Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VALÓ VILÁG 10X96 – Igazából megmondom az őszintét

2021. február 18. 14:02 - Laura Ingalls

kepernyofelvetel_632.jpg

Szülinapra ébrednek a villalakók, nem is akárkiére. Dániel ünnepli 23. születésnapját és elárulja a riportban, hogy lelki szemei előtt többször megjelent, hogy e jeles napon zöld kendő lesz a karjára kötve és a feje előtt lebegő párbaj miatt izgul. Én is izgulnék ha a fejem előtt egy párbaj lebegne, főleg olyankor amikor a csúszós úton egyenesben kellene tartanom az autót ilyen nehezítő tényezők dacára. Dániel kis társai azt ötölték ki, hogy amíg Robi becsalja a delikvenst egy hajvágásra a fürdőbe, addig a többiek csendben feldíszítik a nappalit. A terv kiválónak bizonyult. Dani a fürdőszobában azt szakérti épp, hogy nagyon fontos ez a birkanyírás, mert szőrös a feje és ettől széles, odakint közben szépül az asztal, felkerülnek a lufik, torta, ajándék póló és minden ami egy rendes zsúrhoz kell. A szülinapos a fürdőből kilépve mosolyogva énekli a többiekkel a szülinapi dalt és tapsol magának mikor elfújja a gyertyát. Milyen édes. A meglepetéseknek ezzel nincs vége, Virdzsi köszön be egy videóban. Elsőre senki nem ismeri fel a kimerevített képet, még Kovács 23 sem. Ezen nem csodálkozom, mert Virdzsó valami Barbie-fej szűrőt tolhatott a videójára, ugyanis még egy nyamvadt mimikai ránc sem látszik a fején. Eddig is tudtuk, hogy létezik Virdzsó arca smink előtt és smink után, de ez egy újabb szint. Merci kérdezi: ez nem a Virág? De ez az. Szevasz Kovács 23, öreg vagy de szeretlek így is. Anyukád haverem lett, várlak idekint! Kovács 23 meghatódik, remeg a szája széle, de kb. 60 perc múlva ki fog derülni, hogy lehet nem is a viszontlátás öröme miatt ilyen zaklatott.

kepernyofelvetel_639.jpg

kepernyofelvetel_647.jpg

kepernyofelvetel_648.jpg

kepernyofelvetel_649.jpg

kepernyofelvetel_651.jpg

kepernyofelvetel_652.jpg

kepernyofelvetel_653.jpg

kepernyofelvetel_654.jpg

kepernyofelvetel_655.jpg

Miután Dani - anyukája szívének hercege - meghallgatta anyu hangüzenetét, újabb szakaszához ért a villatojás rejtélye. Ezúttal egy rejtvényt kaptak a tudósok, melynek megfejtésével a nappaliban található ládát záró lakatot tudják kinyitni. A ládában van valami ami segít közelebb kerülni a megoldáshoz. A feladványban első ránézésre én nem találtam logikát és nem is szeretném bántani Kovács (Herceg) 23-at, Bálintot, Mót és Mercit azért, mert ők sem tudták mi a megoldás. Törték a fejüket erősen, ám végül a vakszerencse a kezükre játszott. Bálint addig-addig próbálgatta random számok felhasználásával kinyitni a lakatot, mire az egyik kombinációval sikerrel járt (3-2-1-3). A ládában ezt találták egy papíron: 24 óra. Már nem azért a két fillérért, de egy napja még 12 órát mondtak nem? Mindegy. Míg a tudósok nagy része a nappaliban bohóckodik, addig Robi és Vivi cukros ecettel próbálkoznak. Először abba tesznek tojást, majd sós ecetbe tesznek tojást, aztán rájönnek, hogy egy ponton túl nem változik a tojás héjának az állapota és megvilágosodva elhagyják a sót és a cukrot és vájolá: csak ecetben fürdetik a tojásokat. Robi már megint viccelődik Vivi szellemi képességein, pedig Vivi mondta ki először, hogy ecetet használjanak csak és Vivi segítette ki Robit azzal is, hogy a sót másképpen nátrium-kloridnak mondják.

Újabb ötlettelen beszélgetésre ültetik le a villalakókat az étkezőasztalhoz. Kik maradnak utoljára, kik kerülnek be a három legjobb közé? Az alap, hogy mindenki mondja saját magát. Ha nem így lenne, akkor mit is keresnek egyáltalán ebben a játékban. A maradék két név így alakult játékosonként, akik ezúttal is igazából megmondták az őszintét:
Moh: Bálint, Merci – Mó még azt is ki tudta számolni, hogy 74 % az esélye annak, hogy megnyeri a 36 misit. Érdekelne mire alapozta a számításait.
Merci: Mó, Bálint
Bálint: Merci, Mó
Vivi: Robi, Bálint
Robi: Merci, Mó
Kovács 23: Bálint, Merci

Bálintot azért mondja mindenki, mert három párbajt megnyert. Mercit azért mondják döntősnek, mert nagy aránnyal verte az ellenfeleit. Igazán nem tudom eldönteni, hogy egy Vivi-Merci párbajon mi történik majd, de szerintem nem ilyen egyértelmű a kettejük helyzete, mint ahogy a villában látják. Általában a párbajok eredménye és az insta követők száma alapján hoztak döntést a lakók. Még mindig nem sikerült összerakniuk, hogy mi alapján szavazhatnak a nézők és az instát is túlértékelik annak ellenére, hogy Virágnak volt magasan a legtöbb követője. Pedig ha más nem, ez az utolsó párbaj aztán rávezethetné őket, hogy többnyire valaki ellenében szavaznak a nézők, mintsem a kedvencüket támogatnák.

kepernyofelvetel_665.jpg

kepernyofelvetel_666.jpg

Úgy érzem ma én is ötlettelen vagyok, mert bizony a következő húsz perc (is) egy dögunalmas fos volt és nem bírom összerántani, hogy emészthető legyen. Ezúttal azt találták ki a k r e a t í v o k , hogy Dani menjen ki az udvarra a két veszélyzónással és kémlelje a csillagokat. Ez idő alatt Merci, Vivi és Bálint esélyt latolgatnak a hálóban. Itt kell megemlítenem, hogy a következő blokkból kiderülne mit mondtak a kis nyomoroncok Kovács 23-nak a kihívott személyét illetően, ám Bálinték beszélgetéséből kiderül, hogy ez már megtörtént. Tehát. A csillagvizsgálást most nézzük, a tanácsokat meg 10 perc múlva, de a sorrend rossz, mert odabent Bálinték már arról beszélnek ki-kit ajánlott Daninak. Sebaj. A nézők okosak, nem lehet ezzel megzavarni senkit. Bálint tehát Robit küldené párbajra Kovács 23 ellen, mert szerinte több esélye van ezt a párbajt megnyerni, mintha Mó ellen menne. Merci Mót küldené, Vivi szintén. Ezalatt kint megy a diskurzus színes csillagokról, én meg elbambultam még valamikor bent a hálóban és hirtelen leestem a lóról, nem értem mi van. Aztán visszamászok nagy nehezen és felfogom végre, hogy idétlen metaforákat használva Robi és Mó épp egymásra próbálják rábeszélni Danit. Mármint arról győzködik miért a másikat vigye párbajra. Amíg a fiúk vicceskednek (próbálnak) addig megtudhatjuk, hogy Merci szerint Robi szerethetőbb, ezért van több esélye Daninak Mó ellen, Bálint viszont szürkének tartja és az is baj, hogy nem szenvedélyes. Nem emlékszem olyan győztesre, aki azért nyert, mert szenvedélyes volt. Érdekelne, hogy Bálint szerint Robi tényleg tuja, vagy azért nyomatja ennyire Robi jelentéktelenségét, mert azt reméli, hogy vagy Dani, vagy más kivinné egy párbajra még a döntő előtt.
A következő blokkban Bálint Daninak nyomatja ugyanazt amit később a hálóban a lányoknak mondott. Igazából Mót és Robit javasolta mindenki Daninak párbajellenfélként, akinek btw terve van, de még nem árulja el. Legvégül Kovács 23 a leendő Kovácsné fényképéhez beszél a párbajról, ami már tényleg mindennek az alja.

kepernyofelvetel_668.jpg

kepernyofelvetel_669.jpg

kepernyofelvetel_633.jpg

kepernyofelvetel_667.jpg

kepernyofelvetel_671.jpg

kepernyofelvetel_672.jpg

kepernyofelvetel_673.jpg

kepernyofelvetel_674.jpg

kepernyofelvetel_675.jpg

kepernyofelvetel_676.jpg

Elkezdődik az élő bejelentkezés, mindjárt kiderül kit hív ki Dani.
Az égvilágon semmi nem történik. Ki kell tölteni az adásidőt beszélgetések mennek, majd Dani a riportban beszél értelmetlen hülyeségeket és bizonyítja újfent, hogy nem sikerül szavakba önteni ami a fejében még értelmesnek tűnt.
Nagyon nehezen, de végre eljutunk a kihívásig, Dani beszél, majd jön az este fénypontja: azért hívja ki Mót párbajozni, mert amikor Virág videóüzenetben bejelentkezett Mó azt mondta „Bálint, (itt) egy új versenyző” és „ugyebár a vér nem válik vízzé és kutyából nem lesz szalonna, Mó te jössz velem párbajozni!”. Az vágesz, hogy Dani nem lát a féltékenységtől, de hogy a közhelydurrogtatás mi volt a végén azt csak Kovács 23 tudhatja.
Anikó nem érti, hogy wtf van, mit mondott Mó, miért baj ez? Dani szerint Mó már megint meggondolatlan volt és beszélt a szerencsétlen ahelyett, hogy elbujdosott volna amikor Virág agyonfilterezett feje feltűnt a tévéképernyőn. Nem igazán értem Dani világában mit jelent az, hogy Mó elrugaszkodott a valóságtól akkor amikor azt merészelte mondani, hogy „egy új versenyző a kegyeidért Bálint”, de ennyi idő után végtére is hozzá kellett volna szoknom ehhez, hogy Dánielhez nemhogy szótár, de minimum fordítógép kellene.
Az esti összefoglalóban tovább fárasztják a nézőket a tudományos hét eseményeivel és az M&M saga folytatódik, Merci szíve a változatosság kedvéért megszakad, de nem kell nagyon félteni, mert egy kis gorilla glue, vagy fiber fix biztosan rendbe hozza.

kepernyofelvetel_634.jpg

kepernyofelvetel_635.jpg

kepernyofelvetel_636.jpg

kepernyofelvetel_637.jpg

kepernyofelvetel_638.jpg

kepernyofelvetel_677.jpg

kepernyofelvetel_678.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fálki 2021.02.18. 14:10:53

@silvermansarah: Visszakaptad!!!!!!!!!!!!!!!!!

ficekence 2021.02.18. 14:10:54

Többet nem mert szemétség. :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 14:13:17

de bírnám, ha bálint nem lenne top 3

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 14:22:42

Jó az a Pinis kép, ahol mintha fejbe dobná magát az ásványvizes palackkal.

K_Attila 2021.02.18. 14:27:33

Győző vs fantomkép szavazást várom már, ott képes leszek telepíteni egy desktop Android emulátort.

Lilith.Inanna.1 2021.02.18. 14:29:00

@úgymond olvasó mmkk: En is. :) Meg a nyomorult Mo,o mar szinte a kezeben erzi a penzt. Nem birom Danit,de most ra szavazok,remelem Mo kiesik.

.Zsu 2021.02.18. 14:29:00

@Laura Ingalls: na, be lehet rendesen jelölni téged ide, színesen. :))
nagyon köszi a posztot, mostmár nem nézem meg az első felét az öfinek. pont a csillagvizsgálós résznél kapcsolódtam be, de nem nagyon élénkített fel, és inkább elaludtam.

Vivinek bent kell lennie a top3ban, és én neki adnám a pénzt is :))

Lilith.Inanna.1 2021.02.18. 14:30:49

@.Zsu: Mekkora arcraeses lenne a fiuknak. Eddig nem,de most mar en is azt mondom Vivi arasson.

Ármándójózsi 2021.02.18. 14:32:22

@Laura Ingalls: De azt hiába, bár nekem sem lenne ellenemre.
A posztcsika, ismét jól lett, már majdnem van benne csúnya szó is (van), egyébként pedig remélem még első vagyok... :D

sztropNat 2021.02.18. 14:32:44

A poszt után gondolkodtam el rajta, hogy kétszer is szavaztam Mercire, mikor nem is szeretem. Mekkora taktikus vagyok!:D
Mondjuk első esetben fura is volt, mert a beköltözésnél azt hittem Amanda majd nagy kedvencem lesz.. csalódás volt, hogy mégsem lett az.:/ Sőt, akkor töltöttem le először az appot, hogy ellene szavazhassak.

.Zsu 2021.02.18. 14:32:48

@Lilith.Inanna.1: pont erre gondoltam. nagyon szívesen olvasnám az interjúkat ahol értetlenkednek ezen :)))

K_Attila 2021.02.18. 14:33:38

Az egyik Frei Tamás műsorban láttam úgy 20 éve, hogy talán Etiópiában sóval isszák a kávét, amire egy cukorhiányos időszakban szoktak rá.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 14:33:44

@.Zsu: Vivit a Top2-be :) Hajrá csajos! Terjesszétek az igét!

ficekence 2021.02.18. 14:35:58

@Laura Ingalls: Köszi a posztot. Nem lehetett egyszerű. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 14:36:00

@Brigante: Ha már így felvitte az Isten a dolgát, akkor legyen Top1!
Ezen majd még töprengek egy kicsit, ha Danika végre elhúz Virághoz!

hereverő heverő 2021.02.18. 14:37:17

Köszi a posztot Laura!

látod Hiúz, olvasnak minket a szerkik, vittek nekik teleszkópot :)
... de minek, amikor a keresőtávcsövön rajta hagyták a lencsevédőt ezek a balfaszok.

@úgymond olvasó mmkk: az nekem is tetszene. Pini nyerjen, első udvarhölgye Lóbelt, második udvarhölgye Merci. Most kiesik Prosztó Úr, aztán Bálát Pini kiejti és marad az álompárbaj Moha-Merci mert megérdemlik.
Én akkor elügetnék sörért, és meghívnám az EKG csoportot csillagot nézni :))))

hereverő heverő 2021.02.18. 14:38:47

@K_Attila: mindegy milyen az íze, csak valami fehéret kell beleszórni és kavargatni?
Hm, a száraz tyúkszar is fehér... Etiópiában SSKK nem iszom kávét

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 14:41:57

@Majom1Parádé: felőlem mehet neki! Mekkora döbbenet lenne Bála és Robi arcán..

Rendesen sajnálom Vivit amikor kenik neki az ívet. Ugyan úgy fognak járni, mint az előző évadban Roli és Hunor Zsuval...

Mondjuk Bála legalább nem engedte el magát úgy, mint Roli és Robi sem fordult ki magából (annyira), mint Hunor

Viszont egy kicsit szemetek a lánnyal... akkor lesz döbbenet amikor visszajön Merci ellen egy 80-20-aé (remélem)

Fálki 2021.02.18. 14:50:39

@Ármándójózsi: Mekkora pofont basznek le annak, aki csopinak nevezi a csoportot... :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 14:51:05

@Ármándójózsi: Túl sok az agyahalott meg a troll. Ezt a következtetést vontam le a képeden látható állásból.

Ármándójózsi 2021.02.18. 14:51:10

@Fálki: Baszdmeg, ez jutott eszembe először amikor megláttam. :DDD

hereverő heverő 2021.02.18. 14:53:04

@Brigante: áh, úgyse lesz, de nagyon tetszene :)

@Ármándójózsi: Ez amúgy is egy tök tét nélküli párbaj. A két unszimpatikus játékos megy ki, bárki marad kinn úgy jó. Igaza van annak aki szerint unalomba fullad ez a végjáték (VV Erőlegény?), bár szerintem mindegyik évad így alakult. Az utolsó háromból kiesni, na az az igazi mélytorkos, amikor lélekben már félig el is költötték a 36 misit.

Ármándójózsi 2021.02.18. 14:55:40

@hereverő heverő: Tudod, hogy én nem így látom, nekem Moh egyáltalán nem unszinpatikus, viszont Dani annál jobban, egy csúcsparaszt! (Bocs Spitzbauer!!! :))) )

hereverő heverő 2021.02.18. 14:57:54

@Ármándójózsi: Nekem sem az, nekem is Dani a mumus. De egyesek másként gondolják, nekik Dani a sebzett szerelmes, Moha meg ránézett a Virágszálra (sőőőőt alulról szagolta!!) ezért nekik meg a Moha unszimpi. Hát tessék tessék, csak az jöjjön aki bírja, aki tudja hogy végigcsinálja

Fálki 2021.02.18. 14:59:11

@hereverő heverő: Sajnos az egesz evad kibebaszottul unalmas volt. S ők is tudják és mi is tudjuk, hogy egeszen a top3ig nincs tétje kb az egesznek.

Nyilvan ok itt influenszerek akarnak lenni, új Majkák és musorvezetok stb, de annyi eszuk csak van, hogy teljesen mindegy, hogy harmadik kiesők vagy kilencedik kiesők, mert Winner takes all a szisztema.

És valszeg pontosan ugyanannyira lesz unalmas ez az utolso egy het, mint az eddigi 14, de a feszultseg biztosan egyre nagyobb lesz. És ha lenne esze a szerkiknek - tudjuk hogy nincs-, akkor most dobálnák be a feszultsegkeltő atombombákat kozejuk, amikor mar tényleg lesz mindennek tétje.

Ehhez képest tegnap megint mi volt? Scriptelt tudoskodás a laborban, aztan scriptelt a szereplok altal is jol lathatoan tulnyuzott es unalmas csillagvizsgalas.

K_Attila 2021.02.18. 15:03:04

A laborban latin szövegek voltak a falon. Ha az is lett volna ott, hogy ET CETERA, talán hamarabb rájöttek volna az ecetre.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 15:03:28

@hereverő heverő: Azt hiszem Olivér mondta Bécinek :)
Bácinek az kívánnám, hogy a 2-es szám jusson neki!

youtu.be/b21OZ_avrws?t=153

hereverő heverő 2021.02.18. 15:04:52

@Fálki: na majd jövőre, amikor Adamadammal és tetszőleges kislánnyal azon merengtek az utolsó háromban, hogy kinek volt ez az elbaszott ötlete hogy beköltöztök? Akkor leengedek nektek a kupolából egy láncfűrészt, oké?

Fálki 2021.02.18. 15:07:32

@hereverő heverő: Az egeszen romboljatok akkor porig, velunk egyutt, a 36M-t pedig ossza szet az RTL a Hv irok és a kommentelok kozott.

A listát addig még majd a riportban leadom nekik, hogy ki ne kapjon a pénzből. Bocs Ármándó és majom1parádé :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:10:30

A rengeteg szavazás közül mindkettő vezetésére van példa, legutóbb egy 2300 vs. 1500-as állást láttam Moh javára a hivatalos VV topikban A poszt alatt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:12:51

@Fálki: Mi ketten, remek. :-) Minden majmot arra fogok biztatni, hogy RÁD szavazzon a párbajokon! De lehet nem is lesz párbajod és anélkül nyered meg!

Fálki 2021.02.18. 15:15:05

@Majom1Parádé: Jó, ez szép volt, kapsz a pénzből Te is. De csak akkor, ha felügyeled az ovodat, amig bennvagyok :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:20:43

@Fálki: Könnyű dolgom lenne, hiszen Te biztos nem írnál live-ban a saját bentlétedről posztot, és valószínű a kezdeti oviversenybe sem tudnál részt venni. :-)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 15:20:57

@hereverő heverő:
1.) a benti lét megtervezésére több energiát kellene fordítani.
2.) A kaja ne magától értetődő legyen, hanem meg kelljen érte dolgozni. (de nem csak egy hétig hanem az elejétől a végéig)
3.) a szuper képességek jó ötletek volta, lehetnének hasonlók
4.) az aréna a VV-5-ben szerintem szintén nagyon ott volt
5.) a benti játékokat is lehetett volna tematikusra megcsinálni...pl... mars kolónia, most úgy is elvannak szigetelve a külvilágtól...

Nagyjából ennyi...
A vége unalmas??? a VV4-5-ön kívül mindig az volt!
Nekem a mostani nyugi jobban tetszik, mint Renátó és Dani őrjöngése....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:21:39

@Fu Szekh Li: Ha Danira szavazol akkor a trollok közé, mert agyhalott nyilvánvalóan nem vagy. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:22:38

@Ármándójózsi: (Nehogymá' te kimaraggyá a jóból, Fálki pénziből majd adok neked, OK? :-) )

Charlie100 2021.02.18. 15:25:58

@Ármándójózsi: EKG. Dani tényleg csúcsparaszt. Moha nekem sem zavaró, pláne amikor nincs a közelében Merdzsó. Ha Dani hazamegy, utána már a maradékból felőlem bárki nyerhet. Mindegyiknek van előnye-hátránya, de bármelyikük győzelme mellett lehetne érvet hozni.

csendesülő 2021.02.18. 15:29:23

Mondjuk, az nekem elég röhejes volt, hogy még Kovács úr sem ismerte fel a kis szerelmét elsőre, de azért számon kéri, hogy hogy merte ez a szerencsétlen "lejócsajozni" az ő oldalkocsiját.

Mondjuk a matek feladvány sem volt semmi, egy matek fakultáción ez a trükkös feladat. Nem biztos, hogy ezt fair volt bedobni az ápoltaknak. Vagy már úgy voltak vele, hogy úgyis mindegy.
en.wikipedia.org/wiki/Look-and-say_sequence

alma_szósz 2021.02.18. 15:30:52

az instagrammos szivecskézős szavazásban Moh stabilan vezet 600 szavazattal

alma_szósz 2021.02.18. 15:32:01

@Fálki: ahh és a Blackpool Lights verzió, az a legjobb

Fálki 2021.02.18. 15:32:43

@csendesülő: tegnapelott egy sima egyismeretlenes egyenlet is gondot okozott nekik..

Komolyan oda jutnank, ha meg pár hétig tartana ez a szar, hogy szineket kellene nekik felismerni, mint feladat vagy esetleg a sajat ujjaikat osszeszámolni, mert annyira butak, mint egy talicska fold.

Lóbelt és Bálint a kivétel.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 15:32:59

@Majom1Parádé: És miért gondolod, hogy trollkodok?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:34:57

@csendesülő: Nálam ez valahogy kimaradt, de nagyon fasza kis matek feladvány. Nyilván az ápoltaknak semmi esélyük nem volt megfejteni, de Bálint Brute force módszerrel kinyitotta a ládát. :-)

Fu Szekh Li 2021.02.18. 15:35:47

@Fálki: Azért kíváncsi lennék, hogy te három hónapos bezártság alatt mennyit butulnál.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 15:36:37

@Fu Szekh Li: Biztos poénosnak tartod, hogy a gyökérre szavazol. :-)

Krétagarbó 2021.02.18. 15:40:59

@Fálki: majd addig elsőzök a nevedben.

Fálki 2021.02.18. 15:41:10

@Fu Szekh Li: Semennyit. Miért butulnék???? mi koze van ennek a bezartsaghoz?
Az, hogy ezek a gyikok csak fetrengenek es nem tudnak mihez kezdeni magukkal, meg nem ez a std. Nyilvan lennenek olyan napok, amikor besokallnek es rossz hatassal lenne ram a bezartsag es az engem korulvevo sivarsag, de lehet am ertelmes dolgokrol is beszelgetni ott bent. Akarmirol.
Érted, akar a szakmájukról is.

S nyilvan egyikuk sem doktor, de igenis legalabb arrol lehetne veluk beszelgetni vagy beszeltetni oket, ami élteti őket.
Mercikét a tiktok, vivinek az ettermuk, bálintnak a szineszet vagy a sport, mohnak a hoki...

Semmi masra nincs szukseg, minthogy folyamatosan uj impulzusokat kapjon az ember agya. Alapvetoen engem sem erdekelne pl az, h Moh és a hokis haverjai hogy élik a mindennapjaikat, de pl egy edzotaboruk vagy az UP válogatottsag igen. Éttermet sem akarnek nyitni soha, de meghallgatnam Vivit, h naluk ez hogy alakult, hogy megy, mi tortenik.

minden jobb és minden elorebb visz, mint a tespedés és a telefonnyomkodás.

Fálki 2021.02.18. 15:41:33

@Krétagarbó: Koszonom szépen, nagyon kedves vagy, duplagázsi!

Krétagarbó 2021.02.18. 15:44:44

@Majom1Parádé: bár nem értek vele egyet, de elmondta Fuszekli az érveit, legyen ez elég. Ne kérdezzük már fel a másikat, ha nem úgy gondolja, mint mi.

Krétagarbó 2021.02.18. 15:47:56

@Fálki: szerintem egyébként beszélgetnek, és pont ilyen dolgokról (áttételesen kiderül ez mindig: ismerik egymást, tudnak egymás dolgairól, hobbiajiról stb...), csak a szerkik ezeket a beszélgetéseket legtöbbször nem vágják be.

Fálki 2021.02.18. 15:48:55

@Krétagarbó: Persze, mert nezoknek szerintuk ez nem igazmas. Holott szazszor erdekesebb, mint egy tiktok táncikálás.

Fálki 2021.02.18. 15:51:01

Masnal is szaraxik a gmail?

Krétagarbó 2021.02.18. 15:51:03

@Fálki: ez így igaz, szerintem is. A VV1 ilyen szempontból kicsit más volt, ott még talán erre is figyeltek a szerkesztés él. De lehet, h csak az idő megszépíti ezt is.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 15:51:24

@Fálki: az látszik hogy a szerkesztő gárda ahhoz sem ért...

Fu Szekh Li 2021.02.18. 15:56:15

@Fálki: Ez megy egy max két hétig. De három hónapig? Leírtam az előző poszt végén: meglehetős jó szellemi állapotban, friss felvételisként vonultam be Lentibe augusztusban, hogy azután februárban engedjenek először haza. Addig csak az eskü napán kaptam kimenőt. Az első hónap olyan volt, mint egy rossz álom, de két-három hónap után már a külvilág tűnik valószínűtlennek, és halványulnak a kinti dolgok, még a lényegesek is. Én pl. ezért nem csodálkoztam azon, hogy Bálintnak nem jutott az eszébe Szentgyörgyi. Qrva nehéz ez a buli, hidd el, és teljesen kiforgat benned dolgokat. De majd megbeszéljük, ha kijöttél a következőből.

hereverő heverő 2021.02.18. 15:56:21

@Fálki: Nálam megy rendesen. Most néztem.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 15:56:35

@Fálki: Vivi azért néha villan egyet, hogy nem is annyira gyökér... csak ezt nézik ki belőle a bentiek...

Fálki 2021.02.18. 15:57:05

@Krétagarbó: nyilvan meg is szepiti, meg ugy emlekszunk emberekre, mintha azok hudeszorakoztato, hudejo karakterek lettek volna, holott nem. De ennyire nem voltak cel es tapasztalat nelkuli veglenyek, mint ezek a mostaniak, akiknek se relevans tudasuk nincs semmirol, se eletceljuk, se semmi...

Persze, tudom, mas vilag, mas generacio, de nyilvan most is be lehetett volna valogatni normalis embereket és én tovabbra sem hiszem, hogy kevesebb ember nezni/kevesebb reklamot tudnanak eladni akkor, ha elterjedne az, hogy nem 12 gyoker + 2 normalisabbat lehet nezni, hanem mondjuk 7+7 az arány.

Cimili2 2021.02.18. 15:58:58

@Krétagarbó: talán azért, mert ott még az Árpa Attila volt a főmindenes.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:01:05

@Krétagarbó: Nem én kérdeztem, Ő kérdezett rám, hogy most agyhalottnak vagy trollnak tartom, ha Danira szavaz. :-) Nyilván az utóbbit gondolom, hiszen FuSzekh Li -nek megvan a magához való esze. Nyilván nem tetszik, ha bárki az általam máglyára valónak gondolt Danira szavaz, de befolyásolni aligha tudom. Csak reménykedhetek, hogy azért a többség Moh-t szavazza vissza.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:02:56

@Majom1Parádé: de tényleg nem tök mindegy? Nekem az is mindegy hogy ki kapja a dellát, nehogy már azért morogjak hogy nem moha/proli marad benn...
Nagyobb dolgok vannak földön s égen.

Krétagarbó 2021.02.18. 16:03:16

@Fu Szekh Li: A Zajda (így hívták?) nem volt piskóta, voltak ismerősök, akiket szintén azzal kínáltak meg, sok jót nem hallottam arról a laktanyáról annak idején.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:04:40

@Majom1Parádé: Szerinted csak agyhalottak meg trollok szavazhatnak Danira? Vagy legalábbis a többségük az?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2021.02.18. 16:05:26

@Fu Szekh Li: Hát igen! A sereg is hasonló, csak ott több emberrel vagy összezárva. A maga módján egy rémálom, de utólag már mosolyog rajta az ember.

Mondjuk ha búzavirággal szereltél fel egy picit előrébb vagy akkor valamivel többet láttál a külvilágból és kevesebbet a többiek szívatásából :)

Fálki 2021.02.18. 16:05:40

Kozben nalam is helyrejott, koszi az infokat.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:05:45

@Krétagarbó: Ezt megbeszéltük hat éve is :)

hereverő heverő 2021.02.18. 16:06:41

@Krétagarbó: azoknak a kétszerese az igaz Lentire. Minden előfelvételis "értelmiségit" oda vittek, és melléjük a legnagyobb tirpákokat is hogy neveljék az "okosakat". Nem csak a sorállomány hanem a tisztek is.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:06:48

@hereverő heverő: Hát igen, de engem baromira tud idegesíteni - ilyen egy pöcs majom vagyok, na - :-)

SirLemming 2021.02.18. 16:08:23

Hmm. Vonult a karaván míg nem figyeltem.
Virág ezen a filterezett TVs képen tartalmaz némi Maya Goldot.
Köszi Laura a felismerést.

Fálki 2021.02.18. 16:08:46

@Fu Szekh Li: Legyen úgy, beszéljuk meg.

Katona ugyan nem voltam, de voltam mar onkentes szamuzetesben 6 honapig kvazi egyedul egy 6 fős szigeten és Camino-n is, de végig ugy gondolom, hogy fenn tudtam tartani a tudatállapotomat egy szint felett.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:09:00

@Majom1Parádé: Ezen idegeskedni? Hallod öregem, nem lennék a kardiológusod

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:09:24

@hereverő heverő: Nem mindet, csak az ELTE-s JATE-s TTK-sokat, meg a teológus hallgatókat. A maradék állomány kb fele volt büntetett előéletű.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:09:52

@Fu Szekh Li: Plusz a haverjai és azok családja/ismerősei. De nyilván van átfedés a kategóriák között. Meg a pár "taktikus", akik úgy gondolják, hogy az Ő kedvencükre Dani kevesebb veszélyt jelent a későbbiekben, mint Moh. De szerintem ezek bőven kisebbségben vannak. Szóval nem csak az első 2 kategória, de a nagy részt azok teszik ki.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:10:46

@Fálki: Más, amikor magad vagy magaddal és a gondolataiddal egy saját választott helyen, és más amikor válogatott agyhalottak szívják az értelmedet 0-24ben egy ingerszegény börtönben.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:11:01

@hereverő heverő: Nincs is olyanom. De van megoldás, olyankor betolok egy kocsideréknyi édességet és akkor jobb lesz a kedvem. :-)

hereverő heverő 2021.02.18. 16:12:07

@Fu Szekh Li: meg a BME is ide ment, és kb elfogytunk. Közgazdász mondjuk nem volt, az igaz, de azt akkor még Marx Károly egyetemnek hívták, védettek voltak

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:15:05

@hereverő heverő: Oké, mink van? jég dupla viszkivel vagy gin-tonik, tekila, bladi méri.....?

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:16:03

@Majom1Parádé: Szóval (majdnem) mindenki hülye, csak te és a veled egyet gondolók vagytok helikopterek?

(na most tényleg trollkodok :D)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:21:01

@Fu Szekh Li: Látod, látod. :-) Amúgy kb. most 3. alkalommal írtam le, hogy OKOS vagy. :-)
Helikoptert utoljára Auréliónál láttam a VV-ben. :-)

hereverő heverő 2021.02.18. 16:25:13

@Fu Szekh Li: WHÁÁÁÁ :DDDDDDDDD Állat! :DDDDDD

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 16:25:17

Egy szimpla Kávboj párbaj milyen idegbe tesz titeket!

Krétagarbó 2021.02.18. 16:28:22

@Fu Szekh Li: mikre nem emlékszel, nekem ez már kiesett.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:28:41

@Majom1Parádé: Mi a szar ez? Garnélát raknak a Blody Marybe? Meg egy kisebb mezőt kompletten? Nem tudnak ezek semmit.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:28:46

@Fu Szekh Li: Ezt a szintet még talán Vircsike is megütné. :-)

zellerlevél 2021.02.18. 16:29:23

@K_Attila:
"Győző vs fantomkép szavazást várom már, ott képes leszek telepíteni egy desktop Android emulátort."

Éppen ezt fogalmazgattam magamban. (Lehet, hogy a producer azt gondolja, hogy annyira hülye, hogy az már vicces, de nem. Nagyon nem.)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:29:47

@hereverő heverő: Ezek ilyenek. Én nem szoktam csak a szeszt meg a paradicsomlevet beletenni és persze a fűszercseppeket. :-)

Krétagarbó 2021.02.18. 16:30:43

@Majom1Parádé: de az alap. Fuszekli okos, ezt mind tudjuk:)

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:31:38

@Krétagarbó: Idén többször is viszaolvastam a hat évvel ezelőtti kommenteket néha a posztokat is :) Így csak néhány napos az emlék :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:31:40

@Krétagarbó: Ja, csak direkt arra játszott, hogy minél többször "hallhassa" :-)

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:33:03

@hereverő heverő: Te lány vagy? (ott van a linkben, hogy pinim)

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:36:00

@Majom1Parádé: Inkább csak zavar, hogy a más véleményen levőket, VV-s szakkifejezéssel, ledegradálod.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:38:33

@Fu Szekh Li: Tedd túl magad rajta. Én má csak ilyen vagyok. Tudod, a buta majom. :-)

hereverő heverő 2021.02.18. 16:39:19

@Fu Szekh Li: igen de pssszt, olyan szépen felépítettem a sármos entellektüel pasi imidzsemet, és most várom a lányok jelentkezését.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:40:01

@Majom1Parádé: Nem te vagy az egyetlen, csak nálad telt be az a bizonyos pohár.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:41:03

@hereverő heverő: csaxólok, hogy eddig csak a pasi jött át belőle :)

Krétagarbó 2021.02.18. 16:41:55

@Fu Szekh Li: úristen, sokat öregedtem? :)

hereverő heverő 2021.02.18. 16:42:01

@Majom1Parádé: és @Fu Szekh Li: Oké, de már túl vagytok rajta és még egy kis nyomorult vérontás se volt, szerintem fogjatok kezet vagy kardozzatok a piszoárok előtt

Krétagarbó 2021.02.18. 16:42:38

@hereverő heverő: baszki, akkor nem megyek hozzád, ha pinid van!

hereverő heverő 2021.02.18. 16:43:20

@Fu Szekh Li: óó basszameg. Most kezdhetem előröl.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:44:14

@Krétagarbó: bárhol hajtogatok egyet magamon a hájamból, van több is ha valaki érdeklődik

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:45:10

@Majom1Parádé: A Bloody Mariáról csak nemrég hallottam az egyik kedvenc filmemben.

csendesülő 2021.02.18. 16:46:16

@Fálki: egyismeretlenes? Én az hittem többismeretes volt, legalábbis Vivcsi azt mondta. :D
Amúgy valószínűleg nekem is a szellemi kihívás hiánya lenne a legnehezebb egy ilyen bezártságban, de azért az gondolom ez alkat kérdése is. Akinek nincs igénye ilyesmire normál körülmények között sem, azokat ez itt sem fog megzavarni. Lásd Merci meg Virág, ahol az insta körül forog a világ. Ott ugye nem kell gondolkodni, vagy érteni, mint mondjuk egy rejtvényfejtésnél, vagy könyvolvasásnál, nekik nem is hiányzik most sem a kihívás.

Aliceinchains 2021.02.18. 16:46:21

@hereverő heverő: Szerintem nincs olyan ember aki ebben a Dani- Moh féltékenységi hisztiben Daninak ad igazat abban, hogy jogosan féltékeny.A kihívásnál már magához képest sem tudta megfogalmazni mi idgesítette fel. Már az agya blokkolja le szerintem hogy Hagydmárabbahaver' .Jaj! nagyon várom, hogy kiessen o:)

csendesülő 2021.02.18. 16:48:23

@Majom1Parádé: brute force - nem is értettem, hogy miért nem egyből ennek ugrottak neki, szerencsétlenek komolyan hittek benne, hogy találnak megoldást. de már korábbi ládás feladatnál is néztem, hogy azért annyi józan paraszti esze egyiknek sincs, hogy belássa, nem fog ez menni, próbáljuk a legegyszerűbb módon erőből. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:51:40

@csendesülő: Nem tudom, normális számzár volt ? (4 db 0-9-ig számokkal) Azért az 10k lehetőség...

zellerlevél 2021.02.18. 16:51:53

@Brigante:

"1.) a benti lét megtervezésére több energiát kellene fordítani.
2.) A kaja ne magától értetődő legyen, hanem meg kelljen érte dolgozni. (de nem csak egy hétig hanem az elejétől a végéig)"

Egyetértek. A szereplőknek alig van feladatuk, csak lődörögnek, döglődnek, henteregnek a nap nagy részében, már csak ezért sem kéne nekik mindenféle ételt megadni, amit kérnek.

Nálam Robi is kezd kiesni a pikszisből, az utóbbi napokban látott pár apróság miatt.
Plusz az, hogy Bálinttal elfogadhatatlan módon viccelődnek azzal, aki éppen nekik főzi az ebédet, nálam már támogathatatlanná teszi Robit is.

A kérdés számomra már csak az, hogy Vivit tönkreteszi-e egy nyeremény, vagy lesz valaki a környezetében, aki segíti őt abban, hogy ne jusson BB Évi sorsára.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 16:53:12

@csendesülő: Vagy legalább 1 próbálja a nyitókódokat a többi meg töri a fejét. Multitask / osztott üzemmód. :-)

Laura Ingalls 2021.02.18. 16:53:30

@Ármándójózsi: az vagy és az is maradsz. ;)
Baj, hogy nem káromkodom? Mondjuk ha baj, akkor sem fogok többet. :p

Ármándójózsi 2021.02.18. 16:54:32

Kértek egy kis spojlert??? :D
Tippeljetek, ki mögé állnak be párbajra a lakók. :)))

hereverő heverő 2021.02.18. 16:54:58

@Aliceinchains: Dehogyisnem, sajnos nagyon sok van. Ezek az emberek szentül hiszik, hogy az asszonynak a fuckanál mellett a helye, hiszen az ura így szereti. És nem csak elmaradott falvakban, hanem még tanult városiak között is. Ezek szavaznak RÁJA.

2009-ben voltam a koncerteden BTW

Ármándójózsi 2021.02.18. 16:55:22

@Laura Ingalls: Dehogy baj, pont így szeretünk, illetve a többiekről nem tudom... :DDD

Gia 2021.02.18. 16:55:46

@Aliceinchains: Sajnos az elvakult Dani fanok,tesók jogosnak vélik a féltékenységi hisztit.De ha nem azt sem vallanák be.

Aliceinchains 2021.02.18. 16:56:47

@zellerlevél: Bennem is az fogalmazódott meg, hogy Bálint annyira gallyra vágta magát a Vivivel való basásákodással és fölényeskedéssel, a tegnapi Robis szürkézéssel ,hogy sajnos már nálam is kiesett a pixisből. Pedig főztem volna neki én is egy két adag pörköltet na :D
Robi lesz a befutó vagy Moh :/

Gia 2021.02.18. 16:56:53

@Ármándójózsi: Mohikán mögé Merci,Robi.Vivcsó kérdéses.

hereverő heverő 2021.02.18. 16:58:46

@zellerlevél: Nem fog. Bele fogják forgatni a családi étterembe, Pini mögött stabil családi háttér van és jó sok józan ész is.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 16:58:48

Egyesek szerint mindenkit az idegesít legjobban a másikban, ami benne is megvan. Mások szerint ez nem így van. Ön, kedves Dani-hater, mit gondol erről?

Gia 2021.02.18. 17:00:52

@Fu Szekh Li: De pl engem zavar a koronaékszerek markolászása és rám ezt nem lehet visszafordítani.Sem a hablatyolást,dadogást..

Aliceinchains 2021.02.18. 17:00:55

@hereverő heverő: az elején ennek az emberrétegnek bejött a proliúr valóban.Ilyen kegyetlen világot élünk... De most ez a néma takonygombóc nem hiszem.Belevalóban minden suttyó 16 éves srácnak Dani volt a kedvenc ,mert az első két kétben beszélt aztán meg minden este meglökte Virágot. Mostmár nem lök csak sír és nem is beszél csak nyekereg. Rip Proliúr.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 17:00:56

Azért az látszik, hogy nem én egyedül gondolom azt, hogy a Dani szavazók többsége másik rétegbe tartozik. :-)

csendesülő 2021.02.18. 17:02:13

@Majom1Parádé: igen, de mondjuk azt el kell ismerni, hogy rájöttek, hogy 3-nál nagyobb szám nagy eséllyel nem lesz benne. (ez azért plusz pont nekik) úgy már azért csak 81..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 17:02:36

@hereverő heverő: Abból lehet fejleszteni kicsit a családi vállalkozást.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 17:03:42

@csendesülő: igen, az már könnyedén kezelhető, kvázi pár perc alatt nyitható a láda. :-)

hereverő heverő 2021.02.18. 17:03:54

@Gia: szerezzek neked egyet kölcsön, kizárólag markolászni? Sajnos a dadogáshoz sokat kell innod, de összehozzuk csak szólj

Lilith.Inanna.1 2021.02.18. 17:04:17

@Aliceinchains: En ugyan nem foznek neki,de nalam is tegnap esett ki. :)

Gia 2021.02.18. 17:05:45

@hereverő heverő: Még jó,hogy a fikuszt kifelejtettem..:-)))

mozambikizombikini 2021.02.18. 17:07:59

@zellerlevél: En pont ezert lettem "Vivifan".. Szerintem nala megvan a hatter is. Balint / Robi eleve eleg ertelmes es celtudatos ahhoz, hogy ezt a VV elonevet jol hasznalja fel. Vivi tul intro ehhez sztem, o nem fog celebletformava valni.
Dani/ Merci.... naluk sajna befigyelne a BB Evi szindroma... Moh? O is feltudna epiteni ebbol a szarbol valamit, ha akarna. :D

Szerintem most mar Danin es Mercin kivul, jo helyre kerul a penz, akarmi lesz is a vegeredmeny.

Aliceinchains 2021.02.18. 17:11:01

@K_Attila: köszi!Megtisztelsz.
A lényeget levetted haver :D

csendesülő 2021.02.18. 17:12:20

@Fu Szekh Li: nézzük csak Proli urat - mindig mindenhol őt kell sztárolni, nem tud valakit úgy dicsérni, hogy nem emelné ki, hogy ő is legalább hasonlóan nemes dolgokat követ el, azt gondolja, hogy 23 évesen ő már mindent IS jobban tud, mert az élet megtanította, és nem mellesleg, az gondolja, hogy neki kell beidomítania egy 18 éves lányt, mert ő jobban meg fogja nevelni mint a szülei. A markolászást hagyjuk is, de közben folyamatosan idiótaságokat beszél, és egy primadonna aki mindenen megsértődik. Tudtommal rám egyik sem igaz, ezek mégis zavarnak a gyökerentyűben...

Krétagarbó 2021.02.18. 17:12:43

@Fu Szekh Li: már megérte ma is kommentelni <3

2021.02.18. 17:13:30

Csak én értettem Kovács23 féltékeny sztoriját? Egész jól dekódolom a bolondokat ezek szerint. :D

hereverő heverő 2021.02.18. 17:14:23

@Fu Szekh Li: természetesen. Magától értetődik

hereverő heverő 2021.02.18. 17:16:31

@silvermansarah: az a szakmád, szép lenne ha nem. De ha ez a tény meglepetés neked, akkor áttennéd a hetfői időpontomat öööö... lássuk csak... 2049-re?

2021.02.18. 17:18:25

@hereverő heverő: nem vagyok klinikai (eset) szakpszicho ;)

K_Attila 2021.02.18. 17:18:49

Vivinek kandesz a lába?

Krétagarbó 2021.02.18. 17:19:31

@Fu Szekh Li: nem mondom, bennem is van suttyóság. Meg néha úgy érzem magam, mint az a beszélő kutya a mesében, a locsi-fecsi Márta, aki megette a betűlevest és a betűk összeálltak szavakká az agyában és köpte kifelé azokat, bármit is jelentettek.
De nem vagyok ám féltékeny! Az uramra még a szomszéd Jolika is ránézhetett, amíg volt szeme neki. Már csak egy van, de azzal is félrenéz, amikor az uram a kocsit mossa az udvaron.

2021.02.18. 17:20:27

Hová lett Kosztarika?

Egyfejű 2021.02.18. 17:30:00

@Laura Ingalls: Jó a poszt, köszi! Szóval azért ilyen egysíkú Sehallselát Döm.., izé, Dani gondolkodása, mert a feje előtt lebegő dolgoktól nem lát jól :D
@Fálki: Max ekg! A tespedés csak (nagyobb) részben a szerkik felelőssége, a fennmaradó részben az ő saruk, ha unatkoznak vagy hagyják magukat becsavarodni. Mindenkitől lehetne valamit tanulni, rengeteg témáról lehetne beszélgetni, nem feltétlenül akadémiai színvonalon (nemcsak arról, hogy ki hogy szereti, orrba-szájba), több játékot lehetne kieszelni, saját szórakozásukra. Látunk-hallunk párat, gombfoci, történetszövögetés - bármi ilyen jó lehetőség lenne a frissentartásra. Ehhez nyilván kell lenni egy kis józan paraszti észnek, és persze tudatosságnak, már a beköltözésre való felkészüléskor.

hereverő heverő 2021.02.18. 17:32:38

@repuloezustmokus: csak alanyt és állítmányt lehet.

Laura Ingalls 2021.02.18. 17:33:53

@Egyfejű: most gondolj bele, ott lebeg napokig a fejed előtt egy párbaj és a szemedig sem látsz. Borzasztó lehet. ... XD

Mindenkinek aki táncolna egyet, de nem teheti, mert még tolja azt a bizonyos szekeret:
www.youtube.com/watch?v=bEFDQT7mJhE

Fálki 2021.02.18. 17:34:38

@Majom1Parádé: Nem 10k, mert kb csaj 123as, max 4es szam kellett rá és a nulla sem.

Egyfejű 2021.02.18. 17:35:22

@repuloezustmokus: Szerintem nem nagyon, valami olyasmit mondtak egyszer, hogy csak egy? vagy legalábbis kevés személyes tárgy lehet. De hátha más emlékszik...

Fu Szekh Li 2021.02.18. 17:37:07

@Gia: @hereverő heverő: @csendesülő: @Krétagarbó: Alakul ez a Hogyvolt konzultáció :D

Jutalmul: ma nyolcvan éves New Orleans királynője. Itt van egy felvétel Dr. Házzal:
www.youtube.com/watch?v=zaJRDGiDUF0&ab_channel=madmaxps2

hereverő heverő 2021.02.18. 17:37:28

Drága barátaim, lepukka.. lepattanok. Éjszakásokat ölelem-mancsolom, de talán leszek még ma. Nem ígérek, hanem betartok!

zellerlevél 2021.02.18. 17:42:33

@mozambikizombi:

"'Szerintem most mar Danin es Mercin kivul, jo helyre kerul a penz, akarmi lesz is a vegeredmeny."

Lehet, hogy igazad van.
Egy normális lakásnyi összegről beszélünk, szerintem Bálint és Robi képes lenne ekkora összeget előteremteni törvényesen, munkával is. Vivi családi segítséggel képes lehet egy átlagos, normálisnak elismert életet kialakítani magának, nyereménnyel kicsit könnyebben.
A többiekről ezt nem feltételezem egyiket sem.

Laura Ingalls 2021.02.18. 17:42:40

@Fu Szekh Li: az is jóféle amit te linkeltél :)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 17:45:29

@Fu Szekh Li: ledegradálni armandot szoktam, feldegradálni mindenki mást, keresztbedegradálni senkit, más lehetőség nincs, csak az összedegradálás :)

Fálki 2021.02.18. 17:46:59

@silvermansarah: Hogy néz a végén a fingósJerzy... Nagyon imadom :D

De latod, itt is ez a segghulye vigyorkabátba való majom volt kb az egyetlen, aki taktikazott is es basztatta a tobbieket, probalta elerni a celjait... Manapsag már ez sincs, csak a tujaság.

Egyfejű 2021.02.18. 17:47:41

@repuloezustmokus: Nem hinném, mert a múltkor Dani is panaszolta, hogy ki kéne fejezze az érzéseit, de ahhoz kéne papír meg írószer.

Fálki 2021.02.18. 17:47:55

@úgymond olvasó mmkk: aládegradálás? megdegradálás? beledegradálás?

mozambikizombikini 2021.02.18. 17:48:09

@silvermansarah: :D :D :D Hianyoznak nekem. :D A Gombi - Oliver trash volt a legeslegeslegjobbabbbb. Ez felulmulhatatlan:

youtu.be/3jxDgVFULa0

Egyfejű 2021.02.18. 17:49:16

@repuloezustmokus: vérével köllött vóna felírja a szíve érzéseit :)

Fálki 2021.02.18. 17:50:20

@mozambikizombi: zsenialis ebben a szeriaban, amikor osszenutellazzak a mosokonyha WC-jét, mert a katonaLaci minden reggel oda járt a nagydolgára.

Imadom ahogy visitottak a rohogestol :D

Krétagarbó 2021.02.18. 17:51:33

@Fu Szekh Li: Múltkor megnéztem Ma Rainey-ről készült filmet, láttad? Chadwick Boseman utolsó szerepe volt a fiatal trombitás:(

mozambikizombikini 2021.02.18. 17:52:49

@Fálki: :D :D :D en imadom, de remelem nem azert, mert hogy ez a korral jar es beleestem a "regenmindenjobbvolt"-ba :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 17:54:03

@mozambikizombi: Semmi baj Boomer! Majd megyünk a nyugdíjasházba pogózni.

Krétagarbó 2021.02.18. 17:54:19

@silvermansarah: amikor Alekosz azt mondja Jerzy-nek, hogy retardált:D Jerzy nézése, priceless:DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 17:55:14

@Fálki: oszt' ez ugyan miből is derült ki azonnalra? Nem tudom hogyan lett nekik tálalva a zárnyitós matek feladat.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 17:55:35

@Fálki: ilyenekbe nem megyek bele, mert félreérti :D

Krétagarbó 2021.02.18. 17:56:08

@Egyfejű: Régen nem vihettek be sem papírt, sem íróeszközt. Ha olyan feladat volt, akkor vittek be nekik, de csak addig lehetett náluk, amíg az adott feladathoz szükséges volt.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 17:58:08

@Krétagarbó: vajon jerzy értette, mit mondott neki kérdőjel úr? :D

Fálki 2021.02.18. 17:59:11

@Majom1Parádé: marmint a szamok? Elég volt azert ranezni és azonnal lathatta meg egy Mercike is, hogy nem lesz ott 9es... :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 17:59:35

@mozambikizombi: Benevezünk? Rózsika néni akkor nem teszi be este a győztes esetében a protkót. youtu.be/kl1LP81eSKY

Fálki 2021.02.18. 18:00:40

@mozambikizombi: Ezt rengetegszer linkeltem mar, de szerintem nem lehet megunni:

www.youtube.com/watch?v=Rq2cSw5GXfM

mozambikizombikini 2021.02.18. 18:00:50

@Fálki: :D aaaaaaaa.....
Asszem Balintba belekepzeltuk az Oliver karaktert, nem lehet, hogy emiatt vagyunk paran csalodottak?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 18:01:02

@Fálki: Valóban. Ezek még tudtak legalább poénosan gondolkodni :-)

Silversan 2021.02.18. 18:01:12

@hereverő heverő: Teljesen egyetértek. Vivi mondta is az elején, hogy ő az édesanyját segítené. Jó helyen lenne az a pénz, Vivi jövőjét szolgálná.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 18:01:57

@silvermansarah: miből lesz a sűrűn baszott hercegnő, akarom mondani a kiváló képességekkel megáldott műsorvezető úriasszony

alma_szósz 2021.02.18. 18:03:37

@silvermansarah: nekem már az empátia túl magas szintje lenne megérteni mi játszódik le Dani fejôben

Krétagarbó 2021.02.18. 18:04:48

@Fálki: ÁÁÁÁHHH, Olivért nagyon bírtam. Sajnáltam, hogy nem bírta a nője nélkül. (Már ha nem beépített ember volt, mert nála simán el tudom képzelni, hogy a csatorna rakta be.)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 18:06:13

@Krétagarbó: nekem se, de nem akartam rosszindulatú lenni :)

mozambikizombikini 2021.02.18. 18:07:16

@silvermansarah: ajjjjistenem :D ne tedd ezt velem, tenyleg nekiallok mindjart bezzegelni :D

Krétagarbó 2021.02.18. 18:07:23

@silvermansarah: Anikó: "mindjárt leszopom magam"

Gia 2021.02.18. 18:08:19

Emlékeztek arra amikor Jerzy a konzerven pácsónak olvasta a pác sót?:-D

Gia 2021.02.18. 18:09:48

@Krétagarbó: Az viszont szép,hogy azóta is együtt van Enivel.

2021.02.18. 18:10:36

@Gia: Gombi állandó Picúúúr-ozására?

Fálki 2021.02.18. 18:12:11

@Gia: Zseni, nálunk az azóta is szállóide :D

Ugyanolyan mint a pacalos gyros.

/Jo esetben ugye ez pacallal keszulo gyros, barmekkora képzavar is ez
Rosszabb esetben pedig: Pakalosz Girosz :D :D :D :D /

Krétagarbó 2021.02.18. 18:12:40

@Gia: volt is itt egy nick: PÁCSÓ
Emlékszel rá?

Gia 2021.02.18. 18:12:45

@silvermansarah: A 68.résznél járok,Gombi még bent Picúrozik.Azóta szőke párja(felesége?) van és egy 3 éves kislánya.

Krétagarbó 2021.02.18. 18:13:51

@Gia: Pár éve láttam egy riportot vele, akkor Las Vegasban éltek.

Gia 2021.02.18. 18:14:12

@Krétagarbó: Hazajöttek tavaly nyáron.

Cérnahuszár 2021.02.18. 18:14:39

@zellerlevél: pont ezen filózgattam, szerintem vivit nem tenné tönkre a nyeremény, nem instafüggő meg tiktok, meg ilyenek, hogy folyamatosan reflektor fényben akarjon maradni és nyomkodni a népszerű vagyok gombot
ő stabilabb, neki adnám. Mercinek nem, mert ő sztem elvérezne.

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:16:46

Mondom az RTL végre akart egy szoros párbajt és felszopta Daniellát! Mindenfele nagyon szorosak a szavazatok.
Most ott vagyok hogy mindkettő nagyon el lenne telve magával ha visszamegy, de míg Moha csendben van Dani biza TISZTELETET követelne és azt nem akarom látni .
Bálintnak is jól jönne egy pofára esés.
Pini for president!

Cérnahuszár 2021.02.18. 18:17:29

arra ébredtem fel hogy dani mohát választja
megnyugodtam, hogy idegből döntött, és visszaszállt a szopórollerre a féltékenykedéssel, nem játsza a szomorú szamurájt
így kell ezt elbacarintani kérem, és csak magának köszönheti a kispadot megint :)

Fálki 2021.02.18. 18:19:29

@Cérnahuszár a naív: Egobol... Tudni lehetett az elso pillanattol kezdve, hogy ez lesz, hiaba nyomta itt a szerkesztocsapat Robit...

nem tudott olyan esemeny tortenni a heten, hogy proliur ne egobol dontson es ne erezze ugy, hogy neki meg kell vivnia a sajat harcát.

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:21:12

@Fálki: pedig de jó lett volna ha rabeszelik Prolira...nem kellene itt aggódni hogy kiesik-e

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 18:22:32

@Brigante: teljes EKG neked kellene a szerkesztőnek lenni .

Sziasztok Csimpirucik!

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 18:25:40

Azért én beküldeném a szerkiket egy kis időre és a mostani villalakók kezébe adnám a gyeplőt, adják vissza ezt a fost nekik.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 18:27:22

kire szavaztok?

tisztelet és tesó vs csendes mosolygós

Krétagarbó 2021.02.18. 18:30:33

@halványlevendula: nekem ez a megoldás is tetszett volna, ha Proliúr kivinné magát és kint is hagyná:D

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:32:04

@Krétagarbó: mert ő csak saját magát tiszteli annyira, hogy megtiszteltetés azzal, hogy saját magát kiviszi

kozi001 2021.02.18. 18:32:32

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):
szavazni?
Függetlenség napja c. film:
Atomot nekik!

Cérnahuszár 2021.02.18. 18:34:31

@Fálki: az tetszik az egészben, hogy muszáj témának választania moha arcátlanságát a párbajon
de ez csak az ő fejében létezik :)
így bukni fog

Aliceinchains 2021.02.18. 18:34:37

@Fálki: mennyivel jobban nézett ki a villa :O Ez után megnézem újra ezt az évadot, messze ez volt a legjobb

Krétagarbó 2021.02.18. 18:36:10

@Aliceinchains: pont ezt akartam írni, hogy mennyivel jobb volt a villa

mozambikizombikini 2021.02.18. 18:37:26

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Tisztelet Teso!

Virus cimmel felutotte a fejet VVDIGO uj slagere!
Friss Ropogosos!

youtu.be/tw_Nug_woUc

Post Modern Prometheus 2021.02.18. 18:37:26

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
16.92% [11] - 83.08% [54] a jelenlegi állás Moh javára, egészen szombat 22:30-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 41.67% [85]
- Vivi: 27.94% [57]
- Bálint: 25.49% [52]

2021.02.18. 18:38:44

@Krétagarbó: volt medence és nem hullott a vakolat.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 18:40:24

@úgymond olvasó mmkk: be ki le fel meg el át rá ide oda szét össze vissza degradálhatsz :)

Aliceinchains 2021.02.18. 18:40:58

@halványlevendula: mivel szopták fel Danit? Fentebb a rinya meg a takonygolyókon kívül semmit nem lehet belőle látni.Ha az utolsó hét mondjuk prolihét lett volna,már azt sem nyerte volna meg... Teljesen igaza volt a tesójának aki azt nyilatkozta hogy vegetál...Moh kedves srác , kb ilyesféle kissrác lakik a szomszédomba. Bálintot nagyon sajnálom ,hogy így megmakkant :'((

2021.02.18. 18:42:23

OFF
Akit érdekel (24.hu-n, cikk)

Shia LaBeouf igazi poszterfiú. Csak épp nem az amerikai álomé, hanem a feldolgozatlan gyerekkori traumáké, a sztárkultusz lelket gyilkoló mivoltáé és úgy általában, a mentális egészségügyi gondozás fontosságáé. Évekig nevettünk, szörnyülködtünk rajta, mostani zaklatási ügyén már leginkább csak szomorkodni lehet – vagy, ha túl tudunk tekinteni a „bántalmazó, pokolra vele”-alapbeállításon, akkor elgondolkodni, mi vezethetett ide.

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:43:37

@Aliceinchains: az öfiket vele töltötték ki, senki ennyi amit nem kapott stb stb, azért kicsit szerintem próbálták jobb színben feltüntetni. De én nem vagyok Dani fan...sőt. Moha menjen vissza...csak ez szerintem tény hogy a csatorna minta Proliurat nyomná.

Fálki 2021.02.18. 18:45:31

@Aliceinchains: Az 5ost is nezd meg akkor mar.. Szerintem az a két évad messze kiemelkedik.

Fálki 2021.02.18. 18:47:52

@mozambikizombi: Helyszin: Pécs, Pennyparkoló :D

Silversan 2021.02.18. 18:48:06

@halványlevendula: _-EKG.Az utolsó adásban video, hangüzenet, levél, riportszoba, Győziről nem is beszélve....Ilyen senkinél sem volt még. Bálint névnapjára egy SMS-t sem kapott. A párbajon hajrá Moh, egyébként Vivi!!!!!!!!!!!

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:48:08

@Aliceinchains: Bála szerintem alapból egy suttyó, csak tattikával ment be és próbálta hozni a kreált imidzset, amit sokáig be is vettünk...csak hát idővel kijött belőle a suttyó.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 18:50:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Azt én is megnézném. Szerintem Dani vezérletével 1 hétig nem húznák a szerkik! :-) Mondjuk én is kinyírmán őket, mert bosszúálló majom vagyok. :-) De igazából közben is lehetett volna őket szopatni...

Aliceinchains 2021.02.18. 18:50:11

@Fálki: Igen, csak abból fizikai fájdalmaim vannak a táposfejű Kingától :(

Silversan 2021.02.18. 18:51:41

@Fálki: Én az 5-öst szerettem jobban. Azért bármilyen nagy taktikus volt is Attila (mert az volt), a mai szemmel nézve, amit Kingával művelt, akárhogy is nézem, agresszió. Letépte a bikini felsőt és elég rendesen presszionálta...Nem volt szimpi Kinga, de azért na!

Aliceinchains 2021.02.18. 18:52:15

@halványlevendula: én meg pont azt gondolom, hogy a közeg miatt lett ilyen. Tudod, amikor rossz társaságba keveredsz és felveszed az ő dolgaikat.2.5 hónapig teljesen oké volt, most fáradt bele és lett villalény ő is

Fálki 2021.02.18. 18:52:52

@Silversan: Presszionalta. Tokeletes szó rá.

_Pipp 2021.02.18. 18:55:28

@silvermansarah: Nagyon kemény amin ez a színész keresztülmegy, már évekkel ezelőtt is lehetett olvasni a mentális problémáiról, alkoholizmusáról, de valahogy sosem lehetett arról, hogy segítséget kap. Neki pedig kell... ez a cikket ma olvastam, belinkelem, ha nem gond. Ez is kemény... amúgy valahogy mindig sikerül megszeretnem az ilyen alakokat, Őt is kifejezetten a kedvenceim közé tartozott régen, és most Armie Hammer... őt is kedveltem.

hvg.hu/elet/20210218_FKA_Twigs_Shia_LaBoeuf_Elle_interju_vadak_bantalmazas

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 18:55:44

@Aliceinchains: én csak azon a véleményen vagyok, hogy azért van benne bőven...hat rá a környezet is..de szerintem nem ez volt a legfőbb probléma.

Fálki 2021.02.18. 18:57:49

@_Pipp: Soksoksok éve lehet tudni mar rola, hogy bomlott elméju mentalis problemakkal kuzdo tag.

_Pipp 2021.02.18. 19:01:11

@Fálki: valószínűleg pont emiatt annyira zseniális színész - sajnos... kezelteti kell ez nem kérdés, csak sajnálom, mert sztem ő nem egy olyan sima agresszor erőszakoskodó alak, mint mondjunk Rencsi, hanem tényleg mentálisan beteg

alma_szósz 2021.02.18. 19:02:18

@silvermansarah: ahogy FKA Twigs beszélt a kettejük kapcsolatáról nagyon releváns az idei vv-s szerelmekre, nem tudom mennyire mentek bele a részletekbe a magyar portálok de itt az eredeti

www.elle.com/culture/celebrities/a35460385/fka-twigs-shia-la-beouf-abuse/

.Zsu 2021.02.18. 19:02:38

@silvermansarah: köszi Sara, rá is kerestem a cikkre.
nagyon hosszan írtam erről egy kommentet, de most kitöröltem inkább, és csak ideteszem a kedvenc interjúmat Shiával:

youtu.be/lMbseuQR2G8

Fálki 2021.02.18. 19:03:10

@_Pipp: En nem vagyok elajulva a szineszi kepessegeitol sem...Talán a Fury-ban volt olyan, ami bennem nyomott hagyott..

Ez a cikk amit linkeltél egyebkent eleg vicces es nonszensz, foleg ha tenyleg igaz benne, hogy a csaj pl ilyen felteteleket szabott a szakitasuk utan. na az pl mi? :D

kozi001 2021.02.18. 19:05:10

@Silversan: VV után mégis összejött Kinga Attilával...

Aliceinchains 2021.02.18. 19:06:57

@kozi001: uu meg ebben az évadban volt, hogy meg kellett küzdeniük egymással ügyességi feladatokban. !:O mennyivel izgibb volt

Silversan 2021.02.18. 19:08:23

@kozi001: Tudom, de ez nem zárja ki, amit írtam.

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 19:08:52

A matek feladványra csak én pörögtem rá ennyire?
Leírtam magamnak, de mire 15 perc nézegetés után arra jutottam, hogy ecete matematikai összefüggés nincs a számok között segítségül hívtam Google barátunkat:

en.wikipedia.org/wiki/Look-and-say_sequence

Fálki 2021.02.18. 19:11:11

@LaciHogyVoltol: jaja, korabban megfejtettuk mar. Én is felirtam és agyaltam rajta jó sokat tegnap ejjel, mire rajottem.. Fel is baszott rendesen :D

mozambikizombikini 2021.02.18. 19:12:19

@Fálki: Tetkô in dö hâusz! Pêêêjcs. Penny. BigCityLife. Re$pect. Yo! Bro.

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 19:12:22

@Fálki: Bocsi, tegnap este már VV előtt elaludtam :D, úgyhogy azt a komment szekciót nem néztem át, csak a mait, itt pedig már nem volt téma ahogy láttam...

.Zsu 2021.02.18. 19:15:38

@mozambikizombi: új? cöhh, én ezt már január elején linkeltem ide a kommentszeksönbe :))

mozambikizombikini 2021.02.18. 19:27:14

@.Zsu: Szorri tesa, nekem uj, yoh! :D

_Pipp 2021.02.18. 19:35:00

@Fálki: Nekem több filmben megmaradt, szerettem a Nimfomániást, az American Honey-t, Disturbiát, de a Pieces of womanben is jó volt. Szinte az összes filmjét megnéztem, ezekben tetszett kimondottan.
Van egy olyan szokásom, ha megkedvelek egy színészt, akkor megnézem az összes filmjét. :D

_Pipp 2021.02.18. 19:39:01

@úgymond olvasó mmkk: mondjuk ez a filmje pont kimaradt, nem is tudom miért, de pótolni fogom

2021.02.18. 19:41:19

@_Pipp: @alma_szósz: @.Zsu: én is köszi nektek.

Már korábban is beszéltünk erről még Renátó kapcsán, hogy a bántalmazót kezelni legalább olyan fontos, ha félreteszünk minden mást, akkor azért mert új és új kapcsolatokba viszi tovább a agressziót.

Sztem is nagyon jó színész. :((

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 19:42:59

@_Pipp: alan rickman-nel vagyok így, játszhatott bármilyen filmben, harry potter vagy bármilyen kis művészfilm, megnéztem az összeset. egy csomót többször is. (a honey boy-t nem néztem meg, nem tudom, valaha képes leszek-e rá)

Fálki 2021.02.18. 19:43:07

@_Pipp: En is ugyanigy vagyok... Csak nem ezzel a gyerekkel :D Fuggetlenul attol, hogy emberileg milyen.

Fálki 2021.02.18. 19:44:27

@úgymond olvasó mmkk: Alan Rickman, Mads Mikkelsen, Billy Crudup, Ron Eldard, Joel Edgerton, Jared Leto

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 19:56:38

@Fu Szekh Li: ez fájt.. tvbuzinak készülök egy kiváló zeneszámmal, de még egy ilyen, és nem tudom, mit fogok tenni :D

.Zsu 2021.02.18. 19:58:03

@Fu Szekh Li: sosem csalódok a youtube linkjeidben. sskk. :D
és lemaradtam az üzenetküldésről :(

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 20:01:32

VV8 Soma Instastory-jában is szoros a párbaj szavazás, és az ő szavazásai elég pontosak szoktak lenni, mert érthetően sok VV néző követője van:

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=433soma_parbaj_szavazas.png

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 20:02:54

Egyébként érdekes, hogy Soma Daninak szurkol, mert Moh pont egy minden szempontból javított, új generációs Soma kiadás...lehet hogy ez fáj a delikvensnek :P

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 20:05:13

@LaciHogyVoltol: tobb helyen hasonloak az arányok

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:10:23

@repuloezustmokus: szia Mókuska , fáradtan , de jól fityeg , hát én azért elég jó vagyok, fáradtan is.Meccset nézek , de mindjárt elalszok.

_Pipp 2021.02.18. 20:12:14

@silvermansarah: igen:)) pont valamelyik nap jött velem szemben az Indiana Jones, ott is:)
@úgymond olvasó mmkk: @Fálki: legutóbb pl. Jake Gyllenhaal és Cillian Murphy maratont tartottam:)

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:14:17

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): bejelentenivalóm van: nettó 20 másodperccel ezelőtt teát ittam, cukorral. kinyitnád nekem a pokol kapuját?

Fálki 2021.02.18. 20:14:19

@_Pipp: Cillian Murphy a hugom álompasija, nemhogy minden szerepét kivulrol tudja, de az osszes kozossegi medias megjeleneset is koveti. Szerintem az egyik vesémet kivenné egy rozsdás kanállal, ha ez lenne egy CM randi ára.

_Pipp 2021.02.18. 20:14:20

@LaciHogyVoltol: kár, pedig Somát alapvetően egy jó fej srácnak tartottam eddig :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:14:49

@_Pipp: eddie redmayne-t is szeretem, de ezt arccal nem szoktam vállalni, mert kicikiznek érte :DDD

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:16:59

@úgymond olvasó mmkk: az agy glükózt éget és tudom nagyon agyas vagy egészségedre.

de fél tortát ne tömj be lefekvés előtt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 20:18:03

(Na, legalább a Szeged legyűrte a Wardart)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:19:43

"a nőknek csak az kell , hogy a férfi népszerű legyen és gazdag máris nedvesedik" majka

.Zsu 2021.02.18. 20:20:26

@Fálki: a vesés részt leszámítva, EKG-n vagyok a húgoddal :)

_Pipp 2021.02.18. 20:20:50

@Fálki: Megértem :D:D Peaky Blinders kapcsán merült fel az egyik fórumon, hogy valaki vagy nagyon szépnek látja ezt a színészt vagy kiveri víz tőle, szerintem is nagyon fura arca van, de én szépnek látom. Fura ezt írni egy pasira... de az. :D

Fu Szekh Li 2021.02.18. 20:21:28

@úgymond olvasó mmkk: Én Steam Brew Imperial IPA-t. Pokolra kerülök-e?

_Pipp 2021.02.18. 20:22:06

@úgymond olvasó mmkk: de miért? vele szerintem nincs semmi baj, én is nagyon bírom:) nem is csúnya srác

Krétagarbó 2021.02.18. 20:22:09

@úgymond olvasó mmkk: mindjárt kinyitom én neked! Cukrot tenni a teába?!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:22:49

@Fálki: meg is érne pár ajtócsapkodást a fiatalember, az tény

Krétagarbó 2021.02.18. 20:23:40

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): negyed mehet?

(jó, tudom, megyek és megcsinálom az 5 perc kockahas edzésemet:)

Cérnahuszár 2021.02.18. 20:24:07

@Fu Szekh Li: XDDD
valamit kerestem, de most elfelejtettem mi volt

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:25:03

s ne egyetek kristálycukrot zsebből.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:27:06

@Krétagarbó: kiskezitcsókolom, azúgyvót, hogy nincs itthon méz. a háztartásban élő egyik meg nem nevezett személy (nyilván édesapukám, az a drága lélek) egy szó nélkül elvitte magával munkába, és elfelejtette hazahozni :( a csalánteát meg csak édesen bírom meginni. megyek kukoricára térgyepelni!

@_Pipp: általános megvetés a jutalmam, ha eddie redmayne-ről van szó :)))) most eszembejutott domhnall gleeson is, ő is jó.

MsIreneAdler 2021.02.18. 20:28:38

@Laura Ingalls: megint kiváló posztot olvashattunk tőled, már akkor tudtam, hogy jó lesz, mikor a nevedet elolvastam a bal felső sarokban :)

Sziasztok! Az alvással kapcsolatban már nem mondok semmit :D

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 20:28:45

család lebirkózva
jelen
ma a mozi a téma úgy látom
jó pár éve nem voltam moziban
a sorozatokra van csak esténként időm

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:30:38

@úgymond olvasó mmkk: örülök , hogy nem nekem kell a büntetést kiosztani .

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:31:06

@repuloezustmokus: azért, nem iszok csalánteát. cickafarkfű teát iszok, kiszabadult az egyik dédunoka a szekrényből, és megzavarodtam.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 20:32:34

@úgymond olvasó mmkk: tudod vannak azok a kis dobozok amikbe elore betudod készíteni a gyogyszereket, hogy ne téveszd ossze. szerintem hasznodra válna:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:34:05

@repuloezustmokus: méregtelenít , gondolom a 3csokis mignont ellensúlyozza.

_Pipp 2021.02.18. 20:34:36

@úgymond olvasó mmkk: na nekem ő nem jön be, de kedvelem, mint színészt:) Andrew Garfiels tetszik, aki fura és talán nem reklámozom úton útfélen :D mondjuk ő pont nem olyan sikeres színész, Pókember sokat ártott neki, nagy bukta volt..

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:35:14

@úgymond olvasó mmkk: nővérem is ezeket issza egy szerzett allergiát össze is szedett füvekre.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:35:23

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem szeretem a csokis mignont!

@repuloezustmokus: köszönöm, hogy megosztottad velem hasznos tapasztalataidat :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:36:19

@_Pipp: sokáig gyűjtöttem még amikor dvd divat volt van vagy 2000 filmem.Aztán meguntam.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:37:13

@repuloezustmokus: éllítólag majdnem olyan jó mint az emberi máj :P

Krétagarbó 2021.02.18. 20:38:05

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem biztos, hogy a gyógyteáktól. Én is allergiás vagyok, kamaszkorban csak a parlagfűre mutatták, de most már gyakorlatilag márciustól novemberig bármire, ami éppen virágzik. És nem iszok gyógyteákat, legalábbis nem napi szinten

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 20:38:05

@repuloezustmokus: most a servantot nézem csak újra kellett néznem az elsőt
hátborzongató, sosem bíznék meg egy bébiszitterben

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:39:19

@repuloezustmokus: dehogy méregtelenítek, fogínygyulladásom van, arra iszom 3-4 napig (a tekintetes fogorvos úrhoz nincs időpont két héten belül, addig meg dögöljek meg)

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 20:39:25

@Fu Szekh Li: azt a cirkogejzírben láttam
nekem a film a vásznat jelenti, itthon nincs is nyugalom

_Pipp 2021.02.18. 20:39:32

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Én is gyűjtöttem, mondjuk még eléggé gyerek voltam a DVD korában, szüleim agyára mentem vele, még megvan a gyűjteményem, és nem is vagyok hajlandó megválni tőle sosem :D sőt az összes VHS is megvan még, azokat sem vagyok hajlandó kiselejtezni, na meg kis könyvtáram is van:D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:41:15

@repuloezustmokus: nem hiszek bennük.
anno szedtem jó pár évvel ezelőtt (20) fehér fagyöngy levelét (termése mérgező) , megszárítottam
teának, nah az aztán büdös volt :)
herbal boltokban kaphatót nem tudom mivel ütik fel , hogy finom ízű?

SirLemming 2021.02.18. 20:42:27

@úgymond olvasó mmkk: Mi a baj cucjos tejával? Gyerekkorom védőitala.
Mondjuk 10 éve inkább semmit se teszek bele. Mézet max de azt is keveset mert fáj tőle a buksim.

@Fu Szekh Li: Mezei krusovice...

@Majom1Parádé: Jessz! Megint sikerült izgalmasabbra hozni mint kellett volna.

Szóval Dani mégse a VVilla Szia *leböff* -je? Elég éles meccset vív szerte a facebookon? Végülis... dramaturgiailag jobb lenne ha ő maradna hiába nem adnék neki sok jattot ha ő hozná ki a kaviárt...

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 20:42:57

@Fu Szekh Li: A Dogmáról beszéltünk már itt korábban, ha jól emlékszem. Jó volt, ma már kicsit fura nekem.

Számomra az a fura, hogy nem vágyódom moziba. Nem hiányzik.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 20:43:34

Ma olyanok vagyunk mint az öfik, uncsik.

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 20:43:56

@SirLemming: nekem semmi bajom sincs vele, de itt boszorkányüldözés folyik ellene :))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 20:44:22

@SirLemming: én simán iszom a teámat, meg a kávét is..vagy beleontok fél hektoliter tejet..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 20:46:40

@_Pipp: Van eszközöd is ami lejátssza a VHS-t meg a DVD-ket? Mert ez utóbbi elég gyorsan képes olvashatatlanná válni, főleg, ha nem gyári nyomott, hanem házilag felírt. :-)

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 20:47:29

@repuloezustmokus: Ezt a témát asszem elengedem, az évad elején emiatt lettem kikiáltva sznobnak. :-)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:47:48

@repuloezustmokus: bár az lettem volna mikor az óvónő fejébe húztam a madártejet a télapót meg megdobáltuk építő kockával.Hogy fel volt háborodva , csak azt tudnám mitől.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 20:48:56

@úgymond olvasó mmkk: Add csak nekem a mignonokat majd én megeszem. Köszi! <3

Krétagarbó 2021.02.18. 20:49:02

@VV10 Velőtrázó Vélemény: miért? teába én sem rakok semmit. Különben nem érzem a tea ízét.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:49:10

@úgymond olvasó mmkk: tejet teszek de akkor megforralom , a kávét is csak forrón.

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 20:49:35

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): madártej, de jó, hogy mondod
hétvégére csinálok, sok mazsolával

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:50:00

@Majom1Parádé: olvasó betárazott mignonból , hosszú estére készül.

Fu Szekh Li 2021.02.18. 20:50:14

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Bort szódával, kávét, teát cukorral, szerelmet házassággal elrontani nem szabad :)

_Pipp 2021.02.18. 20:52:49

@Majom1Parádé: a VHS-hez már nincs sajnos, DVD lejátszóm még van:) a DVD-m többnyire eredetiek

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:53:06

@repuloezustmokus: a eát üdítőt igen ,kávét én forrón szeretem .:)

MsIreneAdler 2021.02.18. 20:53:18

@SirLemming: azt mondod izgibb lenne, ha Dani maradna? Lehet. Bár Moh meg Merci szenvedése is idegesít, azért mégis inkább azt kínlódom végig, mint azt, hogy proliúr még a végén mennybe megy.

Cérnahuszár 2021.02.18. 20:53:40

@VV10 Velőtrázó Vélemény: örülök h visszajöttél, meg akartam kérdezni mi a te forgatókönyved a következő párbajokra

SirLemming 2021.02.18. 20:54:19

@repuloezustmokus: Kávéba max vizet hogy ne legyen forró. Akkor elég egy öblítés a csap alatt. Tejes kávé után el kéne mosogatni. :D

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Óvónénimnek első nap amikor felvett, lehúztam a felsőjét dekoltázsnál, hogy megnézzem a ciciket.
Azzal adott vissza anyámnak, hogy egészséges fiúcska.

Sose bántottam senkit csak a napközis tanarat.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 20:55:58

@SirLemming: és megérte az eléenorzest?
engem nem szerettek az ovonénik

MsIreneAdler 2021.02.18. 20:56:07

@VV10 Velőtrázó Vélemény: ugyan, ahogy én iszom a teát, azért meglincselnének jobb helyeken, a tiéd nem lehet annyira rossz :D

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:56:26

dani csak külső segítséggel marad bent .
proli + mártír még soha nemment vissza vagyis én nem emlékszem.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 20:57:26

@Cérnahuszár a naív: Most Mohoki vissza, utána Marci és Pini, utóbbi vissza, Lobi-Hoki, Lobelt vissza, Pini-Bálint-Lobi háromban

.Zsu 2021.02.18. 20:58:08

csak a menza tea, soksok édessel és soksok citrommal :))

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 20:58:14

most mindenki írja le , hogy hívták az óvónénit és mi volt a jeletek?

Manyi néni , kesztyű

MsIreneAdler 2021.02.18. 20:58:28

@repuloezustmokus: de. Csak dörzsöld meg a lámpát, máris jön a dzsinn, csak neked :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 20:59:20

@.Zsu: Az a Garzon tea, a honvédségnél dögivel ittam.

MsIreneAdler 2021.02.18. 20:59:55

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester):

Kati néni - esernyő :)

Ne már! Volt ilyen, hogy kesztyű??? :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 21:01:58

@blindmap: Az nagy fless lenne! Nekem csak az a lényeg, hogy Pini legyen a top csaj, de nem árt ha meg is nyeri!

Cérnahuszár 2021.02.18. 21:02:06

@blindmap: miért vinné bálintot szerinted?

MsIreneAdler 2021.02.18. 21:02:48

@repuloezustmokus: pálinkás jelek ez! Vasaló is volt régen :)

.Zsu 2021.02.18. 21:03:30

@VV10 Velőtrázó Vélemény: az összes tea lehet ilyen, de most nagyon vágyom erre a klasszik ízre. garzon tea spec pont nincs itthon.
borsmenta teát pl nem ízesitek meg.

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): szőlő volt a jelem. volt Zsuzsi néni, Marika néni. de nem emlékszem pontosan.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 21:03:32

@MsIreneAdler: nektek is a két kesztyűt madzaggal összekötötték és a kabátokba úgy rakták hogy ne hagyd el?

Cérnahuszár 2021.02.18. 21:05:04

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): nem, az apám nem foglalkozott ilyenekkel :D
viggyázzrá volt az ukáz

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 21:05:36

@Cérnahuszár a naív: robi vele akarja kiejteni a vetélytársát
ezért tippeltem vivi és robi mellé mercit a top 3 közé

SirLemming 2021.02.18. 21:05:40

@MsIreneAdler: Jogos, persze.
Ha Dani megy vissza: Bálint pislog majd mint hal a szatyorban, beáldozható barátja hirtelen potenciális vetélytárs lesz és a Robi is ott lődörög.
Merci megzakkan némileg, veszíthet a népszerűségéből.
Vivinek mindegy a benti viszonyok alapján.
Robinak kell majd oda sok ész, mert a 2 srác aktuális viszonyrendszere mentén kellene vagy Viv-Merci vagy Bála vagy Dani mellé állni a top3ért, ha nem akar kétszer párbajozni esetleg.
Dani meg... Csacsira issza magát, felveszi a großes mellényt és annyi. Vagy tetszik a nézőknek vagy nem.

Hovatovább ha leböff nyeri az egészet akkor glhf az RTLnek de Virágnak kevesebbet kell majd melóznia az S Merciért.

blindmap #TEAMPINI 2021.02.18. 21:07:00

ma nem maradok itt, álmos vagyok, nyűgös is
majd délelőtt

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 21:07:57

@blindmap: Aligha lesz mindkét csaj a top3-ban. Persze nem lehetetlen.

Krétagarbó 2021.02.18. 21:08:43

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Ági néni, Erzsi néni - gomba (olyan pöttyös, légyölő galóca:)

.Zsu 2021.02.18. 21:10:03

hir.ma/ezoterikus-hirek/ovodai-jelek-es-jelentesuk/429616

óvodai jelek, és hozzátartozó jellemzések. nyilván komoly tudományos kutatás előzte emg.

az enyém: Szőlő: Jellemzően vidám, bohókás és társaságkedvelő természetünk van. Alapvető elégedettség, életigenlés jellemez minket, ezért áramlik felénk a bőség.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 21:10:21

@úgymond olvasó mmkk: Köszi, meg is ettem. kérsz cserébe házi pizzát? Nemrég sült ki.

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 21:11:10

nem tudom elhinni , hogy proli úré a többség.

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 21:11:43

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): Gőzöm sincs már a nevére, de a jelem cseresznye volt.

Krétagarbó 2021.02.18. 21:11:43

@VV10 Velőtrázó Vélemény: én azt a belebújós sapkát utáltam, ami egyben sál is volt és hátul lógott egy ilyen "farokrész", amivel húzkodtuk le egymás fejéről. Az megvan?

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 21:13:58

@.Zsu: Cseresznye: A számunkra fontosak a kapcsolatok. Könnyen beszédbe elegyedünk másokkal, mert egyedül nem érezzük jól magunkat.

Nekem fontos Selyemsonkapini.

MsIreneAdler 2021.02.18. 21:14:48

@.Zsu: imádom az ilyet!

Virág jelét már meg is találtam :)

Fakanál: Kíváncsi, nyitott természetűek vagyunk. Szeretjük mozgásba hozni a minket körülvevő eseményeket, összeismertetni embereket. Az élet komoly dolgaiba nem szívesen merülünk bele.

Szerintem tű pontos :D

SirLemming 2021.02.18. 21:14:49

@repuloezustmokus: Állítólag csini volt, de 33 év távlatából... azt tudom hogy házsártos ellenséges picsa lett idősebb korára, megtörte a rendszer.

@VV10 Velőtrázó Vélemény: Vagy inverz. Akkoriban az egész ovi miiitval volt tele meg shaminggel. Asszem mai sztenderdek szerint mi már 4 évesen mehettünk volna a javítóba. Örülök, hogy annó se insta se semmi ilyesmi nem volt, mert szvsz árkot ásni se vennének fel.

_Pipp 2021.02.18. 21:15:14

@nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester): igen :DDD

nem emlékszem, hogy hívták az óvónéniket, utáltam az óvodát, nagycsoportban kikönyörögtem h ebéd után hazamehessek :D esernyő volt a jelem

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 21:16:59

@Krétagarbó: Én azt pofozós sapkának hívtam, mert ha rázta a fejét az ember, akkor a bojt jól pofánverte a körülötte lévőket. :-)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 21:18:19

@Majom1Parádé: nekem sok sapkám volt. volt olyan amin hosszu bojt volt, volt a pofavédo..

SirLemming 2021.02.18. 21:18:27

@.Zsu: Szék: Számunkra fontos a fizikai (később anyagi) biztonság, a stabilitás. Gyakorlatias gondolkodásunk, megfontolt személyiségünk olykor túl kényelmes bizonyos.

Csak én érzem úgy, hogy nincs befejezve? :D

Amúgy kb stimmel. Nyilván a horoszkópom miatt is. :DD

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 21:19:19

@.Zsu: fényt és melegséget viszek az emberek életébe, nahát, miket kell megtudnom :D

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 21:19:28

nekem az ovis képeken olyan beképzelt fejem volt..

MsIreneAdler 2021.02.18. 21:19:57

@SirLemming: az a baj, hogy szerintem Bála őszintén bírja Danit. Gondolom ő mögé is fog állni most. De ne szaladjunk előre, remélem nem kell azon gondolkodni, mi lesz, ha Dani megy vissza.

Krétagarbó 2021.02.18. 21:20:12

@Majom1Parádé: nekem mindig egy elefánt jutott eszembe róla, olyan volt hátulról, mint egy ormány. Igen ocsmány darab volt. Még szerencse, hogy mindenkire ilyet adtak akkor a szülők:)))

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 21:21:40

@.Zsu: Korte: Lágy, odaadó, fiúként is inkább lányos, érzékeny természetünk van. Szeretjük, ha babusgatnak.

hááát én inkább a fiukkal voltam. Ricsikével fogocskáztam

MsIreneAdler 2021.02.18. 21:22:23

@.Zsu:

Ernyő: Vidám, jó kedélyű, környezetét kedvelő személyek vagyunk. Emellett megértőek, beleérzők, védelmezők, vagyunk. Szeretünk segíteni, és mindig azt adjuk, amire a másiknak szüksége van.

Annyira één vagyoook :D

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 21:22:33

Ez az új Vaktérkép lány rám ragaszthatta az álomkórt, asszem én is inkább alszom, holnap egész napos meló van. Talán addig kiheverik páran a sokkot, hogy visszaszavaztam magam.

Ágyneműt húztam ma, imádok ilyenkor nagyot aludni!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 21:23:08

@MsIreneAdler: sejtettem, hogy az. át kell értékelnem a kapcsolatunkat :DDDDD

VV11 Velőtrázó Vélemény 2021.02.18. 21:23:11

Ja, és ovisok vagytok gyíkok. :-P

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 21:24:56

@Krétagarbó: de akkor nagyon....multkor régen néztem a nagycsoportost, és..
kezdjuk ott hogy minden gyereken unneplo rajtam polo meg melegito, és unott fejjel állok

SirLemming 2021.02.18. 21:28:20

@úgymond olvasó mmkk: Bika, természetesen. Májusi.
(De nem akarom megint beindítani itt az asztrológiai konklávét, már volt kb egy hónapja.)

nyunyo.de.balboa(a.sárkánymester) 2021.02.18. 21:32:59

nah zuhany aztán ágyikó

sziasztok , jo8 csumpirudik!

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 21:34:07

@MsIreneAdler: volt egy asztrológiabuzi kolléganőm az előző munkahelyemen, ő mondta, hogy eszembe se jusson bikákkal barátkozni.. (én is az vagyok) de azt nem tudtam meg, hogy miért

@SirLemming: májusi! pláne :D

.Zsu 2021.02.18. 21:34:59

@SirLemming: az ovis jelleiras utan tudtam h Bika. mivel egyik exem is az volt :)))

@úgymond olvasó mmkk: jó nem mindenkinél talál be ;D

MsIreneAdler 2021.02.18. 21:37:43

@úgymond olvasó mmkk: ez érdekes :). És volt már rá példa, hogy az intelem ellenére mégis megpróbáltad?

SirLemming 2021.02.18. 21:38:24

@úgymond olvasó mmkk: Május halmozottan no-go? :D
Eddig azt sajnálom legjobban az életben hogy az a csaj nem jött össze akinek pont ugyan azon a napon van a szülinapja mint nekem.
Tök praktikus, tuti soha nem felejteném el.

@repuloezustmokus: Mindig nagyon pöpecül néztem ki ezeken a képeken - amikor egyedül voltam. A csoportképeken már inkább vicces volt. :D

úgymond olvasó mmkk 2021.02.18. 21:39:54

@SirLemming: szerencsére nem a horoszkóp befolyásol, de azért egy májusi bika.. :D

SirLemming 2021.02.18. 21:51:00

10 perc a mókáig und kacagásig!
PÓTPUPU PÓTPUPU PÓTPUPU

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 21:55:12

@úgymond olvasó mmkk: Ja, mikor Kádár és Brezsnyev fogadtak, hogy melyik az erősebb a magyar bika vagy az orosz tank?
Nem tudják eldönteni, ezért egy próbában egyeznek meg. Szembeállítanak egy magyar bikát és egy orosz tankot, de mielőtt megkezdődne a viadal, Kádár odamegy a bikához és súg neki valamit. Összeugrasztják a bikát és a tankot, és a bika pillanatok alatt összetiporja a tankot. Brezsnyev azt mondja:
- Hát ez szinte hihetetlen, ha nem látom, senkinek sem hittem volna el. De azért áruld már el, hogy mit súgtál küzdelem előtt a bikának.
- Csak annyit mondtam neki, hogy ezek vitték el 45-ben a teheneket.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:00:07

Na, nézzük hogy cserél testet Merci és Moh :-)

_Pipp 2021.02.18. 22:01:06

PP honnan veszi a pólóit?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:01:34

@Majom1Parádé: Izgalmas lesz, tényleg. Ja nem. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:01:36

Petinek jó foscsi a pólója.
Nyilván senki nem lesz igazi DR.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:02:17

@_Pipp: Nem tudom, de már engem is érdekel. Erről is nyilatkozhatna 2 pörgés között.

.Zsu 2021.02.18. 22:02:18

Puskás Peti a felsőit felajánlhatná nekem :))

ez mármegint milyen hülye kérdés? :D bejelölöm Mercit válasznak.

.Zsu 2021.02.18. 22:02:47

@Majom1Parádé: na, ellentétes vélemények. :D

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:02:56

Nincs erőm odakapcsolni...

tvbuzi 2021.02.18. 22:03:25

Nagy tattikus ez a Merszi

_Pipp 2021.02.18. 22:04:11

@.Zsu: @Kiégett Hobbynyúl: írok neki Instán, hátha válaszol :D

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:04:32

@tvbuzi: Na, ma Moha felszopás lesz, vagy marad a Dani trend?

tvbuzi 2021.02.18. 22:05:41

@Ármándójózsi: egyelőre moha bá, majd kiderül

Kábel Barát 2021.02.18. 22:05:52

Pasztmek, meddig tart ez, már most unom.

.Zsu 2021.02.18. 22:06:11

@Kiégett Hobbynyúl: jó h szólsz, mert őt még nem. de most megtörtént :DD

nicu71 2021.02.18. 22:06:25

@Ármándójózsi: remélem Daniellt elengedik a faszba,denagyon.

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:06:44

@Ármándójózsi: üdv néked :). Nekem már sok lesz a tömjénezés....

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:06:46

@tvbuzi: Vazze, normális ételt nem tud Merci megenni...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:06:58

@_Pipp: Reménykedjünk. :DD
@MsIreneAdler: Semmiről nem maradtál le... eddig... szokásosan unalmas... Még mindig a reggelinél tartunk, amit Moha csinált Merdzsónak, utóbbi hisztizik, mert utálja a tükörtojást. Moha megeszi jobb híján. :D

.Zsu 2021.02.18. 22:07:21

@_Pipp: én már nagyon sokszor terveztem.

10 perce vacsiztam tükörtojást.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:07:49

@.Zsu: Ki ne hagyjuk már a sorból, míg bent van. :D

SirLemming 2021.02.18. 22:07:56

Bezzeg a kukit tövig, cicám...
Aztán Moh feladta.... o.O

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:07:58

Pedig Mercike már bizonyította, hogy a fehér-félig áttetsző síkos dolgok könnyen lecsúsznak a torkán...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:08:33

@SirLemming: Vicces, sokáig tartott... igen kitartóak mindketten, meg kell hagyni. :D

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:09:14

@Kiégett Hobbynyúl: köszi, erőt vettem magamon :)
Nézem!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:09:15

Pedig egész napra kötelezően maradni kellett volna a cserénél...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:09:46

Jól van Moha, még ismételd el párszor, hogy nem táplálsz Merdzsó iránt semmiféle érzelmet... biztos segít.

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:09:58

@SirLemming: jujj, de csók az nincs...az túl intim gondolom (facepalm)

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:10:16

Moh sokáig tolja ezt elveszti a szombati párbajt...komolyan 9 nappal a játék vége előtt miért kell ezt csinálni? Jövő vasárnap már kedvére mélytorkoztathatja Héliumkát és hétfőn már letilthatja minden felületen és senkit sem fog érdekelni...

.Zsu 2021.02.18. 22:10:37

"én most nem szeretnék szeretni senkit" ez szebben kifejezve, és kicselezve azt jelenti, téged nem foglak szeretni soha.

_Pipp 2021.02.18. 22:10:49

@Kiégett Hobbynyúl: @.Zsu: írtam, de kétlem h kapunk választ :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:10:50

@MsIreneAdler: Te is hős vagy... velünk együtt. :DDDD Unom a nyígást, azaz igazság.

malevil2050 2021.02.18. 22:11:17

Pfuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu

Ego0123 2021.02.18. 22:11:24

Ezt a q..........szenvedést, fáááááááááááááááááááj

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:11:29

Itt is bejön látom, hogy bármit csinál Moh, lesz 5 olyan aki pont azért ekézi... Fasza...

SirLemming 2021.02.18. 22:11:43

@Kiégett Hobbynyúl: Jaja! :) Mire elkezdtem írni már vége is lett.

Moh megríkatta a csajt, -2%.

@MsIreneAdler: Grat! :) Jäger tejjel segített?

PP is Dani felszopó üzemmódban van amúgy?

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:11:44

@LaciHogyVoltol: Mohának nincs esze...
@_Pipp: Ne adjuk fel, hátha. :D

.Zsu 2021.02.18. 22:11:49

na, ezt utálom még a Mohban, én nem látom rajta, h tényleg sajnálná a Mercit. ez faszság.

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:11:56

@Kiégett Hobbynyúl: de ez szerintem nem jó, hogy így ölelgeti, hogy babusgatja...

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:12:43

@SirLemming: képzeld, most még alkohol sem kellett hozzá :D

Iridiel 2021.02.18. 22:13:01

mit mondott Mo Merci fogával kapcsolatban? azért nincs csók?

Mók_Ica 2021.02.18. 22:13:41

sziasztok, szerencsére az azért vannak a jóbarátok etapot csak félszemmel néztem :DDDDD

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:13:49

@.Zsu: picit mintha kéjelegne, meg sütkérezne a dicsőségben, hogy a kis hülye Metci meg szerelmes belé....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:13:52

@Ármándójózsi: Eddig sem volt szimpatikus amit csinált ezen a téren, ahogy Merdzsó részéről sem volt az, hogy mászik rá és nyomul.

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:13:57

Kíváncsi Mercike a "való világban" mennyi ideig "lesz képes" túlélni saját kútfűből...

malevil2050 2021.02.18. 22:14:28

Átettem a voksot , szerencsés dánielre , pedig de nem szeressem.

.Zsu 2021.02.18. 22:14:51

@_Pipp: tényleg írtál neki? :DD és mit?

@Ármándójózsi: jó te meg szereted, és neki szurkolsz.
és engem pl ez úgy h nem kedvelem túlságosan, sosem bántott.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:15:29

a tojás hőre lágyul.... höhöhöhöhöh

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:15:31

@SirLemming: Valószínű. :/
@MsIreneAdler: Nem, mert hiú reményeket táplál, és Mercike amennyire eszes, nem fog leállni. Ezzel viszont Mohát gyengíti, most pedig pont nem kéne.
@Mók_Ica: Szia! ^^

.Zsu 2021.02.18. 22:15:43

@MsIreneAdler: ekg. énis ezt érzem rajta.

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:17:37

@.Zsu: Ha nem kedvelném, akkor is ugyanezt mondanám. Bármelyik irányba megy valakik, mindig szidják.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:18:03

bálint tekintete a sötét irigységről árulkodik, hogy vivinek is sikerült beszuszakolni a tojást az üvegbe ....

@Kiégett Hobbynyúl: szia :D

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:18:04

Ilyet én még nem láttam egy VV szériában sem. Komolyan mondom, hogy Mercinek pszichiáter kell a kinti életben, mert komoly gondjai vannak már most is. És ahogy idősödik, ebből nagy problémák lehetnek szerintem. (A durva hízásán is látszik, hogy szétesett. Szerintem simán ő hízott a legtöbbet a villában, pedig ránézésre ektomorf, nehezen hízó alkat.)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:18:09

LÉgyszi ne nyúlj a tojásomhoz Merci! :-)

gazo 2021.02.18. 22:18:19

Marci megzápította Moh tojását

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:19:43

Megbántam hogy hozzányúltam Moh tojásához
-Merci

_Pipp 2021.02.18. 22:20:36

@.Zsu: " Szia Peti! Ha olvasod a Hogyvoltot nyilván már tudod bejönnek a pólóid, de sajnos soha nem kaptunk választ arra, honnan vannak. Remélem most elárulod nekem, és kérlek mond be, h EKG! Előre is köszönöm, ha válaszolsz! Csumpirudi ! "

Mók_Ica 2021.02.18. 22:20:42

merci kinyírja az összes tojást, amihez hozzányúl :DDDDD

tvbuzi 2021.02.18. 22:21:06

Milyen jó gif lesz Bála segglyukvakarásából

Mók_Ica 2021.02.18. 22:21:55

ez vicces volt :DDDDD

.Zsu 2021.02.18. 22:22:21

@Ármándójózsi: de alapvetően azért van mert kedveled. Renátónak mindenki minden mozzanatát szidta, és az nem zavart nem?
én látom h vannak Mohának kedvelhető tulajdonságai, de nyomósabb bennem az az érzés, h nem kedvelem, és nyilván ezekről fogok kommentelni :)

Bálintot azért még mindig megcsinálnám na... :DD lehet most megint azért kezdek visszatérni hozzá, mert nő a szakálla.

tvbuzi 2021.02.18. 22:22:30

Tippmix legalacsonyabb: Merszike

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:22:38

Már szünet? Ennyire eseménytelen félidő is rég volt...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:23:02

@_Pipp: Hajrá, hajrá! :-)) AZ se baj, ha csak eljut hozzá a kérdés valahogyan.
Ez de jó fej a srácoktól most. :D Bálának legyen sikerélménye. :DDDDD
Bála persze magát fényezi. :D

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:23:21

Tipp: legalacsonyabb Merci / Dani, legmagasabb: Robi /Moh...

Bálintban már elvesztettem a bizadalmam...

SirLemming 2021.02.18. 22:23:28

@MsIreneAdler: Ami a legszörnyűbb dolog a világon, ha nincs viszonozva.
Szegény kiscsaj trófeaszerzés közben megszerette a vadat... igazi 'Mohi Dick' story.

@Nátha ellen bálna: Szvsz mindenkiről kihoztuk már, hogy agyturkász kéne neki. :D
Nem lehet, hogy csak 19 éves kislány oszt kész?

@Ármándójózsi: Hónapok óta világos, hogy ebből a szituból már nem tud/nem akar jól kijönni... A többi már emberi szempontrendszer. IJ Moh szempontból. Nekem is gyorsabban olvad a szívem a kis butus lánykára mint az élsportoló Moh szenvedésére.

tvbuzi 2021.02.18. 22:23:36

Tippmix legmagasabb: Lobi

.Zsu 2021.02.18. 22:23:53

@_Pipp: na ez jóó, én is írok neki :)) de én elkérem a pólóit csak úgy :D

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:24:09

@Kiégett Hobbynyúl: pontosan. Ebből Merci azt hiszi, szeretik.

@.Zsu: na örülök, hogy nem csak én gondolom így. Eddig valahogy nem igazán láttam pedig Mohn a rosszindulatot.

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:24:26

Legalacsonyabb: Vivi
Legmagasabb: Vivi

Vivi kvantum-szuperpozícióba rakja magát erre a tesztre

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:24:49

@.Zsu: De galád vagy. :DDDDD Máris lenyúlnád az összeset, mi? :D

SirLemming 2021.02.18. 22:24:51

@tvbuzi: Össze kell kombózni a "feketelyukas" jelenettel amikor a szakadt naciban akart vicceskedni. :D

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:25:00

@.Zsu: Viccelsz??? Hogy hasonlíthatod Renátóhoz??, Azon kívül, hogy egy faszparaszt volt, nem volt egy jó megmozdulása. De mindegy, most is ugye én akarlak meggyőzni valamiről, nem fordítva?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:25:05

Amit kitöltenek az egy átlagos IQ teszt, a 90%-a ilyen ábrakiegészítős feladat. Ha sose látott valaki ilyet, akkor is 1/2 óra max. :-)

Post Modern Prometheus 2021.02.18. 22:25:36

Dani VS Moh: strawpoll.com/s9ub8r39x
15.28% [11] - 84.72% [61] a jelenlegi állás Moh javára. Egészen szombat este 22:30-ig tudtok szavazni.

Szimpátiaszavazás: strawpoll.com/jdgubqo77
TOP3:
- Robi: 41.04% [87]
- Vivi: 28.77% [61]
- Bálint: 25.47% [54]

nicu71 2021.02.18. 22:26:37

De meg kéne baszni már ezt az xxxlutz ribancot.... Fuu de irritál.

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:26:42

Azt a Lutzos reklámlányt nem lehetne leborítani a piros székről?

_Pipp 2021.02.18. 22:26:44

@.Zsu: na valamelyikünk üzenetét hátha elolvassa véletlenül :P most megnéztem pár insta posztját, de nem reklámozza sehol a cuccait

.Zsu 2021.02.18. 22:27:25

@Ármándójózsi: :D jaj nem, dehogyis, nem hasonlítom össze. Renátót és Mohát sskk nem gondolom h egy halmazban lennének.
lehet ez nem volt a legjobb példa, csak meg akartalak győzni h legyél megértőbb velünk :D de rossz irányból közelítettem meg elismerem. :)

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:27:32

@nicu71: Egyszerre jutott eszünkbe, csak nekem más.

_Pipp 2021.02.18. 22:27:48

@nicu71: másfél éves keresztfiam kedvence :D ha eza reklám van megáll egy pillanatra rügyőzik rá egyet, majd folytatja foglalatosságait :DD

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:27:52

@SirLemming: nem tudom. Én még nem voltam így, mint Merci. De látom, hogy azért szar neki. Egyrészt a folyamatos elutasítás, másrészt a szégyen, amiért ezek ellenére mindig újra próbálkozik. Tudja, hogy gáz, amit csinál, de nem bír leállni.

.Zsu 2021.02.18. 22:27:55

@_Pipp: pár felsője a pull and bearből volt az tuti.

nicu71 2021.02.18. 22:28:21

@Majom1Parádé: ja én is belefutottam,a végén már csak random jelöltem,mert fingom nem volt melyik kurva ábra való oda,aztán kérte h kuldjek smst. Hát tudod mikor.

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:29:23

@Nátha ellen bálna: neked is eszedbe jutott :)?? Nah, megnyugodtam!

.Zsu 2021.02.18. 22:29:24

@Kiégett Hobbynyúl: nagyon lenyúlnám :))
@MsIreneAdler: sztm sok volt már neki is bent.

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:29:45

@MsIreneAdler: És ezért Moh a hibás? Amikor besértődött és külön költözött, meg nem nyomult nem ment Moh utána, tudomásul vette a helyzetet, mig aztán megint Mercike nem bírta tovább...

Tündérfürtöcske 2021.02.18. 22:30:05

Sziasztok! Én csak csendben olvasgatlak titeket, kb. VV7 óta már, és EKG-zok itt magamban az esetek túlnyomó részében. Utoljára VV-t az Alekoszos évadban követtem a Tv-ben, illetve ezt a mostanit nézem Amanda kiesése óta.
Ami miatt belekotyogok most a diskurzusba, az PP mai pólója: www.pullandbear.com/us/white-freddie-mercury-tshirt-l09244551

De ha már hozzászólok azt is leírom, hogy részemről Robinak szurkolok a véghajrában, Bálint az eljétől nem volt szimpi, örülök, hogy hanyatlik a tetszési indexe globálisan is!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:30:22

@nicu71: Ha 1x rájössz, onnan már auto menni fog. Szinte mind 1 kaptafára megy...

nicu71 2021.02.18. 22:30:52

@Nátha ellen bálna: én a múltkor már irtam is hogy fellökném székestől a gecibe,de mindenki el volt mással foglalva

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:31:21

Mercike annyira hülye, hogy szerinte az IQ-t befolyásolja az életkor...meg a káromkodás...
és leghülyébbnek még nem is magát mondja...

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:32:17

Merci nyilván azt sem tudja, mi az IQ... Nem lepődtem meg...
Vivi a legalacsonyabb??? Mijafasz?

_Pipp 2021.02.18. 22:32:22

@Tündérfürtöcske: @evacat: sokkal izgibb írni neki és várni a választ :D

Tündérfürtöcske, üdv itt:)

tvbuzi 2021.02.18. 22:32:36

Szegény Viv...hogy tele lehet a fasza azzal, hogy mindig ő a legbutább

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:32:41

Moh szerint Vivinek a villában fejlődött az IQ...Istenem az égből gyere le...megérett a Föld a pusztulásra

_Pipp 2021.02.18. 22:32:43

Szegény Vivike :(((( h lenézik

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:32:52

@.Zsu: Azért egyet átadsz nekünk? :D

Mók_Ica 2021.02.18. 22:33:16

@Post Modern Prometheus: köszi :))) szavaztam

szerintem vivinek a legmagasabb az iq-ja.....

gazo 2021.02.18. 22:33:20

Remélem Vivcsó nemes bosszút áll mindegyiken, és szépen megnyeri a 36 millát

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:33:28

Pini nem mutatja meg az okos oldalát, a kis ravaszka!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:33:53

@tvbuzi: Pedig nem Vivcsó a legbutább... akármit is mondanak.
Dani banyek... te beszélsz... :DDD

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:34:03

Én bent Lennék most kerek-perec kimondanám, hogy "a legalacsonyabbat meg Mercire tenném...toronymagasan, mert te kisanyám tényleg seggsülye vagy"...

Mók_Ica 2021.02.18. 22:34:12

iq-hoz a lexikális tudás? hümmm......

.Zsu 2021.02.18. 22:34:30

az IQhoz pont kurvára nem tartozik hozzá a lexikális tudás :D

tvbuzi 2021.02.18. 22:34:34

Lexikális?
Merci sötét(ben tapogatózó)

Ego0123 2021.02.18. 22:34:40

Igaza van, Merci buta, mint a tök.

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:34:46

@Ármándójózsi: nem mondtam, hogy Moh a hibás. Ezt fogalmam sincs honnan olvastad. Szar Mercinek, de akinek ilyen nulla tartása van,az sajnos így jár. Remélem tanul az esetből. Ettől függetlenül azért ne felejtsük már el, azt a szerelmes szót, amit Moha súgott Merci fülébe, hogy "Kúrunk?"...

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:35:00

Mit hoppárézol te idióta, buta vagy, mint a tök.

_Pipp 2021.02.18. 22:35:14

Robi, ez most gáz volt....

gazo 2021.02.18. 22:35:28

Lobi most egy farok vagy

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:35:32

Fasza vagy Robi, kár, hogy hazudsz...

Mók_Ica 2021.02.18. 22:35:52

bakker..... még lóbelt is vivit teszi a legaljára, aki felnyitotta a szemét az ecetes megoldásra????

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:36:36

Észbontók Mercike most bizonyíthat újra...

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:36:47

@_Pipp: Én is lenézem, amióta hőrögetett szegény tyúkoknak. Agya semmi.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:36:49

@Kiégett Hobbynyúl: most mingyá meg is tuGGYuk :DDDDDD

gazo 2021.02.18. 22:36:52

Na most majd kiderül. Vagy nem

SirLemming 2021.02.18. 22:36:56

@nicu71: @Nátha ellen bálna: Ha Wiki barátosnémnak lehet hinni akkor Chiara Pisati lesz a hölgy valódi neve.

@MsIreneAdler: Már voltam így és nagy lelkierő kell felismerni, hogy ott baszódjon meg az egész ebből nem lesz semmi.
Igaz, ilyenkor felrobbantok minden hidat oszt kész, nem várok csodát később se, pedig Mercinél az lesz talán a nehezebb.

@Tündérfürtöcske: Üdv itt, jó szórakozást! :)
Érdekes olyan embert látni aki Bálintot az elején se bírta...

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:36:58

Százalék Robi, baszdmeg...

Mók_Ica 2021.02.18. 22:37:21

@LaciHogyVoltol: na, pláne...... ott volt igazi iq bajnok......

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:37:36

Robi banyek, ez most nem volt szép dolog, nagyon nem. :/

Dani vajon tudja értelmezni a feladatokat? :D

.Zsu 2021.02.18. 22:38:06

100on felüli IQ?? ááhh, senkinek :DDD

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:38:06

Mercike már olyat is hallott, hogy valakinek SZÁZON FELÜL!!!!! volt az IQ-ja!!

tvbuzi 2021.02.18. 22:38:10

Van olyan akinek százon felül???

:DDDDDDDDDDDDDDD

Ego0123 2021.02.18. 22:38:10

Mensába nem nagyon vennék fel

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:38:19

Mercikenek en max 70-et tippelek

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:38:21

@Mók_Ica: Alig várom. :DDD

Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hajlá Lóbelt!

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:38:23

Merci, nyugi, annál tuti nem több :)

Mók_Ica 2021.02.18. 22:38:25

basszus mercike... hallott már olylat is, akinek 100on felül an az iq-ja.... a sajátját 90-re becsüli.... hát az a helyzet, hogy mi is annyira becsüljük :DDDDDDD

gazo 2021.02.18. 22:38:51

Marci, nem 90es, hanem 9es, foschkilences az íkúd

Mók_Ica 2021.02.18. 22:39:01

@Ego0123: max a menzára.... konyháslánynak :DDDD

tvbuzi 2021.02.18. 22:39:26

80 szerintem is moha bazz, főleg a tiéd

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:39:29

@tvbuzi: Az összes erdélyi sárkánynak 100-on felül van.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:39:30

nemá..... most komolyan ennyire nem hallottak az iq-ról???????????????

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:39:37

Húúúúúúúú, basszus, ezek tényleg agyhalottak... Kész...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:39:57

Egyébként öszesen szokott lenni a feladatokra 45 perc. Nem bontják egyenként. Bár lehet úgy is tesztelni.

SirLemming 2021.02.18. 22:40:34

Dani a harmadikk? loál.

gazo 2021.02.18. 22:40:56

Remélem Vivi ennyit mind csak: Szopjatok le mind!

Mók_Ica 2021.02.18. 22:41:00

na jóvan, vivi a 2dik és mercike a nagy szájával az utolsó, aki csak 2-3at rontott :DDDDDDDDD sírok :DDDDD

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:41:04

Mercike, azért, mert gyépés vagy.

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:41:10

Tudtam hogy Vivi jó helyen lesz

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:41:22

Ja, Robi-Vivi a sorrend. Leggyengébb lett Merci...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:41:23

Na ugye, hogy Vivi nem buta? :DDDD
Bála ezt most copás. Még Daniella is megelőzött.

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:41:39

@gazo: pont ezt kellet volna mondani!

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:41:48

Én nem csalódtam benne Merci...pont ezt vártam :D

Mók_Ica 2021.02.18. 22:41:49

bálint hányadik lett? még dani is megelőzte??? :DDDDD höhöhöhöhöhöhöhö

SirLemming 2021.02.18. 22:42:19

Robi: "Azon imádkoztam magamban hogy ne legyek utolsó. :D"
Akár én is mondhattam volna.

.Zsu 2021.02.18. 22:42:40

ez az Vivi, mindenki csicska itt. a Robi is

tvbuzi 2021.02.18. 22:43:01

Csumidázlak Vivcsókám

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:43:11

@Mók_Ica: Negyedik. :D Pedig mondta, hogy könnyű volt, aztán hoppá, sok kérdést elrontottam. :DDDDDDDDDDD
@SirLemming: Ez ilyenkor nagyon gyakori mondat. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:43:20

Vivcsó tök cuki, hogy lefényképezte az eredményt.

SirLemming 2021.02.18. 22:43:39

A számok érdekeltek volna. Van-e 120 felett vki, 80 alatt, stb.

Iridiel 2021.02.18. 22:43:52

Vivi most is intelligens, nem kérkedik a második helyével

_Pipp 2021.02.18. 22:44:01

csumpirudi kicsikéim hajráá Pini

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 22:44:09

@SzabadEzANév?: ismert olyat aki látott olyat aki hallott olyanrol

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:44:10

Szerkik megmutathatták volna a konkrét számokat is, kinek hanyas, ha már kitöltették velük :))

Mók_Ica 2021.02.18. 22:44:35

pp azt gondolja, hogy mi is iq-figtherek vagyunk és magyarázza nekünk, hogy ennyi idő alatt nem lehet doktori címet szerezni és ez egy vicces kérdés volt....... khmkhmkhm .....

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:45:36

@SirLemming: sajnálom. Mondjuk talán annyi mentsége van Mercinek, hogy itt nincs hova menni elkerülni. Illetve rohadt nehéz.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:45:48

@Kiégett Hobbynyúl: köszi :*

@SzabadEzANév?: @SirLemming: szerintem ez is személes adat és a gdpr miatt nem mutathajták :DDDDDDD

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:45:54

Szerintetek ki jön vissza a párbajról?

peachcat 2021.02.18. 22:46:05

ki kell esnie ennek a nyomorult daninak...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:46:31

Dani tök értelmetlenül hadovál szokás szerint....

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:47:06

@Mók_Ica: Szívesen. ^^
Daniella, egyenes az út odáig? Akkor tol a csatorna... ezerrel...

nicu71 2021.02.18. 22:47:28

@Mók_Ica: természetesen csatlakozom,beste leben

tvbuzi 2021.02.18. 22:48:08

Nemá, hogy Dani jöjjön vissza

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:48:29

@Mók_Ica: Ha a közönségnek annyira nem jött be Virág, akkor gondolom, hogy Dani sem.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:48:36

vivi állt már vesztes párbajozó mögé???

no, dani vivit is kiemelte a mocsárból..... igazi megmentő..... :DDDD

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:48:41

@tvbuzi: számból vetted ki a szót!!!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:48:53

A mögéállás szerint legyen az eredmény, szóval 66-34 lesz MOH javára remélem!

SzabadEzANév? 2021.02.18. 22:49:19

A 7es csapat után, most kialakult a 4es csapat

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:49:21

@Nátha ellen bálna: Fb-n elég érdekesen alakul. Igen sokan Daniellát akarják. :-(

Nátha ellen bálna 2021.02.18. 22:49:31

Miért kell mindig 110 %-ot nyújtani? A 100 nem ölég?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:49:41

@Mók_Ica: Asszem nem. Akire tett a kiválasztásnál az ment párbajozni és az esett ki. :-)

Mók_Ica 2021.02.18. 22:50:01

@Kiégett Hobbynyúl: @nicu71: @tvbuzi: @peachcat: pompom lányok leszünk moha párbaján :))))

tvbuzi 2021.02.18. 22:50:07

Remélem, most a fejszét vágja D

gazo 2021.02.18. 22:50:23

Daninak jelentéktelen Vivi döntése, de már 20 perce ezen vekeg

nicu71 2021.02.18. 22:50:34

Dani te undormány ,önző fasz.

tvbuzi 2021.02.18. 22:50:36

@Mók_Ica: nekem muszáj lánynak lenni?

csendesülő 2021.02.18. 22:50:39

Szerintem a legjobban Bálint várja hogy kiessen Proli. Már látványosan terhes neki a társasága, a hülye okfejtései, de ebből a sok tesó, meg tűzön-vízen, meg mi együttből már nem lehet kijönni máshogy csak ha Dani kint marad

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:50:39

Miért gondolja Daniella, hogy iránta mindenkinek mély hálát kell éreznie...miért, mert megtisztelte őket a puszta jelenlétével? Mindenkit IS ő tartott játékban...Bálint, Vivi mind csak miatta nyertek párbajt...Istenem csak ez a majom essen ki!!!

Iridiel 2021.02.18. 22:50:44

Bálint most kap egy piros pontot azért

MsIreneAdler 2021.02.18. 22:50:44

@Nátha ellen bálna: nem. De igazából szerintem a százalékokban sincsenek otthon :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 22:51:06

Na, nem sikerült tegnap elijeszteni Győzikét...

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:51:22

@Mók_Ica: Jobbat nem tudunk, de azt majd nagy elánnal. :D
@gazo: Sértve érzi magát. Hogy gondolja Vivcsó, hogy nem hálálja meg a segítségét...

Mók_Ica 2021.02.18. 22:51:34

@Majom1Parádé: próbáltam visszapörgetni...... de én is úgy emlékszem, hogy eddig így volt....

no, lesz katonai hét is..... 3 napig (de lehet, hogy 2ig :DDDD )

tvbuzi 2021.02.18. 22:51:51

Lesérült az Amorozó

Ármándójózsi 2021.02.18. 22:51:56

Na, Daninak kimegy a bokája... Hányok...

Mók_Ica 2021.02.18. 22:52:13

@tvbuzi: te leszel az edző bá', jó? :D

Aliceinchains 2021.02.18. 22:52:18

@Mók_Ica: Dani mindennek az alfája és az omegája.. Ebben a pirosban szettben meg olyan mint egy ukrán üvegvisszaváltó

Mók_Ica 2021.02.18. 22:52:49

@tvbuzi: @Ármándójózsi: mint az olimpiai héten..... "okosba" tolja :DDD

tvbuzi 2021.02.18. 22:52:52

@LaciHogyVoltol: Viriből is ő csinált nőt

.Zsu 2021.02.18. 22:53:11

@_Pipp: csumpirudii!

én is írtam PPnek instán :)))

Ego0123 2021.02.18. 22:53:11

@Kiégett Hobbynyúl: Én is, szimpatikusabb, mint Moh, aki se veled se nélküledet nyomja Mercivel, mert nem kell neki, de jó, ha leápolja.

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:53:18

@Mók_Ica: Előbb kellett volna. A szerkik azért olvasnak minket. :D Ettől függeltenül monnyanak le, mert katasztrofálisan teljesít a kreatív csapat. :DDD

Mók_Ica 2021.02.18. 22:53:41

@Aliceinchains: sírok :DDDDD jó a hasonlat :DDDDD

SirLemming 2021.02.18. 22:53:53

Ha Dani visszamegy köv kihívottja Viv lesz.

@MsIreneAdler: Ilyenekkel van tele életem könyve, már csak a copy paste maradt.
Mercinek valóban necc elkerülni, de akkor léphetett volna mikor felismerte, hogy nem csak egy kukit szeretne... ahhoz meg rutin kell. De így is megtehetné, hogy amikor mászna leölni magát egy pohár hidegvízzel.

@Mók_Ica: Dani mellett van azért az az egy, hogy tényleg automatikusan átment bátyuskába bárki volt padlón. Nem eredendően szar a srác, még nálam sem. Csak az a fajta akitől kérsz egy gyufát a cigidhez és azt hallod vissza 10 év múlva is.

gazo 2021.02.18. 22:54:11

@Kiégett Hobbynyúl: “Majd egyszer kérünk magától valamit Vivcsó elvtársnő”

nicu71 2021.02.18. 22:54:58

@tvbuzi: muszáj.Én is bevállalom Moha báért,még arcpakolást is teszek fel.Eh my gang /Vagy mi a fasz

SirLemming 2021.02.18. 22:55:03

@Nátha ellen bálna: Ha mérési hibahatár 10% vagy alatta akkor elég lehet a 110% :D

_Pipp 2021.02.18. 22:55:45

@Iridiel: Szvsz Bálint tényleg kedveli Vivit, látszik ahogy beszél vele, foglalkozik vele, megvédi adott esetben. Sokszor bicskanyitogató lehet, ha csúnyán beszél vele, felemeli a hangját, vagy szívatja sós kávéval és társai, de ahogy írtam tegnap is velem is sokszor baszakodnak így a haverjaim vagy a tesóm. Sokszor meg pont azzal vagy a legszemetebb, aki a legközelebb áll hozzád, mert ha őt "bántod" úgymond nincs következménye. Nem azt akarom írni ezzel, hogy egyetértek, csak szerintem kedveli Vivcsót. Sokkal gázabbnak tartom ahogy Robi gondolkozik róla.

Mók_Ica 2021.02.18. 22:55:57

@csendesülő: viszont nem mer mögüle kiállni, mert úgy érzi, hogy dani erős.... már az elejétől.....

@tvbuzi: mit ajánlhatnék még fel, hogy jobb legyen? :))))

@Kiégett Hobbynyúl: tesco gazdaságos..... :))))

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:56:01

@Aliceinchains: :DDDD
@Ego0123: Egyiket sem szeretném valójában. Azonban ha választanom kell kettejük között, akkor még mindig inkább Moha, mint Daniella. Amit Vircsivel művelt, az kritikán aluli volt.
@SirLemming: Nem, akkor Lóbeltet fogja vinni, és ott fog kizúgni.

_Pipp 2021.02.18. 22:57:23

@.Zsu: na szupi, ha sokszor zaklatjuk egyszer csak bemondja h EKG :D

csendesülő 2021.02.18. 22:57:30

@SirLemming: ebben is van valami. Van benne jószándék de kb Jézus komplexusa van... minden tette a többiek felé egy csoda... ez így nekem nem önzetlen

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 22:57:47

@Mók_Ica: "Csak az a fajta akitől kérsz egy gyufát a cigidhez és azt hallod vissza 10 év múlva is."

Ez mennyire találó leírás! És én mennyire utálom ezt az embertípust! :D

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 22:59:29

@gazo: Az az.
@csendesülő: Az elején Daniella egy jószívű kölyöknek tűnt, és van benne segítő szándék tényleg, de ez a Virág-vonal... elvitte, és itt derült ki, hogy azért nem minden arany ami fénylik. (Kivéve az aranydárda....) :D

Mók_Ica 2021.02.18. 22:59:34

@SirLemming: igazad van, nem utálom és danit, de mohát szívesebben látom bent

moha alapvetően jóindulatú, nem akarja megbántani mercit, de ezzel a viselkedésével bántja meg igazán. szerintem kint nagy ívben elkerülné, mert ott lenne lehetősége, de soha nem mondaná neki durván, hogy menjen és hagyja őt békén..... a villában nem tud "elmenekülni" ... ezzel nem felmentem, ő ebből a szempontból konfliktus kerülő..... szakításkor ő a tipikusan eltűnő ember......

tvbuzi 2021.02.18. 22:59:54

@Mók_Ica: sült kacsacombot káposztás sztrapacskával

Mók_Ica 2021.02.18. 23:01:23

@repuloezustmokus: köszi :))))

@LaciHogyVoltol: köszi, hogy ezt írtad, de ez a találó jellemzés @SirLemming: szellemi tulajdona :))) én is max ekg-n vagyok vele :))))

Aliceinchains 2021.02.18. 23:01:48

@Ego0123: engem borzasztóan zavar Moh viselkedése a lánnyal kapcsolatban - most Merci részét nem említem mert az ő viselkedése se normális - de baszki ha ott sír meg könyörög valaki neked,te nem viszonzod az érzéseit, nem igaz hogy nem tudod tartani azt hogy ne érj hozzá, ne ölelgesd meg fogdosd meg "jaj de cuki vagy babo hogy osszetorhetem a szíved, aztán meg megtaposom de úgy hogy ne legyen felelősségem"

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 23:01:55

Ha nem is mondják meg konkrétan, de legalább a határokat megsúghatták volna. Mert nagyon nem mindegy, hogy mondjuk Merci 70 és mondjuk Robi is csak 100. Vagy Merci is jól érezte és tényleg keveset hibázott, de a többiek még kevesebbet és mondjuk Merci is elérte a 90-et és Robi mondjuk 125.

Tündérfürtöcske 2021.02.18. 23:01:59

Azt tudjuk, hogy Őzike mièrt hívja magát Hozéármándónak?

Mók_Ica 2021.02.18. 23:02:07

@tvbuzi: bakker :DDDD kapol ilyentet tőlünk, kedves edzőbá' :DDDDD

csendesülő 2021.02.18. 23:02:41

@Kiégett Hobbynyúl: az a baj h ennek a típusnak sose tudod megmagyarázni h mi a rossz. Értem én hogy ő jót akar, de tévedhetlennek hiszi magát és magabiztos annyira hogy ebből semmi nem mozdítja ki. Még a kudarc se mert akkor valaki más b@szta el úgyis.

.Zsu 2021.02.18. 23:03:16

@SirLemming: nagyon pontos leírás róla :DD

@_Pipp: EKG

Ármándójózsi 2021.02.18. 23:03:42

Ja, most is Moh a hibás... Aha...

csendesülő 2021.02.18. 23:03:53

@Tündérfürtöcske: mert azt hiszi hogy ő egy brazil szappanopera, hősszerelmes főhőse...

Tündérfürtöcske 2021.02.18. 23:04:11

@Mók_Ica: Ó, én meg valami rejtélyt gyanítottam...

Ego0123 2021.02.18. 23:04:19

Ezt a dumát már halottam, sosem akarsz velem foglalkozni.

.Zsu 2021.02.18. 23:04:26

na most Merci full gáz, Moha határozottabban Nemet mondott, és kijelentette h hagyja békén.

Iridiel 2021.02.18. 23:04:34

@_Pipp: igen, én is látom rajta a kedvelést, csak az összefoglalókban túl töményen kapjuk meg a szívatásokat, elosztva a nap 24 órájára nem lehet ennyire vészes. És Vivi is bármi fontosabb dologról beszél, rögtön Bálintra néz megerősítésre várva, akitől sokszor biztatást kap.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 23:04:57

@_Pipp: szerintem lenézi. Kicsit olyan focicsapat kapitány

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:04:58

@Majom1Parádé: 70-től biztosan több, mert annyira nem retardált mentálisan. :D
@csendesülő: Ez az ego meg a mártír szerep. Nem jó kombó sajnos, erre vagy ráébred, vagy nem. Utóbbira tippelek.

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 23:05:27

Na most mennyire látszik, hogy Mohnak van igaza...Mercike meg veszett idegesítő!

Bocsi, visszavonom...mi a faszért kell Mohnak mindig utána mennie?!

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:06:12

@repuloezustmokus: Ez oké, de nem látták a másik felét? Fel kellene magasztalnunk azért, mert a játék elején hű de édes kölyök volt? Bála is magas favorit volt, most pedig megy lefelé. Ideig-óráig lehet álarcot hordani, de egy idő után lehullik.

Mók_Ica 2021.02.18. 23:06:13

@csendesülő: a brazil majdnem igaz :DDDD

@Ármándójózsi: írtam fentebb, hogy sztem moha nem akarja megbántani mercit.... kint nagy ívben kerülni fogja.... bent nem tudja megtenni

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:06:21

@SirLemming: csinálj egy ctr x-et és töröld a vágólap előzményeit ;)!
Amúúgy teljesen igazad van, csinálhatna valamit, ez a lány. De még fiatal. Gondolom egyébként annyira nem egy nagy show Moha az ágyban, hogy azért kívánja, inkább ilyen "nem hiszem el, hogy nem lehet az enyém" dolog van emögött.

Ego0123 2021.02.18. 23:06:30

@Aliceinchains: EKG. Ha valakit nem akarok, akkor nem játszom vele.

.Zsu 2021.02.18. 23:06:30

Mercit jól megkéne dugnia már végre valakinek sztm lenyugodna.

Ármándójózsi 2021.02.18. 23:07:46

Na, pisilős bejátszás, ez hiányzott...

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.18. 23:08:10

@Ármándójózsi: Mondom Robi pont annyira lenézi Vivit mint Bála, csak eddig szerintem nem volt más akivel jóban legyen, amióta meg lett Merci Vivit parkolópályára tette és nagyon kezdte oltogatni.
Robi igenis sunyi.
TEAM PINI!

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:08:24

@.Zsu: nem látom a műsort, eljöttem lefeküdni. Mi volt a gerle párral?

Iridiel 2021.02.18. 23:08:28

@repuloezustmokus: persze, hogy nem bízik. bármit mond csesztetik, amikor meg vmt jól csinal, azt eszre se veszik. A mostani iq feladatnál a masodik helyere egyik se reagalt.

SirLemming 2021.02.18. 23:08:30

@Kiégett Hobbynyúl: Simán lehet Lobi. Van egy kis alap régimódiság benne lehet akkor se hívná Vivit ha szembe lekurvázná Virágot. Pedig most kspott muníciót és továbbra se érzem Vivi mögött az rlsöprő rajongótábort.

@Mók_Ica: Igen. Két "gyerek" le kellett volna ülni, tisztázni, határokat meghúzni, betartani. Moh se nem konfrontatív se jótékonysági egylet azért, a csaj mdg beszámíthatatlan ha kiakad.

@LaciHogyVoltol: Te nem vezetsz könyvet? 'Ma előre köszöntem a szomszédnak. Jön eggyel vagy elásom a kutyáját.'

Ego0123 2021.02.18. 23:08:58

Adja alá a lovat Moh.

Mók_Ica 2021.02.18. 23:09:03

hozé egy igazi perverz .... brrrrrrrrrrr

fiúknál az ülve pisilés otthon kifejezetten ajánlott....... takarítási szempontból, minden nő örül neki..... csaxólok :DDDDD

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2021.02.18. 23:09:04

@Kiégett Hobbynyúl: Dani jószívű srác vezéregyéniség... Így látják kintroll..meg hisznek a virággal való kapcsolataban

.Zsu 2021.02.18. 23:12:07

@MsIreneAdler: Merci kisgyerekként ment utána, és mittomén csikizni akarta, Moh menekült előle, és tökre határozottan mondta h hagyja békén. de Merci csak ment, és Moha már kiakadt.

de aztán következó bejátszón ráült fordított lovaglóban Merci és twerkelt rajta, Mohnak meg tetszett.

szal a szokásos vegyes volt.

Ármándójózsi 2021.02.18. 23:12:25

Én értem, hogy ezeket megbeszélik, de miért kell ezt nekünk látni, hallani...

tvbuzi 2021.02.18. 23:12:31

Bálint már hogy unja Pinit

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:12:31

@SirLemming: Lányt nem viszi, meg is mondt, így marad Lobi. Szerintem sincs, fb-n őt is ekézik rendesen, azt láttam.
@repuloezustmokus: Te jó ég...

mozambikizombikini 2021.02.18. 23:12:32

@LaciHogyVoltol: Elmondom en neked az igazsagot... es ez nem konspiracios am! Az egesz mogott @silvermansarah all, aki csengohangokat gyujt!!!

"Babaaaam ... nem szabad"
"Tedd beeee, tedd beeee... "

Sarikam, ne csinald mar ezt velunk! ;)

csendesülő 2021.02.18. 23:13:19

@Mók_Ica: főleg reggel amikor félálomban még nincs minden kontroll alatt. :D :D :D

nicu71 2021.02.18. 23:13:23

@Mók_Ica: hajnalban,álmosan valóban kellemetlen állni.Fennàll a melléhugyozás veszélye.Állva csakis piszoárba kényelmes/vagy munkahelyen....vendégségbe

tvbuzi 2021.02.18. 23:15:35

Kikapcsoltam a tévét

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:15:40

@repuloezustmokus: Engem sem, nem is azt mondtam, hogy hatalmas különbséget várok. Ami mindent elmond, hogy Moha hiszi, hogy 74%-kal visszamegy. :D

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:15:48

@.Zsu: tehát megint fura volt a helyzet... Egyik sem valami jó ebben a szituban.

SirLemming 2021.02.18. 23:16:32

Most ütletm vissza a TVhez. Melyik mókos van Győzivel?

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:16:35

@.Zsu: ha lány, akkor nagyon utálják, mikor vendégségben állva pisál :D

Mók_Ica 2021.02.18. 23:16:36

@csendesülő: @nicu71: köszönöm az észrevételeket :DDDD így még jobban értékelem, hogy az itthoni fiatalember le szokott ülni, mindezen nehézségek ellenére :DDDDD

gábor még szokja a kinti életet???? besza-behu..... pfffff......

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 23:17:21

Jó. szarul időzítették ezt a Gábor interivewt...itt regél nekünk Bálint intelligenciájáról...

Mók_Ica 2021.02.18. 23:17:44

danit folyamatosan felszopják...... broáf

LaciHogyVoltol 2021.02.18. 23:18:12

@Mók_Ica: Igen, Gábornak 5 hét villalét után 3 hónap alatt nem sikerült visszailleszkednie a kinti létbe...

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:18:24

@Mók_Ica: annyira hozzászokott a villához, nem értem miért nem érted :D

Iridiel 2021.02.18. 23:19:02

@repuloezustmokus: az biztosan nem igaz :) csak egy picit nott a szememben, hogy 1 db szituacioban bevedte

Mók_Ica 2021.02.18. 23:19:15

ki lesz a harmadik, az ezüstérmes? - by hozé.....

Tündérfürtöcske 2021.02.18. 23:19:30

@repuloezustmokus: Ideje is van már egy nem kiszámítható párbajnak.

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:19:30

@Mók_Ica: ezért nem nézem meg a BV-t...

.Zsu 2021.02.18. 23:19:45

@MsIreneAdler: :DDDDDDDDDDDDDD

@nicu71: fiúnak gondoltalak alapból, csak aztán volt bennem egy emlék ahol azt írtad egy kommentben h lány vagy.
de akkor ezt álmodtam. :))))))))))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 23:19:49

Még van mit gyakorolniuk ezen a "fekete-fehér-igen-nem" játékban. :-)

Mók_Ica 2021.02.18. 23:19:49

@LaciHogyVoltol: @MsIreneAdler: tuTTAm, csak nem sejtettem :DDDDDDDDDDDD

nicu71 2021.02.18. 23:19:56

@MsIreneAdler: hahaha kivéve ha lány vagyok,és van nàlam az a plasztik pisilőszerkezet

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2021.02.18. 23:20:46

Nálad mindenki egyenlő, anyádnak hazudozzál!

csendesülő 2021.02.18. 23:20:56

@Mók_Ica: el tudom képzelni ahogy a Gábor gyerek annak idején 2 hét iskolai tábor után nem tudott hónapokig visszaszokni a normál világba. :D

Mók_Ica 2021.02.18. 23:21:01

@.Zsu: én is erre emlékeztem :DDDD

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:21:35

@nicu71: ha lány lennél tudnád, hogy az semmire sem jó :)

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:21:57

@Majom1Parádé: Pedig így van, csak Daniella mégis előrébb van, mint mások. :DDD

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:22:09

Halihóóóóóó Tezstvírek!

Egyem Vivinek azt az okos kis fejecskéjét. Miből lesz a cserebogár.

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:22:15

@csendesülő: jaaaaa, ezen felröhögtem :D:D

nicu71 2021.02.18. 23:22:44

@.Zsu: Megtisztelsz hogy rólam álmodtàl,még ha nem is én voltam xdxd

Mók_Ica 2021.02.18. 23:23:03

@nicu71: ha tényleg próbálátad, akkor elmondod, hogy milyen?? jó? így már megértem, ha vendégségben állva nyomod :DDDDDD

@csendesülő: csak a következő nyaralásig nem szokott hozzá... utána előről kezdődött.... :DDDD

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:23:15

@csendesülő: Legalább hamar eltelt a tanév. :DDDDD
@ppupu: Szia! ^^

Mók_Ica 2021.02.18. 23:24:37

gábor is és a bv is uncsika volt.....

.Zsu 2021.02.18. 23:24:40

@Mók_Ica: ugye? ha lenne hozzá lelki erőm elkezdenék keresgélni :D

@nicu71: álmodtam vagy te csalafintáskodsz ;)))

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:24:44

Merre jár Selyemsonkapini? Ebben a válságos pillanatban mikor kiderült, hogy Vivi egy zseni, nem ujjong itt... ejnye bejnye

Kiégett Hobbynyúl 2021.02.18. 23:26:13

@Mók_Ica: Ismét. :-((

Mára eltolom a bringát, jó éjt nektek, jó szórakozást az éjszakai műszaknak! :-))))

.Zsu 2021.02.18. 23:26:19

@ppupu: szijaa! ugyeugye?
én nagyon örültem neki. így kell ezt csinálni. "elégtételt vett" :)

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:26:42

@MsIreneAdler: Megihletet a listád..és hát... :DDD

*a teve elpirult

SirLemming 2021.02.18. 23:28:29

@halványlevendula: Robi az alamuszi nyuszi nagyot ugrik esete.
Felmér, gondolkodik. Aztán betagozódik.
Ezúttal Bálint mellé, ebben legalábbis, mert megerősítést nyert, hogy belefér ha szórakoznak a csajjal és Bálint mellett, nem helyett viszi a prímet ebben.

Az a baj, hogy ebben félremegy mert nem érzi, hogy kint már soknak tartjuk.
Nem kimondottan hülye és nem gonosz. Sajnos kezdi magáévá tenni a felfogást, hogy Vivi nagyon gyök kettő és bántatlanu lehet vele genyózni. Még mindig nem látom, hogy hol kezdődik A Robi véleménye és hol az amit magára húzott.

@ppupu: pajor? asszem.

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:28:31

@.Zsu: Direkt figyeltem Bálint meg Dani arcát mikor negjött az eredmény :DDD Érdekes volt

SirLemming 2021.02.18. 23:29:12

Ja, a Pótpupzást majd kiszámlázom.

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:30:12

@ppupu: na szép :D! Mi lett volna, ha le is írom? Lehet még most sem értél volna ide... :D

Ármándójózsi 2021.02.18. 23:30:49

Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala
www.youtube.com/watch?v=nAwDPmalScE&ab_channel=annaandthebarbies

Mankaaa <3 ;)

Jó ékszakát mindenkinek! :)))

nicu71 2021.02.18. 23:32:59

@Mók_Ica: Nem tudom mit mondjak mert végzetes röhögögörcsöt kaptam.Elképzeltem ahogy fiú létemre felpróbálok ilyet egy vendégségbe.

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:33:04

@SirLemming: Rendes vagy hogy helyettesítettél, küldjed nyugodtan a számlát, majd behajtjuk rajtad. :D

SirLemming 2021.02.18. 23:37:16

@ppupu: Ha leírnám amit akarnék... Oké. Oleget küldheted tőlem. Lesz vodka mondd meg neki. Vizespohárral, ahogy szereti.

Fálki 2021.02.18. 23:38:31

@Ármándójózsi: Hogy ez a Marti dala mennyire nem jott at nekem soha.. Pedig a Kiss Tibit birom, Annát meg mashonnan ismerem is...

SirLemming 2021.02.18. 23:43:11

Na elhajózok én is szebb VVizekre, vár a tollasbál.

Álmodjon mindenki szépeket. Rémálmokról lehet beszámoló reggel, én már álmodtam az ápoltakkal egyszer, senkinek nem kívánom. Úgyhogy levezetésnek egy kis sport vagy természetfilm.

MsIreneAdler 2021.02.18. 23:47:25

@SirLemming: jó éjt :)! Holnap azért írd már meg, mit álmodtál róluk, had röhögjünk mi is :)

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:50:28

@SirLemming: OK Oleg elindult :DDD Írd csak a listát tovább ;)

ppupu #Fantom for President 2021.02.18. 23:51:35

Tezstvírek én kidőltem ez egy nagyoooon hosszú nap volt csá csumi csá

SirLemming 2021.02.18. 23:54:10

@MsIreneAdler: Szerencsére részletesen nem emlékszem, csak reggel a WTF hogy mit keresnek ezek az irodában. Pont egy túlórás nap után voltam. Vacsi, VV, szunya. :) Nem jó, kéne levezetésnek bármi ami nem ölős-beles-sírós.

MsIreneAdler 2021.02.19. 00:00:24

@SirLemming: nézz Big Bang Theory-t :). Könnyed, vicces.

MsIreneAdler 2021.02.19. 00:00:45

Éjfél van!
Jó éjt mindenkinek!

.Zsu 2021.02.19. 00:01:38

@MsIreneAdler: @SirLemming: jóééjt, szép álmokat.
pont bimbamozott az óránk is :D

cavanagh 2021.02.19. 00:15:20

na jó, segítséég :) teljesen összezavarodtam. amikor proli lett a kiválasztott azonnal nyomtam a fantomra. amikor moh fapofával ujjazgatta mercikét átraktam danira. amikor most dani ki van borulva vivin már remeg a kezem hogy változtassak. komolyan először nem tudom mit tegyek. #teamPINI

.Zsu 2021.02.19. 00:21:36

@cavanagh: hát igen, nehéz ügy. én Danira szavaztam, de bármi lehet szombatig, fenntartom.
úgy érzem Vivinek jobb lenne ha Dani menne vissza, és Mohát sem kedvelem.

cavanagh 2021.02.19. 00:24:58

@.Zsu: igen, én is így érzem jelenleg, hogy Vivcsó szempontból az lenne a jobb ha Dani menne vissza. Egyelőre még rajta a szavazatom, csak ne ásná már még mindig jobban le magát.. És Mohval kapcsolatban is EKG. Nekem tényleg az egyetlen szerethető karakter az Pini

Fálki 2021.02.19. 00:29:23

Mondjuk egy ilyen parbajon szerintem nagyon sokadrangu erv am az, hogy Pininek mi lenne a jobb... 8 nap van vissza, kurvamindegy az o szempontjabol, mert meg ugyis lesz parbaja, fuggetlenul attol szerintem, hogy melyik hulye megy vissza.

De azert azt megjegyeznem nagyon halkan, hogy sikeres volt a szerkik munkaja, mert az eddigi nagy Dani utalatbol itt is az lett, hogy 50-50...

cavanagh 2021.02.19. 00:33:53

@Fálki: Igen, ez tök jogos, bár én csak attól tartok, hogy ha Moh nyerne most, akkor automatikusan a top3ba vizionálják és senki nem meri párbajra hívni. Nagyon tetszene egy Robi,Bálint, Vivi döntő. Ahol az én vágyvezérelt elképzelésem szerint Pini nyerne, de sajnos nemfog. Csak adnám nagyon neki az önbizalom boostot, hogy csajok tekintetében no1 :)

.Zsu 2021.02.19. 00:36:56

@Fálki: de ez nem Dani utálatcsökkenés.

@cavanagh: de miért nem nyerheti meg? Robi és Bálint erőssége, meg a magyarországi férfirekönnyebbenvoksolok szavazóbázis miatt?

Fálki 2021.02.19. 00:39:57

@cavanagh: A RBV dontohoz szerintem pont az kellene, hogy Moh menjen vissza. Mert akkor a kovetkezo parbaj Merci vs Vivi, aztan pedig Moh kiesne barki ellen és meg is vagyunk.

Ellenben ha Dani megy vissza, akkor utana Dani Robi van...

cavanagh 2021.02.19. 00:43:36

@.Zsu: Így ahogy mondod :( ez a kommentszekció még viszonylag egy biztonságos közeg, ahol felismerik és érdemi viták mennek akár zaklatásról akár bullyingról. De sajnos a nagy átlag nem ilyen, belenéztem idevágó csoportokba, egyszerűen nem érzik és értik az emberek,hogy amit Bálint csinál Vivivel az mennyire káros, mérgező és most már azt kell mondanom gonosz. Summa általában: Vivi hülye picsa, örüljön hogy Bálint hozzászól. Semmit nem érzékelnek a verbális bántalmazásból, kb a minekmentoda szint. elkeserítő

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 00:45:00

Amikor Marcit majdnem belehalt a tükör tojásba akkor ez a jelenet jutott eszembe(Family Guy rajongok előnyben ):
www.youtube.com/watch?v=jkdm7UN2nsE
Drágám ereiben lehet mar kinder bueno folyik. :D

cavanagh 2021.02.19. 00:46:07

@Fálki: Ez a forgatókönyv is lehet valid valóban, őszinte volt a segélykiáltásom, hogy most szerintetek mi legyen vagy mi van :)

Fálki 2021.02.19. 00:49:08

@cavanagh: En napkozben szandekosan nem szolok hozza ehhez a Moh-Dani vitahoz, de egyaltalan nem erte, hogy barki ellen hogy merul fel egyaltalan, hogy ezt a bekepzelt parasztot szavazza vissza valaki, aki nyitott szemmel nezi a musort.

cavanagh 2021.02.19. 00:51:07

@Fálki: Melyik beképzelt parasztra gondolsz,mert véleményem szerint mindkettő az.

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 00:51:24

Amúgy imádom, hogy Pini a tudós hetet magassarkúban tolta le, doktori címhez öltözött :D!
TEAMPINI!

cavanagh 2021.02.19. 00:53:10

@Fálki: Bár gyorsan hozzátenném, hogy amit a Merci - Moh zaklatás témában írtál azzal maximálisan egyetértek

cavanagh 2021.02.19. 00:54:31

@halványlevendula: és a legnagyobb imádat ehhez még az iq teszt volt :) #teamPINI

.Zsu 2021.02.19. 00:55:25

@cavanagh: én még látok Bálinton kötődést Vivi felé. mint egy kishúgot cseszegeti. azért törődik ő vele, de sokszor paraszt lenéző módon bántja verbálisan ezt adom. de köztük azért van egy szövetség. ő volt az egyetlen aki nem Vivit rakta a legutolsó helyre az intelligencia ranglistán pl. meg sztm támogatja.

@Fálki: pedig felsorakoztattunk egy csomó magyarázatot :)

Fálki 2021.02.19. 00:55:28

@cavanagh: Moh szerintem alomvilagban el es egy kis majom. De ehhez az elso pillanattol kezdve tartja magat.

Dani pedig egy buta, alaptalanul nagykepu primitiv paraszt szerintem, aki pontosan ugyanugy elkovetett mindent, amit Renato, csak "halkabban".

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 00:57:30

Amúgy lehet Moha mar azért megérdemelné hogy visszamenjen, mert Marcit elviseli0-24-ben. A tojásos feladatnál kb a picsaba küldtem volna el a hülyét...

Fálki 2021.02.19. 00:58:38

@halványlevendula: En ott elhiszem Mercinek, hogy nem akart rosszat, de amilyen balfasz, egeszen egyertelmu volt, hogy mi lesz a vege :D

.Zsu 2021.02.19. 00:58:54

@halványlevendula: nagy bajban vagyunk, ha már csak ilyen érveink maradtak :D

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 00:59:26

Bála nézése mikor Vivi olajjal belecsusszantsa tojást...Priceless

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:00:12

@Fálki: Nem akart rosszat persze, szimplán csak hülye

cavanagh 2021.02.19. 01:00:39

@.Zsu: Igen ebben igazad van, engem csak egyszerűen bánt,hogy csóri csaj bármit csinál, soha nem kap pozitív megerősítést, csak a leszólást, jobb esetben "csak" pofavágást.

@Fálki: Erre amúgy tényleg, hogy köszi hogy emlékeztetsz, igen, most fel is villant a "mész innen" tőle

Fálki 2021.02.19. 01:00:42

@halványlevendula: utana viszont kurvajo volt, ahogy atbasztak Balintot. Ezt a csibeszkedest hianyoltam en egeszen eddig.

cavanagh 2021.02.19. 01:02:36

@halványlevendula: ezt adom, rohadtul idegesítő volt és csodáltam moh önuralmát :D

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:02:56

@Fálki: Épp most nézem...zseniális...de nem vagyok meggyőződve, hogy elhitte. Mintha egy pici irónia lett volna a hangjában.
Jézus amikor Marci mondj Pininek hogy nincs iq

cavanagh 2021.02.19. 01:03:51

@Fálki: az megmosolyogtató volt, de nem vinnyogva röhögős mint egy VvÉnLázárLászló kiborulása a nutellán :)

Fálki 2021.02.19. 01:03:58

@cavanagh: Nekem van ilyen ismerosom, nevezzuk mondjuk Gyongyinek... Butabb mint Merci és ezt rendszeresen bizonyitja is. S hidd el, a 299. ilyen eset utan nagyon nehez mar nem leszolni vagy pofakat vagni ra...

Borzasztoan bele lehet ebbe faradni és ha a tobbi tenyezot is osszeadjuk, akkor en absz megertem, hogy Merciket mar nehezen turik.

S ezt tenyleg minden bantas nelkul mondom és kerdem, de ennek a lanynak van barmifele lexikalis tudasa? De ugy tenyleg barmirol, egy kicsi, icipici minimalis?

Fálki 2021.02.19. 01:04:35

@cavanagh: Azon rohogtunk itt este, nagyon imadom :D :D

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:04:47

És Pini kimondta, sokszor nem villantja meg az okos oldalát

.Zsu 2021.02.19. 01:05:06

@cavanagh: igen, megértelek, énis hiányolom ezt. de tudod ő olyan bizonytalanabb magában. és gondolom kihat ez a többiek véleményére is.
ezért is lenne szuper ha nyerne :))

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:07:13

IQ becslésnél Bála egy piros pont
Robi meg egy nagybetűs FASZ...Vivi fejtette meg az ecetet...és bemondja, hogy Vivi nem foglalkozott vele...

free spirit 2021.02.19. 01:07:46

Nagyon élvezem ezt a blogot. Mivel nem vagyok egyik játékosnak sem a fanja, nagyon tetszik az a finom irónia, ami átszövi a mondandót. Az ápoltak megnevezésen mindig jót kacarászok. Köszi, hogy olvashatom.

.Zsu 2021.02.19. 01:07:49

@halványlevendula: szerintem is ott ironizált, és nem hitte el.

cavanagh 2021.02.19. 01:08:07

@Fálki: Héé én itt Vivcsóról beszéltem, Mercikéről egy korábbi modellem jut eszembe, akit alapfokon próbáltam tanítani angolul és némi öniróniával azt mondta erre hogy "szegénykém nagy fejszébe vágtad a fejed".

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:09:44

Robi "Én nagyon szívesen kiprobálnám, azt hogy az iq-m hányadán állok"

cavanagh 2021.02.19. 01:09:48

@.Zsu: Rajtam nem múlni, csak a Vivcsó! :))

Fálki 2021.02.19. 01:10:43

jaaaa... bocsanat, most ertettem meg. Ettol meg igaz, amit irtam :D

Vivit egyebkent szerintem szeretik, csak tulzasba viszik ezt a havercsaj-kishug vonalat. Nagyon nagyon tulzasba.

.Zsu 2021.02.19. 01:10:45

@halványlevendula: Robi stréber diák, aki utálja ha nem ő teljesíthet a legjobban :DD
ez nagyon visszatetsző volt tőle nekem is, mert sokkal becsületesebb lett volna tőle, ha elismeri Vivit. és akkor utána még a táblánál is alázta... holott Merci sokkal nagyobb baromságokat mondott már mmkk.

@Fálki: hát hallod, sztm a lexikális tudás mint olyan, nem létezik nála. :D

Fálki 2021.02.19. 01:14:01

@.Zsu: De tenyleg, minden bantas nelkul... Kiderult az elmult 95 napban hogy tud ez a lany BARMIROL BARMIT?

Komolyan mondom, egy 8 eves gyereknek nagyobb tudasa van szerintem, mint ennek a lanynak.

S ez nem vicces, hanem szomoru.

cavanagh 2021.02.19. 01:16:22

@Fálki: de itt @.Zsu pont azt mondja amit te is szerintem :)

cavanagh 2021.02.19. 01:19:02

@Fálki: Akkor nincs is több szükség itt rám :P

.Zsu 2021.02.19. 01:19:31

@Fálki: nem, szegénykém tényleg semmit nem tud. SEMMIT.
felszedett tudása sincsen, filmekből, youtubeból, tiktokon is található csomó olyan tartalom, ami nem csak a picsarázás, meg a comedy vonal.

az életében nem volt meg valószínűleg az a családi közeg, ahol beletáplálták volna a tudás iránt vágyat.
ez sztm is nagyon szomorú, és eszembe jut ilyenkor, h mennyi gyerek/fiatal kamasz élhet hasonlóan mint Merci ahogy tűnik h "felnőtt."

MozambikiZombi 2021.02.19. 01:24:01

Ezt Nyunyo irta egy hete, de most feldobta a blogmotor es kurvajobb mint valaha eddig

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:25:33

Engem meglepett, hogy Pini Moha mögé állt. Vajon mi lehet az oka? Robinak akár imponálni?
Bála kijelenti, prolinak, hogy azért nem azért teszünk jót valakivel hogy vissza adja, erre ez a FASZ, hogy ja persze csak hát ilyenkor igenis DE!
Na ezért kellene kint maradjon. Mint valami Isten király, a mindenható földi helyhatója...hányok.

Fálki 2021.02.19. 01:30:35

@halványlevendula: Mintha el is mondta volna Vivi, hogy azert allt oda, mert Moh is moge allt es segitett kijonni a depibol... Amiben mondjuk Daninak is volt szerepe. Szerintem abban nem votl semmi meglepo, hogy odaallt.

MozambikiZombi 2021.02.19. 01:31:51

@Fálki #TEAMPINI: Szandika nagyobb szurkeallomany, mint Mercike...

MozambikiZombi 2021.02.19. 01:33:46

@.Zsu: Nemtom :( valszeg szivat a blogmotor mert felvallaltam a Piniseget....

Fálki 2021.02.19. 01:35:47

@MozambikiZombi #teamPini: Vagy csak igazi nő módjára osszevissza kattintgattál :D

halványlevendula #TEAMPINI 2021.02.19. 01:36:35

@Fálki #TEAMPINI: igaz, csak valljuk be Pini azért múltkor amikor Bélát kiakasztotta akkor Daninak köszönte meg, annyira nem Mohnak. De kit érdekel...Hajrá Pini

Fálki 2021.02.19. 01:37:23

@halványlevendula: Mert Dani volt az utolso, aki hozzaszolt. Az maradt meg neki.

.Zsu 2021.02.19. 01:39:30

@Fálki #TEAMPINI: pffff, "igazi nő módjára" ...de utálom az ilyen kifejezéseket. :D

.Zsu 2021.02.19. 01:47:40

olyan jó lenne ha @mozambikiZombi pasi lenne.

@halványlevendula: jóééjt!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 04:23:33

Én nyitok akkor egy # TEAM Bálát, azt még nem láttam. :-)

ficekence 2021.02.19. 04:54:59

Jó reggelt!Ma nagyon jó volt a komment szekció, tök jó videókat hoztatok, sokat nevettem. :)
Itt már meg van a nyáj immunitás is. :))

ficekence 2021.02.19. 05:15:23

@Mme Chauchat #TEAM Bála: Szijjjja! Azért ez megnyugtat, hogy nem megy mindenki fejjel Vivinek. :))

Most látom, hogy pontatlan voltam, de a lényeg ugyanaz.

zellerlevél 2021.02.19. 05:44:46

@hereverő heverő:
"Nem fog. Bele fogják forgatni a családi étterembe, Pini mögött stabil családi háttér van és jó sok józan ész is."

Remélem. A sok pénz nagy hülyeségekre teszi képessé még a normálisabb embereket is.

zellerlevél 2021.02.19. 05:47:43

@Cérnahuszár a naív: Legyen igazad. (Nagyon nem szívesen látnám a nyereményt Daninál, és napok óta olyan érzésem van, hogy a műsor gazdáinak viszont ez lehet a tervük.)

ficekence 2021.02.19. 06:43:17

@zellerlevél: Ja, vagy elmegy egy egzotikus szigetre, ahol 2 pasival nyalakodnak majd.

Mintha ezt mondta volna, miután megerőszakolták nemrégen és megrendelte a vibrátort. :))
Cuki.

Krétagarbó 2021.02.19. 06:43:23

@SirLemming: ekg Mercikével kapcsolatban. Nem hiszem, hogy a viselkedése pszichológusért kiált. A 10 kg hízása sem egyedi eset, ugyanennyi idősen egyszer velem is megesett, amikor kezdtem az egyetemet, kollégistaként 2-3 hónap alatt 50 kg-ról 60 lettem (csak én nem a csokitól, hanem a lekváros kenyérről:). Szerintem nem kellett ugyanennyi idő, hogy leadjam.

ficekence 2021.02.19. 06:44:39

Amúgy mióta szempont a játéknál, hogy ki érdemli meg?
Nem a teljesítmény a lényeg?
Az éttermeket intézi az állam nem az RTL.

ficekence 2021.02.19. 06:47:08

@Krétagarbó: De jó! :-)) ez velem is megesett, csak én a kacsazsíros kenyérrel estem bűnbe. Mentségem, hogy spórlás céljából, mert könyveket vettem és szerettem moziba járni.
Nekem nehezen ment le, de utána 52 kilótól nem tudtam feljebb menni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 07:13:03

@ficekence #TEAM BÁLA: @Mme Chauchat #TEAM Bála: Ráfér már egy kis támogatás, a sok Hogyvoltos kezdi elfelejteni, hogy azért végül is ő volt, és szerintem benn még mindig ő a nem Mocsár szellemi vezére, Robi csak hozzá képest helyezkedik mostanában is, Vivi pedig a közepén fel is akarta adni a játékot, állítólag...

ficekence 2021.02.19. 07:23:39

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA:
Hú, szerintem is nagyon elfogultak, kicsit igazságtalanok Bálinttal szemben.
Egyébként be kell valljam, ingadozok
Bálint és Robi között. Nekem Robi játéka is tetszett.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 07:24:36

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Ennek ellenére most csont nélkül Mohára szavazok Dani ellenére, de leszarom, hogy a végjátékban ki kit támogat...

ficekence 2021.02.19. 07:27:28

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Nem kérdés! Én is Móhra szavaztam, illetve a fantomképre. Számomra mindegy volt kit visz ki, mennie kell. Remélem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 07:27:57

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Na akkor ennek a mondatnak még egyszer nekiugrok. Ennek ellenére most csont nélkül Mohára szavazok Dani ellenében, és leszarom, hogy a végjátékban ki kit "támogat". Mellesleg azt is meg tudnám magyarázni, hogy Bála miért Danit támogatja (meg annak az ellenkezőjét is meg tudnám)... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 07:33:41

@ficekence #TEAM BÁLA: Nekem a Bálintéhoz képest nem. Nekem Robi tisztán a második, de a műsorfolyam végéig hatalmasat kellene még Bálának hibáznia ahhoz, hogy megelőzze. Ennek a szériának a játékdinamikai fazonját egyértelműen Bála határozta meg, és többször is a saját bőrét vitte a vásárra. Három hónapon keresztül cölibátusba vonult, minden helyzetben jobban bevállalta a véleményét, mint Robi. Én az aktív játékot MMKK díjazom a tapétajátékkal szemben.

ficekence 2021.02.19. 07:40:29

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Ezt már én is leírtam egyszer, nem is akarom ismételni, mert ez a van sapka, nincs sapka esete.
Ha nem tartja be az igéretét az a baj, ha igen, akkor az a baj. :)

ficekence 2021.02.19. 07:42:55

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Azért azt el kell ismerned, hogy néha Bála is tud " nagyot hibázni, várok még egy kicsit a szilárd véleménnyel.
Viszont benne vagyok a csoportba Lyézussal együtt! :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2021.02.19. 07:47:56

@ficekence #TEAM BÁLA: Igen, de ez egy emberi dolog. Az erényeket és a hibákat mindenkinél mérlegre kell raknunk. Aki bevállalja a véleményét az mindig nagyobb kockázatot vállal annál, mint aki lapít. Azt is elismerem, hogy lapítani is lehet jól és rosszul is, és Robi a jó lapítók közé tartozik. Ezért tőle sem sajnálnám a győzelmet, de nálam Bálával szemben nem nyerő, Bála hibái ellenére.

ficekence 2021.02.19. 07:54:11

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: Nálam sem nyerő a lapítás én ezt próbálom taktikának felfogni, mint ahogy az is taktika, hogy Bálint folyamatosan Robit akarta kihívatni Danival. Tudja ki az igazi ellenfél.

Krétagarbó 2021.02.19. 09:25:45

@VV Erőlegény # TEAM BÁLA: ezzel én is így vagyok. Nem tudnék Danira szavazni.

Cimili2 2021.02.19. 10:09:36

@Mók_Ica: na kit hagytál ki?? :))

Forgalmista 2021.02.19. 23:07:35

Sziasztok megint! Hogy lehet szavazni? :) RTL24 megvan....
süti beállítások módosítása