaki pontosabb, mint a kerekítés, az nyert. Egy nick, egy tipp. :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 20:51:34

@Figyuzzka: rendes influenszer kirakja a bijoba a kontaktot, meg azt is hogy milyen nagykövet

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 20:52:41

@Kosztarika: a két szomszéd ház mellett, és a szembeszomszéd házra merőlegesen :D

@VV10 Velőtrázó Vélemény: nem hiszem, hogy maradt agysejtem a műsor megtekintéséhez

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem ettem mignont már tök rég, haggggyábékén vele :P

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:54:09

@repuloezustmokus: Semi vagy full contact? Gumi nélkül mennyi?

Kosztarika 2021.02.20. 20:54:46

De van Pini, Krétácska, ppupu, cimili
Irén, Móki, Kipcsak, Pyt, Sarah, Mozambikizombi, Gia, Pipp, .Zsu kiégettnyúl, cérnahuszár és mindenkiiiii!!
Bocs hogy hirtelen csak ez jutott eszembe, de mindenki mást is hiányolok. ;)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:54:47

@úgymond olvasó mmkk: Minek ehhez agysejt ha a szereplőknek és a készítőknek is hiánycikk?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:55:50

@Kosztarika: Persze én rohaggyakmeg, ezért vittelek táncba? :-P

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 20:56:00

@VV10 Velőtrázó Vélemény: egy agysejt kell ahhoz, hogy felfogjam, mit látok abban a lapos dobozban

evacat 2021.02.20. 20:56:08

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): az rtl talán több konfliktusforrást lát Daniban, mint Moh-ban. A következő hét napban a kevés bennlakó között kell valami feszültség, Moh nem fog nekimenni senkinek. Eddig se volt konfliktusa Danin kivül senkivel.
Dani viszont találna kivetnivalót minden még bennlévővel, akiket ő a hátán hordozott és hálátlanul nem álltak mögötte, vagy nem eléggé támogatták.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 20:57:14

@Kosztarika: Kipcsak egy pártnál(nem mondhatom meg melyik) lett szóvivő

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.20. 20:57:19

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Miért nem mehetett Dani helyet Bálint? A kérdés jogos...

Kosztarika 2021.02.20. 20:57:21

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
Te itt vagy, baszod, minek hiányoljalak? :DDD

SirLemming 2021.02.20. 20:58:04

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Igen, úgy képzeltem hogy puszta kézzel, nem fegyverrel.
Föld elgondolkodtatott, tulajdonképp eszembe se jutott volna pedig adja magát.

@All:
Pár perc és kezdődik! Mindenki készítsen konténert, nyugtatót! :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 20:58:54

@repuloezustmokus: Kupon nem működne, a végbélkúpon is csak kuncogna.

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:00:03

@VV10 Velőtrázó Vélemény: hopsz, elnyomtam :)

Szóval szép jó estét! Mindjárt csatlakozok en is!

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:00:13

@evacat: szerinted fontos , hogy konfliktus legyen? általában a csendes tuják bejutnak háromba.

Tündérfürtöcske 2021.02.20. 21:00:53

Jó estét, jó szurkolást! Tessenek mondani, itt lesz a Danibúcsúztató?

Reményeim: 56/44 Dani ellen.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:00:55

Sziasztok, szép estét! ^^
Hoztam mindent, ropit, chipset, pogiz, sört és egyebeket.Lehet szükség lesz rájuk. :D

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:01:00

@SirLemming: én már ittam meggyes sört. A bort már nem szívesen bontanám fel :)

Kosztarika 2021.02.20. 21:01:27

@SirLemming: .. tudtam, hogy valaki említésre méltót kifelejtek a felsorolásból. Bocsi:)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:01:32

Petike megint a buzirózsaszín pólóba feszít!

gazo 2021.02.20. 21:01:35

Na Puskin Péter van besten leben

ilona12 2021.02.20. 21:01:42

sziasztok, az én tippem 63,20 - 36,80 Armand javára :)

barby03 2021.02.20. 21:02:38

remélem Moh-é az 53%....

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:02:42

Mondtam, hogy szoros, mint Virág portjai. Ja nem.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:03:17

Akkor a 60% feletti eredményeket már be se írjátok.

barby03 2021.02.20. 21:03:22

miért nem versolvasás?! annyira sajnálom, hogy az elmaradt múlt héten

gazo 2021.02.20. 21:03:30

Csak le ne sérüljön Proli a szünetben az insta versenyben

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:04:00

röviden , ha említésre méltó írjátok le.köszi.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:04:18

Oh mondd, te kit választanál? Segítsetek!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:04:34

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Szerintem olyan nem lesz, maximum a párbaj végeredménye. :DDDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:04:35

hehe, Robi ismét megveri Bálát :-)

_Pipp 2021.02.20. 21:04:41

de retkes az az "udvar"

gazo 2021.02.20. 21:04:54

52 48 lesz a hokisnak

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:04:54

Én kiülnék citromot nyalogatni eléjük.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:05:19

@MsIreneAdler: úgy vettem le nem szereted ,szóval leszel Irénke.

evacat 2021.02.20. 21:05:22

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nekem nem fontos, de az RTL-nek igen.
Most nem tud vendégeket beküldeni, valamivel ki kell tölteni a műsoridőt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:05:23

Vivinek bejön Robi, főleg katonának...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:05:25

@gazo: Várjál... a lépcső is veszélyes terep. :D

barby03 2021.02.20. 21:05:33

@gazo: be fog görcsölni a térde tuti....

Ármándójózsi 2021.02.20. 21:05:57

Nem bírták összehozni a hangot a képpel... :/

SirLemming 2021.02.20. 21:06:21

@Kosztarika: Mindjárt összepirulom magam. :) Nem sértődök ám meg akkor se ha kimaradok, csak egy strigulát húzok a kiskönyvembe. :D

@MsIreneAdler: Sima dreher gold. Aztán egy ipa mára a penzum és kész, vodka erre a hétre nem volt.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:06:39

@Kosztarika: Lassan megérkezik mindenki. :))))) Reméljük.
@VV10 Velőtrázó Vélemény: Vizet is csorgatnék... csak úgy, szeretetből.

Kosztarika 2021.02.20. 21:07:39

@MozambikiZombi #teamPini:
Imádlak, de telóról nem vállalom. Valaki esetleg,? Pls

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:07:42

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Annyi történt, hogy Lobi és Bála áll egy zászlóval, tisztelegve... most ezt nézzük. :D

gazo 2021.02.20. 21:08:16

Bála morzézik a kezével: Mentsetek meg Prolitól

Post Modern Prometheus 2021.02.20. 21:08:28

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
16.16% [16] - 83.84% [83] az állás jelenleg Moh javára, 23:00-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.91% [90]
- Vivi: 29.55% [65]
- Bálint: 25.00% [55]

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:08:29

Bálint egy oktávval lejjebb tolja a rét.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:08:30

Megértem Bálintot, én 2 percig sem bírnám a foscsi gerincemmel.

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:09:00

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): rendben, igazából ez sem az igazi nevem :)

@SirLemming: ilyen kicsivel a vége előtt hogy gondoltad vodka nélkül??? :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:09:11

Lobi meg eljutott a hangsebesség környékére, olyan a tisztelgésnél a tenyere, mint a Concorde orra.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:10:11

Lobi és Törppapa tisztelegbe zászlót tartanak a konyhahasználat jogáért.

_Pipp 2021.02.20. 21:10:45

ez az 'álljunk egy helyben és közben tartsunk a kezünkben valami tárgyat' játékok nagyon beakadtak, a Survivorben is erőltetik :D

barby03 2021.02.20. 21:10:47

Proli úr 2 perc után eldobta volna a zászlót, mert fáj a térde...

Cünör 2021.02.20. 21:10:59

@MozambikiZombi #teamPini:
Tévém nekem sincs, de kiváncsi vagyok a maira úgyhogy előkerestem a múltkor itt látott linket:
onlinestream.live/rtl2/videoplayer/6142-2

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:11:20

Lobi előtt megjelentek a belső számolásnál a bárányok és bealudt.

Kosztarika 2021.02.20. 21:12:26

Bála a legszexibb katona a szavazáson
:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:12:31

@MsIreneAdler: nah tessék .

@MozambikiZombi #teamPini: és én csak pár mondat erejéig kérjük a közvetítést , hogy legyen vita tárgya.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:12:35

Robi beborult, Bálint meg nagyon tropára tolta magát.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:12:46

Visszatérve a tegnapi voksolásra. Most bemennék megcsinálni Pinit, ez a szerkó nagyon rendben van.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:13:37

Nekem a mai napig van kanálgépem. Lesz gyíkhús?

Ármándójózsi 2021.02.20. 21:13:55

Nem tudják, mi a kanálgép... Ppppfff... :/

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:14:24

@barby03: akkor dani szorítsa össze a fogát.
Nem hiszem el mártírként akar menybe menni , mint Dugovics Titusz.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:14:46

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nem voltak katonák, na. Pedig... pedig kincstári darab. :D Kettőt is megőriztem.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 21:14:49

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: levennéd a k betűt az elejéről, azt bezzeg tudnák

Cérnahuszár 2021.02.20. 21:15:35

jól tudom hogy konzerv csoki nincs? Mercike kipusztul

PYT 2021.02.20. 21:16:08

Szasztok, most tudok csak kapcsolódni, az állóképességi tusa nagy részétt már pont láttam, de az elejét nem, mutattak százalékot?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:16:39

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Most éppen a 1.5 órás ácsorgás utóhatásait látjuk, Moha csaapt konzervet kap, vizet és kanálgépet, mert nem léphetnek a konyha területére, és onnan nem is fogyaszthatnak. Bála kicsinálta magát, de sebaj.
Mercike ennek örömére elment szolizni. :D

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:17:58

@repuloezustmokus: áh nem voltak ilyen kreatívak a szüleim :)

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): ezért igazából mindegy, hogy Irénke vagy Röné, amelyik neked jobban tetszik, írd azt :)

MozambikiZombi 2021.02.20. 21:18:45

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): @Cünör: @Kosztarika: Tudom, hogy ugyis kommentaljatok, ha tortenik valami extra. Az sokkal mokasabb onmagaban is, mint nezni a musort.

PYT 2021.02.20. 21:19:03

A hálóhasználat jogát is elvesztették Báláék..? when?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:19:48

Ez a Move Like Jagger a hikomat duónak jó.

_Pipp 2021.02.20. 21:19:52

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: kíváncsiságból megkérdeztem a spanjaimat 4-ből, csak 1 tudta mi az :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:19:56

bálára ráesett valami?

köszi nyuszó

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:20:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Ja, pont akartam írni, hogy nem Mercinek dobálta Lobelt a zsetont.

gazo 2021.02.20. 21:20:06

@PYT #TeamBÁLA: tegnap az akadálypályán amikor Proli lesérült

PYT 2021.02.20. 21:20:27

@Kiégett Hobbynyúl: köszi, ez igen szoros, hmmm... meglepő

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:21:15

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Vivien nyíg a babkonzerv miatt az ágyban... Robinak nem ízlik... Vivi tovább nyíg, de a riportban már finomnak titulálja. :D

Ármándójózsi 2021.02.20. 21:21:24

Annyira nem szar, mint ahogy itt előadják, nyilván sokkal jobb a hazai, házi, de azért ehető az...

PYT 2021.02.20. 21:21:42

@gazo: kösz neked is, proliúrnak nem új, Virgácskájával már szokhatta a világosban alvást...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:21:52

A kis finnyássak, tök ehető a konzerv babfőzi. 3 napig nem kapnának semmit, felfalnák a vasszöget is. :-)

barby03 2021.02.20. 21:21:53

Én a kanálgépet hadtáp néven hallottam

Ego0123 2021.02.20. 21:21:57

Ez elit kaja volt. A mai napig emlékszem a szőrös 5 db töpörtyűre vacsorára, a brómos teára meg a fekete mosogatóra.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:22:27

Vivi, neked az ilyen hajléktalanok jönnek be amúgy? Ú, Mercike....

SirLemming 2021.02.20. 21:22:41

Az elejét nem néztem.
Tehát Bála leverte Robit? Jézusom.

Vivi... nem finnyáz mindent megeszik. Ok, egy + pont.
Bálint meg a csövi. :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:22:46

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nem, csak beállt mindene a feladatnál. Azóta érzi, milyen bizonyos kor után arra kelni, hogy mindene merev. :DDDD
@PYT #TeamBÁLA: Nincs mit. Nem meglepő. Beindult a Daniella-féle csapat, Bála szavazói is szavaznak rá szerintem... holott ha lenne eszük, nem gyengítenék Bálát. :DDDDDDD

MozambikiZombi 2021.02.20. 21:23:10

@Cünör: @evacat: Rakttintottam azert, de na:

"Az online videó csak a reklámblokkoló kikapcsolása után nézhető zavartalanul!

Másokkal ellentétben a reklámokat az online adás közvetlen zavarása nélkül jelenítjük meg, tehát nyugodtan kikapcsolhatod a blokkolót ;)

Ezt az uBlock és az AdBlock letiltásával teheted meg. Brave böngésző esetén pedig ezen az oldalon kapcsold ki a pajzsot."

A kis huncutok!

Cérnahuszár 2021.02.20. 21:23:17

mercike nagyon félelmetes, ki akarja rabolni a nagy szőrös benga ellenfelet XD

SzabadEzANév? 2021.02.20. 21:23:18

PP a dani nevét hangosabban mondta ki mint a mohét!!! RÉSZREHAJLÁS!!!!!

PYT 2021.02.20. 21:24:05

Nekem tecc PP babapink pólója, mondjuk, nem bírom kiverni, mi van rányomva, túl messze van a tévé...

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:25:08

Ennek a piros székes ribancnak szétcsúsztak a szemgödrei a tányérarcának szélére.

gazo 2021.02.20. 21:25:18

Lelökné valaki a Luccos nőt a nagy piros székről?

Post Modern Prometheus 2021.02.20. 21:25:20

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
16.83% [17] - 83.17% [84] az állás jelenleg Moh javára, 23:00-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.91% [90]
- Vivi: 29.55% [65]
- Bálint: 25.00% [55]

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:25:56

@MozambikiZombi #teamPini: Persze, én aki CV-t sem vagyok hajlandó írni. Megoldom máshogy.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:27:36

@Ego0123: Megértelek. Nem merek eldőlni, mert akkor én is így járok, de azért hozok egy kispárnát. :D
@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ha eltűnnék, akkor élvezem a párna társaságát. :DDDD

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:28:43

@Ego0123: Bevonuláskor kaptunk szarrá ázott ipari minőségű virslit. De mázlim volt, mert amint kiderült hova osztanak be egyből jött a seggnyalás.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:28:53

@repuloezustmokus: Nekem az a forgatókönyv is jó, ha az utolsó párbaj egy Lobi-Daniella. :D

_Pipp 2021.02.20. 21:30:11

@PYT #TeamBÁLA: cuki kutyik vannak rajta :)

SirLemming 2021.02.20. 21:30:27

@Kiégett Hobbynyúl: Ne. :D Elaludt... :D marha jó. Ennyire meg se erőltette a feladat vagy pont ezt kellett elkerülni?

@MsIreneAdler: Önvédelemből. :D

PYT 2021.02.20. 21:31:07

@úgymond olvasó mmkk: de most mé'? most pont egy szép árnyalatú pink van rajta... előítéletes vagy-e? ;pp

_Pipp 2021.02.20. 21:31:42

jön a legundorítóbb feladat ever

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:32:47

Milyen halál kajákat tolnak a szájukba?

PYT 2021.02.20. 21:32:55

@_Pipp: akkor pláne bejövős :)

_Pipp 2021.02.20. 21:33:11

@PYT #TeamBÁLA: van egy ismerősöm, egy srác, totál rózsaszín mániás a tag, szinte csak rózsaszínt hord, rózsaszín a szobája, és csak azért szurkolt a Racing Point F1-s csapatnak, mert rózsaszín volt az autó - sztem elég beteg tag :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 21:33:14

@MozambikiZombi #teamPini: igen, van egy ilyen program
rewildingeurope.com/

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:34:17

@SirLemming: én még oda sem kapcsoltam. Félek megtenni... :)

Ármándójózsi 2021.02.20. 21:34:23

Orrcsipesz és bukta is, mert kurvára nem fogják érezni az ízeket...

PYT 2021.02.20. 21:34:30

@SirLemming: dehohy aludt, csak kibillent az egyensúlyából, a többi a kamumagyarázkodás volt csak.

SirLemming 2021.02.20. 21:34:50

@úgymond olvasó mmkk: Ez esetben nem tudok mást tenni mint bólogatni. Vagy legyen napalm.

Szegény lencsefőzi.
Miért nem kanállal etetik a szerencsétleneket? Így 'viccesebb'?

tvbuzi 2021.02.20. 21:36:11

Merci szokott enni normális kaját?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:37:51

Merci két pofára zabálja az összes édességet...

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 21:38:02

@PYT #TeamBÁLA: dehogy vagyok előítéletes, mindenkit egyformán utálok mindenkit (armandot egy kicsit jobban, mert azt szereti), nadeazért az a hímnemű lény, aki képes több alkalommal is babarózsaszínt felvenni.. eh..

@SirLemming: a napalm szót kerestem, köszönöm

MozambikiZombi 2021.02.20. 21:40:03

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): hat nem is tudom, dontsd el te:

[URL=http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=824bolenyke2.jpg][img]http://www.kepfeltoltes.eu/images/2021/02/20/824bolenyke2.jpg[/img][/URL]

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:42:03

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Daniella kiköpte a lencsefőzeléket, nem találta ki. Moha kitalálta a borsófőzeléket. Daniella tudta a lisztet, Moha tudta a kelbimbót, Daniella nem tudta a mályvacukrot, szerinte az vattacukor, de elfogadták neki. Moha tudta a disznóbőrt. Daniella tudta a kocsonyát, Moha nem tudta a sűrített paradicsomot, Daniella tudta a cukrot, Moha nem tudta a tejszínt,. Daniella tudta a tejet, Moha nem tudta a paradicsomot... Daniella nyert... xD

_Pipp 2021.02.20. 21:43:42

hát ez.... undorító :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 21:44:38

@_Lucifer_: megzavarodtam egy pillanatra, de egyébként kiváló. az egyik ördögszarv már ott is van a fejeden :))))))

MozambikiZombi 2021.02.20. 21:45:03

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Rakerdezhetek? Fejleszto vagy! // sajat vallakozas. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:45:15

@_Pipp: racing point nagyon gagyi :P

@Majom1Parádé #AntiDani team: mert szereti

@repuloezustmokus: nem sértegettem :/ én a vízi lovakkal vagyok

SirLemming 2021.02.20. 21:45:17

@PYT #TeamBÁLA: Ah ok.

@úgymond olvasó mmkk: Oh szívesen, ilyesmiben jó vagyok.

@Majom1Parádé #AntiDani team: Brutális... csoda hogy még él.

Btw Daninak simán adtam volna már 2 pontot. Sokkal összetettebb dolgokat kap mint Moha.

MozambikiZombi 2021.02.20. 21:45:49

@repuloezustmokus: Tudom, hibasan linkeltem.. de na. :)))

barby03 2021.02.20. 21:47:07

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): most már Aston Martin-ként tarolni fog :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 21:47:13

@SirLemming: én ma este nem. cintányéroznak a fejemben a lények.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 21:48:12

@MozambikiZombi #teamPini: Renato egy vadállat, a kisbölény meg lehetoséget kapott arra hogy bölénytársaival éljen, vagyis nem lehet egy szinten emlegetni a kettot. A bölény aranyos:)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:48:46

Szagpárbaj. :D
Daniella nem tudta a vaníliarudat, Moha nem tudta a málna szörpöt, csak azt, hogy málna, Daniella nem tudta a tonhalat, Moha tudta a csokit, Daniella nem tudta a narancsot, Moha tudta a hagymát. Daniella nem tudta a kék sajtot, Moha tudta a mustárt, Daniella nem tudta a sült kolbászt, Moha tudta az ecetet. Ezt a kört Moha nyerte, így előpárbaj 1-1.

Következő feladat bútorösszeállítás vakon. :DDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:49:50

@MozambikiZombi #teamPini: hát nagyon befogadták , egyenrangú tagként.
400 méterrel kullog a csorda mögött , még a vokálban sincs.

TheLynx70 2021.02.20. 21:49:54

Ebben az évadban mindent össze tudtak hozni, amitől irtózom. :((( Előkészültem egy szalonnás, hagymás tojásrántottára, de ott pihen a pulton, mert hányingerem támadt, de komolyan. :(

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:52:06

@Kiégett Hobbynyúl: köszi nyuszi , úgy látom dani két hete nem fújta ki az orrát.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:52:49

Bunda, nem is Daniék nyertek az építésben sem.

MsIreneAdler 2021.02.20. 21:53:53

@Kiégett Hobbynyúl: köszönöm szépen a beszámolókat :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 21:53:57

@TheLynx70: ne nézd itt hobbynyúl megszűri az infót , olyasmi mint a calgon . Lágyít.

TheLynx70 2021.02.20. 21:54:01

@_Lucifer_: Te mióta vagy minden ördögök öregapja? :) Még szerencse, hogy maradt az avatarod. :))

SirLemming 2021.02.20. 21:54:17

@úgymond olvasó mmkk: "Trollok voltak?"
Hát csapjad őket lefele mint a taxiórátot... Nem vagyok Hannibál azt nem kérem hogy engem engedj be.

@TheLynx70: Jesszusom. Szegény rántotta. :(

SzabadEzANév? 2021.02.20. 21:54:51

Ez az idétlenkedős feladatmegoldás miért kell már egy órát kitegyen az adásidőből?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:55:05

Nyertes csapat elveszített a villát... most ez mi? Eddig miért nem volt ilyen? Tényleg prolit copják fel...

Post Modern Prometheus 2021.02.20. 21:55:59

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
16.98% [18] - 83.02% [88] az állás jelenleg Moh javára, 23:00-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.54% [90]
- Vivi: 29.28% [65]
- Bálint: 25.23% [56]

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 21:56:33

@SzabadEzANév?: Azé van dupla adásidő, hogy ilyet láthassunk...

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:56:38

Fertőtlenítőt a Sanyitól kell kérni?

SirLemming 2021.02.20. 21:57:14

Voltak korábban ilyen szanciók párbaly előtti bohóckodásnál?

TheLynx70 2021.02.20. 21:57:40

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Komolyan kikészít ez az igénytelenség, gondolom a szerkesztőkön múlik, én meg a fejemet csapkodom, miért kell nekem azt nézni, hogy különféle kajaszagokat egymásra lehellnek?? (Én vagyok a hülye.) Ettől már csak az lenne jobb, ha reggelente a másik székletét szagolnák, vajon mit evett előző este? :O

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 21:57:44

@SirLemming: Nem, pont ezt mondom. Most hirtelen lettek...

TheLynx70 2021.02.20. 21:59:27

@_Lucifer_: Megpróbálok majd visszaolvasni. :))

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 21:59:32

Basszus, elfelejtettem rendelni a Kifliről.

SirLemming 2021.02.20. 22:00:23

@TheLynx70: volt olyan managerhez szerencsém aki elküldte az asszisztensnek hogy tessék ilyet kulázott reggel, legyen oly kedves és nézzen már utána oké-e, az ő ideje túl drága ehhez.
:D

Egyfejű 2021.02.20. 22:00:43

@TheLynx70: szerencse, hogy már vacsoráztam :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:01:09

53-47 még mindig a hátsó fantomnak, ami elvileg Moh, hacsak a gyökér szerkik fel nem cserélték...

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 22:01:22

@TheLynx70: jó hogy nem látom ,már értem amikor konténereztek.

Egyfejű 2021.02.20. 22:01:59

Ez a "csaltam mosolyt az arcára" szövegtől idegrángást kapok :)

SzabadEzANév? 2021.02.20. 22:02:26

@Egyfejű: főleg amikor ilyen ember száját hagyja el, mint a daniella

peachcat 2021.02.20. 22:03:15

elkepeszto, h vannak emberek es ennyien, akik kepesek danira szavazni.

Valinda1 2021.02.20. 22:03:38

@Majom1Parádé #AntiDani team: szerintem mindig a magasabb százaleku van elől, vagy nem?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:03:45

Danika 23 évesen 5 éves szintű gondolkodásod van. És akkor még hízelegtem...

barby03 2021.02.20. 22:03:53

büszke arra, hogy semmi végzettsége nincs, egy szakmája

nicu71 2021.02.20. 22:03:58

@Egyfejű: még mindig jobb mint a szóba enyeledni.De barmit mind full idegesítő.

Cérnahuszár 2021.02.20. 22:04:39

@Majom1Parádé #AntiDani team: egyáltalán nem biztos hogy moh van elől, mert a nagyobb százalék szokott elől lenni, nincs fix helye a játékosnak
úgy nagyon könnyű lenne kitalálni mi várható

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 22:04:43

@peachcat: én el sem hiszem
lehet vv zsu mozgosított dani mellett.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:04:44

@Valinda1: Te látod az adást? A hátsó kép mögé van írva a magasabb %. :-)

Kosztarika 2021.02.20. 22:04:45

Fúj de undorító ez az önfényezés Danitól. Nagyon taszító, ahogy a szájbalihegős, szagfelismerős játék.

Valinda1 2021.02.20. 22:05:23

@Egyfejű: “szóvá hoztam” is jó volt :))))

Egyfejű 2021.02.20. 22:05:50

@nicu71: Remélem, hogy az incselkedés se jön szóba :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:05:52

Jól van proli, a parasztságod ugyanakkora, mint volt. xD

SirLemming 2021.02.20. 22:05:59

@repuloezustmokus: Sose tudtuk meg, de nem is érdekelt minket. Nagyon droid volt a faszi csak +1 a túloptimalizálási lsitáján.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:06:09

@Cérnahuszár a naív: Eddig nemigen mutattak %-ot a párbaj alatt legtöbbször csak a legvégén. Meg aztán eddig elég nagy különbségek voltak...

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 22:07:12

Ha fogy a vezető fantomkép százaléka az Mohoki lehet. Nem tudom elképzelni, hogy az MI Gang hajrázna.

TheLynx70 2021.02.20. 22:07:20

@SirLemming: Én kigugliztam volna egy halálos beteg székletét végső stádiumban, és orvosi szakvéleménnyel a közelgő halálról, továbbítottam volna az illető managernek. ;)

Kosztarika 2021.02.20. 22:07:24

Sikerült Robit is kihozni a sodrából. Kár, hogy nem ő viszi Danit, szerintem kinthagyná, simábban mint Moh - ha kinthagyja :(

barby03 2021.02.20. 22:07:47

milyen tervei vannak ennek a szerencsétlennek?

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:08:09

@barby03: ez engem mindig elképeszt. De hallod, hát ő feltalálja magát, ő nem esik kétségbe idekint....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:08:56

@Kosztarika: Ha Daniellát visszaszavazzák, akkor az utolsó párbaj az övéké lesz.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:09:07

@Kosztarika: Inkább most essen ki Dani, nem mintha Robit félteném.

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:09:08

@SirLemming: neee. Ez ilyen ZS kategóriás vígjátékba illő jelenet lehetett :)

Tündérfürtöcske 2021.02.20. 22:09:35

Jól emlékszem hogy az első Vv-kben még mutattak szavazat számokat, nem %-ok voltak? Az vajon miért szűnt meg?

barby03 2021.02.20. 22:09:57

@MsIreneAdler: nagy rapper lesz, kis füzettel a hónalja alatt járja majd az országot.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:11:07

Moh faszán megindokolta - ha nem párbajozom, akkor biztos bent maradok. :-)

TheLynx70 2021.02.20. 22:11:09

@Kosztarika: Nem vagyok biztos benne, hogy kinthagyja. :(

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:11:24

@barby03: milyen füzet? a tenyerére írja majd repertoárt :)

tvbuzi 2021.02.20. 22:11:51

Pini gálába vágta magát

Kosztarika 2021.02.20. 22:12:26

@Kiégett Hobbynyúl:
Mert elírtam. Kár hogy nem ŐT viszi Dani most.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:12:40

Most mutatták a fényképeket és elöl van Dani, hátul Moh. Ha a százalékos képernyőn fordítva vannak az jó kis csavar lenne. De én bízom benne, hogy kellően hülyék a szerkik és nem figyelnek erre.

_Pipp 2021.02.20. 22:12:48

Ne menjen már vissza Dani :(

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 22:12:50

@repuloezustmokus: háborus filmek vagy romantikus filmek?
Kelly hősei vagy Ház a tónál?

barby03 2021.02.20. 22:12:54

@MsIreneAdler: változatos lesz a műsor :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:12:54

@TheLynx70: Én sem vagyok annyira biztos benne, mert az rtl mindent elkövetett, hogy felcopja Daniellát. Ráadásul afölött elsiklanak, hogy ő miket művelt Virággal... a többit nem is említem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:13:36

Dani legemlékezetesebb pillanatai: SZEX-Szex és mi a faxomat képzeltek magatokról?...

Kosztarika 2021.02.20. 22:14:13

Pont úgy ordított mint Rencsula.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:15:36

@Kosztarika: Semmivel sem jobb tőle, mégis más a megítélése...

peachcat 2021.02.20. 22:15:47

es persze semmit nem vagnak be a lelkiterrorrol, amit viraggal csinalt. hihetetlen.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 22:15:53

Hát Amandán röhögnöm kellett.

gazo 2021.02.20. 22:16:19

Fele fele a szurkolótábor a helyszinen

tvbuzi 2021.02.20. 22:16:29

Parázok, hogy Dani visszamegy

SirLemming 2021.02.20. 22:16:35

@MsIreneAdler: Amikor utólag kiderült jót röhötünk, mint plebs. Nyilván voltak még meredek storyk. Kis cég...

@TheLynx70: Csaj az kb egy cukibb/csinibb de hasonlóan nem túl bonyi 'Merci' volt. Ennyire nem volt rafinált, szerintem ezért is ő kapta a requestet. Másik csaj elküldte volna kb halál faszára világítótoronynak.

@Kosztarika: Hát jah. De elég lightos videót kapott.

Na. Stúdió nagy része igen hangos Danifan.

kicsipiros 2021.02.20. 22:16:36

Sziasztok! A tiszteletmantrát nyomó Daniella hagyja bárkinek, hogy elmondja a véleményét? Egyfolytában belebrekeg, mindenbe beleszól, borzasztó...

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:16:53

@barby03: ja lehet két tenyérrel nyomja majd :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:16:54

@repuloezustmokus: De, Vircsi kiesése után kellett... addig mindenki haza akarta küldeni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:17:17

Kerülő úton mentél be Győzike hátán, de egyenes úton fogsz kiesni gyökérke! :-)

SzabadEzANév? 2021.02.20. 22:17:17

már leírták többen is, daninak vannak belsős ismerettségei, győzikével is ismerik egymást, le van ez zsírozva előre kérem, magyarisztánban minden így megy

Mók_Ica 2021.02.20. 22:18:13

sziasztok :))) eddig online kvízjátékon voltunk :))) jó volt :)
a párbajra ideértem és természetesen a konténereket mér az öfi elejére idetoltam nektek :DDD

SirLemming 2021.02.20. 22:18:20

@_Lucifer_: Hmm... sanszos. Nem is nagyon csodálkoznék rajta. A marketing működik.

_Pipp 2021.02.20. 22:18:44

@Mók_Ica: szia! kellett is, köszönjük :))) de még kelleni fog, ha Daniella visszamegy :(

gazo 2021.02.20. 22:18:59

Vajon Moh lesz az áldozati bárány a Győzi féle span gang mészárszékén? Gyanús eddig a körítés

Mók_Ica 2021.02.20. 22:19:53

@gazo: ha így lesz, akkor most először teljesen ellentétes a házi szavazásunk eredménye a párbajéval......

TheLynx70 2021.02.20. 22:19:53

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nem engem kérdeztél, de Kelly hősei. :) Hatalmas film. :) Viszont Keanu Reeves jó pasi. :)

SzabadEzANév? 2021.02.20. 22:20:32

valamelyik szerkinek nagyon hiányzik az Eurovízió, a dalok a videók alatt mind Eurovíziósok :)))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 22:20:40

@Kiégett Hobbynyúl: nem teljesen, Dani mindig is más megítélés alá esett mint pl Rencsula.És ez kulcsfontosságu. Vircsit hibáztatták, hogy miatta nem tud kibontakozni, mert egyébként egy rendes, ilyenolyan srác.....sosem utálták annyira mint akármelyik mocsártagot

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:20:51

Szerintem Moh filmje jobban sikerült.

Mók_Ica 2021.02.20. 22:21:48

nagyon erős ez a daniellázás a stúdióban......

MozambikiZombi 2021.02.20. 22:22:11

@repuloezustmokus: Megneztem a linket, koszi, tetszik, ezeket nagyon szeretem. Kar, hogy Magyarorszagon nincs kijelolt teruletuk. :( Talan a Kis-Balaton lehetne beprotezsalva ebbe a klubba. :D

SirLemming 2021.02.20. 22:22:17

@TheLynx70: Kelly hősei, szigorúan szinkronosan.

@SzabadEzANév?: Olcsóbb a licencdíj?

TheLynx70 2021.02.20. 22:22:20

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nem engem kérdeztél, de Kelly hősei. :) Hatalmas film! Viszont Keanu Reeves jó pasi. ;)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:22:28

@repuloezustmokus: Azt nem is mondtam, de nem is kedvelték annyira, mint a tejfölös szájút, amit bevallom, ugyanúgy nem értettem. :D

nicu71 2021.02.20. 22:22:57

@SzabadEzANév?: Igy van pont a multkori euroviziot hallgattam a minap.Vanbak jo kis zenék benne,pl a dirty dancing ♥️

TheLynx70 2021.02.20. 22:23:09

@TheLynx70: Ez miért ment el kétszer??? :O

2021.02.20. 22:23:19

Szevasztok kedves covidolók akarom mondani kommentelők, rég jártam erre.

_Pipp 2021.02.20. 22:23:41

Szavazott már mindenki Móra? :D

Ármándójózsi 2021.02.20. 22:23:52

Csökken a különbség és úgy érzem ez nem túl jó Mohának... :(

SzabadEzANév? 2021.02.20. 22:24:02

@nicu71: Na de hogy a legutóbbi Eurovízió győztes balladáját miért kellett meggyalázni azzal, hogy Dani videója alá tették? Ez talán a párbaj legbotrányosabb része :))

nicu71 2021.02.20. 22:24:06

@Majom1Parádé #AntiDani team: basszus,nem akarom megérni hogy megforduljon a százalék

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 22:24:47

@Kiégett Hobbynyúl: persze, csak itt most megy a csodálkozás hogy jééé....hááát ez van ha nem éber az ember:D. Én bezzeg a susnyásbol figyelek mindig:D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:24:48

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nem bizony, majd hirterlen megfordul az eredmény és láss csodát, Hozé span visszamegy a villába... kinézem a szerkikből.

Post Modern Prometheus 2021.02.20. 22:25:19

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
17.59% [19] - 82.41% [89] az állás jelenleg Moh javára, 23:00-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.63% [91]
- Vivi: 29.46% [66]
- Bálint: 25.00% [56]

Cimili2 2021.02.20. 22:25:24

sziasztok!!! látom nem késtem le a lényeget. majd visszaolvasok, mert nem láttam.

princejesus 2021.02.20. 22:25:25

Dani ha visszamegy a mostaninál is nagyobb arca lesz, nem tudom mit látnak benne a nézők

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.20. 22:25:48

@nicu71: Ha ilyen marad a tempó akkor fordulni fog.

gazo 2021.02.20. 22:25:51

Moh lenyomta prolit

_Pipp 2021.02.20. 22:25:57

@Kiégett Hobbynyúl: ezért szavazzon mindenki aki eddig nem tette :D SZAVAZZATOK

TheLynx70 2021.02.20. 22:26:07

Vajon Virág tud Daninak plusz szavazatokat szerezni? Ha igen, akkor Merci is tud Moh-nak? Erre kíváncsi lennék, mert nem nagyon értek az insta követőkhöz.

peachcat 2021.02.20. 22:26:11

@repuloezustmokus: azert is, mert dani sokkal kifinomultabban kontollalta viragot, mikozben renato egy vadallat volt. dani azzal, h slut shamingelte viragot, h milyen erkolcstelen eletet elt, es h o ebbol kiemeli, ugy allitotta be, mintha o lenne a jo fiu. es bazi sok ember ezt be is veszi, ugy mint az eletben is.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:26:30

@repuloezustmokus: Úgy is kell. Remélem, azért álcáztad magad. :D

PYT 2021.02.20. 22:26:39

@_Pipp: perrszehogy!!

szerintetek fog bírni szkanderezni proliúr a térgye miatt? ;p

SirLemming 2021.02.20. 22:26:48

@Hannibal Gabter: Jó estét kívánok! Mi még nem találkoztunk, de olvastam a 'kilépődet'. Minden rendben?

@MsIreneAdler: Ah nem hiszem, szvsz te jóban lettél volna a 'legénységgel', mi jó arcok voltunk. Bár tény, hogy a karriert máshol osztogatták. :D

@Majom1Parádé #AntiDani team: Jobban? Több volt a savazás, szvsz. De tény, hogy volt benne akció, Danié elment volna altatónak.

Tündérfürtöcske 2021.02.20. 22:26:59

@SzabadEzANév?: Pont emiatt remélem, hogy kieesik ez a majom. (Elnézést a majmoktól ezúton is!) Annyit lett már promózva, hogy ki kinek a spanja, hogy erősen vitatható lenne a visszamenetele. Remélem.

Mók_Ica 2021.02.20. 22:27:33

mutattak már %-ot??? akkor nem tetszik nekik az eredmény.... :(

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:27:38

@Cimili2#teampini#pompomlány: Szia! ^^ Nem, dehogy.
Ja, és már nem tudom, ki dobta fel, de Kelly hősei viszi nálam a prímet. :-)))
@peachcat: Megérett az emberiség a pusztulásra.

barby03 2021.02.20. 22:27:53

@PYT #TeamBÁLA: sajnos veszített, tuti a térde miatt :D

Cimili2 2021.02.20. 22:27:53

@PYT #TeamBÁLA: majd hirtelen a válla is fájni fog.

gazo 2021.02.20. 22:27:59

@PYT #TeamBÁLA: 1 sec alatt lenyomta a hokis. Biztos hogy sérült volt

evacat 2021.02.20. 22:28:03

Ekkora tahót! Azzal kezdi a párbajt, hogy kerülő uton ment be a villába.
Mondjuk eddig is tudtuk, hogy a castingot Győzi ismerősei között tartották.

zellerlevél 2021.02.20. 22:28:24

@VV10 Velőtrázó Vélemény:
"De az meg a másik, hogy minek ezek a tét nélküli feladatok a párbajnál? Soha semminek nincs tétje. Mondjuk ha megegyezne a két párbajozó, hogy ez a feladat (miután megtudták mi az), menjen 5% pluszért. Akkor lenne tétje."

Jó ötlet, egyetértek. Kicsit érdekesebb is lenne a műsor, és a játékosoknak is jól jönne valami, amivel bizonyítani lehet, hogy megérdemlik a győzelmet.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:28:37

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: ha 50.01 - 49.99-re nyer Moh az is elég...

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.20. 22:28:38

@peachcat: meg ott van a Bálinttal valo kapcsolata is..

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:28:39

@Mók_Ica: Aha. 47-53-ról indult, most 48,45-51,55.

Cimili2 2021.02.20. 22:29:09

@Mók_Ica: szia Móki, azt hittem nem vagy itt. :)) na szurkolási mohnak.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 22:29:27

@repuloezustmokus: azt a pasik nem értik , szóval engem ne kérdezz .
valami levél van benne ami a halál után csapódik le sandra bullocra vagy mr. Andersonra (nem ma láttam)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:29:30

@Mók_Ica: 3x is mutattak, folyamatosan csökkent a hátsó fantom előnye.

PYT 2021.02.20. 22:29:55

@VV10 Velőtrázó Vélemény: na nehogy már! nem hiszem el... bár, meg kell mondjam, fílinges egy ilyen párbaj, ahol van erős szurkolótábor mindkét oldalon, szorosak a százalékok, akármi is lehet a vége, stb...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:30:19

@repuloezustmokus: Igen, azzal a Bálinttal, akiről hangoztatta, ne álljon be mögé... most meg megint nagy span, a támasza... ennyit az egyenességről. Bála is elásta magát azzal, hogy Lobinak ott papol arról, hogy Moha őt ajánlotta párbajra, de arról mélyen hallgat, hogy ugyanezt tette...

Ármándójózsi 2021.02.20. 22:30:56

Valamiért úgy érzem Moha vezet és ha nem mutatták volna a százalékokat, akkor így is maradt volna, de ugye valamiért most 15 percenként be kell mondani, hátha megfordul...Áááááááá, nem akarom, hogy ez a barom dani visszamenjen a játék is sokkel jobb lesz, ha Bálint nem szerelmeskedik többé vele...

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:32:46

@SirLemming: persze, ti biztos jófejek vagytok/voltatok, de ha egy kupac szart küldött volna a főnököm nekem, nincs az a a szuper kollektíva, ami ott tart :)

Egyfejű 2021.02.20. 22:32:50

Jaj,az incselkedés!!!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:34:02

@repuloezustmokus: No de ez nem az, és itt kezdődnek a gondok. Bár miért is lepődök meg, amikor a fogalmakkal sosincsenek tisztában. :D

gazo 2021.02.20. 22:35:01

Na tisztelet megint

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.20. 22:35:28

Moh sose volt tiszteletlen Virággal....

Cimili2 2021.02.20. 22:35:38

má negint azt a kibebaszott tiszteletet emlegeti dani.

2021.02.20. 22:36:03

@SirLemming: Szia! Hát ja, mostanában egyre jobb a cituáció. Csak rohadt unalmas és pronyó a vv, hetente kb 1x nézem, most így a finishre visszajövök

Cérnahuszár 2021.02.20. 22:36:09

nem vagyok mindenható, de majdnem --- Dani XDDDD

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:36:10

Moh figyeljen oda?? Mert ő hülye?

_Pipp 2021.02.20. 22:36:17

nem vagyok mindenható de majdnem, ó Daniella rohadj meg :D ha már kigondoltam, le isírtam :D

barby03 2021.02.20. 22:36:19

remélem ez a majdnem mindenható pöcs, haza takarodik ma

Kosztarika 2021.02.20. 22:36:23

Dsni: " nem vagyok minfenható, de majdnem. " pffff

2021.02.20. 22:36:33

Dani vezéregyéniség a vellában? Ilyen sok mindenről lemaradtam?

Cimili2 2021.02.20. 22:37:04

@_Lucifer_: má megint új név. egy fokkal jobb, de a tvbuzi a legjobb IGAZÁBÓL.:))))

zellerlevél 2021.02.20. 22:37:21

Nem tudom, ki szavazhatott Danira.

Mók_Ica 2021.02.20. 22:37:34

@Hannibal Gabter: helló,régen láttalak itt :))) üdv ismét a körünkben :))))
kinek drukkolsz, kire szavaztál?

2021.02.20. 22:37:52

Nem kedvelem Mohát, de tényleg létezik, hogy Dani nem 15-20%-al esik ki?

Cimili2 2021.02.20. 22:38:03

@Hannibal Gabter: ezt az elején hangoztatták a villatársai, és ő el is hitte.

MsIreneAdler 2021.02.20. 22:38:09

Igaza van Mohnak, hergelte egymást Rencsi meg Dani.

Mók_Ica 2021.02.20. 22:38:10

@_Lucifer_: na, miért vettél fel új nevet? :DDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:38:19

@zellerlevél: Hozé ismerősei, Bála szurkolói.... Daniella családja...

2021.02.20. 22:38:19

@Mók_Ica: Szia, szia. Szavazni nem szavazok, de inkább Moh, amúgy meg Robben.

villamospótló 2021.02.20. 22:38:56

Attól függetlenül, ugyebár.

2021.02.20. 22:39:00

@Kiégett Hobbynyúl: A fél VV10 Győzike ismerőseiből került ki. Sajnos.

gazo 2021.02.20. 22:39:02

Remélem ma este ismét összebujcizhatnak, Proli es Proliné

Mók_Ica 2021.02.20. 22:39:03

daniella mindenkinek csak a javát akarta,mindenkit felemelt ..... ja, nem is.....

TheLynx70 2021.02.20. 22:39:08

@barby03: Volt ilyen sorozat...:) Kunta Kinte! :)))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.20. 22:39:12

Moha nem csak konfliktuskerülő, de érvelni sem tud. Evvan, ez az igazság...

Cimili2 2021.02.20. 22:39:18

@_Pipp: kurvára megérdemelné, h kiessen.

Kosztarika 2021.02.20. 22:39:35

Jobb lett volna, ha Dani esik ki előbb, aztán Virág. Nem jött volna fel ennyire Proli. Persze tudom, hogy a ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelme. :(

Mók_Ica 2021.02.20. 22:39:44

@Hannibal Gabter: ekg :))) én szavaztam, mohára... egyébként meg igen,lóbelt