Hogy volt?

Való Világ 10x97 - Vákuum és tágulás

2021. február 19. 07:10 - Dzsudibí

Merci és Mó saját kútfőből, teljesen önszántukból olyan feladattal áll elő, mely sokkal érdekesebb, mint eddig bármi, amit a villában csináltak 3 hónap alatt, azaz szerepet cserélnek. Mó konstans nyávogással ugrálja körbe Mercikét, aki mentális egyszerűségéből eredő minden elemi ösztönét legyőzve hárítja ezeket a támadásokat. Az első probléma nem várat sokat magára, Mercikének kellene megennie Mó szokásos tükörtojását reggelire, az első falat azonban nem nagyon jut messzebb szájüregének első harmadánál, ahonnan alapos átforgatás és pépesítés után a markába köpi a langyos pürét. Mó szerint ezzel bukta a fogadást, mire Mercike egy pillanatra kiesik a szerepéből és majdnem egy óra nyugodalom és béke után újra nyávogni kezd, hát értse meg mindenki, ő a tojást nem tudja lenyelni, mert síkos és puha. Mondjuk ha síkos lenne és kemény, akkor meg Virág tüntette volna el egy pillanat alatt, de ennek már nincs is jelentősége. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_42_43.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_20.png

Barátság.

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_30.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_32.png

Semmi több. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_35_1.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_36.png

97 napja beste lében, jóban rosszban csak barátok, egy csókkal nem több. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_54_49.png

A felek végül hamar kiegyeznek egy döntetlenben, mert ez egy nagyon nehéz játék, nekik meg az energiáikat máshova kell összpontosítaniuk, hiszen annyi a tennivaló, vállukat mázsás súlyként terhelő teendőik sora mellé már igazán nem tudnak még egyet önként bevállalni. Mivel már volt a történelemben hasonlóra példa ezért a következő sok-sok percet zanzásítva szereném közölni pontosan 7 szóval többet pazarolva rá, mint amennyit a téma érdemelne: Mercike szerelmes, Mó nem, ölelkezés, fetrengés, sírás. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_38.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_41.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_46.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_52.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_56.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_55_58.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_56_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_56_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_56_13.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_56_57.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_4_57_08.png

Ünnepélyes ceremónia keretein belül a villa lakói összegyűlnek az udvaron, hogy Dr Vi és Dr Ro érdemeit méltassák, hogy sikerült rájönniük arra, hogy hogyan kell héj nélküli tojást készíteni. A következő rejtély nem is várat sokat magára, egy palackba kell egy tojást beletenniük, ami nagyobb az üveg szájánál, ám még végig sem tudják olvasni a feladatot, Robi már mondja is a megoldást: a palack belsejét fel kell melegíteni, így a légnyomás különbség hatására a tojás magától bele fog csusszanni az üvegbe. Robi egészen izgatott lesz önnön zsenialitásától, hát senki nem emlékszik erre a kísérletre nyolcadikból?? Izgalmában kevesen osztoznak, ám külön élvezet számomra, ahogyan Dániel minden elhangzott információ után úgy bólogat, hogy a feje majd leesik a fejéről, miközben Robi arcát figyeli folyamatosan, hogy mikor hangzik majd el a következő lépés, hogy időben tudjon mélységesen egyetérteni. Bálintot rosszul érinti, hogy egy pillanatra fel kell adnia a villa legokosabb lakója szerepét, és át kell adnia a helyét magas lovának nyergében, így emleget valamilyen tágulást is, melyre Dániel reflexből helyeselni kezd, IGEN AZ IS, Robinak kell lehűtenie a kedélyeket, nincs itt kéremszépen semmilyen tágulás, csak vákuum, Dániel meg kétségbeesetten néz egyikről a másikra, hogy akkor most kivel kéne egyetértenie. Annak ellenére, hogy a megoldás ilyen gyorsan megszületik, nyomorultkáinknak azért sikerül még belekavarniuk hideg vizet, olajat és némi erőszakot is a kísérletbe, melynek hatására előbb Mercike, majd Mó tojása adja meg magát. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_05_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_05_47.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_05_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_21_14.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_21_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_23_30.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_23_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_23_39.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_23_40.png

Bálint is próbálkozik mindennel, de az a makacs tojás az istennek nem adja magát, amit Bálint láthatóan nehezen visel, annál is inkább, mivel mindenkinek sikerült mostanra beimádkoznia a tojását az üvegbe - vagy megsemmisíteni, ülj le Mercike. Bálint végül kiteszi a hidegbe a tojást - ennek csak idő kell - majd seggében könyékig elmerülve elégedetten vonul be a házba. Mó és Robi nem bírják elviselni a tudatot, hogy Bálint szenved, ezért az ő tojását is bele akarják nyomi az üvegbe egy óvatlan pillanatban, ám gondolom nem lepődik meg senki azon, hogy amikor Mó izomból elkezdi taszigálni a tojást befelé, azonnal szétloccsan, ezért gyorsan kicserélik egy másikra, és visszateszik az asztalra, ahol Bálint az üvegét hagyta korábban. Bálint ezek után elégedetten dőlhet hátra karját összefonva maga előtt, én megmondtam nektek hitetlen parasztok, csak idő, türelem és intelligencia kellett ide. Plotty. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_27_49.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_27_50.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_27_51.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_43_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_44_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_29_15.png

Ha már intelligencia, kedvenc mafláink szavazhatnak, ki a legintelligensebb és ki a legbutább a villában. Mercike szerint Robi a legintelligensebb, mert amikor Ginával vitázott akkor sem használt egy csúnya szót sem, "ami egy elég jó mittudomén mire utal", ezek után külön édes, hogy szerinte a leghülyébb Vivi, mert nem tudja magát kifejezni. Vivi viszonozza a jelet, de ez sem elég ahhoz, hogy végül ne őt szavazzák meg a legbutább, míg Robit a legokosabb lakónak.

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_47_03.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_47_04.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_50_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_50_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_50_52.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_51_07.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_51_40.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_51_57.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_52_18.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_52_19.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_5_53_09.png

Van azonban igazi teszt is, és ennek kapcsán kiderül, hogy Mercike hallott már olyanról, hogy valakinek 100 (!!!) fölött van az IQ-ja, de lehet, hogy ez butaság. Ő azért reméli, hogy az övé 90 körül van, szóval ha lehet választani, akkor reméli neki annyi, ennél vadabb álma jelenleg azt hiszem senkinek nincs a föld kerekén. Mó szerint az átlag IQ 80 körül mozog, a villában legalábbis mindenképp, miközben Mercike többször is elmondja, ez a feladatsor túl könnyű, ő maximum 3-4 kérdésnél bizonytalan, hogy jó választ adott-e. Ehhez képest az eredmények így alakultak, sajnos a pontos értékeket nem tudjuk meg, pedig Mercike esetében tényleg őszintén és nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mennyi az annyi.

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_28.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_30.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_32.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_33.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_35.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_36.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_37.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_41.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_09_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_11_32.png

Merci az eredményt nyugodtan és kellő intelligenciával kezeli (FÚ GECI NAGYON FELBASZ), Bálint érezte, hogy szarul sikerült neki a teszt, bár az arckifejezése alapján talán ennyire nem érezte magát gyengének. Vivi második helyezése kissé meglepő, de vaktyúk is találhat magának szemet. Kihívás, Dániel többek között azért teszi Móra, mert nem ismerte meg a szülinapi videón Virágot, amit én nem teljesen értek, de majd megkérem Vivit, hogy magyarázza el nekem. Megalakulnak a csapatok, Dániel mellé egyedül Bálint áll, mindenki legnagyobb meglepetésére ugyanis Vivi Mó mögé sorol be. Dánielt ez nem érdekli, leszarja, fosik rá, mondja a villatündérnek, majd a következő bevágásban Bálintnak panaszkodik, hogy azért egy kicsit mégis, mert mekkora hálátlan geci dolog ez azért már Vivi részéről, hát ha nincs a Dániel féle lelkisegélyszolgálat Vivi összeomlásának idején, meg az elején Dániel nem rántja ki a rossz társaságból Vivcsót, akkor ő már sehol nem lenne. Bálint kivételesen tényleg intelligensen és szimpatikusan reagál, Vivi semmivel nem tartozik Dánielnek, és azzal, hogy Mót támogatja, még nem azt jelenti, hogy nem hálás azért, hogy Dániel segített neki, csak azt, hogy Mót közelebb érzi magához. Monológja végére Dániel eljut alapállapotba, azaz nem érdekli, leszarja és fosik ő az egészre. 

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_21_25.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_21_26.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_21_59.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_22_08.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_22_09.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_21_45.png

ke_pernyo_foto_2021-02-19_6_25_02.png

1368 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozi001 2021.02.20. 12:20:33

@repuloezustmokus: Különben is! Dani egy élő legenda nem tudtad?
Epikus mondatait mindenhol idézik és mémek tucatjai születnek belőle.

Legalábbis a testvére Kovács Gyuri szerint. :P

kozi001 2021.02.20. 12:25:44

@kicsipiros: Dani tirpákként jött be, tirpákként fog távozni...

kozi001 2021.02.20. 12:27:52

@barby03: A múltkori Belevalóban Boldizsár epikus volt, ahogy kiosztotta Győzikét!
Na az olyan emberek hiányoznak onnan. :P

_Pipp 2021.02.20. 12:30:00

@úgymond olvasó mmkk: legalább a sajtóban negatívan írnak róla, ha már az RTL felszopó üzemmódba kapcsolt

Kosztarika 2021.02.20. 12:31:22

@kicsipiros:
Szia Kicsipiros kár, hogy nem előbb jöttél. :))

Peni a Valdes 2021.02.20. 12:34:16

@kozi001: Dani a legjobb barát..a hosszerelmes..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 12:38:33

sziasztok csumpirudik?
tegnapi öfiben mi volt ? 3 mondatban.
"Ángonáháj "

kozi001 2021.02.20. 12:39:21

@repuloezustmokus:
Dani megnézte a fast&furioust és a fejében Vin Dieselnek képzeli magát, hogy a legfontosabb a család és az egymással való empátia.

Valóságban a "szerelmemmel" pornhub kaliberű jeleneteket tolok, amiből egy jó darabig már nem tud körberöhögés nélkül mutatkozni. Lehet hogy sose és mehet is külföldre...

kozi001 2021.02.20. 13:03:16

@Cérnahuszár a naív: Tökéletes. Ha nem lennék lusta megcsinálnám a képet belőle! :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.20. 13:12:09

@_Pipp: a 24.hu-n nem láttam még pozitív cikket a vv-ről :D

kozi001 2021.02.20. 13:18:03

Dani: képzelet vs valóság. Köszönet a segítséget. :)

prnt.sc/101u7ah

zellerlevél 2021.02.20. 13:18:05

@silvermansarah: a csudába.. csak annyit ír eredményként, hogy 125 feletti. de hogy mennyi, azt nem. Egyébként meg csak játék. :)

Cérnahuszár a naív 2021.02.20. 13:33:40

@kozi001: mi lenne ha bedobnák a face csoportokba ezt :D égszakadás földindulás?

kicsipiros 2021.02.20. 13:34:38

@Kosztarika: Köszi a kedves fogadtatást! Fura, hogy be tudja szippantani az embert ez a kommentszappanopera. Ja, és sok új kifejezést tanultam itt, de most csak egy jut az eszembe:felcpoás:DD.

kicsipiros 2021.02.20. 13:38:05

Úgymint felcopás...

Fu Szekh Li 2021.02.20. 13:45:58

@Fálki #TEAMPINI: Pedig csukott szemmel néztem :)

Raspberry Cake 2021.02.20. 13:50:34

Dani tesója szerint 45%-55% lesz a mai párbaj eredménye
nlc.hu/sztarok/20210218/valovilag-10-parbaj-vv-dani-testvere/
A legszürreálisabb dolog, hogy még párbajdalt is írtak a tiszteletére, a szöveget hallgassátok figyelmesen:DD
youtube.com/watch?v=e_Pyld5Pya8

Nets 2021.02.20. 13:51:15

Szó volt már többször a tömény unalomról, de hozzá kell tennem, hogy a szerkesztés nagyon sokszor mérföldekkel lerontja az anyagokat. Túl vannak húzva, nem izgalmas részeket raknak össze, bevágják a játékosok 20-30 másodperces "értékeléseit", amik nem érnek semmit, főleg hogy ugyanazt mondják el amit látunk és sok esetben amit ki is mondanak már akkor. Tehát ismétlődő lesz, száraz, unalmas, párszor sikerült csak ezeket jól tálalni (pl. mikor rönátó féltékenykedett).

----------

A másik egy kérdés lenne, kíváncsi vagyok milyen véleményen vagytok. Az idei évad mottója leginkább a megúszás lett végül: azért valamennyire lejött nekik bent, hogy nem jó ha megosztó vagy, mert kizuhansz brutális számokkal. Így marad a semmilyenség, a megjátszás - nem hiába annyira visszafogott és békés dániel úr a párbaj előtt.

Mennyire szimpatizálnátok egy olyan játékossal, aki nem alpári módon generálja a konfliktust, kihasználja mások gyengeségeit? Mennyire zuhanna ki egyből egy képzeletbeli párbajon?

1-2 példa:

- ismerjük a féltékenykedéseket, ezekre ez a személy építene. A féltékeny személyek párjához 1-2x odamenne, annak ellenére hogy eltiltottak tőlük mindenkit (mint ahogy Moh-t Virágtól), de ezek semmitérő beszélgetések lennének egy "mi a helyzet?" és "szép időnk van", vagy "éhes vagyok" tartalommal. A lényege az lenne, hogy a féltékeny urak lássák hogy ott sündörögnek és kitörjön ez az énjük. Ezeket viccesen lereagálná az érintett ember, ha támadnának

- Balhés emberek megviccelése. Pl. dani párnája alá az egyik csajszi bugyiját rakni, és persze nem mondani meg hogy mi voltunk. Vagy a párja párnája alá férfi alsógatyát. Ha bárkire rátámad, akkor megvédeni azt a személyt, de nem mondva meg neki hogy ki volt az

A figurát egy Robi-féle normális emberként képzeljük el, szóval nem egy suttyó, csak erősen taktikázik.

.Zsu 2021.02.20. 13:57:01

@Raspberry Cake: azt elvileg a bestenleben haveri társaság is írt Mohának

Fu Szekh Li 2021.02.20. 14:14:24

@kozi001: Te eddig nem Moh-hater voltál?

kozi001 2021.02.20. 14:15:50

@Cérnahuszár a naív: Pár helyre betoltam. Már úgyis az ucsó napja elvileg.

Kosztarika 2021.02.20. 14:17:27

@kicsipiros:
És van az ellentéte is, mikor valakire haragszunk, csak más ragozással ;)))))))

alma_szósz 2021.02.20. 14:18:26

@.Zsu: ma délután lesz a premierje, csak tudnám hogy hol

Peni a Valdes 2021.02.20. 14:19:10

@Nets: vagy fogkrémet kenni a másik szendvicsere

Cérnahuszár a naív 2021.02.20. 14:21:27

@kozi001: remélem nem dobnak ki miatta azokról a helyekről,

Raspberry Cake 2021.02.20. 14:46:04

@.Zsu: Nem találom sehol, pedig meghallgattam volna:(

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 14:50:29

re csumpirudik , megjöttem az erdőről nem lőttem le senkit és semmit , jó fej voltam.

SirLemming 2021.02.20. 14:54:02

@Raspberry Cake: Na legalább megy a kampány. Vajh mennyi a klipben a jogvédett képi anyag? Belefér-e a fair usage policybe? :D
Kommentek is jók, 6 telefonnal szavazók meg whatnot.

@Nets: Egyéni preferencia gondolom, kb Fru volt az utolsó aki ráment ilyesmire, csak túltolta. Nem gondolnám hogy tattikából nem csinálnak ilyesmit a maradottak hanem mert ilyenek.

Raspberry Cake 2021.02.20. 15:01:05

@SirLemming: Legfeljebb szerzői jogok megsértése miatt eltávolítják (??), bár erről inkább kérdezd meg az itteni jogászokat, úgy láttam, vannak többen is:)) Az mindenesetre érdekes, hogy a karácsonyi videóban nem szerepelhetett a kistesó, ebben a videóban viszont van róla kép.

Peni a Valdes 2021.02.20. 15:11:26

@Raspberry Cake: Gyurika megfogalmazta azt ami miatt Danikanak lehet esélye

Peni a Valdes 2021.02.20. 15:12:24

@silvermansarah: tudtátok hogy Rencsula új üzletbe kezd?

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:14:54

sütök sütőtököt az utolsó termés :)

silvermansarah 2021.02.20. 15:14:58

@repuloezustmokus: nőket zár be kiszabaduló szobákba?

.Zsu 2021.02.20. 15:17:01

@Raspberry Cake: na én is itt olvastam @alma_szósz: írta h ma délután lesz a prömier :)

Peni a Valdes 2021.02.20. 15:17:16

@silvermansarah: neem hanem csinált bazsarózsa képet asszonyának és lehet rendelni...Rencsotol bazsarózsa képet

Raspberry Cake 2021.02.20. 15:17:17

@repuloezustmokus: Csodálatos gondolatok, úgy érzem, hogy valami alternatív valóságban élnek. A bazsarózsás képkeretre gondolsz? :))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:21:36

@repuloezustmokus: háhá, ugye rencsi a boxert és a baseball ütőt már nem tudja feltalálni (nő bántalmazásra ) , agyalt mert elég agyas , hát bazsarózsa , és tudod mit FRU árulni fogom . Biztos , hogy megveszi a 100k követőd )

Raspberry Cake 2021.02.20. 15:22:09

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Nálam még van néhány db, jó, hogy emlékeztetsz, hogy kezdenem kellene velük valamit:DD Gyurika= Dani bátyja
@.Zsu: Szuper:))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:23:33

@Nets: jól látod a dolgokat , szerintem lenne ütés váltás is , ha jól taktikázik.

silvermansarah 2021.02.20. 15:23:59

@repuloezustmokus: hát miattam nem gazdagszik meg. ;)

silvermansarah 2021.02.20. 15:24:32

@repuloezustmokus: tényleg! :DDDD
hogy felejthettem el!

Ármándójózsi 2021.02.20. 15:25:05

Ki mondta, hogy Moh exének már van új pasija?

zellerlevél 2021.02.20. 15:26:00

@Nets: "Az idei évad mottója leginkább a megúszás lett végül: azért valamennyire lejött nekik bent, hogy nem jó ha megosztó vagy, mert kizuhansz brutális számokkal. Így marad a semmilyenség, a megjátszás - nem hiába annyira visszafogott és békés dániel úr a párbaj előtt."

Úgy tűnik, hogy a szavazóknak inkább az tetszik, ha valaki békésebb, csendesebb. (Nekem is.)
Azt gondolom, hogy ennek a ténynek nem kéne feltétlenül unalmassá tenni a műsort: erre lenne való a szerkesztőgárda. Az idén ők még a bentlakóknál is fantáziátlanabbak, sőt, szokszor van olyan érzésem, mintha direkt hagynának ki egész jó lehetőségeket (pl. amikor pénzért kellett venni az élelmiszert, megtiltották, hogy egymásnak adjanak, miközben ez kiváló lehetőség lett volna a játékosok megismerésére is, és kicsit felkavarta volna az állóvizet).

zellerlevél 2021.02.20. 15:28:15

@Nets: "Mennyire szimpatizálnátok egy olyan játékossal, aki nem alpári módon generálja a konfliktust, kihasználja mások gyengeségeit? Mennyire zuhanna ki egyből egy képzeletbeli párbajon?"

Nekem jobban tetszene, ha a helyzetből adódó feszültségek megoldásában jeleskednének, és nem egymás heccelésével érnének el figyelmet.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:28:40

most akarok elbirtokolni 1.2 ha földterületet (1920-ban vette dédnagyapám) . kb . 100 ember ellen kell perre mennem , nincs itt jogász?

silvermansarah 2021.02.20. 15:31:36

Na, most benéztem instagramra, Vivit napraforgózzák, Bálint tényleg sok sört iszik, Moh és Dani fanok egymást anyázzák. :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:32:57

vv simon így esett ki a molett Vv viki addig húzta még az letépte a pólóját aztán auf wiedersehen lett. Pedigg VV simonnak úgy tudom 150 felett volt az iqja. Ismertem a Debreceni Egyetemről.

Raspberry Cake 2021.02.20. 15:33:19

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nem tudom, hogy van-e pasija, nem szoktam nézni a posztjait, sztorijait, de most, hogy írtad megnéztem, ezt a számot promózza
youtube.com/watch?v=xF-qUUtHR_0

_Pipp 2021.02.20. 15:35:56

@Nets: Nagyon adtam volna, ha Mó lett volna annyira kis poénos, hogy ezt megjátssza, és direkt idegesítette volna a két proli urat, két párbajtól megóvta volna magát, mert Renátónak tuti, és sztem Daninak is eljárt volna a keze.
Többen írták itt, hogy szerintük Dani nem agresszív, nem feltétlenül járna el a keze. Nos, szerintem eljárna. Ez a pökhendi, ki ha én nem, stílus eleve magával hordozza ezt. "Én mindent megtettem érted, te nem tiszteled amit érted tettem...." és már csattan is a tasli.

K_Attila 2021.02.20. 15:39:36

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): azóta sem értem, hogy mikor Viki meg lehúzta róla a nadrágot, az miért maradt büntetés vagy kizárás nélkül.

zellerlevél 2021.02.20. 15:43:01

@_Pipp: Szerintem is van annyira agresszív, hogy üssön, valószínűleg gyakorlata van benne.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:45:19

@silvermansarah: nem lettem beljebb a ferikével :P

"Moh és Dani fanok egymást anyázzák. :D" had darálják egymást :)

Peni a Valdes 2021.02.20. 15:46:34

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): ne légy már ennyire bumburnyak. Ferike és Gyuri is testvére Daninak.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:46:40

@K_Attila: énsem , viki belsős lehetett , utálom az ilyen nőket , ilyen arroganciával.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:49:49

@repuloezustmokus: köszi most már tudom . Tegnapi rész sincs meg , jöhetne az öfi.
ennyire nem vagyok benne.

@_Pipp, finom @zellerlevél: : teljes ekg. Szerintem is vagy eljár a keze vagy szétrobban a saját feje.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 15:55:20

@_Pipp: jaja az érintett nőstényekkel (fru and V) Moh kedveskedett volna összemosolygott volna , sőt mondta volna nekik - Beszélhetnénk négyszemközt a nyugiba? vagy - Hallottam jó kezeid vannak itt a lapockám felett megmaszíroznád baby? :P

Raspberry Cake 2021.02.20. 16:14:46

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Már be is tettem a sütőbe, csinálok belőle krémlevest, teszek belőle felkockázva a salátámba, illetve muffint is sütök:))

Fu Szekh Li 2021.02.20. 16:22:48

@zellerlevél: Sőt, szerintem még meg is rugdossa.

Ármándójózsi 2021.02.20. 16:40:46

@Raspberry Cake: Szijjjjaaaa Sütikeeee! ❤️
Kérhetek én is muffint, tisztelettel?

kozi001 2021.02.20. 16:48:36

@silvermansarah: "Moh és Dani fanok egymást anyázzák. :D"
Csak popcorn kell.

Fu Szekh Li 2021.02.20. 16:49:21

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ: Nem akarlak hergelni, de reggel almás lepény volt a kávémhoz, délben még fánk a palócleves után.

Kosztarika 2021.02.20. 16:51:03

@Ármándójózsi #TEAMÁRMÁNDÓ:
Ejnye Józsikám, egy percre veszem le rólad a szemem, máris más muffja.. vagyis muffinja kell?!
:DDDD

Cérnahuszár a naív 2021.02.20. 16:52:17

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): simon szokott ide írni theratsevilstar néven, a multkor megadta a megfejtését a láda számkombójának amit bálint tapintással nyitott ki :D

Fu Szekh Li 2021.02.20. 16:52:23

@Kosztarika: Azért nem mindegy, hogy melyik :D

Ármándójózsi 2021.02.20. 16:54:09

@Kosztarika: Jaaaaaaa, csak édesszájú vagyok, tudom, az én hibám...

Kosztarika 2021.02.20. 16:57:23

@Fu Szekh Li műsort csukott szemmel néző agyhalott:
Úgy látom nálad mindkettőre van igény. ;)
Még együtt tudtok lenni? Mármint helyileg?

Egyfejű 2021.02.20. 17:09:46

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): @Raspberry Cake: Sütőtökös bármire jöttem! Minden formában imádom. :)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.20. 17:17:24

@Egyfejű: van egy 10 kilós sütőtököm , felét meg kellene sütni és ala natura per os megenni.
szia Süsü!

Fu Szekh Li 2021.02.20. 17:30:05

@Kosztarika: Nincs szükségem máséra, az kell, amelyik itt van mellettem :)

Kosztarika 2021.02.20. 17:39:17

@Fu Szekh Li műsort csukott szemmel néző agyhalott:
Félreértettél a másik a muffin. :)
Örülök hogy melletted van, üdv. neki :))

Post Modern Prometheus 2021.02.20. 21:07:38

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
16.16% [16] - 83.84% [83] az állás jelenleg Moh javára, 23:00-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 40.91% [90]
- Vivi: 29.55% [65]
- Bálint: 25.00% [55]
süti beállítások módosítása